13. rész

Sehun POV

Egymás mellett feküdtünk, szótlanul, halkan pihegtünk, és élveztük a pillanatot. Luhan ujjaival játszadoztam, és nem kellettek szavak, hogy kifejezzük a gondolatainkat. Mérhetetlenül nyugodt és boldog vagyok jelen pillanatban. Nem is értem, hogyan felejthetem el mennyit jelent nekem Luhan, ha Hana mellettem van. Annyira természetes a kapcsolatom ezzel az Őzikével, olyan, mintha a másik felem lenne. Csak együtt lehetünk teljesek.

Oldalra fordítottam a fejem, mosolygott és le voltak hunyva a szemei. Csókot leheltem a halántékára, mire mosolya kiszélesedett és közelebb bújt hozzám, karját átlendítette a derekamon. Megcsikiztem az oldalát, mire felnevetett és arrébb ugrott. Folytattam a bohóckodást, amikor egyszer csak kivágódott a szobánk ajtaja. Ijedtemben lefagytam és az első gondolatom az volt, hogy: bassza meg az ajtó. Nem zártam be.

Aztán félve néztem oda, és megláttam Jongin meglepett tekintetét.  Lesokkolt ábrázata pár percig vizslatott kettőnket, Luhan gyors reakcióideje annyira volt elég, hogy magunkra rántotta a lepedőt, de szerintem felesleges volt, egyértelmű volt a számára, hogy mi folyik kettőnk között.

A következő gondolatom: istenem, add, hogy ne jusson eszébe… add istenem…

A következő pillanatban mélyen elpirult és elkapta a tekintetét. Ahelyett, hogy elment volna, beljebb lépett és az ajtót is belökte, de az nem záródott be. Megköszörülte a torkát, arca semmitmondóvá vált, kezei ökölbe szorultak, majd vádlón nézett ránk. Elég hamar túltette magát a zavartságán.

Luhan ijedt szemekkel nézett hol rám, hol a betolakodóra, én pedig közönyösnek szánt arccal tartottam a szemkontaktust Jonginnal. Fújtatott egyet pár perc múlva, cinikus mosolyra görbültek ajkai és elkapta a tekintetét. Forrt a dühtől.
- Szégyen. Még egy ilyen elfuserált alakot, mint te… legjobb barát? Francokat – nem kiabált, de inkább tette volna. Halkan motyogott, méreggel átitatott szavai rosszul estek, de le tudtam nyelni. – A reggeli mindjárt kész – még egy megvető pillantással és fejcsóválással illette Luhant és kilépett a szobából. Csaknem a padlóra köpött, tudtam, hogy szívesen megtenné. Luhan rémült nyögése térített észhez. Felkaptam a fejem, a lepedőt lerántottam, magam köré tekertem és kirontottam a szobából.

Kérlek, istenem, add, hogy ne tegye meg…

A szobánk előtt állt, hitetlen arccal, majd, amikor látta, hogy elé állok, felnézett és tekintete rögtön megkeményedett.
- Nem vetek meg most jobban embert nálad, Sehuna – a kedves becézés köpésként érkezett a szájából. – Abszolút nem érdemled meg Hanát – folytatta, én pedig próbáltam normalizálni a szívverésem és bólintottam.
- Tudom, hogy te érdemelnéd meg őt. Tisztában vagyok vele, hogy nem szép, amit teszek. De ő tud róla.
- Micsoda? – meglepett arca válasz volt arra, miért akadt ki annyira.
- Elmondtam neki, hogy van valakim. Nem tudja ki az és azt sem, hogy férfi. Szeretném, ha ez így maradna.
- Megbolondultál? Tudnia kell róla!
- Nem, nem kell – megráztam a fejem és sóhajtottam. Fáradtan dörzsöltem meg a szemem. Hogy lehet, hogy az egyik pillanatban minden tökéletes, a következőben, pedig elcseszett szar?
- De igen. És ha te nem is… én isten bizony, elmondom neki. Most rögtön-
- NE! Nem teheted! – tudtam, hogy az első gondolata ez volt… imáim nem hallgattattak meg.

- Nem mentem a bőröd, te szarházi.
- Nem erre kértelek. Lásd magad egy kicsit a helyzetébe. Elég… nehéz szakaszon megy keresztül és-
- Pont te akarsz nekem felvilágosítást tartani?! Sehun, az én vállamon sírt egy órán át, mert hozzád kell mennie, ahelyett, hogy velem lenne! – idegesen gesztikulált és tudtam legszívesebben bemosna egyet.
- Undorodom tőled. Luhan se kutya, de látom, hogy ő is áldozat, akárcsak Hana. Lássuk be, egyedül te jársz jól. Két ember is áll melletted és végül maradni fog egy. Az az egy pedig, leszenvedi az életét melletted, mert elvetted az álmát, hogy élhesd a tiéd!

Olyan vádakat vágott a fejemhez, ami kiszorított minden levegőt a tüdőmből és elkeseredtem. Igaza van. Lehajtottam a fejem és bólintottam.
- Épp ezért nem mondhatod el neki. Az egyetlen, ami még az övé… az a büszkesége és önbecsülése. Ha megtudná, hogy egy férfival csalom meg őt és egy férfi mellett találtam meg a boldogságot, szerinted, hogy érezné magát? – halkan sóhajtottam és továbbra sem néztem fel rá. – Akármilyen szemétnek is tűnök, amikor vele vagyok, közelebb érzem magamhoz és szívemen viselem a sorsát. Sajnálom, hogy ebbe a helyzetbe kerültünk, és amikor oda kerül a sor, lemondok mindenről, hogy vele lehessek… de még nem állok készen arra, hogy eldobjam a boldogságot magamtól.
- Egy önző szemétláda vagy. Ő már feladott mindent érted és a jó híred épségben maradásáért.
- Azt hittem összejöttetek – suttogtam, és hallottam, hogy elakadt a lélegzete.
- Sohasem mondta ki, hogy szüksége van rám és velem akar lenni. Nyilvánvaló, hogy így van, de szégyelli a hűtlenségét. Az, hogy néha ráerőszakolom magam nem jelenti azt, hogy el tudja fogadni a tiltott kapcsolatunkat. Sokkal becsületesebb, mint te. De azok után, amit az imént láttam… nem fogok tágítani mellőle és addig teperek, amíg igent nem mond. Meg akarom adni neki azt, ami neked már megvan. Ha csak egy kevés időre, akkor is.
- Én pedig nem fogok az utadba állni – bólintottam és léptem egyet hátrébb. – De Kai… ugye, nem-
- Nem árullak el, nem kell aggódnod, de nem érted teszem. Seggfej. Rád néznem is rossz… fogalmam sincs, hogyan fogok ezek után veled együtt dolgozni… - erre nem tudtam mit válaszolhatnék, épphogy hozzám érve taszított arrébb és került ki. Elment mellettem, én pedig lefagyva álltam egyhelyben és lassan a hajamba túrtam.

Lassan tényleg meg fogok őrülni. A legrosszabb az egészben, hogy igazat adtam neki. Mindenben.

Hana POV

Miután Sehun elment, egyedül maradtam a buta gondolataimmal, amik természetesen az este körül forogtak. Próbáltam kielemezni Sehun viselkedését, túltenni magam Jongin kora esti csókján, majd Sehun további csókjain… de nem sikerült, ezért mérgesen csörtettem fel a szobámba, ledobáltam magamról a ruhákat és egy pizsit felvéve bedőltem az ágyba. Szinte rögtön elnyomott az álom.

Reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Morogtam és nyögtem, majd megtalálva a telefont magam mellett megnéztem mennyi az idő: 9:17. Édesanyám… ki az? Jongin…
Köhögtem egyet és fogadtam a hívást.
- Ki tudsz most jönni? – kérdezte rögtön. Meglepetten tápászkodtam fel.
- Micsoda? – nyögtem vissza.
- A kapuban vagyok…
- Úristen! Ööö gyere be, leszólok, hogy lehetőleg suttyomban kísérjenek fel. Nem vagyok olyan állapotban, hogy kilépjek a bejárati ajtón.
- Rendben – ezzel letette. Furcsán néztem a készüléket a kezemben, és konstatáltam, hogy sikerült aludnom majdnem hat órát.

Leszóltam az egyik itt dolgozó akárkinek, hogy a kint várakozó helyes fiatalembert csempésszék fel hozzám. Kérdés nélkül teljesítette az utasításomat, mert ezért fizetjük. Perceken belül kopogást hallottam meg az ajtóm elől. Mivel az ágyban lustálkodtam, nem törődve azzal, hogy nézek ki, kissé rémülten vettem észre a tükörben, hogy a sminkem rajtam maradt maradéka is elfolyt. Vállat rántottam és nyuszis pizsiben üdvözöltem Kait. Szó nélkül jött be, bezárta az ajtót és szorosan magához ölelt. Megilletődve, nagyra tágult szemekkel pislogtam, majd meglapogattam a hátát.
- Baj van? – kérdeztem. Simogattam a hátát, ő pedig szorosabban ölelt és megrázta a fejét.
- Egész éjjel a karjaimban akartalak tudni.
- Sajnálom.
- Én sajnálom – simított végig kócos hajamon.
- Valami történt – húzódtam el tőle. Egy darabig nézett, majd elmosolyodott és hüvelykujjával végigsimított a szemem alatt.
- Úgy látom, valaki sminkben aludt el.
- Ahh, egész jól tereled a témát – szűkítettem össze a szemeim, végleg elengedtem és hátráltam pár lépést.
- Be ne lépj a hálórészlegembe! – mutattam az üvegtéglákból készült fal mögé. – Szanaszét van túrva az ágyam és a ruháim is szanaszét. Szóval enyhén nem szalonképes, ahogy én sem. 5 perc, rendben? Tényleg. Ülj le addig – meg sem vártam a válaszát, csak magára hagytam. Felvettem az első kezem ügyébe akadó farmer rövidgatyát és egy bő pólót, a hajamat fésületlenül kötöttem fel magasra, majd megmosakodtam és fogat mostam. Mivel kicsit siettem, enyhén kapkodtam a levegőt, mert nem szoktam meg tőle a váratlan látogatásokat.
- Szóval – vetődtem le mellé. – Miért vagy itt? – kérdeztem és kíváncsian néztem rá.
- Csak… hiányoztál – mondta enyhe mosollyal az arcán. – A srácok kész hullák, és estefelé próbálni kell mennünk. És meg akartam kérdezni, hogy jól vagy-e?
- Jól, persze – válaszoltam rögtön, ferdén nézett rám, mire elmosolyodtam és hátra dőltem. – Ja, hogy az a dolog…
- Igen, az a dolog. Megőrültem, hogy nem mehettem oda.
- Sajnálom.
- Ne csináld ezt. Mi történt?
- Te mondtad Taeminéknek, hogy szórakoztassanak, amíg nem vagytok ott velem? – kérdeztem hirtelen. Zavartan elkapta a tekintetét.
- Elmondta? A kis szemét…
- Nem, nem mondta el, csak gondoltam megkérdezem. Köszönöm. Jól esett. Taemin az egyik… - elakadtam és fülemben csengtek szavai, elrévedtem egy pillanatra, majd visszaráztam magam a jelenbe. – Szóval mindig ő állt az idol ranglistám élén.
- Tényleg? Ő a legjobb barátom – mosolygott büszkén.
- Tudom… említette – feleltem csendesen. – Szóóóóval… láttam ám, hogy sírtál!
- Én…én… nem is! Szóval csak… folytak a könnyeim – elpirult. Határozottan zavarba hoztam.
- És mi a különbség a sírás és aközött, hogy folytak a könnyeid? Számomra egyet jelent. Édes voltál, ahogy meghatódtál – ellágyult a hangom. Eltakarta az arcát és hangosan felnevetett. Iszonyú aranyos volt. – Úristen, nem hittem, hogy tudsz ilyen aranyos is lenni. Az, most normális, ha agyon akarlak szorongatni, mint egy plüssmacit? – folytattam az élcelődést ő pedig egyre nagyobb zavarban volt.
- Rajta! – nevette és tárta ki a karját. – Szolgálatra készen, várom az öleléseket. Szorongass agyon – mondta és rám vetette magát.

Sosem volt még ilyen önfeledt és játékos kettőnk között a hangulat. Mindig búskomor, nehéz és bűntudattal teli. Most viszont hangosan nevettem, folytak a könnyeim és ahelyett, hogy én ölelgetném agyon, ő nyomakodik, csipked, csiklandoz és gyömöszöl halálra. Hosszú percekig vergődtem a kezei alatt, nevetéstől fuldokolva, míg nem kifulladva egy olyan pozícióba kerültünk, ami véget vetett a könnyed légkörnek és inkább lett feszült romantikával telített. Egymás szemébe bámultunk, felgyorsult a szívverésem, elakadt a szavam és rám tört a szomorúság. Mint ahogy általában. Megütögettem a mellkasát, és felültem, ő pedig nem tartott vissza. Kínosan a fülem mögé tereltem az elszabadult tincseimet és felálltam. Szó nélkül hagytam ott, és visszavonultam a hálómba. Idegesen járkáltam és elkezdtem bevetni az ágyat. Három perc alatt végeztem, fújtatva fordultam a tükröm felé és kérdő, zavart tekintetem elárulta mekkora kérdőjel van bennem. Kai lépett be a tükörképembe és megfordultam. Egy ideig szótlanul meredtünk egymásra, majd ő törte meg a csendet.
- Sehunnak lehet? Neked nem? Te nem lehetnél egyszerűen csak boldog? … Velem?
- Honnan tudsz Sehunról?
- Ez most lényeges?
- Nézd én… nem tudok úgy viszonyulni ehhez, mint ő. Nekem nincs ehhez elég erőm. Nekem fáj látnom téged miattam szenvedni. Fáj, hogy Sehun kezét szorongatom, megölelem, vagy megcsókolom, és fél szemmel látlak, ahogy töretlenül mosolyogsz. Nem akarom még jobban megnehezíteni. Nem adhatom meg azt, amire vágsz… mert akármilyen nehéz és rossz is beismerni, de az: Sehuné. Én az övé vagyok – suttogtam, rádöbbenve erre a tényre és remegő kezeimet ökölbe szorítottam. Lehajtottam a fejem és megpróbáltam visszafojtani feltörekvő érzéseimet.
- Nem. Mert ő még nem vallja be, hogy az övé vagy – átszelte kettőnk között a távolságot, megragadta a tarkómat és közelhajolt hozzám, úgy mondta a szavakat.
- Azt mondta: Ha eljön az idő, feladok mindent, hogy vele lehessek. De még nem állok készen eldobni magamtól a boldogságot – láttam a dühöt megcsillanni a szemében, nekem pedig beleremegett mindenem ebbe a mondatba. Nem tudtam tovább tartani, a szemeim könnyezni kezdtek. Nem tudtam semmivel sem magyarázni a szúró érzést a mellkasomban. Talán semmi sem esett eddig még ilyen rosszul Sehuntól.
- De nekem… el kell dobnom a boldogságom. A kettőnk érdekében – lehunytam a szemeim, mert nem tudtam tovább állni a tekintetét. Lefejtettem kezeit magamról, de egy perccel később erőszakosan markolta meg a csípőmet.
- Nem fogadom el. Hana, nem fogadok el nemleges választ. Ha ő nem is… de én képes vagyok arra, hogy kimondjam az enyém vagy. Enyém. Ha őt csókolod, akkor is. Az enyém.
- Hogy lehetsz ekkora mazochista? – nyögtem fel, és hátrébb akartam lépni, de nem hagyta.
- Mert tudom, hogy amire vágyom, csak te adhatod meg nekem. És azt, amire te vágysz, csak én adhatom meg – taszítani kezdett az egész testével, a lábam az ágyamnak ütközött, térdeim behajlottak, és engedékenyen zuhantam a bevetett ágyra. Kai, pedig egyenesen rám, jobban mondva felém kerekedett.
- Csak hagyd, hogy sodorjon az ár.
- De ez egy halálos folyam – mondtam halkan, ő pedig mosolyogva törölte le a könnyeimet.
- Az, amivel ma kellett szembenéznem, elég hitet, bátorságot és elszántságot adott kettőnkhöz. Legalább egy kicsit engedj meg Hana. Engedd, hogy hívjalak, lássalak, érintselek és szeresselek. Amikor elégnek érzed, kiszállhatsz és nem foglak sohasem megvetni érte.
- Jongin, kérlek, ne kérj ilyesmire. Bő egy hét múlva hozzámegyek a csapattársadhoz, a legjobb barátodhoz, kimondom az igent, megpecsételem az esküm egy csókkal és a nászéjszakán mindenem neki kellesz adnom.  
- Nem, ha előbb nekem adod – suttogta, és láttam, hogy tényleg komolyan gondolja. A szívem hevesebben kezdett verni és nem tudtam mit felelhetnék erre. Egyrészről dühített, hogy erre kér, másrészről ezerszer jobban hangzik ez a lehetőség, mint az enyém. Mégis tudtam jól, hogy az eszemre kell hallgatnom. Elfordítottam az arcom, és nem válaszoltam semmit.
- Miért csinálod ezt velem? – folytatta, hangja lemondó és elkeseredett volt. – Miért akarlak ennyire? – felsóhajtott és elengedte csuklóimat. Ráemeltem tekintetem és megpróbáltam nem elsírni magam. Távolodó teste után nyúltam, arcára simítottam tenyerem, így megállt és visszahajolt hozzám. Keserédes mosolyra húztam ajkaimat, másik kezemmel is felé nyúltam és felhajoltam, hogy megcsókolhassam. Ez volt az első alkalom, hogy én kezdeményeztem. És az utolsó is. Erre a gondolatra megremegett a lelkem és lefolytak könnyeim arcomon. Átkaroltam a nyakát és kétségbeesetten kapaszkodtam belé, ahogy ő is belém. Amilyen hirtelen hajoltam felé, olyan hirtelen is húzódtam el.
- Sajnálom. Mindent sajnálok. Menj el, Jongin. És ne is keress többé – rekedt hangom idegenül csengett, hitetlen tekintete pedig szíven szúrt.
- Ne, Hana, kérlek… ne csináld ezt – suttogta és felém nyúlt, de kitértem előle. A vállánál eltaszítottam és felkeltem az ágyról.
- Jó színész vagyok, de annyira nem, hogy eljátsszam hidegen hagy a közelséged. És véget kell vetnem ennek az egésznek, addig, amíg még lehetséges. Nem akarom megvárni, hogy visszafordíthatatlanul beléd szeressek. Én nem Sehun vagyok. Én nem tudok az emberek érzelmeivel játszani.
- Miért nem lehet ezt az egy hetet, ami még maradt boldogan eltölteni?
- Mert akármennyire is lenne boldog, az utána következő időszak maga lenne a Pokol. Számodra és számomra is. Én nem akarok fájdalmat okozni neked… - ráztam meg a fejem és letöröltem a könnyeimet.
- Most okozol fájdalmat.
- De kevesebbet, mintha hagynám, hogy belém szeress, aztán elszakadnánk egymástól.
- Már túl késő – ingatta a fejét és az ajtóm felé indult. A kilincsre rakta a kezét, de még hátraszólt nekem. Halkan és határozottan. – Nem érdekel, meddig kell győzködnöm téged. De a végsőkig ki fogok tartani. Sehun nem érdemli meg, hogy hűséges legyél hozzá – nem várta meg a válaszomat, ami valószínűleg szótlanság lett volna. Egyszerűen átlépte a küszöböm és kisétált az ajtómon. Sóhajtottam egy mélyet, visszamásztam az ágyamhoz, leültem és tenyerembe temettem az arcomat.

Sehun POV

Amikor visszamentem a szobába, Luhan már fel volt öltözve. Az ágyat is elrendezte és elgondolkodó tekintete semmi jót nem sejtetett. Felsóhajtottam, bezártam az ajtót, és a szekrényemhez mentem, hogy felöltözhessek. Vártam, hogy had kezdje ő, ha szeretne mondani valamit. Megvárta, amíg felöltözöm és megágyazok, csak azután köszörülte meg a torkát. Ráfordítottam a tekintetem, és lassan beszélni kezdett.
- Ezentúl mindig így lesz? – hangsúlya miatt felvontam a szemöldököm.
- Milyen lesz? Magyarázd el, mire gondolsz.
- Harcolni fogsz Kaival? Egy lány miatt? Akárhányszor együtt leszünk, az egyik feled hozzá rohanna? Aggódsz érte? Kedveled őt?
- Állj, állj, állj! Luhan, milyen hülyeségeket hordasz már megint össze? Könyörgöm, légy kicsit komolyabb. Nem lehetsz féltékeny. Egyenesen megtiltom, ne őrjíts meg! Nem harcolok Kaival, Hana miatt. És nem gondoltam rá, miközben veled voltam. Nem akarom hozzá rohanni. De igen. Valóban, aggódom érte és kedvelem őt. Nincs semmi okom az ellenkezőjét érezni.
- Látod? Mondom én… az a ribanc meg a hülye családja… - motyogta maga elé halkan. Akármennyire is szeretem Luhant, mostanában nagyon könnyen fel tud dühíteni.
- Ne merészeld így hívni! Abszolút nem érdemli meg! Megértelek téged is, hidd el, hogy sajnálom… de belegondoltál már abba, milyen lehet neki? Már lehet, hogy egy filmben vagy sorozatban szerepelne Amerikában. De ő inkább hazajött, sutba vágta az álmait és vágyait, azért, hogy teljesítse a családjának tett ígéretét és hozzámenjen egy olyan seggfejhez, mint én. Az első találkozásunk alkalmával megejtettem, hogy van valakim, és nem is vagyok hajlandó őt elhagyni, ahelyett, hogy feldühödött volna és rohant volna anyámékhoz beárulni… csendben bólintott és azt mondta rendben. A nyakába szakad egy csomó antifan a saesangokról nem is beszélve.  Szereti Jongint és annak ellenére, hogy áldásom adtam… nem enged neki, mert becsületes és elvélte, ő az én menyasszonyom. Magányos és egyáltalán nincs rendben, de senkinek nem mond semmit. Ennek tetejébe még Taemin is nekiállt, hogy viselkedjen, mert Jongin a legjobb barátja… már gyűlölik, pedig nem tett semmit.
- Jelent valamit, ha ennyire véded.
- Igen, jelent. Sajnálom őt. Nekem itt vagy te, neki nincs senkije.
- Nem tudom, meddig mondhatod ezt el magadról.
- Nem hiszlek el – ráztam meg a fejem. Hűvös tekintete egy pillanatra sem változott meg.
- Számomra akkor is egy ribanc, aki akaratlanul is, de elvesz tőlem. És sosem fogom neki ezt megbocsájtani. Nem érdekel, mennyire magányos, becsületes, vagy milyen álmai vannak… én csak azt látom, hogy közénk áll, még ha nem is tud rólunk. És amiért ilyen vehemensen véded, még inkább unszimpatikus a szememben – közölte. Mert azt tette. Közölte a tényeit és egy pillanatra sem lágyult meg, ami még jobban felbosszantott.
- Rendben van. Elfogadom. Nem kérem, hogy szeresd. Csak, ne ócsárold előttem. Arra ott van Chanyeol – bólintottam kimérten és felálltam, hogy faképnél hagyhassam, de csörgött a telefonom, így kénytelen voltam ezt későbbre halasztani.
- Áh, hyung! – szóltam bele, mikor láttam, hogy a menedzserünk keres.
- Sehuna, úgy terveztem, hogy délben lesz a sajtótájékoztató. Fel tudod venni Ha Neul-sshit?
- Persze, hogyne. Hová menjünk?
- Az SM-hez. Jelen lesz az igazgató, és Suho is.
- Rendben, szólok neki is.
- Akkor délben, gyertek kicsit hamarabb, rendbe szedünk titeket.
- Értettem. Köszönöm, Hyung – elköszönt és letette én pedig Luhan felé fordultam.
- Menjünk reggelizni. Délben sajtótájékoztatót adok Hanával.
- Áh, remek! Szuper, örülök, hogy az egész ország felé kinyilvánítod a határtalan szerelmed felé.
- Hagyjuk ezt most, Luhan. Semmi kedvem a hisztidet hallgatni.

Egyedül mentem le a többiekhez, bár pár perc múlva Luhan is beért. Leültem az asztalhoz, majdnem mind ott voltak, Kai, Suho és D.O hiányzott a körből. A többieknek szokás szerint be nem állt a szája, zajos volt a légkör, de pont ezért volt olyan családias. Bármennyire is szerettem volna, most nem tudtam kedvesen mosolyogni a többiekre, Luhan féltékenységi kirohanása megbélyegezte a hangulatomat. Amit Kris észre is vett és megkérdezte baj van-e, de csak azt válaszoltam nem aludtam jól az éjjel. Elhitte és nem is törődött többet a mogorva képemmel. Megértettem Luhant, és fordított esetben valószínűleg ugyanígy viselkednék, de mégsem tudtam lenyelni ezeket tőle. Hana tényleg nem szolgált rá arra, hogy valaki így beszéljen róla. A további elmélkedésből Suho megjelenése rázott ki, összeborzolta a hajam és leült mellém. Aztán Kyungsoo hyung is megjelent, az asztal tele volt étellel, és, ahogy megjelent mindenki, enni kezdtünk.
- Várjatok, Jongin hol van? – kérdeztem, miközben a pálcikáimmal szórakoztam.
- Oh, hát azt mondta nem éhes és elment levegőzni – felelte mellőlem Suho hyung. Összeráncoltam a szemöldököm, de nem mondtam semmit, csak enni kezdtem. Az első gondolatom az volt, hogy Hanához ment, de csak vállat vontam és egy sóhajtás után enni kezdtem.
- Á, igaz is, hyung.
- Tessék? – fordult felém.
- Menedzser hyung hívott és azt mondta ma délben lesz a sajtótájékoztató az SM épületében, és neked is ott kell lenned.
- Rendben van – bólintott és elmosolyodott. – Gondolom engem is kikérdeznek kettőtökről.
- Azt hiszem, igen. Fedeznél bennünket? – kérdeztem halkan, nem akartam, hogy mindenki fültanúja legyen a beszélgetésünknek.
- Erre kérned sem kell, Sehuna – a vállamra simította a kezét és elmosolyodott. – Remélem, hamarosan minden rendbe jön közöttetek. Mármint valóssá válnak a megjátszott érzelmek.
- Nem hiszem, hogy ez mostanában fordulna elő. De én is remélem – kínosan mosolyogtam, majd a tányéromhoz fordultam és étvágytalanul folytattam az evést.

Amint befejeztem az evést, az órára néztem, ami tíz órát mutatott. A szobámba vonultam, a melegítőt egy farmerre cseréltem, a fehér pólóra pedig egy kockás inget vettem fel. Egy ideig a hajammal foglalkoztam, de aztán legyintettem, hogy a fodrász úgyis helyrehozza az elaludt, széttúrt tincseimet. Elővettem a telefonom és hezitáltam Hana nevénél… á, szólnom kell neki.

„El tudsz készülni fél óra alatt? Délben lesz a sajtókonferencia és tőletek messze van az SM. Sminkkel és hajjal ne foglalkozz, lesz ott valaki, aki majd rendbe hozza.”

Mielőtt elküldtem volna, elolvastam vagy négyszer, hogy felfogjam a tartalmát. Egyre valósabb és valósabb, hogy nekünk bizony kapcsolatunk van. Elküldtem és eltartott egy darabig, amíg választ kaptam.

„Persze.”

Ennyi? Egy szó? Ez tartott tizenkét percig? Itt valami nincs rendben… sóhajtva indultam le a nappaliba, hogy bevárjam hyungot. Leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tv-t. A következő percben kivágódott a bejárati ajtó, majd egy dühös Jongin jelent meg. Amint rám tévedt a tekintete, arcéle megkeményedett és gyilkos pillantásokkal illetett. Ezek szerint Hanánál járt. És nem sülhetett el túl jól a találka.
- Kai-sshi jól vagy? – kérdezte Baekhyun és odasétált hozzá. Nyugtatólag a vállára szorított.
- Mi? Ja, persze, csak néhány rajongó állandóan a sarkamban volt és felbosszantott - hazudta és nem nézett a mellette aggodalmas képpel álló Baekre. Csak engem nézett és gyűlölt. Sugárzott róla.
- Sehuna, indulhatunk? – jelent meg Suho hyung a haját igazgatva. – Ó, szia Jongin! Baj van? Mi történt?
- Semmi, ne aggódj hyung, csak a rajongók – válaszolt Baekhyun, megveregette Kai vállát, majd a tv elé terelte és leültek. Én azzal a lendülettel felálltam, felkaptam a cipőmet és egy köszönés után kiviharzottam a lakásból, hyunggal a nyomomban. Az autó kint állt, pár rajongóval karöltve, akik, amint megláttak bennünket visongani és fényképezni kezdtek. Beszálltunk az autóba és egy szó nélkül indultunk el.