Relationship /Oneshot/

Nos... hol is kezdjem? Rengeteg mindent szerettem volna adni Nektek Karácsony alkalmából, de a sors, az időm és a lassúságom úgy hozta, hogy sajnos csak egy 9.részre egy fél Hunhanra jutottam. Tegnap akartam befejezni és feltenni mindkettőt, de aztán túl feszült voltam az írásra és nem akartam rosszat kiadni a kezemből. Valójában dupla-dupla részt szerettem volna írni, de mint mondtam újra csalódnom kellett magamban, mert nem sikerült ezt megírnom. Viszont... nem adom fel és folytatom, és talán este is hozok valamiből részt, remélhetőleg Hunhanből, mert igazság szerint eléggé megrekedtem és nem tudom írni. :D De próbálkozom.

Rengeteg minden történt ebben az évben... velem és a k-poppal, sokkal nyitottabb lettem és meghallgattam olyan együttesek számait is, amikre azt mondtam sohasom fogom, és most szeretem őket. Így lettem EXO rajongó, így szerettem meg a B.A.P-t, a Teen Topot, a B1A4 néhány zenéjét, nagyobb Infinite fan lettem és még sorolhatnám. Kissé elfeledtem a 2PM-et, mert a srácok valahogy a hatalmas és erős comebackjük után eltűntek és fáj értük a szívem, de be kell vallanom, hogy már nem adnak annyi mindent nekem, mint eleinte. Vesztettem a lelkesedésemből és talán ők is, kicsit mintha széthúztak volna, mindenki csinál valamit külön-külön, együtt mégsem. Vagy titokban készülnek valami nagyon újra. Szeretem őket és mosolyogva gondolok rájuk, bűntudatom van, hogy az exo többet jelent nekem, mint a 2PM, de még mindig úgy vagyok vele, hogy 2pm forever... always and forever. :)

Tudom, hogy felesleges ömlengésnek tűnnek most a szavaim, de a blogom nem csak azért született meg, hogy közöljem az írásaimat, hanem a gondolataimat is. Így most, hogy év végéhez közeledünk, engedjétek meg, hogy egy kicsit kitárjam a szívem nektek. Mert szeretném.

Sosem volt még ekkora olvasótáborom. Sosem. 19 éves vagyok, 11-12 éves korom óta írok és az írás életem végéig el fog kísérni. Borzasztóan szeretem csinálni, ez az én Világom, ebben tudok elmerülni és kibontakozni. Rengeteg dolog maradt ki az életemből, amit az írás megadott nekem és ezért csináltam eddig. Mindig publikáltam az írásaimat... im-net, blogspot, blog.hu, freeblog... de pár emberen kívül nem érdekelte senkit mit írok és hogyan. Kicsit fáj a szívem, hogy csak azért lettem "felfedezve", mert az írásomhoz kapcsolódik Ázsia, Korea és a kpop. Kicsit fáj, de örülök is, mert sosem volt még olyan, hogy ennyien olvassanak. Egyetlen fejezet felrakása néhány óra alatt 150-200 emberhez jut el és olvassa el. Meghatódom és most már ezért írok. Értetek. Mert olvastok. Mert írtok nekem. Mert szerettek. Én is szeretlek titeket. Bármennyire is tűnik úgy, hogy mostanában nem foglalkozom annyit vele, és nem írok napi frissítéssel, ez nem jelenti azt, hogy nem szeretnék hozni nektek részeket. Csupán változtak a körülmények, kettőt írni egyszerre BORZALMAS soha többet nem csinálok ilyet. :D Nincs időm, nincs ihletem, nincsenek épkézláb gondolataim. De képtelen vagyok félbehagyni, mert kerestek és megkérdezitek, mikor lesz fent a következő rész. És ez nem zavar, hanem hízeleg és szeretem.
Köszönöm nektek, hogy vagytok, olvastok, vártok és türelmesek vagytok.
I didn't choose you... 3171 köszönöm <3
You are not alone...7611 köszönöm <3

Felteszem nektek az első Exos oneshotomat, amit lehet sokan már olvastak, de meg szeretném osztani a többiekkel is, akik még nem olvasták. A főszereplő Kai, és két partos a második erősen 18+. :D
17 oldal, szóval... ez elég sok. :D
Remélem tetszeni fog nektek és utólag is Boldog Karácsonyt Minden Kedves Olvasómnak!
Csók
Adrienn

Relationship

Part I

Több mint fél éve nem hallottam felőle semmit. Azt mondta, hogy majd keres. Egy kicsit visszavonulnak, de ne aggódjak keresni fog.

Olyan naiv voltam, hittem neki, és úgy gondoltam nincs okom aggodalomra.
Sosem voltam az a fajta lány, aki rácsimpaszkodik valakire. Ha éreztem, hogy nem kívánatos személy vagyok, simán lekoccoltam és nem érdeklődtem többet az illető felől. Vele is így voltam. Azt mondta keresni fog, de nem tette, én pedig az Istenért sem vettem volna kezembe a telefont.

Tudta, hogy többet érzek iránta, mint puszta barátság – hogyne tudta volna, amikor elmondtam neki… - mégis ilyen könnyen eldobott magától.
Megértettem mindent vele kapcsolatban. Én is benne voltam ebben a világban. Én is nagyon jól tudtam, milyen, az, amikor túlhajtják az embert. Nagyon jól tudtam, milyen az, amikor cseppnyi magánszférádtól is megfosztanak, és folyton dirigálnak és osztják az észt, hogy hogyan kéne még jobban csinálnod. Ezért tudtam olyan toleráns lenni vele kapcsolatban.
A szemeim előtt nőtt fel, végig követtem az egész életét, tudtam, min megy keresztül. Zokszó nélkül vettem, amikor lemondta a találkáinkat, vagy csupán elfeledkezett róla, mert nem engedték el a táncpróbákról. Én is voltam így, akkor ő várt rám.

Kölcsönösen bevártuk a másikat és sosem vetettük a másik szemére. Én most mégis becsapottnak éreztem magam, amiért ilyen csúnya módon felszívódott. Tudtam hol keressem, de mivel ő ezt nem tette, nekem eszem ágában sem volt feladni az önbecsülésem – és ezt ő nagyon jól tudta.

Fél év alatt egyszer sem találkoztunk sehol sem, még csak véletlenül sem. Egyetlen díjátadón sem, tekintve, hogy ők a comeback-jükön dolgoztak. Más kiadónál voltunk, hála a jó égnek, így nem kellett nap, mint nap találkoznom – esetleg – bűnbánó tekintetével. Tudtam, hogy rögtön megenyhülnék.

De ezúttal nem akartam neki megbocsájtani. Még egyszer sem fordult elő, hogy ilyen sokáig kizárt volna az életéből, és ez roppant módon sértett.

Nem hiányzom neki? Hogy tud nélkülem élni? Ennyit jelentek neki? Ennyit jelentettem neki? Túl sok voltam az életében?

Ilyen kérdések tolultak agyamba, akárhányszor rágondoltam. De mostanában már egyre kevesebbszer fordult meg gondolataim között. Túlságosan lefoglalt a saját életem, hiszen én is egy comeback közepén voltam, és a rajongóim már tűkön ültek. A visszatérő dalom stílusosan a Bad Boy címet viselte, amit nem titkoltan én írtam egy-egy dühös pillanatomban, amikor rájöttem, hogy teljesen kizárt az életéből. Természetesen, amikor a kiadóm kezébe került, átírták, hogy egy kicsit szaftosabb legyen, de már nem álltam le ilyesmiken dramatizálni. Tudtam, hogy az én érdekemben teszik, hogy még „eladhatóbb” legyek, és nem érte meg a felháborodás legkisebb jelét sem kimutatni, hiszen elérték, hogy ország-világ ismerje a nevem, és ezért míg élek hálás leszek, bármennyire is hajtják ki belőlem a szuszt, aláznak meg, és tiltanak meg dolgokat. Ebbe születtem és ezt akarom csinálni. Ahogy Ő is.

Izzadtan és elégedetten, egy vizespalack kupakjával birkózva lépdeltem le a színpad lépcsőjéről. Egy kissé szuszogtam, de boldog voltam. Ez volt az első fellépésem a 2013-as második visszatérésem évében. Az első még januárban volt, most pedig már augusztus van. És ebben az évben még egyszer sem találkoztam vele.

JYP mosolyogva jött oda hozzám, hogy elhalmozzon pár dicsérő szóval. Tiszteletteljesen hajlongtam előtte, megköszöntem mindenki kemény munkáját, én pedig igyekeztem az átöltözéssel, hiszen még nem volt vége az estének. A rajongók kántálása nyugalmat hozott a lelkemre, végre fellélegezhettem, hiszen az ő visszajelzéseik biztosították számomra, hogy tényleg jó az, amit csinálok. Pár pillanatra kilestem hozzájuk, adtam pár autogramot, fotózkodtam velük – abszolút titokban, a menedzserem nem szerette ezeket a kis magánakciókat, amiket néha-néha elkövettem, de hát istenem, megérdemlik, órák óta ácsorogtak azért, hogy lássanak. Mindig is tiszteltem és szerettem a rajongóimat. Még a legrosszabbakat is, akik a hajamra áhítoztak, vagy a fehérneműimre, vagy akik mocskos dolgokat üvöltöztek a fülembe, vagy a színpadra fel. Megértettem őket. Én is voltam valamikor ugyanilyen. Mármint rajongó, oké, én szolidabban folytattam ezt a fajta dolgot, de minden mögé láttam logikát, még ha kicsit görbe is volt.

Na, de ennyit erről. Javában teltek a napjaim, a visszatérésemmel kapcsolatos fellépések és megjelenések minden időmet lekötötték, éppen Kínából tartottam haza, mert ott is promotáltunk a kiadóval. Szerettem Kínában lenni, valahogy sokkal másabb volt, mint Korea pedig egy népcsoporthoz tartoztunk, na, mindegy. Hullafáradt voltam, amikor megérkeztem az incheoni reptérre. Álmosan fújtam ki magam és vártam a menedzseremet és a táncosaimat, és egyéb embereket, akik még velem voltak, éppen a csomagokat vették fel, míg én egyhelyben ácsorogtam a terminál rengetegében. Hajnali három körül járt az idő, mégis viszonylag sokan mászkáltak még bent.

Unatkozva forogtam a tengelyem körül, hátha megpillantom a többieket, de csalódnom kellett, sehol sem voltak. Már épp ott tartottam, hogy megyek, leülök, amikor megakadt a tekintetem egy csoporton. Befelé jöttek, tehát ők is hazatértek. Sokan voltak. Tizenketten, plusz még pár ember. Lelkesen társalogtak valamiről.

Említettem, hogy épp indultam, hogy leülhessek, nos, ez nem vált valóra, ugyanis földbe gyökerezett lábbal álltam egyhelyben, a levegő bennrekedt a tüdőmben, teljesen le voltam döbbenve, sokkolódva. Nagyokat pislogtam, hátha csak hallucinálom a mérhetetlen fáradtságom miatt – több mint huszonnégy órája nem aludtam – de rá kellett döbbennem, hogy ezek nem puszta képzelgések. Bárhol és bárhogyan felismertem volna. Egy szempillantás alatt tudtam, kit bámulok. Ez nem véletlen volt. Nem csak megláttam egy érdekes figurát. Őt láttam meg. Idegesen szívtam fel a levegőt, ökölbe szorítottam a kezeimet és összeráncoltam a szemöldököm.

Bántott az, hogy látom. Régebben jólesően sóhajtottam fel és elmosolyodtam, szívem boldogan itta magába a látványt. Most viszont dühös voltam. Magamra. Ugyanezeket éreztem. Természetesen sértett önbecsülésem nem hagyta ezt annyiban, de a szívem össze-vissza kalimpált percek óta, a térdeim és kezeim remegésbe kezdtek, tehát a testem jelezte az agyamnak, hiába a nagy ellenállás, ha még mindig ugyanúgy érzek iránta.
Ez bántott a legjobban. Hiszen nem kellek neki. Akkor én miért táplálok felé továbbra is érzéseket?

A napszemüvegemet feltoltam a fejem tetejére és tovább figyeltem az önfeledt társaságot. Tekintetük nyúzott volt – némelyiké, legtöbbjük napszemüveggel fedte el karikás szemeit, ahogy én is – fáradtságukat, mosollyal és hangos beszélgetéssel próbálták leplezni. Tipikus fiúk: nem akarták, hogy bárki is gyengének, elesettnek lássa őket. Néhányan elindultak, hogy felvegyék a csomagokat, de a banda jó hogy nem fele ott maradt. Köztük ő is.

Fogalmam sincs honnan vettem ezt a jókora bátorságot, nem tudtam kontrollálni tetteimet, mielőtt észrevehettem volna, már dübörgő szívvel és összeszorított kézzel elindultam felé. Kiszáradt ajkaimat megnyaltam és nem álltam meg. Célirányosan tartottam felé – ő nem vett észre. Nem tudom miért indultam el felé, fogalmam sincs, mit fogok mondani, tenni, ha odaértem hozzá: Pofozzam fel? Tegyek szemrehányást? Törjek ki hisztirohamban? Üssem, amíg bírom? Vagy csak essek boldogan a karjaiba és felejtsek el mindent?

Aztán a következő kérdés, ami felvillant az agyamban: Hülye vagy?
Mielőtt megtorpanhattam volna és irányt változtathattam volna, az egyikük észrevett. Meghökkenésére a többiek is felfigyeltek és lassan mindegyikük észrevett. Zavarni kezdett a karikás és fáradt tekintetem, ezért kirántottam a szemüveget a hajam közül és a szemeim elé vetettem. Tudtam, hogy komor a tekintetem, leolvashatatlan, jó voltam póker arcban. Ő is észrevett, testével teljesen felém fordult és tisztán kivehető volt az arcán a döbbenet.

Szőkés-szürkés haja baseball sapka alá tuszkolta – tavaly még barna volt – szemüvegét hirtelen lekapta, édes barna szemei kikerekedtek, amikor realizálódott benne, hogy tényleg én vagyok az. A többiek feszült figyelemmel kísérték párosunkat. Mind tudták ki vagyok én. Megpróbáltam kikerülni azokat a gondolatokat, amivel felmértem, mennyire helyes és szexi. Egy Wolfos feliratú melegítőnadrág volt rajta egy fehér pulcsival és fekete silttel fehér felirattal, fekete napszemüvege most már kezében volt. Pár méter választott el tőle és én megálltam. Ránéztem, és annak ellenére, hogy engem szemüveg takart, nem bírtam állni a tekintetét, lesütöttem szemeimet és kezeim ökölbe szorultak. Csalódottság és a düh keveréke vont uralma alá, így felsóhajtottam.
- Gina… - hívott a becenevemen, döbbent hangja hallatára felemeltem a fejem. – Régen volt már – mosolyodott el hirtelen, bennem pedig megfagyott a vér. Egyrészt azért, mert imádtam a mosolyát, másrészt megrökönyödtem azon, hogy mennyire nem törődöm. Mintha tartottuk volna a kapcsolatot egymással. Mintha mi sem történt volna kettőnk között. Én szerelmet vallok ő meg felszívódik. Áh, biztosan csak véletlen!
Dühöm jeléül újra lekapom a szemüvegemet és összeszorított ajkakkal meredek rá.
- Hogy vagy? – kérdezte és félrebiccentette a fejét. Lehunytam pilláim és vettem egy mély levegőt. Vállaim leroskadtak és nyugalmat erőltettem magamra. Kezemmel legyintettem egyet és szomorúan néztem csoki szemeibe.
- Én csak… egy kósza késztetést éreztem, hogy idejöjjek. Ha tudok gondolkodni nem, teszem meg. Ne aggódj. Bocs – biccentettem ridegen és hátat fordítottam neki. Sietős és nagy léptekkel indultam el saját társaim felé, akik integetni kezdtek nekem.
- Ye Jin! – kiáltott utánam. Olyan szoros kapcsolatban álltunk egymással, hogy nem számított egy évvel idősebb vagyok nála. Nem számított nálunk a beszédstílus, gyerekkorunktól kezdve ismertük a másikat. Megtorpantam, majd erőt véve magamon, nem hátrafordulva újra elindultam. Viszonylag lendületesen. Nem hittem, hogy utánam fog jönni. Pedig a csuklómra szoruló marok erről árulkodott. Megállásra ösztökélt és maga felé rántott.
- Engedj el – mondtam halkan és hűvösen.
- Miért? – lépett hozzám közelebb. Idegesen cikázott körbe a tekintetem.
- Sosem tudhatjuk, ki fotóz így le bennünket. Az interneten akarsz landolni Kai és Jin-ah! felirattal? – sziszegtem halkan, mire vállat vont és tett egy lépést hátra, de a kezem nem engedte el. Nyomatékosan odapillantottam, de csak meglóbálta a kezeinket és vigyorogva nézett rám.
- Hiányoztál – mondta kisvártatva én pedig se köpni se nyelni nem tudtam.
- Ne csináld ezt – suttogtam és elfordítottam róla a tekintetem. – Te hagytál magamra, nem én téged.
- Ye Jin-
- Ne… elég.. engedj el, nagyon haragszom és dühös vagyok.
- De hát.. de hát.. én nem. Fél éve készülünk a visszatérésre.
- Én is, jézusom. Tudom, hogy feszített a tempó. De eddig is az volt Jongin. És te csalódást okoztál. Ne mondd, hogy hiányoztam. Ne is gondolj rám. Én már elengedtelek – suttogtam elhaló hangon és döbbenetéből adódóan kezei elernyedtek, kapva az alkalmon kicsúsztam markából rápillantottam eltátogtam egy „viszlátot” és sietősen a többiekhez mentem.

Elmorzsoltam egy könnycseppet, majd védelmező táncos oppám karjaiba vetettem magam. Megsimogatta a fejem, majd anélkül, hogy ránéztem volna, elhagytuk a terminált.

Rossz volt, fájt, és lehet, hogy már másként csinálnám, de ezen nem tudok már változtatni, sokat számít a büszkeségem, és mivel elhasználtnak és kidobottnak éreztem magam, nem engedhettem, hogy úgy viselkedjen, mint aki nem bántott meg.  Most legalább tisztában van velem. Teljes mértékben.
Azóta sem keresett. Én sem őt, természetesen. Még rosszabbul esett, hogy a találkozásunk után sem vette a fáradtságot és keresett meg.

Az egyik TV-s fellépés után dögfáradtan estem a szobámba, alig vártam, hogy aludhassak. Hajnali három felé járt az idő és akármennyire is voltam fáradt, nem jött álom a szememre. Vajon miért…
Sóhajtva fordultam a másik oldalamra, amikor hangosan rezegni és pittyegni kezdett a telefonom. Üzenetem jött. Sóhajtva emeltem fel a készüléket és nyitottam fel a borítékot. Az egyik legjobb barátnőm, írt nekem. Mindössze egy youtube linket és a saját véleményét, ami tulajdonképpen kiolvashatatlan betűk egymásutánisága és nyáladzó, elpirult smileyk voltak.

Kíváncsiságomból adódóan rögtön a linkre koppintottam és kisvártatva megjelent a videó. Már a címből sejtettem mit fogok látni. De nem gondoltam, hogy ilyen mély hatást fog gyakorolni rám.
Az EXO visszatért a Growl című számukkal, nekem pedig majd kiesett a szívem a helyéről, a tenyerem izzadni kezdett, a telefon csak úgy csúszkált a markomban. Lélegzetem felgyorsult és néha sikítgatni lett volna kedvem. Eszméletlenül szexi kisugárzása volt mindenkinek. DE mindenkinek! Gombóc nőtt a torkomban, ahogy szemeim minduntalan a táncoló Kaira tapadtak. Le sem tudtam venni a szemem róla. Egyikük sem táncolt azon a szinten, mint ő. Annyira a vérében volt, hogy számára a tánc olyan volt, mint másnak a séta vagy a levegővétel. Annyira jól állt neki, és annyira megváltoztatta a személyiségét. Teljesen más emberré vált akkor, amikor táncolt. Akkor sokkal férfiasabb, vadabb, dögösebb volt, a való életben is megvolt ez bene mind, csak sokkal kisebb mértékben, túlnyomó részben inkább édes volt. De ha azt vesszük, akiket nem ismert – főleg lányokkal – nagyon rideg és lekezelő tudott lenni, sok vitánk ebből adódott.

A legelső gondolatom az volt, a videoklip után, hogy látnom kell őt. Nagyon akartam őt. Annyira, mint ez a durva nyolc hónap alatt egyszer sem. Szükséget éreztem rá, az érintésére, a tekintetére, a mosolyára. Emlékeim feltörtek, ahogy könnyeim is, a telefont félredobva, temettem arcom kezeimbe, és próbáltam nem foglalkozni megfeszülő ágyékomról. Óh, igen, így is vágytam rá. Mondtam, hogy nem csak barátként tekintek rá, és amikor ezt vele is közöltem – totál magabiztosan – bevágta, hogy visszavonulnak, és majd keres. Azóta is keres valahol a messziségben…
Talán ezért sérelmeztem annyira ezt az elmúlt csendes időszakot. Mert én kitárulkoztam neki, ő pedig ignorált engem. Borzasztó érzés volt tudni, hogy mennyire kell nekem, és azt is, hogy mennyire eltoltam ott a reptéren…

Sírásom csitulása után újra megnéztem a videót, majd zakatoló szívvel és rossz érzésekkel vegyülve aludtam el arra a maradék pár órára, amíg fel nem ver valaki.

Amikor a menedzserem azt mondta, hogy este az Mcountdownon fogok fellépni csipetnyi izgalmon kívül nem éreztem mást. Minden fellépésem előtt izgultam. De semmi másra nem gondoltam, úgy éreztem, csak a szokásos lesz.
Egész nap próbáltam elkerülni az egyedüllétet és a gondolkodást. Nem akartam Jonginnel fárasztani magam. Rájöttem, hogy ez a nyolc hónap távolság kettőnk között csak még jobban elmélyítette az érzéseimet. Sokkal jobban hiányzott, vágytam rá és minden porcikámmal remegtem az érintésért. Szó se róla, tényleg rengeteget változott az utóbbi időben – legalábbis a külseje – és ez még jobban felcsigázott. Tudom, hogy nagyon furcsa így látni engem, hiszen totál ellentétesek a szavaim, de valóban így érzek. Míg az eszemmel elküldeném melegebb éghajlatra, a szívem azt mondja, fejezzem be a magammal folytatott csatát és fogadjam el, hogy a szívem és agyam közötti mérkőzés a szívem javára dőlt el.

Este az öltözőmben sürögtek-forogtak körülöttem az emberek, próbáltak gyönyörűvé varázsolni. Egyszer csak nyílt az ajtóm, és egy vigyorgó Junhot pillantottam meg az ajtóban. Integetett, mire hümmögtem egyet és intettem az ujjammal, hogy jöjjön beljebb.
- Na, mi újság? Hogy haladsz?
- Mindjárt készen vagyunk – szólalt meg helyettem a sminkesem. A fodrászom az utolsó hajszálat fújta le hajlakkal, a szememen egy utolsó ecsetvonás és elhajoltak előlem. A tükörbe néztem, onnan mosolyogtam Junra és megfordultam, hogy megölelhessem.
- Régen találkoztunk – morogta halkan és megdörzsölte a hátamat.
- Aki állandóan Japánban van, az ne is csodálkozzon ezen – mondtam kicsit szemrehányóan, mire felnevetett és elvette a stylist kezéből a magas sarkú cipőmet, leültetett és a lábamra akarta húzni. Letérdelt és egyik kezébe vette a jobb párat. Teljesen belepirultam a dologba, lábammal vállon böktem és lehajoltam, hogy elvegyem a cipőt.
- Komolyan ennyire zavarba akarsz hozni? – suttogtam szégyenkezve, mire felnézett rám belecsókolt az arcomba, amolyan cuppanósan, hogy növelje zavaromat és édesen felnevetett.
- Annyira jó húzni téged – jelentette ki és levetődött a kanapéra. Fáradtan sóhajtottam, hogy már megint kezdi és felvettem a magas sarkút. Megcsodáltam az immáron sokkal csinosabb bokámat, beharaptam az alsó ajkam – a gyengéim a cipők – és felálltam, hogy megnézzem az összhatást a tükörben.
- Ne aggódj, vadítóan festesz – incselkedett velem és mögém lépett. Felemelte a kezét, de gyorsan közbevágtam.
- Ha most azt akarod tenni, amire gondolok, kizavarlak! – hadartam, ő pedig vigyorogva csóválni kezdte a fejét és átölelte a derekamat. Fejét a vállgödrömbe hajtotta és nézte kettősünket a tükörben.
- Megmondtam. Hagyj magamra. Kell pár perc, míg felkészülök – suttogtam és le akartam fejteni kezeit magamról, de nem hagyta. Szorosabban ölelt és úgy kezdett el beszélni. – Ne csináld ezt Junho – nyögtem fáradtan, mire felsóhajtott és felnézett, hogy a tükörben kezdhessen szemezni velem.
- Kik a mai fellépők? – kérdezte témát váltva és éreztem, hogy karjai még közelebb vonnak magához.
- Nem tudom. Miért? Azt hiszem a Beast – vigyorogtam elrévedő tekintettel.
- Az EXO is fellép – suttogta én pedig megfagytam a karjaiban. Tehát ezért csinálta ezt. Sokkos ábrázatomra nézve a tükörben, észbe kaptam és kirántottam magam a karjai közül.
- Tényleg? Nem is tudtam – szórakozottan túrtam a hajamba és elindultam kifelé.
- Hová mész? – kérdezte. – A műsor már elkezdődött.
- Tudom. Épp ezért megyek. Meg kell őt néznem – fordultam vissza hozzá. – És Gikwang Oppát is meg akarom szorongatni – pirultam bele a végébe, elmosolyodott és felém lépett, mire hátráltam és kinyitottam az ajtót. – Ne csináld már ezt minden alkalommal – fenyegettem, mire hangosan felkacagott.
- Miért veszed ennyire komolyan? – vont vállat, mire fújtattam egyet.
- Ismersz! Mindent komolyan veszek – vállat rántottam, lemondóan sóhajtott és csípőre tette a kezét. Elmosolyodtam. Szerettem, hogy próbált rólam gondoskodni, de a perverz játékaival az őrületbe kergetett. Odatipegtem hozzá átkaroltam, a lapockáját simogattam és megpusziltam az arcát.
- Hálás vagyok neked – suttogtam, ő csak elmosolyodott.
- Ne tépd le a fejét – válaszolta, mire bizonytalanul biccentettem és elhagytam a szobát. Tényleg nem tudtam mit fogok csinálni. Először is megjátszom, hogy nem tudok róluk…

A Backstage felé haladtam, de előtte minden öltözőbe bekukkantottam, hogy megnézzem, ki van még bent. Az EXO és Beast mellett még fellépett az Infinite, Ailee és f(x) is – akiket nem különösebben kedveltem – voltak még mások is, de őket ismertem jobban. Véletlen egybeesés, hogy Aileevel ugyanaz a nevünk, csak neki van egy színpadi neve.
Nem nagyon volt már senki sem az öltözőkben, így a színpad mögé merészkedtem, a táncosaim már ott voltak, így melléjük csapódtam. Nevetgélve beszélgettünk, próbáltam oldani a feszültséget, ami egyre csak nőtt és nőtt bennem. Még nem vettem őket észre, nyilván nem voltak még itt.
- Ye Jin! – hallottam meg egy kicsit magas hangot, mire odakaptam a fejem és széles mosollyal köszöntöttem az illetőt.
- Oppa! – sétáltam oda hozzájuk. Majdnem mellettünk álltak.
- Óh, de csinos vagy – dicsért meg. Én is végignéztem magamon, tapadós, bőrhatású cicanadrág volt rajtam egy fekete köves magas sarkúval és egy lenge, bő fehér felső, semmi, még minta sem díszítette, az anyagán volt a hangsúly, mely sokat sejtetett, de nem mutatott semmit. A hossza és bősége miatt, viszont, amikor felemeltem a karom, akkor csípőcsontom és hasam közötti bőrterületet kendőzetlenül látni engedte. Kicsit áttetsző is volt, de igazából nagyon kedveltem az ilyen ruhadarabokat. Nagyon nőies és dögös is volt egyben.
- Köszönöm – mosolyogtam. Ahogy elsimítottam hajam a szememből kezemen csilingelni kezdtek a karkötők.
- Oh! Egyforma! – tartotta fel a csuklóját és valóban egyforma karperecünk volt. Ezüstszínű, széles és csavart. Nem volt sem nőies sem férfias, így nem volt olyan megdöbbentő, hogy ő is ilyet hord, az viszont igen, hogy pont ma kaptuk mindketten ezt a kiegészítőt. Kíváncsian tettük egymás mellé kezeinket, de tényleg egyforma volt. Felnevettem, mire ő is.
- Hogy vagy? – kérdezte és fejét kicsit oldalra biccentette.
- Nem tudok felocsúdni azon, hogy ilyen vörös vagy… - sóhajtottam és megérintettem a haját. – Lenyúltad Hyunseong stílusát.
- Változtatni akartam – vont vállat.
- Imádom az új számotok – váltottam témát, mire büszkén nevetgélni kezdett, köhintett párat és átkarolta a vállamat.
- Ki része a kedvenced? – gyerekességén felnevettem és megadtam az őszinte választ.
- Doojoon oppáé – el akart engedni, csalódottsága jeléül, de nem engedtem. – De még mindig Gikwang oppa a leghelyesebb és a kedvencem – pislogtam felé nagyokat, mire egy „jaj, te” elhangzása után karjaiba zárt és megszorongatott. A rajongók – akik nem messze tőlünk végigkövették az eseményeket kettőnk nevét kezdték ordítozni, mire nevetve rebbentünk szét és nemet intettünk kezeinkkel, hogy ez nem az, aminek látszik. - Oppa, ha botrányba keversz, ki kellesz magyaráznod a menedzseremnek. Így is a fejem veszi mindenért – sóhajtottam, mire mosolyogva csóválta a fejét. 
- Ne aggódj emiatt. Oppa megvéd – karolta át a derekam újra, megfeledkezve a rajongókról, akik újabb ovációban törtek ki. Zavartan nevetgélve fogtam a homlokom, hogy milyen reménytelen helyzet ez.
- Gikwang-sshi, vonuljatok félre! – kiabált be valaki az Infiniteből.
- Ó, ne már – lökdöstem félre a nevető idősebbet, aki olajat öntve a tűzre, játékosan lejjebb kezdte csúsztatni a kezét. – Komolyan a halálom akarod – léptem tőle távolabb. Mivel már mindenki kettősünkkel volt elfoglalva, reménykedve pillantottam a közelítő Ailee felé, aki vigyorogva lépett oda hozzánk és húzott maga mellé.
- Köszönöm, Unni – rebesgettem pilláim felé hálásan. – Oppa olyan erőszakos – motyogtam álszenten, de a kitörő nevetéshullámot én sem bírtam és én is nevetni kezdtem.

Imádtam ezeket a pillanatokat. Jó, nem mindig voltak ezek, de általában nevetgéltünk és beszélgettünk az utolsó percig, amíg színpadra nem léptünk.

Egy óvatlan pillanatban vettem őket észre. Egy páran figyelték az akciómat Gikwanggal, köztük Kai is, megpróbáltam nem figyelni rá, de a hangulatomnak egy csapásra vége lett. Észrevették a körülöttem állók is, de mikor követték a tekintetemet – ami élesen merült el Kaiéban, aki állta a tekintetem – nem kérdeztek semmit. Nem nagyon tudták mi a helyzet kettőnkkel, azt tudták, jó viszonyt ápolok a srácokkal, de furcsának ítélték meg a mostani viselkedésemet. Tüntetőleg elfordítottam a tekintetem és inkább Yoseobbal kezdtem el társalogni. Még elkaptam Kai értetlen tekintetét és a sóhaját, de már nem foglalkoztam vele.

Bármennyire is hiányzott és imádtam, nem tudtam neki olyan könnyen megadni magam.

Még érzékeltem, hogy Chaenyol elindul felém, de a következő pillanatban egy rántást éreztem a karomon. Fájdalmasan pillantottam az alakra, aki elkövette ezt velem.
- Ye Jin-ah! – mordult rám az egyik táncosom. Fiú volt, és néha nagyon mogorva, mint például most, csak tőből akarta leszakítani a karomat. Fájdalmasan dörzsölgettem a karomat és próbáltam eltekinteni sértettségemtől és fájdalmamtól.
- Mi a franc bajod van? – mordultam rá. Vissza kellett fognom magam, nehogy fejbe verjem.
- Haver, kíméletesebben is felhívhatod magadra a figyelmet – szólalt meg Chaenyol, mikor mellém ért. Dörmögő hangja jólesett a lelkemnek, mosolyogva fordultam felé.
- Te ebbe, ne szólj bele, magas srác – oktatta a táncos.
- Most komolyan mi a franc bajod van? – néztem rá bosszúsan, míg egy bocsánatkérő pillantást vettem az említett magas srácra.
- Mindjárt te jössz.
- És? Ezért kell kitépni a karom és bunkózni mindenkivel? Tudod, hogy utállak ilyenkor Jung Hee?
- Abszolút nem figyelsz arra, mi folyik a színpadon…
- Kit érdekel az fx könyörgöm – forgattam meg a szemem, mire Chaenyol ciccegett mellettem. – Még most sem kedvelem őket Channie – ingattam a fejem, mire elmosolyodott. – Ne aggódj Jung Hee, száz százalékot fogok nyújtani, ahogy mindig – finoman jeleztem, hogy eltűnhetne. Égnek emelte a tekintetét én pedig visszafordultam látogatóm felé. Meglepett a jelenléte.
- Rég láttalak – kezdte, mire felnevettem.
- Ma akárhány beszélgetést indítványoztam, ezzel kezdte mindenki.
- Mert ez az igazság – vont vállat és leült az egyik mélyládára. Követtem példáját és én is leültem.
- Tegnap, vagyis ma hajnalban láttam a klipet – kezdtem bele. Rögtön rám kapta a tekintetét.
- És milyen voltam? – kérdezte gyorsan. Elmosolyodtam és bólintottam.
- Amilyenre számítottam. Kibaszott tökéletes volt mindenki – ide jobb szó nem illett, kicsit meghökkent a szóhasználatomon, de büszkén kezdett vigyorogni, úgy látszott, tetszett, amit hallott.
- Kicsit féltem, hogy leoltasz majd minket.
- Miért tenném? – kérdeztem meglepve. – Sosem tennék ilyet, mert nem érdemlitek meg.
- Én csak… vagyis mind azt hittük, hogy Jongin miatt-
- Nézd, az egy külön téma – szakítottam félbe. – Na, őt lehet, beoltom majd, de titeket nem. Imádom a számot és titeket is. Őrült szexi. Minden lány meg fog őrülni értetek.
- Remélem is – sóhajtott fel.
- Ott van neked Baekkie – vigyorogtam. Imádtam ezzel húzni az agyát.
- Ne kezdd te is! – állt fel mellőlem és leporolta a hátsóját. – Komolyan kezd ez az idegeimre menni.
- Hey Happy boy kevesebb fanservice és minden a helyén lesz – vontam vállat.
- De nem direkt csinálom, és semmi hátsószándékom. Az a baj, hogy ha csak ránézek már is azt mondják, megkértem a kezét gondolatban. Honnan a fenéből tudják, mire gondolok?
- Kétségkívül összeilletek. Imádom a Baekyeol couplet – vigyorogtam, mire felsóhajtott és lehunyta a szemét egy pillanatra.
- Csak szedjek fel egy lányt, jézusom…
- Nem hiszem, hogy a kiadód repesne örömében.
- Leszarom a kiadót, belőlünk él, majd én megmondom, mi lesz – morogta, mire nevetni kezdtem és bólogattam. Hirtelen elhallgattam, mert meghallottam a saját számom és a felkonfom.
- Bocsáss meg – szaladtam el mellette. A többi EXO-s srác mellett is el kellett rohannom, még a sors is úgy akarta, hogy pont Kainak ütközzek neki. Meglepve nézett rám, de időm sem volt megállni, még nem volt rajtam mikroport.
- Jézusom, tudtam, hogy ez lesz…
- Fogd be, seggfej – morogtam lihegve a lépcsőn állva és hagytam, hogy rám szereljék a mikrofont. Viszonylag sokat táncoltam, így nem használhattam kézi mikrofont – mindig elhajítottam véletlenül…

Szerencsére az első pár másodpercben nem kellett színpadon lennem csak a srácaim táncoltak, így volt egy szusszanásnyi időm.
Amikor már a színpadon álltam, magabiztos mosollyal az arcomon kezdtem el énekelni. Ilyenkor valahogy teljesen elfelejtettem mik gyötörnek, milyen problémáim vannak, csak arra összpontosítottam, hogy mindent úgy csináljak, ahogy szeretnék. Imádtam a színpadot, és szerintem a színpad is kedvelt engem. Imádtam a közönségem és imádtam minden másodpercét a rivaldafénynek. Incselkedtem a kamerával, rájátszottam a dalban betöltött szerepemre, teljes beleéléssel táncoltam, talán jobban, mint eddig – nem biztos, de lehet, hogy tudat alatt meg akartam mutatni Kainak, milyen szuper is vagyok én – az a majdnem négy perc olyan gyorsan elszállt, hogy észre sem vettem. A szám végén póker arcot felvéve, magasba emeltem a jobb kezem és szapora lélegzetvétellel néztem a hullámzó tömeget. Nem voltak annyian, mint egy koncerten, tekintve, hogy ez csak egy műsor, de sok rajongót engedtek be, és a visszajelzésük megmelengette a szívemet.
Újra elégedetten jöttem le a színpadról, direkt rátapostam Jung Hee-re, mire fájdalmasan kapott lábához és szúrósan nézett rám, de nem szólt semmit sem. 

Még időm sem volt kifújni magam egy érintést éreztem a derekamon, ijedten kaptam fel a fejem.
- Észveszejtő voltál. Kérlek, figyelj engem – az elsuhanó Jongin szavai vízhangzottak füleimben, és úgy tettem, ahogy mondta.

Part II.

Színpadra léptek hatan, középen volt ő. Miután Tao bejelentette, hogy ők bizony mind szexik, elindult a zene és Kai kezdte. Fölbegyökerezett lábbal néztem őket, közelebb léptem és nyeltem egy nagyot. Megfogtam a korlátot, és majd hogy nem beálltam a rajongók közé. Iskolai egyenruhájukra emlékeztető öltözetük nem kisfiúsan hatott rajtuk, éppen az ellenkező hatást érték el. Előbújt belőlem a nő, és nem tudtam kritikus, szakmai szemmel nézni őket. Visszaváltoztam egy egyszerű nővé, akinek nincsen barátja, és minden féle rossz szó nélkül kezdhettem el őket férfiként mérni. Teljesen elveszettem a józan ítélőképességemet. Csak azt láttam mennyire helyesek, vadítóak, szexik és tehetségesek. A koreográfiáért ölni tudtam volna. Nagyon eltalálták, megérte a nyolchónapnyi szenvedés.

Még csak fél perc telt el, de már megőrültem. Kai azt kérte figyeljem, ha nem kéri sem tudtam volna másként cselekedni. Egyszerűen vonzotta a tekintetem. Tánc közbeni mimikája és gesztusai szinte nyögésekre késztettek, de azért visszafogtam magam. Aki még ilyesmi meglepetést okozott az Sehun volt. Senki sem mondta volna meg róla, hogy ő a maknae, tulajdonképpen ez Taora is vonatkozott. Én eleinte Luhanről hittem ezt, de hatalmasat tévedtem.

Eltelt két perc és azt hittem szívinfarktust fogok kapni. A korlátot olyan erősen szorítottam, hogy elfehéredtek az ujjaim. Chaenyol részénél az a tánc teljesen kibillentett az eddigi gondolataimból és fogadalmaimból. Egyszerűen tudtam, hogy kellett nekem. Még hozzá nagyon.

Félreértés ne essék, nem azért indultam be ennyire, mert a zene és a tánc ilyen hatást gyakorolt rám – bár kár lenne tagadni, hogy nem volt benne része – hanem az, hogy rengeteg időt töltöttünk külön, és most döbbentem rá igazán, mennyire hiányzott, és végre leromboltam a maradék falamat is, ami az önérzetemből maradt. Rájöttem, ha továbbra is ilyen makacs maradok, sosem fogunk előrébb jutni.

Az ő részénél, szó szerint benn rekedt a levegőm.
Az utolsó perc következett a fenti számláló szerint, és akárhányszor arcára tévedt a pillantásom vigyorogni kezdtem. Imádtam, ahogy tudat alatt változott a mimikája tánc közben. Nem tudta uralni a testét, minden mozdulata – a koreográfián kívül – ösztönös volt.

Természetesen Kaival zárult az egész, a zakójába „bújtatta” a kamerát. Elégedetten mosolyodtam el, élőben jobbak voltak, mint a klipben. Nehezményeztem, hogy nem énekeltek, csak tátogtak, de annyira meg is értettem őket. Én sem tettem volna másként. Elkezdtek lefelé jönni, így gyorsan kellett cselekednem. Elszakadtam a korláttól és visszamentem a helyemre. Vártam őket. Hajlongtak és lihegtek, de lehetett rajtuk látni, hogy boldogok. Kai a tekintetem kereste, és amikor megtalálta felém indult. Egy gyors pillantás és tudattam vele, hogy jöjjön ki. Hátrálni kezdtem, ő pedig értetlenül, de készségesen követett. A folyosóra kiérve hátat fordítottam neki és benyitottam az első ajtón, ami történetesen egy üres szoba volt. Követett, majd amikor felé fordultam, bizonytalanul elmosolyodtam és kis hezitálás után ölelésre nyitottam a karjaim. Még inkább ledöbbent, de gyorsan karjaiba zárt. Nem tudtam elrejteni a megkönnyebbült sóhajomat, karjaimat derekára fontam, fejemet mellkasára hajtottam és szorítottam magamhoz. Az egyik keze a derekamat fogta át, másikkal a nyakamnál a lapockámat dörzsölgette, fejét pedig fejemre hajtotta. Könnyedén tehette meg a kb. húsz centi magasság különbség miatt.
- Te is hiányoztál nekem. Nagyon – fordítottam fejem mellkasába, hogy ne láthassa elpirult arcomat. Ölelése gyengédebbé vált, picit eltolt magától és megpuszilta a homlokom.
- Sajnálom. Hogy nem kerestelek.
- Tuskó vagy – súgtam és felemelve a fejem, zakója gallérját megrántva lejjebb húztam magamhoz.
- Sajnálom. Nem kereshettelek.
- Miért? – húztam még közelebb. Szegénynek nem esett le, hogy próbálom elcsábítani.
- Ha megtettem volna, nem akartam volna visszamenni a srácokhoz. Borzasztóan hiányoztál – hadarta és félve pillantott rám.
- Ühüm. Eszméletlenül megérte – duruzsoltam a fülébe. – Az a tánc… Te… hmm – sóhajtottam végül és magabiztosan csókoltam meg nyakszirtjét. Meghökkent hang hagyta el ajkait, de nem foglalkoztam vele. – Teljesen a hatásod alá vontál, szóval ne rémülgess itt nekem – mondtam rekedt hangon. Gallérját jobban megrántva jeleztem, ő pedig kérdés nélkül jött és teljesítette kimondatlan kívánságom.

Édesen tapadt ajkaimra, félénken és szégyenlősen húzta végig ajkait az enyémeken. Gallérját továbbra sem engedtem el, így nem hagytam, hogy elhúzódjon. Bátorítást adva neki megismételtem az ő előző mozdulatát. Mindkét kezét vállamra simította, kissé megszorította és erősebben nyomta ajkait az enyémhez. Kinyitottam a szemeimet és láttam, hogy ő is, csak úgy, mint én az imént, lehunyt pillákkal élvezi a helyzetet. Megkerestem az egyik kezét és összekulcsoltam az ujjainkat. Visszahunytam a szemeimet, elmosolyodtam és elszakadtam tőle. Meglepődtem mennyire gyengéden közeledett hozzám, pedig érezhette mennyire vágyom rá. Homlokomat az övének támasztottam, még mindig csukva tartottam a szemeimet, jólesően sóhajtottam fel. Tudtam, ha ránézek kérdések tömkelegével fog várni, és ezt most nem akartam.

Elengedtem kezét, nyakához simítottam, egy picit ágaskodtam és szorosan magamhoz öleltem.
Szívem heves tempóban dübörgött a fülemben, arcom kipirult és érzékeim tompultak. Nem nagyon foglalkoztam semmivel sem, csak azzal, hogy éppen a karjaiban vagyok. Önző módon, még vele sem foglalkoztam. Nem bántott, hogy nem ölelt vissza. Eleinte. Pár perccel később, elszégyelltem magam, amiért én örömmámorban úsztam, ő meg valószínűleg nem tudja hova tenni a viselkedésemet. Elengedtem, elhátráltam tőle, ránéztem és szóra nyitottam a számat, de amikor rápillantottam inába szállt a bátorságom.
Nem tudtam újra megtenni. Olyan deja vu érzésem támadt, ahogy őt néztem. Tavaly ugyanígy álltunk egymással szemben, én megnyíltam neki, ő pedig eltaszított. Nem akartam még egyszer azt átélni. Elnézően elmosolyodtam, elszakítottam tőle a tekintetemet és lassan az ajtó felé kezdtem hátrálni. Fejemet lehajtottam, nem akartam, hogy lássa könnybe lábadtak a szemeim. Sóhajtottam egy utolsót és lenyomtam magam mögött a kilincset. Már éppen kislisszoltam volna a teremből, amikor hirtelen felocsúdott és utánam kapott. Átszelte azt a pár lépésnyi távolságot kettőnk között és elkapta a csuklómat. Megtorpantam ugyan, de nem akartam ránézni.
- Nem igazán tudok rajtad kiigazodni – elképzeltem, ahogy oldalra biccenti a fejét és úgy mondja halkan a szavakat, ugyanis továbbra sem néztem az arcára. Ökölbe szorult a kezem, amit fogott, vettem egy mély levegőt és miután megbizonyosodtam arról, hogy nem fog árulkodóan remegni a hangom, válaszoltam.
- Nem akarok semmit sem erőltetni – vállat rántottam.
- Miről beszélsz? – elengedte a kezem és a vállamnál fogva rázott rajtam egy aprót, hogy felfigyeljek rá. – Gina – kedveskedett a becenevemmel, amit ő adott nekem – Miért csókoltál meg? Nem is… miért kérted, hogy csókoljalak meg? – kezeit derekamra simította és közelebb vont magához. – Miért zavarsz össze? Most szeretsz… vagy utálsz? – suttogta a kérdések halmazát én pedig lehunyt szemekkel élveztem simogató tenyereit a derekamon és karjaimon.
- Én csak – kezdtem bele, de elhallgattam. Próbáltam gondolkodni, mielőtt beszélni kezdtem volna. – Nagyon haragszom. Még most is. Csalódást okoztál nekem. Viszont az érzéseim cseppet sem változtak irántad… és nagyon hiányoztál. Nem is tudod mennyire – fejeztem be monológom halkan. Mivel túl közel voltunk egymáshoz nem kellett hangosan beszélnünk, de úgy vélem, amúgy sem tudtam volna hangosabban beszélni.
- Sajnálom. Bűntudatom van nyolc hónapja, ha ez segít.
- Egy kicsit – bólintottam, mire elkuncogta magát. – Amikor megláttalak a repülőtéren nem igazán tudtam gondolkodni, csak egyszerűen elindultam feléd. Aztán amikor megszólaltál, és nem láttam rajtad a megbánást nagyon felhúztál. Most pedig… eldöntöttem, hogy félre teszem az önérzetem, de ahogy egyre többet beszéltetsz, realizálódik bennem, mit tettem és egyre nagyobb a zavarom, szóval elengedhetnél – mondtam és távolabb akartam húzódni tőle, de nem engedte.
- Sosem mertem megtenni feléd azt a bizonyos lépést. Azt hittem öcsédnek tekintesz.
- Egyidősök vagyunk Kai – vontam vállat. – És igazából a legjobb barátom voltál mindig is. De elmúltak a gyermekéveink és… felnőttél – egyre jobban vörösödtem. Kezdett tényleg kínos lenni, ez az egész. – Férfivá cseperedtél, én pedig nővé. Ezen a tényen nem változtathatunk, és azon sem, hogy így nézek rád, nem pedig egy kissrácra a szomszédból.
- Ha ezt hamarabb tudom, nem zárlak ki nyolc hónapra az életemből.
- Miért? – kérdeztem és az ingje egyik gombját piszkálgattam, ha már nem volt hajlandó elengedni.
- Azért angyalom, mert én is ugyanígy érzek – suttogta és kezei szorosabban simultak bőrömhöz. Ujjaival bemerészkedett a felsőm vékony anyaga alá és közvetlenül bőröm érintette. Meglepett a bátorsága. – Amikor elrohantál mellettem, hogy színpadra léphess, már akkor megőrültem. Az illatod… - nyitva hagyta a mondatot és mélyet szippantott nyakam környékén bőröm illatából, hogy nyomatékosítsa ki nem mondott szavait. Szunnyadó vágyam újra ébredezni kezdett. – Aztán amikor elkezdtél táncolni ez a kis anyag pedig huncutul lengett körülötted és kivillantott néha ezt - azt – tenyere hasamra simult, amitől bennakadt a levegő a tüdőmben. Kicsit kidülledt szemekkel hallgattam őt, alig tudtam magamhoz térni, hogy az iménti romantikus, bűnbánó figurából milyen hirtelen vált egy szexi férfi. – Alig tudtam türtőztetni magam, azóta szeretnélek megérinteni. Az, hogy távol voltunk egymástól, csak még jobban rádöbbentett arra, mennyire kellesz nekem.
- De hiszen elmondtam neked még decemberben – suttogtam halkan, kezei pedig ledermedtek.
- Nem is igaz – keze lehullott említett testrészemről, rémülten kaptam kezéhez és vezettem vissza oda, ahol eddig volt. Halvány vigyorral nyugtázta tettem és folytatta. – Azt mondtad örülsz, hogy melletted vagyok és, hogy sokat jelentek a számodra.
- Szerinted ez mit jelentett? – suttogtam és közelebb húzódtam a nyakához.
- Azt, hogy családtagként tekintesz rám – vont vállat.
- Pabo. Nyíltan ki kellett volna mondanom, hogy vágyom rád? Hogy azt akarom, együtt legyünk? Érezni akarom, ahogy szeretsz? El kellett volna mondanom mennyire éhezem az érintésedre? – azt hiszem már régen átfordultunk értelmes párbeszédből, valamit másba. Ez már jócskán flörtölésnek számított, legalábbis a részemről.
- Valami olyasmi – nyögte halkan és nyakamra forrasztotta ajkait.
- Szerinted én ilyen nő vagyok? – egyik kezem nyaka köré fűztem, míg a másikat végighúztam a combján.
- Ühüm. Tudsz te rossz lány is lenni – mondta, majd féloldalas, csintalan mosollyal nézett a szemeimbe, akaratlanul viszonoztam a gesztust, majd az előző csóktól eltérő módon húzta végig nedves ajkait az enyémeken.

Finoman, törődően csókolta alsó majd felső ajkam, puszikat halmozott az államra és szám környékére, de mivel olyan régóta voltam feltüzelt állapotban, meguntam a játékot. Végignyaltam ajkain, hogy jelezzem, továbblépnék, és belefúrtam ujjaim szőke tincseibe. Éreztem, hogy elvigyorodott, beleharapott az alsó ajkamba és nyelvét számba csúsztatva mélyítette el a csókot. Akkor, abban a pillanatban végigbizsergett a gyomrom és mellkasom, derekam vonalában összpontosult az érzés és úgy éreztem madarat lehetne fogatni velem.

Nyelve ügyesen kalandozott a számban, ujjai vészjósló körutat írtak le felsőtestemen. Tudtam, ha nem tartana olyan erősen, már összecsuklottam volna. Nem sokáig bírtunk egyhelyben maradni, vezetni kezdett a szobában, csukott szemmel, csókolózva nehéz volt hátrafelé menetelni, de amikor megéreztem a biztonságot nyújtó falat hátamnak ütközni egy halk nyögés közben vettem tudomásul, hogy legalább két oldalról van bebiztosítva az, hogy ne essek össze.
Egyik kezével megtámaszkodott a fejem mellett és közellépett hozzám. Lábával finoman bokán rúgott, hogy tegyem terpeszbe a lábam, engedelmeskedtem, míg ő közélépett és jobb combom végigsimítva fenekem alá nyújt és csípőjéhez illesztette. Ajkai nyakamon időztek, én mindkét kezemmel hajában matattam, még jobban összekócoltam a tökéletesen beállított tincseit.
- Imádom, hogy szőke lettél – nyekeregtem, mire csak egy hümmögést kaptam válaszul. – Tudod te milyen fél lábbal a földön magas sarkúban? – vetettem a szemére, mire felegyenesedett, bal kezével megemelte a lábam és derekára fűzte, így én akadálymentesen kulcsolhattam össze a lábam, ennek hatására már tényleg nem volt köztünk távolság. Ágyékom az övét súrolta, ami eszméletlen érzés volt.
- Van még valami mondandód? – kérdezte szemeimbe nézve. Elmosolyodtam kezeimet arcához simítottam és szeretetteljes csókot nyomtam ajkaira.
- Ne itt – susogtam és bocsánatkérő pillantásom után letett a földre. Felgyűrt felsőmet lesimogatta a hasamra, mire kuncogva igazgatni kezdtem a haját. – Ha meglátja a fodrász mit műveltem veled, kitér a hitéből – mondtam félhangosan mire vigyorogva szántotta végig ujjaival a haját és vállat vont.
- Kit érdekel. Szóval… most ki kell mennünk? – kérdezte, és tudtam, hogy nem akar a többiekhez visszamenni.
- Sajnos. Szerintem vége a műsornak is és mindenki minket keres. Kb. egy fél órája tűntünk el.
- Gyűlölöm ezt – motyogta, és tudtam, hogy a titkolózásra gondol. Összefűzte ujjainkat és úgy csapta ki az ajtót. Tudtam, hogy dühös, amiért véget kellett vetnünk meghitt pillanatainknak. A folyosón néhány ember mászkált, de nem nagyon foglalkoztak velünk, így vette a bátorságot és még egyszer felém fordulva szólásra nyíló ajkaimra tapasztotta ajkait. Nem álszenteskedett, rögtön betört nyelvével a számba. Tudtam, hogy nem szabadna, mert bárki észrevehet bennünket, de olyan soká vártam, már erre, hogy nem mondhattam ellent neki. – Te jössz, vagy én?
- Azt akarod, hogy Suho is szemtanúja legyen? – kérdeztem lihegve, és kezem arcára simítottam. – Neked kell jönnöd. Én egyedül vagyok.
- Igaz – elvette a kezem és megpuszilta a kezem.
- Oh! – hallottunk egy döbbent hangot és elfelejtettünk szétrebbenni. Már felesleges volt. – Jongin? Ye Jin-ah? – a hang forrásához fordultunk és megkönnyebbülten nyugtáztuk, hogy csak Kyungsoo az.
- Úgy látom, szent a béke – mosolyodott el, nyugodt tekintete egy pillanatra sem változott. – De téged égen földön keresnek – mutatott rám, mire felszisszentem, és elengedtem Jongint. D.o rögtön magához intette a fiatalabbikat, aki engedelmesen odament és engedte, hogy a másik átkarolja a vállát. Lopva rám pillantott és édesen elpirult.
- Ugye számíthatok arra, hogy titokban tartod Dodo bácsi? – rebesgettem felé a szempillámat, mire vigyorogni kezdett.
- Feltétlenül. Utálom, hogy így hívsz – ingatta a fejét.
- Én pedig imádom, hogy engeded nekem – elindultam feléjük. – Keress majd meg – intéztem szavaim a férfim felé. – Sziasztok! – futó léptekben indultam el társaim felé, akik hót idegesen fogadtak az öltözőben. Amint megérkeztem, mindenki felpattant, hogy végre haza mehetünk. Én is rettentően örültem ennek.

Hazaérve elmentem letusolni és kimostam a hajam is. Utáltam, hogy telefújták négy kiló hajlakkal, hogy kezelhetetlenné váljon. Kicsit vizesen, de felfrissülten vetődtem le az ágyamra. Nyugtáztam, hogy hajnali fél egy, majd a telefonom kezembe véve írtam egy smst a barátnőmnek, aki a youtube linket is küldte.

„Összejöttünk” – csak ennyit írtam, és nem bántam, hogy fel fogom ébreszteni, hozzá volt szokva a hajnali sms-ezgetésekhez. Mosolyogva vártam a választ, elfeküdtem kényelmesen az ágyamon, mire már pittyegni is kezdett a telefonom.

„Engedj be” – csak ennyi állt az üzenetben én pedig eldobva a telefont felugrottam, megigazítottam a köntösöm és gyorsan ajtót nyitottam. Láthatólag lihegett az ajtófélfának támaszkodott és szó szerint beesett az ajtón.
- Nem úgy gondoltam, hogy már ma este.
- Óh, nem is tudod, mióta várok erre – taszított egyet a testemen és rögtön birtokba vette ajkaimat. Kicsit meg voltam szeppenve, de tetszett, ahogy így letámadott. – Futva tettem meg az utat idáig, szóval értékelhetnéd – csapta le a kapucniját én pedig kuncogni kezdtem.
- A fellépő ruhád jobban tetszett. Gerjesztő látványt nyújtottál benne – mértem végig a melegítős, pulcsis, baseball sapkás valóját. – De egye fene, így is jó leszel – viccelődtem, ő pedig forgatni kezdte a szemét.
- Minden álmom az volt, hogy én hámozhassalak ki abból a szűk nadrágból és te kegyetlenül megfosztottál ettől.
- Óh, de így sokkal könnyebb dolgod van, nem? – kérdeztem ártatlanul köntösöm zsinórját babrálva. Beharaptam alsó ajkam és úgy néztem rá. Amikor láttam kissé elnyílni ajkait, rátettem egy lapáttal és beletúrtam vizes hajamba. Felnyögött és a kanapé háttámlájának tolt.
- Ugye nem fogsz azon aggodalmaskodni, hogy túl gyorsak vagyunk?
- Tíz év neked gyors? – válaszoltam hadarva, mire elvigyorodott.
- Helyes – mondta és újra megcsókolt. Követelőző csókja tette fel az i-re a pontot.

Lezipzározott felsőjét letoltam vállairól, a ruha puhán esett a padlóra, csókunk egyre csak mélyült és vált szenvedélyesebbé. Pólójánál fogva kezdtem húzni a szobám felé, engedelmesen követett. Célunkat elérve felkapott az ölébe, így állva csókolóztunk még pár percig, aztán amikor levegő hiány miatt elváltunk, ráfektetett az ágyra és rögtön utánam mászott. Széttett lábaim közé feküdt, és keze a köntösömet összetartó csomóra tévedt.
- Nincs rajtam fehérnemű – sóhajtottam ajkai közé, mire felmordult és villámsebességgel bogozta ki a nem túl bonyolult csomót. Nem rántotta le rólam, csupán jobb kezét csúsztatta a frottír anyag alá és keresni kezdte gyenge pontjaimat. Én már így is tűrőképességeim határánál mozogtam, így csak puszta simogatása is halk nyögéseket és sóhajokat váltott ki belőlem. Tétlenségem közepette feltűnt, hogy ő még talpig ruhában van. Gyorsan pólója alsó szegélyéhez nyúltam, és amikor észrevette mit szeretnék készségesen hagyta, hogy áthúzzam fején a vékony anyagot. Nem büszkélkedhetett Akhilleusz izmokkal, de én imádtam minden porcikáját. Áhítattal simítottam végig réz színű hasfalán, félig kész izmain és mosolyogva futtattam fel ujjaimat a mellkasára. Elég esztétikus látványt nyújtott, és hirtelen az aggodalom szele csapott meg a saját testemmel kapcsolatban. Amikor kijjebb lökdöste a köntös gallérját, ezzel látni engedte egyik mellem, hirtelen zavar vett uralma alá. Elszégyelltem magam. Alkarom piruló arcom elé tettem és vártam. De érintései abbamaradtak. Emelkedő mellkasom csak még szaporább lett.
- Csak nem zavarba jöttél? – tette fel a kérdést. Ez kicsit gyomron vágott érzelmi szempontból. Nyeltem egy nagyot.
- Nem sokan láttak még így…
- Tudom… ezt is imádom benned – mondta és csókot éreztem bal mellemen. Jobb tenyere jobb mellemre zárult, szájával kényeztette a másikat, mire egy jóleső, kéjes sóhaj hagyta el ajkaimat. Ráharaptam alsó ajkamra, hogy ne legyek hangos, bár tudtam, hogy kettőnkön kívül senki sem tartózkodik a lakásban. De önmagam miatt is ezt kellett tennem, mert szégyelltem, amiért ilyen erkölcstelen hangok törnek elő belőlem.

Feljebb kúszott, arca egy szintbe került az enyémmel, egy egészen aprót lökött a csípőjével, hogy érezzem készen áll. Elakadt a szavam, a következő pillanatban pedig újra megcsókolt. Kicsit abszurd dolog volt, hogy átjött csak azért, hogy lefektessen, de olyan régóta ismertük egymást, hogy egyáltalán nem éreztem azt, bármit is elsietnénk, vagy túl mesterkélt lenne. Úgy volt tökéletes minden, ahogy volt.

Simogató kezei – és nyelve – megtették a hatásukat, olyan izgalmi állapotba kerültem, amiről nem hittem, hogy létezik. Semmi komolyat nem tett még velem, azon kívül, hogy hosszú ujjai bejárták a testem zegzugát és nyelvével feltérképezte a számat, nyakamat, melleimet. Amikor nőiességemhez vezette kezét, hirtelen megmerevedtem. Most kezdődik.

Érezte, hogy a feszültség újra megnő bennem, így megállt egy pillanatra és farzsebébe nyújt. Megcsókolt, hogy elvonja a figyelmem, majd összekulcsolta a kezeinket. Amikor elvált ajkamtól és elengedte a kezem, kíváncsian tapogattam a dolgot, amit markomba helyezett.
- Oh – döbbentem rá, hogy egy óvszert tartok a kezemben.
- Azt hiszem szükségem lesz az irányításodra Gina – ezzel akart kedveskedni. Hogy ne legyek zavarban. Hogy tudjam, ez lesz neki az első. Hogy tudjam, ő még azt sem tudja, a kezemben lévő tárgyat, hogyan használja biztonságosan. Ez megmosolyogtatott és következő próbálkozására, már nem álltam útját. Óvatosan siklott keze lábam közé, és amikor célba ért, kirázott a hideg, a csomaggal a kezemben hátradőltem és hagytam magam sodródni az árral.
Tapasztalatlanságát ujjain keresztül is érezni lehetett, nem tudta, mit hogyan, mennyire érintsen, tudtam, hogy kísérletezik rajtam. De legyen. Nem bántam. Így is örömet okozott. Egy kis idő elteltével, mikor véletlenül simított végig csiklómon és figyelmen kívül hagyta, nem tudtam parancsolni kezemnek, és az övére téve sajátomat, megmutattam mire vágyom. Félős puszit nyomott az arcomra és folytatta az előző folyamatot. Végigsimítottam középső ujján, mire vette a célzást és óvatosan kezdte nyomni. Felnyögtem a feszítő érzéstől, ő megrémült, és kirántotta onnan, ami egy újabb nyögést váltott ki belőlem. Megráztam a fejem és visszavezettem a helyes irányba.
- Ez azt jelentette, élveztem – búgtam, mire láttam, hogy elvigyorodik és próbál kicsit bátrabban viselkedni. – Nem vagyok porcelánbaba Jongin. Nyugodtan légy férfi, tudom, hogy visszafogod magad. Én is arra vágyom – oktattam halkan, mire bólintott, elvigyorodott és középső ujjához csatlakoztatott még egyet, határozottan tolta fel belém, majd röpke perccel később még egyet. Ledöbbentem, de nem szóltam semmit. Hüvelykujja csiklómon körözött, bennem lévő ujjaival pedig mozogni kezdett. Innentől tudtam, jó ötlet volt hagyni, hogy szárnyaljon a fantáziája alapján.  

Amikor úgy éreztem épp eleget kényeztetett, megragadtam melegítő alsója szegélyét és türelmetlenül kezdtem lejjebb tuszkolni. Kai rásegített, láttam tekintetében a hirtelen felcsillanó izgalmat.
- Nem mintha én sokkal tapasztaltabb lennék – motyogtam.
- De neked már volt benne részed.
- Egyszer, és szar volt – mondtam és bokszeren keresztül simítottam végig férfiasságán.
- Nekem még annyira sem – nyekeregte, miközben összeszorított szemekkel tűrte kéjes kínzásomat. – Vedd le… - kérte, mire mosolyogva leheltem csókot szájára.
- Akarsz engem, igaz? – izmos nyakára is csókot nyomtam, majd vállára és kulcscsontjára. Heves bólogatás volt a válasza.
- Az nem kifejezés. Évek óta – hadarta és ülő helyzetünket meg akarta változtatni. Lenyomtam az ágyra és felé másztam. Végigcsókoltam a mellkasát és hasát, de engem is egyre nagyobb zavar kerített hatalmába. Halkan nevetgéltem a szerencsétlenkedésünkön, míg azt figyeltem, milyen átszellemült a tekintete. Megszánva, a további játszadozásomtól, megszabadítottam szűkké vált ruhadarabjától, amit messzire rúgott le a lábáról. Hevesen dobogó szívvel és remegő kézzel vettem kezembe és simítottam végig a teljes felületet. Egy reszketeg sóhaj hagyta el ajkait, amitől kicsit felbátorodtam.
Mozgolódni kezdtem sarkamon ülve, én is izgatottá váltam, ahogy őt néztem. Csípőjére ültem, lehajoltam hozzá, elvettem kezét szeme elől – ugyanazt csinálta, amit én korábban – és körbecsókoltam az arcát. Felvettem az ágyról az óvszeres tasakot, és miközben mélyen a szemébe néztem fogammal feltéptem a csomagolást. Egy mély sóhaj szakadt ki tüdejéből, vigyorogva vontam fel a szemöldököm és lejjebb araszolva testén, felhelyeztem rá a biztonságot nyújtó anyagot. Feszült figyelemmel kísérte végig cselekedetem, csak akkor, amikor végeztem, engedte ki a benn tartott levegőt. Ez nevetésre késztetett, de csak egy gyenge kacajra futotta tőlem.

Ezek után komolyabbra fordultak a dolgok kettőnk között. Az ösztöneire hallgatva kerekedett felém, és nem hagyta tovább, hogy én irányítsak. Szívesen adtam neki ezt a szerepet, jobban szerettem, ha a férfi tényleg férfi. Jongin pedig határozottan férfi volt, még hozzá nem is akármilyen.
Meglepő, mennyire kerültük a másikat évek óta, mennyire félreismertük a másik cselekedeteit és gondolatait. Végig abban a hiszemben voltunk, hogy cask barátként tekintünk egymásra. Aztán egy nap alatt megfordult velünk a világ, és úgy éreztem nem tudnék tovább élni, úgy, hogy ne érezzem őt magam mellett más értelemben. Nem is tudom, hogy tudtam eddig nélkülözni őt, úgy, mint a szerelmem. Jó, valljuk be, volt egy gyenge próbálkozásom hónapokkal ezelőtt, de elmondása szerint, nem esett le neki, hogy az egy vallomás volt.

Mélységesen bánom, amiért nem voltam akkor határozottabb.

Döbbent és mélyről jövő nyögés szakított ki a világomból. Jongin hirtelen jött, nem voltam rá felkészülve, így nem mondom, hogy rögtön élvezni tudtam. Az ő visszatartott, szerény nyögései mégis nyugalmat adtak, és örömet. A behatolást követő pár percben nem moccant. Szokta a helyzetet és hagyta, hogy én is ezt tegyem. Hálás voltam neki ezért. Amikor úgy éreztem, már minden rendben, mozdítottam egyet a csípőmön, mire kissé elnyíló ajkakkal meredt rám. Tekintetem látva csibészesen elvigyorodott és meglendült a csípője.
- Oh Istenem – nem akartam szavaimmal biztatni, beszélni sem akartam, de ha ebből az elégedett nyögésből nem is jött volna rá, szorításom lapockáján és vállain, tekintetem, csípője köré tekeredett lábaimból biztosan rájött volna. Kijelentésemet halk kuncogás követte.
Egy kicsit gyorsabb iramra kapcsolt, összeszorítottam a szemeimet, majd egy csókot éreztem a nyakamon. Beletúrtam szőke hajába, rájöttem, mennyire megkedveltem ezt a frizurát, rá is beszélem majd, hogy soha ne váltson…

Olyan forró csókokkal jutalmazta a nyakamat és környékét, hogy csak attól el tudtam volna alélni. Kívánatos ajkaihoz néha nyelvét is társította, forró izma hab volt a tortán. Imádtam.

Ahhoz képest, hogy én voltam neki az első – szó se róla, olyan volt, mintha nekem is az lett volna, annyira tapasztalatlan vagyok én is – abszolút nem lehetett ezt észrevenni. Biztos ösztönből jött neki minden, de olyan magasságokba repített, amiről nem hittem, hogy valaha is eljutok majd.

Ez volt az a szexiség, amit a színpadon táncolva is kifelé mutat. Tudtam, hogy valahol mélyen lakozik benne ez az énje is, és mérhetetlenül voldoggá tett, hogy én csalogathattam elő a rejtekhelyéről.

Megállíthatatlanul folyó gondolataimból minduntalan kiragadott, egy – egy férfias hörgés, nyögés, sóhaj elhangzásával, ezzel csak még jobban fokozva izgalmam és élvezetem. Miközben vágytól elborult arcát tanulmányoztam, megpillantottam valamit átsuhanni tekintetén, egy kicsit megállt, vett egy reszketősre sikerült levegőt, mielőtt lehunyta volna pilláit rám sandított, elvigyordott, amikor látta, hogy őt nézem. Kezével combom simította végig, majd térdhajlatomnál fogva, az oldalára fordult és lábam magára tette. Igen, így lasabb tempót tudott diktálni, de sokkal élvezetesebb volt. Megragadtam a fejem alatt lévő párnát, kirántottam onnan és szégyentelenül nyögni kezdtem. Nem voltam ura a testemnek és tetteimnek, erősen megmarkoltam a fenekét, ezzel mintegy bíztatva.

Percekkel később bekövetkező beteljesülése magyarázta meg az előző tekintetet és a pózváltoztatást. Hosszú pillanatokig rángatóztak izmai, hasfala aljánál is éreztem összehúzódó izmait, ami mosolyra fakasztott. Szorosan hunyta le szemeit, lihegett, szaporán szedte a levgőt, végül elernyedt fáradt teste, és ölelésébe vont. Tettének gyengédségén éreztem, hogy hálás.

Amikor realizálódott bennem, hogy ő bizony célba ért, viszont én nem, önzőn ordította elmém, hogy ne, még ne hagyja abba, de szeretetem felé elnyomta dühös elmém, és mosolyogva cirógattam haját és hátát. Megnyugtató puszikkal halmoztam el nyakát és vállát, édes szavakat susogtam a fülébe, tudtam, hogy jólesik neki.

Vállam gödréből előbújva, kipirult arccal meredt rám. Nem tudtam leolvasni arcáról semmit, csak érzékeltem, hogy újra megmozdul bennem. Lábaim izgatottan mozdultak meg, tudtam, hogy nem kellett volna már sok az előbb, ahhoz, hogy én is elélvezzek, már éreztem az előszelét, de nem hibáztathattam. És nem is akartam.
- Máskor követeld – mondta rekedten és válasz nélkül kezdte tépni ajkaim.
- Mit? – kérdeztem, amikor eváltunk egymástól.
- Tudom, hogy még nem mentél el … - felelte természetes hangnemben és csípőjével előre mozdult. Kikerekedett szemekkel néztem rá, újra rám törő vágytól torkomra forrtak a szavak, azt hittem mentem sírva fakadok.
- Jongin… - végül csak ennyit mondtam. – Nem… muszáj…
- De igen. Ne sértegesd az egóm. Kell, hogy nekem add – mondta és újra nekiveselkedett. Halkan elnevettem magam, vállainál fogva eltoltam magamtól, és nehézkesen, de fordítottunk a szerepeken. Én voltam felül.
- Szeretem a domináns nőket – mondta huncutul csillogó szemekkel, és kezeit feje alá gyűrte.
- Még szerencse – válaszoltam. Mellkasára támaszkodtam, váltottunk egy hosszú pillantást, végül én kaptam el a tekintetem. Nem törődve a helyzet kínosságával – még meg kell tanulnom kezelni az új kapcsolatunkat – lassú, körkörös mozgásba kezdtem a csípőmmel.
- Gyerünk kicsim, most én vagyok a színpad. Táncolj rajtam – nyögte szemtelenül, mire beharaptam also ajkam, és e gyenge noszogatás is megtette a hatását.

Kezeit nem sokáig pihentette feje alatt, sokat segített simogató ujjaival, és tempódiktálásával.

Mondanom sem kell, nem tartott sokáig míg felküzdöttem magam a gyönyör kapujáig. Hatalmas sóhajjal vegyes nyögéssel engedtem el magam.
- Ez az! – suttogta elégedetten, és beleszorított a derekamba, ami alap esetben lehet, fájt volna, de most csak még jobban tetőzte élvezetemet. Élvezte, hogy élvezem, és szerető simogatásokkal próbálta nyugtatni pihegő testemet. Pár pillanat volt az egész, de felért az eddigi életemmel. Ráborultam a mellkasára és őrült tempóban kapkodtam az éltető oxigén után.
- Tejóég – hadartam és csókot nyomtam a mellkasára. Legördültem róla, melléfeküdtem, lábaink összegabalyodtak, fejemet kinyújtott karjára hajtottam, kisimította izzadt hajamat a homlokomból és megpuszilta. Mosolyogva pihegtem még mindig, és úgy éreztem felesleges lenne megszólalni. Csak elrontanám vele a pillanatot.

Kai egy pillanatra elhúzódott tőlem, megkereste az ágy sarkába rugdosott vékony takarót és félig magunkra húzta. Felvettük az előző pózunkat, jóleső sóhaj hagyta el ajkaimat, amin felkuncogott. 

Nem tudom mennyi idő telt el köztünk csendben, de hirtelen egy gondolat ötlött a fejembe, amit bármennyire is esett nehezemre kimondani, ki kellett. Felkönyököltem és úgy néztem rá. Ahogy találkozott a tekintetünk, nem tudtam megszólalni. Annyira édes volt. Úgy mosolygott, hogy fehér fogai kivillantak, szemei egész arca is mosolygott. Ő is felkönyökölt és így kezdtük el vizslatni a másik arcát. Hirtelen boldogságot éreztem, ezért elkaptam a tekintetem és a párnába fúrtam az arcom. Édes hangon kacagott fel és átkarolta a vállamat. Visongtam párat, hogy levezessem az érzéseimet, majd újra ránéztem.
- Nem hiszem el, hogy átléptük a határunkat – motyogtam áhítattal.
- Jaj végre, kb. három éve erről álmodozom – forgatta a szemét és rajtam nyugvó ujjai kis köröket írtak le bőrömön. Válaszul elmosolyodtam és mellkasára pillantottam.
- Irtó szexi, hogy ilyen barna vagy – csóváltam a fejem és engedve a csábításnak finom csókot leheltem előbb említett részére. Belesimított a hajamba.
- Szerinted én mit érzek, akárhányszor rád nézek? – kérdezte elgyengült hangon. Megérintett hangjának tónusa, szelíden mosolyogva vicceltem el.
- Vágyat? – pillantottam fel szemeibe, melyek újra mosolyogva meredtek enyéimbe.
- Elégedettséget. Büszkeséget. Birtoklási vágyat. Szeretetet – sorolta halkan és minden szó után nyomatékosan nézett szemembe, majd a végén lehajolt hozzám és megcsókolt. Röviden, aranyosan. – Hiába voltunk csak barátok, akárhányszor a közelemben tudtalak, elég volt egy pillantást vetnem rád, de ha megöleltelek ez az érzés egy re erősödött bennem. Szóval mindig arra gondoltam: Ő az enyém. Senki másé. Szabad nekem ilyenekre gondolnom?
- Azt akarom, hogy ilyenekre gondolj – vágtam rá a választ, mire közelebb kúszott és újra megcsókolt, most hosszabban. – Nem akarom azt, amit mondani fogok, de el kéne menned.
- Ne már – sóhajtott fel és elengedett. Felült. Beletúrt hajába és morcosan nézett rám.
- Hiányolni fognak a többiek, engem pedig reggel meglátogat a menedzserem.
- Nem érdekel.
- Vállalod a felelősséget?
- Van értelme titkolózni?
- Óh, de még mennyire – válaszoltam bólogatva.
- Titokban akarod tartan?
- Ameddig cask lehet – bólintottam újra komolyan. – Csak addig van nyugtunk, amíg csak ketten tudjuk.
- Ebben van valami – sóhajtott fel.
- A kiadónak is elmondjuk majd… kicsit később. Én élvezem a lopott pillanatokat meg a spontán légyottokat – súgtam és nyomtam egy csókot a füle tövébe. Reszketeg sóhajt hallottam, amin elmosolyodtam.
- Legyen. Meggyőztél. Bár nem hiszem, hogy a srácok elől el tudom titkolni. Kyungsoo hyung már így is tudja.
- Ők kivételes esetnek számítanak. A kis foci csapat – forgattam a szemem és közel bújtam hozzá. – Szóval, most menj – sóhajtottam, mire ő is így tett.
- Igenis asszony – mondta, majd fáradtan nyögve kecmergett ki az ágyból és keresni kezdte a holmijait. Csendben bámultam őt, lestem minden mozdulatát, figyelemmel kísértem öltözködésének minden pillanatát, mosolyogva hagyta, hogy legeltessem rajta a szemem. Amikor a sapkát is a fejébe húzta, elégedett vigyorral az arcán jött vissza hozzám, lehajolt és szenvedélyes csókba invitált. Készségesen, örömmel viszonoztam a gesztust.
- Remélem tetszett a műsor – motyogta a számba.
- Mondanom sem kell, mennyire – sóhajtottam a választ. Homlokát enyémnek döntötte.
- Ugye akkor, mi most…nekünk… barát-barátnő kapcsolatunk van? – kérdezte, és éreztem, hogy zavarban van. Kezeimet arcának két oldalára simítottam és puszit nyomtam az orrára. – Úgy értem…Gina lennél a barátnőm? – egészítette ki még nagyobb zavarban. Meghatottan vigyorodtam el és pár perces csend után szólaltam meg.
- Minden vágyam, hogy a barátnődnek mondhassam magam Jongin.