11. rész

Boldog Új Évet kedves olvasóim, korábbra terveztem, de... most itt vagyok, ez a lényeg, olvassátok szeretettel, 9 oldal, ami azt jelenti, hogy 4616 szó. Ez az eddigi leghosszabb fejezet, szóval szerintem méltón nyitom az új évet. Ha eltekintünk persze a tegnapit kilengéssel... de azt nem számolom, mert nem a történet folytatása. :$$ :D
Csóóóóók mindenkinek! Remélem a 2014-es év tele lesz friss bejegyzésekkel, rengeteg kommentárral és sok sok szeretettel, és szintén csak remélni merem, hogy a szerelem is beköszönt hozzám. ˇˇ 

Khm... elfelejtettem valamit, amit fontosnak tartok és valójában csak egy embert érint. Nem akartam pótolni, mert haragszom rá egy minimálisan, mert tegnap óta nem reagál az üzeneteimre, pedig tudom, hogy elolvasta... no, mindegy. A fejezetet, azon kívül, hogy mindenkinek ajánlom, szeretett unokatesóimnak, Vivi, Barbi, írótárs cimboráknak, Klaudia (khmkhmxd), Amandához is szólnom kell. Te vagy az egyik legjobb barátom, hiányzol, és boldoggá tettél, hogy elolvastál, és megszeretted és nyaggattál a folytatással kapcsolatban. Hát most itt van, és utólag is isten éltessen sokáig, jövőre is bulizzunk így nálad, mi csajok és Martin. :) És idén az enyém is meg lesz tartva, kérem a jól megérdemelt meglepetés bulimat. Thank You and love you. :)

Sehun POV

Hana, széplány. Kétség sem fér hozzá, hogy valóban egy széplányról van szó. Akaratlanul is rátéved a pillantásom, minden bambult pillanatomban.

Az elmúlt időszakban, amit „együtt” töltöttünk, pozitívan csalódtam benne, ezért is mertem elvinni magammal a díjátadóra. Nem nagyon várja el, hogy kedves legyek vele, és minden sértésemet tűri, amik félig-meddig szándékosak. Amíg van nekem Luhan, nem akarom, hogy bármilyen kapcsolat is kialakuljon köztünk, bár ez elég… elkerülhetetlen.
Nem nagyon tartom jó ötletnek elmondani neki, hogy valójában nem nővel van kapcsolatom, hanem egy sráccal, ráadásul Luhannel. Igen, egyértelművé válna számára, Luhan miért utálja, de nem akarom ennyire összetörni. Valóban szeretném, ha a bunkóságom távol tartaná tőlem és nem is esik nehezemre így viselkedni vele, mert alapjáraton nem érzek iránta semmit. Azon kívül, hogy szép és az eljegyzés óta rosszabb képet festettem le magamban róla. Viszont néha sajnálom…

Amikor közöltem a fiúkkal, hogy fel kell vennünk Hanát, mert ő is velünk jön, páran kiakadtak. Suho is többek között, mert félt, hogy erről nem idejében tájékoztattam őket és a menedzsmentet, de amint megnyugtattam, hogy ők már engedélyt adtak, lecsillapodott és újra mosolygott. Chanyeol erős nem tetszését kifejezve, nem éppen szép szavakkal illette leendőbelimet, amit felvont szemöldökkel hagytam, majd Luhan felé fordultam, aki csendes dühöngésként ökölbe szorított kezekkel nézte a falat és nem engem.
Páran már tudták – Jongin, Kyungsoo és Baekhyun, szerintem megemlítette nekik a múltkor, mikor itt volt, mindegy is, ők örültek neki. De Luhantől tartottam. Nem akartam vele egy lány miatt veszekedni. Pedig elég valószínűnek tűnt ez a felvetésem. Úgysem fogja bírni egész este. Frusztrál, hogy bizonygatnom kell neki, hogy őt szeretem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire gyerekesen féltékeny lesz.

A menyasszonyom háza előtt még elsuttogtam neki, hogy viselkedjen normálisan, majd kiszálltam. Elég furcsa szituáció fogadott, és akaratlanul is megbámultam a melleit – amik valljuk be, gusztusos látványt nyújtottak – a légkör nem volt túl barátságos, biztosan egy vita közepére csöppentem, Hana még talán meg is könnyebbült, hogy lát. Ami furcsa. De túltettem magam rajta, és minden jó modorom elővéve köszöntöttem az anyukáját.

Tagadnom sem kell, mennyire meglepett, hogy karon ragadott és megpróbált ellenszegülni. Szórakoztató volt, de végül beültettem a kocsiba – képletesen, mivel hozzá sem értem – és útnak indultunk. Mivel én Luhan mellett ültem, és az ülések nem engedtek látni bennünket, nyugodtan markolásztam a kezét és a combját, hogy egy kis nyugalmat varázsoljak belé és engesztelést. Úgy láttam, sikerrel járok, mert izmai ellazultak, majd fejével felém fordult és halványan elmosolyodott. A szívem erősen dobbant, visszamosolyogtam és elejtettem pár gusztustalanul mocsok beszólást Hana felé. Tudom, hogy bántom őt, de inkább, mint Luhant. Egyértelműen meglepődött a bátorságomon, de csak vállat rántottam és végigsimítottam belső combján. Ijedten ugrott egyet és ellökte a kezemet, mire felnevettem. Ha a többiek a közelünkben voltak, mindig félőssé és zavarodottá vált, annak ellenére, hogy ő az idősebb kettőnk közül. Mindig szerettem ezt benne. Hogy kora ellenére lehetek én a domináns. És hagyja is. Szereti is. Szereti, ha én irányítok a kapcsolatunkban. Akkor érzem magam igazán férfinek, ha vele vagyok. És azt hiszem, jó ideig lesz ez még így.

Nehezemre esett a meghitt légkörünket felcserélni Hanára, és belevigyorogni a kamerákba, meg büszkélkedni vele, amikor legszívesebben Luhannel büszkélkedtem volna. Felkészítettem őt, hogy valószínűleg nem tudok vele annyi időt tölteni ezen az estén, mint szeretném ő pedig édesen mosolygott és bólogatott, hogy nem baj, megérti. Erre a gyengéd megértésre vágytam és nyugodtabbá tett, hogy legalább nem kell vele is küzdenem ma este. Hana és Kai között a feszültség kézzel fogható volt, nem igazán értettem miért húzzák egymást, de nem tetszett a vibráló levegő kettejük között. Nem féltékenységből, szimplán nem tetszett, hogy egymást szúrták ki. Miért kell neki is belebonyolódni ebbe a dologba? Bár még mindig jobb, mintha egy civil srác lenne, aki bármikor bemárthatna a médiának.
Viszont nem voltam biztos abban, hogy csak nekem tűnt ez fel. Félő volt, hogy mások is észreveszik Jongin epekedő pillantásait, Hana zavarát és idegességét, amint egy méteres körzetben érezte a fiút. Idegessé tett, mert nem akartam lebukni. De mielőtt tájékoztathattam volna őket, hogy nyugodjanak le, Luhan elkapta a kezemet és húzni kezdett az ellenkező irányba, mint ahová eredetileg tartott a banda.  Felvontam a szemöldököm, de a pirosság az arcán elárulta őt. Felnevettem és készségesen követni kezdtem. Nem szólt semmit, csak ment előre és benézett pár ajtón, hogy vajon melyik üres. Szórakoztatott a hevessége és hirtelen elvesztett rémülete, hogy bárki rajta kaphat bennünket, mégsem nevettem őt ki, mert tudtam, hogy akkor megtörném őt.
Amikor talált végre egy szabad, üres kis kuckót – hát én ilyen mindenesnek néztem, rengeteg doboz, takarítóeszközök, régi kamerák és hasonlók kaptak helyet a poros szobában, - izgatottan fordult felém, beengedett és gyorsan becsukta az ajtót, miután meggyőződött arról, hogy senkinek sem voltunk gyanúsak. Elfordította a zárat az ajtóban, megfordult és nekitámaszkodott.

- Most akkor, el akarsz csábítani? – kérdeztem, mire elvigyorodott és bólogatni kezdett.
- Te kezdted az autóban, Sehuna – ártatlanul oldalra billentette a fejét, elnevettem magam és közelebb léptem hozzá.
- Az csak pár ártatlan simogatás volt…
- Hát, nekem pont elég – vállat rántott, megforgattam a szemem, közel húztam magamhoz, átkaroltam a derekát, ő is az enyémet és fürkésztük a másik tekintetét. Szerettem elveszni a szemeiben. Őzike szemei mindig szeretetet sugároztak, ami elég volt ahhoz, hogy teljesen elolvadjak és engedjek neki mindent. Nem érdekelt az idő a tér, az emberek, senki, csak is ő. Szorítása erősödött, homlokát enyémnek döntötte és halkan felsóhajtott.
- Féltelek egy kicsit – suttogta, megdöbbentett, így hallgattam, hogy folytassa. – Na, jó, magamat féltem. Tudom, hogy nem lehetünk örökké így együtt. Megrémít a gondolat, hogy elhagysz érte – belemarkolt a zakómba, homlokát vállamnak döntötte, hogy elrejtse érzelmeit. – Csak nem régen kezdtünk el járni. Olyan nehéz volt elfelejteni a többieket és a következményeket. Olyan sokáig küzdöttünk egymással. És most vége.
- Ne beszélj butaságokat, nincs vége. Miért lenne vége? Nem foglak elhagyni. Egy darabig biztosan nem.
- Jó, de meddig? Én téged akarlak. Csak téged. Örökre. És azt akarom, hogy te is csak engem akarj.
- Csak téged akarlak – mondtam és eltoltam magamtól, hogy belenézhessek szemeibe.
- Meddig, Sehun, meddig? Hana… őrület, de szép, szexi, okos és kellemes személyiség… éppen ezért utálom és vagyok rá féltékeny. Ha elveszed feleségül… meg kell csókolnod, együtt kell élnetek, látni fogod minden nap, le fogsz vele feküdni… hidd el, hogy szeretni fogod. És akkor elhagysz engem. Nem lesz rám szükséged.
- Miért foglalkozol most ilyenekkel?
- Mert a jövő héten megházasodsz, szívem, azért. Én… - zavart tekintete a padlóra szegeződött, erősen szorította alkaromat és bizonytalanul csuklott el a hangja. Aztán kifújta a levegőt és újra rám nézett. – Hagyjunk mindent magunk mögött. Én téged akarlak, te engem. Menjünk el innen. Ne vedd el feleségül. Ne legyünk idolok, amúgy is kezdjük gyűlölni. Kérlek, Sehun… gondold át. Nem akarom, hogy vele legyél – heves kirohanása megdöbbentett és hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Elengedtem őt és távolabb léptem pár lépést. Megráztam a fejem és ránéztem.
- Felfogtad, hogy miket beszélsz Luhan? – megrémült a hangomra, észrevettem, mennyire nyers az, ahogyan mondom, ezért elhallgattam és vártam pár pillanatot, hogy rendezzem magamban a gondolataimat. Sóhajtottam és visszaléptem hozzá, újra átöleltem. – Tudom, hogy kétségbe vagy esve és félsz, én is ugyanígy érzek, de ki kell tartanunk. Nem fogom feladni az álmaimat, drágám – próbáltam olyan gyengéden beszélni, ahogy csak lehet. – Azért megyek át ezeken a szenvedéseket, mert idol akartam és akarok lenni. Igen, belefáradtam egy kicsit a fanokba, de szeretek a színpadon lenni. És tudom, hogy te is. Igen mindennél jobban szeretnék elrohanni veled a naplementében, kéz a kézben, mint a filmekben, de mi nem egy film főszereplői vagyunk. El kell fogadnunk azt, amit kaptunk az élettől. Én ezt kaptam. Téged, Hanát és az EXO-t. És ezt a három dolgot megtartom magamnak, ha törik, ha szakad. Ne aggódj annyit, messze vannak még a gondok. Arra gondolj, hogy szeretlek. Téged és nem… nem Ha Neult. Téged – felemeltem állát és egy bátorító mosoly után ajkaira tapadtam.

Teljesen más egy nőt és egy férfit csókolni. Mind a kettő élvezetes, ó, hát ezt nem is tagadom. De más. Egy férfi… ha megcsókolom Luhant, mindig kemény és vad érzelmek dúlnak bennem, ha gyengéden csináljuk, akkor is. Mindig küzdünk a másik irányító szerepéért – legalábbis, ha csókról van szó. Olyan, mintha versenyeznénk, és ez felpezsdíti a véremet, nehezen tudom visszafogni magam. Tudatosan kerget az őrületbe, nem engedelmeskedik, és nem adja fel magát. Kifulladásig csókol, és amikor látja megcsillanni a győztes fényt a szemeimben, vágytól elfúló sóhajjal adja fel és válik a tökéletes alárendeltemmé. Enyém az irányítás, amit persze a kezdetektől tudunk, hogy az enyém lesz, mégis izgalmasabb így kezdeni.

Amikor Hanát csókolom meg, beleomlik a karjaimba, elfelejt egyenletesen lélegezni, nyelve simul az enyémhez és követi az enyémet, tökéletes alárendelt az első pillanattól kezdve, hagyja, hogy férfi legyek és nem versenyez semmiért. Nyoma sincs vadságnak és keménységnek, amikor őt csókolom meg… például a legutóbbi csókunk elég… tüzesre sikeredett. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen kívánatossá válhat a szemeimben egyetlen csók miatt. Nem vérlázító és mélybe taszító, de szexi és büszke. Mindig magabiztosabb vagyok, amikor elválok az ajkaitól, mert amit utána látok a szemeiben elégedetté tesz. A hatáskörömbe vonzottam úgy, hogy amúgy nem is kedvel, de a csókjaimmal elvarázsolom és ez a hatalom határozottan magabiztossá tesz. Ő pedig utálja ezt. Amiért én még jobban szeretem ezt. Soha nincs bűntudatom Luhan miatt, ha vele vagyok, nem tudom megmagyarázni miért. Viszont, ha Luhannel vagyok lelkiismeret furdalásom van miatta és ezért vagyok durvább és hidegebb Hanával.

Luhan jól mondta… idővel szakítanunk kellesz. Én Hanával maradok, de ő? Ő egyedül marad, és emiatt fáj a szívem.

Kiragadott gondolataimból, amikor elkezdte lesimogatni rólam a zakómat. Elhúzódtam ajkaitól, megfogtam kezeit és remegve utasítottam el őt. Próbált még egy földöntúli csókkal elbolondítani és majdnem sikerült is neki, amikor a nyakamon nyalt végig elgyötörten nyögtem el és bizonytalan léptekkel kezdtem el hátrálni. Karórámra pillantottam és szoruló torokkal ráztam meg újra a fejemet.
- Gyanús lesz a többieknek, hogy ennyi időre eltűntünk. Mennünk kell, Luhan – mondtam, ő pedig utánam jött, újra ajkaimra tapadt és nyakkendőmnél fogva húzott egy kicsit lejjebb, hogy könnyebben mélyíthesse el csókunkat. Sosem volt erősségem nemet mondani neki…

Hagytam, hogy keze testemen kalandozzon, ajkai és nyelve bőrömhöz simuljon, engedtem, hogy kicsatolja az övemet és hátratoljon egy polcos szekrénynek. A felkavarodó por köhögést váltott ki belőlem, de ő nem zavartatta magát. Ködös tekintettel – és aggyal – nézett rám, becsúsztatta kezét nadrágomba és közelebb lépett hozzám. Kezeimmel a polcokba kapaszkodtam és szenvedősen néztem rá.
- Szerinted képesek leszünk megállni, ha ezt elkezded? – nyekeregtem, de ujjai és tenyere szorgosan járt fel-le az alsónadrágomon. – Bassza meg, Luhan – szűrtem a szavakat összeszorított fogaimon keresztül, rászorítottam dolgozó csuklójára és kirántottam a nadrágomból. Lihegtem és megkönnyebbültem, hogy nem érzem ujjait magamon. Lehajtottam a fejem és próbáltam összeszedni magam. Sikeresen felajzott és elég ingerültnek éreztem magam, amiért nem csinálhatjuk végig, amit ő elkezdett. Legszívesebben hazarohantam volna vele, hogy tegyük, amit tennünk kell.
- Erre most nem feltétlenül lett volna szükségem – mondtam rekedtes hangon, majd ránéztem és legnagyobb meglepetésemre: mosolygott. Összeszűkített szemekkel néztem rá. – Te aljas, direkt csináltad – elengedtem kezét és dühösen léptem arrébb kettőt, hogy rendbe szedhessem magam.
- Otthon szenvedélyesebb leszel – rántott vállat ártatlanul. Felhorkantottam.
- Kb. négy óra múlva érünk haza és hulla fáradt leszek. Amúgy is kitalálhattál volna valami jobb hazugságot is.
- Most mérges vagy? – kérdezte halkan.
- Hát nem ezt akartad elérni? Tudod, hogy frusztrált leszek, ha nem tudjuk végigcsinálni…
- Áh, a kis kanos Sehuna – élcelődött kuncogva, mire felvontam a szemöldököm és csípőre tett kézzel, lazán fordultam felé.
- Mintha te nem piócaként tapadtál volna rám percekkel ezelőtt. Talán te kanosabb vagy, még nálam is – nyegle stílusom mindig zavarba hozta és most sem tudta elfedni ezt. – Édes, amikor elpirulsz.
- Hagyjál, már! Seggfej.
- Inkább te vagy az. Felizgattál, most, hogy menjek így emberek közé? – végigmutattam magamon és dudorodó férfiasságom árulkodó jelként tűnhetett volna fel mindenki számára. – Tudom, hogy direkt csináltad, mondd el, miért.
- Mert nem bontod fel az eljegyzésedet – mondta ki pirulva, orrnyergemre szorítottam ujjaim, felvettem az imént lesimogatott zakómat, rájöttem, hogy takarja valamelyest ágyékomat. Felsóhajtottam és ránéztem erre a reménytelen esetre, itt mellettem.
- Te nagyon kész vagy, hyung… - ingattam a fejem, ő pedig váratlan dühvel nézett rám.
- Tudod, hogy utálom, ha így hívsz!
- Igen, tudom. Te is tudod, hogy utálom, ha hirtelen elkezdesz erotikus játékokat játszani és aztán mennünk kell, mert: a jeleneted jön a videó klipben, mert az én jelenetem jön, mert mindenki jelenete jön, mert indul a talkshow, mert kezdődik a rádióműsor… tudod, mennyire utálom, hogy felajzva kell megjelennem mindenki előtt, mégis állandóan ezt csinálod. Komolyan valami büntetést fogok kitalálni neked! Na, ne nézz így rám, mennünk kell, több mint félórája léptünk le, Hana ki fog akadni, mert az éhes oroszlán idolok már tutira szétszedték. Az idegeit biztosan.
- Már megint Hana… - mormogta az orra alatt.
- Pszt, egy szót sem. Hana hozzám tartozik!
- Hát épp ez a baj – felelte sértett hangon.
- Tudom. De fogadd el. Légy vele kedvesebb.
- Höh. Még csak az kéne! Jó, hogy nem azt kéred, legyek a legjobb barátja!
- Hát…
- Sehun!
- Csak viccelek – nevettem el magam.

Amint beértünk a váró szobába, rögtön elkaptam Hana gyilkos pillantását. Feszült volt és fáradt, tisztán láttam rajta, hogy legszívesebben már most haza menne. Ignoráltam őt, és Luhannel együtt Chanyeolhoz indultunk.

Jongint néztem, aki a menyasszonyom bámulta és láttam, hogy gondolatban harmincféle módon vetkőztette már le, csókolta meg ezerszer és mondta neki százszor, hogy szereti. Az egyik legjobb barátom, ismerem, mint a rossz pénzt, és az ő arca – az enyémmel ellentétben – nagyon gyönyörűen tükrözi az érzéseit és gondolatait. Tisztes távolságban volt, ez tény, de még így is lejött, Hanát mennyire zavarja a közelsége. Fészkelődött és ökölben voltak ujjai. Aztán gondolt egyet és felpattant. Gyilkos pillantásokkal illetett, láthatóan zokon vette, amiért magára hagytam. Elfordította a fejét és elindult, de Kai utána kapott… végül együtt távoztak. Összeráncolt szemöldökkel néztem utánuk, és Luhanre pillantottam, aki csóválni kezdte a fejét: féltékeny. Ez a pali is megőrjít.

Egy ideig gondolkodtam, és hallgattam még Teen Topos Niel fecsegését, majd idegesen mordultam fel, mire a többiek döbbenten néztek rám.
- Baj van, Sehun-sshi? – kérdezte Niel, mire rápillantottam és karba font kézzel bólintottam.
- A leendőbelim egy ideje távozott és ez feszültséget kelt bennem.
- Hát ezt… elég körülményesen fogalmaztad meg – köpte Chanyeol. Egy mérges pillantás elhallgattatta.
- Félsz, hogy eltévedt?
- Ez lenne a legkisebb bajom… Kaival távozott – kicsúszott a számon, kikerekedett szemekkel néztem magam elé és nyeltem egy nagyot, mert a válasz csend volt. Megpróbáltam menteni a menthetőt. Drámaian felsóhajtottam, majd ráragyogtam egy mosollyal.
- Azt hiszem, túlságosan féltékeny típus vagyok, pedig Kai a legjobb barátom – zavartan vakargattam a tarkómat. – Nem nagyon tudom fékezni magam, ha Ha Neulről van szó… Gondolom érted, miről beszélek – félve pillantottam rá, vigyorgott, mint a tejbe tök.
- Hát, még sosem voltam szerelmes, haver… de amondó vagyok, menj utánuk. 
- A mosdóba kísérte el. Én hallottam – morogta Luhan, miközben a padlót kémlelte. Megveregettem a hátát és válaszoltam.
- Köszönöm és bocsássatok meg egy pillanatra – szépen eloldalogtam és a páros után indultam elég komor hangulatban.

A női mosdó elé érve nem találtam senkit, az ajtó pedig kulcsra volt zárva. Felvontam a szemöldököm, tudtam, hogy ez nem véletlen. Irtó nagy méreg kerített hatalmába. Hogy merészeltek, csak úgy lelépni ketten? Mi az isten lelte őket? Nem gondolkodnak??

Nem féltékenységből jöttem utánuk. Aggodalomból. Az elsődleges szempontom: önző módon féltem attól, hogy Kai elmondja Hanának a dolgaim. Emellett valóban tartottam attól, hogy valaki követte őket, vagy csak látta együtt távozni őket. Vagy ha meggondolatlanul nem néztek szét a fülkékben… és van bent valaki… mi van, ha épp szexelnek?

Őrült gondolataim támadtak, egyre feszültebb lettem, végül a falnak dőlve vártam, hogy előbukkanjanak. Türelmetlenül néztem az órámat, a telefonommal szórakoztam, majd amikor eltettem és tíz perc feszültség után kattant a zár, felvettem jéghideg maszkomat és amikor megjelentek, rájuk mosolyogtam, Hana kezét megragadtam és barátom felé fordultam.
- Ne haragudj, barátom, de el kell rabolnom a menyasszonyomat. A műsor kezdődik, szóval javaslom, hogy menj és foglald el a helyed. Majd mi is megyünk.

Láttam végigfolyni dühös gondolatait az arcán, álltam a tekintetét és továbbra is mosolyogtam. Hana kettőnk között járatta a tekintetét, kihúzta kezét szorításomból, ekkor kezdtem veszíteni áltürelmemből.
- Jongin, kérlek? … Beszélnem kell Hanával – szerintem ő tudta, miért jöttem utánuk. Nyomatékos pillantásaim megtették hatását, dühösen biccentett és elment. Hana olyan feszültséggel és idegességgel nézett rám, amit nem is gondoltam volna róla. Hosszú percekig meredtünk egymásra, végül jobb ötlet híján visszatoltam a mosdóba és körültekintően végignéztem minden fülkét, végül bezártam az ajtót.
Amikor visszaértem hozzá, rögtön neki estem, azonnal vitatkozni kezdtünk. Már kezdtem megszokni, hogy vele szinte csak így tudok beszélgetni: ha ócsárolom, bántom, vitatkozom vele.

- Haladjak sorban? Rendben. A telefonban ultra barom voltál, a házban kendőzetlenül megbámultad a mellem, jó pofizol anyámmal, a kocsiban egyszerűen seggarc voltál, amint a csarnokba értünk, leléptél Luhannal és fél óra múlva kegyeskedtél visszajönni, amikor túlvoltam egy csorda idegesítő csitrin, akik nem vélik el, hogy szeretjük egymást, mert sosem beszéltél rólam, egy csapat srácon, akik édesek voltak de nem tudták túltenni magukat a tényen, hogy jól nézek ki és merész a ruhám, most pedig okfejtesz, mert három percre kimerészeltem jönni! – heves kirohanása nem mondom, hogy nem lepett meg. Még valamilyen szinten rosszul is esett, de el kellett ismernem, hogy igaza van. Viszont ezt nem szándékoztam az orrára kötni. Feltűnt neki a Luhannel való eltűnésem, ami persze, természetes, de nekem heves szívdobogást okozott és félni kezdtem, hogy esetleg lebuktam előtte. De ennyinek nem kellett elégnek lennie, és rájöttem el kell terelnem a figyelmét erről a témáról.

Láttam, hogy fáradt és Tényleg ideges, ezért arról kérdeztem, ami valójában érdekelt. Kairól és a vele való beszélgetéséről… oltári nagy megkönnyebbülés volt megtudni, hogy semmi olyanról, ami sokkolhatta volna, vagy engem kínos helyzetbe hozhatna. Talán Kainak is van ennyi esze. Sikerült túllépnünk a dühünkön, és miután burkoltan megkért arra, hogy foglalkozzam vele a ma este, komolyan meghatott. Rádöbbentem, hogy nem lehetek ennyire bunkó vele. Ma nem. Bedobtam a mély vízbe és nem segítettem neki az úszásban. Már kivédett egy csoport idolt, és ott kell lennem, amikor a következő jön. Elvégre, azért hoztam el magammal, hogy nyíltan mutogassam és dicsekedjek vele, de eddig annyit tettem, hogy magára hagytam szenvedni.

Ezért békét kötöttem vele egy kis időre, sőt túljátszva a szerepem még meg is nevettettem. Valójában édes lány… csak nem jókor és nem jó körülmények között csöppent az életembe.

A többiek persze furcsállották a hirtelen sziporkázóan szerelmes párosunkat, de nem is kérdezősködtek. Kimentünk a csarnokba, elfoglaltuk a helyünket, szorosan tartottam a kezét markomban, játszottam az ujjaival, és figyelni kezdtük az eseményeket. Néha kérdezett valamit, néha a fülébe súgtam mennyire rosszul öltözött egy-két sztár, bár nem sok érzékem van az öltözködéshez, de azt látom, mi néz ki jól együtt. Sokat nevettünk együtt, így elnyertem Luhan féltékenységét, Jongin rosszindulatát, Chanyeol szerint áruló vagyok, és az idolok férfi többsége vagy irigykedett, vagy sajnált. De mindenki reagált valahogy. Ezt persze csak akkor tudtam meg, amikor magára hagytam a menyasszonyom, mert mi következtünk a fellépők között. Nem féltettem egyedül hagyni, nem hittem, hogy bármi történhet vele.

Bármennyire is zavar néha a rajongók viselkedése, amikor megláttam, hogy őrületbe esnek, csak azért, mert megpillantottak bennünket, boldogan vigyorogtam és integettem nekik. Egy kevés fanservice után indult a show és minden pillanatát élveztem, imádtam. A világ összes kincséért sem adnám oda, azt ami az enyém. A csapat, a tánc, a rajongók, a hírnév… nem érdekel a pénz. Persze, jó, hogy van, de sosem azért csináltam. Főleg, mert egész életemben a pénz forgott körülöttem. Sosem volt hiányom semmiben, én csupán azért jelentkeztem akkoriban, mert minden álmom volt egy csapatban táncolni és reppelni. Még mindig nem értem el, hogy egy-két sornál többet kapjak, de a táncban főszerepet kaphattam, a vezető táncos Kai, de ott sorakozom mellette én, Luhan és Lay is. Elégedett vagyok azzal, amit kaptam.

A fellépésünk rövid volt, de fárasztó. Viszont olyan adrenalin löketet szabadított fel bennem, hogy úgy éreztem ugrálnom kell és vigyorognom állandóan. A színpadról lejövet hiányérzetem támadt és visszapillantottam, sóhajtottam, majd elindultunk az öltözőnk felé. Vissza akartam menni, hogy uralhassam még egy kicsit, de erre nem volt lehetőségem. Izgatott voltam, alig vártam, hogy halljam, hogy tetszettünk Hanának. Elmondta már, hogy meglepően jók vagyunk, de most már kicsit jobban ismerjük egymást, így tudni akarom, mit gondol.
Minden rosszat elfelejtünk a csapattal, ha a színpadon vagyunk. Így az öltözőben újra a régen jól ismert felszabadult hangulat lengte körbe a szobát és bennünket. Élcelődtünk egymással, a hibákat hangoztattuk és nevettünk rajta. A leaderek hűvös nyugalommal próbáltak csitítani bennünket, mert túl harsányak voltunk, de mind tudtuk, hogy ők üvöltöznének a legjobban, csak visszafogják magukat, de ugyanúgy örülnek, mint mi. Gyorsan kapkodtam magamra a ruháimat, még azzal sem vesződtem, hogy letöröljem a szemfestékemet, amit kelletlenül fogadtam el – még mindig nem szeretem, ha szemceruzával festenek ki, bőven elég az alapozó meg az ilyen izé cuccok, nincs szükségem semmi feketére… csak, hogy nem én döntök ezek felett. Csak úgy, mint a hajamról sem… de ez van, ezt is szeretni kell.

Előre mentem, de a többiek a nyomomban voltak, rögtön utánam ők is kijöttek, így jobbnak láttam bevárni őket. Továbbra is hangoskodtunk, ahogy a folyosón mentünk végig, és amikor majdnem elértük, a kezem kitéve állítottam meg a többiek. Hátulról kérdezősködni kezdtek, hogy mi történt. Rögtön Kaira pillantottam, akin láttam, hogy rohanna hozzá, de nem engedhettem meg, mert meglepően én is rohanni akartam hozzá és igazából ez is volt a kötelességem. Feszült pillantások után engedett, hátrébb lépett én pedig szaladni kezdtem. Jó harminc méter volt még köztünk, de láttam, hogy összeomlott. Láttam, ahogy zokog, és nem tudja visszatartani. Láttam, hogy leomlottak védőfalai és szüksége van rám. Így félretettem minden megmaradt ellenszenvem, Luhan féltékeny pillantását, Kai csalódott sóhaját és a többiek kusza gondolatait… segíteni akartam neki átvészelni, mert senki sem érthette őt meg jobban nálam. Egy hajóban eveztünk, evezők nélkül, kétségbeesetten. Egyikünk sem akarta, mégis el kellett fogadnunk… együtt kellett működnünk.

Amint elértem és a karjaimba zártam, hallottam, ahogy megkönnyebbülten nyög fel. Belém kapaszkodott, eltemette arcát mellkasomban, remegett egész valójában: sajnáltam. Simogattam és csitítgattam, éreztem, hogy kellemetlen neki a szituáció, ezért eldöntöttem, hogy elviszem innen. A srácok sorban suhantak el mellettünk, bólintottam feléjük, hogy rendben leszünk, Suho hyung aggódva érintette meg a vállam, és megkérdezte jól van-e a lány a karjaimban. Nem hiszem, hogy ő hallotta, szorosabban fontam köré karjaim és hezitálva bólintottam. Elsuttogta, hogy vigyem ki innen, megszorította a vállamat és ő is a többiek után ment.
- Nincs semmi baj, semmi baj… - szerintem ekkor realizálódott benne, hogy tényleg én vagyok az, aki vigaszt nyújtok. És éreztem a háláját. Még inkább nekem simult, karjaival valóban átölelt, kezdtem zavarba jönni a közelségétől, úgy éreztem valamennyit megint lépdestünk egymás felé képzeletben. Eltoltam magamtól és nem nevettem ki, amiért lesírta a sminkjét. Megpróbáltam letörölni, de csak jobban elmaszatoltam. Amikor elmondtam neki is, rekedtesen felsóhajtott és megkért, hogy kísérjem el a mosdóba.

Újra ott kötöttünk ki, egy lány volt bent, akit türelmesen vártam, hogy menjen ki. Furán méregetett bennünket, láttam, hogy kérdései vannak, de nem mert egyet sem feltenni. Szigorú tekintetem megrémisztette, bámult pár percig a tükörből, amíg a kezét mosta, aztán távozott én pedig Hanához fordultam magyarázatért. Valamiért éreztem, hogy nem fog semmit sem mondani. Viszont, amikor kiderült, hogy Taemin miatt van az egész, felkaptam a vizet.

Na, neki aztán tényleg semmi köze, semmihez. Pedig őt sem úgy ismertem meg, mint aki fenyegetőzne. Bekapcsolt a védelmező mechanizmusom. Elfogadtam, hogy el kell vennem Hanát… igen, már régen, csak hirtelen bukkant fel – természetesen számítottam a felbukkanására, hiszen mind ketten elértük a 20. életévünket, de akkor is hirtelen volt – és Luhannel hosszas huzavona után kötöttünk ki egymás mellett. Dühös voltam és riadt, de már megnyugodtam, és nem hagyom, hogy bántsák azt, aki hozzám tartozik. Hana határozottan hozzám tartozik, és bár, nem tervezek vele nagyon szoros kapcsolatot azon kívül, ami kötelező, de nem érdemli meg, hogy mások bántsák, vagy kritizálják. Ezért megvédem őt. Én leszek feltehetően az egyetlen férfi mellette – plusz, mínusz, Kai nem tudom, hogy állnak, most egymással – ezért… kiállok érte. Sajnos el kell ismernem, hogy bár nem én választottam… Choi Ha Neul az enyém. És ami az enyém… azt még a széltől is óvom.

De, neki erről mit sem kell tudnia.

Amikor megbeszéltünk minden, összekulcsoltam az ujjainkat, rámosolyogtam és visszamentünk a többiekhez. Ugyanúgy ültünk, ahogy előzőleg: Kyungsoo hyung, Hana és én. Hyung rögtön faggatni kezdte mi a véleménye, ő pedig lelkesen kezdett áradozni és túljátszott drámaisággal ecsetelte minden lépésünket és a hangokat. Szinte elalélt és egy nevetést váltott ki belőlem, de büszke is voltam. Büszke voltam magunkra, amiért képesek voltunk elkápráztatni őt, mert annak ellenére, mennyire túlzóak voltak szavai, tudtam, hogy őszintén kedvelte a fellépésünket.

Sem ő, sem én nem méltattuk figyelemre a Shineet. A fellépők között kihirdették a nyerteseket az adott kategóriában. Eddig mi nem nyertünk, bár már lefutott az egyik kör, melyben jelöltek voltunk. De a Shineeval nem versenyezhetünk és nem is akarunk… ők nyerték el előlünk a díjat és szívből örültem neki én is és a többiek is, viszont látványosan kikerültem Taemint a gratulációból, ami meglepte, de nem mondott semmit. Hana tiszteletteljesen hajolt meg előtte, viszont a vállára szorítottam, és abbahagyta. Jonghyun vigyorgott és megszorongatott, szemérmetlen módon tapogatta meg a menyasszonyomat is, amiért a hátára csaptam, de csak nevetve állt odébb. Hana nem is tagadhatta, hogy zavarba jött, piros volt az arca, amiért kuncogva fordultam el tőle, hogy Key hyungot is ölelésben részesíthessem. Hana csak pislogott és próbálta túltenni magát Jong hyungon, aztán megszorítottam a kezét és visszahúztam a kanapéra. Megcsíptem az arcát, mire rám pillantott és ködös tekintettel kezdett el beszélni.
- Most ölelt meg Dél-Korea egyik legférfiasabb felsőtestével rendelkező idolja? Nem képzelődöm? Idejött Kim Jonghyun és megölelt? – pislogott rám és rászorított kezemre.
- El ne ájulj nekem. És szerintem inkább letaperolt.
- Nem mindegy? Hozzám ért… úristen, most már akár, meg is halhatok…
- Ugye, tudod, hogy jövő héten hozzám jössz? – ferdén néztem rá, mire ő értetlenül pislogott és tovább rágcsálta az ajkait és áradozott.
- Mindig is hatalmas Shinee rajongó voltam és Jonghyun volt a második kedvencem…
- Miért ki volt az első? Key hyung? – kérdeztem érdeklődve, ő pedig nyomasztóan édes mosollyal nézett a szemeimbe, ami tudom, hogy inkább volt szomorú.
- Nem. Lee Taemin – kikerekedett szemekkel néztem rá és az első gondolatom az volt, hogy ezek után minimum bemosok egyet hyungnak. De inkább tereltem a témát.
- És miért áradozol valaki más felsőtestéről a vőlegényed társaságában?
- Mert a vőlegényem megértő egy barátnővel az oldalán – bájosan pislogott rám, ártatlanul mosolygott, bennem pedig forrt a düh. Bárki meghallhatott vol… na jó, nem, mivel mindenki ordítozott és a Shineera figyelt. De akkor is. Pimasz volt.
- Várj csak amíg…
- Amíg kidolgozod a felsőtested?
- Hana! Meg fogod bánni a szavaid! - fenyegetőzve ráztam a mutatóujjam. – El tudlak ám varázsolni izmok nélkül is… Amúgy meg nekem is vannak izmaim. Keress rá a neten.
- Jó, de nincs olyan deltád, mint neki… - elrévedő tekintete, komolyan feszélyezett.
- Akarod, hogy megmutassam?
- Lesz alkalmam látni a nászéjszakánkon, édesem – kacsintott rám. Itt vesztettem el a türelmem.
- Te komolyan nem hiszel a vonzerőmben… - hitetlenkedve ráztam a fejem. Közelebb hajolt és belevigyorgott a képembe.
- Miért, te hiszel az enyémben? Egyébként nem állítottam, hogy nem vonzódom hozzád… és elismertem már egy párszor, hogy jól nézel ki. Ez a legjobb tulajdonságod – vállat rántott és távolabb húzódott, mérgemben nem láttam más kiutat. Megragadtam a karját, visszarántottam és megcsókoltam. Meglepetten nyögött fel és el akart húzódni, de a karjánál fogva magam mellett tartottam. Kyungsoo hyung idegesen köhécselt mellettünk, és ahelyett, hogy abba hagytam volna, erősebben nyomultam ajkainak és nyelvemmel végigsimítottam alsóajkán egy párszor. Aztán elégedetten húzódtam el. Teljesen le volt sokkolva és pár másodperc pislogás után, zavartan, vöröses arccal nézett rám és lassan kihúzta kezét a kezemből. Önelégült mosollyal az arcomon húztam vállát az enyémhez.

Meglepően jól éreztem magam és most először gondoltam azt, nem csak azért tettem ezt, hogy játsszam a szerepem. Hana zavarba jött, amivel elismerte, hogy már nem tud közömbös lenni irántam. Viszont, azt nehezebben vallottam be, hogy már nekem sem közömbös ő.
Megráztam a fejem, sóhajtottam egy mélyet és ritmusosan doboltam a mutatóujjammal a karján a Teen Top előadását hallgatva és nézve.