Sehun
nem keresett sűrű rendszerességgel, szerintem az utolsó találkozásunk
(pontosabban a vége, mikor bunkón megmondtam a magamét) elvette a kedvét attól,
hogy találkozgassunk. De őszintén… nem nagyon érdekelt. Megbarátkoztam Sehun
gondolatával – erős túlzás, maradjunk az elfogadtamnál – és elkezdtem lelkileg
felkészíteni magam a rám váró életre. „Idol feleség.”Mintha egy kicsit én is
idollá válnék.
Min
Ki és Myung Dae feltűnően kerülni kezdtek, gondolom, mert elfogadom – holott nekem
sem tetszik – és ez jobban aggasztott, mint Sehun meghívása az egyik
fellépésükre. Elmondása szerint a menedzser és a srácok ötlete volt.
Min Hee az egyetlen ember, akire támaszkodhatok, mert a szüleimmel nem beszélhetek őszintén, a srácok pedig egyértelműen elzárkóztak előlem.
Megkértem Min Heet, hogy kísérjen el, amúgy is oda van az idolokért, ott pedig rengeteg lesz egy helyen, de legnagyobb megdöbbenésemre visszautasított, azzal a mondattal és most idézem:
Min Hee az egyetlen ember, akire támaszkodhatok, mert a szüleimmel nem beszélhetek őszintén, a srácok pedig egyértelműen elzárkóztak előlem.
Megkértem Min Heet, hogy kísérjen el, amúgy is oda van az idolokért, ott pedig rengeteg lesz egy helyen, de legnagyobb megdöbbenésemre visszautasított, azzal a mondattal és most idézem:
„Ez a te randid,
menj el egyedül és éld túl!”
Nos,
meg kell mondjam, ennél bizalomgerjesztőbb mondattal nem is indíthatott volna
útnak. Ugyanis a szekrényemhez sétált, az ő tetszésének megfelelő ruhát az
ágyamra terítette, elővett egy blézert és egy cipőt is.
„Vedd fel! Gyerünk,
siess!”
Parancsolta
és segített az öltözködésben is, nem értettem hova ez a kapkodás, meg
herce-hurca, egy szimpla nadrágot és pólót, esetleg inget akartam felvenni, erre
ő kirittyentett kisestélyibe, de meg kell mondjam, ez volt az igazi stílusom,
szerettem adni a külsőmre, és ezt ő nagyon jól tudta. Csak, hogy Amerikában
elszoktam a ruháktól, és elkezdtem előnyben részesíteni a nadrágokat és
atlétákat, bő pólókat és ingeket, természetesen mindegyik minőségi márka volt,
de mégsem az a nőies fajta, hanem az a felkapós, tinis, fiatalos.
Így hát, sóhajtva bújtam bele a fekete egyszerűen elegáns és nőies ruhába, fekete piros sarkú cipőbe, felkaptam a blézert is és indulásra készen álltam.
Volt olyan kegyes, hogy az autójával kitett a KBS stúdiója előtt, meg sem várta, hogy integessek, már el is hajtott a helyszínről. Sóhajtva vettem elő a telefonomat és tárcsáztam drága vőlegényem számát, aki mint mindig, mikor meglátja nevem a kijelzőjén hangja három decibellel mélyebbre vált és a szokottnál is morcosabb. Hát igen, ez van, de már kezdek hozzászokni.
Így hát, sóhajtva bújtam bele a fekete egyszerűen elegáns és nőies ruhába, fekete piros sarkú cipőbe, felkaptam a blézert is és indulásra készen álltam.
Volt olyan kegyes, hogy az autójával kitett a KBS stúdiója előtt, meg sem várta, hogy integessek, már el is hajtott a helyszínről. Sóhajtva vettem elő a telefonomat és tárcsáztam drága vőlegényem számát, aki mint mindig, mikor meglátja nevem a kijelzőjén hangja három decibellel mélyebbre vált és a szokottnál is morcosabb. Hát igen, ez van, de már kezdek hozzászokni.
- Megérkeztél? – tessék erről
beszéltem, se egy köszönés se egy hogy vagy…
- Aha.
- Hol vagy?
- A bejáratnál.
- Rengeteg a rajongó, sajtós és persze a kamera. Gondolom számítottál rá. Gyere lifttel a második emeletre, eléd küldök valakit, mert én épp sminkben ülök.
- Rend- bontotta a vonalat. – ben. – fejeztem be a mondatom. Újra felsóhajtottam és elindultam a lift felé, ahogy ő is tanácsolta.
- Aha.
- Hol vagy?
- A bejáratnál.
- Rengeteg a rajongó, sajtós és persze a kamera. Gondolom számítottál rá. Gyere lifttel a második emeletre, eléd küldök valakit, mert én épp sminkben ülök.
- Rend- bontotta a vonalat. – ben. – fejeztem be a mondatom. Újra felsóhajtottam és elindultam a lift felé, ahogy ő is tanácsolta.
A
homlokom birizgáltam, és a hajamat söndörgettem ujjaim között, amíg fel nem
értem, aztán rendeztem unott arckifejezésem – sosem tudni ki áll majd a nyitott
ajtóban – és amikor széthúzódott a lift ajtaja, egy mosolygós Jonginnal találtam
magam szembe. Hajlongott és köszöntgetett, én szintén, majd mosolyogva
csatlakoztam hozzá és indultunk el egy irányba.
- Hogy érzed magad? – érdeklődött és szemei vidáman csillogtak.
- Megvagyok köszönöm. És te?
- Terjeng bennem az adrenalin, szokás szerint, ahogy a fellépések előtt szokott – vonogatta a vállát.
- Szóval… mi is történik itt pontosan? – néztem körül, egyre több ember vett minket körbe. Éreztem, hogy nem sokára elérkezünk célállomásunkhoz.
- A napokban jelent meg az új videoklipünk, és most lesz a comebackünk élőben. M! Countdown mond ez neked valamit?
- Persze, csak három évet töltöttem Amerikában nem az egész életemet – mosolyogtam rá. – Csak azért kérdeztem, mert Sehun semmit nem mondott meg csak a címet, hogy hova jöjjek – sóhajtottam fel.
- Ő egy kicsit… furcsa.
- Nem furcsa, csak szimplán nem kedvel. Még ha én magam szimpatikus is lennél neki, nem leszek az, mert én vagyok a menyasszonya. Én is ugyanígy vagyok ezzel.
- Hát ehhez nem nagyon tudok mit fűzni… - vakargatta a tarkóját.
- Nem is kell. És egyébként… wow! Te szőke lettél! – érintettem meg a haját, mire zavartan elhajolt és beletúrt a hajába. Kínosan mosolygott, majd félve pillantott rám.
- Hogy tetszik? Én gyűlölöm.
- Tényleg? Miért? Nagyon helyes vagy vele – újra próbálkoztam és ujjaim közé csippentettem egy tincsét.
- Nem nagyon szeretem, ha a barnától vagy feketétől eltérő színűre festik a hajam. Kivertem érte a balhét, ezért tuti azzal fognak büntetni, hogy csomó ideig ilyen lesz. Nem érzem így magam valami férfiasnak – vallotta be fej lehajtva. Ebben a pillanatban annyira aranyos volt, hogy legszívesebben megsimogattam volna a karját, de nem tettem, így csak halkan kuncogtam egyet.
- Ne aggódj Kai, nem hiszem, hogy a férfiasságod meg fog kérdőjeleződni. Sőt. A lányok odalesznek érte. Egészen… khm… szexi… vagy így – úristen el sem hiszem, hogy kimondtam. Kitágult pupillákkal néztem rá, ő szintén, majd mindketten elmosolyodtunk, karomat karjába fűzte és szótlanul invitált tovább a kisebb tömegben.
Egészen az öltözőjükig vitt, ami hatalmas volt, tekintve, hogy mind a tizenketten itt voltak. Egy kicsit izgatottá váltam, hogy mégis, hogyan fognak fogadni, de meglepetésemre, észre sem vettek. Hajat igazítottak, meg ruhát, cipőt, pattogtak le-fel, nevetgéltek, beszélgettek, énekeltek, egy szóval izgultak.
- Mikor kezdődik a felvétel? – fordultam Jonginhoz.
- Azt hiszem egy fél órán belül indul a show. Emberek! – szólalt meg hangosabban, a társaság nagy része felénk nézett. – Meghoztam a menyasszonyt! – a kijelentésre többen felnevettek, én csak elsötétült tekintettel néztem a fiúra és gyengén vállon löktem, mire vidám szemeivel újra rám nézett, megcsikizte a derekamat és elengedett. Nagy szemekkel néztem körbe, aztán hat srác indult el felém, még hozzám sem értek, de már hajlongtak és köszöntöttek.
- Oh, sziasztok! – tettem én is ugyanúgy.
- Én lennék az M-es csapat leadere, Kris, ő a maknaenk Tao, Lay, Luhan, Xiumin és Chen. Gondoltam a rövidebb nevekkel terhellek először, idővel úgy is megismered az igazi neveinket.
- Ja, hogy ezek színpadi nevek – bólintottam, hogy tudomásul vettem. – Megpróbálom minél hamarabb megjegyezni – mosolyodtam el és egyenként kezet fogtam mindenkivel.
- Hány éves vagy? – el is felejtettem, hogy minden koreai beszélgetés ezzel a kérdéssel indul. És nem tudom melyikük kérdezte…
- 20 leszek egy pár nap múlva.
- Nézd Tao, valaki fiatalabb még tőled is! – nevetett fel egyikük.
- Ugyan már Chen, Kai és Sehun is fiatalabb nálam – mondta a fiatal srác.
- Valójában Sehuntól is fiatalabb vagyok – szóltam közbe.
- Ó, akkor nyugodtan hívj mindannyiunkat oppának, így biztos nem keversz össze bennünket – vigyorgott az egyik helyes srác. Jó, mind helyesek voltak, de ebben a csapatban ő volt a leghelyesebb számomra.
- És előre sajnálunk – veregette meg a vállamat a Chen nevezetű.
- Miért? – néztem rá meglepetten.
- Te szegény pára, kifogtad a mi maknaenkat – csóválta a fejét a legalacsonyabb srác. Na, jó, erre nem számítottam. Most akkor ezen szabadon nevethetek? Nem tudom, de így tettem. Nevetni kezdtem és ők is követni kezdték a példámat.
- Ti min nevettek ennyire? – lépett közénk a vőlegényem, a nevetésem rögtön abba maradt és hatalmas szemekkel néztem rá, a nyálam akart megfullasztani, így köhécseltem egy párat, ő pedig sóhajtozva veregetett hátba. Hű, de finoman tudsz lapogatni Sehun, ez igen... Rosszallóan néztem rá, ő pedig vállat vont és felemelte a kezét.
- Csak nem akartam, hogy meghalj itt nekem! Kit vennék akkor el?
- Haha. Neked mi történt a fejeddel? – tértem fuldoklásom tárgyára. – Ez.. ez.. ez micsoda? – mutattam hajára szörnyülködve. Felvonta a szemöldökét és végigsimított haján.
- Nem szereted a pirosat?
- De igen. Egy felsőben. Fehérneműben. Cipőben. De nem hajon. Úristen, mit tettél, hogy ez a büntetésed? – továbbra is halálra vált arccal beszéltem a többiek egész jól elszórakoztak rajtunk, kendőzetlen kuncogások és nevetések hangja csapta meg a fülemet. Sehun felsóhajtott és lehunyta a szemét.
- Javasolták, és ezek a javaslatok olyanok, hogy elfogadod vagy elfogadod.
- Mint Jongin.
- Pont, mint Jongin. Remélem ők is rájönnek, hogy ezúttal mellé lőttek és hamar változtathatok.
- Hát én is… mintha lángolna a fejed. Hogy fogsz így kinézni az esküvőnkön?! – kérdeztem és ujjaim hajába vezettem, amit elsőre hagyott és szemei megvillantak.
- Talán emiatt elhalaszthatnánk? – tekintete felcsillant, kezem visszahullott testem mellé. Engesztelően mosolyogtam rá. Megráztam a fejem.
- Kötve hiszem. Fogadd el Sehun. Az életünk előre eldöntetett. Nincs változtatás. Ez nem olyan, mint a hajad. Nincs visszaút – még egyszer gyengén ingattam a fejem, ránéztem, vettem egy mély lélegzetet és elpillantottam róla. Számtalanszor fogadtam el, de amikor találkozom vele és látom mennyire ellene van, mindig felszakadnak a sebeim és nekem is egyre nehezebb.
- Tudom… Tudom Hana – motyogta és karomat megérintve érte el, hogy újra ránézzek. Arca bizakodó volt, jól esett, hogy bátorítani próbál és rájött, ugyanabban a hajóban evezünk evezők nélkül. Kétségbeesetten.
- Na, jó, foglalj valahol elől helyet és csodálj. Próbálj olyannak kinézni, mint aki szerelmes belém – váltott vissza fennhangos Sehunra, elvigyorodtam a váltáson és bólintottam.
- Ez rád is érvényes. Küldj nekem szívecskét! – kiáltottam utána, még hallottam, hogy hitetlenül horkantott fel. Visszaült a székbe, egy lány pedig a haját kezdte igazgatni. Elfordultam tőle és gondolkodni kezdtem. – Mégis merre van a nézőtér? – motyogtam, majd egy szorítást éreztem a karomon, majd Baekhyun lelkes tekintete fogadott. Ártatlanul megölelt, majd a fülembe kacagott, hogy leplezze valamivel zavarát. Meglepetten pislogtam, majd megenyhülve mosolyogtam.
- Idegenvezetnél? – néztem rá kérdőn.
- Hová akarsz menni? Még csak most jöttél!
- Nyugalom. Nem megyek el, még senki nem látott együtt a vőlegényemmel, nem vagyok túl elégedett. Csak a nézőtérre kellene mennem, de ide is Jongin hozott, szóval…
- Áááh, értem. Biztos nem lesz nehéz eljátszanod, hogy Sehun életed férfija.
- Azért, mert színésznő vagyok? Mivel velem történik és nem egy kitalált személlyel, nem is tudom… nehezebb lesz a saját érzelmeimet kordában tartani, de kihívásnak fogom fel.
- Remélem Chaenyol ellenségeskedése nem hagyott benned mély nyomot. Ne is foglalkozz vele, ő csak egy magas idióta – rázta a fejét.
- Úgy láttam közel álltok egymáshoz.
- Hm. Legjobb barátok vagyunk, csak van néhány dolog, amiben nem értünk egyet.
- Például Hana&Sehun páros?
- Hívhatlak Hanának? – kérdezte csillogó szemmel. Vállat vontam.
- Sehun sem kért rá engedélyt. Néha így hív. Szóval, csak bátran… nem sok embernek van egyébként megengedve – kacsintottam rá, mire felnevetett és benyitott egy ajtón.
- Na, tehát… inkább ide ülj, egy kamerás bácsi állandóan eléd fog vágni, de inkább ülj itt, mint a rajongók között, akik széttéphetnek. Láttad a neten a fotóidat?
- A plázás meg a kávézós? Amikor Sehunnal vagyok? – kérdeztem, mire bólintott. – Nem néztem meg, csak említette a család meg a barátok. Nem akarok gusztustalan fangörcsölő pszichológiai esetes fanok kommentjeibe botlani. Félő, hogy a gép kettétörve végezné.
- Egyetértek. Épp javasolni akartam, hogy kerüld el az interneten a rólatok szóló cikkeket. Vagy csak felejtsd el a kommenteket elolvasni – aggódó hangja melegséggel töltött el, mosolyogva bólintottam és leültem az általa felkínált helyre.
- Ahjussi, legyen szíves, ne takarjon mindig be neki – fordult az ott pepecselő kameraman felé, aki hajlongva bólintott, Baek pedig magamra hagyott. Vettem egy mély lélegzetet és körbepillantottam. A nézőtér lassan kezdett megtelni, rengeteg fanatikusnak kinéző rajongó volt jelen, plakátokkal, meg rajongói eszközökkel felszerelve, hadarva beszélgettek és gyöngyözött néhányuk homloka a melegtől és az izgatottságtól.
- Hogy érzed magad? – érdeklődött és szemei vidáman csillogtak.
- Megvagyok köszönöm. És te?
- Terjeng bennem az adrenalin, szokás szerint, ahogy a fellépések előtt szokott – vonogatta a vállát.
- Szóval… mi is történik itt pontosan? – néztem körül, egyre több ember vett minket körbe. Éreztem, hogy nem sokára elérkezünk célállomásunkhoz.
- A napokban jelent meg az új videoklipünk, és most lesz a comebackünk élőben. M! Countdown mond ez neked valamit?
- Persze, csak három évet töltöttem Amerikában nem az egész életemet – mosolyogtam rá. – Csak azért kérdeztem, mert Sehun semmit nem mondott meg csak a címet, hogy hova jöjjek – sóhajtottam fel.
- Ő egy kicsit… furcsa.
- Nem furcsa, csak szimplán nem kedvel. Még ha én magam szimpatikus is lennél neki, nem leszek az, mert én vagyok a menyasszonya. Én is ugyanígy vagyok ezzel.
- Hát ehhez nem nagyon tudok mit fűzni… - vakargatta a tarkóját.
- Nem is kell. És egyébként… wow! Te szőke lettél! – érintettem meg a haját, mire zavartan elhajolt és beletúrt a hajába. Kínosan mosolygott, majd félve pillantott rám.
- Hogy tetszik? Én gyűlölöm.
- Tényleg? Miért? Nagyon helyes vagy vele – újra próbálkoztam és ujjaim közé csippentettem egy tincsét.
- Nem nagyon szeretem, ha a barnától vagy feketétől eltérő színűre festik a hajam. Kivertem érte a balhét, ezért tuti azzal fognak büntetni, hogy csomó ideig ilyen lesz. Nem érzem így magam valami férfiasnak – vallotta be fej lehajtva. Ebben a pillanatban annyira aranyos volt, hogy legszívesebben megsimogattam volna a karját, de nem tettem, így csak halkan kuncogtam egyet.
- Ne aggódj Kai, nem hiszem, hogy a férfiasságod meg fog kérdőjeleződni. Sőt. A lányok odalesznek érte. Egészen… khm… szexi… vagy így – úristen el sem hiszem, hogy kimondtam. Kitágult pupillákkal néztem rá, ő szintén, majd mindketten elmosolyodtunk, karomat karjába fűzte és szótlanul invitált tovább a kisebb tömegben.
Egészen az öltözőjükig vitt, ami hatalmas volt, tekintve, hogy mind a tizenketten itt voltak. Egy kicsit izgatottá váltam, hogy mégis, hogyan fognak fogadni, de meglepetésemre, észre sem vettek. Hajat igazítottak, meg ruhát, cipőt, pattogtak le-fel, nevetgéltek, beszélgettek, énekeltek, egy szóval izgultak.
- Mikor kezdődik a felvétel? – fordultam Jonginhoz.
- Azt hiszem egy fél órán belül indul a show. Emberek! – szólalt meg hangosabban, a társaság nagy része felénk nézett. – Meghoztam a menyasszonyt! – a kijelentésre többen felnevettek, én csak elsötétült tekintettel néztem a fiúra és gyengén vállon löktem, mire vidám szemeivel újra rám nézett, megcsikizte a derekamat és elengedett. Nagy szemekkel néztem körbe, aztán hat srác indult el felém, még hozzám sem értek, de már hajlongtak és köszöntöttek.
- Oh, sziasztok! – tettem én is ugyanúgy.
- Én lennék az M-es csapat leadere, Kris, ő a maknaenk Tao, Lay, Luhan, Xiumin és Chen. Gondoltam a rövidebb nevekkel terhellek először, idővel úgy is megismered az igazi neveinket.
- Ja, hogy ezek színpadi nevek – bólintottam, hogy tudomásul vettem. – Megpróbálom minél hamarabb megjegyezni – mosolyodtam el és egyenként kezet fogtam mindenkivel.
- Hány éves vagy? – el is felejtettem, hogy minden koreai beszélgetés ezzel a kérdéssel indul. És nem tudom melyikük kérdezte…
- 20 leszek egy pár nap múlva.
- Nézd Tao, valaki fiatalabb még tőled is! – nevetett fel egyikük.
- Ugyan már Chen, Kai és Sehun is fiatalabb nálam – mondta a fiatal srác.
- Valójában Sehuntól is fiatalabb vagyok – szóltam közbe.
- Ó, akkor nyugodtan hívj mindannyiunkat oppának, így biztos nem keversz össze bennünket – vigyorgott az egyik helyes srác. Jó, mind helyesek voltak, de ebben a csapatban ő volt a leghelyesebb számomra.
- És előre sajnálunk – veregette meg a vállamat a Chen nevezetű.
- Miért? – néztem rá meglepetten.
- Te szegény pára, kifogtad a mi maknaenkat – csóválta a fejét a legalacsonyabb srác. Na, jó, erre nem számítottam. Most akkor ezen szabadon nevethetek? Nem tudom, de így tettem. Nevetni kezdtem és ők is követni kezdték a példámat.
- Ti min nevettek ennyire? – lépett közénk a vőlegényem, a nevetésem rögtön abba maradt és hatalmas szemekkel néztem rá, a nyálam akart megfullasztani, így köhécseltem egy párat, ő pedig sóhajtozva veregetett hátba. Hű, de finoman tudsz lapogatni Sehun, ez igen... Rosszallóan néztem rá, ő pedig vállat vont és felemelte a kezét.
- Csak nem akartam, hogy meghalj itt nekem! Kit vennék akkor el?
- Haha. Neked mi történt a fejeddel? – tértem fuldoklásom tárgyára. – Ez.. ez.. ez micsoda? – mutattam hajára szörnyülködve. Felvonta a szemöldökét és végigsimított haján.
- Nem szereted a pirosat?
- De igen. Egy felsőben. Fehérneműben. Cipőben. De nem hajon. Úristen, mit tettél, hogy ez a büntetésed? – továbbra is halálra vált arccal beszéltem a többiek egész jól elszórakoztak rajtunk, kendőzetlen kuncogások és nevetések hangja csapta meg a fülemet. Sehun felsóhajtott és lehunyta a szemét.
- Javasolták, és ezek a javaslatok olyanok, hogy elfogadod vagy elfogadod.
- Mint Jongin.
- Pont, mint Jongin. Remélem ők is rájönnek, hogy ezúttal mellé lőttek és hamar változtathatok.
- Hát én is… mintha lángolna a fejed. Hogy fogsz így kinézni az esküvőnkön?! – kérdeztem és ujjaim hajába vezettem, amit elsőre hagyott és szemei megvillantak.
- Talán emiatt elhalaszthatnánk? – tekintete felcsillant, kezem visszahullott testem mellé. Engesztelően mosolyogtam rá. Megráztam a fejem.
- Kötve hiszem. Fogadd el Sehun. Az életünk előre eldöntetett. Nincs változtatás. Ez nem olyan, mint a hajad. Nincs visszaút – még egyszer gyengén ingattam a fejem, ránéztem, vettem egy mély lélegzetet és elpillantottam róla. Számtalanszor fogadtam el, de amikor találkozom vele és látom mennyire ellene van, mindig felszakadnak a sebeim és nekem is egyre nehezebb.
- Tudom… Tudom Hana – motyogta és karomat megérintve érte el, hogy újra ránézzek. Arca bizakodó volt, jól esett, hogy bátorítani próbál és rájött, ugyanabban a hajóban evezünk evezők nélkül. Kétségbeesetten.
- Na, jó, foglalj valahol elől helyet és csodálj. Próbálj olyannak kinézni, mint aki szerelmes belém – váltott vissza fennhangos Sehunra, elvigyorodtam a váltáson és bólintottam.
- Ez rád is érvényes. Küldj nekem szívecskét! – kiáltottam utána, még hallottam, hogy hitetlenül horkantott fel. Visszaült a székbe, egy lány pedig a haját kezdte igazgatni. Elfordultam tőle és gondolkodni kezdtem. – Mégis merre van a nézőtér? – motyogtam, majd egy szorítást éreztem a karomon, majd Baekhyun lelkes tekintete fogadott. Ártatlanul megölelt, majd a fülembe kacagott, hogy leplezze valamivel zavarát. Meglepetten pislogtam, majd megenyhülve mosolyogtam.
- Idegenvezetnél? – néztem rá kérdőn.
- Hová akarsz menni? Még csak most jöttél!
- Nyugalom. Nem megyek el, még senki nem látott együtt a vőlegényemmel, nem vagyok túl elégedett. Csak a nézőtérre kellene mennem, de ide is Jongin hozott, szóval…
- Áááh, értem. Biztos nem lesz nehéz eljátszanod, hogy Sehun életed férfija.
- Azért, mert színésznő vagyok? Mivel velem történik és nem egy kitalált személlyel, nem is tudom… nehezebb lesz a saját érzelmeimet kordában tartani, de kihívásnak fogom fel.
- Remélem Chaenyol ellenségeskedése nem hagyott benned mély nyomot. Ne is foglalkozz vele, ő csak egy magas idióta – rázta a fejét.
- Úgy láttam közel álltok egymáshoz.
- Hm. Legjobb barátok vagyunk, csak van néhány dolog, amiben nem értünk egyet.
- Például Hana&Sehun páros?
- Hívhatlak Hanának? – kérdezte csillogó szemmel. Vállat vontam.
- Sehun sem kért rá engedélyt. Néha így hív. Szóval, csak bátran… nem sok embernek van egyébként megengedve – kacsintottam rá, mire felnevetett és benyitott egy ajtón.
- Na, tehát… inkább ide ülj, egy kamerás bácsi állandóan eléd fog vágni, de inkább ülj itt, mint a rajongók között, akik széttéphetnek. Láttad a neten a fotóidat?
- A plázás meg a kávézós? Amikor Sehunnal vagyok? – kérdeztem, mire bólintott. – Nem néztem meg, csak említette a család meg a barátok. Nem akarok gusztustalan fangörcsölő pszichológiai esetes fanok kommentjeibe botlani. Félő, hogy a gép kettétörve végezné.
- Egyetértek. Épp javasolni akartam, hogy kerüld el az interneten a rólatok szóló cikkeket. Vagy csak felejtsd el a kommenteket elolvasni – aggódó hangja melegséggel töltött el, mosolyogva bólintottam és leültem az általa felkínált helyre.
- Ahjussi, legyen szíves, ne takarjon mindig be neki – fordult az ott pepecselő kameraman felé, aki hajlongva bólintott, Baek pedig magamra hagyott. Vettem egy mély lélegzetet és körbepillantottam. A nézőtér lassan kezdett megtelni, rengeteg fanatikusnak kinéző rajongó volt jelen, plakátokkal, meg rajongói eszközökkel felszerelve, hadarva beszélgettek és gyöngyözött néhányuk homloka a melegtől és az izgatottságtól.
Hosszú
percek teltek el, unatkoztam és azon gondolkodtam, hogy a kínai csapat milyen
aranyosan fogadott. Tényleg Chaenyolt nem is láttam… na, mindegy.
Lassan elkezdődött a felvétel, sorra jöttek egymás után a fellépők és egyre jobban élveztem, néha felálltam és táncikáltam, énekeltem a berögzült refréneket, és rájöttem mennyire nem kedvelem a lányokat. Nem azért, mert az aranyos arcú lányok közönségesen riszálták magukat és dalaik is nagyrészt ezt tükrözték, hanem más hangulata volt, mint a fiú együtteseknek és nem kedveltem a zenéiket. Az összes eddigi lány csapat vagy szexinek titulált ribanc volt, vagy bugyuta kislány, akik vékony hangon nyekeregtek, soha. Soha többet belőlük nem kérek. A kamerás bácsi elég sokat mozgolódott, de inkább viseltem el ezt, mint az üvöltve sikítozó rajongókat.
Lassan elkezdődött a felvétel, sorra jöttek egymás után a fellépők és egyre jobban élveztem, néha felálltam és táncikáltam, énekeltem a berögzült refréneket, és rájöttem mennyire nem kedvelem a lányokat. Nem azért, mert az aranyos arcú lányok közönségesen riszálták magukat és dalaik is nagyrészt ezt tükrözték, hanem más hangulata volt, mint a fiú együtteseknek és nem kedveltem a zenéiket. Az összes eddigi lány csapat vagy szexinek titulált ribanc volt, vagy bugyuta kislány, akik vékony hangon nyekeregtek, soha. Soha többet belőlük nem kérek. A kamerás bácsi elég sokat mozgolódott, de inkább viseltem el ezt, mint az üvöltve sikítozó rajongókat.
Aztán
eljött a nagy pillanat, zárásként jöttek a srácok, hosszadalmas előkészülettel,
hiszen a díszlet teljesen megváltozott. Miért kellett egy traktort behozni? Ne
kérdezzétek, nem tudom megfejteni, talán traktorokról fognak énekelni uhh…
Mindegy, összességében jól nézett ki a háttér, már csak a fiúknak kellett beleolvadniuk annyira, hogy elfelejtsem, mi van a háttérben és csak rájuk tudjak figyelni.
Azt kell mondjam, sikerült elérniük. Kijöttek mind a tizenketten és egy pillanatra mindenki elcsendesedett. Eszméletlenül helyesek voltak, együtt pedig valami észveszejtően fejbe vágták az embert. Aztán még őrültebb sikítozás indult meg és most az egyszer nem kérdőjeleztem meg, miért. Bár, továbbra is idegesített, de nem tudtam ellenne tenni. Ha akartam volna sem tudtam volna ignorálni Sehunt, hiszen a lángvörös fejével enyhén kitűnt a többiek közül, bár – azt hiszem – Tao, a zöld hajával sem volt semmi. Jongin szégyenlősen elfoglalta a helyét középen és a haját borzolgatta, a többiek egy helyben toporzékoltak, végül mindenki elfoglalta a helyét. Hat tag lerohant a színpadról, ami meglepett, de elkezdték bejátszani a zenét és a körülöttük lévő légkör teljesen megváltozott. Kai shy boy feelingje teljesen eltűnt, egy dög, magabiztos, karizmatikus szexi sráccá vált, aki uralta a teret, időt, a színpadot. Lehengerlően mozgott, ahogyan a többiek is. Eszméletlen produkciót nyomtak le. Bármennyire is érdekelt mindenki, tekintetem vissza-visszavándorolt Jonginra, nagyokat nyeltem, próbáltam lélegezni, és bebeszélni magamnak, hogy ő valójában nem ilyen very hot, csak a zene teszi ezt vele. De nem ment, nem tudtam parancsolni érzékeimnek, teljesen elvesztem bennük és már meg sem próbáltam másra összepontosítani, csak Kaira. Néha feltűnt látóteremben Sehun, de nem éreztem bűntudatot, hogy ő abszolút nem tudott megmozgatni belülről.
Értelmet nyert számomra az elején miért hagyta el a színpadot hat tag és ez nagyon ötletes húzás volt, végül nem is traktorokról szólt a szám, szóval még mindig nem értem a díszletet, de kit érdekel az ilyenkor. A zene jó volt, a srácok jók voltak, mindössze ennyi számított. Hamar vége szakadt a fellépésüknek, lihegve, izzadtan távoztak a színpadról, én pedig lefagyva huppantam vissza ülőhelyemre. Nem nagyon tértem észhez, csak akkor, amikor egy lihegő srác hajolt le hozzám és vigyorgott a képembe. Felálltam és ránéztem Lángra.
- Hey boy – intettem felé, majd értetlenül a színpadra mutattam, aztán rá. – Ez… ez…
- Fantasztikus? Hihetetlen? Remek? Csodálatos? Szexi?
- Oh, ez mind – néztem rá, mire mélyről jövően nevetett fel.
- Még jó, hogy nem hagytam, hogy kiszedjenek ebből a világból. Jól áll neked a sztárság, Sehun – bólintottam felé, előre ejtette vállait és zavartan mosolygott.
- Köszönöm – motyogta, majd rám nézett és hirtelen maga mellé húzott, derekamat átölelve. Meglepve pislogtam és kezére bámultam, majd fel az arcába. Hű, még most sem hiszem el, hogy akkora, mint egy hegy.
- Mit csinálsz? – halknak szántam a szavakat, de a hangzavartól hangosan kellett beszélnünk.
- Hálás vagyok és showt is adok.
- Óh – mondtam, mire leesett, mire megy ki a játék és én is átdobtam karomat a derekán. Szélesen vigyorgott és megszólalt.
- Hihetőek vagyunk, nem?
- Egy ölelést nem nagyon lehet félreérteni, és nem lehet hiteltelenül ölelkezni szerintem. Meg amúgy is csak szabad ilyeneket tennem a vőlegényemmel – rántottam vállat. – Nem nagy cucc – egy pillanatra lehunytam a szemeimet és sóhajtottam egy mélyet. – Jól néztetek ki... sőt. Nagyon. Ámulok, lenyűgöztetek egy kicsit. Vagy nagyon... és olyan fáradtnak érzem magam, normális ez? Nem is én ugrándoztam a színpadon, hanem te, mégis fittebb vagy nálam…
- Hana?
- Hmm? – néztem fel rá újra, mire hirtelen, a semmiből, mosolygó ajkai enyéimen csattantak. Hosszabb volt, mint gondoltam és meglepettebb voltam, mint valaha. Puha ajkain még ott ült a mosoly, valami édeskés ízt éreztem rajta, pimaszul nyalt végig alsóajkamon, mire behúztam a nyakam és elváltam tőle… ez volt az első csókom. Nevetségesen hangzik, de tényleg. A színpadon csókolóztam már, de azokat sosem számoltam. Ez a való életben történt, a valódi énemmel, egy valódi személyiséggel, akivel megjátsszuk, hogy szeretjük egymást. Nem volt szó ilyesfajta testi kontaktusról, legalábbis nem hittem, hogy ilyen hamar rátér erre. Megrökönyödve pillantottam rá.
- Megőrültél?
- Elloptad az első csókom – kacsintott rám vigyorogva.
- Na, ne már, te az enyémet! – dühösen pillantottam rá, ő pedig nevetgélve rázta a fejét, és karját szorosabbra fűzte derekamon, amikor érezte, hogy el akarok lépni mellőle.
- Ne etess már, Ha Neul.
- Pedig, ez az igazság. Sosem volt még barátom, mert nem akartam szerelembe esni, hogy aztán kitegyem a szűrét, mert férjhez kell mennem. A színpadi csókokat sosem számoltam, szóval ez volt az első csókom.
- Egy újabb közös pont – mondta és újra meg akarta ismételni, de kitértem előle és befogtam a száját. Aztán körbenéztem, láttam, hogy páran minket néznek, kínosan felnevettem és elemeltem a kezem a szája elől. Aranyosan mosolygott, élvezte, hogy zavarba tudott hozni - ismét.
- Többet ilyet ne csinálj. Legalábbis, ne ilyen hirtelen…
- Értettem. Menjünk hátra – nem engedett el, továbbra is karját körülöttem tartotta és így mentünk az öltöző felé. Úgy éreztem leöntöttek egy vödör hideg vízzel, nem értettem a viselkedését, mit miért tesz, miért ilyen hirtelen és kettős… furcsa… furcsább már nem is lehetne.
Mindegy, összességében jól nézett ki a háttér, már csak a fiúknak kellett beleolvadniuk annyira, hogy elfelejtsem, mi van a háttérben és csak rájuk tudjak figyelni.
Azt kell mondjam, sikerült elérniük. Kijöttek mind a tizenketten és egy pillanatra mindenki elcsendesedett. Eszméletlenül helyesek voltak, együtt pedig valami észveszejtően fejbe vágták az embert. Aztán még őrültebb sikítozás indult meg és most az egyszer nem kérdőjeleztem meg, miért. Bár, továbbra is idegesített, de nem tudtam ellenne tenni. Ha akartam volna sem tudtam volna ignorálni Sehunt, hiszen a lángvörös fejével enyhén kitűnt a többiek közül, bár – azt hiszem – Tao, a zöld hajával sem volt semmi. Jongin szégyenlősen elfoglalta a helyét középen és a haját borzolgatta, a többiek egy helyben toporzékoltak, végül mindenki elfoglalta a helyét. Hat tag lerohant a színpadról, ami meglepett, de elkezdték bejátszani a zenét és a körülöttük lévő légkör teljesen megváltozott. Kai shy boy feelingje teljesen eltűnt, egy dög, magabiztos, karizmatikus szexi sráccá vált, aki uralta a teret, időt, a színpadot. Lehengerlően mozgott, ahogyan a többiek is. Eszméletlen produkciót nyomtak le. Bármennyire is érdekelt mindenki, tekintetem vissza-visszavándorolt Jonginra, nagyokat nyeltem, próbáltam lélegezni, és bebeszélni magamnak, hogy ő valójában nem ilyen very hot, csak a zene teszi ezt vele. De nem ment, nem tudtam parancsolni érzékeimnek, teljesen elvesztem bennük és már meg sem próbáltam másra összepontosítani, csak Kaira. Néha feltűnt látóteremben Sehun, de nem éreztem bűntudatot, hogy ő abszolút nem tudott megmozgatni belülről.
Értelmet nyert számomra az elején miért hagyta el a színpadot hat tag és ez nagyon ötletes húzás volt, végül nem is traktorokról szólt a szám, szóval még mindig nem értem a díszletet, de kit érdekel az ilyenkor. A zene jó volt, a srácok jók voltak, mindössze ennyi számított. Hamar vége szakadt a fellépésüknek, lihegve, izzadtan távoztak a színpadról, én pedig lefagyva huppantam vissza ülőhelyemre. Nem nagyon tértem észhez, csak akkor, amikor egy lihegő srác hajolt le hozzám és vigyorgott a képembe. Felálltam és ránéztem Lángra.
- Hey boy – intettem felé, majd értetlenül a színpadra mutattam, aztán rá. – Ez… ez…
- Fantasztikus? Hihetetlen? Remek? Csodálatos? Szexi?
- Oh, ez mind – néztem rá, mire mélyről jövően nevetett fel.
- Még jó, hogy nem hagytam, hogy kiszedjenek ebből a világból. Jól áll neked a sztárság, Sehun – bólintottam felé, előre ejtette vállait és zavartan mosolygott.
- Köszönöm – motyogta, majd rám nézett és hirtelen maga mellé húzott, derekamat átölelve. Meglepve pislogtam és kezére bámultam, majd fel az arcába. Hű, még most sem hiszem el, hogy akkora, mint egy hegy.
- Mit csinálsz? – halknak szántam a szavakat, de a hangzavartól hangosan kellett beszélnünk.
- Hálás vagyok és showt is adok.
- Óh – mondtam, mire leesett, mire megy ki a játék és én is átdobtam karomat a derekán. Szélesen vigyorgott és megszólalt.
- Hihetőek vagyunk, nem?
- Egy ölelést nem nagyon lehet félreérteni, és nem lehet hiteltelenül ölelkezni szerintem. Meg amúgy is csak szabad ilyeneket tennem a vőlegényemmel – rántottam vállat. – Nem nagy cucc – egy pillanatra lehunytam a szemeimet és sóhajtottam egy mélyet. – Jól néztetek ki... sőt. Nagyon. Ámulok, lenyűgöztetek egy kicsit. Vagy nagyon... és olyan fáradtnak érzem magam, normális ez? Nem is én ugrándoztam a színpadon, hanem te, mégis fittebb vagy nálam…
- Hana?
- Hmm? – néztem fel rá újra, mire hirtelen, a semmiből, mosolygó ajkai enyéimen csattantak. Hosszabb volt, mint gondoltam és meglepettebb voltam, mint valaha. Puha ajkain még ott ült a mosoly, valami édeskés ízt éreztem rajta, pimaszul nyalt végig alsóajkamon, mire behúztam a nyakam és elváltam tőle… ez volt az első csókom. Nevetségesen hangzik, de tényleg. A színpadon csókolóztam már, de azokat sosem számoltam. Ez a való életben történt, a valódi énemmel, egy valódi személyiséggel, akivel megjátsszuk, hogy szeretjük egymást. Nem volt szó ilyesfajta testi kontaktusról, legalábbis nem hittem, hogy ilyen hamar rátér erre. Megrökönyödve pillantottam rá.
- Megőrültél?
- Elloptad az első csókom – kacsintott rám vigyorogva.
- Na, ne már, te az enyémet! – dühösen pillantottam rá, ő pedig nevetgélve rázta a fejét, és karját szorosabbra fűzte derekamon, amikor érezte, hogy el akarok lépni mellőle.
- Ne etess már, Ha Neul.
- Pedig, ez az igazság. Sosem volt még barátom, mert nem akartam szerelembe esni, hogy aztán kitegyem a szűrét, mert férjhez kell mennem. A színpadi csókokat sosem számoltam, szóval ez volt az első csókom.
- Egy újabb közös pont – mondta és újra meg akarta ismételni, de kitértem előle és befogtam a száját. Aztán körbenéztem, láttam, hogy páran minket néznek, kínosan felnevettem és elemeltem a kezem a szája elől. Aranyosan mosolygott, élvezte, hogy zavarba tudott hozni - ismét.
- Többet ilyet ne csinálj. Legalábbis, ne ilyen hirtelen…
- Értettem. Menjünk hátra – nem engedett el, továbbra is karját körülöttem tartotta és így mentünk az öltöző felé. Úgy éreztem leöntöttek egy vödör hideg vízzel, nem értettem a viselkedését, mit miért tesz, miért ilyen hirtelen és kettős… furcsa… furcsább már nem is lehetne.
 |
| Most találtam és kész végem o.o |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése