12. rész (szerintemnagyonérzelmes18+)

Kedves Mindenki, azt hiszem... szorulok némi magyarázkodásra. Nem tudom honnan jött, hogy így írjam meg... valójában kedves unokatestvérem tehet róla... és meg akartam szakítani, esküszöm, mert úgy terveztem és lett volna plusz egy jelenet... de... az ujjaim és a szívem most nem parancsolt megálljt, én pedig hallgattam a megérzéseimre, így fogadjátok tőlem sok sok szeretettel az első HunHan forró jelenetem. *zavarbanvan*

És annyi képet találtam, hogy a végén elhalmozlak benneteket képekkel....
Csók mindenkinek <3

Mellesleg... majdnem 10 oldal... 4210 szó o.o


Hana POV

Mindig bűntudatom van. Állandóan érzem, hogy a lelkemet marcangolja a fájdalom, amikor Sehun a közelemben van. Csak arra tudok gondolni, hogy játszadozom Jongin érzéseivel és jogos Taemin felháborodása és fenyegetőzése. Sehun váratlan tetteivel nem is tudja, milyen érzelmi lavinát indít el bennem.

Élvezem.

Tényleg. Szeretek vele csókolózni, bármennyire is hoz zavarba a tudat, hogy a srácot magát nem kedvelem – legalábbis nem úgy. Felemészt a lelkiismeret-furdalás, amikor ránézek Kai mosolygós arcára, semmi megvetés, vagy szomorúság, csak tapsol és mosolyog. Kérlek, ne csináld ezt…

Ezért nem fog működni ez nekem. Túlságosan fáj bántanom őt. Mégsem mondhatok ellent neki és az érzéseimnek. Patthelyzet. 

Rájöttem, hogy Sehun hangulatingadozásai valamiért Chanyeol és Luhan személyéhez köthetők. Nem érdekli, ha más tagok vesznek minket körbe, akkor általában szótlan és távolságtartó vagy normális, de ha az említett kettő is a társaságunkban van, eszméletlenül bunkó és rideg. Nem tudom melyek a valódi érzelmei felém, de az olyan pillanatokban, mint mikor megvéd a kíváncsi tekintetektől, kedves szavaival int a jövőre nézve, megcsókol egy világ előtt… azt hiszem, hazudik akkor, amikor a két jómadár is velünk van. Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban, természetesen bánt, de nem kedvelhet mindenki. Nyilván próbál ő is megfelelni nekik, azzal, hogy tahó és seggfej, a többiek előtt pedig kedves.

Ha kettesben vagyunk, az a legjobb.

Tudom, hogy én is ellentétes vagyok, de nehéz tisztában lenni az érzéseimmel. Kétfelé szakadok, és ez irtó rossz érzés. Tudom, hogy nem utálom Sehunt, nem is közönyös számomra, de nem mondanám, hogy tetszik nekem.

Látom rajta mennyire élvezi, amikor felém kerekedhet. A kapcsolatunk a vitáinkra épülnek, és amikor fölénybe kerül, azt hiszi bármit megtehet. Például váratlanul szenvedélyes csókot ad, ami ellen nem ellenkezhetek, mert bárki figyelhet. Imád zavarba hozni és sűrűn kihasználja ezt. Tudja, hogy szégyenkezem Jongin előtt, de magasról tesz rá, és csak saját magára gondol.

Elpirulva ültem mellette, meredtem előre, de semmit sem érzékeltem a külvilágból. Nem tudtam a Teen Topra figyelni, csak arra, hogy újra fölényeskedett, legyőzött és megalázott Jongin előtt. Ujjainak érintése a vállamon, oldala hozzápréselődött az enyémhez, hallottam, amikor levegőt vett, amikor nevetett, és amikor énekelt. Ő élvezte a helyzetet és csillogó szemekkel figyelte az eseményeket, én pedig letaglózottan meredtem magam elé, mint egy vesztes lúzer. Nem mutathatom ki mindenki előtt mi zajlik le bennem. Nem szabad. Én Choi Ha Neul vagyok. Nem akárki. Choi Ha Neul. 

Felszegtem a fejem, mosolyogni kezdtem, eltűntettem a zavartságot a tekintetemből, Sehunnak döntöttem az oldalam, mire rám nézett, én pedig csak vállat vontam. Az előadásra próbáltam koncentrálni és nem arra, hogy többek tekintete is lyukat éget a hátamba.
- Nem sokára vége – hajolt a fülemhez Sehun és gyengéden simított végig karomon jobb kezével. Végigkövettem érintésének nyomát, majd mosolyogva néztem fel szemeibe.
- Semmi baj, már jól vagyok, Mr. Váratlan.
- Vicces micsoda nevekkel illetsz néha – mondta még mosolyogva.
- Mert tényleg váratlan vagy. Mondjam, miért? Egyszer váratlanul tahó vagy, aztán szívmelengetően kedves, váratlanul távolságtartó, aztán szenvedélyesen csókolózó. Na… fogod már, vajon miért illet ez a becenév?
- Jól van, értem én, hogy burkoltan nehéz esetnek mondasz.
- Ó, ki is mondhatom nyíltan is – vigyorodtam el. – De, lenne egy kérésem – elhalkultam, komolyabb hangon szólaltam meg és elfordítottam a fejem, hogy közelebb lehessek arcához. Kezemmel zakójának gallérján simítottam végig.  – Ha Jongin a közelünkben van… lennél olyan toleráns, hogy nem csókolsz meg előtte? Megalázó számomra.
- Tudod az elején, úgy gondoltam, hogy Jongin jobb, mint egy civil… de rájöttem, hogy zavar. Nagyon is. Mi van, ha azt mondom, nem teljesítem a kérésed?
- Óóó, hát az teljesen rád vallana – bólintottam, negédesen mosolyogtam és kissé távolabb húzódtam tőle. Pár pillanat múlva, visszahúzott maga mellé, és figyelni kezdtük a színpadot. Több szó nem esett köztünk. Lopva Kaira pillantottam, éppen Chanyeollal beszélgetett és felnevetett, nekem pedig meglódult a szívem. Gyorsan visszanéztem a színpad felé és kifújtam a benntartott levegőt. Őrület, hogy a nevetésének látványa képes ezt kiváltani belőlem. Elmosolyodtam ezen, majd nyugodtan dőltem hátra. Tényleg tetszik nekem Jongin.

A következő percekben bejelentették az utolsó kategóriát, melyben az EXO is jelölt volt, és Sehun öntudatlan szorítása a karomon volt a jelzés arra, hogy hiába ő Lady Gaga Poker Face cimborája, valójában izgul. Nagyon.

A kategória az idei év legütősebb visszatérése volt – vagy valami hasonló. Az EXO – Wolf; Growl csodái is fel voltak tüntetve. Bevallom drukkoltam nekik, akartam, hogy nyerjenek és örömmámorban ússzanak, úgy, ahogy nem régiben a Shinee tagjai. Perceken belül ki is derült, hogy feleslegesen aggódtunk mindannyian. Amint kijelentették, hogy az EXO a nyertes, Kyungsoo kiengedett egy feszült sóhajt, Sehun tartása és szorítása is engedett és felugrottak mind a tizenketten, szinte egyszerre. Én is felálltam és tapsoltam meg vigyorogtam. Figyeltem, ahogy ölelgetik egymást és, ahogy a Shinee újra közénk lépett és gratulálni kezdtek. A szívem gyorsabb iramban dobogott, észre sem vettem, hogy ennyire izgultam értük. Félénken álldogáltam a társaság szélén, hirtelen valaki elkapta a derekam és szoros ölelésbe vont. Kezdtem megismerni az érintéséről Sehunt. Vigyorogva nézett a szemeimbe, és amikor közeledni kezdett hátrahúztam a fejem.
- Ne csináld – suttogtam, de ő csak tovább vigyorgott ragyogó gyémánt szemekkel és apró csókokat hintett az ajkaimra. Három-négy után elhúzódott és a nyakam-vállam mélyére temette arcát és huncut kuncogása jelezte, mennyire boldog. Felsóhajtottam és megsimogattam a haját, majd a hátát dörzsöltem meg. Elhúzódott, lopott még egy csókot és kacagva húzott el mellettem. Nagyokat pislogtam és nyeldestem, hogy ez a srác tényleg semmibe veszi a kéréseimet. Aztán hirtelen Suho oppa ugrott elém és nevetve szorongatott meg, így nem volt időm Sehunnal foglalkozni. Megjegyeztem, hogy megint letaperolta a mellem alatti részt ölelésnek álcázva, de csak nevetett és tovább ment.  Baekhyun irtó édesen tapsikolva ugrándozott felém, letörölhetetlen vigyorral az arcán és a nyakamba ugrott. Nevetve viszonoztam szoros ölelését és elsikongattam neki, hogy gratulálok. Megpuszilgatta az arcomat, mire belesimítottam rakoncátlan tincseibe és elpirult arccal állt arrébb. A többiek ölelésén is átestem, Kyungsoo nagyon félénken akarta meglapogatni a hátamat, én meg jól megszorongattam, had irigykedjenek rám a női egyedek. Jongin valahonnan a semmiből bukkant fel és nyeltem egy nagyot, amikor megláttam. Odasétált elém, csillogó szemekkel… nem tudom azért könnyezett-e, mert nyertek, vagy miattam, de megbeszéltem magammal, hogy csakis az előbbi miatt. Megölelt én pedig megnyugodtam a karjaiban.
- Annyira sajnálom… nagyon – mormogtam neki, éreztem, hogy rázza a fejét, de nem válaszolt semmit. – És gratulálok. Szívből – megszorongattam a zakóját, ő pedig bólogatott, felemelte a fejét s eltávolodott tőlem. Nem volt olyan bensőséges az ölelésünk, mint amire vágytam, mert nem tehettük meg, de jól esett. Az este folyamán az volt a legtöbb, amit nyilvánosság előtt tehettünk. Mind felcaplattak a színpadra és hosszas köszönetáradatba kezdtek, Suhoval az élen, Krisszel, Baekhyunnal, Taoval és Layjel sorban.

Nem mondanám, hogy én elfáradtam, de minél előbb szerettem volna szabadulni a helyszínről. Felzaklatott a sok ember jelenléte, a rengeteg idol a szúrós vagy kíváncsi tekintetek, Taemin figyelmeztető hangja csengett a fülemben, Jongin ölelése beleégett a bőrömbe, Sehun csókjai pedig perzselték az ajkaim és az elmém.
Kedvesem karon ragadott és a fülembe suttogta, hogy na, most van vége. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel és bólintottam, hogy értettem. Amint beszálltunk az autóba, és kezdtem volna ellazulni a puha ülésen, Suho és Sehun között, egy idősebb férfi dugta be a fejét az autóba és, amikor megpillantott bennünket rosszallóan összehúzta a szemöldökét és beült.
- Hyung! Velünk jössz? – kérdezte mellőlem a leader és kihúzta magát.
- Ő kicsoda? – súgtam Sehunnak.
- Menedzser hyung – válaszolta és érdeklődve pillantott az említett személy felé, aki feszülten keresztbe rakott karokkal vizslatott bennünket.
- Sehun-sshi – szólította meg lesütött szemekkel, aztán felkapta a fejét és élesen meredt a fiúra, aki bólintott, hogy figyel. – Nem is tudom, hogy mondjam… - zavartan húzta össze a szemöldökét. – Nem bánnám, ha… ha kevesebb intimitás folyna a nyilvánosság előtt, kettőtök között. Fogd visszább magadat, mégis csak te vagy a maknae, és viselkedned kell.
- Szóval… fogjam vissza a szerelmem? A nyilvánosság előtt? Viselkedjek? Azért mert megcsókolom párszor nem borul fel a világ rendje, hyung – Sehun láthatóan ideges lett az őt ért vádak és szidalmazások miatt. Valójában engem is bántott. Senkinek semmi köze hozzá, mit csinálunk.
- Sehun-sshi… mind tudjuk, hogy nem vagytok szerelmesek egymásba – tiszteletlenül forgatta a szemét és sóhajtott egyet. Sehun megragadta a kezemet, én pedig rögtön rászorítottam.
- Honnan tudja bárki is, mit érzek ez iránt a lány iránt? Senkinek nem fordul meg a fejében, hogy akár belé is szerethetek? Nagyon is kedvelem Hanát és nem fogom ezt elrejteni az emberek előtt. Gyűlölöm, ha valaki meg akarja mondani nekem, hogyan kezeljem a magán dolgaimat. Jó maknae módjára oda állok, ahová tesztek, úgy táncolok, ahogy mondjátok, azt mondom, amit a számba rágtok. De a szerelmi életem tabu nektek. Nyugodtan tolmácsold ezt Soomannak is. Azzal a feltétellel jöttem ide, hogy ez a rész az enyém. Én döntök, én cselekszem. Senkinek semmi beleszólása nincs ebbe – meglepett szenvedélyes kirohanásával, elfelejtett tisztelettel beszélni, és úgy szorította az ujjaimat, mintha abból nyerne energiát. Jól esett, hogy kiállt kettőnkért, még ha hazugság is volt, amiket mondott. Magabiztosan mosolyogtam mellette és, amikor a szemüveges hyung rám nézett csak bólintottam egyet, hogy ugyanúgy vélekedem, mint Sehun.
- A hétvégén tartunk egy sajtótájékoztatót. Ha valakinek nem tetszik a viselkedésünk, ne aggódjon meg tudjuk magunkat védeni – nem mondtam ennél többet, kinéztem az ablakon, összekulcsoltam az ujjaimat Sehunéval és utunk további része csendben telt el. Menedzser hyung csak szótlanul feszengett közöttünk és tudta jól, hogy mellélőtt ezzel a beszólással. 

A sofőrnek mondanunk sem kellett, hazáig fuvaroztak, Sehunnal szálltunk ki, és bekísért, hogy köszönhessen a szüleimnek, bár nem hiszem, hogy ébren lettek volna. De ha a szüleim nem is, a bátyám ébren várt bennünket a nappaliban. Ijesztően mord tekintettel nézett bennünket, mire sóhajtottam egy mélyet és elengedtem Sehun kezét, aki fáradtan, de önbizalommal telve nézett farkasszemet Min Kivel.
- Tudtok róla, hogy élőben közvetítették a díjátadást? – kérdezte felvont szemöldökkel. Én például nem tudtam így döbbenten néztem rá.
- Igen, persze, mindig élőben közvetítik – bólintott Sehun.
- És volt merszed csókolgatni a húgomat több millió ember előtt? – úúh, na, ne már. Fáradtan eresztettem le a vállaimat és lehúztam gyilkos cipőimet.
- Kérlek, Min Ki hanyagoljuk már azt a témát. Húsz évesek vagyunk, jövő héten házasodunk, elméletileg őrülten egymásba vagyunk bolondulva… Komolyan ki nem szarja le, ha megcsókol kamerák kereszttüzében? Ne kelljen már itthon is ezt a szart elviselnem. Akkor csókolózom vele, amikor kedvem tartja és kész. Hagyj békén minket – mondtam teljesen higgadt hangnemben. Sehunra sandítottam, el sem tudta volna rejteni, mennyire tetszett neki, hogy nem maradtam csendben és leosztottam a tulajdon bátyámat.
- Óh, kérlek, én csak védeni próbállak – tartotta fel a kezeit és leplezetlen dühvel a szemeiben pillantott rajtam végig.
- Mitől kellene megvédeni? Ahhoz itt vagyok én – szólalt meg Sehun is.
- Persze, kölyök, hogyne. Te meg az őrült rajongóid… biztosítani tudod, hogy nem fogják őt utálni és nem is fogják bántani? Mert ha miattad valami bántódása esik a húgomnak, biztosíthatlak, hogy véget vetek ennek az egésznek kettőtök között – a bátyámnak sosem voltak üres szavai. Mindketten tudtuk, hogy tényleg be fogja váltani az ígéretét, ha arra kerülne sor. Meglepetten pislogtunk össze a szerelmemmel, majd én fordultam el tőle és leültem a kanapéra.
- Ha van elég hatalmad szétszedni minket, évekkel ezelőtt is felhasználhattad volna – suttogtam reményvesztetten. Sehun megfeszült a szavaimra, de nem mondott semmit.
- Huszonnégy vagyok, most már ér valamelyest a szavam a családban. Tudod, hogy az eljegyzés bejelentésekor én küzdöttem helyetted, de nem értem el vele semmit. Most már késő lenne ugrándozni, de ígérem… nem is, esküszöm az Istenre, Sehun barátom… ha bántod a húgom, nektek végetek.
- Köszönjük bátyó, nagyon… kedves tőled – bólintottam lehunyt szemekkel. – Menj már aludni, elköszönök Sehuntól, hulla fáradt és megy ő is.
- Ne csókolgasd többé a húgom mindenki előtt.
- Húzzál már el, én döntöm el, mikor mit tesz velem és hol meg kik előtt – azért nem mertem így beszélni vele, ezért angolul mondtam meg neki a magamét.
- Ne hidd, hogy csak te beszélsz angolul a családban – jegyezte meg mérgesen, majd Sehunra vetett még egy gyilkos pillantást és morogva vonult az emeletre. Amikor hallótávolságon kívül volt, fél szemmel ránéztem Sehunra, fölbegyökerezett lábakkal állt egyhelyben.
- Én mondtam, hogy ne csókolj meg – vontam vállat, mire hirtelen kirobbant belőle a nevetés.
- Jó éjt Hana – fordult meg és intett két ujjal.
- Még mindig Ha Neul.
- Persze… tudom – mondta még, majd csapódott a bejárati ajtó. Sóhajtottam egyet és hátradőltem a kanapén.

Sehun POV

Amikor kijöttem Hanáék házából és visszaszálltam az autóba letámadtak a többiek, hogy mi tartott ilyen sokáig. Csak legyintettem és lehunyt szemekkel ültem vissza a helyemre. Meg sem próbáltam Luhan mellé férkőzni, gondoltam, mennyire ki van rám akadva. Megbeszéltem vele, hogy nem lehetek vele együtt az este folyamán, de szó sem volt róla, hogy lesmárolom Hanát többször is mindenki szeme láttára, úgy ölelgetem, mint egy plüss macit, ráadásul úgy, hogy ő végig mellettem ül. Aztán persze kijelentem, hogy kedvelem őt a házából pedig tíz perc múlva jövök elő.
Fordított esetben én is haragudnék rá. Valójában nem tudom miért viselkedtem ennyire birtoklóan vele. Jól esett cukkolni őt, tudva, hogy nem tehet ellenem semmit. Jól esett, hogy bánthattam az érzéseit és piszkálhattam Jongin idegeit. Talán erre ment ki minden.
Unalmas volt, hogy Hana folyton Jongin érzéseiért aggódott, és nem tudom… valami elszaladt velem a mai este. Habár nem bántam meg semmit. Csak sajnáltam, hogy fájdalmat okoztam Luhannek is, pedig abszolút nem állt szándékomban. Tulajdonképpen róla meg is feledkeztem.

Ez a legszörnyűbb az egészben. Elfelejtettem magam mellett az embert, akit szeretek.
Felsóhajtottam és összeszorítottam a szemeimet.
- Sehun-sshi minden rendben? – kérdezte aggódóan Suho és tenyerét térdemre szorította. Kinyitottam a szemeimet és ránéztem. – Történt valami Hanáéknál? Gondterheltnek tűnsz – mindig szerettem, hogy hyung ilyen szeretetteljesen tudott bánni velem és a többiekkel. Tényleg, tökéletes leader volt.
- Áh, semmi hyung ne aggódj értem. Mindössze nem kedvel a bátyja – rántottam vállat.
- Egy báty sem kedveli eleinte a sógorát. Pláne nem, ha az illető idol és a világ szeme előtt csókolgatja a húgát – mosolygott kedvesen. – Próbálj mindenkit megérteni, Sehuna. A tükör másik oldaláról szemlélni a világot. Nagyon hirtelen jött mindenkinek, hogy megnősülsz, és neked évek álltak rendelkezésedre, hogy emésztgesd magadban, mi viszont alig pár hete tudjuk. Talán nektek természetes, hogy megcsókoljátok egymást, de másoknak meghökkentő, megbotránkoztató és sokkoló egyben. Kérlek, Sehuna, gondold át a tetteidet a kettőtök érdekében – lágy hangneme, kedves mosolya és meleg tenyere a térdemen biztosított afelől, hogy nem parancsolni akar nekem, nem rosszal semmit sem, csak a javamat akarja szolgálni azzal, hogy jobb belátásra próbál bírni. Talán ha menedzser hyung, vagy Min Ki így viszonyult volna hozzám és Hanához, könnyedebben vettem volna én is. Egy meglepett „oh” szökött ki ajkaim közül, mire Joonmyun hyung halkan felkuncogott és elengedte a lábamat. Bólintott egyet és az ablakon kezdte el kémlelni a sötét tájat.
- Köszönöm hyung. Hogy támogatsz, és nem vetsz meg.
- Tudom, hogy mindketten nehéz helyzetben vagytok. Én is gazdag családból való vagyok, Sehun. Előbb-utóbb nekem is szembesülnöm kellesz azzal, hogy a szüleim kiválasztanak nekem valakit. Csak a ti szüleitek hamarabb cselekedtek – mondta halkan, hogy csak mi ketten halljuk. Erre már nem válaszoltam, csendben folytattuk utunkat és elkezdtem azon törni a fejem, hogy a fenébe leszek egy szobába zárva Luhannel. A dühös, féltékeny, megbántott Luhannel…

A dormba érve, senkihez sem szóltam, csak besiettem a Luhannel közös szobánkba, ledobáltam magamról az öltönyt, felvettem egy melegítőalsót és pólót és bebújtam az ágyba. Igen, pontosan. Gyáva módon elmenekültem a gondjaink elől. Fáradt voltam ahhoz, hogy Luhannek magyarázkodjak. Évek óta ismerjük egymást, ismernie kellene annyira, hogy tudja, mikor hazudok, és mikor mondok igazat. Tudnia kellene, hogy őt szeretem és Hanával csak színészkedem – félig meddig, nehéz elnyomnom magamban a tényt, hogy valóban kezdem őt megkedvelni, mint embert és nem, mint nőt. 

Sóhajtoztam és heves szívdobogással vártam, hogy Luhan is bebújjon az ágyba, pontosan mellém, de mit is gondoltam?! Természetesen, a saját ágyába mászott és tüntetőleg hátat fordított nekem. Újabbat sóhajtottam és sokáig meredtem a sötét szoba plafonjára, hogy mégis mit mondjak neki. De nem volt elég energiám magyarázkodni és győzködni őt. Rossz volt így elaludni, de tényleg hulla fáradt voltam. Hiányzott Luhan meleg teste mellőlem, csalódottan néztem a hátát, majd én is fordultam egyet és lehunytam a szemeimet. Mivel a fáradtságom erősebb volt, mint a féltés, hogy mi lesz most Luhannel és velem az éjjel… hamar elaludtam.

Reggel arra ébredtem, hogy a Nap kiveri a szememet. Elfelejtettük behúzni a sötétítőt, így könnyedén égethette ki a Nap jótékony sugara a retinámat. Dörzsölgettem látószerveim és ásítozva tornásztam fel magam ülő pozícióba. Körbenéztem, láttam, hogy Luhan még az igazak álmát aludja. Hirtelen ugrottam ki az ágyból, csendben elsettenkedtem a fürdőig, gyorsan letusoltam és fogat mostam – ez egész pontosan tíz percet rabolt az életemből – majd visszamentem a szobánkba és a telefonomon megnéztem az időt. Hajnali, reggel fél 7 volt. Meresztgettem a szemem, hogy volt nekem elég pár órányi alvás, ráadásul szabad napunk volt ma… ha jól tudom. Vállat vontam és Luhan felé fordultam. Ledobtam a telefonom az ágyra és törölközővel a derekamon közelítettem meg az ágyát. Lenéztem rá és elmosolyodtam. Őrültem aranyosan tudott aludni.

Hason fekve aludt, lábai terpeszben, karjai szanaszét, haja kócos, arca picit puffadt, ajkai enyhén szétnyílva… mint egy gyerek. Lehajoltam hozzá és megcsapott esti parfümének édeskés, férfias illata. Mosolyom szélesedett és leültem mellé, bár ő ebből még semmit sem vett észre. A takarót lehúztam róla, de még mindig semmi. Közelhajoltam a füleihez és beszélni kezdtem.
- Hyung – súgtam, és tudtam, hogy leheletem csiklandozza fülét, szempillái megrezzentek. – Kicsi – folytattam és megpusziltam füle mögött. Morgott egy alig hallhatót. – Édes – újabb puszit hintettem harmat nyakára és beletemetkeztem a finom hajlatba. Nyögött néhány szót, nem túl kedves hangnemben, és el akart hessegetni a kezével, de még félig álomban volt, így abszolút nem talált el csapkodó karjával.
- Olyan finom vagy – mormogtam és tovább folytattam a puszi hadműveletet a nyakán és a füle tövében.
- Hagyjál – megszületett az első értelmes szó a szájából.
- Nem akarlak.
- Utállak.
- Én, viszont szeretlek – suttogtam és kezeimmel csípőjét szorítottam, kicsit arrébb taszítottam, hogy kényelmesebben ülhessek az ágyon.
- Nem hiszek neked. Bántó vagy és kétszínű.
- Naaaa. Ismerhetnél egy kicsit jobban – felemeltem a fejem és ránéztem. Morcosan fordította el rólam a tekintetét, a mozdulatsor elég helyet hagyott nekem, ezért becsusszantam mellé. Mérgesen kapta rám a tekintetét.
- Nem akarlak látni, Sehun. Menj a barátnődhöz… nem is. A menyasszonyodhoz! Ébresztgesd őt így! – összeszűkített szemeiből sütött a féltékenység. Elmosolyodtam és simogatni kezdtem az arcát.
- Ne beszélj butaságokat. Tudod, hogy milyen vagyok, Luhan. Ne kelljen feleslegesen magyarázkodnom. Tudom, hogy nem viselkedtem veled túl… rendesen az este, de érts meg, kérlek.
- De nem akarlak megérteni – suttogta és tekintete elfátyolosodott.
- Naa, ne csináld ezt – tenyerem hajába vezettem. – Ne sírj, hyung, kérlek.
- Ne hívj így… olyan távolságtartó – mormolta halkan, megtörten és lehunyta a szemeit. Zuhant egy emeletet a lelkem és mosolygó ajkaim most görbültek le.
- Nem akartalak megbántani…
- Tudom… - motyogta és kibuggyantak első könnycseppjei. Fejét magamhoz húztam, mellkasomba bújt, és karjával máris szorosan ölelt magához.
- Sajnálom, Kicsi. Ne haragudj rám. Olyan nehéz ez a helyzet… utálom, ha megríkatlak – hangom megtört színe őt is megtörte, nyugtalanul sírt a karjaimban, én pedig nem tehettem mást, mint, hogy elnézést kérjek újra meg újra és óvón öleljem.
- Olyan fontos vagy nekem – mondtam és megcsókoltam a feje búbján. – Annyira szeretlek – suttogtam, majd elmondtam még egyszer és még egyszer. Percekig csendben ölelkeztünk, majd elhúzódott tőlem, megtörölte a szemeit, szipogott és végig nézett rajtam.
- Sajnálom. Én is. Hogy nem tudlak jobban megérteni. De szerettem, hogy csak az enyém voltál. És haragszom, hogy sosem mondtad el nekem, létezik egy lány, aki csak azért él, hogy te elvehesd. Sokkal könnyebb lenne most. Megosztozni rajtad, valaki olyannal, aki nem is szerelmes beléd… fáj és dühítő. De az a liba Jonginba szerelmes.
- Még nem szerelmes – vágtam közbe, mire kaptam tőle egy „ugyan kérlek” tekintetet. – Mondom! – erősködtem, mire megforgatta a szemeit.
- Bármennyiszer is fordult meg a fejemben, hogy elengedlek… kellesz nekem Sehun. Korainak érzem, hogy elhagyjalak. Még bírom – suttogta rekedtes hangon, meglódította a szívemet mondanivalója s hangsúlya. Annyi minden volt ebben a „még bírom” mondatban. Nyomaték, erő, akarás, remény, ígéret, nyugalom… szerelem.

Nem akartam és nem is tudtam volna értelmesen válaszolni a szavaira. Lejjebb csúsztam, hogy fejünk egy vonalban legyen, hüvelykujjammal letöröltem maradék könnyeit és finoman megcsókoltam. Lehelet finoman érintettem ajkait, amik szárazak voltak, az este nyilván szájon át vette a levegőt. Jobb kezem tarkójára siklott és közelebb húztam a fejét, ő pedig engedelmesen csusszant hozzám, és viszonozta a csókomat. Amennyire szerettem volna gyengéd lenni, ő annyira szeretett volna szenvedélyes lenni. Ajkaim marta és nyelvét bevetve szeretetett volna minél hamarabb bepörgetni. Felé hajoltam, hogy kényelmesebben csókolhassam. Olyan gyorsan mélyítettük a csókot, amit kevés alkalommal szoktunk.
Szerettünk lassan haladni, lassan, lustán csókolózni, egészen addig, amíg el nem zsibbad az állkapcsunk. Most viszonyt annyira szükségünk volt a másik közelségére, hogy elfelejtettük az édes kényeztetést.
Fogaink összekoccantak, mire mindketten elmosolyodtunk, és visszább fogva magam, lassabb tempót kezdtem diktálni. Ahogy kezeimmel bejártam teste minden szegletét, megállapodtam a mellkasán és ekkor éreztem meg, mennyire dübörög a szíve.
- Csak nem izgatott vagy, Kicsi? – nem tudom mikor aggattam rá a nevetséges jelzőt, hiszen nem volt olyan aprótermetű, de szerettem így becézni, és neki sem volt ellenére. Belemormogott csókunkba és teljesen hátára fordult. Karjai lendültek és nyakam köré fonódtak. Közelebb húzott magához és eszméletlenül édes technikával csókolt és csábított.
- Nagyon szeretlek. Jobban, mint hinnéd – motyogta megszakítva nyelvünk játékát. Elmosolyodtam és az orrom hozzá érintettem övéhez. Eszkimópuszink halk kuncogást váltott ki belőle. Karjaimmal átöleltem, háta mögött karoltam és feljebb húztam, hogy némileg felüljön. Egymásba csimpaszkodtunk, egymás nyakába szuszogtunk, hajába túrtam és húztam tincseit, miközben ő csókokkal borította be a vállamat, nyakamat, torkomat és államat.
- Boldog vagyok – mondtam ki első gondolataim egyikét. – Hogy velem vagy. Boldoggá teszel. Egyedül te – folytattam, ő pedig megjutalmazott. Végignyalt a nyakam vonalán, és mellkasomra hajolt, hogy ott is megízlelhessen. Finom harapásokkal és nyelves csókokkal kóstolgatta bőrömet, megfordította pozíciónkat, lefektetett és lábaim közé mászva, négykézláb, majd könyökén támaszkodva hajolt felsőtestem fölé. Egyik mellbimbóm fogta fogai közé, picit meghúzta, majd nyalt rajta egyet. Hangosan nyögtem fel és összeszorítottam a szemem. Erre különösképpen érzékeny voltam; és ő ezt tudta jól. Szívogatta, harapta és nyalta, felváltva, mindkét mellbimbómra ugyanannyi figyelmet fordítotva.
Hangosan vettem a levegőt, olykor sóhajtottam, vagy nyögtem egyet. Érzéki ujjai bebarangolták felsőtestemet, és lassan a törölközőmhöz is elértek. Férfiasságom már régen éledezni kezdett, reggel amúgy is könnyebben tudtam akcióképes állapotba hozni. Luhan ráfogott, és simogatni kezdte a frottír anyagon keresztül. Beszívtam alsóajkam és megpróbáltam a lehető leghalkabban élvezni, azt, amit tesz.
Dörzsölt, simogatott, húzott, lefogott és felemelt, ajkaival közben haladt lejjebb, végül lehúzta rólam a törölközőt és teljes valómban tárulkoztam ki előtte. Már hajolt volna hozzám, amikor észbe kaptam és kezeim közé vettem arcát. Felhúztam és hálás csókba vontam.
- Szerinted, ha elkezded, képes leszek leállítani téged idő előtt? Most én jövök, feküdj szépen le – enyhe utasításomra ködös tekintettel válaszolt és egy bólintással, mielőtt elfeküdt volna az ágyon, ledobta az alvós pólóját és gyorsan a melegítőjétől is megszabadult. Hanyatt feküdt, kért egy csókot és engedte, hogy azt tegyek vele, amit csak akarok. Ugyanazon az úton haladva, melyen ő, lassan kezdtem izgatni, bár szerintem már ő is olyan állapotban lehet, mint én. Minden gondolatom ő volt, a forró teste és annak kitöltése. Annyira akartam már őt, hogy úgy éreztem felrobbanok. Gesztusaim kicsit akaratosabbak és vadabbak voltak az övénél, néha fájdalmasan felszisszent és ujjai simogatásával tudatta, hogy erősebben harapom a kelleténél. De minden alkalommal ezt tette velem. Megőrjített, beindított, állatias ösztönök ébredtek bennem és mindig fel akartam falni.
A vékony bokszerén hamar kiütköztek előnedvei, mosolyogva simogattam szét makkján, amint megszabadítottam az alsónadrágjától. Hangos sóhajai tudatták velem, hogy élvezi, amit teszek vele. Elégedetten mosolyogtam és simogattam teljes valóját, meghúztam párszor a bőrt, masszíroztam, másik kezem pedig bejáratához illesztettem. Hazudnék, ha azt mondanám, bírnám még tovább húzni az időt. 

Férfiasságom türelmetlenül rándult össze, akárhányszor értem Luhanéhez, fájdalmasan lüktetett és minél előbb szeretett volna behúzódni egy szűk helyre…

Mivel mondhatni régen voltunk együtt, nehezen adta meg magát Luhan. Viszonylag sokáig kellett simogatnom és tágítanom, ahhoz, hogy késznek mondhassa magát rám. Sajnáltam, mert ilyenkor, mindig fájdalmasabb, bármennyire is legyen felizgulva az ember. Csókokkal próbáltam terelni a figyelmét, fájdalma csak akkor enyhült, amikor elég lazára vette izmait és kitágult annyira, hogy három ujjam is kényelmesen elfért benne.
- Jövök, Kicsi, rendben leszel? – suttogtam ajkaira, ő pedig szorosan összezárt szemekkel bólogatott, átkarolta a nyakamat, felhúzta a lábait és várt. Megcsókoltam, gyengéden ráharaptam alsó ajkára, majd nyelvemmel simítottam el fognyomomat. Lassan kezdtem behatolni, hogy legyen ideje szokni engem. Lassan fújta ki a levegőt tüdejéből, én pedig megpróbáltam rögtön nem tövig tolni.
- Istentelenül szűk vagy Kicsi – préseltem ki fogaim közül a szavakat. Elmosolyodott, kinyitotta szemeit, elvette kezeit nyakamról és csípőm, fenekem köré fonta őket. Bátorítólag húzott magára, nekem pedig ennyi épp elég volt a bátorításra. Készségesen csusszantam belé, amikor pedig végig értem, felnyögtünk mind a ketten.

Szerelmes pillantásokat váltottunk, miközben csípőm dolgozni kezdett, először lassan és édesen, majd egyre gyorsabban és szenvedélyesebben. Könyökömre támaszkodtam, nyakába hajoltam és úgy lihegtem, mindkettőnknek vissza kellett fognia a feltörekvő hangokat, hiszen nem akartuk, hogy bárki is észrevegyen akármit is meghitt egyesülésünkből. Hátamba kapaszkodott, és rekedtes hangon nyögött alattam. A legszexibb hangokat nyögte a fülembe, és kezdett lassan megőrjíteni. Szájára csúsztattam tenyerem, és rávigyorogtam.
- Ha továbbra is ilyen kéjesen nyögsz a fülembe, nem leszek képes visszafogni magam, Luhan – motyogtam és csókolgatni kezdtem érzékeny, felhevült bőrét.
- Ó, kérlek, ne fogd vissza magad, annyira hiányoztál – beleharapott a vállamba, viszonylag erősen, ami nem vallott rá.
- Még. Akarlak még… még többet belőled – nyögte még kéjesebben, mint eddig valaha.
- Szeretlek Sehun – suttogta és fülcimpámba mélyesztette fogait. Morogva nyögtem fel és gyorsítottam a tempón.
Felemelkedtem és lihegve nyúltam térdei alá, hogy feljebb emelhessem lábait. Mélyen merültem el benne, és az érzések, amik magukba szippantottak elmondhatatlanok voltak.

Ha így folytatjuk, mindketten kárhozatra fogunk jutni. Az nem létezik, hogy valami, ami ennyi élvezetet, szerelmet és boldogságot okoz, még tiszta és bűnmentes legyen. A Pokol felé száguldoztunk, karöltve és boldogan.

Ha emiatt a lelkem el is kárhozik, és nem üdvözülhetek… nem érdekel. Vállalom. Vállalom, mert megéri. Luhan… Luhan az én Istenem, és ez épp elég. Az Istenemmel kárhozom akkor el, és a lelkem nyugodt lehet. 

Öööö.... nincs több mondanivalóm. o.o imádom ezeket a képeket. 

11. rész

Boldog Új Évet kedves olvasóim, korábbra terveztem, de... most itt vagyok, ez a lényeg, olvassátok szeretettel, 9 oldal, ami azt jelenti, hogy 4616 szó. Ez az eddigi leghosszabb fejezet, szóval szerintem méltón nyitom az új évet. Ha eltekintünk persze a tegnapit kilengéssel... de azt nem számolom, mert nem a történet folytatása. :$$ :D
Csóóóóók mindenkinek! Remélem a 2014-es év tele lesz friss bejegyzésekkel, rengeteg kommentárral és sok sok szeretettel, és szintén csak remélni merem, hogy a szerelem is beköszönt hozzám. ˇˇ 

Khm... elfelejtettem valamit, amit fontosnak tartok és valójában csak egy embert érint. Nem akartam pótolni, mert haragszom rá egy minimálisan, mert tegnap óta nem reagál az üzeneteimre, pedig tudom, hogy elolvasta... no, mindegy. A fejezetet, azon kívül, hogy mindenkinek ajánlom, szeretett unokatesóimnak, Vivi, Barbi, írótárs cimboráknak, Klaudia (khmkhmxd), Amandához is szólnom kell. Te vagy az egyik legjobb barátom, hiányzol, és boldoggá tettél, hogy elolvastál, és megszeretted és nyaggattál a folytatással kapcsolatban. Hát most itt van, és utólag is isten éltessen sokáig, jövőre is bulizzunk így nálad, mi csajok és Martin. :) És idén az enyém is meg lesz tartva, kérem a jól megérdemelt meglepetés bulimat. Thank You and love you. :)

Sehun POV

Hana, széplány. Kétség sem fér hozzá, hogy valóban egy széplányról van szó. Akaratlanul is rátéved a pillantásom, minden bambult pillanatomban.

Az elmúlt időszakban, amit „együtt” töltöttünk, pozitívan csalódtam benne, ezért is mertem elvinni magammal a díjátadóra. Nem nagyon várja el, hogy kedves legyek vele, és minden sértésemet tűri, amik félig-meddig szándékosak. Amíg van nekem Luhan, nem akarom, hogy bármilyen kapcsolat is kialakuljon köztünk, bár ez elég… elkerülhetetlen.
Nem nagyon tartom jó ötletnek elmondani neki, hogy valójában nem nővel van kapcsolatom, hanem egy sráccal, ráadásul Luhannel. Igen, egyértelművé válna számára, Luhan miért utálja, de nem akarom ennyire összetörni. Valóban szeretném, ha a bunkóságom távol tartaná tőlem és nem is esik nehezemre így viselkedni vele, mert alapjáraton nem érzek iránta semmit. Azon kívül, hogy szép és az eljegyzés óta rosszabb képet festettem le magamban róla. Viszont néha sajnálom…

Amikor közöltem a fiúkkal, hogy fel kell vennünk Hanát, mert ő is velünk jön, páran kiakadtak. Suho is többek között, mert félt, hogy erről nem idejében tájékoztattam őket és a menedzsmentet, de amint megnyugtattam, hogy ők már engedélyt adtak, lecsillapodott és újra mosolygott. Chanyeol erős nem tetszését kifejezve, nem éppen szép szavakkal illette leendőbelimet, amit felvont szemöldökkel hagytam, majd Luhan felé fordultam, aki csendes dühöngésként ökölbe szorított kezekkel nézte a falat és nem engem.
Páran már tudták – Jongin, Kyungsoo és Baekhyun, szerintem megemlítette nekik a múltkor, mikor itt volt, mindegy is, ők örültek neki. De Luhantől tartottam. Nem akartam vele egy lány miatt veszekedni. Pedig elég valószínűnek tűnt ez a felvetésem. Úgysem fogja bírni egész este. Frusztrál, hogy bizonygatnom kell neki, hogy őt szeretem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire gyerekesen féltékeny lesz.

A menyasszonyom háza előtt még elsuttogtam neki, hogy viselkedjen normálisan, majd kiszálltam. Elég furcsa szituáció fogadott, és akaratlanul is megbámultam a melleit – amik valljuk be, gusztusos látványt nyújtottak – a légkör nem volt túl barátságos, biztosan egy vita közepére csöppentem, Hana még talán meg is könnyebbült, hogy lát. Ami furcsa. De túltettem magam rajta, és minden jó modorom elővéve köszöntöttem az anyukáját.

Tagadnom sem kell, mennyire meglepett, hogy karon ragadott és megpróbált ellenszegülni. Szórakoztató volt, de végül beültettem a kocsiba – képletesen, mivel hozzá sem értem – és útnak indultunk. Mivel én Luhan mellett ültem, és az ülések nem engedtek látni bennünket, nyugodtan markolásztam a kezét és a combját, hogy egy kis nyugalmat varázsoljak belé és engesztelést. Úgy láttam, sikerrel járok, mert izmai ellazultak, majd fejével felém fordult és halványan elmosolyodott. A szívem erősen dobbant, visszamosolyogtam és elejtettem pár gusztustalanul mocsok beszólást Hana felé. Tudom, hogy bántom őt, de inkább, mint Luhant. Egyértelműen meglepődött a bátorságomon, de csak vállat rántottam és végigsimítottam belső combján. Ijedten ugrott egyet és ellökte a kezemet, mire felnevettem. Ha a többiek a közelünkben voltak, mindig félőssé és zavarodottá vált, annak ellenére, hogy ő az idősebb kettőnk közül. Mindig szerettem ezt benne. Hogy kora ellenére lehetek én a domináns. És hagyja is. Szereti is. Szereti, ha én irányítok a kapcsolatunkban. Akkor érzem magam igazán férfinek, ha vele vagyok. És azt hiszem, jó ideig lesz ez még így.

Nehezemre esett a meghitt légkörünket felcserélni Hanára, és belevigyorogni a kamerákba, meg büszkélkedni vele, amikor legszívesebben Luhannel büszkélkedtem volna. Felkészítettem őt, hogy valószínűleg nem tudok vele annyi időt tölteni ezen az estén, mint szeretném ő pedig édesen mosolygott és bólogatott, hogy nem baj, megérti. Erre a gyengéd megértésre vágytam és nyugodtabbá tett, hogy legalább nem kell vele is küzdenem ma este. Hana és Kai között a feszültség kézzel fogható volt, nem igazán értettem miért húzzák egymást, de nem tetszett a vibráló levegő kettejük között. Nem féltékenységből, szimplán nem tetszett, hogy egymást szúrták ki. Miért kell neki is belebonyolódni ebbe a dologba? Bár még mindig jobb, mintha egy civil srác lenne, aki bármikor bemárthatna a médiának.
Viszont nem voltam biztos abban, hogy csak nekem tűnt ez fel. Félő volt, hogy mások is észreveszik Jongin epekedő pillantásait, Hana zavarát és idegességét, amint egy méteres körzetben érezte a fiút. Idegessé tett, mert nem akartam lebukni. De mielőtt tájékoztathattam volna őket, hogy nyugodjanak le, Luhan elkapta a kezemet és húzni kezdett az ellenkező irányba, mint ahová eredetileg tartott a banda.  Felvontam a szemöldököm, de a pirosság az arcán elárulta őt. Felnevettem és készségesen követni kezdtem. Nem szólt semmit, csak ment előre és benézett pár ajtón, hogy vajon melyik üres. Szórakoztatott a hevessége és hirtelen elvesztett rémülete, hogy bárki rajta kaphat bennünket, mégsem nevettem őt ki, mert tudtam, hogy akkor megtörném őt.
Amikor talált végre egy szabad, üres kis kuckót – hát én ilyen mindenesnek néztem, rengeteg doboz, takarítóeszközök, régi kamerák és hasonlók kaptak helyet a poros szobában, - izgatottan fordult felém, beengedett és gyorsan becsukta az ajtót, miután meggyőződött arról, hogy senkinek sem voltunk gyanúsak. Elfordította a zárat az ajtóban, megfordult és nekitámaszkodott.

- Most akkor, el akarsz csábítani? – kérdeztem, mire elvigyorodott és bólogatni kezdett.
- Te kezdted az autóban, Sehuna – ártatlanul oldalra billentette a fejét, elnevettem magam és közelebb léptem hozzá.
- Az csak pár ártatlan simogatás volt…
- Hát, nekem pont elég – vállat rántott, megforgattam a szemem, közel húztam magamhoz, átkaroltam a derekát, ő is az enyémet és fürkésztük a másik tekintetét. Szerettem elveszni a szemeiben. Őzike szemei mindig szeretetet sugároztak, ami elég volt ahhoz, hogy teljesen elolvadjak és engedjek neki mindent. Nem érdekelt az idő a tér, az emberek, senki, csak is ő. Szorítása erősödött, homlokát enyémnek döntötte és halkan felsóhajtott.
- Féltelek egy kicsit – suttogta, megdöbbentett, így hallgattam, hogy folytassa. – Na, jó, magamat féltem. Tudom, hogy nem lehetünk örökké így együtt. Megrémít a gondolat, hogy elhagysz érte – belemarkolt a zakómba, homlokát vállamnak döntötte, hogy elrejtse érzelmeit. – Csak nem régen kezdtünk el járni. Olyan nehéz volt elfelejteni a többieket és a következményeket. Olyan sokáig küzdöttünk egymással. És most vége.
- Ne beszélj butaságokat, nincs vége. Miért lenne vége? Nem foglak elhagyni. Egy darabig biztosan nem.
- Jó, de meddig? Én téged akarlak. Csak téged. Örökre. És azt akarom, hogy te is csak engem akarj.
- Csak téged akarlak – mondtam és eltoltam magamtól, hogy belenézhessek szemeibe.
- Meddig, Sehun, meddig? Hana… őrület, de szép, szexi, okos és kellemes személyiség… éppen ezért utálom és vagyok rá féltékeny. Ha elveszed feleségül… meg kell csókolnod, együtt kell élnetek, látni fogod minden nap, le fogsz vele feküdni… hidd el, hogy szeretni fogod. És akkor elhagysz engem. Nem lesz rám szükséged.
- Miért foglalkozol most ilyenekkel?
- Mert a jövő héten megházasodsz, szívem, azért. Én… - zavart tekintete a padlóra szegeződött, erősen szorította alkaromat és bizonytalanul csuklott el a hangja. Aztán kifújta a levegőt és újra rám nézett. – Hagyjunk mindent magunk mögött. Én téged akarlak, te engem. Menjünk el innen. Ne vedd el feleségül. Ne legyünk idolok, amúgy is kezdjük gyűlölni. Kérlek, Sehun… gondold át. Nem akarom, hogy vele legyél – heves kirohanása megdöbbentett és hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Elengedtem őt és távolabb léptem pár lépést. Megráztam a fejem és ránéztem.
- Felfogtad, hogy miket beszélsz Luhan? – megrémült a hangomra, észrevettem, mennyire nyers az, ahogyan mondom, ezért elhallgattam és vártam pár pillanatot, hogy rendezzem magamban a gondolataimat. Sóhajtottam és visszaléptem hozzá, újra átöleltem. – Tudom, hogy kétségbe vagy esve és félsz, én is ugyanígy érzek, de ki kell tartanunk. Nem fogom feladni az álmaimat, drágám – próbáltam olyan gyengéden beszélni, ahogy csak lehet. – Azért megyek át ezeken a szenvedéseket, mert idol akartam és akarok lenni. Igen, belefáradtam egy kicsit a fanokba, de szeretek a színpadon lenni. És tudom, hogy te is. Igen mindennél jobban szeretnék elrohanni veled a naplementében, kéz a kézben, mint a filmekben, de mi nem egy film főszereplői vagyunk. El kell fogadnunk azt, amit kaptunk az élettől. Én ezt kaptam. Téged, Hanát és az EXO-t. És ezt a három dolgot megtartom magamnak, ha törik, ha szakad. Ne aggódj annyit, messze vannak még a gondok. Arra gondolj, hogy szeretlek. Téged és nem… nem Ha Neult. Téged – felemeltem állát és egy bátorító mosoly után ajkaira tapadtam.

Teljesen más egy nőt és egy férfit csókolni. Mind a kettő élvezetes, ó, hát ezt nem is tagadom. De más. Egy férfi… ha megcsókolom Luhant, mindig kemény és vad érzelmek dúlnak bennem, ha gyengéden csináljuk, akkor is. Mindig küzdünk a másik irányító szerepéért – legalábbis, ha csókról van szó. Olyan, mintha versenyeznénk, és ez felpezsdíti a véremet, nehezen tudom visszafogni magam. Tudatosan kerget az őrületbe, nem engedelmeskedik, és nem adja fel magát. Kifulladásig csókol, és amikor látja megcsillanni a győztes fényt a szemeimben, vágytól elfúló sóhajjal adja fel és válik a tökéletes alárendeltemmé. Enyém az irányítás, amit persze a kezdetektől tudunk, hogy az enyém lesz, mégis izgalmasabb így kezdeni.

Amikor Hanát csókolom meg, beleomlik a karjaimba, elfelejt egyenletesen lélegezni, nyelve simul az enyémhez és követi az enyémet, tökéletes alárendelt az első pillanattól kezdve, hagyja, hogy férfi legyek és nem versenyez semmiért. Nyoma sincs vadságnak és keménységnek, amikor őt csókolom meg… például a legutóbbi csókunk elég… tüzesre sikeredett. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen kívánatossá válhat a szemeimben egyetlen csók miatt. Nem vérlázító és mélybe taszító, de szexi és büszke. Mindig magabiztosabb vagyok, amikor elválok az ajkaitól, mert amit utána látok a szemeiben elégedetté tesz. A hatáskörömbe vonzottam úgy, hogy amúgy nem is kedvel, de a csókjaimmal elvarázsolom és ez a hatalom határozottan magabiztossá tesz. Ő pedig utálja ezt. Amiért én még jobban szeretem ezt. Soha nincs bűntudatom Luhan miatt, ha vele vagyok, nem tudom megmagyarázni miért. Viszont, ha Luhannel vagyok lelkiismeret furdalásom van miatta és ezért vagyok durvább és hidegebb Hanával.

Luhan jól mondta… idővel szakítanunk kellesz. Én Hanával maradok, de ő? Ő egyedül marad, és emiatt fáj a szívem.

Kiragadott gondolataimból, amikor elkezdte lesimogatni rólam a zakómat. Elhúzódtam ajkaitól, megfogtam kezeit és remegve utasítottam el őt. Próbált még egy földöntúli csókkal elbolondítani és majdnem sikerült is neki, amikor a nyakamon nyalt végig elgyötörten nyögtem el és bizonytalan léptekkel kezdtem el hátrálni. Karórámra pillantottam és szoruló torokkal ráztam meg újra a fejemet.
- Gyanús lesz a többieknek, hogy ennyi időre eltűntünk. Mennünk kell, Luhan – mondtam, ő pedig utánam jött, újra ajkaimra tapadt és nyakkendőmnél fogva húzott egy kicsit lejjebb, hogy könnyebben mélyíthesse el csókunkat. Sosem volt erősségem nemet mondani neki…

Hagytam, hogy keze testemen kalandozzon, ajkai és nyelve bőrömhöz simuljon, engedtem, hogy kicsatolja az övemet és hátratoljon egy polcos szekrénynek. A felkavarodó por köhögést váltott ki belőlem, de ő nem zavartatta magát. Ködös tekintettel – és aggyal – nézett rám, becsúsztatta kezét nadrágomba és közelebb lépett hozzám. Kezeimmel a polcokba kapaszkodtam és szenvedősen néztem rá.
- Szerinted képesek leszünk megállni, ha ezt elkezded? – nyekeregtem, de ujjai és tenyere szorgosan járt fel-le az alsónadrágomon. – Bassza meg, Luhan – szűrtem a szavakat összeszorított fogaimon keresztül, rászorítottam dolgozó csuklójára és kirántottam a nadrágomból. Lihegtem és megkönnyebbültem, hogy nem érzem ujjait magamon. Lehajtottam a fejem és próbáltam összeszedni magam. Sikeresen felajzott és elég ingerültnek éreztem magam, amiért nem csinálhatjuk végig, amit ő elkezdett. Legszívesebben hazarohantam volna vele, hogy tegyük, amit tennünk kell.
- Erre most nem feltétlenül lett volna szükségem – mondtam rekedtes hangon, majd ránéztem és legnagyobb meglepetésemre: mosolygott. Összeszűkített szemekkel néztem rá. – Te aljas, direkt csináltad – elengedtem kezét és dühösen léptem arrébb kettőt, hogy rendbe szedhessem magam.
- Otthon szenvedélyesebb leszel – rántott vállat ártatlanul. Felhorkantottam.
- Kb. négy óra múlva érünk haza és hulla fáradt leszek. Amúgy is kitalálhattál volna valami jobb hazugságot is.
- Most mérges vagy? – kérdezte halkan.
- Hát nem ezt akartad elérni? Tudod, hogy frusztrált leszek, ha nem tudjuk végigcsinálni…
- Áh, a kis kanos Sehuna – élcelődött kuncogva, mire felvontam a szemöldököm és csípőre tett kézzel, lazán fordultam felé.
- Mintha te nem piócaként tapadtál volna rám percekkel ezelőtt. Talán te kanosabb vagy, még nálam is – nyegle stílusom mindig zavarba hozta és most sem tudta elfedni ezt. – Édes, amikor elpirulsz.
- Hagyjál, már! Seggfej.
- Inkább te vagy az. Felizgattál, most, hogy menjek így emberek közé? – végigmutattam magamon és dudorodó férfiasságom árulkodó jelként tűnhetett volna fel mindenki számára. – Tudom, hogy direkt csináltad, mondd el, miért.
- Mert nem bontod fel az eljegyzésedet – mondta ki pirulva, orrnyergemre szorítottam ujjaim, felvettem az imént lesimogatott zakómat, rájöttem, hogy takarja valamelyest ágyékomat. Felsóhajtottam és ránéztem erre a reménytelen esetre, itt mellettem.
- Te nagyon kész vagy, hyung… - ingattam a fejem, ő pedig váratlan dühvel nézett rám.
- Tudod, hogy utálom, ha így hívsz!
- Igen, tudom. Te is tudod, hogy utálom, ha hirtelen elkezdesz erotikus játékokat játszani és aztán mennünk kell, mert: a jeleneted jön a videó klipben, mert az én jelenetem jön, mert mindenki jelenete jön, mert indul a talkshow, mert kezdődik a rádióműsor… tudod, mennyire utálom, hogy felajzva kell megjelennem mindenki előtt, mégis állandóan ezt csinálod. Komolyan valami büntetést fogok kitalálni neked! Na, ne nézz így rám, mennünk kell, több mint félórája léptünk le, Hana ki fog akadni, mert az éhes oroszlán idolok már tutira szétszedték. Az idegeit biztosan.
- Már megint Hana… - mormogta az orra alatt.
- Pszt, egy szót sem. Hana hozzám tartozik!
- Hát épp ez a baj – felelte sértett hangon.
- Tudom. De fogadd el. Légy vele kedvesebb.
- Höh. Még csak az kéne! Jó, hogy nem azt kéred, legyek a legjobb barátja!
- Hát…
- Sehun!
- Csak viccelek – nevettem el magam.

Amint beértünk a váró szobába, rögtön elkaptam Hana gyilkos pillantását. Feszült volt és fáradt, tisztán láttam rajta, hogy legszívesebben már most haza menne. Ignoráltam őt, és Luhannel együtt Chanyeolhoz indultunk.

Jongint néztem, aki a menyasszonyom bámulta és láttam, hogy gondolatban harmincféle módon vetkőztette már le, csókolta meg ezerszer és mondta neki százszor, hogy szereti. Az egyik legjobb barátom, ismerem, mint a rossz pénzt, és az ő arca – az enyémmel ellentétben – nagyon gyönyörűen tükrözi az érzéseit és gondolatait. Tisztes távolságban volt, ez tény, de még így is lejött, Hanát mennyire zavarja a közelsége. Fészkelődött és ökölben voltak ujjai. Aztán gondolt egyet és felpattant. Gyilkos pillantásokkal illetett, láthatóan zokon vette, amiért magára hagytam. Elfordította a fejét és elindult, de Kai utána kapott… végül együtt távoztak. Összeráncolt szemöldökkel néztem utánuk, és Luhanre pillantottam, aki csóválni kezdte a fejét: féltékeny. Ez a pali is megőrjít.

Egy ideig gondolkodtam, és hallgattam még Teen Topos Niel fecsegését, majd idegesen mordultam fel, mire a többiek döbbenten néztek rám.
- Baj van, Sehun-sshi? – kérdezte Niel, mire rápillantottam és karba font kézzel bólintottam.
- A leendőbelim egy ideje távozott és ez feszültséget kelt bennem.
- Hát ezt… elég körülményesen fogalmaztad meg – köpte Chanyeol. Egy mérges pillantás elhallgattatta.
- Félsz, hogy eltévedt?
- Ez lenne a legkisebb bajom… Kaival távozott – kicsúszott a számon, kikerekedett szemekkel néztem magam elé és nyeltem egy nagyot, mert a válasz csend volt. Megpróbáltam menteni a menthetőt. Drámaian felsóhajtottam, majd ráragyogtam egy mosollyal.
- Azt hiszem, túlságosan féltékeny típus vagyok, pedig Kai a legjobb barátom – zavartan vakargattam a tarkómat. – Nem nagyon tudom fékezni magam, ha Ha Neulről van szó… Gondolom érted, miről beszélek – félve pillantottam rá, vigyorgott, mint a tejbe tök.
- Hát, még sosem voltam szerelmes, haver… de amondó vagyok, menj utánuk. 
- A mosdóba kísérte el. Én hallottam – morogta Luhan, miközben a padlót kémlelte. Megveregettem a hátát és válaszoltam.
- Köszönöm és bocsássatok meg egy pillanatra – szépen eloldalogtam és a páros után indultam elég komor hangulatban.

A női mosdó elé érve nem találtam senkit, az ajtó pedig kulcsra volt zárva. Felvontam a szemöldököm, tudtam, hogy ez nem véletlen. Irtó nagy méreg kerített hatalmába. Hogy merészeltek, csak úgy lelépni ketten? Mi az isten lelte őket? Nem gondolkodnak??

Nem féltékenységből jöttem utánuk. Aggodalomból. Az elsődleges szempontom: önző módon féltem attól, hogy Kai elmondja Hanának a dolgaim. Emellett valóban tartottam attól, hogy valaki követte őket, vagy csak látta együtt távozni őket. Vagy ha meggondolatlanul nem néztek szét a fülkékben… és van bent valaki… mi van, ha épp szexelnek?

Őrült gondolataim támadtak, egyre feszültebb lettem, végül a falnak dőlve vártam, hogy előbukkanjanak. Türelmetlenül néztem az órámat, a telefonommal szórakoztam, majd amikor eltettem és tíz perc feszültség után kattant a zár, felvettem jéghideg maszkomat és amikor megjelentek, rájuk mosolyogtam, Hana kezét megragadtam és barátom felé fordultam.
- Ne haragudj, barátom, de el kell rabolnom a menyasszonyomat. A műsor kezdődik, szóval javaslom, hogy menj és foglald el a helyed. Majd mi is megyünk.

Láttam végigfolyni dühös gondolatait az arcán, álltam a tekintetét és továbbra is mosolyogtam. Hana kettőnk között járatta a tekintetét, kihúzta kezét szorításomból, ekkor kezdtem veszíteni áltürelmemből.
- Jongin, kérlek? … Beszélnem kell Hanával – szerintem ő tudta, miért jöttem utánuk. Nyomatékos pillantásaim megtették hatását, dühösen biccentett és elment. Hana olyan feszültséggel és idegességgel nézett rám, amit nem is gondoltam volna róla. Hosszú percekig meredtünk egymásra, végül jobb ötlet híján visszatoltam a mosdóba és körültekintően végignéztem minden fülkét, végül bezártam az ajtót.
Amikor visszaértem hozzá, rögtön neki estem, azonnal vitatkozni kezdtünk. Már kezdtem megszokni, hogy vele szinte csak így tudok beszélgetni: ha ócsárolom, bántom, vitatkozom vele.

- Haladjak sorban? Rendben. A telefonban ultra barom voltál, a házban kendőzetlenül megbámultad a mellem, jó pofizol anyámmal, a kocsiban egyszerűen seggarc voltál, amint a csarnokba értünk, leléptél Luhannal és fél óra múlva kegyeskedtél visszajönni, amikor túlvoltam egy csorda idegesítő csitrin, akik nem vélik el, hogy szeretjük egymást, mert sosem beszéltél rólam, egy csapat srácon, akik édesek voltak de nem tudták túltenni magukat a tényen, hogy jól nézek ki és merész a ruhám, most pedig okfejtesz, mert három percre kimerészeltem jönni! – heves kirohanása nem mondom, hogy nem lepett meg. Még valamilyen szinten rosszul is esett, de el kellett ismernem, hogy igaza van. Viszont ezt nem szándékoztam az orrára kötni. Feltűnt neki a Luhannel való eltűnésem, ami persze, természetes, de nekem heves szívdobogást okozott és félni kezdtem, hogy esetleg lebuktam előtte. De ennyinek nem kellett elégnek lennie, és rájöttem el kell terelnem a figyelmét erről a témáról.

Láttam, hogy fáradt és Tényleg ideges, ezért arról kérdeztem, ami valójában érdekelt. Kairól és a vele való beszélgetéséről… oltári nagy megkönnyebbülés volt megtudni, hogy semmi olyanról, ami sokkolhatta volna, vagy engem kínos helyzetbe hozhatna. Talán Kainak is van ennyi esze. Sikerült túllépnünk a dühünkön, és miután burkoltan megkért arra, hogy foglalkozzam vele a ma este, komolyan meghatott. Rádöbbentem, hogy nem lehetek ennyire bunkó vele. Ma nem. Bedobtam a mély vízbe és nem segítettem neki az úszásban. Már kivédett egy csoport idolt, és ott kell lennem, amikor a következő jön. Elvégre, azért hoztam el magammal, hogy nyíltan mutogassam és dicsekedjek vele, de eddig annyit tettem, hogy magára hagytam szenvedni.

Ezért békét kötöttem vele egy kis időre, sőt túljátszva a szerepem még meg is nevettettem. Valójában édes lány… csak nem jókor és nem jó körülmények között csöppent az életembe.

A többiek persze furcsállották a hirtelen sziporkázóan szerelmes párosunkat, de nem is kérdezősködtek. Kimentünk a csarnokba, elfoglaltuk a helyünket, szorosan tartottam a kezét markomban, játszottam az ujjaival, és figyelni kezdtük az eseményeket. Néha kérdezett valamit, néha a fülébe súgtam mennyire rosszul öltözött egy-két sztár, bár nem sok érzékem van az öltözködéshez, de azt látom, mi néz ki jól együtt. Sokat nevettünk együtt, így elnyertem Luhan féltékenységét, Jongin rosszindulatát, Chanyeol szerint áruló vagyok, és az idolok férfi többsége vagy irigykedett, vagy sajnált. De mindenki reagált valahogy. Ezt persze csak akkor tudtam meg, amikor magára hagytam a menyasszonyom, mert mi következtünk a fellépők között. Nem féltettem egyedül hagyni, nem hittem, hogy bármi történhet vele.

Bármennyire is zavar néha a rajongók viselkedése, amikor megláttam, hogy őrületbe esnek, csak azért, mert megpillantottak bennünket, boldogan vigyorogtam és integettem nekik. Egy kevés fanservice után indult a show és minden pillanatát élveztem, imádtam. A világ összes kincséért sem adnám oda, azt ami az enyém. A csapat, a tánc, a rajongók, a hírnév… nem érdekel a pénz. Persze, jó, hogy van, de sosem azért csináltam. Főleg, mert egész életemben a pénz forgott körülöttem. Sosem volt hiányom semmiben, én csupán azért jelentkeztem akkoriban, mert minden álmom volt egy csapatban táncolni és reppelni. Még mindig nem értem el, hogy egy-két sornál többet kapjak, de a táncban főszerepet kaphattam, a vezető táncos Kai, de ott sorakozom mellette én, Luhan és Lay is. Elégedett vagyok azzal, amit kaptam.

A fellépésünk rövid volt, de fárasztó. Viszont olyan adrenalin löketet szabadított fel bennem, hogy úgy éreztem ugrálnom kell és vigyorognom állandóan. A színpadról lejövet hiányérzetem támadt és visszapillantottam, sóhajtottam, majd elindultunk az öltözőnk felé. Vissza akartam menni, hogy uralhassam még egy kicsit, de erre nem volt lehetőségem. Izgatott voltam, alig vártam, hogy halljam, hogy tetszettünk Hanának. Elmondta már, hogy meglepően jók vagyunk, de most már kicsit jobban ismerjük egymást, így tudni akarom, mit gondol.
Minden rosszat elfelejtünk a csapattal, ha a színpadon vagyunk. Így az öltözőben újra a régen jól ismert felszabadult hangulat lengte körbe a szobát és bennünket. Élcelődtünk egymással, a hibákat hangoztattuk és nevettünk rajta. A leaderek hűvös nyugalommal próbáltak csitítani bennünket, mert túl harsányak voltunk, de mind tudtuk, hogy ők üvöltöznének a legjobban, csak visszafogják magukat, de ugyanúgy örülnek, mint mi. Gyorsan kapkodtam magamra a ruháimat, még azzal sem vesződtem, hogy letöröljem a szemfestékemet, amit kelletlenül fogadtam el – még mindig nem szeretem, ha szemceruzával festenek ki, bőven elég az alapozó meg az ilyen izé cuccok, nincs szükségem semmi feketére… csak, hogy nem én döntök ezek felett. Csak úgy, mint a hajamról sem… de ez van, ezt is szeretni kell.

Előre mentem, de a többiek a nyomomban voltak, rögtön utánam ők is kijöttek, így jobbnak láttam bevárni őket. Továbbra is hangoskodtunk, ahogy a folyosón mentünk végig, és amikor majdnem elértük, a kezem kitéve állítottam meg a többiek. Hátulról kérdezősködni kezdtek, hogy mi történt. Rögtön Kaira pillantottam, akin láttam, hogy rohanna hozzá, de nem engedhettem meg, mert meglepően én is rohanni akartam hozzá és igazából ez is volt a kötelességem. Feszült pillantások után engedett, hátrébb lépett én pedig szaladni kezdtem. Jó harminc méter volt még köztünk, de láttam, hogy összeomlott. Láttam, ahogy zokog, és nem tudja visszatartani. Láttam, hogy leomlottak védőfalai és szüksége van rám. Így félretettem minden megmaradt ellenszenvem, Luhan féltékeny pillantását, Kai csalódott sóhaját és a többiek kusza gondolatait… segíteni akartam neki átvészelni, mert senki sem érthette őt meg jobban nálam. Egy hajóban eveztünk, evezők nélkül, kétségbeesetten. Egyikünk sem akarta, mégis el kellett fogadnunk… együtt kellett működnünk.

Amint elértem és a karjaimba zártam, hallottam, ahogy megkönnyebbülten nyög fel. Belém kapaszkodott, eltemette arcát mellkasomban, remegett egész valójában: sajnáltam. Simogattam és csitítgattam, éreztem, hogy kellemetlen neki a szituáció, ezért eldöntöttem, hogy elviszem innen. A srácok sorban suhantak el mellettünk, bólintottam feléjük, hogy rendben leszünk, Suho hyung aggódva érintette meg a vállam, és megkérdezte jól van-e a lány a karjaimban. Nem hiszem, hogy ő hallotta, szorosabban fontam köré karjaim és hezitálva bólintottam. Elsuttogta, hogy vigyem ki innen, megszorította a vállamat és ő is a többiek után ment.
- Nincs semmi baj, semmi baj… - szerintem ekkor realizálódott benne, hogy tényleg én vagyok az, aki vigaszt nyújtok. És éreztem a háláját. Még inkább nekem simult, karjaival valóban átölelt, kezdtem zavarba jönni a közelségétől, úgy éreztem valamennyit megint lépdestünk egymás felé képzeletben. Eltoltam magamtól és nem nevettem ki, amiért lesírta a sminkjét. Megpróbáltam letörölni, de csak jobban elmaszatoltam. Amikor elmondtam neki is, rekedtesen felsóhajtott és megkért, hogy kísérjem el a mosdóba.

Újra ott kötöttünk ki, egy lány volt bent, akit türelmesen vártam, hogy menjen ki. Furán méregetett bennünket, láttam, hogy kérdései vannak, de nem mert egyet sem feltenni. Szigorú tekintetem megrémisztette, bámult pár percig a tükörből, amíg a kezét mosta, aztán távozott én pedig Hanához fordultam magyarázatért. Valamiért éreztem, hogy nem fog semmit sem mondani. Viszont, amikor kiderült, hogy Taemin miatt van az egész, felkaptam a vizet.

Na, neki aztán tényleg semmi köze, semmihez. Pedig őt sem úgy ismertem meg, mint aki fenyegetőzne. Bekapcsolt a védelmező mechanizmusom. Elfogadtam, hogy el kell vennem Hanát… igen, már régen, csak hirtelen bukkant fel – természetesen számítottam a felbukkanására, hiszen mind ketten elértük a 20. életévünket, de akkor is hirtelen volt – és Luhannel hosszas huzavona után kötöttünk ki egymás mellett. Dühös voltam és riadt, de már megnyugodtam, és nem hagyom, hogy bántsák azt, aki hozzám tartozik. Hana határozottan hozzám tartozik, és bár, nem tervezek vele nagyon szoros kapcsolatot azon kívül, ami kötelező, de nem érdemli meg, hogy mások bántsák, vagy kritizálják. Ezért megvédem őt. Én leszek feltehetően az egyetlen férfi mellette – plusz, mínusz, Kai nem tudom, hogy állnak, most egymással – ezért… kiállok érte. Sajnos el kell ismernem, hogy bár nem én választottam… Choi Ha Neul az enyém. És ami az enyém… azt még a széltől is óvom.

De, neki erről mit sem kell tudnia.

Amikor megbeszéltünk minden, összekulcsoltam az ujjainkat, rámosolyogtam és visszamentünk a többiekhez. Ugyanúgy ültünk, ahogy előzőleg: Kyungsoo hyung, Hana és én. Hyung rögtön faggatni kezdte mi a véleménye, ő pedig lelkesen kezdett áradozni és túljátszott drámaisággal ecsetelte minden lépésünket és a hangokat. Szinte elalélt és egy nevetést váltott ki belőlem, de büszke is voltam. Büszke voltam magunkra, amiért képesek voltunk elkápráztatni őt, mert annak ellenére, mennyire túlzóak voltak szavai, tudtam, hogy őszintén kedvelte a fellépésünket.

Sem ő, sem én nem méltattuk figyelemre a Shineet. A fellépők között kihirdették a nyerteseket az adott kategóriában. Eddig mi nem nyertünk, bár már lefutott az egyik kör, melyben jelöltek voltunk. De a Shineeval nem versenyezhetünk és nem is akarunk… ők nyerték el előlünk a díjat és szívből örültem neki én is és a többiek is, viszont látványosan kikerültem Taemint a gratulációból, ami meglepte, de nem mondott semmit. Hana tiszteletteljesen hajolt meg előtte, viszont a vállára szorítottam, és abbahagyta. Jonghyun vigyorgott és megszorongatott, szemérmetlen módon tapogatta meg a menyasszonyomat is, amiért a hátára csaptam, de csak nevetve állt odébb. Hana nem is tagadhatta, hogy zavarba jött, piros volt az arca, amiért kuncogva fordultam el tőle, hogy Key hyungot is ölelésben részesíthessem. Hana csak pislogott és próbálta túltenni magát Jong hyungon, aztán megszorítottam a kezét és visszahúztam a kanapéra. Megcsíptem az arcát, mire rám pillantott és ködös tekintettel kezdett el beszélni.
- Most ölelt meg Dél-Korea egyik legférfiasabb felsőtestével rendelkező idolja? Nem képzelődöm? Idejött Kim Jonghyun és megölelt? – pislogott rám és rászorított kezemre.
- El ne ájulj nekem. És szerintem inkább letaperolt.
- Nem mindegy? Hozzám ért… úristen, most már akár, meg is halhatok…
- Ugye, tudod, hogy jövő héten hozzám jössz? – ferdén néztem rá, mire ő értetlenül pislogott és tovább rágcsálta az ajkait és áradozott.
- Mindig is hatalmas Shinee rajongó voltam és Jonghyun volt a második kedvencem…
- Miért ki volt az első? Key hyung? – kérdeztem érdeklődve, ő pedig nyomasztóan édes mosollyal nézett a szemeimbe, ami tudom, hogy inkább volt szomorú.
- Nem. Lee Taemin – kikerekedett szemekkel néztem rá és az első gondolatom az volt, hogy ezek után minimum bemosok egyet hyungnak. De inkább tereltem a témát.
- És miért áradozol valaki más felsőtestéről a vőlegényed társaságában?
- Mert a vőlegényem megértő egy barátnővel az oldalán – bájosan pislogott rám, ártatlanul mosolygott, bennem pedig forrt a düh. Bárki meghallhatott vol… na jó, nem, mivel mindenki ordítozott és a Shineera figyelt. De akkor is. Pimasz volt.
- Várj csak amíg…
- Amíg kidolgozod a felsőtested?
- Hana! Meg fogod bánni a szavaid! - fenyegetőzve ráztam a mutatóujjam. – El tudlak ám varázsolni izmok nélkül is… Amúgy meg nekem is vannak izmaim. Keress rá a neten.
- Jó, de nincs olyan deltád, mint neki… - elrévedő tekintete, komolyan feszélyezett.
- Akarod, hogy megmutassam?
- Lesz alkalmam látni a nászéjszakánkon, édesem – kacsintott rám. Itt vesztettem el a türelmem.
- Te komolyan nem hiszel a vonzerőmben… - hitetlenkedve ráztam a fejem. Közelebb hajolt és belevigyorgott a képembe.
- Miért, te hiszel az enyémben? Egyébként nem állítottam, hogy nem vonzódom hozzád… és elismertem már egy párszor, hogy jól nézel ki. Ez a legjobb tulajdonságod – vállat rántott és távolabb húzódott, mérgemben nem láttam más kiutat. Megragadtam a karját, visszarántottam és megcsókoltam. Meglepetten nyögött fel és el akart húzódni, de a karjánál fogva magam mellett tartottam. Kyungsoo hyung idegesen köhécselt mellettünk, és ahelyett, hogy abba hagytam volna, erősebben nyomultam ajkainak és nyelvemmel végigsimítottam alsóajkán egy párszor. Aztán elégedetten húzódtam el. Teljesen le volt sokkolva és pár másodperc pislogás után, zavartan, vöröses arccal nézett rám és lassan kihúzta kezét a kezemből. Önelégült mosollyal az arcomon húztam vállát az enyémhez.

Meglepően jól éreztem magam és most először gondoltam azt, nem csak azért tettem ezt, hogy játsszam a szerepem. Hana zavarba jött, amivel elismerte, hogy már nem tud közömbös lenni irántam. Viszont, azt nehezebben vallottam be, hogy már nekem sem közömbös ő.
Megráztam a fejem, sóhajtottam egy mélyet és ritmusosan doboltam a mutatóujjammal a karján a Teen Top előadását hallgatva és nézve. 

10. rész

Döbbentem és lesokkoltan néztem Sehunra, majd Kaira. Kai összevont szemöldökkel nézett a fiúra, majd kezére vándorolt tekintete. Sehun ujjai szorosan kulcsolódtak csuklóm köré. Megrántottam a kezem, így fejtettem le magamról ujjait, majd ránéztem. Nem mondott semmit, csak elmosolyodott és újra Jonginhoz fordult.
- Jongin, kérlek? – felvonta a szemöldökét és megköszörülte a torkát. – Beszélnem kell Hanával – a becenév hallatán csak felsóhajtottam. Felesleges kijavítanom. Kai kicsit dühösen biccentett, sarkon fordult és elment. Karba font kézzel fordultam vőlegényem felé és számon kérő arckifejezésemet ő is gyorsan felvette. Így meredtünk egymásra egy darabig, majd betolt a mosdóba és bezárta az ajtót. Elővigyázatosan a fülkékbe is benézett, de mind üres volt. Ekkor döbbentem rá, mennyire felelőtlen voltam Jonginnal, hogy erre nem is gondoltam. Könnyedén vége lehetett volna mindennek.

- Mit képzeltél? – fordult felém, szokásos pókerarcával.
- Megbocsáss?
- Mit képzeltél, hogy lelépsz Kaival? Komolyan, Hana… több eszed is lehetne – ökölbe szorult a kezem, de türtőztettem magam és megköszörültem a torkom.
- Nos… én csak a mosdóba jöttem, Jongin volt az egyetlen, aki észrevette, hogy fogalmam sincs, merre van, ezért elkísért.
- És pisilés közben őrt állt feletted, mi? – szarkazmusa elért hozzám és vettem egy mély lélegzetet. – Ne nevettess, nem most jöttem le a falvédőről…
- Egy szóval sem állítottam ezt. Bejött utánam, igen. Tegnap megmondtam neki, hogy nem lehet köztünk semmi. A saját érdekében. De hajthatatlan. És nem enged nemet mondani. Sajnálom Sehun, de semmi jogod bírálni engem – megráztam a fejem.
- Nem érdekel, mi folyik kettőtök között. De ne a nyilvánosság előtt csináljátok. Otthon, vagy nálatok, vagy bánom is én. A fő, hogy diszkréten!
- Sehun, komolyan szükség van erre? – megdörzsöltem a halántékom, és a mosdókagylónak támaszkodtam. – Nem akarok vitatkozni. Igazából nekem nagyobb okom van a felháborodásra, mint neked, én mégsem rohannak le. Nehéz estém van, kímélj meg magadtól. Könyörgöm.
- Már mi okod lenne felháborodni? – majdnem kiszakadt belőlem egy gúnyos nevetés, de visszanyeltem.
- Haladjak sorban? Rendben. A telefonban ultra barom voltál, a házban kendőzetlenül megbámultad a mellem, jó pofizol anyámmal, a kocsiban egyszerűen seggarc voltál, amint a csarnokba értünk, leléptél Luhannal és fél óra múlva kegyeskedtél visszajönni, amikor túlvoltam egy csorda idegesítő csitrin, akik nem vélik el, hogy szeretjük egymást, mert sosem beszéltél rólam, egy csapat srácon, akik édesek voltak de nem tudták túltenni magukat a tényen, hogy jól nézek ki és merész a ruhám, most pedig okfejtesz, mert három percre kimerészeltem jönni! – határozottan elvesztettem a türelmem a végére, a kezdődő migrénem sem segített rajtam, ezért két ujjam folyamatosan a halántékomon tartottam.
- Miről beszéltél Kaival? – kérdezte hirtelen, félbeszakítva engem, pedig még tudtam volna szidni. Felvontam a szemöldököm és ránéztem. Kissé ijedt volt a tekintete, ami meglepett és egyben dühített.
- Mi közöd van hozzá?
- Annyi, hogy a férjed leszek.
- Megtennéd, hogy nem emlékeztetsz rá folyton? Én is tudom. Kettőnkről beszéltünk. Főként arról, hogy nem érdekli, mi történik körülöttünk, addig a pontig, amíg vele vagyok.
- Értem. Semmi másról? Rólam, nem?
- Sehun… állandóan rólad beszélünk. Meg rólam. Miért viselkedsz ma ilyen furán? Miért vagy ennyire… túlontúl bunkó velem? – oldalra billentettem a fejem és kíváncsian szemléltem arcát. Elgondolkodott majd vállat vont. Meglazította a nyakkendőjét.
- Azt hiszem ez nem az én estém.
- Átnézel rajtam és Luhannel meg Chaenyollal cimborálsz, amikor velem kellene lenned. Mellettem kellene lenned, fognod a kezem és mosolyognod, hogy elhitesd, valóban szerencsés vagy, amiért megkaptál. Hidd el, hogy nem ez a vágyálmom, de az idol barátaid elég gyanakvóan méregetnek és nincs kedvem botrányt csinálni azzal, hogy kiderül, semmi sincs rendben köztünk.
- Kerüld el Jongint – válaszolta komoly tekintettel, nekem pedig nevetésre rándult az ajkam, de visszafogtam.
- Na, most ez pont úgy hangzott, mintha féltékeny lennél – vetettem oda, ő pedig elmosolyodott. Őszintén és kedvesen, amitől nekem is mosolyognom kellett. Felsóhajtott, kinyitotta az ajtót és kitessékelt.
- Jól van, megpróbálom elviselni a közelséged…
- Mintha nem tetszenék neked… ne csinálj úgy, mint akit hideged hagynak az adottságaim.
- Hát, pedig hidegen hagy mindenféle adottságod.
- Ugyan kérlek, ha így lenne, otthon nem bámultad volna úgy a dekoltázsom, mint, akinek rögtön kiesik a szeme.
- Közszemlére tetted, abszolút nem tudtam kikerülni a tekintetemmel.
- Jó, jó, értem, utálsz, rendben. Haladjunk. Add a kezed – nyújtottam ki a kezem, ő pedig készségesen fűzte össze ujjainkat.
- Ahh, Hana-sshi, annyira szerelmes vagyok beléd – mondta és megához ölelte a karomat. Elvékonyított hangja megnevettetett, majd vállon löktem.
- Ne dramatizáld túl, kedvesem.

Viszonylag konfliktusmentesen és jobb hangulatban tértünk vissza, összekulcsolt kézzel. Drámai belépőnket végigkísérték a bent maradt idolok, és rögtön sugdolózni kezdtek. Elkaptam Jongin furcsálló tekintetét, de csak bólintottam felé, nem tudom mennyire értette meg, de elfordult és elindult kifelé. Luhan szúrós tekintete továbbra sem tetszett és legszívesebben bemutattam volna neki, hogy húzzon el a k…va anyjába, elnézést a kifejezésért, de nem adtam okot arra, hogy nyíltan öljön meg a szemeivel. Chaenyollal legalább tisztáztuk, hogy azért utál, mert megbontom az egységet, kényszerítek egy tagot, ellopom őt tőlük – határozottan nem, na mindegy, de Luhannel még csak három szót sem váltottam, szóval nem értem.

Sehun mellettem vigyorgott, ahogy végignézett az embereken, ritmusosan dobolt ujjaival a kézfejemen és úgy követtük a többieket. A jelölt tagok mellé ültettek minket, a Shinee mellett foglaltunk helyet. Kyungsoo tartotta a szavát és egyik oldalamon ő ült, a másikon pedig Sehun. Sehun mellett - of course -, Luhan és így tovább. Kai viszonylag távol ült tőlünk, így nem láttam őt, mert a többiek takarásában volt.

Még azt sem tudtam pontosan, milyen zenei díjátadón veszek részt, de a srácok két kategóriában is jelöltek voltak.
D.O nem híres a bőbeszédűségéről, így nagyjából csendben telt az este. Néztük a színpadot, kivetítőt, a tömeget, a fellépőket. Érdekes volt, mert sosem vettem még részt ilyesmin, és sosem tudtam, hogy bonyolódik le. Rengeteg kamera volt, a szünetek alatt zene szólt, a fellépők pedig valami csodálatosak voltak. Sok kedvencem lépett fel, és csendes rajongással néztem őket, néha még az éneklést is megengedtem magamnak, hiszen, ahogy körbenéztem, a srácok is elfeledkeztek magukról olykor-olykor és szerényen tomboltak ülve. Viccesek voltak, és valójában nagyon jól éreztem magam. Kyungsoo kedves aurája lengett körbe, megdobott az édes vigyoraival, néha ámuldozva néztünk össze, megmagyarázott valamit, ha nem értettem. A másik oldalról Sehun váratlan pillanatokban lepett meg az érintéseivel. Talán hatásos voltam a mosdóban, mert túlontúl barátságos velem. Ugyanúgy, mint Kyungsoo, ő is magajándékoz az önfeledt nevetésével és mosolyaival, szorító ujjaival a kezemen, vele többet kommunikáltam, mint Dodóval (nem hiszem, hogy ha így szólítanám, tetszene neki az új beceneve); a fülemhez hajolt és úgy súgott meg mindent, amit meg akart velem vitatni. Leginkább kritizálta a műsorvezetőket, vagy néhány fellépőt. Pozitívan csalódtam benne, jól esett, hogy foglalkozik velem.

- Ti mikor lesztek? – fordultam Sehun felé, aki érdeklődve pillantott rám. Visszapillantott a színpadra, éppen egy számomra ismeretlen és egyáltalán nem tetszetős lány banda vonaglott és kellette magát nyikorgó hanggal. – Na, ne mondd, hogy az ilyesmik tetszenek – kiábrándult hangomon elnevette magát és megrázta a fejét.
- A középső egész helyes…
- Lapos…
- Csak irigy vagy.
- Mire? Én színésznő vagyok, kérlek. Ha akarnám, híresebb lehetnék, mint ő – mondtam fellengzősen, rám nézett és megszorította a kezem.
- Tudom. Szóval, hogy mikor következünk? Hát, ha minden igaz, utánuk az Infinite következik, aztán, pedig mi.
- És nem kellene akkor készülődnötök?
- Minden bizonnyal mindjárt kikísérnek bennünket – bólintottam, hogy értem és visszafordultam a színpad felé, aztán eszembe jutott, hogy még mindig a lányoké a színpad, ezért elfintorodtam és karba tettem a kezem és hátradőltem. D.O rám nézett és elnevette magát, aztán bólintott és azt mondta, annyira azért nem rosszak. Persze, persze… ő is csak férfiból van. Aztán azt vettem észre, hogy Kai elsétált előttem és odament a Shinees Taeminhez.
- Hát ez meg? – mondtam magam elé, de Dodo meghallotta és közel hajolt, hogy ne kelljen kiabálnia.
- Régóta ismerik egymást, nagyon jó barátok. Ismered a Shineet, igaz? – bólintottam és folytatta. – Nyilván tudod akkor, hogy egy cégen belül vagyunk, ráadásul elég jó barátok is. Ha elmentünk, nyugodtan ülj oda hozzájuk, kb. fél órára nélkülöznöd kellesz csodás személyemet.
- Áh, már is hiányzol, Oppa! – tettem szívemre a kezem, ő pedig vigyorogva dőlt neki a vállamnak. Elnevettem magam és figyeltem, ahogy Jongin újra elmegy előttem egy lopott pillantással vegyítve. Nyeltem egy nagyot és megpróbáltam visszafojtani kislányos kuncogásomat és zavaromat, amit a tekintete okozott. Láttam, hogy önelégült mosoly terül szét az arcán.
- Na, mennünk kell – markolta meg Sehun újra a kezem, majd se szó se beszéd felállt.
- Ó, máris? Rendben, oké – dadogtam, majd ő lehajolt és… és én lélekben felkészültem, mert már ismertem ezt a mozdulatot. Felfelé hajtottam a fejem, hogy ne kelljen teljesen lehajolnia, gyengéd és édes csókot váltottunk, nyelv nélkül, nehogy meghaljanak a rajongók és a körülöttünk lévők, rám vigyorgott, megsimogatta az arcom és követni kezdte a többieket.
Az előbb legyőzött zavarom, újra felszínre tört, legyezgetni kezdtem az arcom, melegség öntött el és a hideg is kirázott egyszerre. Jongin újabb pillantást lövellt felém, semmi megvetőt, mégis szégyellni kezdtem magam. Zavartan birizgáltam a gyémánt fülbevalómat, amit még anyától kaptam évekkel ezelőtt, és mély lélegzetvételekkel próbáltam úrrá lenni magamon. Végigkövettem tekintetemmel a fiúk hosszadalmas kivonulását – mivel ezren vannak, nem győzöm hangsúlyozni – aztán vettem a bátorságot és körbe néztem. Természetesen akadt olyan ember, aki rajtam legeltette a szemét, irigykedő lányok és ámuló srácok. A hátam mögül kuncogást hallottam, így oda pislantottam. A Shinee tagjai önelégült vigyorral az arcukon méregettek, aztán Taemin felugrott, és odajött hozzám.
- Ugye, nem haragszol meg, ha leülök melléd? – mosolygós hangja zavarba hozott és csak megráztam a fejem. Leült, én pedig megköszörültem a torkom. Ránéztem, ő vissza, majd újra elnevette magát. – Hát, Sehun nem tököl az biztos – jegyezte meg, mire éreztem, hogy arcomat végképp elönti a pirosság. Tenyerem arcomra simítottam és zavartan nevettem fel.
- Nos… Sehun elég… váratlan tud lenni – bólogattam, mire újabb nevetőhullám tört rá. Honnan ez a fene nagy jókedv? Édes srác. Mindig is oda voltam érte, te jó ég, hogy viselkedjek vele? Mit mondjak? Kérjek egy autogramot? Nem, nem, nem… olyan mélyre nem süllyedek.
- Mellesleg, Taemin – nyújtotta a jobb kezét, elfogadtam és megráztam.
- Ha Neul – biccentettem, aztán egy újabb srác ült le mellém, Jonghyunt fedeztem fel magam mellett. Meglepetten pislogtam, ő pedig barátságosan vigyorgott és integetett. Vele is kezet fogtam, ő is bemutatkozott, bár mondanom sem kellett, hogy ismerem őket.
- Egy csomó kérdésem van hozzád, de azt hiszem nem a megfelelő időpont ez a beszélgetésre – mondta Taemin, mosolyogva értettem vele egyet.
- Igen, azt hiszem, meg kell jegyezned a kérdéseidet.
- Szóval elloptad a mi, kicsi maknaenk szívét – csóválta a fejét Jonghyun, amitől zavarba jöttem és újra elpirultam. Úristen, mi történik velem? Taeminre pillantva láttam valamit átsuhanni az arcán, de nem tudnám megmondani mi volt az.

Mivel engem érdekelt az Infinite, és zavarban is voltam, nem nagyon beszéltem hozzájuk, ők is a színpad felé fordultak és együtt bólogattak az ütemre, én pedig olvadoztam Hoya látványán. Rendesek voltak, hogy odajöttek hozzám, még az is megfordult a fejemben, hogy Kai intézte el, bár erre nem vennék mérget. Lehetett a puszta kíváncsiságuk is a kiindulópont, de mindegy is. Az Infinite után, felkonferálás következett meg egy kis technikai szünet, ami alatt kiveséztük a fiúcsapat fellépését és megbeszéltük, hogy tetszett, aztán a srácok következtek, nekem pedig rendezetlen dobogásba kezdett a szívem. A tenyerem izzadni kezdett és előrébb csúsztam a kanapén. Feszült lettem és minden idegszálammal figyeltem őket. Szerintem a két fiúnak is feltűnt a hirtelen állapotváltozásom, de nem tudtam törődni vele. Csakis Jongin érdekelt. Látni akartam tánc közben. Látni akartam, ahogy Kim Jonginból, Kaivá alakul.

A közönség üvöltött, sikított, teljesen kikelt magából, és meg is értettem miért. Egyszerűen fantasztikusak voltak. A szám közepe tájékán felsóhajtottam és engedtem feszültségemből. Ha nem Kait, akkor Sehunt néztem és annyira megdöbbentően jól csinálta, hogy az… eszméletlen. De a kedvencem akkor is Kyungsoo volt. Legalábbis, ha hangokról beszélünk. A két srác mellettem büszkén vigyorgott és énekelt, meg dobolt az ujjaival, néha rám pislantottak, hogy élek-e még, vagy elvitt-e a hirtelen halál.

Azt hiszem, egyre jobban kezdem megkedvelni Jongint. És kár volna azt hazudnom, hogy száz százalékos utálatot érzek Sehun iránt. Idegesít és feszélyez, de már nem úgy, mint egy pár héttel ezelőtt. Nem akarok hányni a gondolatától, nem akarom mindenáron agyon verni. Pusztán… megbékéltem vele, mert tudom, hogy hiábavaló a dac, a düh, az értetlenkedés, a durcázás… nem vezet sehova és fárasztó is állandóan haragudni. Persze, természetesen dühít, hogy egy BAROM, dehát… majd megszokom ezt is.

Viszont, kétségkívül büszke vagyok rá. Komolyan. Mindenféle ellenérzés nélkül tudom azt állítani, büszke vagyok, ahogy nézem őt táncolni. Csodásan áll neki a színpad és örülök, hogy nem vettem ezt el tőle. Legalább kettőnk közül ő élheti az álmát. Én továbbra is csak álmodhatom.

- Rendben vagy? – kérdezte Taemin mosolyogva. Felocsúdtam a merengésből, rájöttem, mennyire elrévedtem és meg is feledkeztem a srácokról. Bizonytalanul bólintottam és viszonoztam a mosolyát, de tudom, hogy nem vette be.
- Nehéz vele? – kérdezte és fejével a színpad felé intett.
- Ó, határozottan… nehéz személyisége van – bólintottam és visszavándorolt a tekintetem Sehunra… aztán persze Kaira, és dobbant egyet a szívem, mert a záró táncmozdulata következett és az egészen beleégett a tudatomba.
- Akkor miért nem hagyod el? – súgta a fülembe, én pedig döbbenten néztem rá. Oldalra billentettem a fejem és értetlenül összeráncoltam a szemöldököm.
- Már miért hagynám el? Miért kérdezel tőlem ilyesmit?
- Mert többet tudok, mint a jelenlévő emberek – mondta én pedig Jonghyunra kaptam a tekintetem, de ő semmit nem vett észre a furcsa párbeszédünkből.
- Miről beszélsz?
- Ugyan már, Ha Neul… Jongin a legjobb barátom – mondta mosolyogva, és ekkor leesett. Kieresztettem a benn tartott levegőt és újra rápillantottam.
- Szóval… min-mindent tudsz? – kérdeztem, ő pedig bólintott.
- És abszolút nem tartom jó ötletnek, hogy összetöröd a barátom szívét – lehunytam a szemem és nyeltem egy nagyot. Nem válaszoltam, mert igaza van. Bólintottam, hogy elvélem, majd amikor kinyitottam a szemem, kemény arcába ütköztem. Vonásai feszesek voltak, sütött róla, hogy valóban szívén viseli Kai sorsát.
- Tudom, hogy nehéz helyzetben vagy. De nem hagyhatnád őt mégis ki belőle? Tudom, hogy keménynek tűnik, de cseppet sem az…
- Sajnálom – ráztam meg a fejem. – Nem én akartam ezt. Kai… nem akarok mentegetőzni, de én nemet mondtam már neki. Nem is egyszer. De nem adja fel, és igazából nem tudom, mit tehetnék ellene, amikor én is…
- Értem – kezével intett, hogy álljak le. Döbbenten pislogtam, közelebb csúszott hozzám és megszorította a vállamat. – Nem nézem jó szemmel és ettől valahogy nem tudlak úgy kedvelni, mint szeretném. Sokat jelent nekem Jongin. Figyelni foglak. Vigyázz rá és próbáld meg kevésbé összetörni – ezzel felállt mellőlem és visszament a többi taghoz. Lesokkolva ültem és Jonghyunra pislogtam.
- Azt hiszem én is visszamegyek hozzájuk. Lehet, furcsállnák, hogy itt ülök veled, ne haragudj. A fiúk nem sokára visszajönnek - bocsánatkérő mosollyal az arcán állt fel és hagyott ő is magamra.

Mélyre hatoltak Taemin szavai és a szívemre is vettem. Most úgy érzem, mintha egy kicsit megfenyegetett volna. Pedig én… tényleg nem akartam semmi rosszat tenni. Akkor miért engem bántanak állandóan? Miért én kapom a kritikát? Miért vagyok én a rossz? Miért engem utálnak az emberek és miért nem Sehunt? Olyan hatalmas nagy bűnt követtem el azzal, hogy szót fogadtam a szüleimnek és hallgatok rájuk? Komolyan, ezt érdemlem?

Lenéztem a combomra, megmarkoltam a ruhámat, vettem egy reszelős, mély lélegzetet, de tudtam, hogy már rég elszakadt bennem az a bizonyos cérna. Nyögés szakadt fel tüdőmből, az eddig sikeresen elnyomott és elfeledettnek hitt feszültségem és szomorúságom felszínre tört, és mielőtt még a többiek között kezdtem volna látványos sírásba, megfogtam a táskámat, számat takarva álltam fel és oldalazva elindultam kifelé.  A folyosóra érve megálltam, ugyanis nem akartam eltévedni. Arcomat takarva engedtem szabadjára könnyeimet, miután gondosan körbekémlelve konstatáltam, hogy nem sokan vannak körülöttem. Amúgy is mindegy lett volna, mert már nem tudtam tovább visszatartani sírásomat. A táskám a földön végezte, a térdeim remegek, fájt a szívem és legszívesebben hazamentem volna. Egész arcomat eltakartam kezeimmel és hiába próbáltam nyugtatni magam és leállni, valamiért nem jött össze. A távolból hangos beszélgetés csapta meg a fülem, gondoltam, hogy a fiúk jönnek vissza, de bármennyire is próbálkoztam, könnyeim nem apadtak el, így alkarommal is takartam magam, hogy ne lássák, éppen összeomlok, bár szerintem már késő ezen aggódnom. A következő pillanatban két kar fonódott derekamra és rántott valaki közel magához. Nem Kai volt, mert nem volt olyan illata, bárki is volt az, készségesen bújtam el karjaiban és szorítottam zakóját a hátán. Sírtam és remegtem, rosszul éreztem magam, amiért így viselkedem, de nem tudtam tenni ellene.
- Semmi baj… semmi baj – ez a csitítgató, pösze hang az ismerősnél is ismerősebb volt, meghatottan bújtam még közelebb hozzá és félretettem a tudatot, hogy tulajdonképpen miatta van az egész kirohanásom. Jó érzés volt arra gondolni, hogy idejött és védelmezően karjaiba vont, hogy kisírhassam minden bánatomat. A többiek toleránsan, kérdések nélkül suhantak el mellettünk és mentek vissza oda, ahonnan én percekkel ezelőtt eljöttem.
Sehun szorosan tartott és simogatott, majd, amikor érezte, hogy nyugodtabb vagyok, eltolt magától és hüvelykujjával letörölte a könnyeimet.
- Lesírtad a sminkedet – mondta halkan, én pedig fáradtan sóhajtottam fel.
- Elkísérsz a mosdóba? – idegenül csengett rekedt hangom, de ő csak bólintott, kézen ragadott, felvettem a táskám és némán indultunk a mellékhelyiség felé. Most is bejött velem, nem törődve azzal, hogy ide csak nőknek szabad a bejárás, benézett a fülkékbe, csendre intett, amikor az egyik zárva volt, elkezdtem rendbe hozni az arcomat, amíg azt vártuk, hogy kettesben legyünk. Amikor ez is megtörtént érdeklődve fordult felém és nekidőlt a mosdókagylók egyikének.
- Na… szóval. Mi történt veled? – a tükörből vettem fel vele a szemkontaktust és úgy döntöttem nem mondom el neki. Vállat rántottam.
- Semmi. Butaság. A szívemre vettem egy-két szót Taemintől, aztán hirtelen sírnom kellett.
- Ugye tudod, hogy ezt nem fogom elhinni neked? Tudom, hogy ennyitől nem fakadsz sírva. Ha annyi elég lenne, hogy komolyan vegyél egy-két szót, minden beszélgetésünk alkalmával sírnál – karjaira néztem, amit mellkasa előtt keresztezett, és elmosolyodtam. Tényleg így volt. Miután letöröltem a felesleges sminket az arcomról, amit a könnyeim szétmaszatoltak, emberibb mivoltommal fordultam felé. Ismét vállat rántottam.
- Azt hiszem… nagyon fontos neki Jongin – mondtam végül. Sokat sejtető válaszom érdekelni kezdte, de miután rájött, hogy ennél többet nem mondok neki, megértően bólintott.
- Nem jellemző Taeminre, hogy lányokat ríkasson meg… hacsak nem attól, mert rajonganak érte.
- Én is rajongok érte, szóval foghatom erre.
- Nem. Nem hagyom, hogy nyáladzó fangirl legyél – fintorodott el. – Van azokból elég – grimaszolva rázta a fejét én pedig mosolyogtam, majd újra megszólalt. – Komolyan, Hana. Ne törődj azzal, mások mit mondanak. Amit az idol iparban megtanultam, az volt, hogy ne hallgassak senkire, aki nem jót akar nekem. Amíg nem én mondom… esetleg Jongin – látványosan megforgatta a szemét – Ne halld meg a szavaikat. Ne bízz senkiben, ne add ki magad senkinek, ne engedd, hogy meglássák a gyengeségeidet… mert akkor céltáblává válsz – kezeit arcomra simította és végighúzta hüvelykujját a bőrömön. Megtapogatta a vállamat, sóhajtott egyet, majd elengedett. Túlságosan sok volt a kusza gondolat a fejemben, de éreztem, hogy újra elérzékenyülök, meghatódva néztem fel rá. Visszapislogtam a feltörekvő könnyeimet és halkan elnevettem magam.
- Annyira kiismerhetetlen vagy Oh Sehun. De, köszönöm. Ezt, és a korábbit is – nem felelt, csak bólintott, hogy rendben van, aztán még is csak meggondolta magát és összeszűkített szemekkel nézett rám.

- Talán el kellene beszélgetnem Taeminnel… vagy Kaival – mondta, elé léptem és megfogtam a karját. Megráztam a fejem és belékaroltam.
- Ne fecséreld ilyesmire az energiádat. Ennyire nem vagyok mimóza. Kicsit betett az, amit mondott és elindított bennem valamit, de már jól vagyok. Ha nem is így lenne, eljátszanám, tudod jól. Ne beszéljünk erről senkinek. És ne csókolj meg többet, ma este – forgattam meg a szemem ő pedig felnevetett.
- Ugye tudod, hogy nem érdekel a véleményed ezzel kapcsolatban? Ha azt mondod, ne tegyem, csak jobban utasítasz arra, hogy tegyem – meghúzta a vállát, én pedig elsötétült tekintettel néztem rá. Megrántottam a karját, hogy induljunk, a kezemet megfogva indult ki a helységből.

Határozottan elégedett lennék, ha csak fele ennyire lenne kedves hozzám mindig.

Visszaérve aggódó és érdeklődő szemek fogadtak, de figyelmen kívül hagytam mindenkit és leültem D.O mellé, aki megpaskolta a vállamat és érdeklődni kezdett, mennyire tetszettek nekem. Felcsillanó szemekkel kezdtem regélni az észrevételeimet és dicshimnuszt zengtem, amitől elvörösödve nevetgélt. Nem néztem többet a Shinee tagjai felé, és azt hiszem, már nem kedvelem annyira Taemint, mint egy fél órával ezelőtt. Kai kérdő pillantására csak megráztam a fejem és visszafordultam D.O felé.

Csak választottam egy képet, ami most nem passzol a részhez, de ő ezen gorgeus.