25. rész

Leesett állal meredtem magam elé, Jongin újra tudomást sem véve rólam táncolt a tükör előtt, hangosan dübörgött a zene, engem pedig annyira felzaklatott, hogy moccanni sem bírtam. Amikor a tükörben találkozott a tekintetünk, és ő önelégülten elmosolyodott, hangosan felnyögtem, megráztam a fejem és feltápászkodtam. Úgy döntöttem ideje visszamenni védelmező Kyungsoo oppához.

Sietősen távoztam a teremből, de nem tettem meg nagy utat, szó szerint beleütköztem Sehunba. Felnéztem rá, ő a karjaimat fogta, hogy hátra ne zuhanjak, döbbent arca helyrerázott, és lassan elmosolyodtam, bevetve minden színészi tehetségemet.
- Hová ilyen sietősen?
- Reménykedtem, hogy elkaplak még a mosdóban – kacsintottam rá kacéran, ő meg szélesen elmosolyodott. Nem válaszolt semmit, végigvitte rajtam a tekintetét, körbe nézett, a folyosón nem volt egy árva lélek sem, ezért határozottan nekitolt a falnak és ráhajolt az ajkaimra. Dübörgött a szívem, vízhangoztak bennem Jongin szavai, ugyanakkor megrészegített Sehun közelsége és illata, így rövid időn belül felengedtem és úgy simultam a karjaiba, mintha mindig is oda tartoztam volna. Vártam a csókjára, de nem szelte át kettőnk között a távolságot, amit furcsálltam, így rosszallóan nyüszögő hangot hallattam, ő pedig elmosolyodott. Orrával hozzáért az enyémhez, megsimogatta, majd homlokát a homlokomhoz támasztotta és lehunyt szemekkel mosolygott. A romantikus légkör, amit varázsolt mellbe vágott, és majdhogynem elérzékenyültem a gyengéd érintésektől.
- Most nem foglak megcsókolni – súgta, de erre már rájöttem a gesztusaiból. Bólintottam, ő is biccentett, és homlokát elemelte tőlem, fejét vállamra hajtotta, derekamat karolta lazán karjaival, én pedig hátára simítottam kezeimet és hátradöntöttem a fejem a falnak.
- Néha lehetetlenül romantikus vagy – mondtam, majd belecsókoltam a hajába.
- Tényleg? – hangja halk volt és megcsikizte az oldalamat, mire összerándultam, de uralkodtam magamon.
- Ühüm. És szeretem ezt benned – éreztem, hogy megmerevedik, nekem pedig lassan eltűnt a mosolyom. Nem. Nem azt mondtam, hogy őt szeretem, hanem valamit benne. De a tény, hogy kimondtam a „szeret” szót félelmetes. Nem is gondolkodtam, csak ösztönszerűen jött. Egy pár pillanat múlva Sehun felemelkedett és szembe nézett velem. Magabiztos maradtam, nem fogok elkezdeni magyarázkodni, mert igazat mondtam.
- Azt hiszem, mégis megcsókollak – rekedt hangja újra mosolyra fakasztott, bólintással egyeztem bele, ő pedig megrázta a fejét, kicsit azt üzenve, hihetetlen vagyok, aztán az ajkai puhán értek az enyémhez. Kóstolgatva, finoman becézve érintett, amitől végigfutott rajtam a borzongás, hátáról felcsúsztattam karjaimat a nyakába és közelebb vontam őt magamhoz. Ő is szorosan átölelt, és elmélyítette a csókot, de továbbra is finom és lassú maradt, nem rontotta el a pillanatunkat azzal, hogy bevadult volna, vagy követelőzőbb lett volna.
Percekkel később váltam el tőle, szó szerint kimerültem a csókban, de amint belenéztem csillogó barna szemeibe, melyek csak úgy mosolyogtak, új erőre kaptam és most én tapadtam ajkaira. Zokszó nélkül viszonozta, belevigyorgott, amitől nekem is vigyorognom kellett, így megálltunk és irtó közelről szemléltük a másikat. Megsimogattam a tarkóját, finom puszit nyomott a számra, de nem húzódott távolabb. Mondani szerettem volna valamit, bármit, akármit, de nem akaródzott megtörni a pillanatot. Most úgy éreztem szerelmes vagyok.
Aztán Sehun elmosolyodott, adott még egy puszit, és újra a vállamra hajtotta a fejét. Bennem pedig újra megfogalmazódott a gondolat: Mi van, ha tényleg szerelmes vagyok belé?

Szórakozottan simogattam a haját, játszadoztam a tincseivel, a folyosón ültünk, ő továbbra is a vállamra hajtotta a fejét, én pedig csak néztem magam elé, és nem beszélgettünk. Így volt minden tökéletes.

Arra eszméltem, hogy kivágódott nem messze tőlünk egy ajtó, majd megjelent egy kicsit frusztrált Jongin és kettőnkre meredt. Megálltak az ujjaim Sehun hajában.
- Hoppá, hát erről megfeledkeztem – vigyorgott Sehun, de én nem társultam. Jongin közeledő alakját néztem és újra felcsengtek bennem szavai. Nyomatékosan rám meredt, majd egy dühös pillantás elegendő volt Sehunnak, felém fordult, vállat rántott, megcsókolta az ajkaimat, majd feltápászkodott.
- Fél órája, hogy kijöttél a teremből, Sehun! – fedte meg, mire a szőke vőlegényem behúzta a nyakát és elnevette magát.
- Bocsánat, na. Elvette az eszem és időérzékem – a pillantásából tudtam, hogy direkt hoz szóba, emlékeztetőül: én az övé vagyok. Ettől pedig megnyugodtam. Én is felálltam, de nem követtem a két fiút, nem akartam nézni, ahogy szempárbajoznak, meg merednek rám, így az énekes pacsirták terme felé sétálgattam.

Amikor kinyitottam az ajtót megcsapott a nevetés hulláma, annyira más volt a hangulat, hogy engem is rögtön mosolygásra fakasztott. Közelebb érve azt láttam, hogy Baekhyun a földön fetreng és nevet, az arcába húzott sapkával, miközben Suho próbálja nyugtatgatni. Kyungsoo értetlenül mered rá, Chanyeol pedig lágy mosollyal az arcán nézi a szeretett férfit. Megköszörültem a torkom, mire mind rám néztek, Yeol csak megforgatta a szemét, Suho pedig jött üdvözölni.
- Meguntad az uradat? – kiabálta Baek a földről, felkacagtam, és megráztam a fejem.
- Kicsit bajba kevertem, ez minden – rántottam vállat.  – Hagyom, had dolgozzanak nélkülem. És itt mi a nevetés tárgya? – érdeklődtem és befészkeltem magam Kyungsoo mellé, ő pedig készségesen karolta át a vállamat.
- Azt hiszem én, de még mindig nem értem miért – vont vállat és sóhajtott fel, hátra fordítottam a fejem, hogy küldjek felé egy „légy türelemmel” tekintetet, de mosolygott, így nem volt semmi baj.
- Annyira nem volt vicces – mondta Suho oppa is. – Baek megkergült – ő is vállat vont.
- Hé, ne már. És még olyan hírek keltek napvilágra, hogy Kyung egyre jobb a táncban – hahotázott továbbra is Baek.
- Most miért? Akkora seggfej vagy – duzzogott Kyungsoo.
- Miért, mi volt? Egy szót sem értek – pislogtam Baekre ő pedig vigyorogva mesélni kezdett, hogy régebbi dalokat énekeltek, amikor kitalálták, hogy táncoljanak is hozzá valami egyedi módon, és elmondása szerint Kyungsoo úgy nézett ki a berogyasztott térdével, mint egy becsinált vénember. Kyungsoo most már tényleg dühös volt, és rákiabált az idősebbikre.
- Szeretnék énekelni veletek – vetettem fel az ötletet, kissé bizonytalanul. Csend fogadta az ötletet, így rögtön meghátráltam. – Oké, felejtsétek el, hülyeség az egész!
- Nem, nem, nem, benne vagyunk, igaz srácok? – kelt fel Baekhyun gyorsan és elém csúszkált törökülésben a padlón. A térdemre helyezte kezeit és mosolyogva nézett fel rám.
- Nem énekelek túl jól, de színésznő lennék, vagy mi a szösz és tanítottak bennünket énekelni, nem buktam meg belőle – vontam vállat. – Szeretném, ha javítanánk az énektudásomon, elméletileg nem vagyok reménytelen eset, de örülnék, ha ti is megmondanátok. Mivel anyuék pénzelték a sulimat, nem vagyok teljesen biztos abban, hogy ezzel kapcsolatban is őszinték voltak velem a tanáraim.
- Oké, persze, segítünk – bólintott Suho, én pedig rámosolyogtam.
- Mit énekeljünk? – kérdezte mellettem Kyungsoo. Nem kerülte el a figyelmem, hogy Chanyeol még mindig nem szól hozzám, ha nem muszáj, ami szomorú, de egyszer talán, majd felenged.
- Valamit tőletek. Lassút. A tüdőkapacitással gondjaim vannak.

A következő fél órát a saját balladáik eléneklésével töltöttük, adtak szöveget, de általában ment anélkül is, jól éreztem magam, sokat hülyéskedtek és nem akadtak ki a hibákon, amiket ejtettem, vagy nem röhögtek ki, hogy béna lennék. Nem sűrűn kellett énekelnem egy-egy darabban, de ha mégis, mindig bizonytalanul álltam hozzá, most viszont a srácok ajánlottak egy-két praktikát, amivel könnyedén fejleszthetném az énektudásomat. Csak, hogy felesleges, mert már nem nagyon lesz alkalmam színészkedni.

Nem sokkal később a két fiú csatlakozott hozzánk, leültek és tovább beszélgettünk. Nem tudom minden próbájuk így szokott-e zajlani, vagy csak én hiúsítottam meg az egészet, de élveztem a srácok társaságát.
Jongin ígéretéhez híven mindent megpróbált annak érdekében, hogy figyeljek rá. Kezdjük azzal, hogy mellém ült. Arrébb lökdöste Baekhyunt és mellém ült. Kósza érintések itt-ott, zavarbaejtő pillantások hébe-hóba, kínos megszólalások és stb. Sehunt elnézve nagyon is irritálta az egész, és látszott rajta, hogy visszafogta magát. Túl sokat voltam zavarban, és nem segített, hogy távol voltam Sehuntól, így kimerészkedtem a mosdóba, ahová Baek kísért el. Természetesen ez egy tökéletes pillanat volt arra, hogy előhozakodjak a témával. Csendben sétált mellettem, ami arra engedett következtetni, hogy a jókedve csak a többiek kedvéért van.
- Jól vagy? – kérdeztem tőle. Rám nézett és lassan elmosolyodott.
- Persze.
- Beszéltél vele?
- Nem. Nem igazán akarok vele most kettesben lenni – zavartan megrázta a fejét.
- Egy szobában éltek Baek, ne butáskodj…
- Te nem tudod milyen nehéz most nekem – sóhajtott fel. – Nem is kérem, hogy érts meg, de én tudom, hogy most arra van szükségem, hogy ne legyek vele kontaktban. Csak így tudom rendezni magamban a dolgokat.
- Érzel iránta valamit? – félve tettem fel a kérdést, mert nem akartam, hogy mérges legyen.
- Nem tudom Hana, oké? Úgy érzem hibát követtem el az éjjel, ugyanakkor nem tudok elsiklani a tény felett, hogy élveztem… és ez kurvára kiborító, érted? – zaklatottan beletúrt a hajába könyörögve nézett rám. Megsajnáltam, így csak bólintottam és a karjára simítottam a kezem.
- Hogy akarsz távol lenni tőle?
- Magam sem tudom…
- Mennyi időre van szükséged?
- Nem tudom. Talán egy éjszakára… kettőre… nem tudom – újra megrázta a fejét.
- Akarsz hozzám jönni? Rengeteg üres szobánk van – szelíden mosolyogtam rá, ő pedig döbbenten fordult felém és mindketten megálltunk.
- Nem tudom belemenne-e a menedzser… De szívesen élnék a lehetőséggel.
- Ne szólj neki – rántottam vállat. – Légy kicsit bajos idol oké? Mint a sorozatokban. Nem árt, ha adsz neki egy kis melót.
- Meg fogom szívni.
- Szerinted hagynám?
- Köszönöm – megölelt én pedig mosolyogva öleltem vissza.
- De az új házban is maradhatsz, csak fel kell töltetnem a konyhát.
- Remek lenne!
- Akkor vedd úgy, hogy ezt megbeszéltük. Chanyeollal mi lesz? Félre fogja érteni. Beszélned kellene vele, hogy miért mész el.
- Nem tudom megtenni.
- Rendben, akkor majd én – vontam vállat. – De lehet, hogy Sehunra bízom. Én nem vagyok nagy kedvence.
- Jó, jó, köszönöm, menj pisilni - hessegetett be a mosdóba.
- Nem kell pisilnem.
- Akkor minek jöttünk ide? – értetlen arckifejezése láttán elmosolyodtam.
- Mert zavarban voltam – a szemeibe néztem, ő pedig ráncolni kezdte a homlokát. – Nem furcsa mostanában Jongin viselkedése? – kérdeztem rá.
- Hmm, az utóbbi időben kicsit csendes. És olyan titokzatos… - vártam, hogy leessen neki a tantusz, pár perc múlva kikerekedett szemekkel nézett rám. – Csak nem?
- Azt hiszem igen. Mi… szóval ez kissé bonyolult. Sehun nagyon elutasító volt velem, bár ezt észrevehetted, én pedig nagyon kevés idő alatt megkedveltem Jongint. Ő pedig… nos többet szeretett volna a barátságnál, én pedig hezitálva olykor-olykor beadtam a derekam neki. De nem rég rendeződtek a dolgaink Sehunnal, és azt hiszem Jongin ezt nem akarja elfogadni.
- Most nem tudom elítéljelek-e vagy sajnáljalak – ez kissé fájt, de számítottam rá.
- Sehunnak barátnője volt és azt mondta nem szakít vele miattam. Így közelebb kerültem Jonginhoz, mert könnyebb volt így elfogadnom a tényt, hogy a vőlegényemnek nem kellek.
- Határozottan sajnállak – bólintott felém. – Nem gondoltam, hogy ilyen bonyolult kapcsolatotok volt van vagy micsoda.
- Hidd el, én sem hittem, hogy ez lesz, mikor hazajöttem – nekidőltem a mosdótálnak és kereszteztem a karom a melleim előtt. Minden fontos beszélgetésem a női mosdóban zajlik. Ez vajon mit jelenthet?
- Szóval szereted Jongint? – megráztam a fejem a kérdésre. – És ő szeret téged?
- Nem tudom. Ahogy viselkedik… nem igazán tudom eldönteni. Úgy hiszem, kedvel.
- És Sehunt szereted? – a kérdésre nem válaszoltam. Elmosolyodtam és magam elé idéztem Sehunt, figyeltem a saját reakcióimra.
- Nos… tulajdonképpen, nem tudom. De valami elkezdődött. És hálás vagyok az érzésért.
- És szerinted Sehun szeret téged?
- Rosszabb vagy minden pszichológusnál, kedvesem. De sajnos nem tudom a választ. Remélem, hogy igen, vagy legalább kezd.
- Húha, hát ez egy jó kis érzelmi labirintus.
- Nekem ne mondd… na, menjünk, mielőtt azt gondolnák lehúztuk magunkat a wc-én.
- Hé, nekem pisilnem kell! – gyorsan kiszaladt a mosdóból és átment a férfibe, elvégezte a dolgát és visszaindultunk a többiekhez.

Határozottan feszültebb volt a légkör, mint mielőtt elmentünk. Értetlenül pislogtam Sehunra, de ő azzal volt elfoglalva, hogy felnyársalja a tekintetével Jongint, aki maga elé meredt és mosolygott. Nem tudom mi történt, de talán jobb is így. Leültem a padlóra Sehun mellé, amint észrevett, birtoklón megszorította a derekam és közelebb rántott magához. Hagytam neki, ha ez az, ami megnyugtatja, akkor legyen. Junmyeon viszont nyugodt volt. Ahogyan Kyungsoo is. Chanyeol el volt a saját világában, a senki és semmi nem érdekel világában, gondolom még mindig lefoglalja Baekhyun meg a viselkedése. Szóval csakis a vőlegényem és Jongin között történhetett valami.
- Mi a baj? Késsel lehet vágni a feszültséget – a nyakához hajoltam és úgy kérdeztem, nem akartam, hogy a többiek is hallják a szavainkat. Közben figyelemmel kísértem, hogy Baek a lehető legtávolabb ült le Chanyeoltól, aki ezt szintén észrevéve hatalmasat sóhajtott. Kezdtem sajnálni őt.
- Semmi, nincs baj, ne törődj velem – felém fordult és arcon csókolt, de nem tévesztett meg.
- Mondott valamit, igaz? – felvontam a szemöldököm és a szemeibe néztem. Sehun felsóhajtott és elkapta a tekintetét. Felborzolta a haját, majd válaszolt.
- Jogot formált rád. Kijelentette, hogy nem érdekli, hogy elveszlek feleségül… meg hasonlók – megköszörülte a torkát és újra Jongin felé pillantott. A fiú felénk nézett, dobott nekem egy mosolyt, majd kacsintott is. Döbbenten nyögtem fel, Sehun pedig éreztem, hogy megfeszül mellettem.
- Ne figyelj rá, hallod? Nincs szükségem rá – ráztam a fejem. – Boldog vagyok, oké? Ne számítson neked más – kézfejemmel végigsimítottam az arcélén, hogy magamra vonhassam a figyelmét. Amint ezt megkaptam, bíztatón elmosolyodtam, ő pedig felsóhajtott és a nyakamba temette arcát.
- Azt hiszem kissé birtokló típus vagyok – mondta, mire kuncogva vállat vontam.
- El tudom viselni.
- Lépjünk le?
- Nem akarsz a srácokkal lenni? – kérdeztem és felemeltem a fejét, mert csikizte a nyakamat.
- Vannak veled jobb terveim is – vigyorgott sejtelmesen.
- Remélem egyikünk sem meztelen a tervedben, mert azt meghiúsítom.
- Ó, olyan ünneprontó vagy… - lebiggyesztette az ajkát, mire felnevettem és megcsókoltam. Rövid volt és visszafogott, aztán olyan szemekkel nézett rám, amit nem tudtam nem megmosolyogni. Felálltam és a kezem nyújtottam felé, készségesen elfogadta a segítő jobbomat, majd amikor feltápászkodott ujjainkat összekulcsolta és felém dobott egy félmosolyt.
- Hát, srácok bontom az egységet. Azt hiszem mára befejeztük.
- A maknaenk mostanában nem úgy viselkedik, ahogy egy maknae, nem? – kérdezte Chanyeol. Meglepett, hogy megszólalt, amikor rápillantottam egészen normális képet vágott. Magamban felsóhajtottam, majd magamra erőltettem egy mosolyt.
- A barátnő meg a hírverés kicsit megváltoztatta – Jongin a sarokból szólt be kellemes hanglejtéssel és mosollyal az arcán. Sehun szorosabban tartotta a kezemet, de a mosolyom továbbra is fenn tartottam.
- Nem várhatjátok el tőlem, hogy húsz évesen úgy viselkedjek, mint egy tizenkét éves. Tisztelem mindannyiótokat, ettől függetlenül nem fogok megalázkodni egyikőtöknek sem – nem volt ellenséges a hangja, de tudtam, hogy minden szavát Kainak célozta, aki hevesen bólogatott is.
- Szép gondolat, egyetértek. Légy férfi, senki sem akadályoz meg benne – vont vállat, én pedig összeszűkített szemekkel néztem őt.
- Na, jó, le lehet akadni Sehunáról – sóhajtott fel Baekhyun. – Fogadjátok el, hogy ő nőtt fel közöttünk a leggyorsabban, bekötik a fejét és büszke rá – hálásan mosolyogtam rá, ő pedig vállat vont, hogy mindez semmiség.
- Baekhyunnak igaza van. Én is büszke vagyok a mi kis Sehunánkra – Suho oppa pedig jött és szoros ölelésben részesítette a férfim.
- Hyuung! – nevetett Sehun, én pedig vigyorogva bökdöstem Baeket, aki vette a lapot és ő is megölelte a két srácot. Aztán persze Chanyeol is rohant, majd Kyungsoo is, én és Kai csak csendesen néztük a nevetgélő öleléskupacot. Aztán persze a pillantásunk összekapcsolódott, én rögtön feszült lettem, ő pedig mereven bámult és semmit sem tudtam leolvasni az arcáról. 

Tudom, hogy nem vagyok valami aktív, de egyre inkább úgy érzem, hogy nem megy ez nekem, Sehun varázsa viszont máig is tart, és túlságosan szeretem a történetet és a írás folyamatát ahhoz, hogy abbahagyjam, így, aki megijedt volna, hogy nem lesz befejezés ne aggódjon, mert végigviszem a történetet. 

A képeken pedig Oh Sehun látható, alias Mr. Csodálatos. Alig várom a 902014-beli MV-jét. :3

24. rész

Mire leértünk a földszintre, már a többiek is felébredtek és totál kómás fejjel meredtek a semmibe, de amint észrevettek bennünket felélénkültek. Min Hee valósággal sziporkázott, ahogy ránk nézett, és az arcából le tudtam szűrni, hogy piszkos gondolatai támadtak.
- Hm, tetszik a ruhád, kedvesem – kacsintott rám, én pedig megálltam, mert eszembe jutott, hogy még mindig Sehun pólójában vagyok, hátralestem, és igen, ő bizony félmeztelen. Azon nyomban elpirultam és a többiekre pillantottam. Mosolyogtak, én pedig eldöntöttem, ideje végre túllépni a zavaromon. Megköszörültem a torkom, figyelmen kívül hagytam a mocskos kis barátnőmet és leültem Kyungsoo mellé, mert ő tűnt a legbiztonságosabb menedéknek.
- És Sehun is olyan, mintha félmeztelen lenne…
- Kussolj már, Min Hee! – szóltam rá szikrákat szóró szemekkel, de ő is és a vőlegényem is csak kuncogott a helyzeten.
- Mit mondhatnék, meleg van. Nagyon meleg van – felelte Sehun, és ezzel egyidejűleg ránézett Baekhyunra és Chanyeolra. A két srác viszonylag távol ültek egymástól, és kerülték a másik tekintetét. Ajjaj… Nem szerettem volna őket ennél is kínosabb szituációba hozni, ezért megpróbáltam elterelni kettejükről a figyelmet.
- Kyungsoo, te miért aludtál kint? Úgy számoltam Suhoval lehettél volna egy szobában.
- Az-az ember ott, horkol! – mutatott rá Suhora mérgesen. – És mindenáron egy ágyban akart velem aludni.
- Ne csináld már Soo, csak részeg voltam! – kelt saját védelmére Suho, én pedig vigyorogva bólogattam.

Felesleges traccsolással ütöttük el az időt, élesen kerültem a tegnap estét és az éjjel esetleg hallottakat, de tudtam, hogy nincs rendben minden, mert Baekhyun feltűnően szótlan volt, Chanyeol sem tüntetett ki a szúrós szemű figyelmével, Jongin továbbra is réveteg és túl komoly volt. Sehun persze oldott és fesztelen, állandóan a nyomomban volt, karolgatott meg miegyéb, és ez mind annyira természetesnek tűnt, hogy meg sem kérdőjeleztem a tetteit. Jól esett, hogy ilyen rövid idő alatt sikerült ennyire hozzászoknunk a másik jelenlétéhez.
Próbáltuk rövidre fogni a reggeli beszélgetésünket, Min Heet nem igazán lehetett lelőni, számtalan alkalommal kísérelt meg kínos helyzetbe hozni, de szerencsére ki tudtam védeni, aztán Myung Dae megelégelte, felkelt és a karjánál ráncigálva a barátnőmet, elköszönt és elhagyta a lakást. Hálás voltam. Kimondhatatlanul. Viszont, amint elmentek a légkör enyhén feszültté vált, tanácstalanul fordultam Sehun felé, aki vállat vont, kimenekültem, hogy felöltözhessek én is. A szobába felérve vettem egy mély lélegzetet és próbáltam úrrá lenni a testem remegésén. Jongin csendessége túlontúl aggaszt. Rossz látni, hogy ilyen durván megtiportam a büszkeségét, és bár azt mutatom nincs semmi gond, a felszín alatt igenis aggódom és rossz érzés, ahogy bámul engem. Mert figyel. Érzem. Minden rezdülésem árgus szemekkel figyeli, emiatt pedig borsódzik a hátam.

Megmostam az arcom, hátha az segít rajtam, majd a tükörbe meredtem. Lemostam a tegnapi sminkemet a zuhanyzás alkalmával, de azért még elég elfogadható látványt nyújtok. Ki kell derítenem mi történt Baekhyunnal és Channel és a végére kell járnom Jongin és az én ügyemnek is…
Egy sóhaj után mosolyogni kezdtem a tükörképemre, mert bevillant Sehun arca, a tegnap este, a csókjai, amiket nem velem, hanem a barátaival váltott, így a mosolyom vigyorrá szélesedett, majd az odaadására, a vágytól fűtött szemeire, és az arcom már kezdte a piros színt magára ölteni. A reggelre gondoltam, ahogy kitárulkozott előttem, a meleg ölelésére és halk, megnyugtató duruzsolására, az ujjaira, ahogy a hajamba fúródtak…
Talán most egy kicsit szerelmesen felsóhajtottam, amolyan boldog, tinilányos sóhajt hallattam, majd kimentem a fürdőből, levettem Sehun pólóját és felvettem a fehér ruhámat. Épp a cipzárral szenvedtem, amikor belépett a vőlegényem és szó nélkül sietett a segítségemre. Elseperte a hajamat az útból, miközben húzta fel a cipzárt, közel hajolt és csókokat hintett a tarkómra és a nyakamra. Elmosolyodtam, szembe fordultam vele és önfeledten meredtem csokoládé színű szemeibe. Magához húzott, én pedig élvezettel bújtam meztelen felsőteste rejtekeibe, átkaroltam és kezemmel simogattam fodrozódó izmait.
- Azt hiszem, a srácok már mennének – mondta, elhúzódtam a kezébe nyomtam a pólóját és megkerestem a magassarkúmat.
- Én kész vagyok. Mikor kezdődik a próbátok?
- Akkor, amikor hajlandóak leszünk megjelenni.
- Azt tanácsolom, dobjál ki otthon, hívj, ha mentek, odamegyek kocsival aztán majd kijössz elém, mert nem ismerem azt az épületet.
- Rendben van – szájon csókol, aztán áthúzza a fején a pólót, felkapja a zakóját és átkarolja a derekam, így vezet le.

A srácok már indulásra készen álltak, bezártam az új lakásunkat, Sehun Suho autója felé indult, velünk jött Baekhyun is, a többiek egy másik autóhoz indultak, és ahogy láttam Jongin ült a kormány mögé.
- Minden oké? – suttogja a fülembe, rajta kapott, ahogy Jongint bámulom. Villantok felé egy megnyugtató mosolyt és bólintok. Karon ragadom Baekhyunt és kisajátítjuk a hátsó üléseket, Sehun veszi a lapot és előre ül Suho oppa mellé. Tudom, hogy kb. fél órás út vár ránk, amíg hazafuvaroznak, ez idő alatt feltett szándékom kifaggatni Baeket, de az első csevej próbálkozásom után rádöbbenek, hogy nem vevő a humorra. Összehúzom a szemöldököm, szorosabbra fűzöm a karom a karján és a vállára hajtom a fejem. Halkan felsóhajt, megcirógatja a hajamat, és lejjebb csúszik az ülésen, hogy kényelmesebb legyen.
- Ugye nem úgy alakultak köztetek a dolgok, mint képzeltem? – halkan kérdeztem, nem akartam belevonni a társalgásunkba az elől ülő fiúkat, és szolidaritásból nem is figyeltek, halkan beszélgettek és nevettek valamin. Éreztem, hogy Baek bólint, felemeltem a fejem, hogy lássam őt.
- Beszélned kell róla – mondom, ő pedig vállat húz. A tekintete elcsigázott, visszagyűrök egy sóhajt és nem tágítok. – Baekhyun látom, hogyan néztek egymásra. Egyértelmű, hogy Chanyeol rajong érted.
- Nem is ezzel van baj – vág gyorsan közbe és lehunyja a szemeit. Várok, hátha folytatja, és pár perc múlva meg is teszi. – Nem tudom, mit akarok. Sosem néztem rá másként, csakis jó barátként. Egy ideje viszont… nem is tudom, talán mióta felbukkantál és kicsit bezavartál az állóvízbe, Chanyeol sokkal, hogy is mondjam… birtoklóbb lett. Először fel sem tűnt, de később észrevettem, hogy nem nézi jó szemmel, ha más tagokkal is lógok, ha esetleg másik együttesről van szó, akkor meg kendőzetlen rosszallás van a tekintetében. Azt hittem ez mind miattad van és rajta van az öt perc, így nem szóltam rá, hagytam a fenébe… - elakad és összeszorítja a szemét, tudom, hogy fordulóponthoz ért a mesélésben, és láttam a zavart az arcán, talán a srácok zavarták elől, talán csak rossz volt erről beszélnie, de ahogy kapaszkodott a karomba elárulta, hogy el akarja mondani valakinek.
- Semmi baj Baekhyun, nem muszáj most elmondanod. Nem sokára megint találkozunk, folytathatjuk akkor is – kedvesen rámosolygok, de ő megrázza a fejét, kinéz az ablakon és vesz egy mély lélegzetet.
- Hallottam álmában beszélni. Egy szobában vagyunk, és néha előfordul, hogy hortyog vagy vinnyog valamit álmában, de ez alkalommal… a nevemet mondta, több alkalommal is, és szóval kíváncsi voltam így odamentem hozzá, és… láttam rajta olyan tagadhatatlan jeleket, ami a vágyat jelenti, Hana – megütközve néz rám, én pedig nem tudom, mit felelhetnék, hát hallgatok, és hagyom, hogy tovább meséljen.
- Nem ébresztettem fel, másnap úgy tettem, mintha nem tudnám, hogy vágyik rám. De innentől valahogy nem tudtam kiverni őt a fejemből, és elkezdtem olyasmiken gondolkodni, hogy mi lenne, ha mi ketten… aztán a tegnap éjjel csak tetézte az egészet. Egész este úgy nézett rám, mintha a nője lennék, és ez valamiért zavarba hozott. Aztán ott van az a csók is… Áh, nem tudom. Felértünk a szobába, ő nekem esett, én meg hagytam, aztán meg totál lefagytam és ellöktem őt. Megráztam a fejem, hogy ez nekem nem megy, és csak meredtünk egymásra. Bólintott, elfordult és aludni próbált. Azóta nem szóltunk egymáshoz – megdörzsölte a szemét a kézfejével, engem pedig elborítanak az anyai ösztönök, mert agyon akartam szorongatni, meg puszilgatni. Ehelyett, magam felé fordítottam az arcát és szelíden elmosolyodtam.
- Semmi baj, édesem – bólintottam, láttam rajta, hogy tanácsot vár, issza minden szavam. – Azt hitted heteroszexuális állampolgár vagy, most pedig felkavarta az érzéseidet az a nagy melák, de ne ess kétségbe, esküszöm, szerintem ez természetes. Én is biztosan megijedtem volna a helyedben, hogy mit művelek, részegen, és ennyire hirtelen egy másik sráccal. Adj magadnak időt, aztán meséld el Chanyeolnak mi újság szívtéren, mert bele fog pusztulni.
- Csapattársak vagyunk – suttogta utolsó kapaszkodóként, de csak vállat rántottam.
- És ki nem szarja le? Együtt lehettek nonstop – kacsintottam, ő pedig végre elmosolyodott. Láthatóan megkönnyebbült, hogy kibeszélhette magából ezt az egészet, és amikor szélesen vigyorogni kezdett, tudtam, hogy itt végem lesz pillanatokon belül.
- Tudod, elég sokáig nem tudtam elaludni, és… szóval, habár a felső szinten voltál Sehunnal, mégis kíváncsi lennék, hogy te voltál-e az, aki… - sajnos nem fejezhette be a kedves mondatot, mert amilyen gyorsan csak tudtam a szájára raktam a kezem és szégyenkezve néztem fel újra vidáman és huncutul csillogó szemeibe.
- Ne mondd, hogy te is hallottad, mert kiugrom a kocsiból – suttogtam falfehérré válva és lassan leeresztettem a kezem. Halkan kuncogott és megpaskolta a combomat.
- Semmi baj, legalább neked jól telt az éjszakád – vigyorgott továbbra is, én pedig távolabb húzódtam tőle, mert túlságosan zavarban voltam.

Az út további része csendben telik, Suho és Sehun mond néha valamit, egyébként zavartalan az utazásunk. Hosszú percekkel később megérkezünk, elbúcsúzom a srácoktól nem túl hosszú időre, Sehun is és én is kiszállunk az autóból, amint mellé érek, a derekamra csúsztatja a kezét, szájon csókol és bekísér a házba. Csak Min Ki fogad bennünket, apa dolgozik szokás szerint, anya pedig az esküvővel foglalatoskodik, a bátyám is csak a telefonjáért jött haza. Kellemesen cseveg Sehunnal, látszik, hogy csak az udvariassági köröket róják le, de ez is haladás, mert a bátyám durván savazta Sehunt, és örülök, hogy most, úgy ahogy kijönnek egymással. Min Ki percekkel később sietve távozik, én pedig Sehunhoz fordulok, átölelem a nyakát és apró puszikat nyomok az ajkaira.
- Csörgess meg, ha indulhatok – mondom, miközben még mindig puszilgatom.
- Oké – válaszol mosolyogva és hagyja, hogy ott csókoljam, ahol csak érem. – Gyere kényelmesbe, leginkább a padlón fogsz gubbasztani – teszi hozzá, most én mosolygok és bólintok. Végigsimítom a zakója hajtókáját és felnézek a szemeibe.
- Nem gondoltam, hogy kisestélyiben jelenek meg. Beszélnél Chanyeollal?
- Miért?
- Mert elcsesződött az éjjelük, mert Baek beijedt, és szerintem Chan félreértette.
- Miért nem beszélsz te vele? – az oldalam cirógatta, ami enyhén elvonta a figyelmem, de mindent megpróbáltam annak érdekében, hogy összefüggőek legyenek a szavaim.
- Mert engem utál, ja és, soha többé ne érj hozzám, ha a házban nem vagyunk egyedül – felvont szemöldökkel ejtem ki a szavaimat, próbálok haragos és kimért lenni, de nehéz tartanom magam, mert ő rögtön nevetni kezd, és ez kissé kizökkent a szerepből.
- Istentelenül jó vagyok, hát ez van – motyogja maga elé, fancsali képet vágok, meglegyintem a karját és elhúzódom tőle.
- Egoista barom, kifelé, most azonnal – az ajtó felé húzom a karját, nevetve enged a húzásomnak, megpuszilja a homlokom és továbbra is nevetgélve hagyja el a házat. Hátat fordítok, és szélesen mosolyogva sétálok fel a szobámba, hogy megszabadulhassak a ruhámtól.

Sehunnak valóban igaza volt, jószerivel a padlón ültem és rajtuk nevettem. Eleinte együtt próbáltak, az eddig megjelent dalok koreográfiáit próbálták el, teljes komolysággal, eltelt egy óra, mindenki elfáradt és egyre hülyébb lett. A menedzserük pedig – tudjátok az ellenszenves szemüveges krapek, aki beszólt, hogy Sehun fogja magát vissza a nyilvánosság előtt… - nem tűrte a lazsálást, ezért a vokalistákat is elküldte egy másik terembe gyakorolni és a táncosokat is. Így esett, hogy Kai és Sehun együtt mentek el próbálni, míg a többiek maradtak a helyükön. Eszméletlenül kínosan éreztem magam, és nem tudtam mi tévő legyek, de látni akartam Sehunt még táncolni, mert be kell vallanom, abban is igaza volt, hogy munka közben a legszexibb. Bár feszült volt a kapcsolat a két srác között, nem mutatták ki, így én is erőt vettem magamon és követni kezdtem a vőlegényemet, meg a pasit, aki megkavarta az érzelmi világomat, és olyanokat képzeltem, amik nem voltak valósak.

Jongin volt az, aki utasításokat adott, és korrigálta, finomította a lépéseket, Sehun pedig szó nélkül, egyetértően követte őt és nem mondott ellent neki. Most láttam először maknae-ként viselkedni, bár közte és Jongin között mindössze három hónap van. Csendesen ültem a kanapén törökülésben, hevesen dobogó szívvel figyeltem a két férfit, és próbáltam rájönni arra, mit is érzek Jongin iránt. Határozottan nem szeretem őt, de kedvelem. Remek férfi, és most már tényleg elismerem, hogy mennyire tehetséges – jó, ezt eddig is tudtam. Nem nehéz rájönnöm mi is vonzott benne annyira, mert tulajdonképpen egy eszméletlenül helyes srác, mondhatni szívdöglesztő, de ha összehasonlítom Sehunnal, tagadhatatlanul érzem a különbséget. A bárgyú mosoly egyből kiül az arcomra, elég csak rajta felejtenem a tekintetem, késztetést érzek, hogy állandóan a karjaiban csüngjek és csókolgassam.

Jongin iránt nem érzem ezt, és azt hiszem soha nem is éreztem. Elbűvölt, szó, mi szó, de nem olyan csontig hatoló módon, mint Sehun. Jongin csak… egy dögös srác az ismeretségi köreimből.
- Min elmélkedsz ilyen erősen? – szólított meg Sehun, a tükrön keresztül nézett rám, végigmustráltam a hátsó kilátást, majd a tükörbe néztem és elmosolyodtam.
- Semmin… semmin, dolgozzatok csak. Tetszik a műsor – kacsintottam rá, ő pedig nevetni kezdett. Vetett egy oldalpillantást Kaira, aki nyíltan bámult engem, egy pillanatig gondolkodott, majd elindult felém.
- Elmegyek a mosdóba. Pár perc és jövök – intézte szavait Jongin felé, aki biccentett. Aztán odaért hozzám, lehajolt és megpuszilta az arcomat. – Beszélj vele, oké? Csak ne hagyd, hogy közeledjen – a tréfás óvva intés, igenis komoly volt, láttam a szemeiben, hogy fél kettesben hagyni vele, igazából én is féltem. Mit mondhatnék neki? Hiszen már elmondtam neki mindent, amit csak szerettem volna. Furcsa, fogalmam sincs, hogyan viszonyuljak hozzá. Kínos ez az egész, a vőlegényem pedig a két kezével lökött a szituáció kellős közepére.

Sehun elment, és ránk telepedett a súlyos csend és a zavar. Iszonyú kínosan éreztem magam az ujjaimon kapargattam a bőrt a körmöm mellett és szerintem nem túlzok, ha azt mondom el voltam pirulva. Az első percekben Jongin nem foglalkozott velem, a telefonján nézegetett valamit, laza pózban állt a terem sarkánál felállított hangfalak mellett, aztán a haját sepregette el a szeme elől, majd egy mozdulatsorozatot lépkedett el és a tekintetéből láttam, hogy nincs megelégedve és valami nem tetszik neki. Aztán valamilyen idegen hang szökött ki a torkomon, nem tudom mi és miért, de ezt csak a zavaromnak tudhatom be. Kényelmetlen volt vele egy légtérben lenni, akkor is, ha megbeszéltük, hogy minden rendben van köztünk. Kai felém kapta a pillantását és olyan volt, mintha most döbbenne rá, hogy egyedül vagyunk.
- Hova lett Sehun? – na ne nevettess. Hiszen ő bólintott rá.
- Az imént engedélyezted, hogy látogatást tehet a mosdóban – nehezen álltam meg a szemforgatást, de megtettem.
- Ó, tényleg. Elfelejtettem – na most vagy hülye, vagy ő is zavarban van és emiatt viselkedik így. Megköszörültem a torkom, és lehunytam a szemem egy pillanatra, mindössze annyira, hogy bátorságot gyűjtsek a szemeibe nézni. Nem fogok bűnösen szemlesütve társalogni vele.
- Feszültnek tűnsz – oldalra biccentette a fejét, vizsgálódott még egy ideig, én pedig csak bólintottam. – Miért? – kérdezte és elindult felém. Odébb húzódtam a kanapén, ő pedig lassan leereszkedett és felém fordult. Kérdésére válaszolva először is vállat rántottam, néztem egy ideig a szép szemeibe, aztán elfordultam és felsóhajtottam.
- Mert nem tudom, hogyan viselkedjek a közeledben.
- Nem kell feszengened a társaságomban Ha Neul – lágy hangnemére, és teljes nevem hallatára elérzékenyültem.
- De, igen – bólintottam. – Úgy viselkedtem, mint egy utolsó rongy a legrosszabb fajtából. Végig tudtam, hogy nem szabad engednem a csábításodnak, mert nem sülhet ki belőle jó, mégsem állítottalak meg egyszer sem – pár pillanatig nem válaszolt, bár nem is vártam. Meglepett, amikor elmosolyodott, megrázta a fejét és közelebb húzódott hozzám.
- Nem tudom, mire és hogyan emlékszel kedvesem, de jó párszor utasítottál el oly módon, hogy kiskanállal kellett összeszedegetnem férfiúi büszkeségem darabkáit. Ne hibáztasd magad, ketten kellettünk hozzá és valljuk be én voltam az erőszakosabb, dominánsabb fél.
- Nagyon sajnálom – susogtam és nem mertem ránézni.
- Ne tedd, kedvesem – a kedves hangja és becézése igazán fájdította a szívem.
- Te sokkal jobbat érdemelnél ennél Jongin. Remek srác vagy, nem ismerek hozzád hasonlót, nagyon bánt, hogy kihasználtalak és így elvesztettem a barátságodat.
- Mi sosem voltunk barátok – gyorsan mondta, láttam, hogy felcsillan a szeme. – Mi inkább szeretők voltunk az első pillanattól kezdve, hogy találkoztunk – elpirultam, mert ugyan miért is ne tenném?! Nem gáz cseppet sem.
- Jaj, ne csináld ezt kérlek! Keress egy tisztességes lányt Jongin. Megérdemled.
- Azt hiszem, nem tudlak feladni, Hana – megrázta a fejét és mosolygott. – Úgy vélem kettőnknek együtt kellene lennünk. Minden porcikámmal téged kívánlak és nem más nőt.
- Sehunnal vagyok. Három nap múlva házasodom Jongin. És nem szeretlek téged – hitetlenkedve ráztam a fejem és készültem felállni. – Félreálltál, amiért hálás vagyok, de kérlek, ne várj rám. Nem leszek hűtlen a férjemhez, nem akarok, mert fontos nekem. Fogadd el, Jongin.
- Bármit is mondasz, tudom mi volt köztünk és az, nem csak valami hóbort, múló dolog volt. Kellesz nekem, és félreálltam, mert nem tehettem mást, de ez nem jelenti azt, hogy nem akarlak megkaparintani. Azt gondolom ideje elkezdened félni. Mert nem nyugszom addig, amíg az enyém nem leszel!