21. rész (17,5+ remélem erre még emlékeztek :)

Megjegyzés: A fejléc, azért gagyesz, mert én csináltam :'DD


Valahogy… minden a helyére zökkent. Ideiglenesen úgy éreztem, minden rendben van körülöttem és velem, meg bennem. Eszméletlen, mennyit számított Sehun mondata. Mennyire sokat jelentett az, hogy elköteleződjön mellettem: mennyivel egyszerűbb így. Milyen hirtelen omlottak le a falaim. Milyen könnyen szakadt át a saját magam által épített gát, és döbbentem rá, mi mindent érzek iránta. Nem pusztító szerelemre gondolok, és igazából nem is tudnám meghatározni, mit jelent nekem Sehun. Ő a vőlegényem. Ez, valami olyat ad hozzám, amit már nem tudok elvenni, és lassan már nem is akarok. Vonzódom hozzá, és azt hiszem, ő valóban képes arra, hogy megrengesse a világomat.

Rádöbbentett, hogy Jonginhoz vezető utam, valójában csak menekvés volt előle. Jongin iszonyú kedves, jó modorú, intelligens és istentelenül helyes srác, aki első pillanattól kezdve kinyilvánította szimpátiáját felém, ami oly módon hízelgett, Sehun gorombasága pedig annyira ijesztett és bántott, hogy jobb híján – öntudatlanul – Jongin karjaiba menekültem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy érzéketlen vagyok vele kapcsolatban, fizikailag vonzódom hozzá, és törődöm vele, mert megismertem és csodálatos ember. De, csak, mint barát. Barát némi plusszal – mert azért elég sokszor estünk egymásnak… ami barátoknál nem szokványos.

Amit biztosan tudok, hogy a mi hármunk története kusza és bonyolult, viszont egyenes nyíl vezet a nevemtől Sehun neve felé, ami pedig Jongin felé tartott félúton megszakadt, és az a fél is hullámos vonallal van áthúzva.

A fürdőszobai incidensünk után a parti zavartalanul folyt, Sehun állandóan mellettem volt, nem volt hajlandó elengedni a derekam, ezáltal folytonos bizsergető érzést váltott ki belőlem, szélesen mosolyogtunk és fesztelenül társalogtunk mindenkivel. A nekem rendezett est, hamarosan véget ért, lassan mindenki haza szállingózott, Sehun búcsúzóul megcsókolt, pozitívan csalódtam benne, mert ezzel addig várt, amíg mindenki elment, szóval senki sem figyelhetett bennünket – gondolok itt ellenséges öreg nagynénikre meg nagybácsikra, vagy mondjuk Jonginra.

Túlságosan izgatott voltam ahhoz, hogy egyből el tudjak aludni, de a fáradtságom egy idő után erősebbnek bizonyult, így észre sem vettem, hogy elaludtam.
Reggel, vagyis inkább délelőtt anyám rázogatására ébredtem fel.
- Ha Neul! Miss Choi, ideje, hogy felébredjen és elkezdje a napját! – a takarómat húzta le rólam, én pedig sűrű nyögéssorozattal fordultam a másik oldalamra, nem nyitottam ki a szemem, hogy tettethessem még egy kicsit, abszolút nem hallottam őt. Viszont, ő ennél jobban ismert.
- Ébredj fel kincsem, készülődj össze, ebédelni megyünk az Oh családdal és szeretnénk átadni a születésnapi ajándékodat is – hallottam a hangján, ahogy mosolyog, nekem pedig végszóra kinyíltak a szemeim. Mosolyogtam és felültem. Megdörzsöltem a szemeimet és elnyomtam magamban egy ásítást.
- Azt hittem a parti volt az ajándékom.
- Az is, de ezt a nászainkkal közösen szándékozzuk átadni.
- Oh, rendben. Kiöltözzek?
- Ha kérhetlek, illendő öltözéket válassz – kissé elsötétülő tekintetére felkuncogtam.
- Valld be, hogy tetszett a szülinapi szerkóm. Tudtam, hogy ki fogsz akadni, valójában Min Hee beszélt rá. Én nem akartam felvenni.
- Én csak azt tudom, hogy a szobában az összes harminc év alatti férfi le sem tudta venni rólad a szemét. Azt találgatták, mikor fog kiesni legalább az egyik melled a dekoltázsból.
- Anya, ne túlozz kérlek! – forgattam a szemem, látványosan szórakoztam szavain, de összeszűkülő szemei voltak a bizonyítékok arra, hogy komolyan beszél.
- Nem is mondom, a lelkésznek milyen véleménye volt rólad.
- Minek hívtad meg a lelkészt, anya? – továbbra is forgattam a szemem, és egyszeriben dühös lettem. – Komolyan, jól éreztem magam abban a ruhában. Úgy éreztem, nincs hozzám fogható lány a helységben. És most feldühítesz. Legközelebb talán átkutatod a gardróbom és te fogsz nekem ruhát választani, azzal a kikötéssel, hogy csak is azt vehetem fel?!
- Nyugodj meg Ha Neul. Gyönyörű voltál, de az emberek megbotránkoztak rajtad.
- Azért, mert ez is egy olyan parti volt, ahol a jelenlévők nyolcvanöt százaléka negyven-ötven év fölötti volt. Nem is tudom igazából kinek rendeztétek a partit. Nekem, vagy magatoknak?
- Most össze akarsz veszni velem drága kislányom? – felvonta bal szemöldökét, mire fújtattam egyet, felpattantam és úgy válaszoltam.
- Esetleg majd akkor, ha nem tetszik az ajándékotok. Most pedig, menj ki, had készüljek el. Mikor indulunk?

- Délre van asztalfoglalásunk az Astoriában – biccentett egyet és kiment a szobából.

Egy sóhajtásnyi idő után, morogva csörtettem a fürdőszobába, hogy letusolhassak, amikor hallottam, hogy a telefonom üzenet érkezését jelzi. Előre mosolyogva rohantam vissza a készülékért.

Felébredtél már? Engem most rángattak el a koliból a szüleim, hogy együtt ebédelünk. Nem is tudod milyen szépeket álmodtam pedig…

Vigyorogtam Sehun üzenetén, aztán gyorsan pötyögni kezdtem a választ.

Éppoly dühös és elégedetlen vagyok, mint te, mert az anyám durván felébresztett, aztán előállt a tegnap viselt ruhám emberekre tett benyomásairól. Úgy tűnik, nem csak te nem tudod levenni a szemed a melleimről.

Hányszor mondjam, hogy csak is azért, mert közszemlére teszed? Senki nem kért meg rá, hogy magadtól viselj olyan ruhát, aminek akkora a dekoltázsa, hogy félő, kibukik belőle a kebled.
Szó mi szó én szerettem. Ki ne dobd azt a ruhát!

Harsányan kacagtam a megfogalmazásán, majd újra válaszoltam neki, ezúttal leültem a kanapémra.

Magamtól eszembe sem jutott volna azt viselni. Min Hee a hibás mindenért. Most a lelkész egy erkölcstelen kis lotyónak tart, aki nem tud illően öltözködni. Egy világ omlott össze bennem… segíts feldolgozni, kérlek.

Elmegyek és beszélek a lelkésszel, hátha maradandó károsodás érte a látószerveit. Nem élné túl a lelkem, ha miattad és a didkóid miatt mondaná le a szertartásunkat.

Az a szó, hogy didkó csak egy tizenhárom éves, hormontúltengésben szenvedő kis srác száját hagyja el. Úgy hangoztál, mint egy ilyen kanos kis kölyök.

Elnézést. A kebleid!

De, a jó az egészben, hogy megkapom a születésnapi ajándékomat, amit elméletileg a te szüleidtől is kapok. Szóval, kíváncsi vagyok.

Ne sajátítsd ki előre. Az a kettőnk ajándéka lesz. Nem véletlenül rángatnak el engem is erre a feltehetően kínos légkörben eltöltendő ebédre.

Ha sms-ben kommunikálunk, sokkal okosabbnak tűnsz. (vagy csak akarsz tűnni)

Csak azért, mert le akarlak nyűgözni, micsoda intellektuális srác vagyok. Kikérem magamnak, én nem csak egy szép pofi vagyok! Diszkrimináció, ami az interneten és a rajongók fejében terjeng rólam. Aljas 

rágalom! Én egy kimagaslóan intelligens húsz éves vagyok.

Mivel én pedig profi színész vagyok, elhitetem veled, hogy én ebben hiszek. Meg, persze, amiért elveszel feleségül, nem váglak arcul a valósággal.

Miszerint?

Miszerint csak egy átlagos húsz éves srác vagy, átlagos külsővel megáldva, átlagos tudással az agyában, egyszóval: egy teljesen unalmas hétköznapi fiú vagy.

Nos, most derült ki, hogy a menyasszonyom beteges hazudozó! (átlagos külső, komolyan Hana, ezt még elhinni sem akarod)

Bármennyire is jól szórakozom, nekem le kell tusolnom, és el kell készülnöm, hogy passzolhassak a remek testi adottságokkal rendelkező vőlegényemhez.

Hmm, nem bánom. Valami fehéret vegyél fel, hogy kontrasztot alkothass a tegnap este kialakult képeddel kapcsolatban. 

Ezt tekintettem záró akkordnak, szélesen mosolyogva, és hevesen dobogó szívvel, teljesen feldobva mentem a fürdőszobámba, és rémisztő volt a gondolat, hogy a hangulatváltozásomért Sehun üzenetsorozata a felelős. Ábrándos sóhajt hallattam, miközben levetkőztem és a tus alá álltam.

Pontosan délben érkeztünk meg az étterembe, és vidám mosoly kanyarult az arcomra a leendőbelim megpillantásakor. Odajött elénk, meghajolt a szüleim előtt, adott egy szerény puszit az arcomra, aztán megragadta a kezem és odavezetett az asztalhoz.

Annak ellenére, mennyire megkönnyebbült és szabad érzések borítanak be, nagyon félek és nagyon furcsa ez az egész. Napokkal ezelőtt nem hittem, hogy fogunk valaha így viselkedni egymással. Sehun túláradó jókedve és kedvessége olyan idegen a számomra. Megszoktam, hogy falat húzott közénk és most nehezen fogom fel ép ésszel, hogy képes miattam lerombolni azt. Nem sokkal ezelőtt, állította, hogy nem tudja magát nekem szentelni, mert szerelmes valaki másba – erre a gondolatra feszültség keletkezett bennem -, én pedig mélyen hittem abban, hogy a sors nekem Jongint szánta és nem Sehunt. Túl gyorsan és hirtelen változott meg minden, ez pedig keserű utóízt hagyott a számban. Éreztem, hogy nem sokáig lehetek ilyen felhőtlen és boldog. Éreztem, hogy a sok jót követően valami rossz fog történni. Lehetetlen, hogy a kezdeti nehézségeket, akadályokat, falainkat, ilyen könnyedén vészeljük át, hagyjuk figyelmen kívül, kerüljük ki és bontsuk le. A szívem súlyos lett a gondolatra, hogy valami rossz fog következni.

A gondolatözön akkor rohant le, amikor Sehun rámarkolt a kezemre és összefűzte az ujjainkat, amíg az asztalhoz vezette a családomat. Nem engedtem, hogy kétes érzelmeim az arcomra is kiüljenek, póker arcot öltöttem, vagy szelíden mosolyogtam. Viszont Sehun egyetlen mondata elég volt ahhoz, hogy egy csapásra elzavarja a nehézkes gondolatokat a fejemből.
- Olyan megtévesztő vagy ebben a ruhában. Az embereknek az a benyomása támad, milyen ártatlan és angyali lány vagy – lehelete a fülemet csiklandozta, szavai pedig őszinte mosolyt csaltak az arcomra. Kissé oldalra fordítottam az fejem, hogy láthassam az arcát, aztán halkan felnevettem.
- Miért, neked mi a véleményed rólam?
- Ó, egy aljas kis bestia vagy, aki arra született, hogy védtelen férfiak fejét csavarja el a testi adottságaival – csóválta a fejét, én pedig újra kuncogtam.
- Szóval, már megint itt tartunk. Mi bajod a melleimmel?

- Kívánni valóak, és nem hagynak nyugodni, vajon milyenek lehetnek takarás nélkül – nem volt kérdő hangsúly a szavaiban, én pedig ledermedtem. Olyan vággyal telített volt a hangja, hogy elakadt a lélegzetem. A keze megszorította az enyémet, flörtölésünknek vége kellett szakadnia, mert az asztalhoz értünk, ahol az anyósomék mosolyogva üdvözöltek bennünket. Még mindig nem tudtam felocsúdni Sehun szexuális töltetű megjegyzésén, így csak mosolyogva bólintottam feléjük. Sehun mellettem vigyorgott, látta és tudta, milyen hatást gyakorolt rám.

Az ebéd nem volt kínos és feszült, Sehun ebben tévedett. Apa és anya nagyon kedvelte Sehun szüleit, tisztán látszott, mennyire egy hullámhosszon vannak. Mi ketten inkább szemeztünk, mint két kamasz, és nem igazán vettünk részt a beszélgetésben. A főfogás elfogyasztása után, megkérdezték kérünk-e desszertet, én a fejemet ráztam, mire Sehun is elutasította. Ettől függetlenül a szüleink kértek, mi pedig a szemünk forgattuk: azt hittük megyünk már végre. Komótosan ettek, bennünket bosszantottak, közben arról beszéltek, hogy nem gondolták volna, hogy ilyen hamar egymásra találunk, és ennek nagyon örülnek, aztán kinyögték végre, a születésnapomra nem véletlenül nem vettek ajándékot: valami sokkal nagyobb volumenű dologgal készültek, és mivel közeleg az esküvő, nem tudják nem meglépni a következő lépést. Ezért vettek nekünk egy házat. Egy házat. Nekünk. Kettőnknek. Egy szerelmi fészket. Jó, ezt anyu mondta és mindenki nevetett rajta, de édes volt. Tágra nyílt szemekkel néztünk össze Sehunnal, aztán szélesen vigyorogni kezdtünk, felálltunk mindketten, és én húzni kezdtem apu villát tartó kezét, hogy induljunk már és nézzük meg. Nevettek a gyermeki izgatottságunkon, hamarosan autóba ültünk és elmentünk az egyik gazdag negyedbe – a szüleink még házvásárlásnál sem hazudtolják meg magukat.

Egy kisebb, takaros, amerikai stílusú családi ház volt, észbontó kerttel, és csodálatos környezettel. Házon belül is minden kifogásolhatatlan volt, modern, tiszta, bútorokkal berendezett, áradt belőle a luxus én pedig szerelmes lettem belé. A gondolattól, hogy ez a kettőnké pedig még inkább.
- Mondd, hogy neked is annyira tetszik, mint nekem – fordultam Sehun felé, aki bólintott egyet.
- Ti rendeztettétek be? Mindenhol látok valamit, ami tudom, hogy az én kedvemért van – rávigyorgott a szüleire, akik sután lenéztek, majd anyu jött oda hozzám.
- Isten éltessen kislányom, és sok boldogságot kettőtöknek – rögtön elfátyolosodott a szeme, én pedig olyan vagyok, hogyha látom anyát sírni, vele sírok.
- Anya ne sírj, mert akkor én is rákezdek. Mellesleg az a srác ott, még simán elmenekülhet előlem – böktem Sehun felé. – Még veled vagyok.

- Nem fogok elfutni, ne sértegess – duzzogó hangot ütött meg, mindannyian mosolyogtunk rajta.

Egy ideig még beszélgettünk és gyönyörködtünk a házban, végigkísértek bennünket szobáról szobára, a végállomást a hálószoba jelentette. Kétségkívül ez volt a lakás fénypontja. Egyszerűen meseszép volt. Belépve, a padlót bolyhos szőnyeg fedte, ami megmosolyogtatott, mert hasonló volt ahhoz, mint ami az én szobámban is volt. Középen egy hatalmas, lábakon álló fehér franciaágy állt, a fejtámla művészi mintákkal kifaragott, felette a falon folyékony tapéta csillogott krém színben, a csillám pedig arany volt benne, emellett baldachin szerűen függöny csüngött alá az ágyra. Díszpárnák sokasága fedte az ágy felét, ami nagyon széppé varázsolta az önmagában is gyönyörű ágyat. Az ággyal szemben, padlótól plafonig ablakok voltak, hosszú kapucsínó barna drapéria takarta el, és ez egészen ámulatba ejtett. Az ágytól balra egy ajtó nyílt, hát benyitottam és a szemem elé tárult egy gardróbszekrény, mely fel volt osztva, és a fekete szekrényes volt a fiú oldal, a fehér pedig a női. Aranyos volt anyáéktól, hogy erre is odafigyeltek. Amíg mi Sehunnal ott bent vitatkoztunk, miszerint én is olyan nő vagyok, akinek ennél a helymegosztásnál többre lesz szüksége a ruhái miatt (ami igaz), amit én tagadtam, és bizonygattam, hogy el fogok itt férni, addig a szüleink kiosontak és lassan elhúzták a csíkot. Percekkel később jöttünk elő és vettük észre, hogy egyedül vagyunk.
- Itt hagytak bennünket? – vonta fel a szemöldökét.
- Nagyon valószínű. Biztos azt akarták, hogy egyedül emésztgessük a közös lakás fogalmát. Felfogtad ezt? Együtt kell élnünk, holott még csak most barátkoztunk meg egymás gondolatával…
- Felfogtad ezt? Pár nap múlva elveszlek feleségül, és még csak most jöttem rá arra, hogy kedvellek – utánozta a hangsúlyomat, elmosolyodtam és leültem az ágyra. Amint a fenekem a puha matracot érte, nem tudtam megállni és lerúgtam magamról a szandáljaimat, majd elfeküdtem az ágyon. Jólesően felsóhajtottam.
- Annnnnyira fáradt vagyok – mondtam halkan, lehunytam a szemem, aztán éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy. Rögtön oldalra fordultam, a karomra hajtottam a fejem és kinyitottam a szemem. Sehun hanyatt feküdt, de a fejével felém fordult.
- Nem ez az első alkalom, hogy egy ágyban fekszünk – jegyezte meg, én pedig nem válaszoltam rá semmit. Egy időre beállt közénk a csend, ő a szobát vizslatta és úgy láttam gondolkodik, én pedig őt figyeltem és elnyeltem magamban a szépségét. Nincs jobb szó. Hogy létezhet egy férfi ilyen tökéletesen makulátlan bőrrel? Ez kegyetlenség, ránk, nőkre nézve. Aztán visszafordult felém a teljes testével, belenézett a szemeimbe, én pedig késztetést éreztem, hogy elkapjam a tekintetem, de kényszerítettem magam, hogy visszanézzek rá.
- Sajnálom, amit akkor reggel tettem. Össze voltam zavarodva, nem tudtam, mit kezdjek az érzésekkel, amiket elkezdtem táplálni irántad – hangja nem volt hangosabb a suttogásnál, nekem pedig eltűnt a mosoly az arcomról.
- Teljesen kétségbe ejtettél. Azt gondoltam, elutasítottál és sohasem fogsz irántam érezni semmit sem. Borzasztó nehéz volt túltennem magam azon, hogy nem kellek neked.
- Ezért Jonginhoz menekültél.
- Igen… de, amikor megláttam az arcodat, és éreztem, hogy most fájdalmat okoztam neked, rögtön realizáltam a tetteim és mélyen megbántam. Jongin… nem tudom, mit mondhatnék. Azt hittem pótolhatóvá tehetlek a személyében, mert ő harcol értem és kellek neki – közelebb húzódott hozzám egy minimálisat, és szomorúan csillogtak a szemei.
- Sajnálom, hogy eddig tartott, amíg nyitottam feléd.
- Ugyan – viccelődve legyintettem egyet. – Ha úgy veszed, rohamtempóban haladunk. Június tizedikén találkoztunk a repülőtéren, most pedig augusztus nyolcadika van. Tizenkettedikén pedig oltár elé állunk és kimondjuk az igent. Pedig nem vagyunk még szerelmesek.
- Még? – kérdőn felvonta a szemöldökét, szégyenlősen elmosolyodtam és elpillantottam a válla felett.
- Még – suttogtam vissza, ő pedig elvigyorodott.
- Honnan a garancia, hogy én szerelmes leszek beléd?
- A testi adottságaim a garancia. Előbb utóbb belém kell szeretned. Nincs másik forgatókönyv! – csóváltam a fejem, ő pedig hangosan felnevetett, majd felemelte a jobb kezét és elsimított egy tincset a homlokomból.
- Félek, nem lehetek itt veled túl sok időt – váltott témát, amivel meglepett.
- Hát ezt meg hogy érted?
- Továbbra is a dormban kell élnem a fiúkkal.
- Ez butaság. Innen nincs olyan messze a kollégiumotok. Ha kellesz nekik simán ott teremhetsz perceken belül.
- Szeretik egyben tartani a csapatot. Chanyeol így is fúj rád, mert szétrombolod a családunkat.
- Chanyeol egy barom. Ja, és szerintem meleg is – mellékes hangomra megmerevedett, kitágultak a pupillái. – Mi bajod van? Ez csak egy megállapítás volt, nem ítélem el, meg ilyesmi…
- Csak megleptél.
- Szóval tudjátok?
- Csak én és Luhan.
- Tényleg, róla is akartalak már kérdezni.
- Kiről?
- Jaj már, hát Luhanről. Miért olyan ellenséges velem? – kérdeztem, pár pillanatig gondolkodott, majd izmai újra elernyedtek, teljesen közel csúszott hozzám, a karjára húzta a fejemet, én pedig befészkeltem magam a nyaka és válla közé. Karommal a mellkasát támasztottam, a csípőm a csípőjének feszült, a ruha kényelmetlenül megcsavarodott a testemen és minden vágyam az volt, hogy lecserélhessem egy lenge pólóra, de a világért sem mozdultam volna meg. Ez a póz tökéletes volt. A feje alá helyezte a szabad karját, a másikat körém zárta és fedetlen vállamra írt le kis köröket. Ha lehunynám a szemem, pillanatokon belül képes lennék elaludni.
- Ő csak… - végül megszólalt, amikor már el is felejtettem, hogy kérdeztem valamit. – Nehezen barátkozó típus, és aggódik értem, ugyanazon okok miatt, mint Chanyeol. Ő kicsit keményebb dió, mint Chanyeol, de Luhan hyung nagyon rendes és törődő, hogyha megszeret valakit.
- Értem – válaszoltam. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy tovább taglaljuk az exo rejtélyes tagjainak személyiségét, de ő folytatta.
- A K-s tagok mind nagyon kedvelnek. Örülök. Úgy látom Baekhyun és Kyungsoo hyung a szívedhez nőtt.
- Fantasztikus emberek, és a legtehetségesebb énekesek, akikkel valaha is találkoztam – mormoltam áhítattal. Rajongtam a hangjukért, és imádtam őket, nem féltem kimutatni, hogyan érzek kettejükkel kapcsolatban.
- Te mit gondolsz Baekhyunról? Meleg? – ez viszont egy érdekes téma volt.
- Őszintén? Fogalmam sincs. Ő nem olyan árulkodó, mint Chanyeol. Nehéz megállapítani, hogy azért van mindig vele, mert nagyon jó barát, vagy nagyon törődik vele és csak pusztán a közelében akar lenni. Nem láttam őket olyan sokszor együtt, hogy meg tudjam mondani.
- Eléggé szakavatottnak tűnsz a témában – a mondat percekkel később hangzott el a szájából, én pedig halkan, erőtlenül nevettem fel.
- Amerikában a barátaim körét egy meleg pár is bővítette. Imádtam velük lenni, könnyen leszűr utánuk az ember ezt-azt. Így árulta el magát Chanyeol előttem. Velem még durva volt, titeket észre sem vett, amikor megjelent Baek, odaugrott és itta minden szavát, jól lakott a látványával.
- Ja. Félelmetes – motyogta, aztán én kinyújtottam a karomat, és átöleltem a derekát, mire rám pillantott. – Álmos vagy?
- Ühüm – bólintottam és már le is hunytam a szemem.
- Kényelmetlennek tűnik a ruhád – ténymegállapítás volt, semmi furcsa nem volt a hangjában, ezért nem is foglalkoztam vele, csak vállat vontam.
- Az is.
- Talán meg kellene tőle szabadulnod...
- Ne légy kanos kamasz fiú, Sehun – mondtam kisebb fáziskéséssel.
- Tegnap még majd’ elájultál a belőlem áradó tesztoszterontól.
- Most is, csak majd leragad a szemem – továbbra is a pólójába beszéltem, vagyis inkább dünnyögtem, eddig köröző ujjai megálltak, amiért felmordultam, mert jól esett, nem vett róla tudomást, kitapintotta a cipzáramat, és elkezdte lehúzni.
- Te mocskos gazember – mondtam, de hagytam, hogy lehúzza, mert így könnyebbé vált a légzés, és lazább lett a ruha. – És, itt most állj, köszönöm.
- Makacs vagy – suttogta, oldalra fordult, ami miatt legördültem a válláról, morcosan néztem rá, mert már várt rám az álommanó, de ő mit sem törődött nyúzott arcommal. A nyakamra hajolt és finom csókokat lehelt a bőrömre. Pár pillanattal később, már forró nyelvét is párosította párnáihoz, gyengéd harapásokkal, majd még puhább csókokkal haladt a torkom felé, majd az államon át az ajkaimhoz vezetett útja. Bal karja még mindig fejem alatt nyugodott, azzal húzott közelebb magához, és apró csókokat nyomott alsó, majd felső ajkamra. Mosoly futott át az arcomon, mert jól esett az édes kényeztetés. Kinyitottam a szemeimet, szembesültem olvadt csokoládé színű szemeivel, melyekből tisztán olvastam ki, mire szeretne kilyukadni Sehun. Szabad kezével testem kezdte el bebarangolni, ajkaival nem játszadozott többet, határozottan vette birtokba számat, még mindig finoman csókolt, amit értékeltem, mert imádtam így csókolózni. A szenvedély hamarosan legyőzte a gyengédséget, lehunyta a szemeit, nyelvével megérintette az ajkam peremét, elmosolyodtam a szerény kopogtatáson, én pedig készségesen engedtem be a vendégemet. Felmordult, amikor nyelveink találkoztak, gyorsabb iramra kapcsolt, jobban rám hajolt, szabad keze gyorsan siklott a ruhámon fel a mellemig, ujjperceivel épphogy érintette a mellem vonulatát, nagyon tetszett, hogy semmivel sem siet, és nem ront ajtóstul a házba, engedélyt kér, és türelmes. Kinyomtam kissé a mellkasom, ő pedig rásimította a tenyerét domborulatomra.

Pozíciót váltottunk, elhajolt tőlem, kihúzta kezét a fejem alól, ledobta magáról a sportzakót, már csak egy fekete póló volt rajta, egy pillanatra a szemeimbe bámult, amitől muszáj volt beharapnom az alsó ajkam, csibészes mosolyt öltött és hirtelen lekapta a pólóját is. Mondanom sem kell, hogy elállt a lélegzetem. Finoman fodrozódó izmain, tökéletesen sima, puha bőrén, szikár alakján kívül nem törődtem semmi mással. Visszahajolt felém, egyik lábát átvetette az enyémen, feljebb csúsztam az ágyon, így már viszonylag ülő helyzetben voltam a sok alám polcolt párna miatt, megszorította a csípőmet és csókolt, kifulladásig.

Kezei lassan vállaimhoz vándoroltak, és a ruhám könnyed anyagát lejjebb huzigálta. Kihúztam karjaimat a ruha ujjain, így a derekamra csúszott az anyag. Megállt egy pillanatra és lenézett fehér melltartós valómra, pironkodva fordítottam el az arcom, kezeim automatikusan el akarták takarni a szeme elől a majdnem meztelenségem, de ő lefogta a kezeimet, hintett egy csókot a nyakamra, kulcscsontomra, a dekoltázsomra, és külön-külön a melleimre, de a melltartóhoz nem nyúlt.
- Állandóan a melleidről beszélgetünk, engedd, hagy gyönyörködjem bennük. Mert csodaszépek.
- Te aztán tudsz bókolni – nyögtem ki, fejét felemelte, és a szemeimbe nézett.
- De, tudod, ez így még nem fair. Te tisztán láthatsz engem – a saját mellkasára mutatott, majd visszanézett rám. – De, nekem akadályba kellett ütköznöm.
- Túl gyors vagy – megszeppenve ejtettem ki a mondatot, ő pedig elmosolyodott és bólintott.
- Megmondtam, hogy egy kis bestia vagy, aki elcsábítja a férfiakat.
- Kikérem magamnak – rántottam vállat, amitől megrázkódtak a melleim, ő pedig beharapta az alsó ajkát.

- Ugye szabad? – nem nézett rám, miközben kérdezte, én pedig megforgattam a szemem, hogy mégis, hogy kérdezhet ilyen zavarba ejtő, buta dolgot. Mindkét kezével rámarkolt a melleimre, behunytam a szemeimet, mert túlságosan zavarban voltam. Finom, masszírozó mozdulatokkal ingerelt, én pedig akaratlanul is felsóhajtottam. Amikor apró csókokat éreztem bőrömön, felpattantak a szemeim, ujjaim utat találtak Sehun hajába, és mosolyogva emeltem fel a fejét, feljebb csúszott és újra csókolózni kezdtünk.

Hosszas percek után, amikor kifulladva váltunk el egymástól, a homlokomat az övének támasztottam, átöleltem a nyakát, néhány nedves puszit nyomtam a füle tövébe, és mögé, majd felsóhajtottam.
- Bármennyire is kívánlak, nem feküdhetek le veled – rekedtes hangom hallatán felmordult.
- Ne mondd, hogy épp menstruálsz – nyögött fel csalódottan, mosolyogtam és megráztam a fejem.
- Már túl vagyok az e havi ciklusomon, ne aggódj.
- Hál istennek!
- Sehun, megfogadtam, hogy szűzen megyek férjhez. Már csak pár nap van hátra… nem akarom megszegni az ígéretemet, mert ha megteszem, nem leszek képes magamra ölteni a gyönyörű fehér ruhámat, mert a jelentésével ellentétben, nem leszek többé tiszta és ártatlan.
- Nem hittem, hogy léteznek még ilyen hagyománytisztelő lányok.
- Hát, éppen itt ölel egy. Mit szólsz hozzá?
- Büszke vagyok. Az hülyeség?
- Őszintén? Nem, nem butaság. Boldoggá tesz, hogy megértesz.
- Szóval, akkor csak tipi-tapi? – nyúlt hirtelen a cicimhez, mire felnevettem és elhessegettem a kezét.
- Meg volt a napi adagja Mr. Oh!
- Kegyetlenség. Nézd, altájéki problémák állnak fenn nálam perpillanat – határozottan két kezével a probléma forrására mutatott, mely tényleg állt, én pedig kendőzetlenül jól szórakoztam ezen. -  Hajlandó vagyok visszavonulót fújni, mert értékellek, de ne gúnyolódj velem Ha Neul, oké? – dorgáló hangjával ellentétben vigyorgott, én pedig hevesen bólogattam. Mivel már mind a ketten térdeltünk, közel araszoltam hozzá, szájon csókoltam, átöleltem, majd a bal kezemmel „fennálló” problémájára simítottam a kezem. Megugrott a csípője a szorításomra, meghökkenten nyögött fel, én pedig kuncogtam.
- Huncut vagy – jegyezte meg, de nem állította meg a kezemet. Tovább simogattam őt a farmeren keresztül.
- Sosem állítottam az ellenkezőjét.
- De ennél messzebb nem mehetünk.
- Ennél messzebb nem – motyogtam vissza válaszul, ajkaimmal bejártam nyaka minden szegletét. Nem titkolom tovább: irtó szexinek tartom a nyakát, a kiálló ádámcsutkáját, az arcélét, így külön élvezettel töltött el, ezen részeinek kényeztetése. Lassan haladtam lejjebb, ahogy növekedett benne az élvezet, annál nehezebb volt „talpon” maradnia, ezért időt kért, amíg elfeküdt az ágyon, visszahajoltam a mellkasára, nedves csókokkal borítottam izmos mellkasát és hasát, közben a nadrág gombjaival bajoskodtam, mert nem csak egy volt belőle, hanem öt, és ez halálosan frusztrált, de megoldottam. Amint kezem az alsónadrágjára simult, izgalommal töltött el a tudat, mennyivel jobban érzem így őt. Szaporán kapkodta a levegőt, összeszorította a szemeit, és halk sóhajokkal adta a tudtomra, hogy jó úton haladok.
Kicsit megrettentem a folytatást illetően, hiszen abszolút nem rendelkezem semmiféle tapasztalattal.
- Navigálj, oké? – súgtam a pórusaiba, éreztem, hogy keze rögtön megindul, ráfog a csuklómra és határozottan beinvitál az alsójába. Elmosolyodom, de a feszültségem nem tűnik el, bőrének közvetlen érintése heves szívdobogást vált ki belőlem.
- Úgy érzem magam, mint valami csitri, aki a szülei házában rosszalkodik a barátjával.
- Ez a mi házunk, és ó, kérlek, rosszalkodj még egy kicsit – szenvedélyes válasza furcsa módon meghatott, így teljesítettem a kérését. Erőt vettem magamon, elmosolyodtam a reakcióján, ahogy rászorítottam a férfiasságára, lassan kezdtem mozgatni a kezem fel-le, ő pedig bólintott egyet, hogy most ez így rendben van.
- Gyorsíthatsz – élvezettől elfúló hangjára bizseregni kezdett az ölem, és az egész testem felforrósodott a gondolattól, hogy mit művelek vele. Éreztem, hogy kipirulok, de nem akartam sutának tűnni, féltem, hogy félreértelmezi azt, ami az arcomon tükröződik. Bár, ő nem nyúlt hozzám, élvezetet jelentett számomra, hogy örömet okozok neki. Teljesítettem a kérését, pár perc múlva erősen a csuklómra szorított, hangosan lihegett, felnyitotta vágytól csillogó szemeit, íriszeibe pillantottam, ő pedig megajándékozott a szexi félmosolyával.
- A pettinggel nincs baj, Hana – olyan rekedt volt a hangja. Annyira izgató volt, ahogy kitárulkozott nekem… nyeltem egy nagyot és megnyaltam kiszáradt ajkaimat.
- Ne provokálj – lehunytam a szemem és csavaró csuklómozdulatot tettem, a csípője előre lendült ő pedig felszisszent.
- Óvatosan, még kettő ilyen és elélvezek – erősen zihált, ami csak fokozta az én izgalmamat is.
- Nem az a cél? – felé hajoltam és apró puszikkal leptem el az arcát, a másik kezemet a mellére simítottam, és az ujjhegyeimmel barangoltam be felsőtestét. Hangosan sóhajtozott, hol lassan, hol gyorsan mozgattam a kezem, fokozódó élvezete a hangjaiban teljesedett ki, mert egy idő után sűrűbben törtek fel torokhangjai. Nem hangosan, csak búgva, sóhajtva és rekedten, de, amint gyakoribbá váltak, tudtam, hogy már nem járok messze. Pár pillanattal később beigazolódott a gondolatom, a makkjára szorítottam a tenyerem, hogy oda érkezzen, az, aminek érkeznie kell, az élvezet utórengései összerántották a testét egy pár alkalommal, hangosan kapkodott levegő után, karjai a homlokánál voltak, megcsókoltam a vállát, kicsusszantam mellőle, a ruha ebben a pillanatban a csípőmről lecsúszott, halkan káromkodtam, de nem hajoltam le felvenni. A fürdőben megmostam a kezeimet, majd visszasétáltam Sehun mellé. Amint beléptem az ajtón újra visszanyert nyugalmával nézett rám, visszavette a bokszerét is.
- Az, mikor került le rólad? – mutatott a szőnyegen heverő ruhámra.
- Amikor felálltam az ágyról, lecsúszott, és nem tudtam felvenni – vállat húztam, felrántottam az ágytakarót és besiklottam alá. Sehun felé fordultam, bebújt a takaró alá, átcsúszott a térfelemre, mellkasára vont és megpuszilta a homlokomat.
- Azt hiszem, ma elég messzire jutottunk – motyogta, sikeresen zavarba hozott, a mellkasára csaptam gyengéden.
- Nem illik ilyesmiről beszélni, te szemét.
- Nahát, milyen kis prűd vagy! – kijelentésére felnevettem, majd felnéztem mosolygó arcába és újabb csókot váltottunk.
- Hogy fogunk hazamenni?
- Suho hyung majd eljön értünk, felhívhatjuk, ha pihentünk egy kicsit.
- Akkor most engedélyt adsz arra, hogy aludjak?
- Aha.
- És nem fogsz molesztálni?
- Nem.
- Biztosan nem fogod a didkóimat markolászni?
- Nem nyúlok a kebleidhez! – szabadkozott, aztán elnevettük magunkat, simogató ujjaira összpontosítottam, meg arra, milyen egyenletesen dobog a szíve, ez teljesen megnyugtatott és perceken belül éreztem, hogy elnehezednek a szemhéjaim.
- Ébressz majd fel – mormoltam, éreztem, hogy a hajamba csókol, aztán átadtam magam az álmaimnak.

Csak, hogy most már nem kell azt kívánnom, hogy álmaimban élhessek egy saját életet… a valós életemmel is meg vagyok elégedve.

De ez sajnos nem tarthatott sokáig. 

Újak és régiek egyaránt, a lényeg, hogy Oh Sehun egy szexisten volt, az, és lesz is mindig.

20. rész

Sziasztok! Örömmel jelentem, hogy visszatértem, bár sosem akartam szünetelni és semmi ilyesmi, és igazából nem is tartom annak, egyszerűen idő kellett, hogy megírjam ezt a részt, nem fogok hazudni ha azt mondom összesen kb. egy hetembe telt, mire összejött. Először csak egy egyszerű, megszokott 6-7 oldalas részt akartam írni, akkor amikor először megígértem, de aztán valahogy nem voltam elégedett. Az idő telt, én pedig tovább gépeltem. Aztán az mondtam magamnak, húsz oldal előtt biztosan nem állok meg, amiért ígérgettem és mégsincs semmi számotokra. Szóval ez egy 20 oldalas rész lett több, mint 60 000 karaktert gépeltem le. Sajnos a bloggel valamiért nem formázza a szöveget megfelelően, ezért kénytelen vagyok kettészedni, ezért van a part I. part II. megoldás, nem direkt. :D
Tudom, hogy lényegében ugyanazt írtam le, mint a 19. részben, csak Sehun szempontjából, mégsem akartam tovább írni, mert Hana szempontja az elsődlegesen fontos a történet szempontjából, így a 21. részben visszatér ő és az ő gondolataival fogom folytatni. Megpróbáltam képekkel telerakni, hogy ne csak a sok szöveg legyen, remélem azért nem untátok annyira. Én élvezettel írtam, tudom, sok időbe telt, de nézzétek el nekem. Mellesleg a beadandóimat még mindig nem írtam meg, és kedden lesz egy ZH-m is... :\ :D

Part II.

Sehun POV

Órákkal később feszülten léptem ki a kocsiból. Ha akarnám, sem tudnám letagadni, mennyire frusztrálttá tettem saját magam. Ahelyett, hogy megnyugtatott volna a tény, hogy kitálalhattam Chanyeolnak, csak rosszabb lett minden. Újra aggódni kezdtem Luhan miatt és bizonytalanná váltam Ha Neullel kapcsolatban. Addig szenvedtem, amíg fel nem hívtam Luhant, hogy akkor mégis mi van most velünk, de modortalanul kinyomott a szemétláda. Ezután még idegesebb lettem.
Kicsit késve érkeztünk meg, már elég nagy tömeg volt a terem nagyságú nappaliban összegyűlve. Körbe tekintgettünk, és pezsgős poharat szorongattunk, szótlanul szemlélődtünk az első percekben, aztán mielőtt még minden katasztrofálisan kínossá válhatott volna, felbukkantak a szüleim és szerető ölelésükben találtam magam. Az este folyamán akkor mosolyodtam el először.
- Ó, kicsikém, hogy lehet az, hogy akárhányszor látlak egye helyesebb vagy? – anyám minden beszélgetésünket így kezdett. Mindig vigyorogtam rajta és belebújtam arcomat simogató tenyerébe. Mindig imádtam a meleg tenyerét.

- Talán csak ritkán látja, ezért a feltevés Mrs. Oh – nevet közbe Baekhyun hyung megölve a meghitt pillanatunkat. Morcosan nézek rá, a többiek pedig önfeledt nevetésbe kezdenek.
- Régóta itt vagytok? – fordultam apa felé, aki mindig az egyenes hát, kevés beszéd, jó magaviselet mintapéldánya volt. Kicsit karót nyeltnek tűnhet az emberek szemében, de valójában vaj szíve van. Ha Hana a környezetében van, olya, mint egy szégyenlős kisiskolás, még az első alkalmakkor a szememet forgattam, de most már csak elnézően mosolygom, ha meglátom a változást a viselkedésében. Szóval, apa a fejét rázza és megkóstolja a pezsgőjét. Rezzenetlen arccal bámul rám, én úgy szintén. Tőle örököltem az elhíresült „Poker Face” arckifejezésemet. Nagyon jó abban, hogyan rejtse el a gondolatait és érzéseit a világ elől. Hál istennek örököltem ezt tőle, mert amit csinálok, szükségem is van rá.
- Elfoglaltak vagytok? Hogy-hogy ma mind itt vagytok? – kérdezte kedves mosollyal az arcán anyu.
- Ami azt illeti, azt sem tudjuk, mikor van reggel és mikor kezdődik az éjjel. de még bírjuk. Fellépés-fellépés hátán, de mind erre vállalkoztunk – válaszol Suho hyung és legszívesebben bokán rúgnám, hogy fejezze be; nem akarom, hogy anyám aggódjon értem.
- Hyung, nem ilyen durva azért – vágok közbe.
- Ne tagadd, Sehun, mindennap meghalunk a fáradtságtól – tetőzi Chanyeol, mire eltűnik a félmosoly az arcomról és felsóhajtok.
- Ne erőltessétek túl magatokat. Nem akarom, hogy az egészségetek bánja ezt a táncikálást. Esztek rendesen ugye? Junmyeon rád bíztam a fiamat, remélem, jól gondját viseled – aggodalmas ráncok futnak anyu homlokára, melyeket szeretnék elsimítani onnan. Átkarolom az említett vállát és viccesen meglökdösöm, hogy oldjam a komoly téma feszültségét.
- Semmi baj anyuci, ne aggódj értem. Suho hyung a világ legjobb bátya, elhiheted. Ha kiejtek a számon valamit, ő előteremti, amilyen gyorsan csak tudja. Jó kezekben vagyok – leaderünk is vigyorog és átöleli a derekamat, hogy teljes mértékben hozzá tartozzak, aztán gyorsan eltolom őt magamtól, így a többiek nevetni kezdenek, Suho pedig megsértődik.
- Ne aggódj, hyung itt vagyok neked én – mondja csendesen Kyungsoo és megveregeti a vállát szabad kezével, mire a támogatott felsóhajt és átöleli a kicsi derekát, aki hagyja ezt.
- Ne is törődjenek vele, általában ilyen, ha Sehun megbántja. Szüksége van arra, hogy ölelhessen valakit a gátlásos fiuk helyett – magyarázza elképedt szüleimnek Kyungsoo, anyu elmosolyodik és könnyű csevejbe kezd a szótlan tagokkal is. Aki Jongin ugyebár. Nem vagyok kíváncsi, hogyan jó pofizik a szüleimmel, ezért körbekémlelem a termet és eloldalgok, amikor megpillantom a közeledő anyósomat. Illendően köszöntöm, ő pedig megsimogatta a vállamat, láthatatlan porszemeket törölve le róla és mosolyog.

- Azt hittem nem fogsz tudni eljönni. Megkönnyebbülés, hogy mégis itt vagy.
- Nem hagytam volna ki a születésnapját – válaszolom, és valamiért nem tudom levetkőzni az ideges remegést a gyomromban. Mindig ezt érzem, ha Hana szüleivel találom szemben magam. – Elég sokan eljöttek…
- Ha Neul a fél társaságot sem ismeri – legyint hanyagul. – Többnyire befolyásos üzletemberek és a családjaik, de akadnak köztük Ha Neul barátainak mondható alakok is. Iskolatársak, itteni és amerikai is… szóval elég vegyes a társaság.
- Minden évben van ilyen?
- Mióta betöltötte a tizenötöt mondhatni hagyománnyá vált.
- És hol van ő most? – kérdezem, és újra körbenézek, de sehol sem látom őt.
- Ó, mégis csak lányokról van szó… Kora délután óta készülődnek a szobájában Min Heevel. A vendégek mind őt keresik, felmennél és szólnál, hogy iparkodjanak lejönni?
- Persze – majdnem elvigyorodom. Min Hee elég akaratos személyiség, így biztosan ez is az oka annak, hogy késnek. Elfordulok az anyósomtól és leteszem a poharam egy asztalra. Kigombolom a zakóm, mert már kényelmetlen és elindulok a lépcsőkön felfelé. Megpróbálok megfeledkezi a belém hasító izgalomról, de egyre nehezebb türtőztetnem magam. 

Lassan felérek a szobájához, és kopogásra emelem a kezem, amikor ideges járkálást hallok meg és egy még idegesebb hangot.
- Min Hee nem gondolhatod komolyan, hogy ezt fel fogom venni – Hana kétségbeesett hangja miatt nem kopogok, helyette rásimulok az ajtóra, mintha attól jobban hallanék bármit is.
- Szexi leszel.
- Családi összejövetel van, nem szórakozni megyek. Mellesleg oda sem venném fel, te kretén.
- Ne kreténezz le, egész délután valami ilyesmit kerestem a ruháid között.
- Szóval ezt nem te hozattad otthonról?
- Nem. Na, nézd meg magad, tök jól nézel ki.
- Túl sok. Anyám ki fog térni a hitéből.
- Sehunnak meg fel fog állni a farka – majdnem elnevettem magam Minhee szavain.
- Jesus, Minhee, please. Fogd vissza a fantáziád.
- Akkor, majd Jonginé…
- Pofa be, vagy befogom én – határozottan odamorogta a választ, ami tetszik. – Keress nekem egy másik ruhát, ami alá tisztességesen, melltartót húzhatok.
Nem tagadhatom, hogy olyan kíváncsi lettem, mint még soha, vajon milyen ruha lehet rajta.
- Nincs szükséged melltartóra, had csináljam meg a rúzsodat és takarodjunk már le. Csodálom, hogy anyád nem toporog itt felettünk, hogy igyekezzünk.
- Felejtsd el anyámat, azt sem tudja, hova legyen, mindig utált háziasszonyt játszani csomó ember előtt.
- Hát az szívás…

A további beszélgetést nem hallgatom ki, hanem egyszerűen lesétálok, vissza a srácokhoz. Nem tudom letörölni a vigyort a képemről, és nem tudok megfeledkezni a tényről, hogy a hangja is elég volt ahhoz, hogy megfeledkezzem egész napos frusztrációmról. A srácok kérdőre is vonnak, de nem mondok semmit, pláne azért nem, mert érzem, tiszteletkört kell futnom a szorosabb családon. A könnyebb falattal a nagyszülőkkel indítok, nagyi odáig van értem, papi már kevésbé, olyan kicsit, mint az én apám, karót nyelt egy vénember, de nincs mit tenni. Hana apjával határozottan rossz egy légkörben mozogni, de nem kerülhetem el. Nagyon tekintélyes férfi, mindig ő vezeti a beszélgetést, igazi vezéralkat, biztosan remekül irányítja a cégeit is. A fia hasonlít rá ebben a nyersességben és magabiztosságban, de jobban ki tudja mutatni az érzelmeit. Nem félt többször is utalni arra, hogy fontos számára a húga és elevenen megnyúz, ha megbántom. Kezdhetek félni, mi lesz, ha kisiklik a kapcsolatunk és kiderülnek a mocskos húzásaim… Mr. Choi rendkívül modoros ember, és egy idő után oldottabban beszélgettünk. Őszinte érdeklődéssel fordult hozzám és a szakmám felé, én pedig illendőségből visszakérdeztem, hogyan alapították a céget és milyen vezetői posztban állni. Míg hallgattam a hosszas és

unalmas beszámolót a lépcső felé tekintettem folyton. Tudtam, hogy nem sokára megérkeznek a lányok, és már akkor kiszúrtam őket, amikor a lépcsőfordulóban megjelentek. Arcom érzelmektől mentes volt, de a szívem meglódult, amint megpillantottam. Valóban sok volt a ruha, a színétől a kivágásig, fedetlen hátán át az anyagáig. Ebből a ruhából sugárzott a szex, és amikor lelépdelt a lépcsőn összeugrott a gyomrom és le akartam támadni.

Senki nem vette őket észre, zavartan ácsorgott, a karját markolászta és körbe pillantgatott és idegesen sugdosott Minheevel, aki győzelemittas mosollyal az arcán bólogatott és hagyta, hogy összeszidja őt a menyasszonyom. Aztán körbeugrálták őt a családtagok és az arcából ítélve zavarban volt a ruhája miatt, de próbálta palástolni a magabiztosságával, ami egy idő után valóban diadalmaskodott a zavara felett. Aztán megtörtént. Éppen a pezsgőmbe kortyoltam és bámultam a gyönyörű nőmet, amikor felém pillantott. Elkaptam a tekintetét és megpróbáltam olyan hosszan megtartani, ameddig csak lehetett. Tudtam, hogy tudja, mennyire szépnek tartom, mert sugárzott belőlem. Tudtam, hogy beindult köztünk a kémia, amit eddig elnyomni próbáltunk, hiszen annak ellenére, mennyire messze voltunk egymástól, szikrázott a levegő közöttünk és úgy vonzott magához, mint a mágnes. Ölelni akartam. Érinteni. Minden pillanatban a kezét fogni. És ez csak a bemelegítés lenne. Ki sem merem ejteni még gondolatban sem, hogy miket akarok tenni vele. Meg a dögös vörös ruhájával. Vettem egy mély levegőt és azt fontolgattam, hogy kimentem magam az apjánál, amikor ő reagált elsőnek. Elindult felém, de a szüleim útját állták. Lehunytam a szemem és elnyomtam egy csalódott sóhajt. Semmi baj. Messze még a parti vége.

Aztán letámadták a tagok is sorra és hirtelen féltékenység mart belém, hogy én akartam elsőként köszönteni. Néztem, ahogy őszinte jókedvvel viseltetett a srácok iránt, ölelésükben forgolódott, viccelődtek és hangosan nevettek, annyira hangosan, hogy én is hallottam. A figyelmem teljesen megtört, és már abszolút nem hallottam miről beszél Hana apja, vagy a munkatársai, Min Ki éles szemei sem szuggeráltak már, pár korabeli sráccal beszélgetett nem messze tőlünk.
Képtelen voltam nem figyelni minden mozdulatát. Amikor már nem bírtam tovább, félbeszakítottam az érdekes beszélgetést az apósom és barátai között és elmondtam, hogy ideje üdvözölnöm a lányát. Szinte látszott rajta, mennyire meglepődött azon, milyen szenvedélyesen ejtettem ki a számon ezeket a szavakat. Már nem akarom megfékezni ezt a vonatot. Elindult és halad előre, eszméletlen sebességgel. Bólintott és elbocsátott, én pedig elindultam felé. Észrevette és láttam, mennyire akarja, hogy odaérjek hozzá. Csillogtak a szemei, ráharapott az ajkára és tett felém pár lépést, de aztán hirtelen megváltozott. Megfeszült a teste, megállt és óvatosan oldalra nézett. Láttam, hogy vállai megereszkednek, követtem a pillantását és észrevettem a felé siető Jongint. A kurva életbe. Nem rendezhettem jelenetet, és végül is nem tudom, mi a szándéka Kainak. Hagynom kell, hogy odamenjen hozzá. Dühös voltam rá, persze, de tudom türtőztetni magam. Hana ideges volt, az előbbi gondtalansága tovaszállt és most megfeszült minden arcizma, úgy

várta meg Jongint, aki kis hezitálás után könyökénél fogva a terasz felé kezdte terelgetni. Amint kiértek, döntöttem és utánuk mentem. Az ajtóban álltam meg és kíváncsiságomnak engedve, szemérmetlenül kihallgattam és kilestem őket. A menyasszonyom kinyújtott karral támaszkodott a korlátnak, Jongin felnevetett és felpattintott egy dobozt. Motyogott valamit és a nyakába akasztotta a láncot. Aztán szájon csókolta. Itt. A teraszon. Bárki állhatna a helyemben. Meg-ö-löm. Felhúzta az agyamat, de nagyon.
- Ne csináld, Ha Neul, csak egy puszi volt – magyarázkodott, a lány morcos volt és nem tetszett neki, az, amit csinált. Ez pedig egy kevés elégtétellel töltött el.
- Amit akár a szüleim is láthattak – mondta karba font kézzel, dühösen, Kai pedig vállat vont.
- Szeretem az izgalmakat – a jó édesanyádat, azt szeresd, te marha…
- Hát élvezd ki, mert nem sokáig lesz benne részed – olyan pergő nyelvvel ejtette ki ezeket a szavakat, hogy szerintem Kai elsőre fel sem fogta. Nekem pedig széles vigyor ült ki az arcomra. Ez az, Hana. Csak keményen. Nem sokáig örülhettem, mert Hana közel lépett hozzá és elnézést kért, amiért nyersen fogalmazott. Valaki lőjön főbe, kérem…
- Mi fordult meg benned egy nap alatt? Miért játszod el ezt velem, minden alkalommal, amikor találkozunk? – tisztán csengett a düh a hangjában. Aláírom, én is az lennék a helyében.
- Nézd… sajnálom.
- Ne! Nem sajnálod. Szó szerint élvezd, hogy az idegeimen táncolsz, de most már ebből elég. Unom, hogy az odaadó srác nem elég neked. Veszélyes játékot űzöl és partneredre akadtál ebben, Ha Neul! – ekkor éreztem, hogy oda megyek és beverek neki egyet-kettőt. Ez hülye, hogy fenyegetőzik?
- Ez mégis mit jelentsen? Csak nem fenyegetsz Kai? – gyerünk Hana ne veszítsd el a lélekjelenléted a lététől… csak így tovább. Légy résen.
- Az istenit, nem. Nem fenyegetlek. Csak másik oldalról közelítem meg a kapcsolatunkat.
- Hát ne tedd. Nem megy ez nekem. Nem akarok kétfelé szakadni.
- Nem is kell.
- Őrülten kedvellek, de Sehunt is. Ma, amikor megpillantottam, azt akartam, hogy rajta kívül ne legyen itt senki. Önző vagyok és utálatos, de ez van. Kai, fogd fel, hogy nem lehetünk együtt – megdobbant a szívem ezekre a szavakra. Akkor tényleg ő is érezte. Érezte, amit én, ez pedig nehéz bevallani, de örömmel tölt el.
- Ne feszítsd túl a húrt, Ha Neul! Nagyon vékony hajszál választ el attól, hogy elcibáljalak, erről a puccos partiról bevágjalak egy autóba, hazavigyelek, és az ágyamban tudjalak –

nem csak én kerültem Ha Neul hatása alá. És méltányoltam az ötletét, legszívesebben én is ezt tenném vele. Csak, hogy Hana szótlan maradt és nem kezdett el ellenkezni. Figyelni kezdtem a gesztusait, és rájöttem, hogy tetszik neki az, amit Jongin mondott. Emésztgette a hallottakat, de hajlott rá, hogy belemenjen. Egy kicsit lesokkolódtam emiatt és nem esett nehezemre nemtörődömnek és dühösnek tűnni egyszerre, amikor előléptem rejtekhelyemről.
Teljes testtel fordultam feléjük, az ajtófélfának támaszkodtam és zsebre vágtam a kezeimet, mert az elfojtott agresszió első jelei kézremegéssel jelentkeztek. Féloldalasan mosolyogtam rájuk és megszakítottam a meghitt hangulatot éles hangommal.
- Örülök, hogy itt talállak, Hana – bólintottam feléjük, Kai hátrált pár lépést, Hana pedig döbbenten állt és bámult rám. Nem tudta eldönteni, mit érzek, láttam rajta, hogy zavarosak a gondolatai. Megpróbáltam nem megsajnálni és kemény maradni. Megköszörültem a torkom, mert előre tudtam, mennyire fogom bántani a következő mondatommal. – Elbájoló egy jelenet volt! Gratulálok, majdnem sikerült megdugnod őt a teraszon – Hana meggörnyedt és fájdalmasan felnyögött. Mint aki gyomorszájon rúgtak. Szar látvány. De az is szar volt, ahogy a szemem láttára nyílnak meg egymásnak. Habozott egy keveset, aztán megalázottan elindult és elsétálva mellettem, itt akart hagyni magam. Rosszallóan kaptam el a karját.
- Ugye nem képzeled, hogy most itt hagyhatsz bennünket? – rám nézett, majd lehajtotta a fejét és elsuttogott pár angol szót, amik mintha engem vágtak volna gyomorszájon. Saját magát ribancozta le, ami szerintem egy nőnél az aljának az alját jelenti. Pedig nem az. Csak én bántam vele rosszul. De neki erről most nem szabad tudnia.
- Köszönöm, hogy nem nekem kellett kimondanom – határozottan a sírás szélén állt most már.
- Sehun nem kell túlzó bunkósággal beszélned vele. Te is nagyon jól tudod, hogy semmi jogod kérdőre vonni, amikor esténként tudjuk kivel dugsz, hogy a szavaiddal élhessek – forgatta a szemeit Kai. Tényleg fel akartam képelni… Hana szemei kikerekedtek és gyorsan felé fordult.
- Ki az? Ki az a lány? – buzgó kíváncsisága ledöbbentett. Nem tudtam, hogy ennyire érdekli a dolog. Azt hittem, simán átsiklik felette. Belém csapott egy újabb adag bűntudat.
– Szeretném elmondani bébi, de azt hiszem ez nem az én tisztem – válaszolta Jongin és hirtelen megkönnyebbültem, hogy bosszúból sem árulja el.
- Lassan kezdtem bedőlni neked, és még el is néztem, hogy összejöttél vele… de ez a ma esti pillantás volt az utolsó csepp a pohárban. Gyere velem – kinyújtottam a kezem felé, ő pedig hezitálni kezdett. – Ha Neul! – szóltam rá erélyesebben. – Jobb, ha nem dühítesz fel. Gyere, mielőtt feltűnik a szülőknek – mondtam valamivel lágyabb hangszinten, ő pedig lassan bólintott és elfogadta a segítő jobbomat.

Amint hátat fordítottunk a csendesen fortyogó Jonginnak, a hangulatom abban a pillanatban javuló tendenciát mutatott. Elmúlt a heves szívdobogásom, a gombócnyi frusztrációmnak is lőttek, már csak Hana testének melege foglalkoztatott. Amikor beértünk az emberek közé, megcsókoltam a halántékát, pusztán ösztönből, mert érintenem kellett. Pár mondatnyi társalgásunk során elkeseredtem. Egyszerűen rossz volt kétségbeesettnek látnom. Tudtam jól, most már tényleg nem játszadozhatok tovább, nem lennék képes tovább űzni ezt az egészet. Fontos nekem Hana, és ki akarom mutatni neki. Mellette akarok lenni, támaszt akarok nyújtani a számára. A gondolat megfogalmazódása után újabb csókot leheltem halántékára, majd engedtem, hogy elhúzódjon és erőt gyűjtsön.

Az este további része zavartalanul telt, szépen eljátszottuk, hogy minden rendben van, pedig tudtuk mindketten, hogy előbb utóbb beszélnünk kell erről. De nem erőltettük, megpróbáltuk jól érezni magunkat Hana születésnapi partiján. Az emberek (akiknek a jó részét most láttam először) kedvesek voltak és senki sem várta el tőlünk, hogy órákig időzzünk a társaságukban. Hana egész este szorosan mellettem állt, általában karomat védelmezően (vagy birtoklón, nem igazán tudok különbséget tenni már) a derekán tartottam, néha elejtettem egy-egy puszit arcának valamely pontján, tudtam, hogy nem tudja mire vélni a viselkedésemet, de nem foglalkoztam vele.
Többnyire a csapattal lógtunk, ignoráltam Jongin jelenlétét és mindenféle hülyeségről beszélgettünk. Leginkább régi sztorikkal szórakoztattuk Hanáékat, nevetgéltünk, a beszélgetés nagy részét Baekhyun vezette, de senki sem bánta, megszoktuk tőle, hogy szereti jártatni a száját.
- Ó, rengeteg hibát vétünk a fellépések alkalmával, nem vagyunk robotok, én például állandóan rálépek valaki lábára, vagy egyszerűen megcsúszok, de volt, amikor elfelejtettem hol állok, vagy melyik lépéssorozat következik. Természetesen a drága rajongóink szemfülesek és előszeretettel teszik közzé az ilyen videókat a neten – ecsetelte nagy odafigyeléssel, somolyogva. Már csak a szemem tudtam forgatni rajta, mennyire nincs tudatában annak, hogy mindkét lányt simán az ujja köré csavarta, pusztán azzal, hogy folyamatosan vidáman csacsog.
- Jó, hogy mondod, majd rákeresek – kacsintott rá Hana játékosan és belekortyolt a nemtudomhanyadikpohár pezsgőjébe, de nem látszott rajta, hogy megártattok volna neki.
- Nem titkoltan szeretlek titeket, így én már túl vagyok azon a kezdeti stádiumon, hogy faljak minden videót, amiben szerepeltek – vette át a szót Minhee, ezzel persze mindenkit meglepett, de mintha mi sem történt volna, folytatta.
- Igazából eleinte csak kíváncsi voltam arra, hogy kit szántak Hanának, aztán valahogy a rögeszmémmé váltatok és volt példa olyanra, amikor fel voltam reggelig, mert böngésztem, meg a youtube-on szereplő videókat néztem sorban – csóválta meg a fejét egy sóhajtás kíséretében.
- Ezt úgy mondtad, mintha már nem is kedvelnél bennünket – jegyezte meg zavartan Suho hyung, mire Minhee felpillantott rá, majd gyorsan elkapta a tekintetét.
- Szó sincs ilyesmiről, imádom a zenéiteket, és titeket is kedvellek, de sosem voltam az a fajta lány, aki eldobja az agyát, ha egy hírességgel beszélget.
- Mintha ez mindennapos lenne… - nevetett fel Chanyeol, de Minhee pillantása hamar elhallgattatta.
- A Kim Group örököse áll veled szemben, örvendek – nyújtotta felé a kezét fölényes pillantással. – Jómagam is megfordulok a médiában, és nem első alkalommal találkozom olyan emberekkel, akiknek a zenéje rajta van a lejátszási listámon – megforgatta a szemeit, mire én elvigyorodtam.
- Na, szóval – kezdte megint Baekhyun. – Ott tartottam, hogy videók, és Hana esküszöm, van egy, amit feltétlen látnod kell!
- Ó, ne – nyögött fel Suho hyung, én pedig megpróbáltam elrejteni a nevetésemet, ami feltörni készült. Mind jól tudtuk, mit szeretne mondani Baekhyun.
- A History-t adtuk elő, és Suho hyung részénél előre kellett jönnie, de ő… nos, szenvedélyesen lekapta magáról a kabátot. Amikor észrevettük mit művel kiröhögtük. Sehuna nevetése hallatszik a legjobban. Természetesen mínusz húsz fok volt és majd befagyott a seggünk, a leaderünk pedig random sztriptízbe kezdett, aztán meg jól zavarba jött. (Oppaszexi:Dkattide)
- Ne égess már be mindenki előtt ezzel a sztorival Baek – nyögte Suho, miközben eltakarta az arcát.
- Láttam azt a videót. Jézusom, annyira édes voltál Oppa – kuncogta Minhee, Hana mellettem hevesen próbálkozott visszatartani a nevetését, de persze nem bírta megállni.
- A rajongók különböző szögekből is feltették, volt valaki, aki egyenként összeszedte a reakcióinkat az esetre…
- Mondanom sem kell, hogy azóta nem vetkőzöm kamerák előtt – mondta vigyorogva Suho. A zavarra a legjobb megoldás, ha elvicceli az ember, és ő pontosan ezt szerette volna elérni ezzel a mondattal, sikerült is neki, mert Hana ránézett és elnevette magát.
- Én, ha őszinte akarok lenni, azokat a videókat szeretem a legjobban, amikor Kyungsoo oppa vagy Baekhyun oppa elront valamit – tűnődött a beszédessé vált Minhee.
- Köszönjük Minhee – vetette oda D.O, én pedig felnevettem.
- Nem most komolyan, irtó aranyosan tudjátok elszégyellni magatokat. Meg amikor Jongin megijedt a konfettitől, aztán eltakarta az arcát.
- Ez nem igaz! – szólalt meg az említett. – Egyáltalán nem ijedtem meg! Én csak… úristen, tényleg megijedtem, annak a videónak nem lett volna szabad megszületnie – még most is zavarban volt az emlék hatására, csoportosan nevettünk, aztán Minhee kiszakadt a körből és magával rántotta a menyasszonyomat is. Elcsendesedtünk, a lányok magukkal vitték a jó hangulatot is. Myung Dae és Jongin éles pillantásaitól kezdett fájni a fejem. Chanyeolra néztem, de ő Baekhyunt figyelte, aki Kyungsoo öltönyével foglalkozott, egy cérnaszálat akart letépni a vállán a varrás mentén, és azzal szenvedett.
- Nem gondoltam volna, hogy Minhee kedvel bennünket – törte meg a csendet Suho. Felé fordultunk és bólintottunk. – Azt hittem utál minket…
- Igazából csak engem kezdett el baráti szolidaritásból utálni. Nem bántam valami jól Hanával, mint azt tudjátok és ő mérges volt rám Hana helyett is.
- Világos – bólintott Baek. – De csak nekem van olyan érzésem, hogy oda van a mi leaderünkért? – vonogatta a szemöldökét, én elvigyorodtam, Suho pedig elkapta a tekintetét.
- Ne beszélj hülyeségeket, Baek…
- És, most, mi a helyzet veled Sehun? – Myung Dae egész végig csendes volt, de most szigorú hangja átszelte a levegőt, kissé megütközve néztünk rá.
- Mégis mire célzol?
- Hogy bánsz most Ha Neullel? – a kérdése nyomán megfagyott a levegő. Hogyan magyarázhatnám el neki, amikor még magának a lánynak sem mondtam semmit? Egyébként is mi köze hozzá…
- Jobban. Jól. Határozottan jól – elmosolyodtam és kortyoltam a pezsgőből, pótcselekvés gyanánt. Kezdett kínossá válni a légkör.
- Viseld gondját, Sehun. Nem szeretném, ha bántódása esne, bármilyen értelemben. Vedd úgy, hogy két bátyja van, nem egy.
- Rendben, vegyél visszább, nincs mitől tartanod – vontam vállat, aztán a figyelmem a haját igazgatva közeledő Minheere fordítottam. Kezd enyhén elegem lenne azokból a srácokból, akik a menyasszonyomra pályáznak. Mivel Hana Suho és köztem állt, elfoglalta a helyét a lány, ha engem kérdeztek, biztosan odáig volt Suhoért.
- Hol hagytad Hanát? – Kyungsoo megelőzött a kérdezésben.
- A mosdóban van, akadt egy kis probléma a ruhájával, én pedig jó barátnő lévén magára hagytam – édesen és ártatlanul mosolygott, ami valljuk be, minden férfiszívet felolvaszt. Hajrá hyung, ez a lány csak neked szól!

Újra lelkes eszmecserébe kezdtek, én pedig egyre jobban vágytam arra, hogy kettesben lehessek Hanával. Így feltűnésmentesen elosontam a társaságtól és a mosó felé igyekeztem. Egyáltalán nem gondolkodtam, csak benyitottam, és ami látvány fogadott, egyszerre volt izgató és vicces is. El is vigyorodtam. Ez a második alkalom, hogy látom a melleit pakolászni a ruhájában. Ez lassan hagyománnyá fogja kinőni magát. Elfordult tőlem, én pedig rögtön kigúnyoltam, de vette a lapot és nem sértődött meg.

Perceken belül állást foglaltam, felvázoltam a nézeteimet ő pedig határozottan meg volt lepődve.
- Hagyjunk fel a másodlagos kapcsolatokkal – ez a mondatom sokkolta őt igazából. – Fáradt vagyok, Hana. Idegesít, hogy vissza kell fognom magam veled, mert ott van nekem… - majdnem kimondtam Luhan nevét, de sikeresen visszagyűrtem. – és amikor vele vagyok, bűntudatom van, hogy bántalak mindkettőtöket. Mérhetetlen módon bosszant, hogy kedveled Jongint, és bár megértem miért, véget kell vetnünk ezeknek – őszinte kirohanásomra csak pislogott és kibukott belőle a számára fontos kérdés.
- Miért most? – talán még egy kicsit durcás is volt, hiszen ő már hamarabb érzékeltette, hogy jelentek valamit számára és akkor simán magára hagytam. Megtehetné ő is, hogy faképnél hagy és nem törődik velem meg az ötletemmel. Így, ennek elkerülése érdekében, jobbnak láttam, ha továbbra is őszinte maradok.
- Amikor ma megláttalak, ugyanaz a gondolat fogalmazódott meg bennem, mint benned és Kaiban. Nem létezett senki, csak te, és sürgető vágyat éreztem és érzek, hogy az ágyamba vigyelek – szemeivel végigkövette, ahogyan meglazítom a szoros nyakkendőmet, majd a torkomra szegezte tekintetét. Zavarba jött és talán kicsit izgattam is őt. Ki akartam használni az előnyt, amit most Kaival szemben éreztem, így nem álltam le, hanem folytattam. – Tudsz róla, hogy káprázatosan festesz? – lehunyta a szemeit, csatát vesztett ellenem, átszeltem a pár lépésnyi távolságot kettőnk között és suttogásra halkítottam a hangom. Véletlenül sem akartam, hogy bárki is meghallja, miről beszélgetünk.
- Nem adhatod Jonginnak, Hana – felesleges lett volna kiejtenem a számon a „szüzességed” szót, hiszen mindketten tudtuk, mire gondolok. Egyébként sem zavarba hozni, hanem felizgatni akartam – magam sem tudom miért. – Ígérd meg. Ígérd meg, hogy az enyém leszel – hevesen bólogatott, visszafojtottam a vigyoromat. – Mondd ki – ekkor nyitotta ki szemeit, megtette felém az utolsó lépést, mely elválasztott tőle, kezét zakómra simította és újra bólintott, miközben válaszolt.
- Megígérem. De te is. Hagyd el azt a lányt – magabiztosan csengett a hangja, én pedig elmosolyodtam a feltételezésre, hogy lánynak nevezi Luhant.

- Megígérem – bólintottam így fair tekintettel, majd kellemesebb témák felé tereltem a gondolatait.

Majd kibújtam a bőrömből, amikor láttam a tekintetén az őszinte meglepődést, meghatódást és örömöt, akkor, amikor felhúztam az ujjára az ajándékomat. Gyönyörködött benne és láttam a könnyeket megcsillanni a szemeiben, de hamar legyűrte őket és sziporkázó mosollyal az arcán nézett fel rám. Komolyan megöl ez a lány… Hosszan nézett a szemeimbe, én pedig kezdtem elveszíteni az önkontrollomat…

Teljes mértékben őt hibáztatom azért, hogy majdnem megtörtént közöttünk a csoda. Felingerelt. De piszok módon. Az a ruha annyira provokatív volt, ő pedig olyan édesen egyszerű. Miután tisztáztuk az érzéseinket és átadtam a gyűrűt, fordult velünk a világ, eluralkodott rajtunk a hév és szenvedély. Úgy faltam az ajkait, mintha a legfinomabb piskótás sütemény lenne, úgy markolásztam a lábát, mintha görcsbe rándult volna az a végtagom és olyan égető szükséget éreztem, mint már rég. Ziháltunk és hevesek voltunk, meggondolatlanok és hagytuk, hogy ússzunk az élvezet folyamával. Az agyamat elfedte valamiféle köd, másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy minden csupasz bőrfelületet beborítsak a tenyeremmel, cirógassam ujjaimmal, számmal pedig száját kényeztessem. Eleget tettem agyam minden utasításának, és természetesen erekcióm is jelezte, mennyire jól érzem magam a menyasszonyommal. De talán ő is hasonlóképpen érzett. Nem mondott nemet, nem intett csendre, nem tolta el a kezeim, vagy a testem, inkább jobban húzott magára. Sikeresen elcsavartuk a másik fejét.

Amikor felhangzott a kopogás az ajtón, ledermedtem egy pillanatra, majd hitetlenkedve nevettem fel. Hana totál zavarba jött, lerugdosott magáról, meg minden. Borzasztó szórakoztató volt, bár abból a szempontból nem, hogy a farkam úgy sikított a kielégülésért, hogy nehezen álltam meg, én magam ne nyúljak oda. Hana anyukája gyanúsan méregetett bennünket, de aztán megnyugtattam azzal, hogy kimutattam felé, vannak érzéseim a lánya iránt. Miután megcsodálta a gyűrűjét is, elhagyta a fürdőt, sajnos azzal az utasítással, hogy menjünk mi is. Pedig el tudtam volna képzelni egy jobb estét kettőnknek. Bevillant előttem párszor Luhan képe, de dühös is voltam rá, meg Hana kellőképpen elnyomta őt. Nem voltam egyszerű helyzetben, de mást sem akartam, csak kilábalni belőle és Hanával lenni. Elég eltökéltnek éreztem magam ehhez a döntéshez és minél hamarabb szerettem volna beszélni a jövendőbeli ex-fiúmmal. Úgy éreztem, kész vagyok elköteleződni. Teljes mértékben, monogámiával megfűszerezve. Méghozzá Choi Ha Neul oldalán. 

RANDOM KÉPEK, MERT IMÁDOM. 

20. rész

Part I. 

Sehun POV

Nem mondom, hogy nem voltam stresszes az elmúlt napokban. A telefont halálra szorongattam a markomban, de miután meggyőztem magam, hogy az a legjobb neki, ha nem keresem, valamivel enyhült a frusztráltságom. Azzal nyugtattam magam, hogy nem lenne elég számára az a csöppnyi magyarázat, amivel szolgálni tudok. Mégis mit mondhatnék? „Figyelj, véletlen volt, csak ösztönből cselekedtem.” vagy: „Úgy éreztem meg kell tennem.”
És ha rákérdez, mégis miért, mit mondjak? Nem tudom? Mert ez állt a legközelebb az igazsághoz. Akkor csak azt érném el, hogy dühös lenne, és megint veszekednénk. Amit határozottan szerettem volna elkerülni.
Miután sikerült ezt lerendeznem magamban, nyugalom ölelt körül, élvezni kezdtem a csendes napjaimat Luhannel és a többiekkel, délutánként, vagy esténként pedig fellépésekre jártunk. Minden tééényleg csendes és nyugodt volt. Viszont sosem tudtam kizárni őt a gondolataimból. Talán, túl sokat is gondoltam rá. Ha nem volt mellettem Luhan, nem volt, aki elterelje a figyelmem, így rögtön bekúszott elmémbe és nem is akart távozni onnan. Lelki szemeim előtt cikázott ő és a tekintete, akkor, amikor elfogadta a közeledésemet. Amikor elporlasztottam a csókommal. A karjaira gondoltam, amik szorosan ölelték a derekam. Aztán a gondolatra, hogy mennyire megszoktam őt, mennyire természetes, hogy van nekem, hogy egyre inkább kedvelem őt. Azt hiszem ezzel magyarázható az, hogy nem tudom elfelejteni őt egy kis időre sem.

Luhannel a szobánkban voltunk, ő a telefonját nyomkodta az ágyán fekve, én pedig a sajátomon ültem és élveztem a szótlanságot. Hárman voltunk csak itthon, kettőnkön kívül még Kai volt a dorm valamelyik részén, a többiek vásárolni voltak, meg kajálni a városban, a leaderek pedig az SM-ben voltak megbeszélésen. Gondolom, megvitatják a M-sek mikor utaznak Kínába promotálni meg ilyesmik…
Luhanre pillantottam, mert kuncogása kiragadott a gondolataimból. Vadul vigyorgott a telefon képernyőjét nézve, ami megmosolyogtatott és kíváncsivá tett.
- Mit csinálsz, Kicsi? – a becézés automatikusan csúszott ki a számon, sokszor ráncolta a szemöldökét, amikor így hívtam, mert általában csak szex közben szoktam becézni. De, most fel sem tűnt neki. Édesen rám pillantott és megrázta a fejét.
- Csak olvasgatok – gyanús volt a csillogás miatt a szemeiben, ezért felálltam és átmásztam az ő ágyába. Vállára támasztottam az állam, lábammal átkaroltam az övét és úgy kérdeztem meg, mégis micsodát.
- Hát… tulajdonképpen, elég vicces… és kísértetiesen valós eseményeken alapszik. Érdekes. Bele olvasol? – tolta elém a telefont, én pedig automatikusan olvasni kezdtem. Pár percig csend volt, aztán felnevettem.
- Miért olvasol ilyeneket? – kérdeztem, miközben lejjebb görgettem a képernyőn, hogy a folytatást is olvashassuk. Én is erőteljesen vigyorogtam.
- Mert szeretem, hogy a rajongóink bírnak bennünket. És amiért, nem ítélnek el.
- Nem is tudják, hogy együtt vagyunk…
- Ó, te csak azt hiszed. Tudják – arcával felém fordul és orrával végigdörzsöli az arcomat.
- A rajongóink félelmetesek. Nem csak bennünket párosítanak, Kicsi. Mindenkit mindenkivel. Ugye, hogy az már nem kecsegtet, ha Kaival hoznak össze? – vontam fel a szemöldököm, mire rosszallóan mordult fel.
- De a miénk valós – lehelte győzelemittas mosollyal a szája szegletében. Futó csókot nyomott ajkaimra, elmosolyodtam és tovább folytattuk heves szexuális aktusunk taglalásának olvasását.
- Ha engem kérdezel – folytatta hirtelen. – Én szimpatizálok a Baekyeol couple-lel is.
- Neeee – nevettem fel hitetlenkedve.
- Pedig, de. Nem hiszem el, hogy nem vetted észre. Chanyeol odáig van Baekhyunért… nem viccelek. Gondolj bele – mondta vigyorogva, előttem pedig felrémlett kettősük képe és kirázott a hideg a felismeréstől.
- Talán igazad van…
- Biztos, hogy igazam van! – hangját a bejárati ajtó csapódása követte, megrezzentünk, de nem zavartattuk magunkat, biztosan a többiek érkeztek meg.
- Mostanában csendes vagy – váltott témát, komolyabb volt a hangszintje, a telefont is lezárta.
- Sokat gondolkodom.
- Had találjam ki… Ha Neul miatt aggódsz, igazam van?
- Azt hiszem, elcsesztem vele a múltkor – vágtam rá azonnal, gondolkodás nélkül, figyelmen kívül hagyva a gúnyos élt a hangjában.
- Sehun! – erélyesen rám szólt, mire rápillantottam. Felült és folytatta. – Annyira örülnék, ha nem gondolnál a nődre a társaságomban! – dühe egy pillanat alatt teljesedett ki, és nem volt rest nekem rontani. Pedig olyan rendben ment minden…
- Bocsánat, de te is tudod, hogy ő már az életem része, a múlt héten pedig csúnyán megbántottam…
- Leszarom, engem állandóan bántasz, mégsem foglalkoztat!
- De, te férfi vagy és-
- Te meg Vadbarom! KIMEGYEK! – hangsúlyozottan ejtette ki a szép és új becenevem, majd rám üvöltött és kicsörtetett a szobából. Felsóhajtottam és felültem. Bármennyire is értem meg Luhant, és fogadom meg, hogy a jelenlétében csakis neki szentelem minden figyelmem, már nem tudom. Hana a bőröm alá férkőzött, és nem is akarom kiűzni őt onnan. Idegesít, hogy szakadék van közöttünk. Kezembe vettem a telefonom, és bár egy pillanattal ezelőtt bántottam meg Luhant, már azon gondolkodtam felhívjam-e Hanát és bocsánatot kérjek-e tőle. Beharaptam az alsó ajkam és eldobtam a készüléket. Ugyan, minek mérgesítsem el még jobban a helyzetet? Nem hívhatom fel…
De írni írhatok neki.
Újra felvettem a mobilt, megnyitottam az üzeneteket, aztán az új üzenetre mentem és a címzettnél keresni kezdtem a nevét. Amikor megtaláltam, hezitálni kezdtem. Aztán nyílt az ajtó és Luhan lépett be rajta, arcán egy önelégült mosollyal. A dühének nyoma sem volt, nyugodt volt, dúdolt valamit, amikor leült mellém az ágyra. Gyanúsan méregettem, míg végül rákérdeztem.
- Mi ez a tekintet, Luhan? Apropó, hogy-hogy ilyen csendben vannak a srácok? Történt valami?
- Semmi – ennyivel lezártnak tekintette a témát, vállat rántott és dúdolgatott tovább. Felém fordult és a vállaimnál fogva maga felé fordított. Boldogan mosolygott és hirtelen lendülettel tapadt ajkaimra, megdöbbentem, mert ritkán volt ilyen szenvedélyes. Felnyögtem a meglepetés erejétől és ugyanolyan hévvel viszonoztam a csókját. Mielőtt belelendülhettünk volna, megszakította a csókot.
- Nem a srácok jöttek meg. Valaki más jött, de ne is törődj vele, nem ránk, főleg nem rád kíváncsi – olyan fura volt, ahogy ezeket mondta, rögtön felocsúdtam a varázsból és szemeibe bámultam. Színtiszta gonoszság villant őzike szemeiben. Összehúztam a szemöldököm, de mivel nem volt erőm a számonkéréshez, majd egy újabb vitához, csak felsóhajtottam és eldőltem az ágyon. A mobilra zuhantam, így azt kézbe vettem és pötyögni kezdtem.
- Mit csinálsz? – kérdezte lenézve rám.
- Írok Hanának – feleltem közönyösen, ő viszont felnevetett. Kitekintettem a telefon mögül és néztem, ahogy nevet. Mi baja van?
- Mi van veled?
- Itt van – nézett mélyen a szemeimbe.
- Kicsoda, Luhan? – felültem és értetlenül meredtem rá.
- Ha Neul-sshi – nyájas hangjától kirázott a hideg.
- Na jól van, most már tényleg beszélj értelmesen…
- Az imént, amikor kiviharzottam, szemtanúja voltam Ha Neul-sshi és Jongin szenvedélyes csókolózásának. Amilyen hévvel viseltettek egymás iránt, azt hittem feldöntenek valamit. Egymást minimum. Szerintem most te vagy az utolsó ember a gondolatai között. Ne strapáld magad – vont vállat és a tekintete továbbra is fölényes volt. Nem is tudom, hogyan definiáljam az érzéseimet. Végül is én bíztattam, hogy legyen Kaival. Igen… De, nem most. Nem akkor, amikor már én is érzek iránta valamit. Olyan volt, mintha Luhan nyakon öntött volna egy vödör jéghideg vízzel. Lesokkolt, megdermesztett, feldühített és fájt is. A szívem hevesebben kezdett verni, kiszáradt a szám és mereven néztem magam elé. Aztán felnyögtem és kezembe temettem az arcom, mert tudatosult bennem, hogy én hajszoltam a karjaiba.
- Miért reagálsz így? Azt akartad, hogy vele legyen. Tessék, most már vele van. Örülj, Sehun!
- Luhan, csak… fogd be. Fogd be. Semmit sem tudsz! Kurvára nem tudsz semmit sem… - összeszorítottam a szemeim, és megpróbáltam megállni, hogy üvöltözzek.
- De, van szemem! Látom, mit művel veled! Mióta ott aludtál, kifordultál önmagadból. A fellépéseken is… állandóan rontasz, nem tudsz koncentrálni, egyszerűen szétesel. Hagyd ezt abba!
- Mert kedvelem őt! Nem tudom, mit tegyek. Össze vagyok zavarodva. Sosem voltam még ilyen helyzetben, az istenért! Nem tudom senkivel sem megosztani a gondolataimat, csak veled, de veled sem tehetem, mert közben meg szeretlek téged, de folyton rágondolok, és nem akarom, hogy mással legyen.

- Ó, valóban? Hát akkor tessék: menj, mondd el neki. Én, nem tartalak vissza, isten ments! Itt a lehetőséged, el ne szalaszd, te hősszerelmes – vágta a fejemhez szavait, maró gúnnyal és ellenszenvvel átitatva. Valósággal kirázott tőle a hideg.
- Cseszd meg, Luhan. Rohadtul unom ezt a helyzetet – nyögtem fel, lassan kisétáltam a szobából, és Jonginé felé indultam. Ajtója előtt egy ideig tétováztam, hallgatóztam és gondolkodtam, mit mondhatnék. Végül bekopogtam és hamarosan ajtót nyitott Jongin.

Szívem ütött a látvány. Nem is tudom… láttam rajta, hogy szégyelli magát, nekem pedig nem akart alább hagyni szívem heves dobogása. Ökölbe szorultak kezeim és nyeltem egy nagyot. Miután Jongin magunkra hagyott, még rosszabb volt a helyzet. Kínos volt az egész szituáció, a levegő nehéz volt, nem akartam elhinni, hogy eljutottunk idáig. Meredten álltam egy helyben, magammal viaskodva. Eleinte nem zavart volna, ha együtt vannak, hiszen én is Luhan mellett vagyok, illetve vele, de mióta közelebbről is megismertem őt, tudtam, hogy sosem jönne össze Kaival ténylegesen. Mérhetetlenül sajnálom, hogy végül elvesztette a tiltakozás erejét, és végül ő maga jött el hozzá. Ráadásul miattam.
Láttam, ahogy zavartan mered maga elé, kezeivel a takarót markolta, rám sem mert nézni. Szörnyű volt látni mivé tettem. Végül felsóhajtottam és mellé ültem, hogy érezze, nem vagyok dühös, inkább csalódott, bár szerintem ez a rosszabbik eset. Megfeszült, amikor leültem mellé, továbbra sem nézett rám csak halk magyarázkodásba kezdett. Engem okolt, ami szíven ütött, hiszen gondolatban más megvitatni ezt magammal, mint hallani a szájából a durva szavakat. Meg akartam nyugtatni, de talán inkább olajat öntöttem a tűzre.
Megkérdezte, hogy mérges vagyok-e, és bár az voltam – nagyon – hazudtam és nemleges választ adtam, mire: mint minden nő, ő sem a várt reakciót produkálta, mert megsértődött. Tisztán látszott az arcán, felfújta magát és haragosan pillantott fel rám. Aztán persze beszélni kezdett, amivel még inkább meglepett.
- Még csak ezt sem tudom kiváltani belőled? Komolyan ennyire… érdektelen vagyok a számodra? – fordult felém fél mosollyal az arcán. – Ne érts félre, nem arra ment ki ez az egész, hogy revansot vegyek rajtad vagy ilyesmi… de őszintén, sért a tudat, hogy még csak feldühíteni sem tudlak azzal, hogy meggondolatlanul iderohantam és letámadtam az ajtóban, Luhan meglátott bennünket és és… bezárkózom vele egy szobába és… - elharapta a mondat végét, én pedig halványan elmosolyodtam. Rózsaszínes árnyalatot vett fel az arca, majd pislogott párat ártatlan zavarral, majd elkapta a tekintetét.
- Dühös vagyok – megpróbáltam minimálisra csökkenteni az arcomon átfutó érzéseket. Nem akartam megijeszteni, sem azt, hogy sokat lásson a dologba. Igen, megbántott, igen, dühös és csalódott vagyok, igen, kedvelem őt, de nem több. Nem vagyok belé halálosan szerelmes és nem fogom ócsárolni, amiért Jonginhoz menekült, hiszen én kergettem el és végtére is nekem is van egy kapcsolatom. Ami már nagyon a végét járja. Mostanában akárhányszor egymáshoz szólunk, vitába futunk. Így lassan, nem is kezdeményezek beszélgetést.
Hallgattam a kétségbeesett monológját és komolyan megsajnáltam. De aztán magamra is gondoltam és rájöttem, hogy magamat is sajnálom.
- Azért vagyok dühös, mert tudom, hogy nem számítasz rám.
- Mert nem számíthatok, Sehun. Hosszú napok teltek el, és nem kerestél meg. Nem mondtad el, mit érzel, és mit gondolsz. Nem vágysz a társaságomra és ezt próbálom elfogadni – suttogó hangja egyre csak halkult, a rózsaszín foltok az arcán határozottan élénkülni kezdtek.
- Ne beszélj butaságokat – vágtam el beszédét, talán kicsit hevesebben szakítottam félbe, mint kellett volna. De nem akartam, hogy ilyen hülyeségeken agyaljon. Nem tudtam, hogyan adhatnék hitelt a szavaimnak, ezért felálltam és háta mögé álltam. Átkaroltam a derekánál fogva és kicsit közelebb húztam magamhoz, fejemet a vállára ejtettem és vártam, hogy reagáljon valamit. Lassan felém fordult és megütközve nézett fel rám. Elmosolyodtam és eldöntöttem, hogy el kell mondanom. El kell mondanom mi zajlott le bennem akkor, és kész. Vettem egy mély levegőt, szorítottam ölelésemen, és beszélni kezdtem.
- Nem arról van szó, hogy ne vágynék a társaságodra, mert igazából kedvellek. Mint embert, mint barátot… és azt hiszem lassan, mint nőt is. Azért csókoltalak meg azon az estén úgy, ahogy tettem, mert azt éreztem meg kell tennem. Elfogott a vágy és nem tudtam ellenállni. Megcsókoltalak, mert minden porcikámmal kívántalak – hamarabb is rájöhettem volna, hogy tényleg kívántam őt. Azért történt mindaz, ami, mert megkívántam őt. Ez akkor tudatosult bennem, amikor szorítottam a derekán, ő pedig enyhén beledőlt karjaimba. Akkor hasított belém, hogy akarom őt. És ez nagyon szokatlan érzés volt, de tudtam, hogy ha megosztom ezt vele, akkor megnyugszik majd. Letöröltem a könnyeit, amik nem rég bukkantak fel újra, rámosolyodtam és halkan folytattam.
- Nem csak téged kavart fel az - az este. Nehéz hozzászoknom ahhoz, hogy végül is kedvelem a menyasszonyom.

Még váltottunk pár szót, de már nem igazán tudtam arra figyelni mit mond. Édes illata volt. Kissé megbabonázott. Testének melege, bőrének illata, a parfüm gyenge aromája a nyakán, göndörödő haja, nevetőgödröcskéi az arcán… megpusziltam az arcán, mert nem tudtam volna ott hagyni úgy, hogy abszolút nem érek hozzá. Viszont nem csókolhattam meg, bármennyire is szerettem volna. Luhan itt volt. És dühöng valahol. Mellesleg, nem vagyok biztos benne, hogy megelégednék egyetlen csókkal, amikor rádöbbentem arra, hogy elvarázsol a szépsége és elég könnyen izgalomba tud hozni. Le kellett higgadnom. Valahogyan le kellett hűtenem magam. Kimentem a nappaliba, Jongin visszasétált a szobába, mintha mi sem történt volna, én pedig letelepedtem Luhan mellé, aki a tv-t bámulta. Ignorálta a jelenlétem és én sem erőltettem semmiféle beszélgetést. Néztük a tv képernyőt, de nem hiszem, hogy figyeltünk is volna arra, melyik csatornán van és mi megy benne… csak háttérzajként szolgált, a gondolatainkba merültünk, aztán megéreztem Luhan ujjait a combomra simulni. Nem nézett rám, én viszont rákaptam a tekintetem. Megszorította a lábamat, majd feljebb vitte tenyerét, de elkaptam a csuklóját és leemeltem a lábamról.
- Szexszel nem oldasz meg semmit, Kicsi – feleltem nyugodtan, ő pedig fújtatott egyet. Fel akart állni és ott hagyni a francba, de nyílt a szobaajtó és kiléptek rajta ketten. Hana feszült volt és Jongin is, bár ő nem mutatta annyira. Hana felénk pillantott, de mivel nem viszonoztuk, zavarodottan az ajtóhoz rohant, felkapta a cipőit és elment. A bejárati ajtó csapódására összerezzentem és lehunytam a szemeimet. A térdemre támaszkodtam és szó szerint összeroskadtam. Kai leült hozzánk, és élesen vizslatott barna szemeivel. Ráemeltem a tekintetem és fáradtan dőltem hátra.
- Mi van? – kérdeztem, ő pedig ráncolni kezdte a homlokát. Karba fonta kezeit és ő is hátradőlt.
- Nem hittem, hogy valaha ezt fogom mondani, de nagyon nem kedvellek – oldalra billentette a fejét.
- Hát, én sem hittem, hogy erre a pontra fogok eljutni, de én sem kedvellek most Sehun. És ne hívj többé Kicsinek. Tudtommal te vagy itt a legfiatalabb – csatlakozott Luhan is. Ketten kezdtek bombázni, persze.
- Nem is tudom, mit mondjak. Nem csinálhatod ezt tovább. Hitegetsz két embert egyszerre. Szerinted ez tisztességes?
- Megkérhetnélek, hogy ne cseszegess? Van elég bajom Jongin – dünnyögtem az orrom alatt.
- Az őrületbe fogsz kergetni a kurváddal, Sehun! – csattant fel Luhan, meglepve pislantottam felé, ő pedig morogva pattant fel és sietett be a szobánkba. Persze, nem felejtette el becsapni az ajtót. Jó erősen.
- Ne bántsd már őket. Hagyd békén Hanát, és békítsd ki a szerelmed. Hanának ott vagyok én.
- De nem akar téged. Felemészti a bűntudat, hát nem érted?
- Miért lett hirtelen fontos, hogyan érez? Hát nem, nem érdekel, mi van vele? Nem engem kértél, tegyem őt boldoggá? Nem Luhannel kellene vígan beszélgetned, csókolóznod, és még miegymás? Épp, amikor elfogadna, miért avatkozol közbe? – bár higgadtan beszélt, tudtam jól, hogy legszívesebben üvöltene és beverne egyet-kettőt a képembe.
- Miért szükséges elmondanom, hogyan érzek? Azt érzem, hogy nem szükséges, hogy legyél neki te, és kész. Holnap lesz a születésnapja, előre figyelmeztetlek, hogy ne tervezz semmit! – egy hosszas nézés után felálltam és Luhan után mentem.

Nem láttam már milyen arcot vágott Kai, de őszintén nem is érdekelt. Felhúzott, így már eleve ideges voltam, amikor bementem a szobába. Luhan természetesen figyelmen kívül hagyott, és úgy döntöttem ezúttal nem én fogok elsőként megalázkodni. Elegem van. Felkaptam az alvós felszerelésem meg a törölközőm és becsörtettem a fürdőbe, hátha a víz lenyugtat. Sosem voltam az az órákig víz alatt ázós fajta, és mivel most ingerlékeny is voltam, úgy éreztem még hamarabb végeztem. A nappaliban már a többiek látványa fogadott. A kanapén Baekhyun és Chanyeol ültek, Baek gumicukrot rágcsált, amikor maglátott vigyorogva integetett. Melléjük ültem és vettem pár szem édességet. Kyungsoo hyung a csatornákat váltogatta komótosan, Chen és Suho hyung a szatyrokból pakoltak ki, Tao pedig segített a hűtőbe pakolni. A többiek pedig szemmel láthatólag felszívódtak.
- Mindenki visszajött? – kérdeztem Baeket, ő pedig megrázta a fejét.
- Yixing, Minseok, Kris és Luhan már lementek focizni, vagy kosarazni, nem tudom – vont vállat és tovább rágcsált.
- Luhan is?
- Aham – bólintott és a tv-re tapadt. – Á, á, ááá! Ne kapcsold el! – kiáltott fel, Kyungsoo rámeredt, majd eldobta a kanapén a távirányítót, hátradőlt és egy szó nélkül nézte a videoklipeket, ugyanis Baekhyun egy zenecsatornáért őrült meg.
- És ti mit csináltatok? – kérdeztem Chanyeol felé fordulva, aki félig ült és félig feküdt, keze Baek lábain hevert. Tényleg, gyanús volt.
- Mi ketten moziztunk, a többiek nem tudom… - rántott vállat és már félig le is voltak csukódva szemhéjai.
- És ettől ennyire kifáradt? – fordultam az élénken énekelgető Baekhyun felé.
- Nem tudom mi van vele ma. Egész nap ilyen volt.
- Én vásároltam – szólalt meg Kyungsoo hyung is. – Vettem egy új ps játékot. Meg ruhákat…

Baekhyun elcsacsogott mellettem, jó volt, hogy kicsit kiragadott sötét hangulatomból. De aztán ő is felállt, hogy elmegy tusolni, Kyungsoo pedig betámadta a konyhát, mert éhes volt. Chan és én maradtunk, a nappali üres volt, Chen és Suho is eltűntek szobákban, Tao pedig Kris hyungék után ment. Chan felé fordultam és gondoltam megkérdezhetném mit gondol Baekhyunról, de nem akartam hirtelen letámadni. Lehet, hogy még tisztában sincs az érzelmeivel kapcsolatban. Másként kellene megközelítenem ezt a témát… De, mégis hogyan?
- Chanyeol? – kérdeztem, mire ő hümmögött mély hangján.
- Mit gondolsz Hanáról? – a kérdésem hallatán rosszallóan felmordult.
- Nem kedvelem.
- És miért?
- Mert kényszerít valami olyanra, amit nem szeretnél. És talán rá vetítem ki a haragom, amiért semmit sem mondtál nekünk.
- Ennyi? Ezért vagy ilyen haragtartó? Ha ennyi kell… én nem bánom, hogy el kell vennem őt. Kedvelem, Chanyeol. Egyre inkább kedvelem.
- A múltkoriban még meg tudtad volna fojtani egy kanál vízben.
- Ez azért erős túlzás. Szimplán nem kedveltem, és van valami más is ami befolyásolt. De ma már egészen másképp viszonyulok hozzá.
- Én csak egyszerűen nem találom őt szimpatikusnak. Így érzek. Ha mondjátok, hogy próbáljam meg kedvelni, csak még rosszabb. De az interjútok óta valamennyire megbarátkoztam a gondolattal, hogy Mrs. Oh lesz belőle.
- Te sosem voltál még úgy, hogy egy közönyös kapcsolatodból valakivel hirtelen valami más alakult ki? Barátság és még valami plusz? Amit nem akarsz, hogy létezzen, mégsem tudsz megfeledkezni róla – remélem, eléggé körülírtam, és nem süt belőle, mire vagyok kíváncsi. Egy ideig gondolkodott, majd elmosolyodott és bólintott.
- Dehogynem. Most is így érzek.
- Komolyan? Ki iránt?
- Á, senki – legyintett egyet, zavartan elpillantott mellettem. Halkan felnevettem, aztán úgy döntöttem elég volt a köntörfalazásból.
- Az igazság az… hogy van valakim. Sokáig küzdöttünk a másik ellen, pár hónapja viszont már nem bírtuk egymás nélkül, így összejöttünk. Aztán hazajött Hana és megrémültem, hogy mi lesz így kettőnkkel. A rémület azóta is tart, és ezért voltam ellenséges a menyasszonyommal.
- Nem is gondoltam volna, hogy ilyen kis tisztességtelen vagy.
- Nem vagyok az, csak így jött ki a lépés. És ezt most miért mondod el nekem?
- Mert észrevettem rajtad valamit és… szeretném, ha számíthatnál rám. Hogy tudd, van kivel beszélned erről.
- Mire célzol? – szűkítette össze szemeit. Elmosolyodtam és elsuttogtam a választ.
- Baekhyunra – szemei elkerekedtek, ezzel igazolva feltevésemet (Luhanét igazából), és mintha Baek megérezte volna, kilépett a fürdőből, Chanyeol rámeredt, majd rám és nyelt egy nagyot. Elmosolyodtam.
- Akiről meséltem… az Luhan – folytattam suttogva, aztán amikor oda ért hozzánk a felfrissült Baek, csendben felálltam és ott hagytam a ledöbbent Chant és a dudorászó Baekhyunt. A szobába beérve egyből az ágyamra vetődtem és megpróbáltam elaludni.

Vajon most, mit csinálhat Hana? Gondol arra, hogy megbántott? Vagy egyáltalán nem is érdekli? Mindenesetre holnap délelőtt meg kell vennem az ajándékát…

Elszunnyadhattam, mert arra riadtam fel, hogy csapódik a szobaajtónk. Luhan jött vissza, le volt izzadva és lihegett még egy kicsit, majd rám nézett.
- Aludtál? – kérdezte, mire csak bólintottam. – Este elmegyünk – felvontam a szemöldököm. – Indulunk Kínába.
- Meddig nem lesztek itthon? – kérdeztem gyorsan. Nem akartam, hogy lemaradjanak az esküvőmről.
- Miért?
- Mert 12-én esküszöm Luhan, azért – forgattam meg a szemem és felültem.
- Hát nagyon reméltem, hogy kicsit hamarabb… nem emlékeztem rá. Egyébként aznap reggelre érünk haza.
- Remek. Számítok rátok.
- Ja, persze, persze. Ne aggódj, végignézem, ahogy elveszed életed szerelmét.
- Hagyjuk ezt most, jó? Nem akarok veszekedni veled, amikor el fogsz menni. Csak légy ott és támogass a távolból.
- Kurvára nem érdekel, mit akarsz. Majd eldöntöm magamtól, elmegyek-e a szaros esküvődre, vagy nem – kezeit karba fonta és sóhajtott egyet.
- Lassan már eldönteni sem tudom, hogy gyerek vagy-e, vagy felnőtt – ingattam a fejem, kezdtem újra dühbe gurulni.
- Mit mondhatnék erre? Te őrjíted meg az embert, nem én téged.
- Te csak azt hiszed. Eszméletlenül idegesít, ahogy viselkedsz.
- Mert szerinted engem nem, ahogyan te? – felvonta a szemöldökét és lépett felém párat indulatosan.
- Miért nem tudod megérteni a helyzetemet?
- És te miért nem tudod az enyémet? Vagy, ha a helyemben lennél toleráns lennél, csendben üldögélnél és várakoznál rám, míg a nőmtől hazajövök, hogy aztán dughassunk egyet?!

- SOSEM. Sosem használtalak így ki, tudod jól. Ne ferdítsd el az igazságot.
- Mióta van neked Hana, szinte hozzám sem nyúlsz… - elfordította az arcát és egyik kezével nedves tincseibe túrt.
- Ne nevettess…
- Fejezzük be, jó? – nézett vissza szemeimbe. – Itt volt elég – minden érzelem kifutott az arcomból, kővé dermedtem, miközben ízlelgettem a szavakat.
- Tényleg? Ezt akarod? Nem akarod, hogy együtt legyünk? – kérdeztem dühösen, ő pedig csak vállat vont és kihátrált a szobából. Felálltam és belerúgtam az első dologba, az pedig az ágyam volt. A lábujjaimba nyilalló fájdalomtól felkiáltottam, majd leültem az ágyamra és kezeimbe temettem az arcomat.

Semmi baj… könnyebb lesz így. Minden rendben lesz. Hanának is jobb lesz. Lehet, hogy ha hazajön Kínából meg tudjuk ezt rendesen is beszélni. Rendben. Szakítsunk. Ha te így akarod Luhan, hát legyen.
  

Felálltam, magamhoz vettem a telefonom, pénztárcám és úgy döntöttem ideje megvennem a menyasszonyom születésnapi ajándékát. Nem felejtettem el jó erősen becsapni a bejárati ajtót magam mögött.

***

Másnap reggel, amikor felkeltem, Luhan már nem volt a szobában. Reméltem, hogy helyre tehetjük a dolgokat reggel, mielőtt elmennek, de úgy látszik ő nem gondolta így.
Kimentem a konyhába, Suho hyung elmondta mi a mai program, aztán elkezdtünk készülődni. Fotózásra mentünk, ami általában elveszi az egész délelőttünket, így jó, hogy még tegnap megvettem az ajándékot. Kíváncsi vagyok, hogy fog neki tetszeni. Talán dühös voltam, amikor megvettem, de most, valahogy helyénvalónak érzem. Mégiscsak a menyasszonyom… és még gyűrűt sem adhattam neki. Legalább adjuk meg a módját, nem? Utólag amúgy is könnyű magyarázatot találni.

Délután felkészítettem a srácokat, hogy nem sokára a Choi rezidenciára megyünk, hogy megünnepeljük Hana huszadik születésnapját. Chanyeol nem volt túlságosan elragadtatva, a többiek látszólag izgatottá váltak. Még azóta az elejtett kis mondatom óta, nem tudtam Chanyeollal beszélgetni, ezért jobbnak láttam mielőbb letudni ezt a társalgást.
- Chanyeol – rátámaszkodtam a kanapé támlájára, ő pedig hümmögött a tv-t bámulva. – Segítenél nekem? Nem tudom eldönteni mit vegyek fel.
- Miért nem kéred meg Jongint? Neki jó ízlése van – felelte félvállról. Enyhe hiszti rohamot kapott, amiért velünk kell jönnie, de Suho hyung elintézte őt, így most ezért pufog.
- Jongin el van foglalva.
- Én is – intett a képernyő felé, ahol egy majom életét követhettük nyomon.
- Gyere már, na. Beszélni akarok veled – forgattam a szemem, de ő persze ezt nem látta.
- Akkor miért nem ezt mondod? – állt fel nyögéssorozatok közepette. Mint egy vénember. Idegesített a totyogása, így karon ragadtam és a szobámba vonszoltam. Amikor bezártam az ajtót, ő pedig kíváncsi szemekkel vizslatott az ágyon ülve, tanácstalan voltam, miként kezdjek neki. Ült, figyelt, hallgatott, végül a szekrényem felé fordultam, kitártam és nézelődni kezdtem. Megköszörültem a torkom.
- Szóval, melyiket vegyem fel?
- Aj, Sehun, ne fárassz. Fehér ing, fekete öltöny, mi ebben a nehéz? – felé pislantottam, láttam, hogy fogytán van a türelme, ezért sóhajtottam, kezeimmel már nem matattam a fogasok között, becsuktam az ajtókat és mellé ültem.
- Valójában… csak szerettem volna tudni, gondolkodtál-e azon, amit tegnap mondtam – rossz volt felhozni a témát, de jobb hamar túlesni rajta. Amint meghallotta, miről van szó, zavarba jött.
- Öhm, igen – bólintott lassan. – És az jutott eszembe… ha neked feltűnt… akkor másoknak is biztosan – elcsuklott a hangja, bocsánatkérően nézett rám, majd folytatta. – Nem igazán vagyok tudatában hogyan viselkedem vele. Egyszerűen mindent ösztönből csinálok, mert ha nem így teszek, görcsös minden mozdulatom. Amit furcsának fog találni, faggatni kezd, végül kihúzza belőlem…
- Nekem nem tűnt felt, ne aggódj. Szerintem a többieknek sem. Ezt csak egy igazi meleg veheti észre. Szerintem… vagy valami ilyesmi – furcsa tekintetén elmosolyodtam.
- Miért, van nem igazi meleg is? Kérlek, Sehun…
- Jól van, na. Luhan hívta fel rátok a figyelmet. Azt mondta odáig vagy érte, aztán belegondoltam és igazat adtam neki, hogy tényleg másként viselkedsz vele, mint velünk.
- Én semmit nem vettem észre rajtatok…
- Fanservice-nak van álcázva igazából, de volt időnk kibontakozni, ne aggódj. Nehéz, hogy az egész banda előtt titkoljuk, így azt javaslom, ti ne tegyétek. Úgysem fog senki beszólni nektek érte.
- De hát Baekhyun nem hiszem, hogy viszonozza az érzéseimet, és nem is tudja, hogy nekem vannak érzéseim felé – rémült tekintetét még én is aranyosnak találtam, ezért vigyorogva ingattam a fejem.
- Mondd el neki. Nálunk is én kezdeményeztem…
- Micsoda?
- Meguntam a „véletlen” érintéseket, a nyilvánosság előtti barátság pluszt és a szemezéseket. Válaszokat akartam, így kérdőre vontam és bevallotta. Aztán hónapokig őrlődtünk, hogy mi legyen, kerülgettük egymást és megvívtuk a csatáinkat, aztán végül nem bírtuk a másik nélkül.
- Mióta zajlik ez köztetek?
- Hát ez a huzavona, majdnem másfél éve, de csak pár hónapja jöttünk össze. Úgy fél éve, de nem számolom.
- És mi a helyzet a menyasszonyoddal? És Luhannel? Egyre zavarosabb itt minden.
- Megértelek. Zavaros is. Itt jön képbe az igazi meleg megfogalmazás. Nem hiszem, hogy meleg lennék – rántottam vállat. – Hana lassan… megőrjít. Jó értelemben – ejtettem egy mosolyt felé. – Ő nem tudja, hogy én és Luhan… szóval, amikor először találkoztunk, azt mondtam neki, éljünk egymás mellett csendesen, harcok és kötöttségek nélkül, mert van valakim, az első feltételezése persze, egy lány volt. Nem mondtam ellent. Azóta is ebben a hiszemben él.
- Hú, de fasz vagy, megbocsáss – szakított félbe, én pedig röviden elnevettem magam.
- Igen… tudom. Luhan is sokszor a fejemhez vágja.
- Szóval. Van egy fiúd és van egy csajod, aki nem mellesleg a menyasszonyod és tűri, hogy van valakid, nem szól egy szót sem, elhiteti a világgal, hogy te vagy élete szerelme, egyedül van, mint az ujjam, te meg élvezed az édes hármast. Nem semmi, öregem. A csaj egy kibaszott mártír – bólogatott és úgy tett, mint aki gondolkodik, de újra beszélni kezdtem.
- A sztori végére, engem fogsz utálni és nem őt.
- Igazából nem nagyon érdekel, egyszerűen nem szimpatikus, de valóban… szóval igen.
- Jongin elég keményen oda van érte.
- Ne… nem. Ez már sok – fejét fogva könyökölt a térdeire, én pedig folytattam.
- Hana is kedveli Jongint, egészen tegnapig ment neki az ellenállás. Kivédte Jongin ostromát, viszont a napokban nagyon elcsesztem vele és kb. a karjaiba löktem. Mióta rászántam magam arra, hogy megismerjem Hanát, Luhan fénye megkopni látszik, és bár szeretem őt, megkedveltem Hanát. Nem tudok tenni ellene, kedves, aranyos, okos, szellemes, magabiztos és szép. Jó természete van és hamar a bűvkörébe ejt. Luhan teljesen ki van rám akadva, megértem, persze, de lehetetlenül viselkedik, hisztizik, és állandóan veszekszik, tegnap „szakított velem”.
- Úristen – még mindig a fejét fogta. – Mennyi információ. És én még azt hittem, csak a házasságod titkoltad el. Szűzanya.
- Tudom. De muszáj volt valakinek elmondanom. Suhot nem akarom terhelni, Jongin olyan lett, mintha a riválisom lenne és egyenesen gyűlöl, amiért Luhannel csalom Hanát-
- Ő is tudja?
- Lebuktunk előtte – sóhajtottam. – Szóval Baek és Kyungsoo pedig… nem tudnám ezt elmondani nekik.
- Értem – lenézett a padlóra és nem is emelte fel a fejét. – Mi lesz, ha visszajön Luhan? Tényleg szakítotok és marad Hana? Mi lesz vele és Jonginnal? Mi lesz így a csapattal? Mondom én, hogy felforgatta az életünk.
- Nem tudom. De rossz Jonginnal látnom, és rossz, hogy Luhan haragszik rám, de nem lehetek egyszerre kettejükkel.
- Hát nem.
- Mindegy. Chanyeol, ezeket nem mondhatod el senkinek sem. Baekhyunnak sem. Neki azt mondd el, hogy szereted.
- Rendben van, bízhatsz bennem. Baekkel beszélek, ha kapok visszajelzést.
- Mindig ad. De mindegy, öltözz át és induljunk lassan – bólintott, felállt és kiment. Sóhajtottam egy mélyet és elterültem az ágyon. Jó volt kibeszélni magamból a problémáim hadát, de nem érzem sokkal jobban magam tőle. Akkor lehetnék igazán felszabadult, hogy ha nem lennék ilyen elcseszett. De hát ezen nincs mit segíteni és felesleges ábrándokat kelteni Hanában, hogy kedves előzékeny és udvarias vagyok, holott mindezek ellenkezője jellemző rám.