9. rész

Annyi minden történt két nap alatt, hogy esélyt sem adtam magamnak arra, hogy feldolgozzam a történteket. Nincs időm önsajnálatba merülni. Tényleg nincs. Ruhát kell vennem arra a nyamvadt díjátadóra, mert természetesen idegroncsként meg kell jelennem, mert Sehun kijelentette, hogy hozzá tartozom. Na, ja. Jó, hogy tudatja velem…

Azt gondoltam, hogy a vásárlás majd kiragad az érzelmeim világából, legalább egy kis időre, de tévednem kellett. Nehezen tudtam kizárni Sehunt, Kait és minden egyebet a fejemből.
Amikor Minheenek szóltam, hogy vegyen fel, mert este lesz a díjátadó, nekem pedig nincs egy vállalható ruhám, heves szenvedéllyel kiáltott le, hogy miért csak az utolsó pillanatra hagyom a legfontosabb dolgot. Nem nagyon akartam elmondani neki, mi történik velem, de előbb-utóbb úgyis időt kellesz kerítenem erre a beszélgetésre.

Minhee kérdés nélkül ment a Sunsetbe. Szöulban az egyik legjobb bevásárlóközpont, nem csak azért, mert a miénk, hanem, mert márkás és minőségi termékeket lehet kapni. Imádom, apu egyszerűen mesésen válogatta össze az üzleteket. Min Ki keze is benne van egy-két üzletben, így őt sem féltjük ettől a szakmától. Szóltam útközben apának, hogy bemegyünk, de nem tudott volna találkozni velem, mert túl sok a dolga. Megmondtam, hogy megértem, és, hogy elviszek egy rakat ruhát ingyen és bérmentve. Ez az előnye annak, ha a családnak bevásárlóközpontja van világszerte.

Minden ruhaüzletbe bementünk, mert Minhee úgy gondolta, nekem ilyesmikre van időm és ő is simán felöltözhet – habár nem jön velem. Amikor ő elégedetten, hat tasakkal a kezében vigyorgott mellettem, megelégeltem és az estélyi ruhák felé vettem az irányt. Próbáltam kizárni a ruhavásárlás miértjét, de nem ment. Egyrészt, mert… egyszerűen lehetetlen volt megszabadulnom Sehun és Jongin arcától a fejemben, másrészt, ha meg is feledkeztem róluk, Minhee mondott valamit, ami Sehunnal kapcsolatos, így… nehezen ment a kizárás.
Minhee elég megbízható a divat és trend terén, szívesen bízom rá magam ilyen esetekben, csak nem most. A fejébe vette, hogy aranyba vagy ezüstbe öltöztet, mert, hogy, micsoda robbanás lenne, ha csillognék a szőnyegen. Szó szerint. Amikor ezekre határozott NEM volt a válasz, a pirossal próbálkozott, hogy klasszikus, sikkes és szexi lehessek. Szeretem a pirosat, jól is áll nekem, csak én nem kitűnni, hanem elrejtőzni szerettem volna. Csak semmi kirívót. Szolidat, egyszerűt, de nagyszerűt; volt az alapelvem. Így maradtam a számomra klasszikus feketénél, és felvettem az elsőt, ami megtetszett a vállfán.

Hosszú, lágy esésű, követi a testem vonalát, pántok keresztezése tartja az egészet a helyén, és, hogy ne legyen annyira unalmas, a hátam nem fedte semmilyen anyag a pántokon kívül. Mosolyogva nézelődtem a tükörben, amikor Min Hee az orrom alá dugott egy lehetetlenül magas, tizenhárom centis gyilkoló gépet, de amint megpillantottam, vigyorogva vettem el tőle és húztam fel. Kényelmesen éreztem magam a magassarkú cipőkben, mivel én nem vagyok egy hatalmas lény a magam 165 centijével, imádtam a magasban lenni. Ez a gyönyörű alkotás, pedig lehetővé tette, hogy kb. egy órán át istennőnek érezhessem magam; utána persze legszívesebben lerúgnám magamról, de nő vagyok és makacs, ezért nem fogom ezt tenni. Fizetés nélkül távoztam, a fekete ruhámmal és az aranyszínű cipőmmel. (Senki sem mondta, hogy cipő terén nem flancolhatok, ha már úgysem fogja senki sem látni…)

A vásárolgatás így is elhúzódott, négy és fél órán keresztül bolyongtunk mindenfelé, emeleteken fel-le, de volt még bő három órám elkészülni, amiért Minhee a haját tépte, mert képtelennek tartotta, hogy kész legyek indulásra, én viszont nyugodtan szemlélgettem a körmeimet és arra gondoltam beülök az egyik manikűröshöz rendbe hozatni a lakkomat, de arra már tényleg nem volt idő. Irtózatos sebességgel vezetett haza. Anyunak dobtunk egy hellot és mosolyt, majd szinte beüldözött a szobámba. Letusoltam és hajat mostam ő meg válogatott a táskáim között. Amikor előbotorkáltam és megjegyeztem, hogy majd meghalok éhen lekiabált, hogy nincs időm a gyomromra, de csak megforgattam a szemem és leszóltam, hogy legalább egy szendviccsel dobjanak meg. Minhee leültetett a fésülködőm elé, kezébe vette a hajszárítót és megszárította a hajam. Be akarta sütni, hogy bidri-bodrin szexi legyek, de elhessegettem a gondolatot. Amúgy is hullámos a hajam, meg fel akartam tűzni, nem volt kedvem a göndörhöz. Tupírozni kezdett, meg húzta-vonta a hajam, fájdalmasan gyötrött, de a végeredmény tetszett. Lazának tűnt, viszont szorosan volt feltűzve félig kontyszerűbe a hajam. Hosszú oldalfrufrum elszabadult tincsekként keretezték arcomat, amik még szebbé tették a hatást. Alapjáraton Min Hee csodás stylist, kozmetikus és fodrász egyben. Még jó, hogy ő a legjobb barátnőm. Sminket sosem hagytam, hogy ő csinálja, az - az én reszortom volt. Enyhe sminket tettem fel, bronzosat és fekete tusvonalasat, lágy ajakfénnyel és kész is voltam. Az öltözködés kerek tíz percig tartott és maradt időm enni is és nyugodtan üldögélni a nappaliban.

- Mit mondott Sehun, mikor jön érted? – kérdezte anya, miközben azt nézte, ahogy habzsolom a szendvicsemet. Intettem barátnőmnek, hogy válaszoljon, mert az én szám, most nem ér rá ilyesmire.
- Elméletileg hétkor kellene itt lennie.
- És csinálhatok rólatok képet? – kérdezte félve.
- Anya! – természetesen felkiáltottam és rosszallóan csóváltam a fejem. – Egész este azt fogom tűrni, hogy fotózzanak és interjúvoltassanak, kérlek, itthon ne tegyél ki ennek!
- Jó - jó, bocsánat, csak egy kérdés volt – megköszörülte a torkát és Minhee felé fordult, olyasmi kérdésekkel, hogy ő mikor fog férjhez menni. Én meg morogtam az orrom alatt, hogy hát biztos nem húsz évesen, de persze senki nem figyelt rám. A karórámra pillantottam és megállapítottam, hogy még mindig van fél órám. Nem beszéltem Sehunnal a csók óta, így most megfordult a fejemben, hogy simán elfelejtett… de nem. Azért nem vagyok túlságosan felejthető nő. Sőt. Abszolút, nem vagyok felejthető. Csak rám kell nézni.

Bár a múltkor elküldtem Kait, nehéz szívvel, keserű szájízzel és persze sírással vegyítve, de nem vagyok benne biztos, hogy sikerült véglegesen lezárnom a kettőnk között zajló dolgokat. Féltem az estétől. Féltem Sehun kiismerhetetlen személyétől és váratlan tetteitől, ebből kifolyólag Jongin reakcióitól, és magától a ténytől, hogy ő is ott lesz. Húsz perccel indulás előtt, annyira felspanoltam magam, hogy remegett a gyomrom és a kezem, indulataimat nehezen tudtam féken tartani és kilométerhiányban szenvedve járkáltam a házban. Cipő nélkül, természetesen nem vagyok öngyilkos hajlam. Háromnegyed hétkor csörögni kezdett a telefonom, én pedig annyira megijedtem a kezemben lévő készülők hangos és hirtelen zajától, hogy megbicsaklott a bokám, de különösebb baleset nélkül vettem fel a telefont.
- Most indulunk a dormból. 5 perc és ott vagyunk, remélem, nem kellesz rád várni.
- Valójában én várok rád több mint fél órája – sóhajtottam fel. Ettől tartottam. Szar hangulatban van… én sem érzem jobban magam.
- Hát megbocsáss, mi tizenketten vagyunk, nem..
- Értem, Sehun, nem is vádaskodásnak szántam. Csak gyertek, vegyetek fel és legyünk túl rajta.
- Nem érzem a lelkesedésed – jegyezte meg gúnyosan.
- Én sem a tiédet. Most komolyan vitatkozni akarsz? Így is egy kisebb infarktus szélén állok, de nyugodtan játszadozzunk, mert ahhoz van kedved.
- Ne most kezdj el hisztériázni, Hana – ez a nyugodtan hűvös és lekezelő hang megszaporázta a szívverésemet. Na, de nem azért, mert odáig voltam érte. A telefont szorosabban tartottam remegő kezeimben, és összeszorított ajkakkal szívtam fel magam levegővel.
- Neked, Ha Neul. Leteszlek – válasz nélkül bontottam a kapcsolatot, leengedtem a kezem, összevontam a szemöldököm, lehunytam a szemem és éreztem, hogy elgyengülök. Ideges lettem, nagyon, és nem tudtam kezelni. 

Legalább csúnya lenne. Akkor tudnék rá hosszútávon haragudni… de én meg a hiúságom. Áruló szemek!

Anyuék nem hallották ezt a barátságos beszélgetést, ezért nagyon lesokkolva néztek rám, amikor visszamentem hozzájuk. Természetesen minden az arcomra volt írva. Minhee tekintete rögtön elsötétült, anya csak értetlenül nézett rám.
- Mi a baj, Ha Neul? – kérdezte, megdörzsöltem a halántékom és megráztam a fejem.
- Semmi.
- Sehun megint seggfej? – vetette oda Minhee, felkaptam a fejem és nyomatékosan elhallgattattam a pillantásommal. Anyu szemei kikerekedtek.
- Sehun szokott seggfej lenni veled?
- Beszéljünk arról, mikor nem az – szólt közbe megint Minhee. Mérgesen pillantottam rá, de nem akarta venni a lapot. – Ja, hogy amikor csókolgatni kell nyilvánosság előtt, akkor jó fej.
- Minhee! – kiabáltam rá.
- Szokott csókolgatni a nyilvánosság előtt? – nézett anya egy szépet, mire elpirultam. Részben a zavartól, részben a dühtől. Leültem, felvettem a cipőimet és megköszörültem a torkom.
- Nyilván, anya. Elintéztétek, hogy összeházasodjunk, szerinted milyenek a mai kapcsolatok? Sétálunk egymás mellett és ebből lejön, mennyire szeretjük a másikat?
- Na, de a nyilvánosság előtt…
- Anya, ha nem a kamerák előtt tesszük, honnan láthatnák, hogy odáig vagyunk egymásért és nem csak érdekből tesszük, amit tesszük? És rá kell jönnöm, Sehun valóban hitelesen adja elő a szerelmes férfit. Nyilván ma este is el fog csattani egy-két csók, bár ha rajtam múlna, biztosan nem, sőt eddig egy sem történt volna meg – mondtam nyersen. Anyu nagyon ledöbbent a hirtelen őszinteségi rohamomon, kikerekedett szemekkel meredt rám és nem bírt megszólalni. Utólag bántam, hogy így utat engedtem a szavaimnak, de már mindegy. Amint sikerült felszenvednem magamra a cipőt, felálltam és a ruhám mellrészét kezdtem igazgatni. Ezt a pillanatot választotta a bejárónőnk Sehunnal az oldalán, hogy megjelenjen. Kihalásztam a kezem a melleim közül – borzalmas melltartót hordani, borzalmas – ránéztem döbbent arcára és felsóhajtottam.

- Láttad, amit láttál… mehetünk? – kérdeztem, felocsúdott és anyu felé fordult. Tökéletes jólneveltség sugárzott belőle, meghajolt és mosolyogva nézett anyámra. Akit látszólag le is vett a lábáról a megjelenésével. Nem tagadhatom, mennnnnnnyire helyes volt.
- Jó estét! – biccentett, mire anyu is megbillentette a fejét és mosolyogva üdvözölte a vőlegényemet.
- Hello Sehun – mondta… inkább morogta Minhee. Meglepett az ellenségeskedése, mert ő odáig volt eddig az ötlettől, hogy érdekházasság és szirupos LOVE a végén. Nos, hát, mielőtt elmondtam volna neki, milyen is valójában Oh Sehun kedvelte ezt az elképzelést. De akkor is meglepő volt.
- Minhee, igaz? Örülök, hogy újra találkozunk – felé is ragyogtatott egy mosolyt.
- Persze, hogyne. Én is – hát kevésbé volt lelkes a válasz.
- Legközelebb talán te is velünk jöhetnél. Valamelyik srác biztos becserkészne, mint partnert. Talán Jongin – láthatóan megrezzentem a név hallatán. Ránéztem erre a gonosz fiúra, keserűen felsóhajtottam, anyuhoz mentem, adtam neki egy puszit, Minheet megöleltem, felvettem a táskám és Sehunnal az oldalamon kisétáltam a házból. Sosem fogom megtudni Minhee válaszát, mert nem adtam esélyt neki rá.
- Ez szemét húzás volt tőled – jegyeztem meg kifelé menet.
- Ösztönös volt.
- Tudom, hogy ösztönből barom vagy - a kocsi előtt megfogtam a karját. – Nagyon remélem, hogy nem akarsz megcsókolni a mai este folyamán. Most abszolút nincs kedvem szívélyesen viszonozni, míg valaki szerencsésen felveszi vagy lefényképezi – szorításom erősödött karján, lazán odapillantott, kihúzta a kezét a markomból és féloldalasan rám mosolygott.
- Azt hiszem, majd én eldöntöm, megcsókollak-e, vagy sem.
- Egész este ilyen seggfej leszel?
- Ígérem, csak a bevonuláson leszel mellettem.
- Merem remélni – odébb taszítottam, kinyitottam az ajtót és a segítsége nélkül szenvedtem be a ruhám is meg magam is az autóba. Mivel ezren vannak, két autóval jöttek, így csak öt emberrel kellett szembenéznem. Köszöntem, amit viszonoztak, majd hely után kezdtem kutatni. Jongin nem ebben a kocsiban ült, így egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel a tüdőmből. Beültem Suho és Kyungsoo közé, Sehun pedig Luhan mellett ült le. Nem kell mondanom, hogy a srác még most sem nézett rám. Fogalmam sincs mi baja velem, mondjuk Chaenyol is érdekes fazon… na, mindegy.
- Tetszik a ruhád – közölte Suho. – Csinos – merészen végigsimított az egyik pántomon a mellem alatt. Rácsaptam a kezére és rávigyorogtam.
- Meg akarsz halni? Ne fogdoss. De köszönöm szépen, ti is mind jól néztek ki.
- Köszönöm.
- Köszönöm – mondta egyszerre a két fiú, amin elmosolyodtam. Jó volt a közelükben lenni, egy kis jókedvet csempésztek belém.
- Remélem egész este mellettem leszel – mondta vidámon Kyungsoo.
- Miért?
- Kedvellek és szívesebben nézlek téged, mint az idióták egyikét az oldalamon – kendőzetlenül nevettem fel, amit követett Suho is.
- Hát, ha ezzel boldoggá teszlek, szívesen maradok a közeledben… hidd el, szívességet teszel nekem – titkos célzásom és pillantásom, sajnos nem volt olyan titkos, ugyanis mindketten levágták, hogy bajom van a maknaeval.
- Mit csinált? – súgta D.o de csak megráztam a fejem. – Mit mondott?
- Csak egy… semmit. Hülye. Barom – egészítettem ki.
- Általában aranyos.
- Hát nem velem, oppa – kacsintottam Suho felé. A megnevezésen zavartan felnevetett és ujját az ingnyakba csúsztatta, hogy meghúzza az anyagot. Édes volt. Felsóhajtottam és reményvesztetten néztem kettejükre.
- Nem akar inkább közületek valaki elvenni feleségül? – kérdésem nevetés követte és Sehun éles, tiszta hangja.
- Talán kérd meg Jongint – nem fordult hátra, így nem tudtam a szemeibe nézni. Letaglózott, tíz perc leforgása alatt kétszer is megforgatott bennem egy bizonyos tőrt.
- Fulladj meg – dunnyogtam az orrom alatt.
- Igen, nos, Kai nem igen tud ellenállni a szép lányoknak. És szerintem kedvel is… de ha már itt tartunk, én, elveszlek feleségül, ha akarod – rántott vállat D.o, amin elmosolyodtam.
- Köszönöm, Kyungsoo. Megbeszélem a szüleimmel – biccentettem, aztán elterelődött a téma. Arról kezdtek beszélni, milyen fáradtak, ma is dolgoztak, ennek ellenére várják a díjátadót, megígérték, hogy bemutatnak a barátaiknak és fecsegtek még ilyesmikről. Nem tudtam megfeledkezni Sehun szemétségeiről, és el is határoztam magamban, hogy ha kiszállunk, közlöm vele, hogy ne piszkáljon Kaival, mert nem azért mondtam el neki… és joga sincs hozzá, én nem vagyok együtt vele, neki meg barátnője van. Az istenért, azért van különbség.

Nem tudom meddig kocsikáztunk, világos volt még, de olyan fél nyolc körül járhatott az idő. Sehun kelletlenül karon ragadott, mire én elhúztam a karom és belékaroltam normálisan. Nem néztem a másik autó felé, nem akartam Kai arcával szembetalálkozni. Bár tudtam, hogy nem sokáig kerülhetem őt el. Fényképezőgépek villogtak, fanok sikoltoztak, újságírók szórták a kérdéseiket, biztonsági őrök tartották kézben a dolgokat, én pedig már most feszengeni és fáradni kezdtem.
- Ne hozd fel többé Kait a többiek előtt. Ennyire ne legyél aljas.
- Vicc volt, Hana – mondta és belemosolygott az egyik fényképezőgépbe. Lassan haladtunk, mert nagy volt a tömeg.
- Neked vicces lenne, ha bemártanálak, hogy nem csak feleséged, de barátnőd is van? – rám kapta a tekintetét.
- Ne merészeld elmondani.
- Nem, nem merészelem. De te se merészeld többé megemlíteni. Én nem vagyok együtt vele, veled ellentétben.
- Még… - mondta, aztán elfordult, mert bevonulni készülődtünk.
- Mit csináljak? – kérdeztem és akaratomon kívül erősebben szorítottam a karját.
- Csak… legyél szép – vetett rám egy pillantást és küldött egy bíztató mosolyt. Na, látod! Tudsz te rendes is lenni, ha akarsz. Bólintottam, hogy menni fog és követni kezdtük a többieket. A fiúk felálltak egy sorba, mi voltunk az utolsóak, Sehun elengedett, vettem a célzást és arrébb léptem kettőt. Bemutatkoztak, meghajoltak, vigyorogtak, hagyták, hogy fotózzák őket és feltettek pár kérdést az estével kapcsolatban. Mik a megérzéseik, kinek szurkolnak, milyen jellegű lesz a fellépésük és persze Sehun…

Ez a magas Isten vigyorogva nézett rám a kezét nyújtotta, magamra aggattam egy ragyogó mosolyt, megfogtam a kezét, magához húzott és bemutatott.
- Igen… ő itt a menyasszonyom. Choi Ha Neul-sshi – aaah, könyörgöm, ne játszd túl a szereped. Illedelmesen köszöntem és vártam a kérdések özönét.
- Gyönyörű nő a menyasszonyod, gratulálok! – mondta egy kedves fickó, felé mosolyogtam és biccentettem, hogy köszönöm.
- Igen, szerencsés vagyok, amiért mellettem van – rám nézett és sütött a szeméből a kedvesség. Esküszöm remek színész.
- Ha Neul-sshi, te hogy érzel Sehunnal kapcsolatban? – nem ért váratlanul a kérdés, összefont ujjainkra néztem, majd ellágyult tekintettel meredtem a kamerába és kimondtam életem hazugságát.
- Oppa a legjobb dolog az életemben – kijelentésemet „húúú”és nevetés követte, én pedig zavartan lesütöttem a szemeimet. El sem hiszem, hogy ilyesmiket mondok…
- És miért nem láthattunk eddig titeket együtt? Mióta vagytok együtt?
- Ez kissé bonyolult, mindkettőnk álma másfelé húzott. Én az idollá válás miatt Koreához voltam kötve, ő pedig a tanulás miatt Amerikában volt. Régóta ismerjük egymást, de hivatalosan két éve vagyunk együtt – válaszolt Sehun. – De nem sokára adunk egy sajtótájékoztatót és ott feltehetik az összes kérdésüket, most viszont mennünk kell – bólintott Sehun, egyszerre meghajoltunk kissé a riporterek előtt, ők pedig megértően elengedtek bennünket. Felsóhajtottam és el akartam engedni a kezét, de ő elkapta a derekamat és nem engedett el. Pózoltunk még egyet-kettőt és végleg végigsétáltunk a szőnyegen, a többiek oldalt vártak ránk.
- Na, most, hogy megérkezett csapatunk álom párja, esetleg bemehetnénk? Meleg van és hangzavar – Chaenyol undok hangja feldühített, de nem vettem róla tudomást. Meg amúgy is Baekhyun lerendezte helyettem egy ütéssel a nyakán. Sehun rögtön elengedett és már el is lépett mellőlem. Jongin szinte abban a pillanatban ott termett, és amikor találkozott a tekintetünk földbe gyökerezett a lábam. Annyira jóképű…
- Bámulatosan szép vagy – gyengéden megérintette az egyik tincsemet, elfordítottam a fejem és nyeltem egy nagyot.
- Köszönöm szépen – elléptem tőle és Baekhyunba karoltam, aki örömteljesen ölelt meg és kezdett el beszélni. Nem törődtem Jongin csalódott sóhajának hangjával, megszorítottam Baek karját és hamis mosollyal az arcomon hallgattam a mai napját. Ez a srác oltári sokat tud panaszkodni… de pont emiatt lesz irtó édes.

Bevezettek minket a csarnokba, ahol a díjátadó fog zajlani és mivel még most csak a szőnyeges bevonulásokon volt a sor, nem kellett elfoglalnunk a helyünket. Hátra vittek bennünket, amolyan öltözőszerűség felé, ahol több idol, sőt rengeteg idol volt. Izgulni kezdtem – ami nem volt rám jellemző – és az istennek sem engedtem volna el Baeket. Biztonságot nyújtott valamelyest a tudat, hogy mellettem van ő és még rajta kívül tizenegy fiú.

Sehun a bevonulás után levegőnek nézett, ahogy Chaenyol és Luhan is, azon gondolkodtam, hogy biztos valami „utáljuk-együtt-Hanát” klubot működtetnek és régi szeánszok keretein belül utálnak együtt és szórnak átkokat a fejemre, amiért hajlandó voltam megszületni.

Mivel nem akartam idő előtt elsorvasztani a lábam, rángattam partnerem karját, hogy üljünk le a kanapéra. Nem sokat kellett beszélnem, inkább a srácokat hallgattam, jobban mondva a hülyeségeiket, így hamar elfeledtették velem a rossz kedvemet és folyamatosan nevettem rajtuk. Lehetetlenül idióta volt mind, egytől-egyig.

Amikor utánuk kutattam, azért megnéztem mi a helyzet k-pop földön, szóval elég sok mindenkit felismertem, meg azért három év nem a világ, ezért sok régi arc is visszaköszönt rám. Persze, senki sem ismert, csak úgy, mint: Sehun titokzatos menyasszonya; de különösebben nem jöttek oda, hogy kiderítsék, mi a helyzet. De azért a pusmogást, meg pillantgatásokat észrevettem.

Kyungsoo betartotta az ígéretét, és tíz perc eltűnés után feltűnt az egyik Super Junioros taggal. Felálltam és bemutatkoztam, aztán persze megtudtam, hogy Ryeowooknak hívják. Kedves és vicces srác volt, abszolút nem éreztem zavarban magam, bár, amikor megemlítette Sehunt és én nem találtam a szemeimmel, kétségbeestem, de aztán kivágtam magam a tipikus imádom-ő-az-életem dumával magam. D.O ennél a részletnél mély hallgatásba burkolózott, és amikor barátja elment sem mondott semmit, csak szorosan mellém ült, így már öten ültünk a kanapén, a srácok panaszosan kezdtek vele kiabálni, hogy álljon fel, de ő csak gonoszan vigyorgott és felém fordulva beszélgetést indítványozott. Egészen rendben ment minden, egészen addig, amíg Kai fel nem tűnt, meg pár Snsd-s lány, meg egy néhány másik srác, akiket egyértelműen én érdekeltem. Az Snsd sosem volt és lesz a szívem csücske, komolyan… na, mindegy, nem kedvelem őket, így nehezen tartottam meg a jó modorom, amikor faggatni kezdtek. Úgy beszéltek velem, mintha amerikai és nem koreai lennék, lenéztek és azzal hencegtek, mennyire ismerik Sehunt és egyszer sem viselkedett úgy, mint aki foglalt lenne. Nehezen és dühösen válaszolgattam, tudva, hogy Jongin végig követi a beszélgetést. Tekintete lyukat égetett a bőrömbe, kellemetlenül kezdtem érezni magam és ezt a srácok is észrevették. Suho finoman másfelé terelte a témát, amiért hálásan mosolyogtam rá, mire csak vállat vont és szóval tartotta a csitriket. A srácok a Btob tagjai voltak, akiket nem ismertem, mert csak tavaly kezdték idol pályafutásukat.

Bosszantott, hogy Sehun tényleg magamra hagyott, pedig tudhatta előre, hogy egész este ez fog menni. Idejönnek, kérdezősködnek, kínosan belegázolnak a magánszférámba, és észre sem fogják venni. Ami még ennél is jobban frusztrált, az Jongin volt. Nem jött a közvetlen közelembe, megtartotta a tisztes távolságot és csak a „távolból” figyelt engem, ami jobban felzaklatott, mintha szorosan mellettem lett volna.

Aztán megláttam közeledni Sehunt, Luhan társaságában, mire összevontam a szemöldököm. Miért tűntek el ezek ketten ennyi időre? Nagyon fura volt, hogy mióta megérkeztünk most bukkannak fel, de ami a még jobban aggasztott, hogy Sehun VALÓBAN levegőnek nézett. Szóval, oké, tudom, nincsenek most kamerák körülöttünk, tehát nincs nagyon nyomós oka arra, hogy kedves legyen velem és körbelengjen, mint méh a virágot, de ezek az árgus tekintetű idol emberkék lesik minden mozdulatunkat. Mivel túl lestrapáltnak éreztem magam egy kiélezett vitára az évszázad tuskójával, csak végigkísértem érkezésüket, majd azt, ahogy tőlünk arrébb leülnek, és beszélgetésbe elegyednek más sztárokkal, majd önfeledten nevetnek. Elkaptam Kai gondolkodó arcát, kicsit mélabúson függesztette rám szemeit, amitől kirázott a hideg és zavartan kaptam el a szemeimet róla. Bele akartam túrni a hajamba, de mivel szorosan fel volt fogva, ez nem jött össze. Frusztráltan kifújtam a levegőt a tüdőmből, és vetettem egy utolsó pillantást a Luhan, Sehun párosra. Sehun pont ekkor pillantott rám és megpróbáltam annyi rosszallást belesűríteni a tekintetembe, amennyit, csak tudtam. Lendületesen felálltam, ami elhallgattatta a többieket és kíváncsiak várták a magyarázatomat. Zavarba hoztak így halkan elnevettem magam.

- Csak pisilni megyek… ha akartok, nyugodtan tartsatok velem.

- Egy hölgy nem azt mondja, hogy a mosdóba készül? – kötekedett Tao, amin elvigyorodtam.

- Komolyan azt gondolod, hogy hölgy vagyok? Hát… köszönöm szépen. Amerika kiölte belőlem a jól neveltségem – húztam vállat, felnevettek és nem figyeltek többé rám. Tanácstalanul indultam meg az egyik irányba, hátulról éreztem egy gyengéd szorítást a könyökömön. Rögtön megtorpantam és ijedtem kaptam hátra a fejem.

- Jongin! Eressz el! – mondtam halkan, és észrevétlenül körbejárattam a tekintetem. Egyedül Sehun nézett bennünket, felszegtem az állam, álltam a pillantását, majd újra fogvatartómra néztem.
- Csak elkísérlek. Nem úgy nézel ki, mint aki tudja, hová tart – mondta halk és nyugodt hangon. Csatát vesztetten sóhajtottam fel, kibontakoztam szorításából és bólintottam. Éreztem Sehun pillantását a hátamon, de nem tudott érdekelni. Több, mint fél órára lépett le, ha távol leszek pár percig nem fog összedőlni a világ.

Szótlanul vezetett el a női mosdóig, egészen az ajtóig kísért. Kinyitottam az ajtót, de mielőtt beléptem volna, megfordultam és ránéztem. Éreztem, hogy mondanom kellene valamit, de belém fagyott minden szó, ahogy szemeibe néztem. Végül csak felsóhajtottam és behátráltam a helyiségbe. Belekapaszkodtam az egyik mosdóba, belenéztem a tükörbe és megpróbáltam összeszedni magam. Víz alá tartottam kezeimet, majd tarkómra szorítottam őket, de ez sem segített. Könny lepte el a szemeimet – nem hittem, hogy ennyire nehezen fogom ezt elviselni.

Az ajtó kivágódott és Jongin űzött tekintetével találtam szembe magam. Körül nézett, konstatálta, hogy csak mi ketten vagyunk itt, bezárta az ajtót maga mögött, két lépéssel mellettem termett és feltette az első kérdését.
- Felmerült benned tegnap óta, hogy megkeress? – nem értettem miért fontos neki ez a kérdés, de nem akartam hazudni, így csak bólintottam. – De nem tetted – megint bólintottam, ő pedig felsóhajtott. – Miért?
- Te is tudod, hogy miért, Jongin – megráztam a fejem és hátráltam egy lépést. Hagyta.
- Nem hiszem, hogy el tudlak engedni…
- Még meg sem kaptál. Miért olyan nehéz? – nyekeregtem, mert előre tudtam, hogy ebből a beszélgetésből nem jöhetek ki nyertesen.
- Nem tudom. Mert kedvellek. Nagyon. Az első pillanattól kezdve. És utálom Sehunt, amiért el fog venni, és amiért ő boldog, te pedig nem.
- Ő sem boldog…
- Ne védd, és tudod, hogy, hogy értem! – erélyes hangjára elhallgattam. Valóban tudtam, hogy érti.
- Nagyon aljas lennék… ha önző módon megpróbálnálak megszerezni? Ha csak egy kevés időre… de akkor is? – halk és lágy hangja éles ellentétben állt előző megszólalásával, én pedig éreztem, hogy elgyengülök. Lehunytam a szemem, próbáltam visszatartani a könnyeimet és lassan megráztam a fejem.
- Nem vagy aljas. És valójában önzetlen vagy. Más, azt kérné a helyedben, hogy szökjek el vele… menjünk világgá és éljünk boldogan. Te csak… azt kéred, ami bizonytalan ideig lehetséges. Én viszont… nem tudok veled lenni, és közben Sehunnal csókolózni, meg elhitetni mindenkivel, hogy őt és nem téged akarlak – vettem egy mély levegőt és hátráltam még egy lépést.
- Engem senki nem érdekel, csak te. Nem érdekel a sajtó. A média… a rajongók, Sehun… csak te. Nem érdekel, mit csinálsz vele a média előtt… amíg velem vagy – kinyújtotta a karját, megszüntette kettőnk között a távolságot, a falig hátráltam, és amikor hátam a falnak ütközött ijedten nyögtem egyet. Kai csokoládé szemei keserédesen csillogtak, ujjai vállamon és derekamon időztek, hihetetlen gyorsasággal tapadt ajkaimra, hogy ne legyen időm eltolni őt magamtól. Mindkét keze a derekamat ölelte körbe, szorosabbra fűzte karjait és magához rántott. Lehunytam a szemeimet és nem tudtam nem viszonozni. Lassan, édesen és reményekkel telve csókolóztunk, kizártuk a külvilágot, belékapaszkodtam ő pedig belém, és akkor, abban a pillanatban úgy éreztem minden tökéletes.

Csak, hogy percekkel később szertefoszlott minden jó kedvem, mert amikor elhagytuk a helyiséget, Sehunt találtuk az ajtó mellett, lazán a falnak vetette hátát és türelmesen várt bennünket. Elbűvölő mosolyt kanyarított arcára, ellökte magát a faltól, megfogta a kezemet és Kaira pillantott.
- Ne haragudj, barátom, de el kell rabolnom a menyasszonyomat. A műsor kezdődik, szóval javaslom, hogy menj és foglald el a helyed. Majd mi is megyünk.

 

Megjegyzés: 4055 szó, (8 oldal)

a képen Sehunt a vattacukros-lilás hajával kell elképzelni. :$