Relationship /Oneshot/

Nos... hol is kezdjem? Rengeteg mindent szerettem volna adni Nektek Karácsony alkalmából, de a sors, az időm és a lassúságom úgy hozta, hogy sajnos csak egy 9.részre egy fél Hunhanra jutottam. Tegnap akartam befejezni és feltenni mindkettőt, de aztán túl feszült voltam az írásra és nem akartam rosszat kiadni a kezemből. Valójában dupla-dupla részt szerettem volna írni, de mint mondtam újra csalódnom kellett magamban, mert nem sikerült ezt megírnom. Viszont... nem adom fel és folytatom, és talán este is hozok valamiből részt, remélhetőleg Hunhanből, mert igazság szerint eléggé megrekedtem és nem tudom írni. :D De próbálkozom.

Rengeteg minden történt ebben az évben... velem és a k-poppal, sokkal nyitottabb lettem és meghallgattam olyan együttesek számait is, amikre azt mondtam sohasom fogom, és most szeretem őket. Így lettem EXO rajongó, így szerettem meg a B.A.P-t, a Teen Topot, a B1A4 néhány zenéjét, nagyobb Infinite fan lettem és még sorolhatnám. Kissé elfeledtem a 2PM-et, mert a srácok valahogy a hatalmas és erős comebackjük után eltűntek és fáj értük a szívem, de be kell vallanom, hogy már nem adnak annyi mindent nekem, mint eleinte. Vesztettem a lelkesedésemből és talán ők is, kicsit mintha széthúztak volna, mindenki csinál valamit külön-külön, együtt mégsem. Vagy titokban készülnek valami nagyon újra. Szeretem őket és mosolyogva gondolok rájuk, bűntudatom van, hogy az exo többet jelent nekem, mint a 2PM, de még mindig úgy vagyok vele, hogy 2pm forever... always and forever. :)

Tudom, hogy felesleges ömlengésnek tűnnek most a szavaim, de a blogom nem csak azért született meg, hogy közöljem az írásaimat, hanem a gondolataimat is. Így most, hogy év végéhez közeledünk, engedjétek meg, hogy egy kicsit kitárjam a szívem nektek. Mert szeretném.

Sosem volt még ekkora olvasótáborom. Sosem. 19 éves vagyok, 11-12 éves korom óta írok és az írás életem végéig el fog kísérni. Borzasztóan szeretem csinálni, ez az én Világom, ebben tudok elmerülni és kibontakozni. Rengeteg dolog maradt ki az életemből, amit az írás megadott nekem és ezért csináltam eddig. Mindig publikáltam az írásaimat... im-net, blogspot, blog.hu, freeblog... de pár emberen kívül nem érdekelte senkit mit írok és hogyan. Kicsit fáj a szívem, hogy csak azért lettem "felfedezve", mert az írásomhoz kapcsolódik Ázsia, Korea és a kpop. Kicsit fáj, de örülök is, mert sosem volt még olyan, hogy ennyien olvassanak. Egyetlen fejezet felrakása néhány óra alatt 150-200 emberhez jut el és olvassa el. Meghatódom és most már ezért írok. Értetek. Mert olvastok. Mert írtok nekem. Mert szerettek. Én is szeretlek titeket. Bármennyire is tűnik úgy, hogy mostanában nem foglalkozom annyit vele, és nem írok napi frissítéssel, ez nem jelenti azt, hogy nem szeretnék hozni nektek részeket. Csupán változtak a körülmények, kettőt írni egyszerre BORZALMAS soha többet nem csinálok ilyet. :D Nincs időm, nincs ihletem, nincsenek épkézláb gondolataim. De képtelen vagyok félbehagyni, mert kerestek és megkérdezitek, mikor lesz fent a következő rész. És ez nem zavar, hanem hízeleg és szeretem.
Köszönöm nektek, hogy vagytok, olvastok, vártok és türelmesek vagytok.
I didn't choose you... 3171 köszönöm <3
You are not alone...7611 köszönöm <3

Felteszem nektek az első Exos oneshotomat, amit lehet sokan már olvastak, de meg szeretném osztani a többiekkel is, akik még nem olvasták. A főszereplő Kai, és két partos a második erősen 18+. :D
17 oldal, szóval... ez elég sok. :D
Remélem tetszeni fog nektek és utólag is Boldog Karácsonyt Minden Kedves Olvasómnak!
Csók
Adrienn

Relationship

Part I

Több mint fél éve nem hallottam felőle semmit. Azt mondta, hogy majd keres. Egy kicsit visszavonulnak, de ne aggódjak keresni fog.

Olyan naiv voltam, hittem neki, és úgy gondoltam nincs okom aggodalomra.
Sosem voltam az a fajta lány, aki rácsimpaszkodik valakire. Ha éreztem, hogy nem kívánatos személy vagyok, simán lekoccoltam és nem érdeklődtem többet az illető felől. Vele is így voltam. Azt mondta keresni fog, de nem tette, én pedig az Istenért sem vettem volna kezembe a telefont.

Tudta, hogy többet érzek iránta, mint puszta barátság – hogyne tudta volna, amikor elmondtam neki… - mégis ilyen könnyen eldobott magától.
Megértettem mindent vele kapcsolatban. Én is benne voltam ebben a világban. Én is nagyon jól tudtam, milyen, az, amikor túlhajtják az embert. Nagyon jól tudtam, milyen az, amikor cseppnyi magánszférádtól is megfosztanak, és folyton dirigálnak és osztják az észt, hogy hogyan kéne még jobban csinálnod. Ezért tudtam olyan toleráns lenni vele kapcsolatban.
A szemeim előtt nőtt fel, végig követtem az egész életét, tudtam, min megy keresztül. Zokszó nélkül vettem, amikor lemondta a találkáinkat, vagy csupán elfeledkezett róla, mert nem engedték el a táncpróbákról. Én is voltam így, akkor ő várt rám.

Kölcsönösen bevártuk a másikat és sosem vetettük a másik szemére. Én most mégis becsapottnak éreztem magam, amiért ilyen csúnya módon felszívódott. Tudtam hol keressem, de mivel ő ezt nem tette, nekem eszem ágában sem volt feladni az önbecsülésem – és ezt ő nagyon jól tudta.

Fél év alatt egyszer sem találkoztunk sehol sem, még csak véletlenül sem. Egyetlen díjátadón sem, tekintve, hogy ők a comeback-jükön dolgoztak. Más kiadónál voltunk, hála a jó égnek, így nem kellett nap, mint nap találkoznom – esetleg – bűnbánó tekintetével. Tudtam, hogy rögtön megenyhülnék.

De ezúttal nem akartam neki megbocsájtani. Még egyszer sem fordult elő, hogy ilyen sokáig kizárt volna az életéből, és ez roppant módon sértett.

Nem hiányzom neki? Hogy tud nélkülem élni? Ennyit jelentek neki? Ennyit jelentettem neki? Túl sok voltam az életében?

Ilyen kérdések tolultak agyamba, akárhányszor rágondoltam. De mostanában már egyre kevesebbszer fordult meg gondolataim között. Túlságosan lefoglalt a saját életem, hiszen én is egy comeback közepén voltam, és a rajongóim már tűkön ültek. A visszatérő dalom stílusosan a Bad Boy címet viselte, amit nem titkoltan én írtam egy-egy dühös pillanatomban, amikor rájöttem, hogy teljesen kizárt az életéből. Természetesen, amikor a kiadóm kezébe került, átírták, hogy egy kicsit szaftosabb legyen, de már nem álltam le ilyesmiken dramatizálni. Tudtam, hogy az én érdekemben teszik, hogy még „eladhatóbb” legyek, és nem érte meg a felháborodás legkisebb jelét sem kimutatni, hiszen elérték, hogy ország-világ ismerje a nevem, és ezért míg élek hálás leszek, bármennyire is hajtják ki belőlem a szuszt, aláznak meg, és tiltanak meg dolgokat. Ebbe születtem és ezt akarom csinálni. Ahogy Ő is.

Izzadtan és elégedetten, egy vizespalack kupakjával birkózva lépdeltem le a színpad lépcsőjéről. Egy kissé szuszogtam, de boldog voltam. Ez volt az első fellépésem a 2013-as második visszatérésem évében. Az első még januárban volt, most pedig már augusztus van. És ebben az évben még egyszer sem találkoztam vele.

JYP mosolyogva jött oda hozzám, hogy elhalmozzon pár dicsérő szóval. Tiszteletteljesen hajlongtam előtte, megköszöntem mindenki kemény munkáját, én pedig igyekeztem az átöltözéssel, hiszen még nem volt vége az estének. A rajongók kántálása nyugalmat hozott a lelkemre, végre fellélegezhettem, hiszen az ő visszajelzéseik biztosították számomra, hogy tényleg jó az, amit csinálok. Pár pillanatra kilestem hozzájuk, adtam pár autogramot, fotózkodtam velük – abszolút titokban, a menedzserem nem szerette ezeket a kis magánakciókat, amiket néha-néha elkövettem, de hát istenem, megérdemlik, órák óta ácsorogtak azért, hogy lássanak. Mindig is tiszteltem és szerettem a rajongóimat. Még a legrosszabbakat is, akik a hajamra áhítoztak, vagy a fehérneműimre, vagy akik mocskos dolgokat üvöltöztek a fülembe, vagy a színpadra fel. Megértettem őket. Én is voltam valamikor ugyanilyen. Mármint rajongó, oké, én szolidabban folytattam ezt a fajta dolgot, de minden mögé láttam logikát, még ha kicsit görbe is volt.

Na, de ennyit erről. Javában teltek a napjaim, a visszatérésemmel kapcsolatos fellépések és megjelenések minden időmet lekötötték, éppen Kínából tartottam haza, mert ott is promotáltunk a kiadóval. Szerettem Kínában lenni, valahogy sokkal másabb volt, mint Korea pedig egy népcsoporthoz tartoztunk, na, mindegy. Hullafáradt voltam, amikor megérkeztem az incheoni reptérre. Álmosan fújtam ki magam és vártam a menedzseremet és a táncosaimat, és egyéb embereket, akik még velem voltak, éppen a csomagokat vették fel, míg én egyhelyben ácsorogtam a terminál rengetegében. Hajnali három körül járt az idő, mégis viszonylag sokan mászkáltak még bent.

Unatkozva forogtam a tengelyem körül, hátha megpillantom a többieket, de csalódnom kellett, sehol sem voltak. Már épp ott tartottam, hogy megyek, leülök, amikor megakadt a tekintetem egy csoporton. Befelé jöttek, tehát ők is hazatértek. Sokan voltak. Tizenketten, plusz még pár ember. Lelkesen társalogtak valamiről.

Említettem, hogy épp indultam, hogy leülhessek, nos, ez nem vált valóra, ugyanis földbe gyökerezett lábbal álltam egyhelyben, a levegő bennrekedt a tüdőmben, teljesen le voltam döbbenve, sokkolódva. Nagyokat pislogtam, hátha csak hallucinálom a mérhetetlen fáradtságom miatt – több mint huszonnégy órája nem aludtam – de rá kellett döbbennem, hogy ezek nem puszta képzelgések. Bárhol és bárhogyan felismertem volna. Egy szempillantás alatt tudtam, kit bámulok. Ez nem véletlen volt. Nem csak megláttam egy érdekes figurát. Őt láttam meg. Idegesen szívtam fel a levegőt, ökölbe szorítottam a kezeimet és összeráncoltam a szemöldököm.

Bántott az, hogy látom. Régebben jólesően sóhajtottam fel és elmosolyodtam, szívem boldogan itta magába a látványt. Most viszont dühös voltam. Magamra. Ugyanezeket éreztem. Természetesen sértett önbecsülésem nem hagyta ezt annyiban, de a szívem össze-vissza kalimpált percek óta, a térdeim és kezeim remegésbe kezdtek, tehát a testem jelezte az agyamnak, hiába a nagy ellenállás, ha még mindig ugyanúgy érzek iránta.
Ez bántott a legjobban. Hiszen nem kellek neki. Akkor én miért táplálok felé továbbra is érzéseket?

A napszemüvegemet feltoltam a fejem tetejére és tovább figyeltem az önfeledt társaságot. Tekintetük nyúzott volt – némelyiké, legtöbbjük napszemüveggel fedte el karikás szemeit, ahogy én is – fáradtságukat, mosollyal és hangos beszélgetéssel próbálták leplezni. Tipikus fiúk: nem akarták, hogy bárki is gyengének, elesettnek lássa őket. Néhányan elindultak, hogy felvegyék a csomagokat, de a banda jó hogy nem fele ott maradt. Köztük ő is.

Fogalmam sincs honnan vettem ezt a jókora bátorságot, nem tudtam kontrollálni tetteimet, mielőtt észrevehettem volna, már dübörgő szívvel és összeszorított kézzel elindultam felé. Kiszáradt ajkaimat megnyaltam és nem álltam meg. Célirányosan tartottam felé – ő nem vett észre. Nem tudom miért indultam el felé, fogalmam sincs, mit fogok mondani, tenni, ha odaértem hozzá: Pofozzam fel? Tegyek szemrehányást? Törjek ki hisztirohamban? Üssem, amíg bírom? Vagy csak essek boldogan a karjaiba és felejtsek el mindent?

Aztán a következő kérdés, ami felvillant az agyamban: Hülye vagy?
Mielőtt megtorpanhattam volna és irányt változtathattam volna, az egyikük észrevett. Meghökkenésére a többiek is felfigyeltek és lassan mindegyikük észrevett. Zavarni kezdett a karikás és fáradt tekintetem, ezért kirántottam a szemüveget a hajam közül és a szemeim elé vetettem. Tudtam, hogy komor a tekintetem, leolvashatatlan, jó voltam póker arcban. Ő is észrevett, testével teljesen felém fordult és tisztán kivehető volt az arcán a döbbenet.

Szőkés-szürkés haja baseball sapka alá tuszkolta – tavaly még barna volt – szemüvegét hirtelen lekapta, édes barna szemei kikerekedtek, amikor realizálódott benne, hogy tényleg én vagyok az. A többiek feszült figyelemmel kísérték párosunkat. Mind tudták ki vagyok én. Megpróbáltam kikerülni azokat a gondolatokat, amivel felmértem, mennyire helyes és szexi. Egy Wolfos feliratú melegítőnadrág volt rajta egy fehér pulcsival és fekete silttel fehér felirattal, fekete napszemüvege most már kezében volt. Pár méter választott el tőle és én megálltam. Ránéztem, és annak ellenére, hogy engem szemüveg takart, nem bírtam állni a tekintetét, lesütöttem szemeimet és kezeim ökölbe szorultak. Csalódottság és a düh keveréke vont uralma alá, így felsóhajtottam.
- Gina… - hívott a becenevemen, döbbent hangja hallatára felemeltem a fejem. – Régen volt már – mosolyodott el hirtelen, bennem pedig megfagyott a vér. Egyrészt azért, mert imádtam a mosolyát, másrészt megrökönyödtem azon, hogy mennyire nem törődöm. Mintha tartottuk volna a kapcsolatot egymással. Mintha mi sem történt volna kettőnk között. Én szerelmet vallok ő meg felszívódik. Áh, biztosan csak véletlen!
Dühöm jeléül újra lekapom a szemüvegemet és összeszorított ajkakkal meredek rá.
- Hogy vagy? – kérdezte és félrebiccentette a fejét. Lehunytam pilláim és vettem egy mély levegőt. Vállaim leroskadtak és nyugalmat erőltettem magamra. Kezemmel legyintettem egyet és szomorúan néztem csoki szemeibe.
- Én csak… egy kósza késztetést éreztem, hogy idejöjjek. Ha tudok gondolkodni nem, teszem meg. Ne aggódj. Bocs – biccentettem ridegen és hátat fordítottam neki. Sietős és nagy léptekkel indultam el saját társaim felé, akik integetni kezdtek nekem.
- Ye Jin! – kiáltott utánam. Olyan szoros kapcsolatban álltunk egymással, hogy nem számított egy évvel idősebb vagyok nála. Nem számított nálunk a beszédstílus, gyerekkorunktól kezdve ismertük a másikat. Megtorpantam, majd erőt véve magamon, nem hátrafordulva újra elindultam. Viszonylag lendületesen. Nem hittem, hogy utánam fog jönni. Pedig a csuklómra szoruló marok erről árulkodott. Megállásra ösztökélt és maga felé rántott.
- Engedj el – mondtam halkan és hűvösen.
- Miért? – lépett hozzám közelebb. Idegesen cikázott körbe a tekintetem.
- Sosem tudhatjuk, ki fotóz így le bennünket. Az interneten akarsz landolni Kai és Jin-ah! felirattal? – sziszegtem halkan, mire vállat vont és tett egy lépést hátra, de a kezem nem engedte el. Nyomatékosan odapillantottam, de csak meglóbálta a kezeinket és vigyorogva nézett rám.
- Hiányoztál – mondta kisvártatva én pedig se köpni se nyelni nem tudtam.
- Ne csináld ezt – suttogtam és elfordítottam róla a tekintetem. – Te hagytál magamra, nem én téged.
- Ye Jin-
- Ne… elég.. engedj el, nagyon haragszom és dühös vagyok.
- De hát.. de hát.. én nem. Fél éve készülünk a visszatérésre.
- Én is, jézusom. Tudom, hogy feszített a tempó. De eddig is az volt Jongin. És te csalódást okoztál. Ne mondd, hogy hiányoztam. Ne is gondolj rám. Én már elengedtelek – suttogtam elhaló hangon és döbbenetéből adódóan kezei elernyedtek, kapva az alkalmon kicsúsztam markából rápillantottam eltátogtam egy „viszlátot” és sietősen a többiekhez mentem.

Elmorzsoltam egy könnycseppet, majd védelmező táncos oppám karjaiba vetettem magam. Megsimogatta a fejem, majd anélkül, hogy ránéztem volna, elhagytuk a terminált.

Rossz volt, fájt, és lehet, hogy már másként csinálnám, de ezen nem tudok már változtatni, sokat számít a büszkeségem, és mivel elhasználtnak és kidobottnak éreztem magam, nem engedhettem, hogy úgy viselkedjen, mint aki nem bántott meg.  Most legalább tisztában van velem. Teljes mértékben.
Azóta sem keresett. Én sem őt, természetesen. Még rosszabbul esett, hogy a találkozásunk után sem vette a fáradtságot és keresett meg.

Az egyik TV-s fellépés után dögfáradtan estem a szobámba, alig vártam, hogy aludhassak. Hajnali három felé járt az idő és akármennyire is voltam fáradt, nem jött álom a szememre. Vajon miért…
Sóhajtva fordultam a másik oldalamra, amikor hangosan rezegni és pittyegni kezdett a telefonom. Üzenetem jött. Sóhajtva emeltem fel a készüléket és nyitottam fel a borítékot. Az egyik legjobb barátnőm, írt nekem. Mindössze egy youtube linket és a saját véleményét, ami tulajdonképpen kiolvashatatlan betűk egymásutánisága és nyáladzó, elpirult smileyk voltak.

Kíváncsiságomból adódóan rögtön a linkre koppintottam és kisvártatva megjelent a videó. Már a címből sejtettem mit fogok látni. De nem gondoltam, hogy ilyen mély hatást fog gyakorolni rám.
Az EXO visszatért a Growl című számukkal, nekem pedig majd kiesett a szívem a helyéről, a tenyerem izzadni kezdett, a telefon csak úgy csúszkált a markomban. Lélegzetem felgyorsult és néha sikítgatni lett volna kedvem. Eszméletlenül szexi kisugárzása volt mindenkinek. DE mindenkinek! Gombóc nőtt a torkomban, ahogy szemeim minduntalan a táncoló Kaira tapadtak. Le sem tudtam venni a szemem róla. Egyikük sem táncolt azon a szinten, mint ő. Annyira a vérében volt, hogy számára a tánc olyan volt, mint másnak a séta vagy a levegővétel. Annyira jól állt neki, és annyira megváltoztatta a személyiségét. Teljesen más emberré vált akkor, amikor táncolt. Akkor sokkal férfiasabb, vadabb, dögösebb volt, a való életben is megvolt ez bene mind, csak sokkal kisebb mértékben, túlnyomó részben inkább édes volt. De ha azt vesszük, akiket nem ismert – főleg lányokkal – nagyon rideg és lekezelő tudott lenni, sok vitánk ebből adódott.

A legelső gondolatom az volt, a videoklip után, hogy látnom kell őt. Nagyon akartam őt. Annyira, mint ez a durva nyolc hónap alatt egyszer sem. Szükséget éreztem rá, az érintésére, a tekintetére, a mosolyára. Emlékeim feltörtek, ahogy könnyeim is, a telefont félredobva, temettem arcom kezeimbe, és próbáltam nem foglalkozni megfeszülő ágyékomról. Óh, igen, így is vágytam rá. Mondtam, hogy nem csak barátként tekintek rá, és amikor ezt vele is közöltem – totál magabiztosan – bevágta, hogy visszavonulnak, és majd keres. Azóta is keres valahol a messziségben…
Talán ezért sérelmeztem annyira ezt az elmúlt csendes időszakot. Mert én kitárulkoztam neki, ő pedig ignorált engem. Borzasztó érzés volt tudni, hogy mennyire kell nekem, és azt is, hogy mennyire eltoltam ott a reptéren…

Sírásom csitulása után újra megnéztem a videót, majd zakatoló szívvel és rossz érzésekkel vegyülve aludtam el arra a maradék pár órára, amíg fel nem ver valaki.

Amikor a menedzserem azt mondta, hogy este az Mcountdownon fogok fellépni csipetnyi izgalmon kívül nem éreztem mást. Minden fellépésem előtt izgultam. De semmi másra nem gondoltam, úgy éreztem, csak a szokásos lesz.
Egész nap próbáltam elkerülni az egyedüllétet és a gondolkodást. Nem akartam Jonginnel fárasztani magam. Rájöttem, hogy ez a nyolc hónap távolság kettőnk között csak még jobban elmélyítette az érzéseimet. Sokkal jobban hiányzott, vágytam rá és minden porcikámmal remegtem az érintésért. Szó se róla, tényleg rengeteget változott az utóbbi időben – legalábbis a külseje – és ez még jobban felcsigázott. Tudom, hogy nagyon furcsa így látni engem, hiszen totál ellentétesek a szavaim, de valóban így érzek. Míg az eszemmel elküldeném melegebb éghajlatra, a szívem azt mondja, fejezzem be a magammal folytatott csatát és fogadjam el, hogy a szívem és agyam közötti mérkőzés a szívem javára dőlt el.

Este az öltözőmben sürögtek-forogtak körülöttem az emberek, próbáltak gyönyörűvé varázsolni. Egyszer csak nyílt az ajtóm, és egy vigyorgó Junhot pillantottam meg az ajtóban. Integetett, mire hümmögtem egyet és intettem az ujjammal, hogy jöjjön beljebb.
- Na, mi újság? Hogy haladsz?
- Mindjárt készen vagyunk – szólalt meg helyettem a sminkesem. A fodrászom az utolsó hajszálat fújta le hajlakkal, a szememen egy utolsó ecsetvonás és elhajoltak előlem. A tükörbe néztem, onnan mosolyogtam Junra és megfordultam, hogy megölelhessem.
- Régen találkoztunk – morogta halkan és megdörzsölte a hátamat.
- Aki állandóan Japánban van, az ne is csodálkozzon ezen – mondtam kicsit szemrehányóan, mire felnevetett és elvette a stylist kezéből a magas sarkú cipőmet, leültetett és a lábamra akarta húzni. Letérdelt és egyik kezébe vette a jobb párat. Teljesen belepirultam a dologba, lábammal vállon böktem és lehajoltam, hogy elvegyem a cipőt.
- Komolyan ennyire zavarba akarsz hozni? – suttogtam szégyenkezve, mire felnézett rám belecsókolt az arcomba, amolyan cuppanósan, hogy növelje zavaromat és édesen felnevetett.
- Annyira jó húzni téged – jelentette ki és levetődött a kanapéra. Fáradtan sóhajtottam, hogy már megint kezdi és felvettem a magas sarkút. Megcsodáltam az immáron sokkal csinosabb bokámat, beharaptam az alsó ajkam – a gyengéim a cipők – és felálltam, hogy megnézzem az összhatást a tükörben.
- Ne aggódj, vadítóan festesz – incselkedett velem és mögém lépett. Felemelte a kezét, de gyorsan közbevágtam.
- Ha most azt akarod tenni, amire gondolok, kizavarlak! – hadartam, ő pedig vigyorogva csóválni kezdte a fejét és átölelte a derekamat. Fejét a vállgödrömbe hajtotta és nézte kettősünket a tükörben.
- Megmondtam. Hagyj magamra. Kell pár perc, míg felkészülök – suttogtam és le akartam fejteni kezeit magamról, de nem hagyta. Szorosabban ölelt és úgy kezdett el beszélni. – Ne csináld ezt Junho – nyögtem fáradtan, mire felsóhajtott és felnézett, hogy a tükörben kezdhessen szemezni velem.
- Kik a mai fellépők? – kérdezte témát váltva és éreztem, hogy karjai még közelebb vonnak magához.
- Nem tudom. Miért? Azt hiszem a Beast – vigyorogtam elrévedő tekintettel.
- Az EXO is fellép – suttogta én pedig megfagytam a karjaiban. Tehát ezért csinálta ezt. Sokkos ábrázatomra nézve a tükörben, észbe kaptam és kirántottam magam a karjai közül.
- Tényleg? Nem is tudtam – szórakozottan túrtam a hajamba és elindultam kifelé.
- Hová mész? – kérdezte. – A műsor már elkezdődött.
- Tudom. Épp ezért megyek. Meg kell őt néznem – fordultam vissza hozzá. – És Gikwang Oppát is meg akarom szorongatni – pirultam bele a végébe, elmosolyodott és felém lépett, mire hátráltam és kinyitottam az ajtót. – Ne csináld már ezt minden alkalommal – fenyegettem, mire hangosan felkacagott.
- Miért veszed ennyire komolyan? – vont vállat, mire fújtattam egyet.
- Ismersz! Mindent komolyan veszek – vállat rántottam, lemondóan sóhajtott és csípőre tette a kezét. Elmosolyodtam. Szerettem, hogy próbált rólam gondoskodni, de a perverz játékaival az őrületbe kergetett. Odatipegtem hozzá átkaroltam, a lapockáját simogattam és megpusziltam az arcát.
- Hálás vagyok neked – suttogtam, ő csak elmosolyodott.
- Ne tépd le a fejét – válaszolta, mire bizonytalanul biccentettem és elhagytam a szobát. Tényleg nem tudtam mit fogok csinálni. Először is megjátszom, hogy nem tudok róluk…

A Backstage felé haladtam, de előtte minden öltözőbe bekukkantottam, hogy megnézzem, ki van még bent. Az EXO és Beast mellett még fellépett az Infinite, Ailee és f(x) is – akiket nem különösebben kedveltem – voltak még mások is, de őket ismertem jobban. Véletlen egybeesés, hogy Aileevel ugyanaz a nevünk, csak neki van egy színpadi neve.
Nem nagyon volt már senki sem az öltözőkben, így a színpad mögé merészkedtem, a táncosaim már ott voltak, így melléjük csapódtam. Nevetgélve beszélgettünk, próbáltam oldani a feszültséget, ami egyre csak nőtt és nőtt bennem. Még nem vettem őket észre, nyilván nem voltak még itt.
- Ye Jin! – hallottam meg egy kicsit magas hangot, mire odakaptam a fejem és széles mosollyal köszöntöttem az illetőt.
- Oppa! – sétáltam oda hozzájuk. Majdnem mellettünk álltak.
- Óh, de csinos vagy – dicsért meg. Én is végignéztem magamon, tapadós, bőrhatású cicanadrág volt rajtam egy fekete köves magas sarkúval és egy lenge, bő fehér felső, semmi, még minta sem díszítette, az anyagán volt a hangsúly, mely sokat sejtetett, de nem mutatott semmit. A hossza és bősége miatt, viszont, amikor felemeltem a karom, akkor csípőcsontom és hasam közötti bőrterületet kendőzetlenül látni engedte. Kicsit áttetsző is volt, de igazából nagyon kedveltem az ilyen ruhadarabokat. Nagyon nőies és dögös is volt egyben.
- Köszönöm – mosolyogtam. Ahogy elsimítottam hajam a szememből kezemen csilingelni kezdtek a karkötők.
- Oh! Egyforma! – tartotta fel a csuklóját és valóban egyforma karperecünk volt. Ezüstszínű, széles és csavart. Nem volt sem nőies sem férfias, így nem volt olyan megdöbbentő, hogy ő is ilyet hord, az viszont igen, hogy pont ma kaptuk mindketten ezt a kiegészítőt. Kíváncsian tettük egymás mellé kezeinket, de tényleg egyforma volt. Felnevettem, mire ő is.
- Hogy vagy? – kérdezte és fejét kicsit oldalra biccentette.
- Nem tudok felocsúdni azon, hogy ilyen vörös vagy… - sóhajtottam és megérintettem a haját. – Lenyúltad Hyunseong stílusát.
- Változtatni akartam – vont vállat.
- Imádom az új számotok – váltottam témát, mire büszkén nevetgélni kezdett, köhintett párat és átkarolta a vállamat.
- Ki része a kedvenced? – gyerekességén felnevettem és megadtam az őszinte választ.
- Doojoon oppáé – el akart engedni, csalódottsága jeléül, de nem engedtem. – De még mindig Gikwang oppa a leghelyesebb és a kedvencem – pislogtam felé nagyokat, mire egy „jaj, te” elhangzása után karjaiba zárt és megszorongatott. A rajongók – akik nem messze tőlünk végigkövették az eseményeket kettőnk nevét kezdték ordítozni, mire nevetve rebbentünk szét és nemet intettünk kezeinkkel, hogy ez nem az, aminek látszik. - Oppa, ha botrányba keversz, ki kellesz magyaráznod a menedzseremnek. Így is a fejem veszi mindenért – sóhajtottam, mire mosolyogva csóválta a fejét. 
- Ne aggódj emiatt. Oppa megvéd – karolta át a derekam újra, megfeledkezve a rajongókról, akik újabb ovációban törtek ki. Zavartan nevetgélve fogtam a homlokom, hogy milyen reménytelen helyzet ez.
- Gikwang-sshi, vonuljatok félre! – kiabált be valaki az Infiniteből.
- Ó, ne már – lökdöstem félre a nevető idősebbet, aki olajat öntve a tűzre, játékosan lejjebb kezdte csúsztatni a kezét. – Komolyan a halálom akarod – léptem tőle távolabb. Mivel már mindenki kettősünkkel volt elfoglalva, reménykedve pillantottam a közelítő Ailee felé, aki vigyorogva lépett oda hozzánk és húzott maga mellé.
- Köszönöm, Unni – rebesgettem pilláim felé hálásan. – Oppa olyan erőszakos – motyogtam álszenten, de a kitörő nevetéshullámot én sem bírtam és én is nevetni kezdtem.

Imádtam ezeket a pillanatokat. Jó, nem mindig voltak ezek, de általában nevetgéltünk és beszélgettünk az utolsó percig, amíg színpadra nem léptünk.

Egy óvatlan pillanatban vettem őket észre. Egy páran figyelték az akciómat Gikwanggal, köztük Kai is, megpróbáltam nem figyelni rá, de a hangulatomnak egy csapásra vége lett. Észrevették a körülöttem állók is, de mikor követték a tekintetemet – ami élesen merült el Kaiéban, aki állta a tekintetem – nem kérdeztek semmit. Nem nagyon tudták mi a helyzet kettőnkkel, azt tudták, jó viszonyt ápolok a srácokkal, de furcsának ítélték meg a mostani viselkedésemet. Tüntetőleg elfordítottam a tekintetem és inkább Yoseobbal kezdtem el társalogni. Még elkaptam Kai értetlen tekintetét és a sóhaját, de már nem foglalkoztam vele.

Bármennyire is hiányzott és imádtam, nem tudtam neki olyan könnyen megadni magam.

Még érzékeltem, hogy Chaenyol elindul felém, de a következő pillanatban egy rántást éreztem a karomon. Fájdalmasan pillantottam az alakra, aki elkövette ezt velem.
- Ye Jin-ah! – mordult rám az egyik táncosom. Fiú volt, és néha nagyon mogorva, mint például most, csak tőből akarta leszakítani a karomat. Fájdalmasan dörzsölgettem a karomat és próbáltam eltekinteni sértettségemtől és fájdalmamtól.
- Mi a franc bajod van? – mordultam rá. Vissza kellett fognom magam, nehogy fejbe verjem.
- Haver, kíméletesebben is felhívhatod magadra a figyelmet – szólalt meg Chaenyol, mikor mellém ért. Dörmögő hangja jólesett a lelkemnek, mosolyogva fordultam felé.
- Te ebbe, ne szólj bele, magas srác – oktatta a táncos.
- Most komolyan mi a franc bajod van? – néztem rá bosszúsan, míg egy bocsánatkérő pillantást vettem az említett magas srácra.
- Mindjárt te jössz.
- És? Ezért kell kitépni a karom és bunkózni mindenkivel? Tudod, hogy utállak ilyenkor Jung Hee?
- Abszolút nem figyelsz arra, mi folyik a színpadon…
- Kit érdekel az fx könyörgöm – forgattam meg a szemem, mire Chaenyol ciccegett mellettem. – Még most sem kedvelem őket Channie – ingattam a fejem, mire elmosolyodott. – Ne aggódj Jung Hee, száz százalékot fogok nyújtani, ahogy mindig – finoman jeleztem, hogy eltűnhetne. Égnek emelte a tekintetét én pedig visszafordultam látogatóm felé. Meglepett a jelenléte.
- Rég láttalak – kezdte, mire felnevettem.
- Ma akárhány beszélgetést indítványoztam, ezzel kezdte mindenki.
- Mert ez az igazság – vont vállat és leült az egyik mélyládára. Követtem példáját és én is leültem.
- Tegnap, vagyis ma hajnalban láttam a klipet – kezdtem bele. Rögtön rám kapta a tekintetét.
- És milyen voltam? – kérdezte gyorsan. Elmosolyodtam és bólintottam.
- Amilyenre számítottam. Kibaszott tökéletes volt mindenki – ide jobb szó nem illett, kicsit meghökkent a szóhasználatomon, de büszkén kezdett vigyorogni, úgy látszott, tetszett, amit hallott.
- Kicsit féltem, hogy leoltasz majd minket.
- Miért tenném? – kérdeztem meglepve. – Sosem tennék ilyet, mert nem érdemlitek meg.
- Én csak… vagyis mind azt hittük, hogy Jongin miatt-
- Nézd, az egy külön téma – szakítottam félbe. – Na, őt lehet, beoltom majd, de titeket nem. Imádom a számot és titeket is. Őrült szexi. Minden lány meg fog őrülni értetek.
- Remélem is – sóhajtott fel.
- Ott van neked Baekkie – vigyorogtam. Imádtam ezzel húzni az agyát.
- Ne kezdd te is! – állt fel mellőlem és leporolta a hátsóját. – Komolyan kezd ez az idegeimre menni.
- Hey Happy boy kevesebb fanservice és minden a helyén lesz – vontam vállat.
- De nem direkt csinálom, és semmi hátsószándékom. Az a baj, hogy ha csak ránézek már is azt mondják, megkértem a kezét gondolatban. Honnan a fenéből tudják, mire gondolok?
- Kétségkívül összeilletek. Imádom a Baekyeol couplet – vigyorogtam, mire felsóhajtott és lehunyta a szemét egy pillanatra.
- Csak szedjek fel egy lányt, jézusom…
- Nem hiszem, hogy a kiadód repesne örömében.
- Leszarom a kiadót, belőlünk él, majd én megmondom, mi lesz – morogta, mire nevetni kezdtem és bólogattam. Hirtelen elhallgattam, mert meghallottam a saját számom és a felkonfom.
- Bocsáss meg – szaladtam el mellette. A többi EXO-s srác mellett is el kellett rohannom, még a sors is úgy akarta, hogy pont Kainak ütközzek neki. Meglepve nézett rám, de időm sem volt megállni, még nem volt rajtam mikroport.
- Jézusom, tudtam, hogy ez lesz…
- Fogd be, seggfej – morogtam lihegve a lépcsőn állva és hagytam, hogy rám szereljék a mikrofont. Viszonylag sokat táncoltam, így nem használhattam kézi mikrofont – mindig elhajítottam véletlenül…

Szerencsére az első pár másodpercben nem kellett színpadon lennem csak a srácaim táncoltak, így volt egy szusszanásnyi időm.
Amikor már a színpadon álltam, magabiztos mosollyal az arcomon kezdtem el énekelni. Ilyenkor valahogy teljesen elfelejtettem mik gyötörnek, milyen problémáim vannak, csak arra összpontosítottam, hogy mindent úgy csináljak, ahogy szeretnék. Imádtam a színpadot, és szerintem a színpad is kedvelt engem. Imádtam a közönségem és imádtam minden másodpercét a rivaldafénynek. Incselkedtem a kamerával, rájátszottam a dalban betöltött szerepemre, teljes beleéléssel táncoltam, talán jobban, mint eddig – nem biztos, de lehet, hogy tudat alatt meg akartam mutatni Kainak, milyen szuper is vagyok én – az a majdnem négy perc olyan gyorsan elszállt, hogy észre sem vettem. A szám végén póker arcot felvéve, magasba emeltem a jobb kezem és szapora lélegzetvétellel néztem a hullámzó tömeget. Nem voltak annyian, mint egy koncerten, tekintve, hogy ez csak egy műsor, de sok rajongót engedtek be, és a visszajelzésük megmelengette a szívemet.
Újra elégedetten jöttem le a színpadról, direkt rátapostam Jung Hee-re, mire fájdalmasan kapott lábához és szúrósan nézett rám, de nem szólt semmit sem. 

Még időm sem volt kifújni magam egy érintést éreztem a derekamon, ijedten kaptam fel a fejem.
- Észveszejtő voltál. Kérlek, figyelj engem – az elsuhanó Jongin szavai vízhangzottak füleimben, és úgy tettem, ahogy mondta.

Part II.

Színpadra léptek hatan, középen volt ő. Miután Tao bejelentette, hogy ők bizony mind szexik, elindult a zene és Kai kezdte. Fölbegyökerezett lábbal néztem őket, közelebb léptem és nyeltem egy nagyot. Megfogtam a korlátot, és majd hogy nem beálltam a rajongók közé. Iskolai egyenruhájukra emlékeztető öltözetük nem kisfiúsan hatott rajtuk, éppen az ellenkező hatást érték el. Előbújt belőlem a nő, és nem tudtam kritikus, szakmai szemmel nézni őket. Visszaváltoztam egy egyszerű nővé, akinek nincsen barátja, és minden féle rossz szó nélkül kezdhettem el őket férfiként mérni. Teljesen elveszettem a józan ítélőképességemet. Csak azt láttam mennyire helyesek, vadítóak, szexik és tehetségesek. A koreográfiáért ölni tudtam volna. Nagyon eltalálták, megérte a nyolchónapnyi szenvedés.

Még csak fél perc telt el, de már megőrültem. Kai azt kérte figyeljem, ha nem kéri sem tudtam volna másként cselekedni. Egyszerűen vonzotta a tekintetem. Tánc közbeni mimikája és gesztusai szinte nyögésekre késztettek, de azért visszafogtam magam. Aki még ilyesmi meglepetést okozott az Sehun volt. Senki sem mondta volna meg róla, hogy ő a maknae, tulajdonképpen ez Taora is vonatkozott. Én eleinte Luhanről hittem ezt, de hatalmasat tévedtem.

Eltelt két perc és azt hittem szívinfarktust fogok kapni. A korlátot olyan erősen szorítottam, hogy elfehéredtek az ujjaim. Chaenyol részénél az a tánc teljesen kibillentett az eddigi gondolataimból és fogadalmaimból. Egyszerűen tudtam, hogy kellett nekem. Még hozzá nagyon.

Félreértés ne essék, nem azért indultam be ennyire, mert a zene és a tánc ilyen hatást gyakorolt rám – bár kár lenne tagadni, hogy nem volt benne része – hanem az, hogy rengeteg időt töltöttünk külön, és most döbbentem rá igazán, mennyire hiányzott, és végre leromboltam a maradék falamat is, ami az önérzetemből maradt. Rájöttem, ha továbbra is ilyen makacs maradok, sosem fogunk előrébb jutni.

Az ő részénél, szó szerint benn rekedt a levegőm.
Az utolsó perc következett a fenti számláló szerint, és akárhányszor arcára tévedt a pillantásom vigyorogni kezdtem. Imádtam, ahogy tudat alatt változott a mimikája tánc közben. Nem tudta uralni a testét, minden mozdulata – a koreográfián kívül – ösztönös volt.

Természetesen Kaival zárult az egész, a zakójába „bújtatta” a kamerát. Elégedetten mosolyodtam el, élőben jobbak voltak, mint a klipben. Nehezményeztem, hogy nem énekeltek, csak tátogtak, de annyira meg is értettem őket. Én sem tettem volna másként. Elkezdtek lefelé jönni, így gyorsan kellett cselekednem. Elszakadtam a korláttól és visszamentem a helyemre. Vártam őket. Hajlongtak és lihegtek, de lehetett rajtuk látni, hogy boldogok. Kai a tekintetem kereste, és amikor megtalálta felém indult. Egy gyors pillantás és tudattam vele, hogy jöjjön ki. Hátrálni kezdtem, ő pedig értetlenül, de készségesen követett. A folyosóra kiérve hátat fordítottam neki és benyitottam az első ajtón, ami történetesen egy üres szoba volt. Követett, majd amikor felé fordultam, bizonytalanul elmosolyodtam és kis hezitálás után ölelésre nyitottam a karjaim. Még inkább ledöbbent, de gyorsan karjaiba zárt. Nem tudtam elrejteni a megkönnyebbült sóhajomat, karjaimat derekára fontam, fejemet mellkasára hajtottam és szorítottam magamhoz. Az egyik keze a derekamat fogta át, másikkal a nyakamnál a lapockámat dörzsölgette, fejét pedig fejemre hajtotta. Könnyedén tehette meg a kb. húsz centi magasság különbség miatt.
- Te is hiányoztál nekem. Nagyon – fordítottam fejem mellkasába, hogy ne láthassa elpirult arcomat. Ölelése gyengédebbé vált, picit eltolt magától és megpuszilta a homlokom.
- Sajnálom. Hogy nem kerestelek.
- Tuskó vagy – súgtam és felemelve a fejem, zakója gallérját megrántva lejjebb húztam magamhoz.
- Sajnálom. Nem kereshettelek.
- Miért? – húztam még közelebb. Szegénynek nem esett le, hogy próbálom elcsábítani.
- Ha megtettem volna, nem akartam volna visszamenni a srácokhoz. Borzasztóan hiányoztál – hadarta és félve pillantott rám.
- Ühüm. Eszméletlenül megérte – duruzsoltam a fülébe. – Az a tánc… Te… hmm – sóhajtottam végül és magabiztosan csókoltam meg nyakszirtjét. Meghökkent hang hagyta el ajkait, de nem foglalkoztam vele. – Teljesen a hatásod alá vontál, szóval ne rémülgess itt nekem – mondtam rekedt hangon. Gallérját jobban megrántva jeleztem, ő pedig kérdés nélkül jött és teljesítette kimondatlan kívánságom.

Édesen tapadt ajkaimra, félénken és szégyenlősen húzta végig ajkait az enyémeken. Gallérját továbbra sem engedtem el, így nem hagytam, hogy elhúzódjon. Bátorítást adva neki megismételtem az ő előző mozdulatát. Mindkét kezét vállamra simította, kissé megszorította és erősebben nyomta ajkait az enyémhez. Kinyitottam a szemeimet és láttam, hogy ő is, csak úgy, mint én az imént, lehunyt pillákkal élvezi a helyzetet. Megkerestem az egyik kezét és összekulcsoltam az ujjainkat. Visszahunytam a szemeimet, elmosolyodtam és elszakadtam tőle. Meglepődtem mennyire gyengéden közeledett hozzám, pedig érezhette mennyire vágyom rá. Homlokomat az övének támasztottam, még mindig csukva tartottam a szemeimet, jólesően sóhajtottam fel. Tudtam, ha ránézek kérdések tömkelegével fog várni, és ezt most nem akartam.

Elengedtem kezét, nyakához simítottam, egy picit ágaskodtam és szorosan magamhoz öleltem.
Szívem heves tempóban dübörgött a fülemben, arcom kipirult és érzékeim tompultak. Nem nagyon foglalkoztam semmivel sem, csak azzal, hogy éppen a karjaiban vagyok. Önző módon, még vele sem foglalkoztam. Nem bántott, hogy nem ölelt vissza. Eleinte. Pár perccel később, elszégyelltem magam, amiért én örömmámorban úsztam, ő meg valószínűleg nem tudja hova tenni a viselkedésemet. Elengedtem, elhátráltam tőle, ránéztem és szóra nyitottam a számat, de amikor rápillantottam inába szállt a bátorságom.
Nem tudtam újra megtenni. Olyan deja vu érzésem támadt, ahogy őt néztem. Tavaly ugyanígy álltunk egymással szemben, én megnyíltam neki, ő pedig eltaszított. Nem akartam még egyszer azt átélni. Elnézően elmosolyodtam, elszakítottam tőle a tekintetemet és lassan az ajtó felé kezdtem hátrálni. Fejemet lehajtottam, nem akartam, hogy lássa könnybe lábadtak a szemeim. Sóhajtottam egy utolsót és lenyomtam magam mögött a kilincset. Már éppen kislisszoltam volna a teremből, amikor hirtelen felocsúdott és utánam kapott. Átszelte azt a pár lépésnyi távolságot kettőnk között és elkapta a csuklómat. Megtorpantam ugyan, de nem akartam ránézni.
- Nem igazán tudok rajtad kiigazodni – elképzeltem, ahogy oldalra biccenti a fejét és úgy mondja halkan a szavakat, ugyanis továbbra sem néztem az arcára. Ökölbe szorult a kezem, amit fogott, vettem egy mély levegőt és miután megbizonyosodtam arról, hogy nem fog árulkodóan remegni a hangom, válaszoltam.
- Nem akarok semmit sem erőltetni – vállat rántottam.
- Miről beszélsz? – elengedte a kezem és a vállamnál fogva rázott rajtam egy aprót, hogy felfigyeljek rá. – Gina – kedveskedett a becenevemmel, amit ő adott nekem – Miért csókoltál meg? Nem is… miért kérted, hogy csókoljalak meg? – kezeit derekamra simította és közelebb vont magához. – Miért zavarsz össze? Most szeretsz… vagy utálsz? – suttogta a kérdések halmazát én pedig lehunyt szemekkel élveztem simogató tenyereit a derekamon és karjaimon.
- Én csak – kezdtem bele, de elhallgattam. Próbáltam gondolkodni, mielőtt beszélni kezdtem volna. – Nagyon haragszom. Még most is. Csalódást okoztál nekem. Viszont az érzéseim cseppet sem változtak irántad… és nagyon hiányoztál. Nem is tudod mennyire – fejeztem be monológom halkan. Mivel túl közel voltunk egymáshoz nem kellett hangosan beszélnünk, de úgy vélem, amúgy sem tudtam volna hangosabban beszélni.
- Sajnálom. Bűntudatom van nyolc hónapja, ha ez segít.
- Egy kicsit – bólintottam, mire elkuncogta magát. – Amikor megláttalak a repülőtéren nem igazán tudtam gondolkodni, csak egyszerűen elindultam feléd. Aztán amikor megszólaltál, és nem láttam rajtad a megbánást nagyon felhúztál. Most pedig… eldöntöttem, hogy félre teszem az önérzetem, de ahogy egyre többet beszéltetsz, realizálódik bennem, mit tettem és egyre nagyobb a zavarom, szóval elengedhetnél – mondtam és távolabb akartam húzódni tőle, de nem engedte.
- Sosem mertem megtenni feléd azt a bizonyos lépést. Azt hittem öcsédnek tekintesz.
- Egyidősök vagyunk Kai – vontam vállat. – És igazából a legjobb barátom voltál mindig is. De elmúltak a gyermekéveink és… felnőttél – egyre jobban vörösödtem. Kezdett tényleg kínos lenni, ez az egész. – Férfivá cseperedtél, én pedig nővé. Ezen a tényen nem változtathatunk, és azon sem, hogy így nézek rád, nem pedig egy kissrácra a szomszédból.
- Ha ezt hamarabb tudom, nem zárlak ki nyolc hónapra az életemből.
- Miért? – kérdeztem és az ingje egyik gombját piszkálgattam, ha már nem volt hajlandó elengedni.
- Azért angyalom, mert én is ugyanígy érzek – suttogta és kezei szorosabban simultak bőrömhöz. Ujjaival bemerészkedett a felsőm vékony anyaga alá és közvetlenül bőröm érintette. Meglepett a bátorsága. – Amikor elrohantál mellettem, hogy színpadra léphess, már akkor megőrültem. Az illatod… - nyitva hagyta a mondatot és mélyet szippantott nyakam környékén bőröm illatából, hogy nyomatékosítsa ki nem mondott szavait. Szunnyadó vágyam újra ébredezni kezdett. – Aztán amikor elkezdtél táncolni ez a kis anyag pedig huncutul lengett körülötted és kivillantott néha ezt - azt – tenyere hasamra simult, amitől bennakadt a levegő a tüdőmben. Kicsit kidülledt szemekkel hallgattam őt, alig tudtam magamhoz térni, hogy az iménti romantikus, bűnbánó figurából milyen hirtelen vált egy szexi férfi. – Alig tudtam türtőztetni magam, azóta szeretnélek megérinteni. Az, hogy távol voltunk egymástól, csak még jobban rádöbbentett arra, mennyire kellesz nekem.
- De hiszen elmondtam neked még decemberben – suttogtam halkan, kezei pedig ledermedtek.
- Nem is igaz – keze lehullott említett testrészemről, rémülten kaptam kezéhez és vezettem vissza oda, ahol eddig volt. Halvány vigyorral nyugtázta tettem és folytatta. – Azt mondtad örülsz, hogy melletted vagyok és, hogy sokat jelentek a számodra.
- Szerinted ez mit jelentett? – suttogtam és közelebb húzódtam a nyakához.
- Azt, hogy családtagként tekintesz rám – vont vállat.
- Pabo. Nyíltan ki kellett volna mondanom, hogy vágyom rád? Hogy azt akarom, együtt legyünk? Érezni akarom, ahogy szeretsz? El kellett volna mondanom mennyire éhezem az érintésedre? – azt hiszem már régen átfordultunk értelmes párbeszédből, valamit másba. Ez már jócskán flörtölésnek számított, legalábbis a részemről.
- Valami olyasmi – nyögte halkan és nyakamra forrasztotta ajkait.
- Szerinted én ilyen nő vagyok? – egyik kezem nyaka köré fűztem, míg a másikat végighúztam a combján.
- Ühüm. Tudsz te rossz lány is lenni – mondta, majd féloldalas, csintalan mosollyal nézett a szemeimbe, akaratlanul viszonoztam a gesztust, majd az előző csóktól eltérő módon húzta végig nedves ajkait az enyémeken.

Finoman, törődően csókolta alsó majd felső ajkam, puszikat halmozott az államra és szám környékére, de mivel olyan régóta voltam feltüzelt állapotban, meguntam a játékot. Végignyaltam ajkain, hogy jelezzem, továbblépnék, és belefúrtam ujjaim szőke tincseibe. Éreztem, hogy elvigyorodott, beleharapott az alsó ajkamba és nyelvét számba csúsztatva mélyítette el a csókot. Akkor, abban a pillanatban végigbizsergett a gyomrom és mellkasom, derekam vonalában összpontosult az érzés és úgy éreztem madarat lehetne fogatni velem.

Nyelve ügyesen kalandozott a számban, ujjai vészjósló körutat írtak le felsőtestemen. Tudtam, ha nem tartana olyan erősen, már összecsuklottam volna. Nem sokáig bírtunk egyhelyben maradni, vezetni kezdett a szobában, csukott szemmel, csókolózva nehéz volt hátrafelé menetelni, de amikor megéreztem a biztonságot nyújtó falat hátamnak ütközni egy halk nyögés közben vettem tudomásul, hogy legalább két oldalról van bebiztosítva az, hogy ne essek össze.
Egyik kezével megtámaszkodott a fejem mellett és közellépett hozzám. Lábával finoman bokán rúgott, hogy tegyem terpeszbe a lábam, engedelmeskedtem, míg ő közélépett és jobb combom végigsimítva fenekem alá nyújt és csípőjéhez illesztette. Ajkai nyakamon időztek, én mindkét kezemmel hajában matattam, még jobban összekócoltam a tökéletesen beállított tincseit.
- Imádom, hogy szőke lettél – nyekeregtem, mire csak egy hümmögést kaptam válaszul. – Tudod te milyen fél lábbal a földön magas sarkúban? – vetettem a szemére, mire felegyenesedett, bal kezével megemelte a lábam és derekára fűzte, így én akadálymentesen kulcsolhattam össze a lábam, ennek hatására már tényleg nem volt köztünk távolság. Ágyékom az övét súrolta, ami eszméletlen érzés volt.
- Van még valami mondandód? – kérdezte szemeimbe nézve. Elmosolyodtam kezeimet arcához simítottam és szeretetteljes csókot nyomtam ajkaira.
- Ne itt – susogtam és bocsánatkérő pillantásom után letett a földre. Felgyűrt felsőmet lesimogatta a hasamra, mire kuncogva igazgatni kezdtem a haját. – Ha meglátja a fodrász mit műveltem veled, kitér a hitéből – mondtam félhangosan mire vigyorogva szántotta végig ujjaival a haját és vállat vont.
- Kit érdekel. Szóval… most ki kell mennünk? – kérdezte, és tudtam, hogy nem akar a többiekhez visszamenni.
- Sajnos. Szerintem vége a műsornak is és mindenki minket keres. Kb. egy fél órája tűntünk el.
- Gyűlölöm ezt – motyogta, és tudtam, hogy a titkolózásra gondol. Összefűzte ujjainkat és úgy csapta ki az ajtót. Tudtam, hogy dühös, amiért véget kellett vetnünk meghitt pillanatainknak. A folyosón néhány ember mászkált, de nem nagyon foglalkoztak velünk, így vette a bátorságot és még egyszer felém fordulva szólásra nyíló ajkaimra tapasztotta ajkait. Nem álszenteskedett, rögtön betört nyelvével a számba. Tudtam, hogy nem szabadna, mert bárki észrevehet bennünket, de olyan soká vártam, már erre, hogy nem mondhattam ellent neki. – Te jössz, vagy én?
- Azt akarod, hogy Suho is szemtanúja legyen? – kérdeztem lihegve, és kezem arcára simítottam. – Neked kell jönnöd. Én egyedül vagyok.
- Igaz – elvette a kezem és megpuszilta a kezem.
- Oh! – hallottunk egy döbbent hangot és elfelejtettünk szétrebbenni. Már felesleges volt. – Jongin? Ye Jin-ah? – a hang forrásához fordultunk és megkönnyebbülten nyugtáztuk, hogy csak Kyungsoo az.
- Úgy látom, szent a béke – mosolyodott el, nyugodt tekintete egy pillanatra sem változott. – De téged égen földön keresnek – mutatott rám, mire felszisszentem, és elengedtem Jongint. D.o rögtön magához intette a fiatalabbikat, aki engedelmesen odament és engedte, hogy a másik átkarolja a vállát. Lopva rám pillantott és édesen elpirult.
- Ugye számíthatok arra, hogy titokban tartod Dodo bácsi? – rebesgettem felé a szempillámat, mire vigyorogni kezdett.
- Feltétlenül. Utálom, hogy így hívsz – ingatta a fejét.
- Én pedig imádom, hogy engeded nekem – elindultam feléjük. – Keress majd meg – intéztem szavaim a férfim felé. – Sziasztok! – futó léptekben indultam el társaim felé, akik hót idegesen fogadtak az öltözőben. Amint megérkeztem, mindenki felpattant, hogy végre haza mehetünk. Én is rettentően örültem ennek.

Hazaérve elmentem letusolni és kimostam a hajam is. Utáltam, hogy telefújták négy kiló hajlakkal, hogy kezelhetetlenné váljon. Kicsit vizesen, de felfrissülten vetődtem le az ágyamra. Nyugtáztam, hogy hajnali fél egy, majd a telefonom kezembe véve írtam egy smst a barátnőmnek, aki a youtube linket is küldte.

„Összejöttünk” – csak ennyit írtam, és nem bántam, hogy fel fogom ébreszteni, hozzá volt szokva a hajnali sms-ezgetésekhez. Mosolyogva vártam a választ, elfeküdtem kényelmesen az ágyamon, mire már pittyegni is kezdett a telefonom.

„Engedj be” – csak ennyi állt az üzenetben én pedig eldobva a telefont felugrottam, megigazítottam a köntösöm és gyorsan ajtót nyitottam. Láthatólag lihegett az ajtófélfának támaszkodott és szó szerint beesett az ajtón.
- Nem úgy gondoltam, hogy már ma este.
- Óh, nem is tudod, mióta várok erre – taszított egyet a testemen és rögtön birtokba vette ajkaimat. Kicsit meg voltam szeppenve, de tetszett, ahogy így letámadott. – Futva tettem meg az utat idáig, szóval értékelhetnéd – csapta le a kapucniját én pedig kuncogni kezdtem.
- A fellépő ruhád jobban tetszett. Gerjesztő látványt nyújtottál benne – mértem végig a melegítős, pulcsis, baseball sapkás valóját. – De egye fene, így is jó leszel – viccelődtem, ő pedig forgatni kezdte a szemét.
- Minden álmom az volt, hogy én hámozhassalak ki abból a szűk nadrágból és te kegyetlenül megfosztottál ettől.
- Óh, de így sokkal könnyebb dolgod van, nem? – kérdeztem ártatlanul köntösöm zsinórját babrálva. Beharaptam alsó ajkam és úgy néztem rá. Amikor láttam kissé elnyílni ajkait, rátettem egy lapáttal és beletúrtam vizes hajamba. Felnyögött és a kanapé háttámlájának tolt.
- Ugye nem fogsz azon aggodalmaskodni, hogy túl gyorsak vagyunk?
- Tíz év neked gyors? – válaszoltam hadarva, mire elvigyorodott.
- Helyes – mondta és újra megcsókolt. Követelőző csókja tette fel az i-re a pontot.

Lezipzározott felsőjét letoltam vállairól, a ruha puhán esett a padlóra, csókunk egyre csak mélyült és vált szenvedélyesebbé. Pólójánál fogva kezdtem húzni a szobám felé, engedelmesen követett. Célunkat elérve felkapott az ölébe, így állva csókolóztunk még pár percig, aztán amikor levegő hiány miatt elváltunk, ráfektetett az ágyra és rögtön utánam mászott. Széttett lábaim közé feküdt, és keze a köntösömet összetartó csomóra tévedt.
- Nincs rajtam fehérnemű – sóhajtottam ajkai közé, mire felmordult és villámsebességgel bogozta ki a nem túl bonyolult csomót. Nem rántotta le rólam, csupán jobb kezét csúsztatta a frottír anyag alá és keresni kezdte gyenge pontjaimat. Én már így is tűrőképességeim határánál mozogtam, így csak puszta simogatása is halk nyögéseket és sóhajokat váltott ki belőlem. Tétlenségem közepette feltűnt, hogy ő még talpig ruhában van. Gyorsan pólója alsó szegélyéhez nyúltam, és amikor észrevette mit szeretnék készségesen hagyta, hogy áthúzzam fején a vékony anyagot. Nem büszkélkedhetett Akhilleusz izmokkal, de én imádtam minden porcikáját. Áhítattal simítottam végig réz színű hasfalán, félig kész izmain és mosolyogva futtattam fel ujjaimat a mellkasára. Elég esztétikus látványt nyújtott, és hirtelen az aggodalom szele csapott meg a saját testemmel kapcsolatban. Amikor kijjebb lökdöste a köntös gallérját, ezzel látni engedte egyik mellem, hirtelen zavar vett uralma alá. Elszégyelltem magam. Alkarom piruló arcom elé tettem és vártam. De érintései abbamaradtak. Emelkedő mellkasom csak még szaporább lett.
- Csak nem zavarba jöttél? – tette fel a kérdést. Ez kicsit gyomron vágott érzelmi szempontból. Nyeltem egy nagyot.
- Nem sokan láttak még így…
- Tudom… ezt is imádom benned – mondta és csókot éreztem bal mellemen. Jobb tenyere jobb mellemre zárult, szájával kényeztette a másikat, mire egy jóleső, kéjes sóhaj hagyta el ajkaimat. Ráharaptam alsó ajkamra, hogy ne legyek hangos, bár tudtam, hogy kettőnkön kívül senki sem tartózkodik a lakásban. De önmagam miatt is ezt kellett tennem, mert szégyelltem, amiért ilyen erkölcstelen hangok törnek elő belőlem.

Feljebb kúszott, arca egy szintbe került az enyémmel, egy egészen aprót lökött a csípőjével, hogy érezzem készen áll. Elakadt a szavam, a következő pillanatban pedig újra megcsókolt. Kicsit abszurd dolog volt, hogy átjött csak azért, hogy lefektessen, de olyan régóta ismertük egymást, hogy egyáltalán nem éreztem azt, bármit is elsietnénk, vagy túl mesterkélt lenne. Úgy volt tökéletes minden, ahogy volt.

Simogató kezei – és nyelve – megtették a hatásukat, olyan izgalmi állapotba kerültem, amiről nem hittem, hogy létezik. Semmi komolyat nem tett még velem, azon kívül, hogy hosszú ujjai bejárták a testem zegzugát és nyelvével feltérképezte a számat, nyakamat, melleimet. Amikor nőiességemhez vezette kezét, hirtelen megmerevedtem. Most kezdődik.

Érezte, hogy a feszültség újra megnő bennem, így megállt egy pillanatra és farzsebébe nyújt. Megcsókolt, hogy elvonja a figyelmem, majd összekulcsolta a kezeinket. Amikor elvált ajkamtól és elengedte a kezem, kíváncsian tapogattam a dolgot, amit markomba helyezett.
- Oh – döbbentem rá, hogy egy óvszert tartok a kezemben.
- Azt hiszem szükségem lesz az irányításodra Gina – ezzel akart kedveskedni. Hogy ne legyek zavarban. Hogy tudjam, ez lesz neki az első. Hogy tudjam, ő még azt sem tudja, a kezemben lévő tárgyat, hogyan használja biztonságosan. Ez megmosolyogtatott és következő próbálkozására, már nem álltam útját. Óvatosan siklott keze lábam közé, és amikor célba ért, kirázott a hideg, a csomaggal a kezemben hátradőltem és hagytam magam sodródni az árral.
Tapasztalatlanságát ujjain keresztül is érezni lehetett, nem tudta, mit hogyan, mennyire érintsen, tudtam, hogy kísérletezik rajtam. De legyen. Nem bántam. Így is örömet okozott. Egy kis idő elteltével, mikor véletlenül simított végig csiklómon és figyelmen kívül hagyta, nem tudtam parancsolni kezemnek, és az övére téve sajátomat, megmutattam mire vágyom. Félős puszit nyomott az arcomra és folytatta az előző folyamatot. Végigsimítottam középső ujján, mire vette a célzást és óvatosan kezdte nyomni. Felnyögtem a feszítő érzéstől, ő megrémült, és kirántotta onnan, ami egy újabb nyögést váltott ki belőlem. Megráztam a fejem és visszavezettem a helyes irányba.
- Ez azt jelentette, élveztem – búgtam, mire láttam, hogy elvigyorodik és próbál kicsit bátrabban viselkedni. – Nem vagyok porcelánbaba Jongin. Nyugodtan légy férfi, tudom, hogy visszafogod magad. Én is arra vágyom – oktattam halkan, mire bólintott, elvigyorodott és középső ujjához csatlakoztatott még egyet, határozottan tolta fel belém, majd röpke perccel később még egyet. Ledöbbentem, de nem szóltam semmit. Hüvelykujja csiklómon körözött, bennem lévő ujjaival pedig mozogni kezdett. Innentől tudtam, jó ötlet volt hagyni, hogy szárnyaljon a fantáziája alapján.  

Amikor úgy éreztem épp eleget kényeztetett, megragadtam melegítő alsója szegélyét és türelmetlenül kezdtem lejjebb tuszkolni. Kai rásegített, láttam tekintetében a hirtelen felcsillanó izgalmat.
- Nem mintha én sokkal tapasztaltabb lennék – motyogtam.
- De neked már volt benne részed.
- Egyszer, és szar volt – mondtam és bokszeren keresztül simítottam végig férfiasságán.
- Nekem még annyira sem – nyekeregte, miközben összeszorított szemekkel tűrte kéjes kínzásomat. – Vedd le… - kérte, mire mosolyogva leheltem csókot szájára.
- Akarsz engem, igaz? – izmos nyakára is csókot nyomtam, majd vállára és kulcscsontjára. Heves bólogatás volt a válasza.
- Az nem kifejezés. Évek óta – hadarta és ülő helyzetünket meg akarta változtatni. Lenyomtam az ágyra és felé másztam. Végigcsókoltam a mellkasát és hasát, de engem is egyre nagyobb zavar kerített hatalmába. Halkan nevetgéltem a szerencsétlenkedésünkön, míg azt figyeltem, milyen átszellemült a tekintete. Megszánva, a további játszadozásomtól, megszabadítottam szűkké vált ruhadarabjától, amit messzire rúgott le a lábáról. Hevesen dobogó szívvel és remegő kézzel vettem kezembe és simítottam végig a teljes felületet. Egy reszketeg sóhaj hagyta el ajkait, amitől kicsit felbátorodtam.
Mozgolódni kezdtem sarkamon ülve, én is izgatottá váltam, ahogy őt néztem. Csípőjére ültem, lehajoltam hozzá, elvettem kezét szeme elől – ugyanazt csinálta, amit én korábban – és körbecsókoltam az arcát. Felvettem az ágyról az óvszeres tasakot, és miközben mélyen a szemébe néztem fogammal feltéptem a csomagolást. Egy mély sóhaj szakadt ki tüdejéből, vigyorogva vontam fel a szemöldököm és lejjebb araszolva testén, felhelyeztem rá a biztonságot nyújtó anyagot. Feszült figyelemmel kísérte végig cselekedetem, csak akkor, amikor végeztem, engedte ki a benn tartott levegőt. Ez nevetésre késztetett, de csak egy gyenge kacajra futotta tőlem.

Ezek után komolyabbra fordultak a dolgok kettőnk között. Az ösztöneire hallgatva kerekedett felém, és nem hagyta tovább, hogy én irányítsak. Szívesen adtam neki ezt a szerepet, jobban szerettem, ha a férfi tényleg férfi. Jongin pedig határozottan férfi volt, még hozzá nem is akármilyen.
Meglepő, mennyire kerültük a másikat évek óta, mennyire félreismertük a másik cselekedeteit és gondolatait. Végig abban a hiszemben voltunk, hogy cask barátként tekintünk egymásra. Aztán egy nap alatt megfordult velünk a világ, és úgy éreztem nem tudnék tovább élni, úgy, hogy ne érezzem őt magam mellett más értelemben. Nem is tudom, hogy tudtam eddig nélkülözni őt, úgy, mint a szerelmem. Jó, valljuk be, volt egy gyenge próbálkozásom hónapokkal ezelőtt, de elmondása szerint, nem esett le neki, hogy az egy vallomás volt.

Mélységesen bánom, amiért nem voltam akkor határozottabb.

Döbbent és mélyről jövő nyögés szakított ki a világomból. Jongin hirtelen jött, nem voltam rá felkészülve, így nem mondom, hogy rögtön élvezni tudtam. Az ő visszatartott, szerény nyögései mégis nyugalmat adtak, és örömet. A behatolást követő pár percben nem moccant. Szokta a helyzetet és hagyta, hogy én is ezt tegyem. Hálás voltam neki ezért. Amikor úgy éreztem, már minden rendben, mozdítottam egyet a csípőmön, mire kissé elnyíló ajkakkal meredt rám. Tekintetem látva csibészesen elvigyorodott és meglendült a csípője.
- Oh Istenem – nem akartam szavaimmal biztatni, beszélni sem akartam, de ha ebből az elégedett nyögésből nem is jött volna rá, szorításom lapockáján és vállain, tekintetem, csípője köré tekeredett lábaimból biztosan rájött volna. Kijelentésemet halk kuncogás követte.
Egy kicsit gyorsabb iramra kapcsolt, összeszorítottam a szemeimet, majd egy csókot éreztem a nyakamon. Beletúrtam szőke hajába, rájöttem, mennyire megkedveltem ezt a frizurát, rá is beszélem majd, hogy soha ne váltson…

Olyan forró csókokkal jutalmazta a nyakamat és környékét, hogy csak attól el tudtam volna alélni. Kívánatos ajkaihoz néha nyelvét is társította, forró izma hab volt a tortán. Imádtam.

Ahhoz képest, hogy én voltam neki az első – szó se róla, olyan volt, mintha nekem is az lett volna, annyira tapasztalatlan vagyok én is – abszolút nem lehetett ezt észrevenni. Biztos ösztönből jött neki minden, de olyan magasságokba repített, amiről nem hittem, hogy valaha is eljutok majd.

Ez volt az a szexiség, amit a színpadon táncolva is kifelé mutat. Tudtam, hogy valahol mélyen lakozik benne ez az énje is, és mérhetetlenül voldoggá tett, hogy én csalogathattam elő a rejtekhelyéről.

Megállíthatatlanul folyó gondolataimból minduntalan kiragadott, egy – egy férfias hörgés, nyögés, sóhaj elhangzásával, ezzel csak még jobban fokozva izgalmam és élvezetem. Miközben vágytól elborult arcát tanulmányoztam, megpillantottam valamit átsuhanni tekintetén, egy kicsit megállt, vett egy reszketősre sikerült levegőt, mielőtt lehunyta volna pilláit rám sandított, elvigyordott, amikor látta, hogy őt nézem. Kezével combom simította végig, majd térdhajlatomnál fogva, az oldalára fordult és lábam magára tette. Igen, így lasabb tempót tudott diktálni, de sokkal élvezetesebb volt. Megragadtam a fejem alatt lévő párnát, kirántottam onnan és szégyentelenül nyögni kezdtem. Nem voltam ura a testemnek és tetteimnek, erősen megmarkoltam a fenekét, ezzel mintegy bíztatva.

Percekkel később bekövetkező beteljesülése magyarázta meg az előző tekintetet és a pózváltoztatást. Hosszú pillanatokig rángatóztak izmai, hasfala aljánál is éreztem összehúzódó izmait, ami mosolyra fakasztott. Szorosan hunyta le szemeit, lihegett, szaporán szedte a levgőt, végül elernyedt fáradt teste, és ölelésébe vont. Tettének gyengédségén éreztem, hogy hálás.

Amikor realizálódott bennem, hogy ő bizony célba ért, viszont én nem, önzőn ordította elmém, hogy ne, még ne hagyja abba, de szeretetem felé elnyomta dühös elmém, és mosolyogva cirógattam haját és hátát. Megnyugtató puszikkal halmoztam el nyakát és vállát, édes szavakat susogtam a fülébe, tudtam, hogy jólesik neki.

Vállam gödréből előbújva, kipirult arccal meredt rám. Nem tudtam leolvasni arcáról semmit, csak érzékeltem, hogy újra megmozdul bennem. Lábaim izgatottan mozdultak meg, tudtam, hogy nem kellett volna már sok az előbb, ahhoz, hogy én is elélvezzek, már éreztem az előszelét, de nem hibáztathattam. És nem is akartam.
- Máskor követeld – mondta rekedten és válasz nélkül kezdte tépni ajkaim.
- Mit? – kérdeztem, amikor eváltunk egymástól.
- Tudom, hogy még nem mentél el … - felelte természetes hangnemben és csípőjével előre mozdult. Kikerekedett szemekkel néztem rá, újra rám törő vágytól torkomra forrtak a szavak, azt hittem mentem sírva fakadok.
- Jongin… - végül csak ennyit mondtam. – Nem… muszáj…
- De igen. Ne sértegesd az egóm. Kell, hogy nekem add – mondta és újra nekiveselkedett. Halkan elnevettem magam, vállainál fogva eltoltam magamtól, és nehézkesen, de fordítottunk a szerepeken. Én voltam felül.
- Szeretem a domináns nőket – mondta huncutul csillogó szemekkel, és kezeit feje alá gyűrte.
- Még szerencse – válaszoltam. Mellkasára támaszkodtam, váltottunk egy hosszú pillantást, végül én kaptam el a tekintetem. Nem törődve a helyzet kínosságával – még meg kell tanulnom kezelni az új kapcsolatunkat – lassú, körkörös mozgásba kezdtem a csípőmmel.
- Gyerünk kicsim, most én vagyok a színpad. Táncolj rajtam – nyögte szemtelenül, mire beharaptam also ajkam, és e gyenge noszogatás is megtette a hatását.

Kezeit nem sokáig pihentette feje alatt, sokat segített simogató ujjaival, és tempódiktálásával.

Mondanom sem kell, nem tartott sokáig míg felküzdöttem magam a gyönyör kapujáig. Hatalmas sóhajjal vegyes nyögéssel engedtem el magam.
- Ez az! – suttogta elégedetten, és beleszorított a derekamba, ami alap esetben lehet, fájt volna, de most csak még jobban tetőzte élvezetemet. Élvezte, hogy élvezem, és szerető simogatásokkal próbálta nyugtatni pihegő testemet. Pár pillanat volt az egész, de felért az eddigi életemmel. Ráborultam a mellkasára és őrült tempóban kapkodtam az éltető oxigén után.
- Tejóég – hadartam és csókot nyomtam a mellkasára. Legördültem róla, melléfeküdtem, lábaink összegabalyodtak, fejemet kinyújtott karjára hajtottam, kisimította izzadt hajamat a homlokomból és megpuszilta. Mosolyogva pihegtem még mindig, és úgy éreztem felesleges lenne megszólalni. Csak elrontanám vele a pillanatot.

Kai egy pillanatra elhúzódott tőlem, megkereste az ágy sarkába rugdosott vékony takarót és félig magunkra húzta. Felvettük az előző pózunkat, jóleső sóhaj hagyta el ajkaimat, amin felkuncogott. 

Nem tudom mennyi idő telt el köztünk csendben, de hirtelen egy gondolat ötlött a fejembe, amit bármennyire is esett nehezemre kimondani, ki kellett. Felkönyököltem és úgy néztem rá. Ahogy találkozott a tekintetünk, nem tudtam megszólalni. Annyira édes volt. Úgy mosolygott, hogy fehér fogai kivillantak, szemei egész arca is mosolygott. Ő is felkönyökölt és így kezdtük el vizslatni a másik arcát. Hirtelen boldogságot éreztem, ezért elkaptam a tekintetem és a párnába fúrtam az arcom. Édes hangon kacagott fel és átkarolta a vállamat. Visongtam párat, hogy levezessem az érzéseimet, majd újra ránéztem.
- Nem hiszem el, hogy átléptük a határunkat – motyogtam áhítattal.
- Jaj végre, kb. három éve erről álmodozom – forgatta a szemét és rajtam nyugvó ujjai kis köröket írtak le bőrömön. Válaszul elmosolyodtam és mellkasára pillantottam.
- Irtó szexi, hogy ilyen barna vagy – csóváltam a fejem és engedve a csábításnak finom csókot leheltem előbb említett részére. Belesimított a hajamba.
- Szerinted én mit érzek, akárhányszor rád nézek? – kérdezte elgyengült hangon. Megérintett hangjának tónusa, szelíden mosolyogva vicceltem el.
- Vágyat? – pillantottam fel szemeibe, melyek újra mosolyogva meredtek enyéimbe.
- Elégedettséget. Büszkeséget. Birtoklási vágyat. Szeretetet – sorolta halkan és minden szó után nyomatékosan nézett szemembe, majd a végén lehajolt hozzám és megcsókolt. Röviden, aranyosan. – Hiába voltunk csak barátok, akárhányszor a közelemben tudtalak, elég volt egy pillantást vetnem rád, de ha megöleltelek ez az érzés egy re erősödött bennem. Szóval mindig arra gondoltam: Ő az enyém. Senki másé. Szabad nekem ilyenekre gondolnom?
- Azt akarom, hogy ilyenekre gondolj – vágtam rá a választ, mire közelebb kúszott és újra megcsókolt, most hosszabban. – Nem akarom azt, amit mondani fogok, de el kéne menned.
- Ne már – sóhajtott fel és elengedett. Felült. Beletúrt hajába és morcosan nézett rám.
- Hiányolni fognak a többiek, engem pedig reggel meglátogat a menedzserem.
- Nem érdekel.
- Vállalod a felelősséget?
- Van értelme titkolózni?
- Óh, de még mennyire – válaszoltam bólogatva.
- Titokban akarod tartan?
- Ameddig cask lehet – bólintottam újra komolyan. – Csak addig van nyugtunk, amíg csak ketten tudjuk.
- Ebben van valami – sóhajtott fel.
- A kiadónak is elmondjuk majd… kicsit később. Én élvezem a lopott pillanatokat meg a spontán légyottokat – súgtam és nyomtam egy csókot a füle tövébe. Reszketeg sóhajt hallottam, amin elmosolyodtam.
- Legyen. Meggyőztél. Bár nem hiszem, hogy a srácok elől el tudom titkolni. Kyungsoo hyung már így is tudja.
- Ők kivételes esetnek számítanak. A kis foci csapat – forgattam a szemem és közel bújtam hozzá. – Szóval, most menj – sóhajtottam, mire ő is így tett.
- Igenis asszony – mondta, majd fáradtan nyögve kecmergett ki az ágyból és keresni kezdte a holmijait. Csendben bámultam őt, lestem minden mozdulatát, figyelemmel kísértem öltözködésének minden pillanatát, mosolyogva hagyta, hogy legeltessem rajta a szemem. Amikor a sapkát is a fejébe húzta, elégedett vigyorral az arcán jött vissza hozzám, lehajolt és szenvedélyes csókba invitált. Készségesen, örömmel viszonoztam a gesztust.
- Remélem tetszett a műsor – motyogta a számba.
- Mondanom sem kell, mennyire – sóhajtottam a választ. Homlokát enyémnek döntötte.
- Ugye akkor, mi most…nekünk… barát-barátnő kapcsolatunk van? – kérdezte, és éreztem, hogy zavarban van. Kezeimet arcának két oldalára simítottam és puszit nyomtam az orrára. – Úgy értem…Gina lennél a barátnőm? – egészítette ki még nagyobb zavarban. Meghatottan vigyorodtam el és pár perces csend után szólaltam meg.
- Minden vágyam, hogy a barátnődnek mondhassam magam Jongin.

9. rész

Annyi minden történt két nap alatt, hogy esélyt sem adtam magamnak arra, hogy feldolgozzam a történteket. Nincs időm önsajnálatba merülni. Tényleg nincs. Ruhát kell vennem arra a nyamvadt díjátadóra, mert természetesen idegroncsként meg kell jelennem, mert Sehun kijelentette, hogy hozzá tartozom. Na, ja. Jó, hogy tudatja velem…

Azt gondoltam, hogy a vásárlás majd kiragad az érzelmeim világából, legalább egy kis időre, de tévednem kellett. Nehezen tudtam kizárni Sehunt, Kait és minden egyebet a fejemből.
Amikor Minheenek szóltam, hogy vegyen fel, mert este lesz a díjátadó, nekem pedig nincs egy vállalható ruhám, heves szenvedéllyel kiáltott le, hogy miért csak az utolsó pillanatra hagyom a legfontosabb dolgot. Nem nagyon akartam elmondani neki, mi történik velem, de előbb-utóbb úgyis időt kellesz kerítenem erre a beszélgetésre.

Minhee kérdés nélkül ment a Sunsetbe. Szöulban az egyik legjobb bevásárlóközpont, nem csak azért, mert a miénk, hanem, mert márkás és minőségi termékeket lehet kapni. Imádom, apu egyszerűen mesésen válogatta össze az üzleteket. Min Ki keze is benne van egy-két üzletben, így őt sem féltjük ettől a szakmától. Szóltam útközben apának, hogy bemegyünk, de nem tudott volna találkozni velem, mert túl sok a dolga. Megmondtam, hogy megértem, és, hogy elviszek egy rakat ruhát ingyen és bérmentve. Ez az előnye annak, ha a családnak bevásárlóközpontja van világszerte.

Minden ruhaüzletbe bementünk, mert Minhee úgy gondolta, nekem ilyesmikre van időm és ő is simán felöltözhet – habár nem jön velem. Amikor ő elégedetten, hat tasakkal a kezében vigyorgott mellettem, megelégeltem és az estélyi ruhák felé vettem az irányt. Próbáltam kizárni a ruhavásárlás miértjét, de nem ment. Egyrészt, mert… egyszerűen lehetetlen volt megszabadulnom Sehun és Jongin arcától a fejemben, másrészt, ha meg is feledkeztem róluk, Minhee mondott valamit, ami Sehunnal kapcsolatos, így… nehezen ment a kizárás.
Minhee elég megbízható a divat és trend terén, szívesen bízom rá magam ilyen esetekben, csak nem most. A fejébe vette, hogy aranyba vagy ezüstbe öltöztet, mert, hogy, micsoda robbanás lenne, ha csillognék a szőnyegen. Szó szerint. Amikor ezekre határozott NEM volt a válasz, a pirossal próbálkozott, hogy klasszikus, sikkes és szexi lehessek. Szeretem a pirosat, jól is áll nekem, csak én nem kitűnni, hanem elrejtőzni szerettem volna. Csak semmi kirívót. Szolidat, egyszerűt, de nagyszerűt; volt az alapelvem. Így maradtam a számomra klasszikus feketénél, és felvettem az elsőt, ami megtetszett a vállfán.

Hosszú, lágy esésű, követi a testem vonalát, pántok keresztezése tartja az egészet a helyén, és, hogy ne legyen annyira unalmas, a hátam nem fedte semmilyen anyag a pántokon kívül. Mosolyogva nézelődtem a tükörben, amikor Min Hee az orrom alá dugott egy lehetetlenül magas, tizenhárom centis gyilkoló gépet, de amint megpillantottam, vigyorogva vettem el tőle és húztam fel. Kényelmesen éreztem magam a magassarkú cipőkben, mivel én nem vagyok egy hatalmas lény a magam 165 centijével, imádtam a magasban lenni. Ez a gyönyörű alkotás, pedig lehetővé tette, hogy kb. egy órán át istennőnek érezhessem magam; utána persze legszívesebben lerúgnám magamról, de nő vagyok és makacs, ezért nem fogom ezt tenni. Fizetés nélkül távoztam, a fekete ruhámmal és az aranyszínű cipőmmel. (Senki sem mondta, hogy cipő terén nem flancolhatok, ha már úgysem fogja senki sem látni…)

A vásárolgatás így is elhúzódott, négy és fél órán keresztül bolyongtunk mindenfelé, emeleteken fel-le, de volt még bő három órám elkészülni, amiért Minhee a haját tépte, mert képtelennek tartotta, hogy kész legyek indulásra, én viszont nyugodtan szemlélgettem a körmeimet és arra gondoltam beülök az egyik manikűröshöz rendbe hozatni a lakkomat, de arra már tényleg nem volt idő. Irtózatos sebességgel vezetett haza. Anyunak dobtunk egy hellot és mosolyt, majd szinte beüldözött a szobámba. Letusoltam és hajat mostam ő meg válogatott a táskáim között. Amikor előbotorkáltam és megjegyeztem, hogy majd meghalok éhen lekiabált, hogy nincs időm a gyomromra, de csak megforgattam a szemem és leszóltam, hogy legalább egy szendviccsel dobjanak meg. Minhee leültetett a fésülködőm elé, kezébe vette a hajszárítót és megszárította a hajam. Be akarta sütni, hogy bidri-bodrin szexi legyek, de elhessegettem a gondolatot. Amúgy is hullámos a hajam, meg fel akartam tűzni, nem volt kedvem a göndörhöz. Tupírozni kezdett, meg húzta-vonta a hajam, fájdalmasan gyötrött, de a végeredmény tetszett. Lazának tűnt, viszont szorosan volt feltűzve félig kontyszerűbe a hajam. Hosszú oldalfrufrum elszabadult tincsekként keretezték arcomat, amik még szebbé tették a hatást. Alapjáraton Min Hee csodás stylist, kozmetikus és fodrász egyben. Még jó, hogy ő a legjobb barátnőm. Sminket sosem hagytam, hogy ő csinálja, az - az én reszortom volt. Enyhe sminket tettem fel, bronzosat és fekete tusvonalasat, lágy ajakfénnyel és kész is voltam. Az öltözködés kerek tíz percig tartott és maradt időm enni is és nyugodtan üldögélni a nappaliban.

- Mit mondott Sehun, mikor jön érted? – kérdezte anya, miközben azt nézte, ahogy habzsolom a szendvicsemet. Intettem barátnőmnek, hogy válaszoljon, mert az én szám, most nem ér rá ilyesmire.
- Elméletileg hétkor kellene itt lennie.
- És csinálhatok rólatok képet? – kérdezte félve.
- Anya! – természetesen felkiáltottam és rosszallóan csóváltam a fejem. – Egész este azt fogom tűrni, hogy fotózzanak és interjúvoltassanak, kérlek, itthon ne tegyél ki ennek!
- Jó - jó, bocsánat, csak egy kérdés volt – megköszörülte a torkát és Minhee felé fordult, olyasmi kérdésekkel, hogy ő mikor fog férjhez menni. Én meg morogtam az orrom alatt, hogy hát biztos nem húsz évesen, de persze senki nem figyelt rám. A karórámra pillantottam és megállapítottam, hogy még mindig van fél órám. Nem beszéltem Sehunnal a csók óta, így most megfordult a fejemben, hogy simán elfelejtett… de nem. Azért nem vagyok túlságosan felejthető nő. Sőt. Abszolút, nem vagyok felejthető. Csak rám kell nézni.

Bár a múltkor elküldtem Kait, nehéz szívvel, keserű szájízzel és persze sírással vegyítve, de nem vagyok benne biztos, hogy sikerült véglegesen lezárnom a kettőnk között zajló dolgokat. Féltem az estétől. Féltem Sehun kiismerhetetlen személyétől és váratlan tetteitől, ebből kifolyólag Jongin reakcióitól, és magától a ténytől, hogy ő is ott lesz. Húsz perccel indulás előtt, annyira felspanoltam magam, hogy remegett a gyomrom és a kezem, indulataimat nehezen tudtam féken tartani és kilométerhiányban szenvedve járkáltam a házban. Cipő nélkül, természetesen nem vagyok öngyilkos hajlam. Háromnegyed hétkor csörögni kezdett a telefonom, én pedig annyira megijedtem a kezemben lévő készülők hangos és hirtelen zajától, hogy megbicsaklott a bokám, de különösebb baleset nélkül vettem fel a telefont.
- Most indulunk a dormból. 5 perc és ott vagyunk, remélem, nem kellesz rád várni.
- Valójában én várok rád több mint fél órája – sóhajtottam fel. Ettől tartottam. Szar hangulatban van… én sem érzem jobban magam.
- Hát megbocsáss, mi tizenketten vagyunk, nem..
- Értem, Sehun, nem is vádaskodásnak szántam. Csak gyertek, vegyetek fel és legyünk túl rajta.
- Nem érzem a lelkesedésed – jegyezte meg gúnyosan.
- Én sem a tiédet. Most komolyan vitatkozni akarsz? Így is egy kisebb infarktus szélén állok, de nyugodtan játszadozzunk, mert ahhoz van kedved.
- Ne most kezdj el hisztériázni, Hana – ez a nyugodtan hűvös és lekezelő hang megszaporázta a szívverésemet. Na, de nem azért, mert odáig voltam érte. A telefont szorosabban tartottam remegő kezeimben, és összeszorított ajkakkal szívtam fel magam levegővel.
- Neked, Ha Neul. Leteszlek – válasz nélkül bontottam a kapcsolatot, leengedtem a kezem, összevontam a szemöldököm, lehunytam a szemem és éreztem, hogy elgyengülök. Ideges lettem, nagyon, és nem tudtam kezelni. 

Legalább csúnya lenne. Akkor tudnék rá hosszútávon haragudni… de én meg a hiúságom. Áruló szemek!

Anyuék nem hallották ezt a barátságos beszélgetést, ezért nagyon lesokkolva néztek rám, amikor visszamentem hozzájuk. Természetesen minden az arcomra volt írva. Minhee tekintete rögtön elsötétült, anya csak értetlenül nézett rám.
- Mi a baj, Ha Neul? – kérdezte, megdörzsöltem a halántékom és megráztam a fejem.
- Semmi.
- Sehun megint seggfej? – vetette oda Minhee, felkaptam a fejem és nyomatékosan elhallgattattam a pillantásommal. Anyu szemei kikerekedtek.
- Sehun szokott seggfej lenni veled?
- Beszéljünk arról, mikor nem az – szólt közbe megint Minhee. Mérgesen pillantottam rá, de nem akarta venni a lapot. – Ja, hogy amikor csókolgatni kell nyilvánosság előtt, akkor jó fej.
- Minhee! – kiabáltam rá.
- Szokott csókolgatni a nyilvánosság előtt? – nézett anya egy szépet, mire elpirultam. Részben a zavartól, részben a dühtől. Leültem, felvettem a cipőimet és megköszörültem a torkom.
- Nyilván, anya. Elintéztétek, hogy összeházasodjunk, szerinted milyenek a mai kapcsolatok? Sétálunk egymás mellett és ebből lejön, mennyire szeretjük a másikat?
- Na, de a nyilvánosság előtt…
- Anya, ha nem a kamerák előtt tesszük, honnan láthatnák, hogy odáig vagyunk egymásért és nem csak érdekből tesszük, amit tesszük? És rá kell jönnöm, Sehun valóban hitelesen adja elő a szerelmes férfit. Nyilván ma este is el fog csattani egy-két csók, bár ha rajtam múlna, biztosan nem, sőt eddig egy sem történt volna meg – mondtam nyersen. Anyu nagyon ledöbbent a hirtelen őszinteségi rohamomon, kikerekedett szemekkel meredt rám és nem bírt megszólalni. Utólag bántam, hogy így utat engedtem a szavaimnak, de már mindegy. Amint sikerült felszenvednem magamra a cipőt, felálltam és a ruhám mellrészét kezdtem igazgatni. Ezt a pillanatot választotta a bejárónőnk Sehunnal az oldalán, hogy megjelenjen. Kihalásztam a kezem a melleim közül – borzalmas melltartót hordani, borzalmas – ránéztem döbbent arcára és felsóhajtottam.

- Láttad, amit láttál… mehetünk? – kérdeztem, felocsúdott és anyu felé fordult. Tökéletes jólneveltség sugárzott belőle, meghajolt és mosolyogva nézett anyámra. Akit látszólag le is vett a lábáról a megjelenésével. Nem tagadhatom, mennnnnnnyire helyes volt.
- Jó estét! – biccentett, mire anyu is megbillentette a fejét és mosolyogva üdvözölte a vőlegényemet.
- Hello Sehun – mondta… inkább morogta Minhee. Meglepett az ellenségeskedése, mert ő odáig volt eddig az ötlettől, hogy érdekházasság és szirupos LOVE a végén. Nos, hát, mielőtt elmondtam volna neki, milyen is valójában Oh Sehun kedvelte ezt az elképzelést. De akkor is meglepő volt.
- Minhee, igaz? Örülök, hogy újra találkozunk – felé is ragyogtatott egy mosolyt.
- Persze, hogyne. Én is – hát kevésbé volt lelkes a válasz.
- Legközelebb talán te is velünk jöhetnél. Valamelyik srác biztos becserkészne, mint partnert. Talán Jongin – láthatóan megrezzentem a név hallatán. Ránéztem erre a gonosz fiúra, keserűen felsóhajtottam, anyuhoz mentem, adtam neki egy puszit, Minheet megöleltem, felvettem a táskám és Sehunnal az oldalamon kisétáltam a házból. Sosem fogom megtudni Minhee válaszát, mert nem adtam esélyt neki rá.
- Ez szemét húzás volt tőled – jegyeztem meg kifelé menet.
- Ösztönös volt.
- Tudom, hogy ösztönből barom vagy - a kocsi előtt megfogtam a karját. – Nagyon remélem, hogy nem akarsz megcsókolni a mai este folyamán. Most abszolút nincs kedvem szívélyesen viszonozni, míg valaki szerencsésen felveszi vagy lefényképezi – szorításom erősödött karján, lazán odapillantott, kihúzta a kezét a markomból és féloldalasan rám mosolygott.
- Azt hiszem, majd én eldöntöm, megcsókollak-e, vagy sem.
- Egész este ilyen seggfej leszel?
- Ígérem, csak a bevonuláson leszel mellettem.
- Merem remélni – odébb taszítottam, kinyitottam az ajtót és a segítsége nélkül szenvedtem be a ruhám is meg magam is az autóba. Mivel ezren vannak, két autóval jöttek, így csak öt emberrel kellett szembenéznem. Köszöntem, amit viszonoztak, majd hely után kezdtem kutatni. Jongin nem ebben a kocsiban ült, így egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel a tüdőmből. Beültem Suho és Kyungsoo közé, Sehun pedig Luhan mellett ült le. Nem kell mondanom, hogy a srác még most sem nézett rám. Fogalmam sincs mi baja velem, mondjuk Chaenyol is érdekes fazon… na, mindegy.
- Tetszik a ruhád – közölte Suho. – Csinos – merészen végigsimított az egyik pántomon a mellem alatt. Rácsaptam a kezére és rávigyorogtam.
- Meg akarsz halni? Ne fogdoss. De köszönöm szépen, ti is mind jól néztek ki.
- Köszönöm.
- Köszönöm – mondta egyszerre a két fiú, amin elmosolyodtam. Jó volt a közelükben lenni, egy kis jókedvet csempésztek belém.
- Remélem egész este mellettem leszel – mondta vidámon Kyungsoo.
- Miért?
- Kedvellek és szívesebben nézlek téged, mint az idióták egyikét az oldalamon – kendőzetlenül nevettem fel, amit követett Suho is.
- Hát, ha ezzel boldoggá teszlek, szívesen maradok a közeledben… hidd el, szívességet teszel nekem – titkos célzásom és pillantásom, sajnos nem volt olyan titkos, ugyanis mindketten levágták, hogy bajom van a maknaeval.
- Mit csinált? – súgta D.o de csak megráztam a fejem. – Mit mondott?
- Csak egy… semmit. Hülye. Barom – egészítettem ki.
- Általában aranyos.
- Hát nem velem, oppa – kacsintottam Suho felé. A megnevezésen zavartan felnevetett és ujját az ingnyakba csúsztatta, hogy meghúzza az anyagot. Édes volt. Felsóhajtottam és reményvesztetten néztem kettejükre.
- Nem akar inkább közületek valaki elvenni feleségül? – kérdésem nevetés követte és Sehun éles, tiszta hangja.
- Talán kérd meg Jongint – nem fordult hátra, így nem tudtam a szemeibe nézni. Letaglózott, tíz perc leforgása alatt kétszer is megforgatott bennem egy bizonyos tőrt.
- Fulladj meg – dunnyogtam az orrom alatt.
- Igen, nos, Kai nem igen tud ellenállni a szép lányoknak. És szerintem kedvel is… de ha már itt tartunk, én, elveszlek feleségül, ha akarod – rántott vállat D.o, amin elmosolyodtam.
- Köszönöm, Kyungsoo. Megbeszélem a szüleimmel – biccentettem, aztán elterelődött a téma. Arról kezdtek beszélni, milyen fáradtak, ma is dolgoztak, ennek ellenére várják a díjátadót, megígérték, hogy bemutatnak a barátaiknak és fecsegtek még ilyesmikről. Nem tudtam megfeledkezni Sehun szemétségeiről, és el is határoztam magamban, hogy ha kiszállunk, közlöm vele, hogy ne piszkáljon Kaival, mert nem azért mondtam el neki… és joga sincs hozzá, én nem vagyok együtt vele, neki meg barátnője van. Az istenért, azért van különbség.

Nem tudom meddig kocsikáztunk, világos volt még, de olyan fél nyolc körül járhatott az idő. Sehun kelletlenül karon ragadott, mire én elhúztam a karom és belékaroltam normálisan. Nem néztem a másik autó felé, nem akartam Kai arcával szembetalálkozni. Bár tudtam, hogy nem sokáig kerülhetem őt el. Fényképezőgépek villogtak, fanok sikoltoztak, újságírók szórták a kérdéseiket, biztonsági őrök tartották kézben a dolgokat, én pedig már most feszengeni és fáradni kezdtem.
- Ne hozd fel többé Kait a többiek előtt. Ennyire ne legyél aljas.
- Vicc volt, Hana – mondta és belemosolygott az egyik fényképezőgépbe. Lassan haladtunk, mert nagy volt a tömeg.
- Neked vicces lenne, ha bemártanálak, hogy nem csak feleséged, de barátnőd is van? – rám kapta a tekintetét.
- Ne merészeld elmondani.
- Nem, nem merészelem. De te se merészeld többé megemlíteni. Én nem vagyok együtt vele, veled ellentétben.
- Még… - mondta, aztán elfordult, mert bevonulni készülődtünk.
- Mit csináljak? – kérdeztem és akaratomon kívül erősebben szorítottam a karját.
- Csak… legyél szép – vetett rám egy pillantást és küldött egy bíztató mosolyt. Na, látod! Tudsz te rendes is lenni, ha akarsz. Bólintottam, hogy menni fog és követni kezdtük a többieket. A fiúk felálltak egy sorba, mi voltunk az utolsóak, Sehun elengedett, vettem a célzást és arrébb léptem kettőt. Bemutatkoztak, meghajoltak, vigyorogtak, hagyták, hogy fotózzák őket és feltettek pár kérdést az estével kapcsolatban. Mik a megérzéseik, kinek szurkolnak, milyen jellegű lesz a fellépésük és persze Sehun…

Ez a magas Isten vigyorogva nézett rám a kezét nyújtotta, magamra aggattam egy ragyogó mosolyt, megfogtam a kezét, magához húzott és bemutatott.
- Igen… ő itt a menyasszonyom. Choi Ha Neul-sshi – aaah, könyörgöm, ne játszd túl a szereped. Illedelmesen köszöntem és vártam a kérdések özönét.
- Gyönyörű nő a menyasszonyod, gratulálok! – mondta egy kedves fickó, felé mosolyogtam és biccentettem, hogy köszönöm.
- Igen, szerencsés vagyok, amiért mellettem van – rám nézett és sütött a szeméből a kedvesség. Esküszöm remek színész.
- Ha Neul-sshi, te hogy érzel Sehunnal kapcsolatban? – nem ért váratlanul a kérdés, összefont ujjainkra néztem, majd ellágyult tekintettel meredtem a kamerába és kimondtam életem hazugságát.
- Oppa a legjobb dolog az életemben – kijelentésemet „húúú”és nevetés követte, én pedig zavartan lesütöttem a szemeimet. El sem hiszem, hogy ilyesmiket mondok…
- És miért nem láthattunk eddig titeket együtt? Mióta vagytok együtt?
- Ez kissé bonyolult, mindkettőnk álma másfelé húzott. Én az idollá válás miatt Koreához voltam kötve, ő pedig a tanulás miatt Amerikában volt. Régóta ismerjük egymást, de hivatalosan két éve vagyunk együtt – válaszolt Sehun. – De nem sokára adunk egy sajtótájékoztatót és ott feltehetik az összes kérdésüket, most viszont mennünk kell – bólintott Sehun, egyszerre meghajoltunk kissé a riporterek előtt, ők pedig megértően elengedtek bennünket. Felsóhajtottam és el akartam engedni a kezét, de ő elkapta a derekamat és nem engedett el. Pózoltunk még egyet-kettőt és végleg végigsétáltunk a szőnyegen, a többiek oldalt vártak ránk.
- Na, most, hogy megérkezett csapatunk álom párja, esetleg bemehetnénk? Meleg van és hangzavar – Chaenyol undok hangja feldühített, de nem vettem róla tudomást. Meg amúgy is Baekhyun lerendezte helyettem egy ütéssel a nyakán. Sehun rögtön elengedett és már el is lépett mellőlem. Jongin szinte abban a pillanatban ott termett, és amikor találkozott a tekintetünk földbe gyökerezett a lábam. Annyira jóképű…
- Bámulatosan szép vagy – gyengéden megérintette az egyik tincsemet, elfordítottam a fejem és nyeltem egy nagyot.
- Köszönöm szépen – elléptem tőle és Baekhyunba karoltam, aki örömteljesen ölelt meg és kezdett el beszélni. Nem törődtem Jongin csalódott sóhajának hangjával, megszorítottam Baek karját és hamis mosollyal az arcomon hallgattam a mai napját. Ez a srác oltári sokat tud panaszkodni… de pont emiatt lesz irtó édes.

Bevezettek minket a csarnokba, ahol a díjátadó fog zajlani és mivel még most csak a szőnyeges bevonulásokon volt a sor, nem kellett elfoglalnunk a helyünket. Hátra vittek bennünket, amolyan öltözőszerűség felé, ahol több idol, sőt rengeteg idol volt. Izgulni kezdtem – ami nem volt rám jellemző – és az istennek sem engedtem volna el Baeket. Biztonságot nyújtott valamelyest a tudat, hogy mellettem van ő és még rajta kívül tizenegy fiú.

Sehun a bevonulás után levegőnek nézett, ahogy Chaenyol és Luhan is, azon gondolkodtam, hogy biztos valami „utáljuk-együtt-Hanát” klubot működtetnek és régi szeánszok keretein belül utálnak együtt és szórnak átkokat a fejemre, amiért hajlandó voltam megszületni.

Mivel nem akartam idő előtt elsorvasztani a lábam, rángattam partnerem karját, hogy üljünk le a kanapéra. Nem sokat kellett beszélnem, inkább a srácokat hallgattam, jobban mondva a hülyeségeiket, így hamar elfeledtették velem a rossz kedvemet és folyamatosan nevettem rajtuk. Lehetetlenül idióta volt mind, egytől-egyig.

Amikor utánuk kutattam, azért megnéztem mi a helyzet k-pop földön, szóval elég sok mindenkit felismertem, meg azért három év nem a világ, ezért sok régi arc is visszaköszönt rám. Persze, senki sem ismert, csak úgy, mint: Sehun titokzatos menyasszonya; de különösebben nem jöttek oda, hogy kiderítsék, mi a helyzet. De azért a pusmogást, meg pillantgatásokat észrevettem.

Kyungsoo betartotta az ígéretét, és tíz perc eltűnés után feltűnt az egyik Super Junioros taggal. Felálltam és bemutatkoztam, aztán persze megtudtam, hogy Ryeowooknak hívják. Kedves és vicces srác volt, abszolút nem éreztem zavarban magam, bár, amikor megemlítette Sehunt és én nem találtam a szemeimmel, kétségbeestem, de aztán kivágtam magam a tipikus imádom-ő-az-életem dumával magam. D.O ennél a részletnél mély hallgatásba burkolózott, és amikor barátja elment sem mondott semmit, csak szorosan mellém ült, így már öten ültünk a kanapén, a srácok panaszosan kezdtek vele kiabálni, hogy álljon fel, de ő csak gonoszan vigyorgott és felém fordulva beszélgetést indítványozott. Egészen rendben ment minden, egészen addig, amíg Kai fel nem tűnt, meg pár Snsd-s lány, meg egy néhány másik srác, akiket egyértelműen én érdekeltem. Az Snsd sosem volt és lesz a szívem csücske, komolyan… na, mindegy, nem kedvelem őket, így nehezen tartottam meg a jó modorom, amikor faggatni kezdtek. Úgy beszéltek velem, mintha amerikai és nem koreai lennék, lenéztek és azzal hencegtek, mennyire ismerik Sehunt és egyszer sem viselkedett úgy, mint aki foglalt lenne. Nehezen és dühösen válaszolgattam, tudva, hogy Jongin végig követi a beszélgetést. Tekintete lyukat égetett a bőrömbe, kellemetlenül kezdtem érezni magam és ezt a srácok is észrevették. Suho finoman másfelé terelte a témát, amiért hálásan mosolyogtam rá, mire csak vállat vont és szóval tartotta a csitriket. A srácok a Btob tagjai voltak, akiket nem ismertem, mert csak tavaly kezdték idol pályafutásukat.

Bosszantott, hogy Sehun tényleg magamra hagyott, pedig tudhatta előre, hogy egész este ez fog menni. Idejönnek, kérdezősködnek, kínosan belegázolnak a magánszférámba, és észre sem fogják venni. Ami még ennél is jobban frusztrált, az Jongin volt. Nem jött a közvetlen közelembe, megtartotta a tisztes távolságot és csak a „távolból” figyelt engem, ami jobban felzaklatott, mintha szorosan mellettem lett volna.

Aztán megláttam közeledni Sehunt, Luhan társaságában, mire összevontam a szemöldököm. Miért tűntek el ezek ketten ennyi időre? Nagyon fura volt, hogy mióta megérkeztünk most bukkannak fel, de ami a még jobban aggasztott, hogy Sehun VALÓBAN levegőnek nézett. Szóval, oké, tudom, nincsenek most kamerák körülöttünk, tehát nincs nagyon nyomós oka arra, hogy kedves legyen velem és körbelengjen, mint méh a virágot, de ezek az árgus tekintetű idol emberkék lesik minden mozdulatunkat. Mivel túl lestrapáltnak éreztem magam egy kiélezett vitára az évszázad tuskójával, csak végigkísértem érkezésüket, majd azt, ahogy tőlünk arrébb leülnek, és beszélgetésbe elegyednek más sztárokkal, majd önfeledten nevetnek. Elkaptam Kai gondolkodó arcát, kicsit mélabúson függesztette rám szemeit, amitől kirázott a hideg és zavartan kaptam el a szemeimet róla. Bele akartam túrni a hajamba, de mivel szorosan fel volt fogva, ez nem jött össze. Frusztráltan kifújtam a levegőt a tüdőmből, és vetettem egy utolsó pillantást a Luhan, Sehun párosra. Sehun pont ekkor pillantott rám és megpróbáltam annyi rosszallást belesűríteni a tekintetembe, amennyit, csak tudtam. Lendületesen felálltam, ami elhallgattatta a többieket és kíváncsiak várták a magyarázatomat. Zavarba hoztak így halkan elnevettem magam.

- Csak pisilni megyek… ha akartok, nyugodtan tartsatok velem.

- Egy hölgy nem azt mondja, hogy a mosdóba készül? – kötekedett Tao, amin elvigyorodtam.

- Komolyan azt gondolod, hogy hölgy vagyok? Hát… köszönöm szépen. Amerika kiölte belőlem a jól neveltségem – húztam vállat, felnevettek és nem figyeltek többé rám. Tanácstalanul indultam meg az egyik irányba, hátulról éreztem egy gyengéd szorítást a könyökömön. Rögtön megtorpantam és ijedtem kaptam hátra a fejem.

- Jongin! Eressz el! – mondtam halkan, és észrevétlenül körbejárattam a tekintetem. Egyedül Sehun nézett bennünket, felszegtem az állam, álltam a pillantását, majd újra fogvatartómra néztem.
- Csak elkísérlek. Nem úgy nézel ki, mint aki tudja, hová tart – mondta halk és nyugodt hangon. Csatát vesztetten sóhajtottam fel, kibontakoztam szorításából és bólintottam. Éreztem Sehun pillantását a hátamon, de nem tudott érdekelni. Több, mint fél órára lépett le, ha távol leszek pár percig nem fog összedőlni a világ.

Szótlanul vezetett el a női mosdóig, egészen az ajtóig kísért. Kinyitottam az ajtót, de mielőtt beléptem volna, megfordultam és ránéztem. Éreztem, hogy mondanom kellene valamit, de belém fagyott minden szó, ahogy szemeibe néztem. Végül csak felsóhajtottam és behátráltam a helyiségbe. Belekapaszkodtam az egyik mosdóba, belenéztem a tükörbe és megpróbáltam összeszedni magam. Víz alá tartottam kezeimet, majd tarkómra szorítottam őket, de ez sem segített. Könny lepte el a szemeimet – nem hittem, hogy ennyire nehezen fogom ezt elviselni.

Az ajtó kivágódott és Jongin űzött tekintetével találtam szembe magam. Körül nézett, konstatálta, hogy csak mi ketten vagyunk itt, bezárta az ajtót maga mögött, két lépéssel mellettem termett és feltette az első kérdését.
- Felmerült benned tegnap óta, hogy megkeress? – nem értettem miért fontos neki ez a kérdés, de nem akartam hazudni, így csak bólintottam. – De nem tetted – megint bólintottam, ő pedig felsóhajtott. – Miért?
- Te is tudod, hogy miért, Jongin – megráztam a fejem és hátráltam egy lépést. Hagyta.
- Nem hiszem, hogy el tudlak engedni…
- Még meg sem kaptál. Miért olyan nehéz? – nyekeregtem, mert előre tudtam, hogy ebből a beszélgetésből nem jöhetek ki nyertesen.
- Nem tudom. Mert kedvellek. Nagyon. Az első pillanattól kezdve. És utálom Sehunt, amiért el fog venni, és amiért ő boldog, te pedig nem.
- Ő sem boldog…
- Ne védd, és tudod, hogy, hogy értem! – erélyes hangjára elhallgattam. Valóban tudtam, hogy érti.
- Nagyon aljas lennék… ha önző módon megpróbálnálak megszerezni? Ha csak egy kevés időre… de akkor is? – halk és lágy hangja éles ellentétben állt előző megszólalásával, én pedig éreztem, hogy elgyengülök. Lehunytam a szemem, próbáltam visszatartani a könnyeimet és lassan megráztam a fejem.
- Nem vagy aljas. És valójában önzetlen vagy. Más, azt kérné a helyedben, hogy szökjek el vele… menjünk világgá és éljünk boldogan. Te csak… azt kéred, ami bizonytalan ideig lehetséges. Én viszont… nem tudok veled lenni, és közben Sehunnal csókolózni, meg elhitetni mindenkivel, hogy őt és nem téged akarlak – vettem egy mély levegőt és hátráltam még egy lépést.
- Engem senki nem érdekel, csak te. Nem érdekel a sajtó. A média… a rajongók, Sehun… csak te. Nem érdekel, mit csinálsz vele a média előtt… amíg velem vagy – kinyújtotta a karját, megszüntette kettőnk között a távolságot, a falig hátráltam, és amikor hátam a falnak ütközött ijedten nyögtem egyet. Kai csokoládé szemei keserédesen csillogtak, ujjai vállamon és derekamon időztek, hihetetlen gyorsasággal tapadt ajkaimra, hogy ne legyen időm eltolni őt magamtól. Mindkét keze a derekamat ölelte körbe, szorosabbra fűzte karjait és magához rántott. Lehunytam a szemeimet és nem tudtam nem viszonozni. Lassan, édesen és reményekkel telve csókolóztunk, kizártuk a külvilágot, belékapaszkodtam ő pedig belém, és akkor, abban a pillanatban úgy éreztem minden tökéletes.

Csak, hogy percekkel később szertefoszlott minden jó kedvem, mert amikor elhagytuk a helyiséget, Sehunt találtuk az ajtó mellett, lazán a falnak vetette hátát és türelmesen várt bennünket. Elbűvölő mosolyt kanyarított arcára, ellökte magát a faltól, megfogta a kezemet és Kaira pillantott.
- Ne haragudj, barátom, de el kell rabolnom a menyasszonyomat. A műsor kezdődik, szóval javaslom, hogy menj és foglald el a helyed. Majd mi is megyünk.

 

Megjegyzés: 4055 szó, (8 oldal)

a képen Sehunt a vattacukros-lilás hajával kell elképzelni. :$

8. rész

Értelem szerűen, iszonyú zavarban voltam Sehun durván igazi csókja miatt, ami az interneten terjengett. Nem vagyok egészen biztos abban, hogy a szüleim látták, de akkor sem mertem a szemükbe nézni. Min Ki egyértelműen a tudtomra adta, hogy látta: szó szerint rám morgott, majd drámaian elvonult előttem, elfordított fejjel. Myung Dae más kérdés volt, hiszen ő nem is keresett. A vallomása óta feszült helyzet állt be közénk, amit sem én sem ő nem akart megbolygatni. Egyelőre hagytuk, hogy magától elmúljon a veszélyes aura, ami körbe lengett kettőnket.

Min Hee tömérdek sms-t küldött, és amiért nem válaszoltam rá, hívogatni kezdett, de azokra sem válaszoltam, így személyesen látogatott meg. Gyáva húzás volt, de nem voltam felkészülve a lavinaszerű lerohanására, hogy úristen mit tettem, normális vagyok, de azért jól csókol? Ismerem őt, mint a rossz pénzt, szóval nem álltam rá készen. Ezt ő egyáltalán nem tolerálta, ezért egyik reggel beállított és üvöltve rángatta le rólam a takarót reggel: a legkellemesebb ébresztő egész életemben. 

- Kelj fel! Gyerünk, te őrült! Felkelni!! – az utolsó szót toporzékolva ejtette meg, így kénytelen-kelletlen teljesítettem a kérését és félve pillantottam rá. Elnyomtam egy ásítást és megdörzsöltem a szemeim, hogy lássak is valamit.
- Szia, Min Hee, hogy vagy?
- Na jó, tegyük félre a szövegelést. Beszélni akarod veled a videóról.
- Na, látod, én ezt pont nem szeretném csinálni.
- Nem érdekel, hogy pont mit nem szeretnél – levágódott mellém az ágyra és sóhajtott egy hatalmasat. – Mit csináltok ti ketten srácok?
- Hmmm… furán jó kérdés barátnőm – bólintottam egyet és most már szabadjára engedtem ásításomat.
- Nem vagy normális – és itt is van, kezdődik. – Miért kell úgy felfognod, mint egy szerepet? Normális ember nem csókolózik a nyilvánosság előtt, így… komolyan láttam a nyelvét a torkodban – szörnyülködött irigy csillogással a szemében, amit nem értek, hiszen barátja van. – Egyébként, jól csókol? Mert a videóból, nagyon ez jött le – sóhajtotta én pedig próbáltam elnyomni a nevetést, és bólogattam. Mondtam, hogy ismerem őt…
- Nézd, Min Hee, még számomra sem tiszta, mivel kell megbirkóznom. Nem csak, hogy férjhez megyek. Feleségül megyek egy két lábon járó hírességhez, akit az egész világ imád, engem meg utál. Pedig rá sem szolgáltam. Sehun szerint el kell néha játszanunk a gusztustalanul-szeretjük-egymást játékot, hogy meglágyítsuk a szívüket.
- Szóval, azt gondolja, ha a rajongók azt látják, ő mennyire boldog veled, akkor megbékélnek a gondolattal, hogy szívük vágya elkélt? – kérdezte hitetlen tekintettel, lassan bólintottam és csóválni kezdte a fejét, miközben kiszakadt belőle egy apró sóhaj. Túl sokat sóhajtozik ez alatt a pár perc alatt.
- Hát, ha azt hiszitek ez bejön, nagyon naivak vagytok. Az Exo fanok egyszerűen elvetemültek. Rengeteg sasaeng fanjuk van. Vigyázni kell velük, nem felpiszkálni őket az ilyen videókkal. Én csak téged féltelek – esdeklő tekintete meghatott, rámosolyogtam és megöleltem.
- Nincs miért féltened, ismersz, leütök bárkit, ha szükség úgy kívánja.

Rövid látogatását azzal zárta, hogy menjünk el ketten vásárolni a díjátadóra, amit félszavakban említettem meg neki a múltkor. Jól jött a kérése, így beleegyeztem. A másik ember, akitől még féltem Kai volt. Beszéltünk párszor, elég letörtnek tűnt a telefonban, de a videót nem említette, pedig tudom, hogy látta. Szúrt a szívem, mert bűntudatom volt. Épp hülyíteni kezdek valakit, akivel a kapcsolatunk halálra van ítélve. Csak a saját önzőségem hajt. Miután túlestem barátnőmön, erőt gyűjtöttem és felhívtam a srácot, aki tetszett nekem és elhívtam hozzánk. Azt mondta két próba között elugrik majd, így le is tettük. Meg kell beszélnem vele, mi zajlik köztünk, hogy érinti, és mivel kell számolnia. Na meg persze, el akarom mondani, hogy Sehun tudja, hogy érzek iránta.
Míg rá vártam – nem beszéltük meg pontosan mikor, csak, hogy a délután folyamán… - sík ideggé váltam. Nem értettem az okát, hiszen mindennel tisztában voltam, tudtam, mit akartam mondani neki, mégsem tudtam kordában tartani a feszültségemet. A házban kóvályogtam, elmélyültem a gondolataimban, rágtam a körmöm és ráncoltam a szemöldököm. Anyám értetlenül nézte szenvedésemet, és akárhányszor beszélgetést indítványozott, figyelmen kívül hagytam, mert nem tudtam összpontosítani a kérdéseire. A bátyám félretette a dühét, és megkérdezte mi bajom van, de csak ráztam a fejem, hogy mindegy, nem lényeges. Nem akartam terhelni egyik családtagomat sem Kaival. Elég volt, ha magamat és Sehunt terheltem vele. Apát megkíméltem a látványomtól, mert ő a plázában volt egésznap.

A kínosan csendes ebédünk után a hátsó udvarra mentem és leültem a hintaágyba. A kezemben szorongattam a telefonomat és reménykedtem, hogy perceken belül csörögni fog. A hátsó bejáraton kellett felvinnem Jongint, onnan pedig a szobámba. Nem akartam, hogy anyuék találkozzanak vele. Nem akartam gondot és csalódást okozni nekik. Részben ezért voltam ideges. Mi lesz, ha kiderül, hogy érzelmileg totális ronccsá váltam egy srác miatt, aki nem akar elvenni de mégis elfog, és egy másik miatt, aki meg lehet, hogy egyszer el akar majd venni, de nem teheti? Mielőtt rágni kezdhettem volna a körmöm mellett a bőrt megrezzent a telefon, jelezve az üzenetet.

„Itt vagyok a ház előtt.” – mindössze ennyi állt benne, rohantam át az udvaron, megkerültem a házat és a kapu elé érve lassítottam lépteimen. Kifújtam magam, kitártam a kiskaput, Kai kiszállt a kocsiból, amint megpillantott. Megragadtam a kezét és húzni kezdtem magam után. Szó nélkül követett. Megtettem ugyanazt az utat, mint az előbb, a hátsó bejáraton és lépcsökőn át jutottunk el a szobámig. Beérve, magunkra zártam az ajtót, majd ránéztem és félénken mosolyodtam el.

- Ne haragudj, amiért végigrángattalak a házon – engedtem el a kezét, de ő megrázta a fejét és elkapta a kezemet.
- Semmi baj. Megértem – bólintott és rám nézett. – Minden rendben veled? Elég idegesnek tűnsz.
- Sehun minden tette idegessé tesz, lassan a védjegyemmé válik a feszültség.
- Abban a pillanatban nem voltál túl feszült – oldalra biccentette a fejét, de az apró keserűségen kívül, ami a szemében volt látható egy pillanat erejéig, nem utalt semmi arra, hogy mit gondol ezzel kapcsolatban. Vettem egy mély levegőt és éreztem, hogy elpirulok.
- Nos… tudom, hogy a kapcsolatom vele, jár egy-két mellékes dologgal. Mint a csókok és ölelések, kézfogások. Nem tehetek ellene, te is tudod.
- Tudom.
- Most mégis bűntudatom van.
- Tudom, azért vagyok itt. De nem kellene így érezned. A felesége leszel.
- Nem vagy dühös?
- Megértelek benneteket – bólintott még egyszer. Lehunytam a szemeimet, fejemet mellkasának döntöttem, ő pedig simogatni kezdte a hajam.
- Van valakije – suttogtam, miközben átkaroltam a derekát. Megfeszült a teste, meglepődött, de nem tiltakozott.
- Komolyan? – susogta vissza és állát fejemre tette.
- Én meg elmondtam, hogy kedvellek.
- Komolyan?? – erőteljesebb lett a hangja, nyilván idegesebb lett. Felnéztem rá és megráztam a fejem.
- Ne aggódj. Azt mondta… ha veled boldog lehetek, legalább egy kicsit, akkor legyek veled.
- Komolyan? – szemei nagyra nyíltak, én pedig elkuncogtam magam.
- Más szót nem ismersz ezen kívül? – vezetni kezdett, hátrafelé lépkedtem, míg el nem értük az ágyamat. Leültünk és szembe fordultunk egymással.
- Meglepődtem, hogy elmondtad neki.
- Így is elég nagy bűntudatom van, amiatt, amit veled teszek. Nem akartam még pluszban titkolózni is.
- Mit teszel velem? – keze szorosabban fonódott az enyémre, hangja egészen elhalkult. Nyeltem egy nagyot, majd sóhajtottam. Nem tudtam tartani a szemkontaktust vele, így elfordítottam a fejem.
- Egymásba bonyolódunk. Nem tehetjük ezt örökké. Egyszer vége lesz, és akkor mindkettőnknek fájni fog. Őszintén, ettől jobban félek, mint attól, hogy Sehun el fog venni – kihúztam a kezem a kezéből, egy kicsit távolabb csúsztam tőle, de ő követett és átkarolta a derekamat.
- Ne taszíts el magadtól Hana – lágy hangja megremegtette a lelkem, és hevesebben kezdett dobogni a szívem. Engedtem feszült tartásomon, és belesimultam karjaiba.
- Akkor mit tehetnék? Tudod te, milyen érzés az… mindegy. Egy rohadéknak érzem magam. Kedvellek és veled akarod lenni, de Sehun tulajdonképpen a férjem, és nem húzódhatok el a csókjai elől. A nagyszüleim egy idő után abba is bele fognak szólni, hogy kezdjük el tervezni a gyerekeket. Akkor mi lesz velünk? Mi lesz velem? Én nem bírok el ennyit, Jongin. A lelkiismeretem így is romokban, mi lesz akkor, ha ezeket is meg kell vele tennem? Hogy nézzek a szemedbe? Hogy nézzek tükörbe? És tudom, hogy ő is így érez, csak ő másként éli meg, mégis csak férfi.
- Tudom, hogy milyen helyzetbe kerültünk. Nem úgy indulok neki, hogy add fel az életed és legyél csak velem. Megelégszem azzal, amit kaphatok tőled.
- Bolond vagy. Idővel megváltozik a véleményed.
- Amíg te, azt nem mondod, hogy hagyjalak el… magamtól nem fogok odébb állni.
- Nem fog zavarni, hogy mindkettőtökkel vagyok? Ne beszélj őrültségeket, kérlek.
- Kellesz nekem – bólintott egyet, hogy jobban elhiggyem. Hitetlenkedve ráztam a fejem, és felálltam. Kezeimmel hajamba túrtam és a szőnyeget néztem. Ráztam a fejem és megpróbáltam valami aduászt bevetni. Féltettem őt és magamat is ettől az egésztől. Aztán dühös is voltam, amiért pont most kell ilyesmiket éreznem egy srác iránt. Nem lehetett volna korábban… és valaki más iránt…
Felállt és közeledni kezdett, én viszont hátráltam. Elkapta a karomat és magához rántott.
- Adj egy esélyt – suttogta.
- Nem akarok – mondtam és éreztem, hogy könnyeim kibuggyannak szemeimből. Ajkai hirtelen homlokomnak ütköztek. Ledöbbentem és lemerevedtem. Hüvelykujjaival letörölte könnyeimet, ajkaival bejárta arcomat. Homlokomat követték szemeim és orrom, végül rám nézett és mielőtt belenézhettem volna szemeibe, már ajkaimat csókolta. El akartam lökni, elhúzódni, hátrébb lépni, de vasmarokkal tartott és nem engedett. Ha hátrébb léptem követett, ha elrántottam a fejem, megfogta és újra csókolt. Végül toporzékoltam és összeszorítottam az ajkaimat. Elengedett és homlokát az enyémnek döntötte. Nem nyitotta ki a szemét, hüvelykujjai az arcélemet simogatták.
- Ne csináld ezt Jongin.
- Legyél velem, Hana – ujjaival megemelte az állam, hogy belenézhessen a szemembe. Erőtlenül megráztam a fejem és elléptem tőle.
- Nem akarlak bántani sem téged, sem magamat.
- Azzal bántasz, ha most ellöksz magadtól – ökölbe szorította kezeit és hosszan tartotta fogva szemeimet. Határozottan nem akartam elengedni. Mégis tudom, hogy az lenne a helyes út. Percek múltán éreztem, hogy kezdek kimelegedni a pillantásától, így elkaptam a tekintetem. Átszelte a pár lépésnyi távolságot kettőnk között, felszegte az állam és kevésbé erőszakosan, mint az előbb, megcsókolt. A csókja, és szorítása a derekamon, éreztette velem, mennyire kétségbe van esve.

Ajkai hevesen marták az enyémeket, amikor levegőért kapkodva húzódtam el, szinte egy másodpercnyi szünet után kapott utánam újra. Közelebb lépett, hogy teste érezhesse az enyémet, ujjai szinte fájón mélyedtek pólómon keresztül bőrömbe, de nem szóltam érte. Nyelve nagy mozdulatokkal írta körbe számat, hívta táncba nyelvemet. A közelsége zavarba hozott, elpirultam és intenzitásától megijedtem. Ha így folytatja… végképp nem akarom majd elengedni.

***
Sehun POV

A kezemben forgattam a telefonomat és az autó ablakán meredtem ki. Sötétített üvegei lehetővé tették, hogy én kilássak rajta, de más ne lásson be. Távol ültem a többiektől, gondolkodásra volt szükségem.
Nem sűrűn engedem, hogy gondolataim csapongani kezdjenek, mert annak mindig düh és dac a vége.
A kisbusz hangos volt a srácoktól, nevetgéltek és önfeledten beszélgettek a próbáról meg az idősebb idolokról, bár nem figyeltem a teljes beszélgetést. Három csendes ember volt a kocsiban, illetve négy. Én, Jongin, Luhan és Kris, bár ő azért, mert az alaptermészete csendes. Tudjátok ő a: cold guy közöttünk.

Én többnyire Ha Neulon gondolkodtam és a másik két srác is. Az egyik azért, mert kedveli, a másik meg azért, mert engem kedvel. Elég szorult helyzetbe kerültünk mi hárman, ha őszinte akarok lenni.

Gyerekkoromban nem hittem, hogy ilyen bonyolult lesz, valaki olyat elvenni feleségül, akit valójában nem akarok. Nem volt semmi baj Hanával, ez volt a probléma. Nem volt csúnya, nem volt szegény, nem volt csapnivaló a személyisége, bár egy kis kedvességet még el tudtam volna viselni tőle, bár velem összehasonlítva milliószor kedvesebb. Nem volt okom utálni őt, ami nehezebbé tette, hogy elfogadjam. Az egyetlen dolog, amibe kapaszkodni tudtam, hogy miatta kell megváltoztatnom az egész életemet. Ez pedig pont elég ok arra, hogy utáljam. Bármennyire is kedves, szép és lett köztünk baráti a kapcsolat… feldúlja az életemet, kényszerhelyzetbe hoz. Jobb lett volna, ha meg sem születik. Ssszzz. Ez erős volt. Elismerem, ez bunkóság volt a javából.

De, be kell vallanom valamit.

Szeretek valakit… valakit, akit nem akarok elengedni. Valakit, akit nem akarok megbántani, mégis folyton ezt teszem. Valakit, aki nem lány. Valakit. Luhant. Oldalra pillantottam, Luhan az autó másik oldalán ült, párhuzamosan velem, ő is az ablakon keresztül bámészkodott.
Mióta megcsókoltam Hanát az étteremben és az terjeng a neten, Luhan nem beszélt velem. Nem esett nehezemre megcsókolni őt, mert tudom, miért teszem és nem érzek iránta semmit. Arra viszont nem gondoltam, hogy Luhant vérig sértem vele, azt hittem, van olyan szinten a kapcsolatunk, hogy megértse ezt.

Mint Kai. Kai hyung valahogy… nyugodt. Lassú, megfontolt és nyugodt. Mióta Hana elmondta, hogy kedvelik egymást nem beszéltem vele. Nem azért, mert haragszom, vagy megbántott vagyok, csak nem tudom kezelni a helyzetet. Mit mondhatnék neki? Nyugodtan légy a feleségemmel, nem bánom, mert én mást szeretek? Abszurd. Mint ahogy az egész szituáció.
Kiengedtem egy fáradt sóhajt és lehunytam a szemeimet. Talán egyelőre elég volt ennyi a gondolkodásból.
Kai mögöttem ült, így hallottam, amikor csörgött a telefonja. A többiek fel sem figyeltek erre.
- Hm, Hana-sshi – szólt bele, én pedig egy kicsit megfeszültem. – Csak fáradt vagyok – nyilván észrevette a hangján, hogy baja van. – Ne aggódj értem. Többiek? ... Mindenki el van. Miért hívtál? – kérdezte halk hangon. Ha az ember fókuszál egy hangra, a többi nagyon szépen elenyészik és szinte már nem is hallottam a többiek ordítozását. Hosszabb szünet következett, amiből feltételeztem, hogy Hana beszélt. – Két próba között elmehetek – a válasza megdöbbentett. Egyértelmű, hogy találkozni fognak, ami rendben van, de miért hazudott? Hiszen most jövünk a próbáról, már mehetne is hozzá. Nem értem…

Megint oldalra néztem és Luhan engem figyelt. Hosszan néztünk egymásra, majd elfordította a fejét és újra kikémlelt az ablakon. Felsóhajtottam és megmasszíroztam a halántékom. Kezdődő migrénem sem segített rajtam.
A dorm elé érve, elsőként pattantam ki az autóból, és senkit sem vártam meg. Rögtön elindultam a lakás felé, becéloztam a szobámat, az ágyamra vetődtem, és alvást színlelve feküdtem.

Nehéz volt és rossz. Arra gondolni, hogy jövő héten megnősülök… nagyon rémisztő. El kell hagynom Luhant. Nem lehet a szeretőm az idők végezetéig. Még jobban belefájdult a fejem, ebbe az eshetőségbe, így mielőtt észrevehettem volna, valóban elaludtam.

Simogató érintésekre ébredtem fel. Fejemmel az idegen felé fordultam, próbáltam beazonosítani a személyt homályos látással, de még így is megismertem Luhant. Kinyújtottam a karom, megragadtam és beinvitáltam magam mellé. 

- Mindenki elment itthonról.

- Mennyi az idő? – kérdeztem és továbbra is csukva voltak a szemeim.
- Nem tudom. Késő délután. Elmentek enni, meg kosarazni, én meg maradtam, mert nem akartalak egyedül hagyni.
- Köszönöm – motyogtam és kezem mellkasára csúsztattam. – Ne haragudj rám. És beszélj velem. Így is eléggé szenvedek.
- Rosszul esik – hangja elhalkult és közelebb húzódott hozzám. Felsóhajtottam és kezem nyakára simult.
- Tudom… de meg kellene értened. Tudod, hogy nem azért csinálom, mert boldoggá tesz.
- Akkor is utálom őt – motyogta és beletúrt a hajamba. Felsóhajtottam és felnyitottam a szemeimet.
- Ne csináld. Ne utáld őt. Ebben a szituációban két áldozat van. Én és Hana. Mindkettőnket kényszerítenek.
- Te sem örülnél, ha felbukkanna egy nő az életemben.
- Persze, hogy nem. Elmondtam neki, hogy van valakim, akit nem szándékozok elhagyni.
- Komolyan?
- Természetesen azt hitte egy lányról van szó.
- Ó.
- Erre elmondta, hogy kedvelik egymást Kaival.
- Óóó.
- Azt mondtam legyenek együtt.
- Ó.
- Komolyan, Luhan kímélj meg az Ó betűidtől. Teljesen kivagyok.
- Szeretlek – mondta és még közelebb bújt hozzám. Készségesen karoltam át, lábamat átvetettem az övéin, így teljes fogságba ejtettem.
- Én is téged. És köszönöm, hogy megértesz.
- Nem tudom garantálni, hogy sokáig fogom bírni.
- Tudom. Ez épp elég.

Nem sokkal később ajtócsapódásra lettünk figyelmesek. Luhan kiszállt mellőlem az ágyból és kiment a nappaliba. Részben, mert kíváncsi volt ki az, részben, mert nem akartunk lebukni. Hónapok óta titkoljuk a srácok előtt, és úgy néz ki, fogjuk is még egy ideig. A beszélgetésből leszűrtem, hogy Jongin ért vissza. Hirtelen kíváncsi lettem miről beszéltek Hanával, de amikor bejött közös szobánkba az arca nyúzott és gondterhelt volt. A megszokott kisimultság hiányzott az arcáról, és amikor rám pillantott, egy ideig elidőzött rajtam a tekintete, majd szomorúan ingatni kezdte a fejét és levetődött az ágyára. Összehúztam a szemöldököm és mielőtt meggondolhattam volna, kibuktak belőlem a szavak.

- Hogy van Hana? – kérdésemre sokáig nem érkezett válasz, már éppen feladtam volna, amikor beszélni kezdett.
- Szörnyen – ennél többet nem mondott, és nem úgy nézett ki, mint aki beszélgetni akarna velem. Luhan az ajtófélfának támaszkodott és kettőnket figyelt.
- Miért?
- Mert darabokra hullik az élete – indulatos válasza meglepett, és rájöttem, hogy dühös rám. – Van valakid, Sehun?
- Igen, van.
- Ki az?
- Miért érdekel?
- Hogy tudsz együtt lenni vele? Hová tetted a lelkiismereted? Bele tudsz nézni a szemébe? Nem fáj a tudat, hogy el fogsz venni egy nőt a szüleid kedvéért, egy másikat pedig bolondítasz? – nem nézett rám, miközben beszélt, én ráfordítottam a tekintetem, majd lassan Luhanre néztem, aki meredten bámult egy pontot maga előtt. Felálltam, kitereltem a szobából és bezártam az ajtót. Nem akartam, hogy fültanúja legyen ennek.
- Miért kérdezel tőlem ilyeneket? Azt hiszed olyan könnyű? Dühös vagy, mert tetszik neked, tudom… tudom, hogy nehéz helyzetben vagyunk. De felőlem együtt lehettek.
- Nem enged közel magához. Nem akar bántani. Megsebezni. Nem akar belém szeretni. Nem akar… ő csak egyszerűen elfogad téged, miközben te boldog vagy valaki mással. Neki pedig szertefoszlik minden reménye – éles tekintetével tőrt döfött belém.
- Nem vagyok boldog. Nem lehetek az. Szeretem Luhant – mondtam végül, miközben bele sem gondoltam, mit teszek és mondok. Nem néztem Kai szemeibe, de éreztem a döbbenetét. Az ajtó pedig kitárult és egy kétségbeesett Luhan esett be az ajtón.
- Yaa! Mit csinálsz? – nézett rám rémülten. Vállat rántottam.
- Csak így értheti meg. Jongin, jelenleg egyetlen nő sem tud lázba hozni. Az, hogy megcsókolom… semmit nem jelent nekem azon kívül, hogy fáj. Hónapok óta számomra csak ő létezik. És a tudat, hogy megnősülök, kikészít. Felemészt. Ahogy őt is. Ezért mondtam neki, ha úgy érzi, legalább egy kis ideig, de veled boldog lehet… akkor éljen a lehetőséggel és ne törődjön velem. Én… ki akarom használni minden időmet, ami maradt Luhannel. Ha elfogadsz egy tanácsot...
- Nem, nem fogadok. Hónapok óta hazudtok nekünk.
- Képzeld magad a helyzetünkbe. Te sem fedted volna fel a kapcsolatod az egyik taggal.
- Nem próbálkozom Hanánál. Túlságosan instabil érzelmi szinten és nem akarok még több gondot neki. Ha kellek neki, ugrok… de én békén hagyom.
- Nem így ismertelek meg.
- Keresni fog. Érzem – bólintott és visszadőlt az ágyra. Kezét feje alá tette és lehunyta a szemeit. Ezzel lezártnak tekintette a témát. Követtem példáját és én is visszafeküdtem az ágyba és egy ideig bámultam a plafont. A szavain gondolkodtam és a viselkedésén. Luhannel ellentétben ő tényleg nyugodt. Pedig ő alapvetően egy vehemens srác. Akkor miért viselkedik így? Újra felé pillantottam, arcvonásai fáradtságról tanúskodtak, így nem lepődtem meg azon, hogy ilyen könnyen álomba szenderült. Vagy csak tetteti. Mindegy. Gondoltam egyet, felsóhajtottam és kimentem a szobából. Ideje, hogy egy kis időt Luhannel töltsek.

7. rész

Sokáig kellett a karjaiban tartania, amíg megnyugodtam. Az összes eddig felgyülemlett feszültségemet sírtam most ki magamból, szerencsétlen Kaira vetítettem ki viharos érzelmeimet, és jó párszor szidtam őt is, míg darálni kezdtem panaszaim hadát és életem veszteségeit. Sehunt viszont egyszer sem bántottam. Hogyan is bánthatnám, amikor egy cipőben járunk? Más kérdés, milyen a személyisége, mennyire kettős és ellentétes… az egy másik probléma.

Jongint azért bántottam, mert felbukkant és a kedvessége elsodorta eddig oly nagyra becsült elmémet. Objektivizmusom és érzelmi nem törődömségemnek nyoma veszett és nem tudtam kiverni az Ő gondolatát a fejemből.

Tökéletes vigaszt nyújtott, nem ellenkezett, nem szabadkozott, nem állított le, csak a karjaiban tartott és a hátam becézte ujjaival, hogy ezzel hatást gyakorolva rám csillapodjak le. Hosszú percekbe telt, de beigazolódott feltételezése, miszerint érintései meg fognak nyugtatni. Könnyáztatta arccal pislogtam fel rá, ő pedig csibészesen mosolygott és hüvelykujjaival törölte le könnyeimet arcomról, miközben azt ecsetelte, hogy határozottan nem igaz az - az, hogy állítás, hogy a nők szépek, ha sírnak. Sejtettem, hogy próbál felvidítani, de csak egy gyenge és hamis mosolyra futotta tőlem. Nem éreztem zavarban magam, amiért őszintén bevallottam neki érzéseimet, hiszen minden porcikámmal tudtam, hogy érzelmeim viszonzásra találtak. Elég nevetséges helyzet elé álltunk… Másfél héttel az esküvőm előtt, megkedvelek egy srácot, aki idol és az idol jövendőbelim egyik legjobb barátja.

Menyasszonyi ruhámban foglaltam helyet mellette és kezdtünk el beszélgetni. Feltett kérdéseimre próbált választ adni és megnyugtatni, biztosított afelől, hogy valóban ő is kezd érezni irántam valamit és furán nem érez bűntudatot, mert, tudja, nem érzünk semmit egymás iránt Sehunnal. Mégis látva csókos képünket féltékenység dúlt benne és ezért is telefonált: hogy megnyugtassa magát.

Kimondatlanul egyeztünk meg egy titkos kapcsolatban, ami bár megbotránkoztató és alapesetben taszítana még csak a gondolat is, hogy csaljam a férjemet, de az én helyzetem egészen más volt, és nem is voltam benne biztos, mennyire fog előrehaladni a kapcsolatom Jonginnal. És mennyire lesz titkos. 

Fél óra lelkizés után, kicsit jobb hangulatban hagytuk el a szalont és mivel a sofőrömnek nem szóltam, Kaié pedig készenlétben állt a sarkon, magukhoz invitált. Egyébként is beszélnem kellett Sehunnal az esedékes díjátadóról és a sajtótájékoztatóról, amit a menedzsere vetett fel.
Jonginnal nem beszéltünk meg semmit, de nyilván tisztában van vele, hogy milyen helyzetbe is csöppentem én és talán ő. Bizonytalan vagyok vele kapcsolatban, de nincs erőm elutasítani őt – bár célozgatásokon kívül, még nem kezdett közeledni felém.

Nem mondom, hogy kitörő örömmel fogadtak – értem itt Sehunra és Chanyeolra, meg az egyik kínai… Luhan? tagra, szóval ő is fura szemekkel méregetett. Próbáltam ignorálni a kéretlen pillantásokat és szorosabb ismeretségbe kezdtem a kínai tagokkal. (Akik között egyébként vannak koreaik is...) Olyan pozitív csalódás volt mindenki, furcsa volt, hogy a három említetten kívül, senki sem tuskó és modortalan, vagy nagyképű. Bár az tagadhatatlan mennyire fáradtak, és ha szóba kerülnek a rajongók, lassan nem hogy csillogó szemekkel áradoznak, hanem száj húzogatva intik le a témát. Túl sok az őrült rajongó, akik meg akarják keseríteni az életüket. Sosem voltam az a rajongós fajta, így nehezen tudom elképzelni, mindenesetre megértem őket és egy percig sem ítélkezem a hozzáállásukon.  Persze Suho és még egy páran kiálltak mellettük – többek között Luhan szúrós szemű barátunk is – és látják a fényt az alagút végén, csak többen voltak ellenük.
Nem is figyeltem az időre, nem is akartam, jól éreztem magam a srácok társaságában, így teljesen megfeledkeztem arról, hogy mi volt érkezésem eredeti célja. Nagyokat nevettem Chen és Baekhyun beszólásain, Kris felsőbbrendűségén, ami persze megjátszott volt, Kyungsoo ultra nagy poénjain, amik a semmiből jöttek és felrázták a hangulatot, Yixing bamba arcán, ami néha azt tükrözte, fogalma sincs, melyik univerzumban van, aztán meg amikor megszólal, felolvad a szívem, annyira aranyos férfi. Tao és Suho egymással való viselkedése megmosolyogtatott, Suho úgy gondoskodott róla, mintha csak az öccse lenne, leste minden kívánságát, Kris pedig szidta érte, amiért mindent megenged neki.
Mindenkinek olyan szoros kapcsolata volt a másikkal, hogy lassan kívülállóként szemléltem őket és a beszélgetéseiket. Család fogalma született meg bennem, valóban olyanok, mintha egy család lennének. Kissé elszomorodtam a gondolatra, hogy az én családom két éve széthullóban van, mióta közölték, ki a jegyesem. Közel sincs olyan meghitt légkör már otthon, mint ebben a lakásban.
Lassan kezdett eluralkodni felettem egy újabb adag önsajnálat, így felálltam és a távolból meredve bámuló Sehunhoz sétáltam és térdét megérintve hívtam fel magamra a figyelmet. Chanyeol és Luhan társaságában ücsörgött és halkan beszélgettek, így mind felnéztek, amikor oda léptem. Nem kerülte el a figyelmemet, Luhan bosszús pillantása a kezemre, ami Sehun térdén pihent. Valahogy természetesnek hatott intimebb módon is megérintenem őt, ha egyszer már a férjem – jó még nem, de… - és ő szabadon csókolgathat, ahhoz képest ez semmi. Egy pillanat alatt feledkeztem meg a rosszalló tekintetről és a lustán kémlelő Sehunra koncentráltam.
- Ránk férne egy beszélgetés – indítványoztam, néhány másodpercig pislogott rám, majd bólintott és felállt.
- Sétáljunk? – indult a bejárati ajtó felé, de elkaptam a pólója alját. Visszafordult és várakozó teljesen pillantott rám.
- Figyelembe véve a pozíciódat ebben a városban, nem kockázatos kilépni az utcára és gondtalanul sétálgatni a menyasszonyoddal? – kérdésemre csend volt a válasza, és a társalgás nagyobb része is abba maradt, kettőnket figyeltek.
- Nem gondtalanul fogunk sétálgatni – felelte végül, belőlem pedig akaratlanul is feltört egy nevetés. Tudom, hogy nem kedves viccnek szánta, de a mai napom után, ez már fikarcnyit sem bántott.
- Ha bántani akarsz, jobban kell próbálkoznod – válaszoltam szórakozott mosollyal az arcomon, felkaptam a táskámat, megráztam a fejem, puszit nyomtam Kai és Baek arcára, a többiek elnézően pislogtak rám és végigkísértek tekintetükkel a bejárati ajtóig, ahol belebújtam szandálomba és Sehun felé pillantottam, aki felkapott egy napszemüveget, felvette cipőit, visszament Luhanhez, elvette a telefonját, súgott neki valamit és utánam sietett. Elkiabáltam magam köszönésképpen, viszonzás után pedig elhagytuk a lakást.

Óvatosan nézett körbe az épület előtt, nem akarta, hogy észrevegyem, mégsem kerülte el a figyelmemet, köröző feje és óvatos szemei, amit hamarosan egy napszemüveggel takart el. Fáradt sóhaj után a kezem után nyúlt és lassan elindultunk egy irányba. Nem tudtam, zokon vegyem-e a sóhaját. Most a körülménynek szólt, hogy bármikor előugorhat valahonnan egy éhes fancsorda, vagy annak, hogy meg kell fognia a kezemet? Ami mellesleg nem lenne kötelező és nekem eszembe sem jutott.
Keze meleg volt és puha, más tekintetben még zavarban is lennék ettől a kézfogástól, de így nem érzek semmit. Rezignált nyugalommal néztem összekulcsolódó ujjainkat, majd megtorpantam, kezeink megfeszültek, Sehun visszapillantott rám és mellém lépett.
- Mi a baj? – kérdezte, majd követte pillantásomat és megmozgatta csuklóját, majd ujjait és szorított egyet az enyémeken. Felrázott kábultságomból, megkerestem napszemüvege mögött bújó éles szemeit és felsóhajtottam.
- Tényleg robotszerűek vagyunk? – kérdésemre, természetesen felvonta a szemöldökét, és újra kezeinkre pillantott.
- Megbocsáss, megmagyaráznád, ezt mégis, hogy értetted?
- Úgy, ahogy mondtam. Tényleg csak követjük mások utasításait és annak megfelelően viselkedünk egymással? Mechanikus módon? Meg sem próbáljuk kiküszöbölni a távolságot kettőnk között és építeni egy összekötő hidat? – na, jó, bevallom én magam is ellentétesen viselkedem. Szövetséget kötök Kaival, erre arra kérem - burkoltan persze - , Sehunt, hogy próbáljuk megismerni a másikat. Ha lehet még nagyobb értetlenkedés ült ki az arcára, majd megrázta a fejét, nemleges választ adva.
- A kapcsolatunk nem érzelmi alapú. Nincs szükség hídra Hana.
- Ne hívj így – csattantam fel halkan. Arcul vágott az elutasítása. – Nincs jogod hozzá.
- Hana, a feleségem leszel napokon belül – felvont szemöldöke nem tűnt el, szabad kezével lehalászta magáról a szemüveget. Most én ráztam a fejemet.
- Békejobbot nyújtottam és azt, hogy ismerj meg… talán kedvelhetnénk egymást. De te elutasítottál! Mi jogod lenne a számomra kedves becenéven szólítani? – igen, határozottan megbántott, talán most először. Megilletődött, tisztán láttam rajta, de ez csak pár másodpercig tartott, rögtön utána visszanyerte hűvös mivoltát. Kezeinkre pillantottam és fájó szívvel téptem ki ujjaim szorítása közül. Ezzel végleg elszakítottam kettőnk között mindent. Mármint szerintem. Ő persze nem tudja, mi folyik le bennem. – Akkor erre… - emeltem fel a kezem. – Sincs semmi szükség. Nem minden pár jár összekulcsolt kézzel – pár pillanatig dühösen meredtem értetlenségről árulkodó szemeibe, majd felszegtem az állam és elindultam kikerülve őt. Megpördült tengelye körül, hogy követhessen, gyorsan mellém szegődött.
- Most megbántottalak, igaz?
- Miért érdekel?
- Mert nem akarom, hogy idegenként kezelj. Nem sokára egy család leszünk.
- Ha jól emlékszem, te nem éltél az ajánlatommal.
- Csak azért, mert most még nincs rá szükségem – vallotta be, mire újra megtorpantam. Nem kellett megkérdeznem, hogy érti ezt. Tudtam. Van valakije. Ránéztem, és tekintete is ezt sugallta. Keserű mosolyra görbült ajkam.
- Elég elcseszett egy életünk van… - mondtam leszegett fejjel. Megérintette a vállam, hogy megbizonyosodjon arról nem tiporta el a lelkem. Felnéztem, mogyoróbarna szemei most nyíltan és őszinte érdeklődéssel fürkészték minden rezdülésem. Vettem egy mély levegőt.
- Kedvelem Jongint. Nagyon – nyomatékosítottam és vártam a reakcióját. Ő is elmosolyodott, leengedte karjait vállamról, lépett egy lépést hátra és újra rám nézett.
- Ez nevetséges.
- Én is tudom – bólintottam.
- Ez kurva szar… - suttogta és újra megragadta a kezem.
- Tudom – bólintottam újra. Szótlanul tettük meg a további utat, egy pizzázó előtt fékezett le, rám pillantott beleegyezésre várva, hevesen bólogattam, majd megvesztem már éhen. Miután rendelt, helyet foglaltunk az ablak mellett – ő javasolta, nem én, furcsállottam is – és szótlanságunk nem akart megtörni.

Nem tudom miért nem kedvelem. Nagyon helyes srác. És a személyiségével sincs akkora probléma, néha megvillantja kedves mosolyát és pillantását, egyébként csak dacol velem, mert ebbe a helyzetbe kényszerült. Ha fiú lennék, és húsz éves, talán én is így viselkednék. Ráadásul van valakije, szóval lehet, hogy szerelmes… így már minden világos. Én és a családom pedig elszakítjuk tőle. Szegény lány… sajnálom őt.
Észre sem vettem és eltelt húsz perc azzal, hogy ő az ablakon bámult ki, én pedig őt mustráltam. Kihozták a rendelt pizzát, rögtön neki is látott. Édes hangon dünnyögött mennyire ízlik neki, egészen kisfiú módjára viselkedett. Elmosolyodtam és én is leválasztottam egy szeletet. Ezekben a pillanatokban dőlt bennem össze az unszimpátia nevezetű kártyavár. Nem tudtam már őt utálni, megértettem és megsajnáltam. Továbbra sem kedveltem és mérges is voltam, de egy védtelen gyerekként tekintettem rá, akinek egyetlen védelme az arrogancia volt, mentsvára pedig a csapat és feltehetőleg a szerelme.
- Hana egy ideje bámulsz – szóval nem vette komolyan, hogy ne hívjon így. Felsóhajtottam.
- Ha Neul. És tudom. Elemeztelek – rántottam vállat.
- Nem foglak Ha Neulnek hívni, bármennyire is erősködsz. És miért elemeztél?
- Csak. Valójában a díjátadóról akartam beszélni veled – váltottam gyorsan témát.
- Most pénteken lesz.
- Szóval holnapután.
- Igen. Mivel most volt a visszatérésünk, nem számítunk sok mindenre, fellépünk, ott leszünk, jelöltek vagyunk pár kategóriában, de nincsenek nagy reményeink.
- Értem. Szóval… biztos vagy benne, hogy menjek el veled?
- Igen. Mindenki számít rád, hozzám tartozol – ezt olyan könnyedén mondta ki, hogy szinte torkomon akadt a pizza. Rápillantottam, de ő csak nyugodtan evett továbbra is.
- Rendben… a cégen belül nincsenek összeszólalkozások? Elfogadtak? A menedzsered mit mondott?
- A cég kellőképpen fel volt készülve arra, hogy be foglak jelenteni. Nincs ellenvetésük, hogy együtt mutatkozzunk, volt idejük elfogadni. A menedzserem aggódik kissé, de szerinte mindenféleképpen kell egy sajtótájékoztató az esküvő előtt, hogy megnyugtassuk a rajongóimat.
- Le tudod szervezni a hétvégére?
- Megbeszélem hyunggal – bólintott egyetértően.
- Mit vegyek fel? – döntöttem oldalra a fejemet és megtámaszkodtam a könyökömön az asztallapon. Elmosolyodott és rám nézett. Haja már nem lángvörösen, hanem vattacukor rózsaszínben pompázott és azt kell mondjam, imádtam. Annyira édes volt tőle, mégsem tagadhatta le férfiasságát és egyre inkább vált sármossá szemeimben.
- Nevess ki, elsőszámú női probléma: Mit vegyek fel egy neves eseményre, ahol vörös szőnyeges felvonulás is van?
- Zöld szőnyeg, de oké. Fekete öltöny lesz rajtam. Gyakorlatilag bármiben passzolni fogsz hozzám.
- Rendben. Keresek valamit… apropó, kettőnkről. A sajtónál… arra gondoltam, ne hazudjunk nagyot. Később lehet, bajunk lenne belőle. Mondjuk el őszintén, hogy gyerekkorunktól kezdve egymásnak szánnak bennünket, viszont csak két éve találkoztunk először és rögtön szerelembe estünk. Nem bánjuk, hogy a szüleink így határoztak, mert elég idősnek és érettnek érezzük magunkat, mindemellett a szerelmünk határtalan és boldog.
- Akkor miért nem találkoztunk?
- Buta. Azért, mert te idol vagy én meg Amerikában hajszoltam az álmom. Mit szólsz?
- Rendben van – bólintott rá, és megnyalta mutatóujját, ami paradicsomszószos lett a pizzától. – Azért megvitatom a menedzserrel, hogy ne kérdezzenek váratlant.
- Sehun színésznő vagyok, megtanultam improvizálni, és ha hiszed, ha nem, elég jó vagyok benne. Bármikor telehazudom a világot, ha kell, szemrebbenés nélkül.
- Hmm… egyszer tényleg megnéznélek játék közben – nézett rám elmerengve.
- Myung Dae talán felvette néhány szereplésem, bár nem mernék rá megesküdni.
- Nem kedvelem őt. Párszor összeszólalkoztunk.
- Ő sem kedvel különösebben téged – csend állt be közénk, az ételnek szenteltem a figyelmem, percekig nem szólaltunk meg, aztán halkan kezdett el beszélni.
- Nem bánom… hogy kedveled Kait. Legyél vele, ha úgy alakul – bólintott. – Nem akarlak megfosztani a szerelemtől – nem nézett rám, a szívem hevesebb iramra kapcsolt. – Attól, hogy hozzám jössz, lehetsz még boldog, és Kaival inkább, mint egy ismeretlennel. Csak óvatosan, hogy ne bukjunk le mind.
Mielőtt ellágyult volna a szívem és teljesen meghatódtam volna a kedvességétől és jótékonyságától… eszembe villant valami. Mosolyogva bólintottam.
- Majdnem bedőltem annak, hogy csak önzetlenül kedveskedni akarsz nekem. Aztán rájöttem, hogy így próbálod közölni, a titkos szeretőddel nem kívánod megszakítani a kapcsolatot. És nem volna fair a nekem lehet neked nem felállás. Azért becsülöm a fair érzéked.
- Elsősorban tényleg önzetlenség vezérelt, de most, hogy mondod valóban… nem jutott eszembe szakítani vele.
- Bárki is legyen az.
- Bárki is legyen az – ismételte el szavaimat, így bizonyságot adva arról, szeretné, ha szerelme továbbra is anonim maradna. Tiszteletben tartom a kérését, és nem fogok kérdezősködni, amúgy meg nem is érdekel. – Ne ijedj meg, de kb. mióta bejöttünk ide többen is figyelemmel kísérik a kettőnk párosát.
- A jobb sarokban lévő nyáladzó és síró akárkikre gondolsz? Telefonnal a kezükben? Ó, kiszúrtam őket, igaz, hogy csak fél órája. Oda akarsz menni?
- Mi? Dehogyis! Isten ments! Nincs hozzájuk energiám. Csak azért mondom, hogy ne lepődj meg, ha váratlanul fizikai kontaktusba lépek veled. Csak a dac szüli majd.
- Ja persze, hogyne, gondolom… - hadartam gyorsan és lopva a lányhorda felé pillantottam. Nagy asztal volt, tízes társaság lehetett, vegyített nemmel és mindannyian kendőzetlenül bámultak és kielemezték minden mozdulatunkat.
- Hogy vetted észre? - kérdezte.
- Feltűnőek is, aztán égette valami a hátam közepét és láss csodát, a tekintetük volt az. Eléggé dühítőek, kezdem megérteni az arroganciád egy részét.
- Arrogancia? – vonta fel a szemöldökét, nehezen fogtam vissza feltörekvő nevetésemet, egy halk kuncogás ki is csúszott.
- Ne mondd, hogy nem igaz. Olyan arrogáns vagy, hogy kevés ilyen emberrel találkoztam, mint te. De tudsz kedves is lenni.
- Na… hát… ez… oké – fújta ki a levegőt, aztán hirtelen mellém ült és karját átlendítette vállam felett. Meglepett hang szökött ki számon, majdnem felkiáltás volt, térde ütközött az enyémmel, oldala az enyémnek préselődött, karja égette a tarkómat, tenyere mellem előtt lógott, ahogy megmozdította meg is érintette becses testrészemet, fejével nyakamhoz hajolt, vagy legalábbis közelebb hozzám.
- Nem hittem, hogy ilyen intenzív fizikai érintkezésre gondoltál – nyögtem ki, észbe kaptam és kissé felé fordultam, hogy a tekintetünk találkozhasson, így keze távolabb húzódott mellemtől (hál’ istennek), térdeink viszont jobban egymásnak feszültek, ami kicsit kényelmetlen volt, de megpróbáltam átsiklani felette.
- Óh és még meg sem csókoltalak – vigyorodott el és megemelte kissé a szemöldökét. Hosszú ujjaival fedetlen vállaimon időzött.
- Lehet, hogy nem kedvellek, de azért bevallom elég helyes kölyök vagy és zavarba tudsz hozni egy nőt az ilyen tetteiddel.
- Kölyök?
- Most komolyan ezen az egy szón akadtál fenn? – én is felvontam a szemöldököm.
- Komolyan kölyök, amikor egy idősek vagyunk? Ne viccelj. Min akadjak fenn, tényleg jól nézek ki és látom, hogy zavarban vagy. De elméletileg színésznő vagy. Hát játssz.
- Az átlag férfi ilyenkor megjegyzi, hogy eszméletlenül szép vagyok – belementem a játékba, mert tudtam, hogy a lehetetlenül-már-már-gusztustalan-módon-szerelmesek-vagyunk-egymásba látszatot akarja kelteni, és szükségünk is van rá, hogy senki se akarjon szétválasztani bennünket. Még ha mi magunk tennénk meg ezt a legszívesebben, akkor sem lehetne. Szóval, ha eloszlatjuk a kételyeket ezekben a fiatalokban és meglátják, mennyire oda vagyunk egymásért, talán megbarátkoznak velünk és békén hagynak minket. Sehun válaszul elvigyorodott.
- Nem akarom legyezgetni a hiúságodat.
- Nem vagyok hiú, kicsit sem. Egészséges önbizalommal rendelkezem.
- Valóban szép vagy. Pont hozzám illő. A riportban is jól festettünk egymás oldalán, nem gondolod? – lehelete arcomat cirógatta, kezdtem vészesen stresszelni és zavarban lenni.
- De igen, pontosan. Köszönöm egyébként. Mellesleg nem értem, hogy tudsz ilyen hűvösen magabiztos lenni, amikor vár rád egy lány valahol.
- Tisztában van a helyzettel. És most perpillanat egyetlen lány vár rám és az itt van.
- Ne ess tévedésbe, én nem várok rák – megköszörültem a torkom, mert árulkodón elrekedt. Elvigyorodott, nem méltatott válasszal, csak közelebb hajolt, tenyere vállamra kulcsolódott, megéreztem nedves kezeit – tehát, nem csak én vagyok zavarban – egy utolsó pillantás után orrával megbökte az enyémet, engedékenyen lehunytam szemeimet és vártam csattanó ajkaira. Pillanatokon belül érkezett meg. Arra számítottam, hogy csak pár pillanatig fog tartani, mint a korábbi csókunk is, de rövid időn belül leesett, hogy ez kicsit sincs így. Puha ajkai szorosan zárták közre az enyémeket, majd kicsit feljebb csúszott a bőrülésen, én pedig lejjebb és fejemet nekitámasztottam a támlának. Valójában ezeket, mind ő „kényszerítette”.
Oldalra billentette fejét, vállamon időző keze a hajamba tévedt, határozott mozdulattal mozdította úgy ajkait, hogy érzékeljem, tovább akar menni. Egy csók még nem a világ – gondoltam és engedtem, hogy átcsúsztassa nyelvét. Lustán időzött izma a számban, nem sietett, nem rohant le a szenvedélyével, nem fullasztott meg a nyáltengerével, nem akarta felfalni az arcomat – iszonyat jól csókolt, amilyenben még nem volt részem. Profin és élvezhetően, bugyiszaggató módon, mélyre hatolóan és belenyögősen. Magamban tartottam torokhangjaim, fülemet érték cuppogásaink, amik pírt vittek arcomra, keze újra lustán csüngött le vállamról, hirtelenségtől vezérelve kaptam el, és kulcsoltam össze ujjainkat. Szabad kezemmel álla alá nyúltam és feljebb szegtem fejét, hogy még élvezhetőbb legyen csókcsatánk.
Kár, hogy nem voltak belevitt érzelmek. Olyan érzést keltett bennem, mintha most találkoztunk volna a pizza bárban, megpróbált volna felcsípni ezzel a csókkal, hogy felvihessen a lakására, jól megfektessen és útjaimra bocsásson. Ehhez tudtam volna hasonlítani a dolog ürességét, mely csak az ösztönszerű élvezetről szólt. Bár a fent említett hasonlatban sem volt részem, így tudtam elképzelni.

Nem tudtam kizárni a külvilágot, így tisztán hallottam a megdöbbent vagy kétségbeesett felkiáltások hadát, esetleg halk sikolyokat, aztán őrült kattintgatásba kezdtek, még a vakuk fényét is érzékeltem. Ahogy Sehun arcán tartottam kezemet, belemosolyogtam a csókba, kiestem szerepemből, szívem dübörgött, vérem száguldozott ereimben és félbeszakítottam a csókot. Mielőtt megszólaltam volna végignyaltam ajkaimon és be is haraptam alsó ajkam. Teljesen öntudatlanul cselekedtem, Sehun felnevetett tettemen és nyomott egy futó csókot kissé megduzzadt ajkaimra.
Felnéztem rá. Fejemet továbbra is a támlán pihentettem, egész kényelmes volt. Összekulcsolt kezünkre tévedt a pillantása.
- Mintha azt mondtad volna, erre nincs szükség.
- A csókod ezt diktálta – vontam vállat. – Egyébként szerintem elég hatásosak voltunk.
- Hát kb. egy órán belül terjengeni fog a neten minden arról, ami itt lezajlott, mint valami vírus.
- Majd belájkolom a facebookon – mondtam komolyan, mire újra felnevetett, nyomott még egy csókot a számra, elengedte a kezem és vállam, majd egy másik szelet pizzáért nyúlt, az volt az utolsó. És utána természetesen úgy viselkedett, mintha mi sem történ volna, talán egy kicsit be is zárkózott. 

Igazából kissé barátságos hangulat uralkodott kettőnk között, de nem mertem volna mérget venni rá, hogy ez így is marad, ha hihetek Sehun szeszélyességének, akkor vele kapcsolatban semmit sem veszek biztosra. Elbeszélgettünk még pár percet, kifizette a számlát, elkísért a sarkig, aztán elváltak útjaink. Nem mert sokáig egyedül jönni, félt, hogy visszafelé letámadják a rajongók, ezt pedig el akarta kerülni. Beültem egy arra járó taxiba és haza vitettem magam. Hát az tuti, hogy ez egy minden kétséget kizáróan hosszú, fárasztó és vegyes nap volt. Anyám kérdéshalmazát későbbre halasztva mentem fel az emeletre, hogy egy frissítő zuhanyt vehessek, azt remélve kitisztul a mai nap, de nem… Egy órával később a laptopom előtt ültem, arra várva, hogy betöltsön a gép.

„Keress rá youtubeon a nevemre. Remek alakítás. Talán még Myung Daeval is beszélek a végén…” – ez az üzenet váltotta azt ki belőlem, hogy rögtön a gépnek szenteljem minden figyelmem.

„Jobban izgulok, mint a záró előadásom előtt. Megmerjem nézni a kommenteket?”

„Hát én már könnyűszerrel olvasgatom, és valójában engem annyira nem szidnak, ha erős a lelked hajrá… ha nem, akkor ne vesződj vele. Nézd a videót. HD minőség… fogalmam sincs, honnan tudták, hogy pont akkor kell kamerázni…” – ennek az üzenetnek a végét már csak akkor olvastam el, amikor megnéztem a videót. Távolról lett véve, ránk van közelítve, Sehun kissé takarásban van, de tisztán látszik, ahogy mellém ül, beszélgetünk, majd megcsókol. Teljesen normális párnak látszunk, kicsit még talán szemtelenül is viselkedünk, nyilvános helyen voltunk és idol létére ilyet nem szabadna művelnie. Pírban úszott az arcom, mert bár nem éreztem szenvedélyesnek, annak látszik, és nem akartam, hogy a bátyám vagy a rokonaim lássák ezt. Szörnyen zavarban éreztem magam.