20. rész

Part I. 

Sehun POV

Nem mondom, hogy nem voltam stresszes az elmúlt napokban. A telefont halálra szorongattam a markomban, de miután meggyőztem magam, hogy az a legjobb neki, ha nem keresem, valamivel enyhült a frusztráltságom. Azzal nyugtattam magam, hogy nem lenne elég számára az a csöppnyi magyarázat, amivel szolgálni tudok. Mégis mit mondhatnék? „Figyelj, véletlen volt, csak ösztönből cselekedtem.” vagy: „Úgy éreztem meg kell tennem.”
És ha rákérdez, mégis miért, mit mondjak? Nem tudom? Mert ez állt a legközelebb az igazsághoz. Akkor csak azt érném el, hogy dühös lenne, és megint veszekednénk. Amit határozottan szerettem volna elkerülni.
Miután sikerült ezt lerendeznem magamban, nyugalom ölelt körül, élvezni kezdtem a csendes napjaimat Luhannel és a többiekkel, délutánként, vagy esténként pedig fellépésekre jártunk. Minden tééényleg csendes és nyugodt volt. Viszont sosem tudtam kizárni őt a gondolataimból. Talán, túl sokat is gondoltam rá. Ha nem volt mellettem Luhan, nem volt, aki elterelje a figyelmem, így rögtön bekúszott elmémbe és nem is akart távozni onnan. Lelki szemeim előtt cikázott ő és a tekintete, akkor, amikor elfogadta a közeledésemet. Amikor elporlasztottam a csókommal. A karjaira gondoltam, amik szorosan ölelték a derekam. Aztán a gondolatra, hogy mennyire megszoktam őt, mennyire természetes, hogy van nekem, hogy egyre inkább kedvelem őt. Azt hiszem ezzel magyarázható az, hogy nem tudom elfelejteni őt egy kis időre sem.

Luhannel a szobánkban voltunk, ő a telefonját nyomkodta az ágyán fekve, én pedig a sajátomon ültem és élveztem a szótlanságot. Hárman voltunk csak itthon, kettőnkön kívül még Kai volt a dorm valamelyik részén, a többiek vásárolni voltak, meg kajálni a városban, a leaderek pedig az SM-ben voltak megbeszélésen. Gondolom, megvitatják a M-sek mikor utaznak Kínába promotálni meg ilyesmik…
Luhanre pillantottam, mert kuncogása kiragadott a gondolataimból. Vadul vigyorgott a telefon képernyőjét nézve, ami megmosolyogtatott és kíváncsivá tett.
- Mit csinálsz, Kicsi? – a becézés automatikusan csúszott ki a számon, sokszor ráncolta a szemöldökét, amikor így hívtam, mert általában csak szex közben szoktam becézni. De, most fel sem tűnt neki. Édesen rám pillantott és megrázta a fejét.
- Csak olvasgatok – gyanús volt a csillogás miatt a szemeiben, ezért felálltam és átmásztam az ő ágyába. Vállára támasztottam az állam, lábammal átkaroltam az övét és úgy kérdeztem meg, mégis micsodát.
- Hát… tulajdonképpen, elég vicces… és kísértetiesen valós eseményeken alapszik. Érdekes. Bele olvasol? – tolta elém a telefont, én pedig automatikusan olvasni kezdtem. Pár percig csend volt, aztán felnevettem.
- Miért olvasol ilyeneket? – kérdeztem, miközben lejjebb görgettem a képernyőn, hogy a folytatást is olvashassuk. Én is erőteljesen vigyorogtam.
- Mert szeretem, hogy a rajongóink bírnak bennünket. És amiért, nem ítélnek el.
- Nem is tudják, hogy együtt vagyunk…
- Ó, te csak azt hiszed. Tudják – arcával felém fordul és orrával végigdörzsöli az arcomat.
- A rajongóink félelmetesek. Nem csak bennünket párosítanak, Kicsi. Mindenkit mindenkivel. Ugye, hogy az már nem kecsegtet, ha Kaival hoznak össze? – vontam fel a szemöldököm, mire rosszallóan mordult fel.
- De a miénk valós – lehelte győzelemittas mosollyal a szája szegletében. Futó csókot nyomott ajkaimra, elmosolyodtam és tovább folytattuk heves szexuális aktusunk taglalásának olvasását.
- Ha engem kérdezel – folytatta hirtelen. – Én szimpatizálok a Baekyeol couple-lel is.
- Neeee – nevettem fel hitetlenkedve.
- Pedig, de. Nem hiszem el, hogy nem vetted észre. Chanyeol odáig van Baekhyunért… nem viccelek. Gondolj bele – mondta vigyorogva, előttem pedig felrémlett kettősük képe és kirázott a hideg a felismeréstől.
- Talán igazad van…
- Biztos, hogy igazam van! – hangját a bejárati ajtó csapódása követte, megrezzentünk, de nem zavartattuk magunkat, biztosan a többiek érkeztek meg.
- Mostanában csendes vagy – váltott témát, komolyabb volt a hangszintje, a telefont is lezárta.
- Sokat gondolkodom.
- Had találjam ki… Ha Neul miatt aggódsz, igazam van?
- Azt hiszem, elcsesztem vele a múltkor – vágtam rá azonnal, gondolkodás nélkül, figyelmen kívül hagyva a gúnyos élt a hangjában.
- Sehun! – erélyesen rám szólt, mire rápillantottam. Felült és folytatta. – Annyira örülnék, ha nem gondolnál a nődre a társaságomban! – dühe egy pillanat alatt teljesedett ki, és nem volt rest nekem rontani. Pedig olyan rendben ment minden…
- Bocsánat, de te is tudod, hogy ő már az életem része, a múlt héten pedig csúnyán megbántottam…
- Leszarom, engem állandóan bántasz, mégsem foglalkoztat!
- De, te férfi vagy és-
- Te meg Vadbarom! KIMEGYEK! – hangsúlyozottan ejtette ki a szép és új becenevem, majd rám üvöltött és kicsörtetett a szobából. Felsóhajtottam és felültem. Bármennyire is értem meg Luhant, és fogadom meg, hogy a jelenlétében csakis neki szentelem minden figyelmem, már nem tudom. Hana a bőröm alá férkőzött, és nem is akarom kiűzni őt onnan. Idegesít, hogy szakadék van közöttünk. Kezembe vettem a telefonom, és bár egy pillanattal ezelőtt bántottam meg Luhant, már azon gondolkodtam felhívjam-e Hanát és bocsánatot kérjek-e tőle. Beharaptam az alsó ajkam és eldobtam a készüléket. Ugyan, minek mérgesítsem el még jobban a helyzetet? Nem hívhatom fel…
De írni írhatok neki.
Újra felvettem a mobilt, megnyitottam az üzeneteket, aztán az új üzenetre mentem és a címzettnél keresni kezdtem a nevét. Amikor megtaláltam, hezitálni kezdtem. Aztán nyílt az ajtó és Luhan lépett be rajta, arcán egy önelégült mosollyal. A dühének nyoma sem volt, nyugodt volt, dúdolt valamit, amikor leült mellém az ágyra. Gyanúsan méregettem, míg végül rákérdeztem.
- Mi ez a tekintet, Luhan? Apropó, hogy-hogy ilyen csendben vannak a srácok? Történt valami?
- Semmi – ennyivel lezártnak tekintette a témát, vállat rántott és dúdolgatott tovább. Felém fordult és a vállaimnál fogva maga felé fordított. Boldogan mosolygott és hirtelen lendülettel tapadt ajkaimra, megdöbbentem, mert ritkán volt ilyen szenvedélyes. Felnyögtem a meglepetés erejétől és ugyanolyan hévvel viszonoztam a csókját. Mielőtt belelendülhettünk volna, megszakította a csókot.
- Nem a srácok jöttek meg. Valaki más jött, de ne is törődj vele, nem ránk, főleg nem rád kíváncsi – olyan fura volt, ahogy ezeket mondta, rögtön felocsúdtam a varázsból és szemeibe bámultam. Színtiszta gonoszság villant őzike szemeiben. Összehúztam a szemöldököm, de mivel nem volt erőm a számonkéréshez, majd egy újabb vitához, csak felsóhajtottam és eldőltem az ágyon. A mobilra zuhantam, így azt kézbe vettem és pötyögni kezdtem.
- Mit csinálsz? – kérdezte lenézve rám.
- Írok Hanának – feleltem közönyösen, ő viszont felnevetett. Kitekintettem a telefon mögül és néztem, ahogy nevet. Mi baja van?
- Mi van veled?
- Itt van – nézett mélyen a szemeimbe.
- Kicsoda, Luhan? – felültem és értetlenül meredtem rá.
- Ha Neul-sshi – nyájas hangjától kirázott a hideg.
- Na jól van, most már tényleg beszélj értelmesen…
- Az imént, amikor kiviharzottam, szemtanúja voltam Ha Neul-sshi és Jongin szenvedélyes csókolózásának. Amilyen hévvel viseltettek egymás iránt, azt hittem feldöntenek valamit. Egymást minimum. Szerintem most te vagy az utolsó ember a gondolatai között. Ne strapáld magad – vont vállat és a tekintete továbbra is fölényes volt. Nem is tudom, hogyan definiáljam az érzéseimet. Végül is én bíztattam, hogy legyen Kaival. Igen… De, nem most. Nem akkor, amikor már én is érzek iránta valamit. Olyan volt, mintha Luhan nyakon öntött volna egy vödör jéghideg vízzel. Lesokkolt, megdermesztett, feldühített és fájt is. A szívem hevesebben kezdett verni, kiszáradt a szám és mereven néztem magam elé. Aztán felnyögtem és kezembe temettem az arcom, mert tudatosult bennem, hogy én hajszoltam a karjaiba.
- Miért reagálsz így? Azt akartad, hogy vele legyen. Tessék, most már vele van. Örülj, Sehun!
- Luhan, csak… fogd be. Fogd be. Semmit sem tudsz! Kurvára nem tudsz semmit sem… - összeszorítottam a szemeim, és megpróbáltam megállni, hogy üvöltözzek.
- De, van szemem! Látom, mit művel veled! Mióta ott aludtál, kifordultál önmagadból. A fellépéseken is… állandóan rontasz, nem tudsz koncentrálni, egyszerűen szétesel. Hagyd ezt abba!
- Mert kedvelem őt! Nem tudom, mit tegyek. Össze vagyok zavarodva. Sosem voltam még ilyen helyzetben, az istenért! Nem tudom senkivel sem megosztani a gondolataimat, csak veled, de veled sem tehetem, mert közben meg szeretlek téged, de folyton rágondolok, és nem akarom, hogy mással legyen.

- Ó, valóban? Hát akkor tessék: menj, mondd el neki. Én, nem tartalak vissza, isten ments! Itt a lehetőséged, el ne szalaszd, te hősszerelmes – vágta a fejemhez szavait, maró gúnnyal és ellenszenvvel átitatva. Valósággal kirázott tőle a hideg.
- Cseszd meg, Luhan. Rohadtul unom ezt a helyzetet – nyögtem fel, lassan kisétáltam a szobából, és Jonginé felé indultam. Ajtója előtt egy ideig tétováztam, hallgatóztam és gondolkodtam, mit mondhatnék. Végül bekopogtam és hamarosan ajtót nyitott Jongin.

Szívem ütött a látvány. Nem is tudom… láttam rajta, hogy szégyelli magát, nekem pedig nem akart alább hagyni szívem heves dobogása. Ökölbe szorultak kezeim és nyeltem egy nagyot. Miután Jongin magunkra hagyott, még rosszabb volt a helyzet. Kínos volt az egész szituáció, a levegő nehéz volt, nem akartam elhinni, hogy eljutottunk idáig. Meredten álltam egy helyben, magammal viaskodva. Eleinte nem zavart volna, ha együtt vannak, hiszen én is Luhan mellett vagyok, illetve vele, de mióta közelebbről is megismertem őt, tudtam, hogy sosem jönne össze Kaival ténylegesen. Mérhetetlenül sajnálom, hogy végül elvesztette a tiltakozás erejét, és végül ő maga jött el hozzá. Ráadásul miattam.
Láttam, ahogy zavartan mered maga elé, kezeivel a takarót markolta, rám sem mert nézni. Szörnyű volt látni mivé tettem. Végül felsóhajtottam és mellé ültem, hogy érezze, nem vagyok dühös, inkább csalódott, bár szerintem ez a rosszabbik eset. Megfeszült, amikor leültem mellé, továbbra sem nézett rám csak halk magyarázkodásba kezdett. Engem okolt, ami szíven ütött, hiszen gondolatban más megvitatni ezt magammal, mint hallani a szájából a durva szavakat. Meg akartam nyugtatni, de talán inkább olajat öntöttem a tűzre.
Megkérdezte, hogy mérges vagyok-e, és bár az voltam – nagyon – hazudtam és nemleges választ adtam, mire: mint minden nő, ő sem a várt reakciót produkálta, mert megsértődött. Tisztán látszott az arcán, felfújta magát és haragosan pillantott fel rám. Aztán persze beszélni kezdett, amivel még inkább meglepett.
- Még csak ezt sem tudom kiváltani belőled? Komolyan ennyire… érdektelen vagyok a számodra? – fordult felém fél mosollyal az arcán. – Ne érts félre, nem arra ment ki ez az egész, hogy revansot vegyek rajtad vagy ilyesmi… de őszintén, sért a tudat, hogy még csak feldühíteni sem tudlak azzal, hogy meggondolatlanul iderohantam és letámadtam az ajtóban, Luhan meglátott bennünket és és… bezárkózom vele egy szobába és… - elharapta a mondat végét, én pedig halványan elmosolyodtam. Rózsaszínes árnyalatot vett fel az arca, majd pislogott párat ártatlan zavarral, majd elkapta a tekintetét.
- Dühös vagyok – megpróbáltam minimálisra csökkenteni az arcomon átfutó érzéseket. Nem akartam megijeszteni, sem azt, hogy sokat lásson a dologba. Igen, megbántott, igen, dühös és csalódott vagyok, igen, kedvelem őt, de nem több. Nem vagyok belé halálosan szerelmes és nem fogom ócsárolni, amiért Jonginhoz menekült, hiszen én kergettem el és végtére is nekem is van egy kapcsolatom. Ami már nagyon a végét járja. Mostanában akárhányszor egymáshoz szólunk, vitába futunk. Így lassan, nem is kezdeményezek beszélgetést.
Hallgattam a kétségbeesett monológját és komolyan megsajnáltam. De aztán magamra is gondoltam és rájöttem, hogy magamat is sajnálom.
- Azért vagyok dühös, mert tudom, hogy nem számítasz rám.
- Mert nem számíthatok, Sehun. Hosszú napok teltek el, és nem kerestél meg. Nem mondtad el, mit érzel, és mit gondolsz. Nem vágysz a társaságomra és ezt próbálom elfogadni – suttogó hangja egyre csak halkult, a rózsaszín foltok az arcán határozottan élénkülni kezdtek.
- Ne beszélj butaságokat – vágtam el beszédét, talán kicsit hevesebben szakítottam félbe, mint kellett volna. De nem akartam, hogy ilyen hülyeségeken agyaljon. Nem tudtam, hogyan adhatnék hitelt a szavaimnak, ezért felálltam és háta mögé álltam. Átkaroltam a derekánál fogva és kicsit közelebb húztam magamhoz, fejemet a vállára ejtettem és vártam, hogy reagáljon valamit. Lassan felém fordult és megütközve nézett fel rám. Elmosolyodtam és eldöntöttem, hogy el kell mondanom. El kell mondanom mi zajlott le bennem akkor, és kész. Vettem egy mély levegőt, szorítottam ölelésemen, és beszélni kezdtem.
- Nem arról van szó, hogy ne vágynék a társaságodra, mert igazából kedvellek. Mint embert, mint barátot… és azt hiszem lassan, mint nőt is. Azért csókoltalak meg azon az estén úgy, ahogy tettem, mert azt éreztem meg kell tennem. Elfogott a vágy és nem tudtam ellenállni. Megcsókoltalak, mert minden porcikámmal kívántalak – hamarabb is rájöhettem volna, hogy tényleg kívántam őt. Azért történt mindaz, ami, mert megkívántam őt. Ez akkor tudatosult bennem, amikor szorítottam a derekán, ő pedig enyhén beledőlt karjaimba. Akkor hasított belém, hogy akarom őt. És ez nagyon szokatlan érzés volt, de tudtam, hogy ha megosztom ezt vele, akkor megnyugszik majd. Letöröltem a könnyeit, amik nem rég bukkantak fel újra, rámosolyodtam és halkan folytattam.
- Nem csak téged kavart fel az - az este. Nehéz hozzászoknom ahhoz, hogy végül is kedvelem a menyasszonyom.

Még váltottunk pár szót, de már nem igazán tudtam arra figyelni mit mond. Édes illata volt. Kissé megbabonázott. Testének melege, bőrének illata, a parfüm gyenge aromája a nyakán, göndörödő haja, nevetőgödröcskéi az arcán… megpusziltam az arcán, mert nem tudtam volna ott hagyni úgy, hogy abszolút nem érek hozzá. Viszont nem csókolhattam meg, bármennyire is szerettem volna. Luhan itt volt. És dühöng valahol. Mellesleg, nem vagyok biztos benne, hogy megelégednék egyetlen csókkal, amikor rádöbbentem arra, hogy elvarázsol a szépsége és elég könnyen izgalomba tud hozni. Le kellett higgadnom. Valahogyan le kellett hűtenem magam. Kimentem a nappaliba, Jongin visszasétált a szobába, mintha mi sem történt volna, én pedig letelepedtem Luhan mellé, aki a tv-t bámulta. Ignorálta a jelenlétem és én sem erőltettem semmiféle beszélgetést. Néztük a tv képernyőt, de nem hiszem, hogy figyeltünk is volna arra, melyik csatornán van és mi megy benne… csak háttérzajként szolgált, a gondolatainkba merültünk, aztán megéreztem Luhan ujjait a combomra simulni. Nem nézett rám, én viszont rákaptam a tekintetem. Megszorította a lábamat, majd feljebb vitte tenyerét, de elkaptam a csuklóját és leemeltem a lábamról.
- Szexszel nem oldasz meg semmit, Kicsi – feleltem nyugodtan, ő pedig fújtatott egyet. Fel akart állni és ott hagyni a francba, de nyílt a szobaajtó és kiléptek rajta ketten. Hana feszült volt és Jongin is, bár ő nem mutatta annyira. Hana felénk pillantott, de mivel nem viszonoztuk, zavarodottan az ajtóhoz rohant, felkapta a cipőit és elment. A bejárati ajtó csapódására összerezzentem és lehunytam a szemeimet. A térdemre támaszkodtam és szó szerint összeroskadtam. Kai leült hozzánk, és élesen vizslatott barna szemeivel. Ráemeltem a tekintetem és fáradtan dőltem hátra.
- Mi van? – kérdeztem, ő pedig ráncolni kezdte a homlokát. Karba fonta kezeit és ő is hátradőlt.
- Nem hittem, hogy valaha ezt fogom mondani, de nagyon nem kedvellek – oldalra billentette a fejét.
- Hát, én sem hittem, hogy erre a pontra fogok eljutni, de én sem kedvellek most Sehun. És ne hívj többé Kicsinek. Tudtommal te vagy itt a legfiatalabb – csatlakozott Luhan is. Ketten kezdtek bombázni, persze.
- Nem is tudom, mit mondjak. Nem csinálhatod ezt tovább. Hitegetsz két embert egyszerre. Szerinted ez tisztességes?
- Megkérhetnélek, hogy ne cseszegess? Van elég bajom Jongin – dünnyögtem az orrom alatt.
- Az őrületbe fogsz kergetni a kurváddal, Sehun! – csattant fel Luhan, meglepve pislantottam felé, ő pedig morogva pattant fel és sietett be a szobánkba. Persze, nem felejtette el becsapni az ajtót. Jó erősen.
- Ne bántsd már őket. Hagyd békén Hanát, és békítsd ki a szerelmed. Hanának ott vagyok én.
- De nem akar téged. Felemészti a bűntudat, hát nem érted?
- Miért lett hirtelen fontos, hogyan érez? Hát nem, nem érdekel, mi van vele? Nem engem kértél, tegyem őt boldoggá? Nem Luhannel kellene vígan beszélgetned, csókolóznod, és még miegymás? Épp, amikor elfogadna, miért avatkozol közbe? – bár higgadtan beszélt, tudtam jól, hogy legszívesebben üvöltene és beverne egyet-kettőt a képembe.
- Miért szükséges elmondanom, hogyan érzek? Azt érzem, hogy nem szükséges, hogy legyél neki te, és kész. Holnap lesz a születésnapja, előre figyelmeztetlek, hogy ne tervezz semmit! – egy hosszas nézés után felálltam és Luhan után mentem.

Nem láttam már milyen arcot vágott Kai, de őszintén nem is érdekelt. Felhúzott, így már eleve ideges voltam, amikor bementem a szobába. Luhan természetesen figyelmen kívül hagyott, és úgy döntöttem ezúttal nem én fogok elsőként megalázkodni. Elegem van. Felkaptam az alvós felszerelésem meg a törölközőm és becsörtettem a fürdőbe, hátha a víz lenyugtat. Sosem voltam az az órákig víz alatt ázós fajta, és mivel most ingerlékeny is voltam, úgy éreztem még hamarabb végeztem. A nappaliban már a többiek látványa fogadott. A kanapén Baekhyun és Chanyeol ültek, Baek gumicukrot rágcsált, amikor maglátott vigyorogva integetett. Melléjük ültem és vettem pár szem édességet. Kyungsoo hyung a csatornákat váltogatta komótosan, Chen és Suho hyung a szatyrokból pakoltak ki, Tao pedig segített a hűtőbe pakolni. A többiek pedig szemmel láthatólag felszívódtak.
- Mindenki visszajött? – kérdeztem Baeket, ő pedig megrázta a fejét.
- Yixing, Minseok, Kris és Luhan már lementek focizni, vagy kosarazni, nem tudom – vont vállat és tovább rágcsált.
- Luhan is?
- Aham – bólintott és a tv-re tapadt. – Á, á, ááá! Ne kapcsold el! – kiáltott fel, Kyungsoo rámeredt, majd eldobta a kanapén a távirányítót, hátradőlt és egy szó nélkül nézte a videoklipeket, ugyanis Baekhyun egy zenecsatornáért őrült meg.
- És ti mit csináltatok? – kérdeztem Chanyeol felé fordulva, aki félig ült és félig feküdt, keze Baek lábain hevert. Tényleg, gyanús volt.
- Mi ketten moziztunk, a többiek nem tudom… - rántott vállat és már félig le is voltak csukódva szemhéjai.
- És ettől ennyire kifáradt? – fordultam az élénken énekelgető Baekhyun felé.
- Nem tudom mi van vele ma. Egész nap ilyen volt.
- Én vásároltam – szólalt meg Kyungsoo hyung is. – Vettem egy új ps játékot. Meg ruhákat…

Baekhyun elcsacsogott mellettem, jó volt, hogy kicsit kiragadott sötét hangulatomból. De aztán ő is felállt, hogy elmegy tusolni, Kyungsoo pedig betámadta a konyhát, mert éhes volt. Chan és én maradtunk, a nappali üres volt, Chen és Suho is eltűntek szobákban, Tao pedig Kris hyungék után ment. Chan felé fordultam és gondoltam megkérdezhetném mit gondol Baekhyunról, de nem akartam hirtelen letámadni. Lehet, hogy még tisztában sincs az érzelmeivel kapcsolatban. Másként kellene megközelítenem ezt a témát… De, mégis hogyan?
- Chanyeol? – kérdeztem, mire ő hümmögött mély hangján.
- Mit gondolsz Hanáról? – a kérdésem hallatán rosszallóan felmordult.
- Nem kedvelem.
- És miért?
- Mert kényszerít valami olyanra, amit nem szeretnél. És talán rá vetítem ki a haragom, amiért semmit sem mondtál nekünk.
- Ennyi? Ezért vagy ilyen haragtartó? Ha ennyi kell… én nem bánom, hogy el kell vennem őt. Kedvelem, Chanyeol. Egyre inkább kedvelem.
- A múltkoriban még meg tudtad volna fojtani egy kanál vízben.
- Ez azért erős túlzás. Szimplán nem kedveltem, és van valami más is ami befolyásolt. De ma már egészen másképp viszonyulok hozzá.
- Én csak egyszerűen nem találom őt szimpatikusnak. Így érzek. Ha mondjátok, hogy próbáljam meg kedvelni, csak még rosszabb. De az interjútok óta valamennyire megbarátkoztam a gondolattal, hogy Mrs. Oh lesz belőle.
- Te sosem voltál még úgy, hogy egy közönyös kapcsolatodból valakivel hirtelen valami más alakult ki? Barátság és még valami plusz? Amit nem akarsz, hogy létezzen, mégsem tudsz megfeledkezni róla – remélem, eléggé körülírtam, és nem süt belőle, mire vagyok kíváncsi. Egy ideig gondolkodott, majd elmosolyodott és bólintott.
- Dehogynem. Most is így érzek.
- Komolyan? Ki iránt?
- Á, senki – legyintett egyet, zavartan elpillantott mellettem. Halkan felnevettem, aztán úgy döntöttem elég volt a köntörfalazásból.
- Az igazság az… hogy van valakim. Sokáig küzdöttünk a másik ellen, pár hónapja viszont már nem bírtuk egymás nélkül, így összejöttünk. Aztán hazajött Hana és megrémültem, hogy mi lesz így kettőnkkel. A rémület azóta is tart, és ezért voltam ellenséges a menyasszonyommal.
- Nem is gondoltam volna, hogy ilyen kis tisztességtelen vagy.
- Nem vagyok az, csak így jött ki a lépés. És ezt most miért mondod el nekem?
- Mert észrevettem rajtad valamit és… szeretném, ha számíthatnál rám. Hogy tudd, van kivel beszélned erről.
- Mire célzol? – szűkítette össze szemeit. Elmosolyodtam és elsuttogtam a választ.
- Baekhyunra – szemei elkerekedtek, ezzel igazolva feltevésemet (Luhanét igazából), és mintha Baek megérezte volna, kilépett a fürdőből, Chanyeol rámeredt, majd rám és nyelt egy nagyot. Elmosolyodtam.
- Akiről meséltem… az Luhan – folytattam suttogva, aztán amikor oda ért hozzánk a felfrissült Baek, csendben felálltam és ott hagytam a ledöbbent Chant és a dudorászó Baekhyunt. A szobába beérve egyből az ágyamra vetődtem és megpróbáltam elaludni.

Vajon most, mit csinálhat Hana? Gondol arra, hogy megbántott? Vagy egyáltalán nem is érdekli? Mindenesetre holnap délelőtt meg kell vennem az ajándékát…

Elszunnyadhattam, mert arra riadtam fel, hogy csapódik a szobaajtónk. Luhan jött vissza, le volt izzadva és lihegett még egy kicsit, majd rám nézett.
- Aludtál? – kérdezte, mire csak bólintottam. – Este elmegyünk – felvontam a szemöldököm. – Indulunk Kínába.
- Meddig nem lesztek itthon? – kérdeztem gyorsan. Nem akartam, hogy lemaradjanak az esküvőmről.
- Miért?
- Mert 12-én esküszöm Luhan, azért – forgattam meg a szemem és felültem.
- Hát nagyon reméltem, hogy kicsit hamarabb… nem emlékeztem rá. Egyébként aznap reggelre érünk haza.
- Remek. Számítok rátok.
- Ja, persze, persze. Ne aggódj, végignézem, ahogy elveszed életed szerelmét.
- Hagyjuk ezt most, jó? Nem akarok veszekedni veled, amikor el fogsz menni. Csak légy ott és támogass a távolból.
- Kurvára nem érdekel, mit akarsz. Majd eldöntöm magamtól, elmegyek-e a szaros esküvődre, vagy nem – kezeit karba fonta és sóhajtott egyet.
- Lassan már eldönteni sem tudom, hogy gyerek vagy-e, vagy felnőtt – ingattam a fejem, kezdtem újra dühbe gurulni.
- Mit mondhatnék erre? Te őrjíted meg az embert, nem én téged.
- Te csak azt hiszed. Eszméletlenül idegesít, ahogy viselkedsz.
- Mert szerinted engem nem, ahogyan te? – felvonta a szemöldökét és lépett felém párat indulatosan.
- Miért nem tudod megérteni a helyzetemet?
- És te miért nem tudod az enyémet? Vagy, ha a helyemben lennél toleráns lennél, csendben üldögélnél és várakoznál rám, míg a nőmtől hazajövök, hogy aztán dughassunk egyet?!

- SOSEM. Sosem használtalak így ki, tudod jól. Ne ferdítsd el az igazságot.
- Mióta van neked Hana, szinte hozzám sem nyúlsz… - elfordította az arcát és egyik kezével nedves tincseibe túrt.
- Ne nevettess…
- Fejezzük be, jó? – nézett vissza szemeimbe. – Itt volt elég – minden érzelem kifutott az arcomból, kővé dermedtem, miközben ízlelgettem a szavakat.
- Tényleg? Ezt akarod? Nem akarod, hogy együtt legyünk? – kérdeztem dühösen, ő pedig csak vállat vont és kihátrált a szobából. Felálltam és belerúgtam az első dologba, az pedig az ágyam volt. A lábujjaimba nyilalló fájdalomtól felkiáltottam, majd leültem az ágyamra és kezeimbe temettem az arcomat.

Semmi baj… könnyebb lesz így. Minden rendben lesz. Hanának is jobb lesz. Lehet, hogy ha hazajön Kínából meg tudjuk ezt rendesen is beszélni. Rendben. Szakítsunk. Ha te így akarod Luhan, hát legyen.
  

Felálltam, magamhoz vettem a telefonom, pénztárcám és úgy döntöttem ideje megvennem a menyasszonyom születésnapi ajándékát. Nem felejtettem el jó erősen becsapni a bejárati ajtót magam mögött.

***

Másnap reggel, amikor felkeltem, Luhan már nem volt a szobában. Reméltem, hogy helyre tehetjük a dolgokat reggel, mielőtt elmennek, de úgy látszik ő nem gondolta így.
Kimentem a konyhába, Suho hyung elmondta mi a mai program, aztán elkezdtünk készülődni. Fotózásra mentünk, ami általában elveszi az egész délelőttünket, így jó, hogy még tegnap megvettem az ajándékot. Kíváncsi vagyok, hogy fog neki tetszeni. Talán dühös voltam, amikor megvettem, de most, valahogy helyénvalónak érzem. Mégiscsak a menyasszonyom… és még gyűrűt sem adhattam neki. Legalább adjuk meg a módját, nem? Utólag amúgy is könnyű magyarázatot találni.

Délután felkészítettem a srácokat, hogy nem sokára a Choi rezidenciára megyünk, hogy megünnepeljük Hana huszadik születésnapját. Chanyeol nem volt túlságosan elragadtatva, a többiek látszólag izgatottá váltak. Még azóta az elejtett kis mondatom óta, nem tudtam Chanyeollal beszélgetni, ezért jobbnak láttam mielőbb letudni ezt a társalgást.
- Chanyeol – rátámaszkodtam a kanapé támlájára, ő pedig hümmögött a tv-t bámulva. – Segítenél nekem? Nem tudom eldönteni mit vegyek fel.
- Miért nem kéred meg Jongint? Neki jó ízlése van – felelte félvállról. Enyhe hiszti rohamot kapott, amiért velünk kell jönnie, de Suho hyung elintézte őt, így most ezért pufog.
- Jongin el van foglalva.
- Én is – intett a képernyő felé, ahol egy majom életét követhettük nyomon.
- Gyere már, na. Beszélni akarok veled – forgattam a szemem, de ő persze ezt nem látta.
- Akkor miért nem ezt mondod? – állt fel nyögéssorozatok közepette. Mint egy vénember. Idegesített a totyogása, így karon ragadtam és a szobámba vonszoltam. Amikor bezártam az ajtót, ő pedig kíváncsi szemekkel vizslatott az ágyon ülve, tanácstalan voltam, miként kezdjek neki. Ült, figyelt, hallgatott, végül a szekrényem felé fordultam, kitártam és nézelődni kezdtem. Megköszörültem a torkom.
- Szóval, melyiket vegyem fel?
- Aj, Sehun, ne fárassz. Fehér ing, fekete öltöny, mi ebben a nehéz? – felé pislantottam, láttam, hogy fogytán van a türelme, ezért sóhajtottam, kezeimmel már nem matattam a fogasok között, becsuktam az ajtókat és mellé ültem.
- Valójában… csak szerettem volna tudni, gondolkodtál-e azon, amit tegnap mondtam – rossz volt felhozni a témát, de jobb hamar túlesni rajta. Amint meghallotta, miről van szó, zavarba jött.
- Öhm, igen – bólintott lassan. – És az jutott eszembe… ha neked feltűnt… akkor másoknak is biztosan – elcsuklott a hangja, bocsánatkérően nézett rám, majd folytatta. – Nem igazán vagyok tudatában hogyan viselkedem vele. Egyszerűen mindent ösztönből csinálok, mert ha nem így teszek, görcsös minden mozdulatom. Amit furcsának fog találni, faggatni kezd, végül kihúzza belőlem…
- Nekem nem tűnt felt, ne aggódj. Szerintem a többieknek sem. Ezt csak egy igazi meleg veheti észre. Szerintem… vagy valami ilyesmi – furcsa tekintetén elmosolyodtam.
- Miért, van nem igazi meleg is? Kérlek, Sehun…
- Jól van, na. Luhan hívta fel rátok a figyelmet. Azt mondta odáig vagy érte, aztán belegondoltam és igazat adtam neki, hogy tényleg másként viselkedsz vele, mint velünk.
- Én semmit nem vettem észre rajtatok…
- Fanservice-nak van álcázva igazából, de volt időnk kibontakozni, ne aggódj. Nehéz, hogy az egész banda előtt titkoljuk, így azt javaslom, ti ne tegyétek. Úgysem fog senki beszólni nektek érte.
- De hát Baekhyun nem hiszem, hogy viszonozza az érzéseimet, és nem is tudja, hogy nekem vannak érzéseim felé – rémült tekintetét még én is aranyosnak találtam, ezért vigyorogva ingattam a fejem.
- Mondd el neki. Nálunk is én kezdeményeztem…
- Micsoda?
- Meguntam a „véletlen” érintéseket, a nyilvánosság előtti barátság pluszt és a szemezéseket. Válaszokat akartam, így kérdőre vontam és bevallotta. Aztán hónapokig őrlődtünk, hogy mi legyen, kerülgettük egymást és megvívtuk a csatáinkat, aztán végül nem bírtuk a másik nélkül.
- Mióta zajlik ez köztetek?
- Hát ez a huzavona, majdnem másfél éve, de csak pár hónapja jöttünk össze. Úgy fél éve, de nem számolom.
- És mi a helyzet a menyasszonyoddal? És Luhannel? Egyre zavarosabb itt minden.
- Megértelek. Zavaros is. Itt jön képbe az igazi meleg megfogalmazás. Nem hiszem, hogy meleg lennék – rántottam vállat. – Hana lassan… megőrjít. Jó értelemben – ejtettem egy mosolyt felé. – Ő nem tudja, hogy én és Luhan… szóval, amikor először találkoztunk, azt mondtam neki, éljünk egymás mellett csendesen, harcok és kötöttségek nélkül, mert van valakim, az első feltételezése persze, egy lány volt. Nem mondtam ellent. Azóta is ebben a hiszemben él.
- Hú, de fasz vagy, megbocsáss – szakított félbe, én pedig röviden elnevettem magam.
- Igen… tudom. Luhan is sokszor a fejemhez vágja.
- Szóval. Van egy fiúd és van egy csajod, aki nem mellesleg a menyasszonyod és tűri, hogy van valakid, nem szól egy szót sem, elhiteti a világgal, hogy te vagy élete szerelme, egyedül van, mint az ujjam, te meg élvezed az édes hármast. Nem semmi, öregem. A csaj egy kibaszott mártír – bólogatott és úgy tett, mint aki gondolkodik, de újra beszélni kezdtem.
- A sztori végére, engem fogsz utálni és nem őt.
- Igazából nem nagyon érdekel, egyszerűen nem szimpatikus, de valóban… szóval igen.
- Jongin elég keményen oda van érte.
- Ne… nem. Ez már sok – fejét fogva könyökölt a térdeire, én pedig folytattam.
- Hana is kedveli Jongint, egészen tegnapig ment neki az ellenállás. Kivédte Jongin ostromát, viszont a napokban nagyon elcsesztem vele és kb. a karjaiba löktem. Mióta rászántam magam arra, hogy megismerjem Hanát, Luhan fénye megkopni látszik, és bár szeretem őt, megkedveltem Hanát. Nem tudok tenni ellene, kedves, aranyos, okos, szellemes, magabiztos és szép. Jó természete van és hamar a bűvkörébe ejt. Luhan teljesen ki van rám akadva, megértem, persze, de lehetetlenül viselkedik, hisztizik, és állandóan veszekszik, tegnap „szakított velem”.
- Úristen – még mindig a fejét fogta. – Mennyi információ. És én még azt hittem, csak a házasságod titkoltad el. Szűzanya.
- Tudom. De muszáj volt valakinek elmondanom. Suhot nem akarom terhelni, Jongin olyan lett, mintha a riválisom lenne és egyenesen gyűlöl, amiért Luhannel csalom Hanát-
- Ő is tudja?
- Lebuktunk előtte – sóhajtottam. – Szóval Baek és Kyungsoo pedig… nem tudnám ezt elmondani nekik.
- Értem – lenézett a padlóra és nem is emelte fel a fejét. – Mi lesz, ha visszajön Luhan? Tényleg szakítotok és marad Hana? Mi lesz vele és Jonginnal? Mi lesz így a csapattal? Mondom én, hogy felforgatta az életünk.
- Nem tudom. De rossz Jonginnal látnom, és rossz, hogy Luhan haragszik rám, de nem lehetek egyszerre kettejükkel.
- Hát nem.
- Mindegy. Chanyeol, ezeket nem mondhatod el senkinek sem. Baekhyunnak sem. Neki azt mondd el, hogy szereted.
- Rendben van, bízhatsz bennem. Baekkel beszélek, ha kapok visszajelzést.
- Mindig ad. De mindegy, öltözz át és induljunk lassan – bólintott, felállt és kiment. Sóhajtottam egy mélyet és elterültem az ágyon. Jó volt kibeszélni magamból a problémáim hadát, de nem érzem sokkal jobban magam tőle. Akkor lehetnék igazán felszabadult, hogy ha nem lennék ilyen elcseszett. De hát ezen nincs mit segíteni és felesleges ábrándokat kelteni Hanában, hogy kedves előzékeny és udvarias vagyok, holott mindezek ellenkezője jellemző rám.