8. rész

Értelem szerűen, iszonyú zavarban voltam Sehun durván igazi csókja miatt, ami az interneten terjengett. Nem vagyok egészen biztos abban, hogy a szüleim látták, de akkor sem mertem a szemükbe nézni. Min Ki egyértelműen a tudtomra adta, hogy látta: szó szerint rám morgott, majd drámaian elvonult előttem, elfordított fejjel. Myung Dae más kérdés volt, hiszen ő nem is keresett. A vallomása óta feszült helyzet állt be közénk, amit sem én sem ő nem akart megbolygatni. Egyelőre hagytuk, hogy magától elmúljon a veszélyes aura, ami körbe lengett kettőnket.

Min Hee tömérdek sms-t küldött, és amiért nem válaszoltam rá, hívogatni kezdett, de azokra sem válaszoltam, így személyesen látogatott meg. Gyáva húzás volt, de nem voltam felkészülve a lavinaszerű lerohanására, hogy úristen mit tettem, normális vagyok, de azért jól csókol? Ismerem őt, mint a rossz pénzt, szóval nem álltam rá készen. Ezt ő egyáltalán nem tolerálta, ezért egyik reggel beállított és üvöltve rángatta le rólam a takarót reggel: a legkellemesebb ébresztő egész életemben. 

- Kelj fel! Gyerünk, te őrült! Felkelni!! – az utolsó szót toporzékolva ejtette meg, így kénytelen-kelletlen teljesítettem a kérését és félve pillantottam rá. Elnyomtam egy ásítást és megdörzsöltem a szemeim, hogy lássak is valamit.
- Szia, Min Hee, hogy vagy?
- Na jó, tegyük félre a szövegelést. Beszélni akarod veled a videóról.
- Na, látod, én ezt pont nem szeretném csinálni.
- Nem érdekel, hogy pont mit nem szeretnél – levágódott mellém az ágyra és sóhajtott egy hatalmasat. – Mit csináltok ti ketten srácok?
- Hmmm… furán jó kérdés barátnőm – bólintottam egyet és most már szabadjára engedtem ásításomat.
- Nem vagy normális – és itt is van, kezdődik. – Miért kell úgy felfognod, mint egy szerepet? Normális ember nem csókolózik a nyilvánosság előtt, így… komolyan láttam a nyelvét a torkodban – szörnyülködött irigy csillogással a szemében, amit nem értek, hiszen barátja van. – Egyébként, jól csókol? Mert a videóból, nagyon ez jött le – sóhajtotta én pedig próbáltam elnyomni a nevetést, és bólogattam. Mondtam, hogy ismerem őt…
- Nézd, Min Hee, még számomra sem tiszta, mivel kell megbirkóznom. Nem csak, hogy férjhez megyek. Feleségül megyek egy két lábon járó hírességhez, akit az egész világ imád, engem meg utál. Pedig rá sem szolgáltam. Sehun szerint el kell néha játszanunk a gusztustalanul-szeretjük-egymást játékot, hogy meglágyítsuk a szívüket.
- Szóval, azt gondolja, ha a rajongók azt látják, ő mennyire boldog veled, akkor megbékélnek a gondolattal, hogy szívük vágya elkélt? – kérdezte hitetlen tekintettel, lassan bólintottam és csóválni kezdte a fejét, miközben kiszakadt belőle egy apró sóhaj. Túl sokat sóhajtozik ez alatt a pár perc alatt.
- Hát, ha azt hiszitek ez bejön, nagyon naivak vagytok. Az Exo fanok egyszerűen elvetemültek. Rengeteg sasaeng fanjuk van. Vigyázni kell velük, nem felpiszkálni őket az ilyen videókkal. Én csak téged féltelek – esdeklő tekintete meghatott, rámosolyogtam és megöleltem.
- Nincs miért féltened, ismersz, leütök bárkit, ha szükség úgy kívánja.

Rövid látogatását azzal zárta, hogy menjünk el ketten vásárolni a díjátadóra, amit félszavakban említettem meg neki a múltkor. Jól jött a kérése, így beleegyeztem. A másik ember, akitől még féltem Kai volt. Beszéltünk párszor, elég letörtnek tűnt a telefonban, de a videót nem említette, pedig tudom, hogy látta. Szúrt a szívem, mert bűntudatom volt. Épp hülyíteni kezdek valakit, akivel a kapcsolatunk halálra van ítélve. Csak a saját önzőségem hajt. Miután túlestem barátnőmön, erőt gyűjtöttem és felhívtam a srácot, aki tetszett nekem és elhívtam hozzánk. Azt mondta két próba között elugrik majd, így le is tettük. Meg kell beszélnem vele, mi zajlik köztünk, hogy érinti, és mivel kell számolnia. Na meg persze, el akarom mondani, hogy Sehun tudja, hogy érzek iránta.
Míg rá vártam – nem beszéltük meg pontosan mikor, csak, hogy a délután folyamán… - sík ideggé váltam. Nem értettem az okát, hiszen mindennel tisztában voltam, tudtam, mit akartam mondani neki, mégsem tudtam kordában tartani a feszültségemet. A házban kóvályogtam, elmélyültem a gondolataimban, rágtam a körmöm és ráncoltam a szemöldököm. Anyám értetlenül nézte szenvedésemet, és akárhányszor beszélgetést indítványozott, figyelmen kívül hagytam, mert nem tudtam összpontosítani a kérdéseire. A bátyám félretette a dühét, és megkérdezte mi bajom van, de csak ráztam a fejem, hogy mindegy, nem lényeges. Nem akartam terhelni egyik családtagomat sem Kaival. Elég volt, ha magamat és Sehunt terheltem vele. Apát megkíméltem a látványomtól, mert ő a plázában volt egésznap.

A kínosan csendes ebédünk után a hátsó udvarra mentem és leültem a hintaágyba. A kezemben szorongattam a telefonomat és reménykedtem, hogy perceken belül csörögni fog. A hátsó bejáraton kellett felvinnem Jongint, onnan pedig a szobámba. Nem akartam, hogy anyuék találkozzanak vele. Nem akartam gondot és csalódást okozni nekik. Részben ezért voltam ideges. Mi lesz, ha kiderül, hogy érzelmileg totális ronccsá váltam egy srác miatt, aki nem akar elvenni de mégis elfog, és egy másik miatt, aki meg lehet, hogy egyszer el akar majd venni, de nem teheti? Mielőtt rágni kezdhettem volna a körmöm mellett a bőrt megrezzent a telefon, jelezve az üzenetet.

„Itt vagyok a ház előtt.” – mindössze ennyi állt benne, rohantam át az udvaron, megkerültem a házat és a kapu elé érve lassítottam lépteimen. Kifújtam magam, kitártam a kiskaput, Kai kiszállt a kocsiból, amint megpillantott. Megragadtam a kezét és húzni kezdtem magam után. Szó nélkül követett. Megtettem ugyanazt az utat, mint az előbb, a hátsó bejáraton és lépcsökőn át jutottunk el a szobámig. Beérve, magunkra zártam az ajtót, majd ránéztem és félénken mosolyodtam el.

- Ne haragudj, amiért végigrángattalak a házon – engedtem el a kezét, de ő megrázta a fejét és elkapta a kezemet.
- Semmi baj. Megértem – bólintott és rám nézett. – Minden rendben veled? Elég idegesnek tűnsz.
- Sehun minden tette idegessé tesz, lassan a védjegyemmé válik a feszültség.
- Abban a pillanatban nem voltál túl feszült – oldalra biccentette a fejét, de az apró keserűségen kívül, ami a szemében volt látható egy pillanat erejéig, nem utalt semmi arra, hogy mit gondol ezzel kapcsolatban. Vettem egy mély levegőt és éreztem, hogy elpirulok.
- Nos… tudom, hogy a kapcsolatom vele, jár egy-két mellékes dologgal. Mint a csókok és ölelések, kézfogások. Nem tehetek ellene, te is tudod.
- Tudom.
- Most mégis bűntudatom van.
- Tudom, azért vagyok itt. De nem kellene így érezned. A felesége leszel.
- Nem vagy dühös?
- Megértelek benneteket – bólintott még egyszer. Lehunytam a szemeimet, fejemet mellkasának döntöttem, ő pedig simogatni kezdte a hajam.
- Van valakije – suttogtam, miközben átkaroltam a derekát. Megfeszült a teste, meglepődött, de nem tiltakozott.
- Komolyan? – susogta vissza és állát fejemre tette.
- Én meg elmondtam, hogy kedvellek.
- Komolyan?? – erőteljesebb lett a hangja, nyilván idegesebb lett. Felnéztem rá és megráztam a fejem.
- Ne aggódj. Azt mondta… ha veled boldog lehetek, legalább egy kicsit, akkor legyek veled.
- Komolyan? – szemei nagyra nyíltak, én pedig elkuncogtam magam.
- Más szót nem ismersz ezen kívül? – vezetni kezdett, hátrafelé lépkedtem, míg el nem értük az ágyamat. Leültünk és szembe fordultunk egymással.
- Meglepődtem, hogy elmondtad neki.
- Így is elég nagy bűntudatom van, amiatt, amit veled teszek. Nem akartam még pluszban titkolózni is.
- Mit teszel velem? – keze szorosabban fonódott az enyémre, hangja egészen elhalkult. Nyeltem egy nagyot, majd sóhajtottam. Nem tudtam tartani a szemkontaktust vele, így elfordítottam a fejem.
- Egymásba bonyolódunk. Nem tehetjük ezt örökké. Egyszer vége lesz, és akkor mindkettőnknek fájni fog. Őszintén, ettől jobban félek, mint attól, hogy Sehun el fog venni – kihúztam a kezem a kezéből, egy kicsit távolabb csúsztam tőle, de ő követett és átkarolta a derekamat.
- Ne taszíts el magadtól Hana – lágy hangja megremegtette a lelkem, és hevesebben kezdett dobogni a szívem. Engedtem feszült tartásomon, és belesimultam karjaiba.
- Akkor mit tehetnék? Tudod te, milyen érzés az… mindegy. Egy rohadéknak érzem magam. Kedvellek és veled akarod lenni, de Sehun tulajdonképpen a férjem, és nem húzódhatok el a csókjai elől. A nagyszüleim egy idő után abba is bele fognak szólni, hogy kezdjük el tervezni a gyerekeket. Akkor mi lesz velünk? Mi lesz velem? Én nem bírok el ennyit, Jongin. A lelkiismeretem így is romokban, mi lesz akkor, ha ezeket is meg kell vele tennem? Hogy nézzek a szemedbe? Hogy nézzek tükörbe? És tudom, hogy ő is így érez, csak ő másként éli meg, mégis csak férfi.
- Tudom, hogy milyen helyzetbe kerültünk. Nem úgy indulok neki, hogy add fel az életed és legyél csak velem. Megelégszem azzal, amit kaphatok tőled.
- Bolond vagy. Idővel megváltozik a véleményed.
- Amíg te, azt nem mondod, hogy hagyjalak el… magamtól nem fogok odébb állni.
- Nem fog zavarni, hogy mindkettőtökkel vagyok? Ne beszélj őrültségeket, kérlek.
- Kellesz nekem – bólintott egyet, hogy jobban elhiggyem. Hitetlenkedve ráztam a fejem, és felálltam. Kezeimmel hajamba túrtam és a szőnyeget néztem. Ráztam a fejem és megpróbáltam valami aduászt bevetni. Féltettem őt és magamat is ettől az egésztől. Aztán dühös is voltam, amiért pont most kell ilyesmiket éreznem egy srác iránt. Nem lehetett volna korábban… és valaki más iránt…
Felállt és közeledni kezdett, én viszont hátráltam. Elkapta a karomat és magához rántott.
- Adj egy esélyt – suttogta.
- Nem akarok – mondtam és éreztem, hogy könnyeim kibuggyannak szemeimből. Ajkai hirtelen homlokomnak ütköztek. Ledöbbentem és lemerevedtem. Hüvelykujjaival letörölte könnyeimet, ajkaival bejárta arcomat. Homlokomat követték szemeim és orrom, végül rám nézett és mielőtt belenézhettem volna szemeibe, már ajkaimat csókolta. El akartam lökni, elhúzódni, hátrébb lépni, de vasmarokkal tartott és nem engedett. Ha hátrébb léptem követett, ha elrántottam a fejem, megfogta és újra csókolt. Végül toporzékoltam és összeszorítottam az ajkaimat. Elengedett és homlokát az enyémnek döntötte. Nem nyitotta ki a szemét, hüvelykujjai az arcélemet simogatták.
- Ne csináld ezt Jongin.
- Legyél velem, Hana – ujjaival megemelte az állam, hogy belenézhessen a szemembe. Erőtlenül megráztam a fejem és elléptem tőle.
- Nem akarlak bántani sem téged, sem magamat.
- Azzal bántasz, ha most ellöksz magadtól – ökölbe szorította kezeit és hosszan tartotta fogva szemeimet. Határozottan nem akartam elengedni. Mégis tudom, hogy az lenne a helyes út. Percek múltán éreztem, hogy kezdek kimelegedni a pillantásától, így elkaptam a tekintetem. Átszelte a pár lépésnyi távolságot kettőnk között, felszegte az állam és kevésbé erőszakosan, mint az előbb, megcsókolt. A csókja, és szorítása a derekamon, éreztette velem, mennyire kétségbe van esve.

Ajkai hevesen marták az enyémeket, amikor levegőért kapkodva húzódtam el, szinte egy másodpercnyi szünet után kapott utánam újra. Közelebb lépett, hogy teste érezhesse az enyémet, ujjai szinte fájón mélyedtek pólómon keresztül bőrömbe, de nem szóltam érte. Nyelve nagy mozdulatokkal írta körbe számat, hívta táncba nyelvemet. A közelsége zavarba hozott, elpirultam és intenzitásától megijedtem. Ha így folytatja… végképp nem akarom majd elengedni.

***
Sehun POV

A kezemben forgattam a telefonomat és az autó ablakán meredtem ki. Sötétített üvegei lehetővé tették, hogy én kilássak rajta, de más ne lásson be. Távol ültem a többiektől, gondolkodásra volt szükségem.
Nem sűrűn engedem, hogy gondolataim csapongani kezdjenek, mert annak mindig düh és dac a vége.
A kisbusz hangos volt a srácoktól, nevetgéltek és önfeledten beszélgettek a próbáról meg az idősebb idolokról, bár nem figyeltem a teljes beszélgetést. Három csendes ember volt a kocsiban, illetve négy. Én, Jongin, Luhan és Kris, bár ő azért, mert az alaptermészete csendes. Tudjátok ő a: cold guy közöttünk.

Én többnyire Ha Neulon gondolkodtam és a másik két srác is. Az egyik azért, mert kedveli, a másik meg azért, mert engem kedvel. Elég szorult helyzetbe kerültünk mi hárman, ha őszinte akarok lenni.

Gyerekkoromban nem hittem, hogy ilyen bonyolult lesz, valaki olyat elvenni feleségül, akit valójában nem akarok. Nem volt semmi baj Hanával, ez volt a probléma. Nem volt csúnya, nem volt szegény, nem volt csapnivaló a személyisége, bár egy kis kedvességet még el tudtam volna viselni tőle, bár velem összehasonlítva milliószor kedvesebb. Nem volt okom utálni őt, ami nehezebbé tette, hogy elfogadjam. Az egyetlen dolog, amibe kapaszkodni tudtam, hogy miatta kell megváltoztatnom az egész életemet. Ez pedig pont elég ok arra, hogy utáljam. Bármennyire is kedves, szép és lett köztünk baráti a kapcsolat… feldúlja az életemet, kényszerhelyzetbe hoz. Jobb lett volna, ha meg sem születik. Ssszzz. Ez erős volt. Elismerem, ez bunkóság volt a javából.

De, be kell vallanom valamit.

Szeretek valakit… valakit, akit nem akarok elengedni. Valakit, akit nem akarok megbántani, mégis folyton ezt teszem. Valakit, aki nem lány. Valakit. Luhant. Oldalra pillantottam, Luhan az autó másik oldalán ült, párhuzamosan velem, ő is az ablakon keresztül bámészkodott.
Mióta megcsókoltam Hanát az étteremben és az terjeng a neten, Luhan nem beszélt velem. Nem esett nehezemre megcsókolni őt, mert tudom, miért teszem és nem érzek iránta semmit. Arra viszont nem gondoltam, hogy Luhant vérig sértem vele, azt hittem, van olyan szinten a kapcsolatunk, hogy megértse ezt.

Mint Kai. Kai hyung valahogy… nyugodt. Lassú, megfontolt és nyugodt. Mióta Hana elmondta, hogy kedvelik egymást nem beszéltem vele. Nem azért, mert haragszom, vagy megbántott vagyok, csak nem tudom kezelni a helyzetet. Mit mondhatnék neki? Nyugodtan légy a feleségemmel, nem bánom, mert én mást szeretek? Abszurd. Mint ahogy az egész szituáció.
Kiengedtem egy fáradt sóhajt és lehunytam a szemeimet. Talán egyelőre elég volt ennyi a gondolkodásból.
Kai mögöttem ült, így hallottam, amikor csörgött a telefonja. A többiek fel sem figyeltek erre.
- Hm, Hana-sshi – szólt bele, én pedig egy kicsit megfeszültem. – Csak fáradt vagyok – nyilván észrevette a hangján, hogy baja van. – Ne aggódj értem. Többiek? ... Mindenki el van. Miért hívtál? – kérdezte halk hangon. Ha az ember fókuszál egy hangra, a többi nagyon szépen elenyészik és szinte már nem is hallottam a többiek ordítozását. Hosszabb szünet következett, amiből feltételeztem, hogy Hana beszélt. – Két próba között elmehetek – a válasza megdöbbentett. Egyértelmű, hogy találkozni fognak, ami rendben van, de miért hazudott? Hiszen most jövünk a próbáról, már mehetne is hozzá. Nem értem…

Megint oldalra néztem és Luhan engem figyelt. Hosszan néztünk egymásra, majd elfordította a fejét és újra kikémlelt az ablakon. Felsóhajtottam és megmasszíroztam a halántékom. Kezdődő migrénem sem segített rajtam.
A dorm elé érve, elsőként pattantam ki az autóból, és senkit sem vártam meg. Rögtön elindultam a lakás felé, becéloztam a szobámat, az ágyamra vetődtem, és alvást színlelve feküdtem.

Nehéz volt és rossz. Arra gondolni, hogy jövő héten megnősülök… nagyon rémisztő. El kell hagynom Luhant. Nem lehet a szeretőm az idők végezetéig. Még jobban belefájdult a fejem, ebbe az eshetőségbe, így mielőtt észrevehettem volna, valóban elaludtam.

Simogató érintésekre ébredtem fel. Fejemmel az idegen felé fordultam, próbáltam beazonosítani a személyt homályos látással, de még így is megismertem Luhant. Kinyújtottam a karom, megragadtam és beinvitáltam magam mellé. 

- Mindenki elment itthonról.

- Mennyi az idő? – kérdeztem és továbbra is csukva voltak a szemeim.
- Nem tudom. Késő délután. Elmentek enni, meg kosarazni, én meg maradtam, mert nem akartalak egyedül hagyni.
- Köszönöm – motyogtam és kezem mellkasára csúsztattam. – Ne haragudj rám. És beszélj velem. Így is eléggé szenvedek.
- Rosszul esik – hangja elhalkult és közelebb húzódott hozzám. Felsóhajtottam és kezem nyakára simult.
- Tudom… de meg kellene értened. Tudod, hogy nem azért csinálom, mert boldoggá tesz.
- Akkor is utálom őt – motyogta és beletúrt a hajamba. Felsóhajtottam és felnyitottam a szemeimet.
- Ne csináld. Ne utáld őt. Ebben a szituációban két áldozat van. Én és Hana. Mindkettőnket kényszerítenek.
- Te sem örülnél, ha felbukkanna egy nő az életemben.
- Persze, hogy nem. Elmondtam neki, hogy van valakim, akit nem szándékozok elhagyni.
- Komolyan?
- Természetesen azt hitte egy lányról van szó.
- Ó.
- Erre elmondta, hogy kedvelik egymást Kaival.
- Óóó.
- Azt mondtam legyenek együtt.
- Ó.
- Komolyan, Luhan kímélj meg az Ó betűidtől. Teljesen kivagyok.
- Szeretlek – mondta és még közelebb bújt hozzám. Készségesen karoltam át, lábamat átvetettem az övéin, így teljes fogságba ejtettem.
- Én is téged. És köszönöm, hogy megértesz.
- Nem tudom garantálni, hogy sokáig fogom bírni.
- Tudom. Ez épp elég.

Nem sokkal később ajtócsapódásra lettünk figyelmesek. Luhan kiszállt mellőlem az ágyból és kiment a nappaliba. Részben, mert kíváncsi volt ki az, részben, mert nem akartunk lebukni. Hónapok óta titkoljuk a srácok előtt, és úgy néz ki, fogjuk is még egy ideig. A beszélgetésből leszűrtem, hogy Jongin ért vissza. Hirtelen kíváncsi lettem miről beszéltek Hanával, de amikor bejött közös szobánkba az arca nyúzott és gondterhelt volt. A megszokott kisimultság hiányzott az arcáról, és amikor rám pillantott, egy ideig elidőzött rajtam a tekintete, majd szomorúan ingatni kezdte a fejét és levetődött az ágyára. Összehúztam a szemöldököm és mielőtt meggondolhattam volna, kibuktak belőlem a szavak.

- Hogy van Hana? – kérdésemre sokáig nem érkezett válasz, már éppen feladtam volna, amikor beszélni kezdett.
- Szörnyen – ennél többet nem mondott, és nem úgy nézett ki, mint aki beszélgetni akarna velem. Luhan az ajtófélfának támaszkodott és kettőnket figyelt.
- Miért?
- Mert darabokra hullik az élete – indulatos válasza meglepett, és rájöttem, hogy dühös rám. – Van valakid, Sehun?
- Igen, van.
- Ki az?
- Miért érdekel?
- Hogy tudsz együtt lenni vele? Hová tetted a lelkiismereted? Bele tudsz nézni a szemébe? Nem fáj a tudat, hogy el fogsz venni egy nőt a szüleid kedvéért, egy másikat pedig bolondítasz? – nem nézett rám, miközben beszélt, én ráfordítottam a tekintetem, majd lassan Luhanre néztem, aki meredten bámult egy pontot maga előtt. Felálltam, kitereltem a szobából és bezártam az ajtót. Nem akartam, hogy fültanúja legyen ennek.
- Miért kérdezel tőlem ilyeneket? Azt hiszed olyan könnyű? Dühös vagy, mert tetszik neked, tudom… tudom, hogy nehéz helyzetben vagyunk. De felőlem együtt lehettek.
- Nem enged közel magához. Nem akar bántani. Megsebezni. Nem akar belém szeretni. Nem akar… ő csak egyszerűen elfogad téged, miközben te boldog vagy valaki mással. Neki pedig szertefoszlik minden reménye – éles tekintetével tőrt döfött belém.
- Nem vagyok boldog. Nem lehetek az. Szeretem Luhant – mondtam végül, miközben bele sem gondoltam, mit teszek és mondok. Nem néztem Kai szemeibe, de éreztem a döbbenetét. Az ajtó pedig kitárult és egy kétségbeesett Luhan esett be az ajtón.
- Yaa! Mit csinálsz? – nézett rám rémülten. Vállat rántottam.
- Csak így értheti meg. Jongin, jelenleg egyetlen nő sem tud lázba hozni. Az, hogy megcsókolom… semmit nem jelent nekem azon kívül, hogy fáj. Hónapok óta számomra csak ő létezik. És a tudat, hogy megnősülök, kikészít. Felemészt. Ahogy őt is. Ezért mondtam neki, ha úgy érzi, legalább egy kis ideig, de veled boldog lehet… akkor éljen a lehetőséggel és ne törődjön velem. Én… ki akarom használni minden időmet, ami maradt Luhannel. Ha elfogadsz egy tanácsot...
- Nem, nem fogadok. Hónapok óta hazudtok nekünk.
- Képzeld magad a helyzetünkbe. Te sem fedted volna fel a kapcsolatod az egyik taggal.
- Nem próbálkozom Hanánál. Túlságosan instabil érzelmi szinten és nem akarok még több gondot neki. Ha kellek neki, ugrok… de én békén hagyom.
- Nem így ismertelek meg.
- Keresni fog. Érzem – bólintott és visszadőlt az ágyra. Kezét feje alá tette és lehunyta a szemeit. Ezzel lezártnak tekintette a témát. Követtem példáját és én is visszafeküdtem az ágyba és egy ideig bámultam a plafont. A szavain gondolkodtam és a viselkedésén. Luhannel ellentétben ő tényleg nyugodt. Pedig ő alapvetően egy vehemens srác. Akkor miért viselkedik így? Újra felé pillantottam, arcvonásai fáradtságról tanúskodtak, így nem lepődtem meg azon, hogy ilyen könnyen álomba szenderült. Vagy csak tetteti. Mindegy. Gondoltam egyet, felsóhajtottam és kimentem a szobából. Ideje, hogy egy kis időt Luhannel töltsek.