20. rész

Sziasztok! Örömmel jelentem, hogy visszatértem, bár sosem akartam szünetelni és semmi ilyesmi, és igazából nem is tartom annak, egyszerűen idő kellett, hogy megírjam ezt a részt, nem fogok hazudni ha azt mondom összesen kb. egy hetembe telt, mire összejött. Először csak egy egyszerű, megszokott 6-7 oldalas részt akartam írni, akkor amikor először megígértem, de aztán valahogy nem voltam elégedett. Az idő telt, én pedig tovább gépeltem. Aztán az mondtam magamnak, húsz oldal előtt biztosan nem állok meg, amiért ígérgettem és mégsincs semmi számotokra. Szóval ez egy 20 oldalas rész lett több, mint 60 000 karaktert gépeltem le. Sajnos a bloggel valamiért nem formázza a szöveget megfelelően, ezért kénytelen vagyok kettészedni, ezért van a part I. part II. megoldás, nem direkt. :D
Tudom, hogy lényegében ugyanazt írtam le, mint a 19. részben, csak Sehun szempontjából, mégsem akartam tovább írni, mert Hana szempontja az elsődlegesen fontos a történet szempontjából, így a 21. részben visszatér ő és az ő gondolataival fogom folytatni. Megpróbáltam képekkel telerakni, hogy ne csak a sok szöveg legyen, remélem azért nem untátok annyira. Én élvezettel írtam, tudom, sok időbe telt, de nézzétek el nekem. Mellesleg a beadandóimat még mindig nem írtam meg, és kedden lesz egy ZH-m is... :\ :D

Part II.

Sehun POV

Órákkal később feszülten léptem ki a kocsiból. Ha akarnám, sem tudnám letagadni, mennyire frusztrálttá tettem saját magam. Ahelyett, hogy megnyugtatott volna a tény, hogy kitálalhattam Chanyeolnak, csak rosszabb lett minden. Újra aggódni kezdtem Luhan miatt és bizonytalanná váltam Ha Neullel kapcsolatban. Addig szenvedtem, amíg fel nem hívtam Luhant, hogy akkor mégis mi van most velünk, de modortalanul kinyomott a szemétláda. Ezután még idegesebb lettem.
Kicsit késve érkeztünk meg, már elég nagy tömeg volt a terem nagyságú nappaliban összegyűlve. Körbe tekintgettünk, és pezsgős poharat szorongattunk, szótlanul szemlélődtünk az első percekben, aztán mielőtt még minden katasztrofálisan kínossá válhatott volna, felbukkantak a szüleim és szerető ölelésükben találtam magam. Az este folyamán akkor mosolyodtam el először.
- Ó, kicsikém, hogy lehet az, hogy akárhányszor látlak egye helyesebb vagy? – anyám minden beszélgetésünket így kezdett. Mindig vigyorogtam rajta és belebújtam arcomat simogató tenyerébe. Mindig imádtam a meleg tenyerét.

- Talán csak ritkán látja, ezért a feltevés Mrs. Oh – nevet közbe Baekhyun hyung megölve a meghitt pillanatunkat. Morcosan nézek rá, a többiek pedig önfeledt nevetésbe kezdenek.
- Régóta itt vagytok? – fordultam apa felé, aki mindig az egyenes hát, kevés beszéd, jó magaviselet mintapéldánya volt. Kicsit karót nyeltnek tűnhet az emberek szemében, de valójában vaj szíve van. Ha Hana a környezetében van, olya, mint egy szégyenlős kisiskolás, még az első alkalmakkor a szememet forgattam, de most már csak elnézően mosolygom, ha meglátom a változást a viselkedésében. Szóval, apa a fejét rázza és megkóstolja a pezsgőjét. Rezzenetlen arccal bámul rám, én úgy szintén. Tőle örököltem az elhíresült „Poker Face” arckifejezésemet. Nagyon jó abban, hogyan rejtse el a gondolatait és érzéseit a világ elől. Hál istennek örököltem ezt tőle, mert amit csinálok, szükségem is van rá.
- Elfoglaltak vagytok? Hogy-hogy ma mind itt vagytok? – kérdezte kedves mosollyal az arcán anyu.
- Ami azt illeti, azt sem tudjuk, mikor van reggel és mikor kezdődik az éjjel. de még bírjuk. Fellépés-fellépés hátán, de mind erre vállalkoztunk – válaszol Suho hyung és legszívesebben bokán rúgnám, hogy fejezze be; nem akarom, hogy anyám aggódjon értem.
- Hyung, nem ilyen durva azért – vágok közbe.
- Ne tagadd, Sehun, mindennap meghalunk a fáradtságtól – tetőzi Chanyeol, mire eltűnik a félmosoly az arcomról és felsóhajtok.
- Ne erőltessétek túl magatokat. Nem akarom, hogy az egészségetek bánja ezt a táncikálást. Esztek rendesen ugye? Junmyeon rád bíztam a fiamat, remélem, jól gondját viseled – aggodalmas ráncok futnak anyu homlokára, melyeket szeretnék elsimítani onnan. Átkarolom az említett vállát és viccesen meglökdösöm, hogy oldjam a komoly téma feszültségét.
- Semmi baj anyuci, ne aggódj értem. Suho hyung a világ legjobb bátya, elhiheted. Ha kiejtek a számon valamit, ő előteremti, amilyen gyorsan csak tudja. Jó kezekben vagyok – leaderünk is vigyorog és átöleli a derekamat, hogy teljes mértékben hozzá tartozzak, aztán gyorsan eltolom őt magamtól, így a többiek nevetni kezdenek, Suho pedig megsértődik.
- Ne aggódj, hyung itt vagyok neked én – mondja csendesen Kyungsoo és megveregeti a vállát szabad kezével, mire a támogatott felsóhajt és átöleli a kicsi derekát, aki hagyja ezt.
- Ne is törődjenek vele, általában ilyen, ha Sehun megbántja. Szüksége van arra, hogy ölelhessen valakit a gátlásos fiuk helyett – magyarázza elképedt szüleimnek Kyungsoo, anyu elmosolyodik és könnyű csevejbe kezd a szótlan tagokkal is. Aki Jongin ugyebár. Nem vagyok kíváncsi, hogyan jó pofizik a szüleimmel, ezért körbekémlelem a termet és eloldalgok, amikor megpillantom a közeledő anyósomat. Illendően köszöntöm, ő pedig megsimogatta a vállamat, láthatatlan porszemeket törölve le róla és mosolyog.

- Azt hittem nem fogsz tudni eljönni. Megkönnyebbülés, hogy mégis itt vagy.
- Nem hagytam volna ki a születésnapját – válaszolom, és valamiért nem tudom levetkőzni az ideges remegést a gyomromban. Mindig ezt érzem, ha Hana szüleivel találom szemben magam. – Elég sokan eljöttek…
- Ha Neul a fél társaságot sem ismeri – legyint hanyagul. – Többnyire befolyásos üzletemberek és a családjaik, de akadnak köztük Ha Neul barátainak mondható alakok is. Iskolatársak, itteni és amerikai is… szóval elég vegyes a társaság.
- Minden évben van ilyen?
- Mióta betöltötte a tizenötöt mondhatni hagyománnyá vált.
- És hol van ő most? – kérdezem, és újra körbenézek, de sehol sem látom őt.
- Ó, mégis csak lányokról van szó… Kora délután óta készülődnek a szobájában Min Heevel. A vendégek mind őt keresik, felmennél és szólnál, hogy iparkodjanak lejönni?
- Persze – majdnem elvigyorodom. Min Hee elég akaratos személyiség, így biztosan ez is az oka annak, hogy késnek. Elfordulok az anyósomtól és leteszem a poharam egy asztalra. Kigombolom a zakóm, mert már kényelmetlen és elindulok a lépcsőkön felfelé. Megpróbálok megfeledkezi a belém hasító izgalomról, de egyre nehezebb türtőztetnem magam. 

Lassan felérek a szobájához, és kopogásra emelem a kezem, amikor ideges járkálást hallok meg és egy még idegesebb hangot.
- Min Hee nem gondolhatod komolyan, hogy ezt fel fogom venni – Hana kétségbeesett hangja miatt nem kopogok, helyette rásimulok az ajtóra, mintha attól jobban hallanék bármit is.
- Szexi leszel.
- Családi összejövetel van, nem szórakozni megyek. Mellesleg oda sem venném fel, te kretén.
- Ne kreténezz le, egész délután valami ilyesmit kerestem a ruháid között.
- Szóval ezt nem te hozattad otthonról?
- Nem. Na, nézd meg magad, tök jól nézel ki.
- Túl sok. Anyám ki fog térni a hitéből.
- Sehunnak meg fel fog állni a farka – majdnem elnevettem magam Minhee szavain.
- Jesus, Minhee, please. Fogd vissza a fantáziád.
- Akkor, majd Jonginé…
- Pofa be, vagy befogom én – határozottan odamorogta a választ, ami tetszik. – Keress nekem egy másik ruhát, ami alá tisztességesen, melltartót húzhatok.
Nem tagadhatom, hogy olyan kíváncsi lettem, mint még soha, vajon milyen ruha lehet rajta.
- Nincs szükséged melltartóra, had csináljam meg a rúzsodat és takarodjunk már le. Csodálom, hogy anyád nem toporog itt felettünk, hogy igyekezzünk.
- Felejtsd el anyámat, azt sem tudja, hova legyen, mindig utált háziasszonyt játszani csomó ember előtt.
- Hát az szívás…

A további beszélgetést nem hallgatom ki, hanem egyszerűen lesétálok, vissza a srácokhoz. Nem tudom letörölni a vigyort a képemről, és nem tudok megfeledkezni a tényről, hogy a hangja is elég volt ahhoz, hogy megfeledkezzem egész napos frusztrációmról. A srácok kérdőre is vonnak, de nem mondok semmit, pláne azért nem, mert érzem, tiszteletkört kell futnom a szorosabb családon. A könnyebb falattal a nagyszülőkkel indítok, nagyi odáig van értem, papi már kevésbé, olyan kicsit, mint az én apám, karót nyelt egy vénember, de nincs mit tenni. Hana apjával határozottan rossz egy légkörben mozogni, de nem kerülhetem el. Nagyon tekintélyes férfi, mindig ő vezeti a beszélgetést, igazi vezéralkat, biztosan remekül irányítja a cégeit is. A fia hasonlít rá ebben a nyersességben és magabiztosságban, de jobban ki tudja mutatni az érzelmeit. Nem félt többször is utalni arra, hogy fontos számára a húga és elevenen megnyúz, ha megbántom. Kezdhetek félni, mi lesz, ha kisiklik a kapcsolatunk és kiderülnek a mocskos húzásaim… Mr. Choi rendkívül modoros ember, és egy idő után oldottabban beszélgettünk. Őszinte érdeklődéssel fordult hozzám és a szakmám felé, én pedig illendőségből visszakérdeztem, hogyan alapították a céget és milyen vezetői posztban állni. Míg hallgattam a hosszas és

unalmas beszámolót a lépcső felé tekintettem folyton. Tudtam, hogy nem sokára megérkeznek a lányok, és már akkor kiszúrtam őket, amikor a lépcsőfordulóban megjelentek. Arcom érzelmektől mentes volt, de a szívem meglódult, amint megpillantottam. Valóban sok volt a ruha, a színétől a kivágásig, fedetlen hátán át az anyagáig. Ebből a ruhából sugárzott a szex, és amikor lelépdelt a lépcsőn összeugrott a gyomrom és le akartam támadni.

Senki nem vette őket észre, zavartan ácsorgott, a karját markolászta és körbe pillantgatott és idegesen sugdosott Minheevel, aki győzelemittas mosollyal az arcán bólogatott és hagyta, hogy összeszidja őt a menyasszonyom. Aztán körbeugrálták őt a családtagok és az arcából ítélve zavarban volt a ruhája miatt, de próbálta palástolni a magabiztosságával, ami egy idő után valóban diadalmaskodott a zavara felett. Aztán megtörtént. Éppen a pezsgőmbe kortyoltam és bámultam a gyönyörű nőmet, amikor felém pillantott. Elkaptam a tekintetét és megpróbáltam olyan hosszan megtartani, ameddig csak lehetett. Tudtam, hogy tudja, mennyire szépnek tartom, mert sugárzott belőlem. Tudtam, hogy beindult köztünk a kémia, amit eddig elnyomni próbáltunk, hiszen annak ellenére, mennyire messze voltunk egymástól, szikrázott a levegő közöttünk és úgy vonzott magához, mint a mágnes. Ölelni akartam. Érinteni. Minden pillanatban a kezét fogni. És ez csak a bemelegítés lenne. Ki sem merem ejteni még gondolatban sem, hogy miket akarok tenni vele. Meg a dögös vörös ruhájával. Vettem egy mély levegőt és azt fontolgattam, hogy kimentem magam az apjánál, amikor ő reagált elsőnek. Elindult felém, de a szüleim útját állták. Lehunytam a szemem és elnyomtam egy csalódott sóhajt. Semmi baj. Messze még a parti vége.

Aztán letámadták a tagok is sorra és hirtelen féltékenység mart belém, hogy én akartam elsőként köszönteni. Néztem, ahogy őszinte jókedvvel viseltetett a srácok iránt, ölelésükben forgolódott, viccelődtek és hangosan nevettek, annyira hangosan, hogy én is hallottam. A figyelmem teljesen megtört, és már abszolút nem hallottam miről beszél Hana apja, vagy a munkatársai, Min Ki éles szemei sem szuggeráltak már, pár korabeli sráccal beszélgetett nem messze tőlünk.
Képtelen voltam nem figyelni minden mozdulatát. Amikor már nem bírtam tovább, félbeszakítottam az érdekes beszélgetést az apósom és barátai között és elmondtam, hogy ideje üdvözölnöm a lányát. Szinte látszott rajta, mennyire meglepődött azon, milyen szenvedélyesen ejtettem ki a számon ezeket a szavakat. Már nem akarom megfékezni ezt a vonatot. Elindult és halad előre, eszméletlen sebességgel. Bólintott és elbocsátott, én pedig elindultam felé. Észrevette és láttam, mennyire akarja, hogy odaérjek hozzá. Csillogtak a szemei, ráharapott az ajkára és tett felém pár lépést, de aztán hirtelen megváltozott. Megfeszült a teste, megállt és óvatosan oldalra nézett. Láttam, hogy vállai megereszkednek, követtem a pillantását és észrevettem a felé siető Jongint. A kurva életbe. Nem rendezhettem jelenetet, és végül is nem tudom, mi a szándéka Kainak. Hagynom kell, hogy odamenjen hozzá. Dühös voltam rá, persze, de tudom türtőztetni magam. Hana ideges volt, az előbbi gondtalansága tovaszállt és most megfeszült minden arcizma, úgy

várta meg Jongint, aki kis hezitálás után könyökénél fogva a terasz felé kezdte terelgetni. Amint kiértek, döntöttem és utánuk mentem. Az ajtóban álltam meg és kíváncsiságomnak engedve, szemérmetlenül kihallgattam és kilestem őket. A menyasszonyom kinyújtott karral támaszkodott a korlátnak, Jongin felnevetett és felpattintott egy dobozt. Motyogott valamit és a nyakába akasztotta a láncot. Aztán szájon csókolta. Itt. A teraszon. Bárki állhatna a helyemben. Meg-ö-löm. Felhúzta az agyamat, de nagyon.
- Ne csináld, Ha Neul, csak egy puszi volt – magyarázkodott, a lány morcos volt és nem tetszett neki, az, amit csinált. Ez pedig egy kevés elégtétellel töltött el.
- Amit akár a szüleim is láthattak – mondta karba font kézzel, dühösen, Kai pedig vállat vont.
- Szeretem az izgalmakat – a jó édesanyádat, azt szeresd, te marha…
- Hát élvezd ki, mert nem sokáig lesz benne részed – olyan pergő nyelvvel ejtette ki ezeket a szavakat, hogy szerintem Kai elsőre fel sem fogta. Nekem pedig széles vigyor ült ki az arcomra. Ez az, Hana. Csak keményen. Nem sokáig örülhettem, mert Hana közel lépett hozzá és elnézést kért, amiért nyersen fogalmazott. Valaki lőjön főbe, kérem…
- Mi fordult meg benned egy nap alatt? Miért játszod el ezt velem, minden alkalommal, amikor találkozunk? – tisztán csengett a düh a hangjában. Aláírom, én is az lennék a helyében.
- Nézd… sajnálom.
- Ne! Nem sajnálod. Szó szerint élvezd, hogy az idegeimen táncolsz, de most már ebből elég. Unom, hogy az odaadó srác nem elég neked. Veszélyes játékot űzöl és partneredre akadtál ebben, Ha Neul! – ekkor éreztem, hogy oda megyek és beverek neki egyet-kettőt. Ez hülye, hogy fenyegetőzik?
- Ez mégis mit jelentsen? Csak nem fenyegetsz Kai? – gyerünk Hana ne veszítsd el a lélekjelenléted a lététől… csak így tovább. Légy résen.
- Az istenit, nem. Nem fenyegetlek. Csak másik oldalról közelítem meg a kapcsolatunkat.
- Hát ne tedd. Nem megy ez nekem. Nem akarok kétfelé szakadni.
- Nem is kell.
- Őrülten kedvellek, de Sehunt is. Ma, amikor megpillantottam, azt akartam, hogy rajta kívül ne legyen itt senki. Önző vagyok és utálatos, de ez van. Kai, fogd fel, hogy nem lehetünk együtt – megdobbant a szívem ezekre a szavakra. Akkor tényleg ő is érezte. Érezte, amit én, ez pedig nehéz bevallani, de örömmel tölt el.
- Ne feszítsd túl a húrt, Ha Neul! Nagyon vékony hajszál választ el attól, hogy elcibáljalak, erről a puccos partiról bevágjalak egy autóba, hazavigyelek, és az ágyamban tudjalak –

nem csak én kerültem Ha Neul hatása alá. És méltányoltam az ötletét, legszívesebben én is ezt tenném vele. Csak, hogy Hana szótlan maradt és nem kezdett el ellenkezni. Figyelni kezdtem a gesztusait, és rájöttem, hogy tetszik neki az, amit Jongin mondott. Emésztgette a hallottakat, de hajlott rá, hogy belemenjen. Egy kicsit lesokkolódtam emiatt és nem esett nehezemre nemtörődömnek és dühösnek tűnni egyszerre, amikor előléptem rejtekhelyemről.
Teljes testtel fordultam feléjük, az ajtófélfának támaszkodtam és zsebre vágtam a kezeimet, mert az elfojtott agresszió első jelei kézremegéssel jelentkeztek. Féloldalasan mosolyogtam rájuk és megszakítottam a meghitt hangulatot éles hangommal.
- Örülök, hogy itt talállak, Hana – bólintottam feléjük, Kai hátrált pár lépést, Hana pedig döbbenten állt és bámult rám. Nem tudta eldönteni, mit érzek, láttam rajta, hogy zavarosak a gondolatai. Megpróbáltam nem megsajnálni és kemény maradni. Megköszörültem a torkom, mert előre tudtam, mennyire fogom bántani a következő mondatommal. – Elbájoló egy jelenet volt! Gratulálok, majdnem sikerült megdugnod őt a teraszon – Hana meggörnyedt és fájdalmasan felnyögött. Mint aki gyomorszájon rúgtak. Szar látvány. De az is szar volt, ahogy a szemem láttára nyílnak meg egymásnak. Habozott egy keveset, aztán megalázottan elindult és elsétálva mellettem, itt akart hagyni magam. Rosszallóan kaptam el a karját.
- Ugye nem képzeled, hogy most itt hagyhatsz bennünket? – rám nézett, majd lehajtotta a fejét és elsuttogott pár angol szót, amik mintha engem vágtak volna gyomorszájon. Saját magát ribancozta le, ami szerintem egy nőnél az aljának az alját jelenti. Pedig nem az. Csak én bántam vele rosszul. De neki erről most nem szabad tudnia.
- Köszönöm, hogy nem nekem kellett kimondanom – határozottan a sírás szélén állt most már.
- Sehun nem kell túlzó bunkósággal beszélned vele. Te is nagyon jól tudod, hogy semmi jogod kérdőre vonni, amikor esténként tudjuk kivel dugsz, hogy a szavaiddal élhessek – forgatta a szemeit Kai. Tényleg fel akartam képelni… Hana szemei kikerekedtek és gyorsan felé fordult.
- Ki az? Ki az a lány? – buzgó kíváncsisága ledöbbentett. Nem tudtam, hogy ennyire érdekli a dolog. Azt hittem, simán átsiklik felette. Belém csapott egy újabb adag bűntudat.
– Szeretném elmondani bébi, de azt hiszem ez nem az én tisztem – válaszolta Jongin és hirtelen megkönnyebbültem, hogy bosszúból sem árulja el.
- Lassan kezdtem bedőlni neked, és még el is néztem, hogy összejöttél vele… de ez a ma esti pillantás volt az utolsó csepp a pohárban. Gyere velem – kinyújtottam a kezem felé, ő pedig hezitálni kezdett. – Ha Neul! – szóltam rá erélyesebben. – Jobb, ha nem dühítesz fel. Gyere, mielőtt feltűnik a szülőknek – mondtam valamivel lágyabb hangszinten, ő pedig lassan bólintott és elfogadta a segítő jobbomat.

Amint hátat fordítottunk a csendesen fortyogó Jonginnak, a hangulatom abban a pillanatban javuló tendenciát mutatott. Elmúlt a heves szívdobogásom, a gombócnyi frusztrációmnak is lőttek, már csak Hana testének melege foglalkoztatott. Amikor beértünk az emberek közé, megcsókoltam a halántékát, pusztán ösztönből, mert érintenem kellett. Pár mondatnyi társalgásunk során elkeseredtem. Egyszerűen rossz volt kétségbeesettnek látnom. Tudtam jól, most már tényleg nem játszadozhatok tovább, nem lennék képes tovább űzni ezt az egészet. Fontos nekem Hana, és ki akarom mutatni neki. Mellette akarok lenni, támaszt akarok nyújtani a számára. A gondolat megfogalmazódása után újabb csókot leheltem halántékára, majd engedtem, hogy elhúzódjon és erőt gyűjtsön.

Az este további része zavartalanul telt, szépen eljátszottuk, hogy minden rendben van, pedig tudtuk mindketten, hogy előbb utóbb beszélnünk kell erről. De nem erőltettük, megpróbáltuk jól érezni magunkat Hana születésnapi partiján. Az emberek (akiknek a jó részét most láttam először) kedvesek voltak és senki sem várta el tőlünk, hogy órákig időzzünk a társaságukban. Hana egész este szorosan mellettem állt, általában karomat védelmezően (vagy birtoklón, nem igazán tudok különbséget tenni már) a derekán tartottam, néha elejtettem egy-egy puszit arcának valamely pontján, tudtam, hogy nem tudja mire vélni a viselkedésemet, de nem foglalkoztam vele.
Többnyire a csapattal lógtunk, ignoráltam Jongin jelenlétét és mindenféle hülyeségről beszélgettünk. Leginkább régi sztorikkal szórakoztattuk Hanáékat, nevetgéltünk, a beszélgetés nagy részét Baekhyun vezette, de senki sem bánta, megszoktuk tőle, hogy szereti jártatni a száját.
- Ó, rengeteg hibát vétünk a fellépések alkalmával, nem vagyunk robotok, én például állandóan rálépek valaki lábára, vagy egyszerűen megcsúszok, de volt, amikor elfelejtettem hol állok, vagy melyik lépéssorozat következik. Természetesen a drága rajongóink szemfülesek és előszeretettel teszik közzé az ilyen videókat a neten – ecsetelte nagy odafigyeléssel, somolyogva. Már csak a szemem tudtam forgatni rajta, mennyire nincs tudatában annak, hogy mindkét lányt simán az ujja köré csavarta, pusztán azzal, hogy folyamatosan vidáman csacsog.
- Jó, hogy mondod, majd rákeresek – kacsintott rá Hana játékosan és belekortyolt a nemtudomhanyadikpohár pezsgőjébe, de nem látszott rajta, hogy megártattok volna neki.
- Nem titkoltan szeretlek titeket, így én már túl vagyok azon a kezdeti stádiumon, hogy faljak minden videót, amiben szerepeltek – vette át a szót Minhee, ezzel persze mindenkit meglepett, de mintha mi sem történt volna, folytatta.
- Igazából eleinte csak kíváncsi voltam arra, hogy kit szántak Hanának, aztán valahogy a rögeszmémmé váltatok és volt példa olyanra, amikor fel voltam reggelig, mert böngésztem, meg a youtube-on szereplő videókat néztem sorban – csóválta meg a fejét egy sóhajtás kíséretében.
- Ezt úgy mondtad, mintha már nem is kedvelnél bennünket – jegyezte meg zavartan Suho hyung, mire Minhee felpillantott rá, majd gyorsan elkapta a tekintetét.
- Szó sincs ilyesmiről, imádom a zenéiteket, és titeket is kedvellek, de sosem voltam az a fajta lány, aki eldobja az agyát, ha egy hírességgel beszélget.
- Mintha ez mindennapos lenne… - nevetett fel Chanyeol, de Minhee pillantása hamar elhallgattatta.
- A Kim Group örököse áll veled szemben, örvendek – nyújtotta felé a kezét fölényes pillantással. – Jómagam is megfordulok a médiában, és nem első alkalommal találkozom olyan emberekkel, akiknek a zenéje rajta van a lejátszási listámon – megforgatta a szemeit, mire én elvigyorodtam.
- Na, szóval – kezdte megint Baekhyun. – Ott tartottam, hogy videók, és Hana esküszöm, van egy, amit feltétlen látnod kell!
- Ó, ne – nyögött fel Suho hyung, én pedig megpróbáltam elrejteni a nevetésemet, ami feltörni készült. Mind jól tudtuk, mit szeretne mondani Baekhyun.
- A History-t adtuk elő, és Suho hyung részénél előre kellett jönnie, de ő… nos, szenvedélyesen lekapta magáról a kabátot. Amikor észrevettük mit művel kiröhögtük. Sehuna nevetése hallatszik a legjobban. Természetesen mínusz húsz fok volt és majd befagyott a seggünk, a leaderünk pedig random sztriptízbe kezdett, aztán meg jól zavarba jött. (Oppaszexi:Dkattide)
- Ne égess már be mindenki előtt ezzel a sztorival Baek – nyögte Suho, miközben eltakarta az arcát.
- Láttam azt a videót. Jézusom, annyira édes voltál Oppa – kuncogta Minhee, Hana mellettem hevesen próbálkozott visszatartani a nevetését, de persze nem bírta megállni.
- A rajongók különböző szögekből is feltették, volt valaki, aki egyenként összeszedte a reakcióinkat az esetre…
- Mondanom sem kell, hogy azóta nem vetkőzöm kamerák előtt – mondta vigyorogva Suho. A zavarra a legjobb megoldás, ha elvicceli az ember, és ő pontosan ezt szerette volna elérni ezzel a mondattal, sikerült is neki, mert Hana ránézett és elnevette magát.
- Én, ha őszinte akarok lenni, azokat a videókat szeretem a legjobban, amikor Kyungsoo oppa vagy Baekhyun oppa elront valamit – tűnődött a beszédessé vált Minhee.
- Köszönjük Minhee – vetette oda D.O, én pedig felnevettem.
- Nem most komolyan, irtó aranyosan tudjátok elszégyellni magatokat. Meg amikor Jongin megijedt a konfettitől, aztán eltakarta az arcát.
- Ez nem igaz! – szólalt meg az említett. – Egyáltalán nem ijedtem meg! Én csak… úristen, tényleg megijedtem, annak a videónak nem lett volna szabad megszületnie – még most is zavarban volt az emlék hatására, csoportosan nevettünk, aztán Minhee kiszakadt a körből és magával rántotta a menyasszonyomat is. Elcsendesedtünk, a lányok magukkal vitték a jó hangulatot is. Myung Dae és Jongin éles pillantásaitól kezdett fájni a fejem. Chanyeolra néztem, de ő Baekhyunt figyelte, aki Kyungsoo öltönyével foglalkozott, egy cérnaszálat akart letépni a vállán a varrás mentén, és azzal szenvedett.
- Nem gondoltam volna, hogy Minhee kedvel bennünket – törte meg a csendet Suho. Felé fordultunk és bólintottunk. – Azt hittem utál minket…
- Igazából csak engem kezdett el baráti szolidaritásból utálni. Nem bántam valami jól Hanával, mint azt tudjátok és ő mérges volt rám Hana helyett is.
- Világos – bólintott Baek. – De csak nekem van olyan érzésem, hogy oda van a mi leaderünkért? – vonogatta a szemöldökét, én elvigyorodtam, Suho pedig elkapta a tekintetét.
- Ne beszélj hülyeségeket, Baek…
- És, most, mi a helyzet veled Sehun? – Myung Dae egész végig csendes volt, de most szigorú hangja átszelte a levegőt, kissé megütközve néztünk rá.
- Mégis mire célzol?
- Hogy bánsz most Ha Neullel? – a kérdése nyomán megfagyott a levegő. Hogyan magyarázhatnám el neki, amikor még magának a lánynak sem mondtam semmit? Egyébként is mi köze hozzá…
- Jobban. Jól. Határozottan jól – elmosolyodtam és kortyoltam a pezsgőből, pótcselekvés gyanánt. Kezdett kínossá válni a légkör.
- Viseld gondját, Sehun. Nem szeretném, ha bántódása esne, bármilyen értelemben. Vedd úgy, hogy két bátyja van, nem egy.
- Rendben, vegyél visszább, nincs mitől tartanod – vontam vállat, aztán a figyelmem a haját igazgatva közeledő Minheere fordítottam. Kezd enyhén elegem lenne azokból a srácokból, akik a menyasszonyomra pályáznak. Mivel Hana Suho és köztem állt, elfoglalta a helyét a lány, ha engem kérdeztek, biztosan odáig volt Suhoért.
- Hol hagytad Hanát? – Kyungsoo megelőzött a kérdezésben.
- A mosdóban van, akadt egy kis probléma a ruhájával, én pedig jó barátnő lévén magára hagytam – édesen és ártatlanul mosolygott, ami valljuk be, minden férfiszívet felolvaszt. Hajrá hyung, ez a lány csak neked szól!

Újra lelkes eszmecserébe kezdtek, én pedig egyre jobban vágytam arra, hogy kettesben lehessek Hanával. Így feltűnésmentesen elosontam a társaságtól és a mosó felé igyekeztem. Egyáltalán nem gondolkodtam, csak benyitottam, és ami látvány fogadott, egyszerre volt izgató és vicces is. El is vigyorodtam. Ez a második alkalom, hogy látom a melleit pakolászni a ruhájában. Ez lassan hagyománnyá fogja kinőni magát. Elfordult tőlem, én pedig rögtön kigúnyoltam, de vette a lapot és nem sértődött meg.

Perceken belül állást foglaltam, felvázoltam a nézeteimet ő pedig határozottan meg volt lepődve.
- Hagyjunk fel a másodlagos kapcsolatokkal – ez a mondatom sokkolta őt igazából. – Fáradt vagyok, Hana. Idegesít, hogy vissza kell fognom magam veled, mert ott van nekem… - majdnem kimondtam Luhan nevét, de sikeresen visszagyűrtem. – és amikor vele vagyok, bűntudatom van, hogy bántalak mindkettőtöket. Mérhetetlen módon bosszant, hogy kedveled Jongint, és bár megértem miért, véget kell vetnünk ezeknek – őszinte kirohanásomra csak pislogott és kibukott belőle a számára fontos kérdés.
- Miért most? – talán még egy kicsit durcás is volt, hiszen ő már hamarabb érzékeltette, hogy jelentek valamit számára és akkor simán magára hagytam. Megtehetné ő is, hogy faképnél hagy és nem törődik velem meg az ötletemmel. Így, ennek elkerülése érdekében, jobbnak láttam, ha továbbra is őszinte maradok.
- Amikor ma megláttalak, ugyanaz a gondolat fogalmazódott meg bennem, mint benned és Kaiban. Nem létezett senki, csak te, és sürgető vágyat éreztem és érzek, hogy az ágyamba vigyelek – szemeivel végigkövette, ahogyan meglazítom a szoros nyakkendőmet, majd a torkomra szegezte tekintetét. Zavarba jött és talán kicsit izgattam is őt. Ki akartam használni az előnyt, amit most Kaival szemben éreztem, így nem álltam le, hanem folytattam. – Tudsz róla, hogy káprázatosan festesz? – lehunyta a szemeit, csatát vesztett ellenem, átszeltem a pár lépésnyi távolságot kettőnk között és suttogásra halkítottam a hangom. Véletlenül sem akartam, hogy bárki is meghallja, miről beszélgetünk.
- Nem adhatod Jonginnak, Hana – felesleges lett volna kiejtenem a számon a „szüzességed” szót, hiszen mindketten tudtuk, mire gondolok. Egyébként sem zavarba hozni, hanem felizgatni akartam – magam sem tudom miért. – Ígérd meg. Ígérd meg, hogy az enyém leszel – hevesen bólogatott, visszafojtottam a vigyoromat. – Mondd ki – ekkor nyitotta ki szemeit, megtette felém az utolsó lépést, mely elválasztott tőle, kezét zakómra simította és újra bólintott, miközben válaszolt.
- Megígérem. De te is. Hagyd el azt a lányt – magabiztosan csengett a hangja, én pedig elmosolyodtam a feltételezésre, hogy lánynak nevezi Luhant.

- Megígérem – bólintottam így fair tekintettel, majd kellemesebb témák felé tereltem a gondolatait.

Majd kibújtam a bőrömből, amikor láttam a tekintetén az őszinte meglepődést, meghatódást és örömöt, akkor, amikor felhúztam az ujjára az ajándékomat. Gyönyörködött benne és láttam a könnyeket megcsillanni a szemeiben, de hamar legyűrte őket és sziporkázó mosollyal az arcán nézett fel rám. Komolyan megöl ez a lány… Hosszan nézett a szemeimbe, én pedig kezdtem elveszíteni az önkontrollomat…

Teljes mértékben őt hibáztatom azért, hogy majdnem megtörtént közöttünk a csoda. Felingerelt. De piszok módon. Az a ruha annyira provokatív volt, ő pedig olyan édesen egyszerű. Miután tisztáztuk az érzéseinket és átadtam a gyűrűt, fordult velünk a világ, eluralkodott rajtunk a hév és szenvedély. Úgy faltam az ajkait, mintha a legfinomabb piskótás sütemény lenne, úgy markolásztam a lábát, mintha görcsbe rándult volna az a végtagom és olyan égető szükséget éreztem, mint már rég. Ziháltunk és hevesek voltunk, meggondolatlanok és hagytuk, hogy ússzunk az élvezet folyamával. Az agyamat elfedte valamiféle köd, másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy minden csupasz bőrfelületet beborítsak a tenyeremmel, cirógassam ujjaimmal, számmal pedig száját kényeztessem. Eleget tettem agyam minden utasításának, és természetesen erekcióm is jelezte, mennyire jól érzem magam a menyasszonyommal. De talán ő is hasonlóképpen érzett. Nem mondott nemet, nem intett csendre, nem tolta el a kezeim, vagy a testem, inkább jobban húzott magára. Sikeresen elcsavartuk a másik fejét.

Amikor felhangzott a kopogás az ajtón, ledermedtem egy pillanatra, majd hitetlenkedve nevettem fel. Hana totál zavarba jött, lerugdosott magáról, meg minden. Borzasztó szórakoztató volt, bár abból a szempontból nem, hogy a farkam úgy sikított a kielégülésért, hogy nehezen álltam meg, én magam ne nyúljak oda. Hana anyukája gyanúsan méregetett bennünket, de aztán megnyugtattam azzal, hogy kimutattam felé, vannak érzéseim a lánya iránt. Miután megcsodálta a gyűrűjét is, elhagyta a fürdőt, sajnos azzal az utasítással, hogy menjünk mi is. Pedig el tudtam volna képzelni egy jobb estét kettőnknek. Bevillant előttem párszor Luhan képe, de dühös is voltam rá, meg Hana kellőképpen elnyomta őt. Nem voltam egyszerű helyzetben, de mást sem akartam, csak kilábalni belőle és Hanával lenni. Elég eltökéltnek éreztem magam ehhez a döntéshez és minél hamarabb szerettem volna beszélni a jövendőbeli ex-fiúmmal. Úgy éreztem, kész vagyok elköteleződni. Teljes mértékben, monogámiával megfűszerezve. Méghozzá Choi Ha Neul oldalán. 

RANDOM KÉPEK, MERT IMÁDOM. 

20. rész

Part I. 

Sehun POV

Nem mondom, hogy nem voltam stresszes az elmúlt napokban. A telefont halálra szorongattam a markomban, de miután meggyőztem magam, hogy az a legjobb neki, ha nem keresem, valamivel enyhült a frusztráltságom. Azzal nyugtattam magam, hogy nem lenne elég számára az a csöppnyi magyarázat, amivel szolgálni tudok. Mégis mit mondhatnék? „Figyelj, véletlen volt, csak ösztönből cselekedtem.” vagy: „Úgy éreztem meg kell tennem.”
És ha rákérdez, mégis miért, mit mondjak? Nem tudom? Mert ez állt a legközelebb az igazsághoz. Akkor csak azt érném el, hogy dühös lenne, és megint veszekednénk. Amit határozottan szerettem volna elkerülni.
Miután sikerült ezt lerendeznem magamban, nyugalom ölelt körül, élvezni kezdtem a csendes napjaimat Luhannel és a többiekkel, délutánként, vagy esténként pedig fellépésekre jártunk. Minden tééényleg csendes és nyugodt volt. Viszont sosem tudtam kizárni őt a gondolataimból. Talán, túl sokat is gondoltam rá. Ha nem volt mellettem Luhan, nem volt, aki elterelje a figyelmem, így rögtön bekúszott elmémbe és nem is akart távozni onnan. Lelki szemeim előtt cikázott ő és a tekintete, akkor, amikor elfogadta a közeledésemet. Amikor elporlasztottam a csókommal. A karjaira gondoltam, amik szorosan ölelték a derekam. Aztán a gondolatra, hogy mennyire megszoktam őt, mennyire természetes, hogy van nekem, hogy egyre inkább kedvelem őt. Azt hiszem ezzel magyarázható az, hogy nem tudom elfelejteni őt egy kis időre sem.

Luhannel a szobánkban voltunk, ő a telefonját nyomkodta az ágyán fekve, én pedig a sajátomon ültem és élveztem a szótlanságot. Hárman voltunk csak itthon, kettőnkön kívül még Kai volt a dorm valamelyik részén, a többiek vásárolni voltak, meg kajálni a városban, a leaderek pedig az SM-ben voltak megbeszélésen. Gondolom, megvitatják a M-sek mikor utaznak Kínába promotálni meg ilyesmik…
Luhanre pillantottam, mert kuncogása kiragadott a gondolataimból. Vadul vigyorgott a telefon képernyőjét nézve, ami megmosolyogtatott és kíváncsivá tett.
- Mit csinálsz, Kicsi? – a becézés automatikusan csúszott ki a számon, sokszor ráncolta a szemöldökét, amikor így hívtam, mert általában csak szex közben szoktam becézni. De, most fel sem tűnt neki. Édesen rám pillantott és megrázta a fejét.
- Csak olvasgatok – gyanús volt a csillogás miatt a szemeiben, ezért felálltam és átmásztam az ő ágyába. Vállára támasztottam az állam, lábammal átkaroltam az övét és úgy kérdeztem meg, mégis micsodát.
- Hát… tulajdonképpen, elég vicces… és kísértetiesen valós eseményeken alapszik. Érdekes. Bele olvasol? – tolta elém a telefont, én pedig automatikusan olvasni kezdtem. Pár percig csend volt, aztán felnevettem.
- Miért olvasol ilyeneket? – kérdeztem, miközben lejjebb görgettem a képernyőn, hogy a folytatást is olvashassuk. Én is erőteljesen vigyorogtam.
- Mert szeretem, hogy a rajongóink bírnak bennünket. És amiért, nem ítélnek el.
- Nem is tudják, hogy együtt vagyunk…
- Ó, te csak azt hiszed. Tudják – arcával felém fordul és orrával végigdörzsöli az arcomat.
- A rajongóink félelmetesek. Nem csak bennünket párosítanak, Kicsi. Mindenkit mindenkivel. Ugye, hogy az már nem kecsegtet, ha Kaival hoznak össze? – vontam fel a szemöldököm, mire rosszallóan mordult fel.
- De a miénk valós – lehelte győzelemittas mosollyal a szája szegletében. Futó csókot nyomott ajkaimra, elmosolyodtam és tovább folytattuk heves szexuális aktusunk taglalásának olvasását.
- Ha engem kérdezel – folytatta hirtelen. – Én szimpatizálok a Baekyeol couple-lel is.
- Neeee – nevettem fel hitetlenkedve.
- Pedig, de. Nem hiszem el, hogy nem vetted észre. Chanyeol odáig van Baekhyunért… nem viccelek. Gondolj bele – mondta vigyorogva, előttem pedig felrémlett kettősük képe és kirázott a hideg a felismeréstől.
- Talán igazad van…
- Biztos, hogy igazam van! – hangját a bejárati ajtó csapódása követte, megrezzentünk, de nem zavartattuk magunkat, biztosan a többiek érkeztek meg.
- Mostanában csendes vagy – váltott témát, komolyabb volt a hangszintje, a telefont is lezárta.
- Sokat gondolkodom.
- Had találjam ki… Ha Neul miatt aggódsz, igazam van?
- Azt hiszem, elcsesztem vele a múltkor – vágtam rá azonnal, gondolkodás nélkül, figyelmen kívül hagyva a gúnyos élt a hangjában.
- Sehun! – erélyesen rám szólt, mire rápillantottam. Felült és folytatta. – Annyira örülnék, ha nem gondolnál a nődre a társaságomban! – dühe egy pillanat alatt teljesedett ki, és nem volt rest nekem rontani. Pedig olyan rendben ment minden…
- Bocsánat, de te is tudod, hogy ő már az életem része, a múlt héten pedig csúnyán megbántottam…
- Leszarom, engem állandóan bántasz, mégsem foglalkoztat!
- De, te férfi vagy és-
- Te meg Vadbarom! KIMEGYEK! – hangsúlyozottan ejtette ki a szép és új becenevem, majd rám üvöltött és kicsörtetett a szobából. Felsóhajtottam és felültem. Bármennyire is értem meg Luhant, és fogadom meg, hogy a jelenlétében csakis neki szentelem minden figyelmem, már nem tudom. Hana a bőröm alá férkőzött, és nem is akarom kiűzni őt onnan. Idegesít, hogy szakadék van közöttünk. Kezembe vettem a telefonom, és bár egy pillanattal ezelőtt bántottam meg Luhant, már azon gondolkodtam felhívjam-e Hanát és bocsánatot kérjek-e tőle. Beharaptam az alsó ajkam és eldobtam a készüléket. Ugyan, minek mérgesítsem el még jobban a helyzetet? Nem hívhatom fel…
De írni írhatok neki.
Újra felvettem a mobilt, megnyitottam az üzeneteket, aztán az új üzenetre mentem és a címzettnél keresni kezdtem a nevét. Amikor megtaláltam, hezitálni kezdtem. Aztán nyílt az ajtó és Luhan lépett be rajta, arcán egy önelégült mosollyal. A dühének nyoma sem volt, nyugodt volt, dúdolt valamit, amikor leült mellém az ágyra. Gyanúsan méregettem, míg végül rákérdeztem.
- Mi ez a tekintet, Luhan? Apropó, hogy-hogy ilyen csendben vannak a srácok? Történt valami?
- Semmi – ennyivel lezártnak tekintette a témát, vállat rántott és dúdolgatott tovább. Felém fordult és a vállaimnál fogva maga felé fordított. Boldogan mosolygott és hirtelen lendülettel tapadt ajkaimra, megdöbbentem, mert ritkán volt ilyen szenvedélyes. Felnyögtem a meglepetés erejétől és ugyanolyan hévvel viszonoztam a csókját. Mielőtt belelendülhettünk volna, megszakította a csókot.
- Nem a srácok jöttek meg. Valaki más jött, de ne is törődj vele, nem ránk, főleg nem rád kíváncsi – olyan fura volt, ahogy ezeket mondta, rögtön felocsúdtam a varázsból és szemeibe bámultam. Színtiszta gonoszság villant őzike szemeiben. Összehúztam a szemöldököm, de mivel nem volt erőm a számonkéréshez, majd egy újabb vitához, csak felsóhajtottam és eldőltem az ágyon. A mobilra zuhantam, így azt kézbe vettem és pötyögni kezdtem.
- Mit csinálsz? – kérdezte lenézve rám.
- Írok Hanának – feleltem közönyösen, ő viszont felnevetett. Kitekintettem a telefon mögül és néztem, ahogy nevet. Mi baja van?
- Mi van veled?
- Itt van – nézett mélyen a szemeimbe.
- Kicsoda, Luhan? – felültem és értetlenül meredtem rá.
- Ha Neul-sshi – nyájas hangjától kirázott a hideg.
- Na jól van, most már tényleg beszélj értelmesen…
- Az imént, amikor kiviharzottam, szemtanúja voltam Ha Neul-sshi és Jongin szenvedélyes csókolózásának. Amilyen hévvel viseltettek egymás iránt, azt hittem feldöntenek valamit. Egymást minimum. Szerintem most te vagy az utolsó ember a gondolatai között. Ne strapáld magad – vont vállat és a tekintete továbbra is fölényes volt. Nem is tudom, hogyan definiáljam az érzéseimet. Végül is én bíztattam, hogy legyen Kaival. Igen… De, nem most. Nem akkor, amikor már én is érzek iránta valamit. Olyan volt, mintha Luhan nyakon öntött volna egy vödör jéghideg vízzel. Lesokkolt, megdermesztett, feldühített és fájt is. A szívem hevesebben kezdett verni, kiszáradt a szám és mereven néztem magam elé. Aztán felnyögtem és kezembe temettem az arcom, mert tudatosult bennem, hogy én hajszoltam a karjaiba.
- Miért reagálsz így? Azt akartad, hogy vele legyen. Tessék, most már vele van. Örülj, Sehun!
- Luhan, csak… fogd be. Fogd be. Semmit sem tudsz! Kurvára nem tudsz semmit sem… - összeszorítottam a szemeim, és megpróbáltam megállni, hogy üvöltözzek.
- De, van szemem! Látom, mit művel veled! Mióta ott aludtál, kifordultál önmagadból. A fellépéseken is… állandóan rontasz, nem tudsz koncentrálni, egyszerűen szétesel. Hagyd ezt abba!
- Mert kedvelem őt! Nem tudom, mit tegyek. Össze vagyok zavarodva. Sosem voltam még ilyen helyzetben, az istenért! Nem tudom senkivel sem megosztani a gondolataimat, csak veled, de veled sem tehetem, mert közben meg szeretlek téged, de folyton rágondolok, és nem akarom, hogy mással legyen.

- Ó, valóban? Hát akkor tessék: menj, mondd el neki. Én, nem tartalak vissza, isten ments! Itt a lehetőséged, el ne szalaszd, te hősszerelmes – vágta a fejemhez szavait, maró gúnnyal és ellenszenvvel átitatva. Valósággal kirázott tőle a hideg.
- Cseszd meg, Luhan. Rohadtul unom ezt a helyzetet – nyögtem fel, lassan kisétáltam a szobából, és Jonginé felé indultam. Ajtója előtt egy ideig tétováztam, hallgatóztam és gondolkodtam, mit mondhatnék. Végül bekopogtam és hamarosan ajtót nyitott Jongin.

Szívem ütött a látvány. Nem is tudom… láttam rajta, hogy szégyelli magát, nekem pedig nem akart alább hagyni szívem heves dobogása. Ökölbe szorultak kezeim és nyeltem egy nagyot. Miután Jongin magunkra hagyott, még rosszabb volt a helyzet. Kínos volt az egész szituáció, a levegő nehéz volt, nem akartam elhinni, hogy eljutottunk idáig. Meredten álltam egy helyben, magammal viaskodva. Eleinte nem zavart volna, ha együtt vannak, hiszen én is Luhan mellett vagyok, illetve vele, de mióta közelebbről is megismertem őt, tudtam, hogy sosem jönne össze Kaival ténylegesen. Mérhetetlenül sajnálom, hogy végül elvesztette a tiltakozás erejét, és végül ő maga jött el hozzá. Ráadásul miattam.
Láttam, ahogy zavartan mered maga elé, kezeivel a takarót markolta, rám sem mert nézni. Szörnyű volt látni mivé tettem. Végül felsóhajtottam és mellé ültem, hogy érezze, nem vagyok dühös, inkább csalódott, bár szerintem ez a rosszabbik eset. Megfeszült, amikor leültem mellé, továbbra sem nézett rám csak halk magyarázkodásba kezdett. Engem okolt, ami szíven ütött, hiszen gondolatban más megvitatni ezt magammal, mint hallani a szájából a durva szavakat. Meg akartam nyugtatni, de talán inkább olajat öntöttem a tűzre.
Megkérdezte, hogy mérges vagyok-e, és bár az voltam – nagyon – hazudtam és nemleges választ adtam, mire: mint minden nő, ő sem a várt reakciót produkálta, mert megsértődött. Tisztán látszott az arcán, felfújta magát és haragosan pillantott fel rám. Aztán persze beszélni kezdett, amivel még inkább meglepett.
- Még csak ezt sem tudom kiváltani belőled? Komolyan ennyire… érdektelen vagyok a számodra? – fordult felém fél mosollyal az arcán. – Ne érts félre, nem arra ment ki ez az egész, hogy revansot vegyek rajtad vagy ilyesmi… de őszintén, sért a tudat, hogy még csak feldühíteni sem tudlak azzal, hogy meggondolatlanul iderohantam és letámadtam az ajtóban, Luhan meglátott bennünket és és… bezárkózom vele egy szobába és… - elharapta a mondat végét, én pedig halványan elmosolyodtam. Rózsaszínes árnyalatot vett fel az arca, majd pislogott párat ártatlan zavarral, majd elkapta a tekintetét.
- Dühös vagyok – megpróbáltam minimálisra csökkenteni az arcomon átfutó érzéseket. Nem akartam megijeszteni, sem azt, hogy sokat lásson a dologba. Igen, megbántott, igen, dühös és csalódott vagyok, igen, kedvelem őt, de nem több. Nem vagyok belé halálosan szerelmes és nem fogom ócsárolni, amiért Jonginhoz menekült, hiszen én kergettem el és végtére is nekem is van egy kapcsolatom. Ami már nagyon a végét járja. Mostanában akárhányszor egymáshoz szólunk, vitába futunk. Így lassan, nem is kezdeményezek beszélgetést.
Hallgattam a kétségbeesett monológját és komolyan megsajnáltam. De aztán magamra is gondoltam és rájöttem, hogy magamat is sajnálom.
- Azért vagyok dühös, mert tudom, hogy nem számítasz rám.
- Mert nem számíthatok, Sehun. Hosszú napok teltek el, és nem kerestél meg. Nem mondtad el, mit érzel, és mit gondolsz. Nem vágysz a társaságomra és ezt próbálom elfogadni – suttogó hangja egyre csak halkult, a rózsaszín foltok az arcán határozottan élénkülni kezdtek.
- Ne beszélj butaságokat – vágtam el beszédét, talán kicsit hevesebben szakítottam félbe, mint kellett volna. De nem akartam, hogy ilyen hülyeségeken agyaljon. Nem tudtam, hogyan adhatnék hitelt a szavaimnak, ezért felálltam és háta mögé álltam. Átkaroltam a derekánál fogva és kicsit közelebb húztam magamhoz, fejemet a vállára ejtettem és vártam, hogy reagáljon valamit. Lassan felém fordult és megütközve nézett fel rám. Elmosolyodtam és eldöntöttem, hogy el kell mondanom. El kell mondanom mi zajlott le bennem akkor, és kész. Vettem egy mély levegőt, szorítottam ölelésemen, és beszélni kezdtem.
- Nem arról van szó, hogy ne vágynék a társaságodra, mert igazából kedvellek. Mint embert, mint barátot… és azt hiszem lassan, mint nőt is. Azért csókoltalak meg azon az estén úgy, ahogy tettem, mert azt éreztem meg kell tennem. Elfogott a vágy és nem tudtam ellenállni. Megcsókoltalak, mert minden porcikámmal kívántalak – hamarabb is rájöhettem volna, hogy tényleg kívántam őt. Azért történt mindaz, ami, mert megkívántam őt. Ez akkor tudatosult bennem, amikor szorítottam a derekán, ő pedig enyhén beledőlt karjaimba. Akkor hasított belém, hogy akarom őt. És ez nagyon szokatlan érzés volt, de tudtam, hogy ha megosztom ezt vele, akkor megnyugszik majd. Letöröltem a könnyeit, amik nem rég bukkantak fel újra, rámosolyodtam és halkan folytattam.
- Nem csak téged kavart fel az - az este. Nehéz hozzászoknom ahhoz, hogy végül is kedvelem a menyasszonyom.

Még váltottunk pár szót, de már nem igazán tudtam arra figyelni mit mond. Édes illata volt. Kissé megbabonázott. Testének melege, bőrének illata, a parfüm gyenge aromája a nyakán, göndörödő haja, nevetőgödröcskéi az arcán… megpusziltam az arcán, mert nem tudtam volna ott hagyni úgy, hogy abszolút nem érek hozzá. Viszont nem csókolhattam meg, bármennyire is szerettem volna. Luhan itt volt. És dühöng valahol. Mellesleg, nem vagyok biztos benne, hogy megelégednék egyetlen csókkal, amikor rádöbbentem arra, hogy elvarázsol a szépsége és elég könnyen izgalomba tud hozni. Le kellett higgadnom. Valahogyan le kellett hűtenem magam. Kimentem a nappaliba, Jongin visszasétált a szobába, mintha mi sem történt volna, én pedig letelepedtem Luhan mellé, aki a tv-t bámulta. Ignorálta a jelenlétem és én sem erőltettem semmiféle beszélgetést. Néztük a tv képernyőt, de nem hiszem, hogy figyeltünk is volna arra, melyik csatornán van és mi megy benne… csak háttérzajként szolgált, a gondolatainkba merültünk, aztán megéreztem Luhan ujjait a combomra simulni. Nem nézett rám, én viszont rákaptam a tekintetem. Megszorította a lábamat, majd feljebb vitte tenyerét, de elkaptam a csuklóját és leemeltem a lábamról.
- Szexszel nem oldasz meg semmit, Kicsi – feleltem nyugodtan, ő pedig fújtatott egyet. Fel akart állni és ott hagyni a francba, de nyílt a szobaajtó és kiléptek rajta ketten. Hana feszült volt és Jongin is, bár ő nem mutatta annyira. Hana felénk pillantott, de mivel nem viszonoztuk, zavarodottan az ajtóhoz rohant, felkapta a cipőit és elment. A bejárati ajtó csapódására összerezzentem és lehunytam a szemeimet. A térdemre támaszkodtam és szó szerint összeroskadtam. Kai leült hozzánk, és élesen vizslatott barna szemeivel. Ráemeltem a tekintetem és fáradtan dőltem hátra.
- Mi van? – kérdeztem, ő pedig ráncolni kezdte a homlokát. Karba fonta kezeit és ő is hátradőlt.
- Nem hittem, hogy valaha ezt fogom mondani, de nagyon nem kedvellek – oldalra billentette a fejét.
- Hát, én sem hittem, hogy erre a pontra fogok eljutni, de én sem kedvellek most Sehun. És ne hívj többé Kicsinek. Tudtommal te vagy itt a legfiatalabb – csatlakozott Luhan is. Ketten kezdtek bombázni, persze.
- Nem is tudom, mit mondjak. Nem csinálhatod ezt tovább. Hitegetsz két embert egyszerre. Szerinted ez tisztességes?
- Megkérhetnélek, hogy ne cseszegess? Van elég bajom Jongin – dünnyögtem az orrom alatt.
- Az őrületbe fogsz kergetni a kurváddal, Sehun! – csattant fel Luhan, meglepve pislantottam felé, ő pedig morogva pattant fel és sietett be a szobánkba. Persze, nem felejtette el becsapni az ajtót. Jó erősen.
- Ne bántsd már őket. Hagyd békén Hanát, és békítsd ki a szerelmed. Hanának ott vagyok én.
- De nem akar téged. Felemészti a bűntudat, hát nem érted?
- Miért lett hirtelen fontos, hogyan érez? Hát nem, nem érdekel, mi van vele? Nem engem kértél, tegyem őt boldoggá? Nem Luhannel kellene vígan beszélgetned, csókolóznod, és még miegymás? Épp, amikor elfogadna, miért avatkozol közbe? – bár higgadtan beszélt, tudtam jól, hogy legszívesebben üvöltene és beverne egyet-kettőt a képembe.
- Miért szükséges elmondanom, hogyan érzek? Azt érzem, hogy nem szükséges, hogy legyél neki te, és kész. Holnap lesz a születésnapja, előre figyelmeztetlek, hogy ne tervezz semmit! – egy hosszas nézés után felálltam és Luhan után mentem.

Nem láttam már milyen arcot vágott Kai, de őszintén nem is érdekelt. Felhúzott, így már eleve ideges voltam, amikor bementem a szobába. Luhan természetesen figyelmen kívül hagyott, és úgy döntöttem ezúttal nem én fogok elsőként megalázkodni. Elegem van. Felkaptam az alvós felszerelésem meg a törölközőm és becsörtettem a fürdőbe, hátha a víz lenyugtat. Sosem voltam az az órákig víz alatt ázós fajta, és mivel most ingerlékeny is voltam, úgy éreztem még hamarabb végeztem. A nappaliban már a többiek látványa fogadott. A kanapén Baekhyun és Chanyeol ültek, Baek gumicukrot rágcsált, amikor maglátott vigyorogva integetett. Melléjük ültem és vettem pár szem édességet. Kyungsoo hyung a csatornákat váltogatta komótosan, Chen és Suho hyung a szatyrokból pakoltak ki, Tao pedig segített a hűtőbe pakolni. A többiek pedig szemmel láthatólag felszívódtak.
- Mindenki visszajött? – kérdeztem Baeket, ő pedig megrázta a fejét.
- Yixing, Minseok, Kris és Luhan már lementek focizni, vagy kosarazni, nem tudom – vont vállat és tovább rágcsált.
- Luhan is?
- Aham – bólintott és a tv-re tapadt. – Á, á, ááá! Ne kapcsold el! – kiáltott fel, Kyungsoo rámeredt, majd eldobta a kanapén a távirányítót, hátradőlt és egy szó nélkül nézte a videoklipeket, ugyanis Baekhyun egy zenecsatornáért őrült meg.
- És ti mit csináltatok? – kérdeztem Chanyeol felé fordulva, aki félig ült és félig feküdt, keze Baek lábain hevert. Tényleg, gyanús volt.
- Mi ketten moziztunk, a többiek nem tudom… - rántott vállat és már félig le is voltak csukódva szemhéjai.
- És ettől ennyire kifáradt? – fordultam az élénken énekelgető Baekhyun felé.
- Nem tudom mi van vele ma. Egész nap ilyen volt.
- Én vásároltam – szólalt meg Kyungsoo hyung is. – Vettem egy új ps játékot. Meg ruhákat…

Baekhyun elcsacsogott mellettem, jó volt, hogy kicsit kiragadott sötét hangulatomból. De aztán ő is felállt, hogy elmegy tusolni, Kyungsoo pedig betámadta a konyhát, mert éhes volt. Chan és én maradtunk, a nappali üres volt, Chen és Suho is eltűntek szobákban, Tao pedig Kris hyungék után ment. Chan felé fordultam és gondoltam megkérdezhetném mit gondol Baekhyunról, de nem akartam hirtelen letámadni. Lehet, hogy még tisztában sincs az érzelmeivel kapcsolatban. Másként kellene megközelítenem ezt a témát… De, mégis hogyan?
- Chanyeol? – kérdeztem, mire ő hümmögött mély hangján.
- Mit gondolsz Hanáról? – a kérdésem hallatán rosszallóan felmordult.
- Nem kedvelem.
- És miért?
- Mert kényszerít valami olyanra, amit nem szeretnél. És talán rá vetítem ki a haragom, amiért semmit sem mondtál nekünk.
- Ennyi? Ezért vagy ilyen haragtartó? Ha ennyi kell… én nem bánom, hogy el kell vennem őt. Kedvelem, Chanyeol. Egyre inkább kedvelem.
- A múltkoriban még meg tudtad volna fojtani egy kanál vízben.
- Ez azért erős túlzás. Szimplán nem kedveltem, és van valami más is ami befolyásolt. De ma már egészen másképp viszonyulok hozzá.
- Én csak egyszerűen nem találom őt szimpatikusnak. Így érzek. Ha mondjátok, hogy próbáljam meg kedvelni, csak még rosszabb. De az interjútok óta valamennyire megbarátkoztam a gondolattal, hogy Mrs. Oh lesz belőle.
- Te sosem voltál még úgy, hogy egy közönyös kapcsolatodból valakivel hirtelen valami más alakult ki? Barátság és még valami plusz? Amit nem akarsz, hogy létezzen, mégsem tudsz megfeledkezni róla – remélem, eléggé körülírtam, és nem süt belőle, mire vagyok kíváncsi. Egy ideig gondolkodott, majd elmosolyodott és bólintott.
- Dehogynem. Most is így érzek.
- Komolyan? Ki iránt?
- Á, senki – legyintett egyet, zavartan elpillantott mellettem. Halkan felnevettem, aztán úgy döntöttem elég volt a köntörfalazásból.
- Az igazság az… hogy van valakim. Sokáig küzdöttünk a másik ellen, pár hónapja viszont már nem bírtuk egymás nélkül, így összejöttünk. Aztán hazajött Hana és megrémültem, hogy mi lesz így kettőnkkel. A rémület azóta is tart, és ezért voltam ellenséges a menyasszonyommal.
- Nem is gondoltam volna, hogy ilyen kis tisztességtelen vagy.
- Nem vagyok az, csak így jött ki a lépés. És ezt most miért mondod el nekem?
- Mert észrevettem rajtad valamit és… szeretném, ha számíthatnál rám. Hogy tudd, van kivel beszélned erről.
- Mire célzol? – szűkítette össze szemeit. Elmosolyodtam és elsuttogtam a választ.
- Baekhyunra – szemei elkerekedtek, ezzel igazolva feltevésemet (Luhanét igazából), és mintha Baek megérezte volna, kilépett a fürdőből, Chanyeol rámeredt, majd rám és nyelt egy nagyot. Elmosolyodtam.
- Akiről meséltem… az Luhan – folytattam suttogva, aztán amikor oda ért hozzánk a felfrissült Baek, csendben felálltam és ott hagytam a ledöbbent Chant és a dudorászó Baekhyunt. A szobába beérve egyből az ágyamra vetődtem és megpróbáltam elaludni.

Vajon most, mit csinálhat Hana? Gondol arra, hogy megbántott? Vagy egyáltalán nem is érdekli? Mindenesetre holnap délelőtt meg kell vennem az ajándékát…

Elszunnyadhattam, mert arra riadtam fel, hogy csapódik a szobaajtónk. Luhan jött vissza, le volt izzadva és lihegett még egy kicsit, majd rám nézett.
- Aludtál? – kérdezte, mire csak bólintottam. – Este elmegyünk – felvontam a szemöldököm. – Indulunk Kínába.
- Meddig nem lesztek itthon? – kérdeztem gyorsan. Nem akartam, hogy lemaradjanak az esküvőmről.
- Miért?
- Mert 12-én esküszöm Luhan, azért – forgattam meg a szemem és felültem.
- Hát nagyon reméltem, hogy kicsit hamarabb… nem emlékeztem rá. Egyébként aznap reggelre érünk haza.
- Remek. Számítok rátok.
- Ja, persze, persze. Ne aggódj, végignézem, ahogy elveszed életed szerelmét.
- Hagyjuk ezt most, jó? Nem akarok veszekedni veled, amikor el fogsz menni. Csak légy ott és támogass a távolból.
- Kurvára nem érdekel, mit akarsz. Majd eldöntöm magamtól, elmegyek-e a szaros esküvődre, vagy nem – kezeit karba fonta és sóhajtott egyet.
- Lassan már eldönteni sem tudom, hogy gyerek vagy-e, vagy felnőtt – ingattam a fejem, kezdtem újra dühbe gurulni.
- Mit mondhatnék erre? Te őrjíted meg az embert, nem én téged.
- Te csak azt hiszed. Eszméletlenül idegesít, ahogy viselkedsz.
- Mert szerinted engem nem, ahogyan te? – felvonta a szemöldökét és lépett felém párat indulatosan.
- Miért nem tudod megérteni a helyzetemet?
- És te miért nem tudod az enyémet? Vagy, ha a helyemben lennél toleráns lennél, csendben üldögélnél és várakoznál rám, míg a nőmtől hazajövök, hogy aztán dughassunk egyet?!

- SOSEM. Sosem használtalak így ki, tudod jól. Ne ferdítsd el az igazságot.
- Mióta van neked Hana, szinte hozzám sem nyúlsz… - elfordította az arcát és egyik kezével nedves tincseibe túrt.
- Ne nevettess…
- Fejezzük be, jó? – nézett vissza szemeimbe. – Itt volt elég – minden érzelem kifutott az arcomból, kővé dermedtem, miközben ízlelgettem a szavakat.
- Tényleg? Ezt akarod? Nem akarod, hogy együtt legyünk? – kérdeztem dühösen, ő pedig csak vállat vont és kihátrált a szobából. Felálltam és belerúgtam az első dologba, az pedig az ágyam volt. A lábujjaimba nyilalló fájdalomtól felkiáltottam, majd leültem az ágyamra és kezeimbe temettem az arcomat.

Semmi baj… könnyebb lesz így. Minden rendben lesz. Hanának is jobb lesz. Lehet, hogy ha hazajön Kínából meg tudjuk ezt rendesen is beszélni. Rendben. Szakítsunk. Ha te így akarod Luhan, hát legyen.
  

Felálltam, magamhoz vettem a telefonom, pénztárcám és úgy döntöttem ideje megvennem a menyasszonyom születésnapi ajándékát. Nem felejtettem el jó erősen becsapni a bejárati ajtót magam mögött.

***

Másnap reggel, amikor felkeltem, Luhan már nem volt a szobában. Reméltem, hogy helyre tehetjük a dolgokat reggel, mielőtt elmennek, de úgy látszik ő nem gondolta így.
Kimentem a konyhába, Suho hyung elmondta mi a mai program, aztán elkezdtünk készülődni. Fotózásra mentünk, ami általában elveszi az egész délelőttünket, így jó, hogy még tegnap megvettem az ajándékot. Kíváncsi vagyok, hogy fog neki tetszeni. Talán dühös voltam, amikor megvettem, de most, valahogy helyénvalónak érzem. Mégiscsak a menyasszonyom… és még gyűrűt sem adhattam neki. Legalább adjuk meg a módját, nem? Utólag amúgy is könnyű magyarázatot találni.

Délután felkészítettem a srácokat, hogy nem sokára a Choi rezidenciára megyünk, hogy megünnepeljük Hana huszadik születésnapját. Chanyeol nem volt túlságosan elragadtatva, a többiek látszólag izgatottá váltak. Még azóta az elejtett kis mondatom óta, nem tudtam Chanyeollal beszélgetni, ezért jobbnak láttam mielőbb letudni ezt a társalgást.
- Chanyeol – rátámaszkodtam a kanapé támlájára, ő pedig hümmögött a tv-t bámulva. – Segítenél nekem? Nem tudom eldönteni mit vegyek fel.
- Miért nem kéred meg Jongint? Neki jó ízlése van – felelte félvállról. Enyhe hiszti rohamot kapott, amiért velünk kell jönnie, de Suho hyung elintézte őt, így most ezért pufog.
- Jongin el van foglalva.
- Én is – intett a képernyő felé, ahol egy majom életét követhettük nyomon.
- Gyere már, na. Beszélni akarok veled – forgattam a szemem, de ő persze ezt nem látta.
- Akkor miért nem ezt mondod? – állt fel nyögéssorozatok közepette. Mint egy vénember. Idegesített a totyogása, így karon ragadtam és a szobámba vonszoltam. Amikor bezártam az ajtót, ő pedig kíváncsi szemekkel vizslatott az ágyon ülve, tanácstalan voltam, miként kezdjek neki. Ült, figyelt, hallgatott, végül a szekrényem felé fordultam, kitártam és nézelődni kezdtem. Megköszörültem a torkom.
- Szóval, melyiket vegyem fel?
- Aj, Sehun, ne fárassz. Fehér ing, fekete öltöny, mi ebben a nehéz? – felé pislantottam, láttam, hogy fogytán van a türelme, ezért sóhajtottam, kezeimmel már nem matattam a fogasok között, becsuktam az ajtókat és mellé ültem.
- Valójában… csak szerettem volna tudni, gondolkodtál-e azon, amit tegnap mondtam – rossz volt felhozni a témát, de jobb hamar túlesni rajta. Amint meghallotta, miről van szó, zavarba jött.
- Öhm, igen – bólintott lassan. – És az jutott eszembe… ha neked feltűnt… akkor másoknak is biztosan – elcsuklott a hangja, bocsánatkérően nézett rám, majd folytatta. – Nem igazán vagyok tudatában hogyan viselkedem vele. Egyszerűen mindent ösztönből csinálok, mert ha nem így teszek, görcsös minden mozdulatom. Amit furcsának fog találni, faggatni kezd, végül kihúzza belőlem…
- Nekem nem tűnt felt, ne aggódj. Szerintem a többieknek sem. Ezt csak egy igazi meleg veheti észre. Szerintem… vagy valami ilyesmi – furcsa tekintetén elmosolyodtam.
- Miért, van nem igazi meleg is? Kérlek, Sehun…
- Jól van, na. Luhan hívta fel rátok a figyelmet. Azt mondta odáig vagy érte, aztán belegondoltam és igazat adtam neki, hogy tényleg másként viselkedsz vele, mint velünk.
- Én semmit nem vettem észre rajtatok…
- Fanservice-nak van álcázva igazából, de volt időnk kibontakozni, ne aggódj. Nehéz, hogy az egész banda előtt titkoljuk, így azt javaslom, ti ne tegyétek. Úgysem fog senki beszólni nektek érte.
- De hát Baekhyun nem hiszem, hogy viszonozza az érzéseimet, és nem is tudja, hogy nekem vannak érzéseim felé – rémült tekintetét még én is aranyosnak találtam, ezért vigyorogva ingattam a fejem.
- Mondd el neki. Nálunk is én kezdeményeztem…
- Micsoda?
- Meguntam a „véletlen” érintéseket, a nyilvánosság előtti barátság pluszt és a szemezéseket. Válaszokat akartam, így kérdőre vontam és bevallotta. Aztán hónapokig őrlődtünk, hogy mi legyen, kerülgettük egymást és megvívtuk a csatáinkat, aztán végül nem bírtuk a másik nélkül.
- Mióta zajlik ez köztetek?
- Hát ez a huzavona, majdnem másfél éve, de csak pár hónapja jöttünk össze. Úgy fél éve, de nem számolom.
- És mi a helyzet a menyasszonyoddal? És Luhannel? Egyre zavarosabb itt minden.
- Megértelek. Zavaros is. Itt jön képbe az igazi meleg megfogalmazás. Nem hiszem, hogy meleg lennék – rántottam vállat. – Hana lassan… megőrjít. Jó értelemben – ejtettem egy mosolyt felé. – Ő nem tudja, hogy én és Luhan… szóval, amikor először találkoztunk, azt mondtam neki, éljünk egymás mellett csendesen, harcok és kötöttségek nélkül, mert van valakim, az első feltételezése persze, egy lány volt. Nem mondtam ellent. Azóta is ebben a hiszemben él.
- Hú, de fasz vagy, megbocsáss – szakított félbe, én pedig röviden elnevettem magam.
- Igen… tudom. Luhan is sokszor a fejemhez vágja.
- Szóval. Van egy fiúd és van egy csajod, aki nem mellesleg a menyasszonyod és tűri, hogy van valakid, nem szól egy szót sem, elhiteti a világgal, hogy te vagy élete szerelme, egyedül van, mint az ujjam, te meg élvezed az édes hármast. Nem semmi, öregem. A csaj egy kibaszott mártír – bólogatott és úgy tett, mint aki gondolkodik, de újra beszélni kezdtem.
- A sztori végére, engem fogsz utálni és nem őt.
- Igazából nem nagyon érdekel, egyszerűen nem szimpatikus, de valóban… szóval igen.
- Jongin elég keményen oda van érte.
- Ne… nem. Ez már sok – fejét fogva könyökölt a térdeire, én pedig folytattam.
- Hana is kedveli Jongint, egészen tegnapig ment neki az ellenállás. Kivédte Jongin ostromát, viszont a napokban nagyon elcsesztem vele és kb. a karjaiba löktem. Mióta rászántam magam arra, hogy megismerjem Hanát, Luhan fénye megkopni látszik, és bár szeretem őt, megkedveltem Hanát. Nem tudok tenni ellene, kedves, aranyos, okos, szellemes, magabiztos és szép. Jó természete van és hamar a bűvkörébe ejt. Luhan teljesen ki van rám akadva, megértem, persze, de lehetetlenül viselkedik, hisztizik, és állandóan veszekszik, tegnap „szakított velem”.
- Úristen – még mindig a fejét fogta. – Mennyi információ. És én még azt hittem, csak a házasságod titkoltad el. Szűzanya.
- Tudom. De muszáj volt valakinek elmondanom. Suhot nem akarom terhelni, Jongin olyan lett, mintha a riválisom lenne és egyenesen gyűlöl, amiért Luhannel csalom Hanát-
- Ő is tudja?
- Lebuktunk előtte – sóhajtottam. – Szóval Baek és Kyungsoo pedig… nem tudnám ezt elmondani nekik.
- Értem – lenézett a padlóra és nem is emelte fel a fejét. – Mi lesz, ha visszajön Luhan? Tényleg szakítotok és marad Hana? Mi lesz vele és Jonginnal? Mi lesz így a csapattal? Mondom én, hogy felforgatta az életünk.
- Nem tudom. De rossz Jonginnal látnom, és rossz, hogy Luhan haragszik rám, de nem lehetek egyszerre kettejükkel.
- Hát nem.
- Mindegy. Chanyeol, ezeket nem mondhatod el senkinek sem. Baekhyunnak sem. Neki azt mondd el, hogy szereted.
- Rendben van, bízhatsz bennem. Baekkel beszélek, ha kapok visszajelzést.
- Mindig ad. De mindegy, öltözz át és induljunk lassan – bólintott, felállt és kiment. Sóhajtottam egy mélyet és elterültem az ágyon. Jó volt kibeszélni magamból a problémáim hadát, de nem érzem sokkal jobban magam tőle. Akkor lehetnék igazán felszabadult, hogy ha nem lennék ilyen elcseszett. De hát ezen nincs mit segíteni és felesleges ábrándokat kelteni Hanában, hogy kedves előzékeny és udvarias vagyok, holott mindezek ellenkezője jellemző rám. 

19. rész

A másnap reggel borzalmas volt. Annyira rosszul éreztem magam, hogy szavakkal le sem tudom írni. Mélységesen megbántam, hogy olyan meggondolatlanul odarohantam a fiúkhoz és végérvényesen összejöttem Jonginnal, sikeresen lebuktunk Luhan előtt és megbántottam Sehun érzéseit. Ő számtalanszor bántott már meg engem, de ez sokkalta rosszabb volt. Én bántottam őt, félig-meddig szándékosan és tényleg nehezen viseltem el, ahogy felidéztem a megtört, lemondó hangját, ahogy azt ecseteli, mennyire hitt bennem meg a hűségemben.

Pizsamában mentem le az emeletről és kivételesen itthon találtam mindenkit. Dörzsölgettem a szemem és egy kávé után áhítoztam, amikor apu szerető ölelését éreztem derekam körül. Felköszöntött, megpuszilt, aztán anyu következett, majd Min Ki. Mire feleszmélhettem volna a meghatottságból, hogy mind ilyen törődően bánnak velem, repült felém legjobb barátnőm is, vigyorogva csimpaszkodott a nyakamba és sivította, hogy isten éltessen engem még nagyon sokáig. Nevetve viszonoztam a gesztust és köszöntem meg. Körbenéztem és megpillantottam egy félszegen ácsorgó Myung Daet és rögtön elpárolgott minden sértettségem, amit irányába éreztem. Túl sokat jelent nekem ő meg a barátsága ahhoz, hogy egy veszekedés miatt elengedjem őt. Amikor találkozott a tekintetünk, elfordította az arcát és elpirult. Nem nagyon vették észre a többiek, mert azon vitatkoztak, mikor illendő elhalmozni ajándékokkal – ha engem kérdeztek, bármikor. Elengedtem egy szerény mosolyt és odasétáltam barátomhoz.
- Szia, seggfej – fontam karba a kezeimet, de mosolyogtam. Zavartan szorította rá kezét szemeire, és felnyögött.
- Nem gondoltam át az akkor történteket. Akkor még helyesnek tűnt könyörtelenül helyretenni téged, de most már bánom. Remélem, tudod, hogy nem gondoltam mindent komolyan…
- Sajnálom, hogy csalódást okoztam neked. De meg kell értened, hogy ezek számomra valódi problémák. Sosem voltak srácok az életemben, most meg van egy vőlegényem és ugyan ebben az időben megismertem valakit, aki felkavar.
- Bocsánat – motyogta és hajtotta le a fejét. Irtó aranyos volt.
- Sokat jelentesz nekem. Nem érdekel, ha néha féltékenységből leüvöltöd a fejem… csak ne hagyj utána magamra – válaszoltam és megfogtam a kezeit. Bűnbánóan nézett fel a szemeimbe.
- Szégyellem magam.
- Tudom – bólintottam és megöleltem. – Nem haragszom. Csak rosszul esett. Maradj mellettem, oké? Még ha nehéz, akkor is. Tudom, hogy én vagyok a világ legönzőbb nője, de szükségem van a támogatásodra.
- Már gyerekkorunkban ígéretet tettem, nem tudom emlékszel-e – felelte mosolygós hangon. – Megfogadtam, hogy vigyázok rád életed végéig, beváltom az ígéretem.
- Köszönöm.

- Isten éltessen, kislány – beleborzolt a hajamba, mire felnevettem és elhúzódtam tőle. Megpuszilta az arcom és elsuttogta, hogy boldog szülinapot.

Ezek után kissé feldobódtam és sokkal másabb hangulatban láttam hozzá a reggelimhez, mint, ahogyan lejöttem. Mivel a Choi rezidencián minden családi esemény fontos volt, lehetetlen volt elkerülni a kisebb összejövetelt, amit a tisztelemre rendeztek anyuék. Csak egy vacsora, kellemes társasággal, ajándékosztással, pezsgőzéssel és társalgással.

Annyira megszoktam már őket, hogy kiveszett belőlem az este előtti izgatottság, most jobban izgatott az, hogy Sehun is itt lesz, meg feltehetőleg az egész együttes is, és mihez fogok kezdeni. Min Hee úgy döntött, hogy félre kell tennem az aggályaimat, meg a két eszméletlenül helyes pasit, akik zavart keltenek szívemben. Megfogadtam a tanácsát és nagy kedvvel vetettem alá magam neki meg a szépítészeti képességének. 

Minhee gondolataiban mindig meglehetett bízni – ha ruhákról, ékszerekről, cipőkről volt szó.

Erőszakkal kizártam a fejemből az estét, ami rám várt, mert számítottam arra, hogy nem lesz zökkenőmentes. Jelen lesz az EXO, vagy csak néhány tag (például nem hiszem, hogy Chanyeol tiszteletét tenné, mert egy bunkó, és örülnék, ha Luhan is megmaradna a seggén a dormban) és előre féltem, hogy hogyan fogok viselkedni a két fiúval. Nem tudom hányszor emlegettem már, mennyire utálom magam, amiért így megváltoztam. Olyan tipikus tömeglány lettem és gyűlölöm ezt. Vissza a Sehun előtti Ha Neult, de rögtön! Ehhez persze az kellene, hogy teljesen elhatárolódjak Jongintól, és levegőnek nézzem Sehunt, de azt hiszem ez a tervem már akkor kudarcba fulladt, amint megfogant az agyamban. Szóval, kizártam őket és csak arra összpontosítottam, hogy ma töltöm a huszadikat, gyakorlatilag felnőtt vagyok (mit számít az-az egy év…) és a legjobb barátnőm úgy sündörög körülöttem, mintha minimum az esküvőmre készülődnék. Megnevettetett és az agyamra ment egyszerre, jó volt vele eltölteni a délutánomat. És azt hiszem eredményes is.

Délután öt órakor libbentünk be mindketten a társalgóba, és már volt ott pár vendég. Mr. és Mrs. Oh jókedvűen cseverészett a szüleimmel és pezsgőt szorongattak a kezükben. Feszülten morzsolgattam a fülemben lévő gyémánt fülbevalót, amit anyától kaptam, és az eljegyzésem bejelentése napján is ezt viseltem. Nem kaptam különösebb figyelmet, aminek örültem, mert zavarban voltam így is. Míg Minhee úgy nézett ki mellettem, mint egy angyal a fehér, lágy esésű, földig érő ruhájában és szőke göndörített hajával… maga volt a megtestesült ártatlanság. Míg én mellette, olyan voltam, mint egy… vágykeltő szexbomba. Vagyis én ezt a megbotránkoztató külsőt láttam magam előtt. Egy szatén, vörös színű, elől-hátul mélyen dekoltált ruha volt rajtam. Provokatív módon volt szemet gyönyörködtető és fogalmam sem volt róla, hogy megbújt egy ilyen darab a gardróbomban. A ruha hosszú volt, sellő fazon, tehát követte testem vonalát és csípőtől lefelé szélesedett kissé. Nagyon kényelmes volt, de iszonyú zavarban éreztem magam, amiért fedetlen volt a hátam és a szív alakú kivágás olyan buján láttatta a melleim domborulatát, hogyha lefelé néztem rögtön elvörösödött az arcom. A hajam ki volt engedve és lágy hullámokban omlott a gerincem ívére, így valamelyest takart csupasz bőrömből, de a tudaton nem segített, hogy a kivágás miatt nem vehettem fel melltartót… elől a ruha mell részében szilikon kapott helyet melltartó gyanánt, ami elborzasztott és meg is nyugtatott egyben. Ahogy haladtunk le a lépcsőn egymás mellett sután mosolyogva – részemről, mert Minhee úgy vigyorgott, mint egy büszke cinkostárs – úgy vettek észre páran. Mosolyogtak, majd rám néztek és ledermedtek. Nők és férfiak egyaránt. A keresztanyám jött oda elsőként és felköszöntött egy ölelés és puszi kíséretében. Megjegyezte a csodás ruhámat, majd Myung Dae sétált felénk olyan határozott léptekkel és lendülettel, hogy hátráltam egy lépést a közelében, mert félő volt, hogy rám veti magát. Arcon csókolt és megsimogatta a karomat, majd Minheere kacsintott. Anyu és apu kissé meg voltak rökönyödve – a nagyszüleimet nem is említem – de mivel egyre több ember volt jelen nem várták el, hogy újabb órákra tűnjek el és keressek egy másik ruhát. Gyönyörűnek találtak, de ez a ruha túl sokat mutat egy családi eseményhez. Vállat rántottam, így rázva le magamról a felelősséget és körbevittem a tekintetem a nappalin. Amikor találkozott a szemem a vőlegényem tekintetével, meglódult a szívem. Nem szándékoztam elindulni felé, de a lábaim előre vittek. Megtettem pár lépést és leendő apósom állta el az utam. Hirtelen megkönnyebbültem, hogy megmentett egy megalázkodástól és őszinte mosollyal néztem fel rá. Megveregette a vállamat és felköszöntött, anyuka már bátrabb volt és megölelt. Kuncogva viszonoztam a gesztust és megköszöntem, hogy eljöttek. Minhee hűségesként állta mellettem a sarat és elkezdtük kibeszélni a korunkbeli lányok ruháit. Meg őket magukat is. Sok volt köztük az őrült ribanc, vagy az őrült idióta és kevés a szimpatikus lány. Sikerült legyűrnöm magamban a késztetést, hogy odamenjek Hozzá, aminek örültem. Szerettem volna jól érezni magam a saját ünnepségemen, és tartottam tőle. Meg Jongintól, akivel még nem akadt össze a tekintetem. De ami, késik, nem múlik. Egyik elmélázott pillanatomban került mellém Kyungsoo, és amikor észrevettem, ijedten hőköltem hátra, mert lehajtott feje, és ebből a szögből felnéző szemei rémületet keltettek bennem. D.O oppa tényleg ijesztő tudott néha lenni. A következő pillanatban hangosan felnevettem, letettem az üres pezsgős poharamat az egyik elhaladó pincér tálcájára, és gyorsan a srác felé fordultam. Vigyorgott rám, szív alakú ajkai megmosolyogtattak és minden hezitálás nélkül ugrottam a nyakába. Bár magasabb voltam nála a halálos tűsarkúmban, de nem bánta. Ő is belém csimpaszkodott és nevetgéltünk a semmin. Örültem, hogy látom, ha velem volt, mindig nyugodtnak éreztem magam. Kyungsoo valahogy olyan srác volt, aki mellett lecsillapodott az ember és tisztábban látta a dolgokat vele, mint nélküle.
- Annyira örülök, hogy itt vagy. Mind eljöttetek? – nem tudom mennyire vette észre a hangomban a reményt arra, hogy a válasza nem lesz, de ő bólintott. – Komolyan? – őszintén és nyíltan meglepődtem ő pedig vállat rántott.
- Az interjú kicsit jobb belátásra bírta Chanyeolt, így elrángattuk magunkkal, a többiek pedig amúgy is jönni akartak. Kris hyungék is üdvözletüket küldik, hamarosan haza jönnek, és akkor meglátogatnak majd egy utószülinapi buli erejéig. 
- Semmi szükség rá, de nagyon aranyos tőlük, hogy gondolnak rám. Na, mesélj, mi újság veled?
- Nem nekem van szülinapom – rántott vállat, mire leintettem.
- Hidd el oppa, rég nem jelentenek a szülinapok olyan sokat, mint régen. Húsz éves vagyok, koreai idő szerint huszonegy, vagyis egyre csak öregszem! Egy nőnek ez kész átok – dramatizáltam túl, ő pedig édesen nevetve csóválta a fejét. Elbeszélgettünk még egy ideig, aztán megérkezett Mr. Leader tettetett komolysággal, de amint ránéztem hidegen, feladta és zavartan nevetve ölelt magához. Már annyira megszoktam tőle azt a kicsit perverz énjét, hogy ölelés közben mindig próbált tilos helyekre nyúlkálni, a csupasz hátam érintette és vitte lejjebb a tenyerét, mire finoman eltaszítottam magamtól és csak egy sóhajjal díjaztam, ő pedig zavartan nevetett és feltartotta a kezét. Azt mondta ne számítsak nagy ajándékra tőle, mert nem ért az ilyesmikhez, így nekem adta a kedvenc pólóját – hátán a Suho névvel ellátva. Nagyon nevettem rajta és megígértem, hogy becsben tartom majd. Épp belemerültem volna annak ecsetelésébe, hogy senki nem gondolná róla, mekkora egocentrikus férfi is ő valójában (meg perverz), amikor hátulról támadást indított Baekhyun – mert rögtön tudtam, hogy ő, csakis ő lehet az – halálra rémisztett azzal, hogy nekem ütközve karolta át a derekam és lehelte a fülembe elmélyített hangon, hogy Búú! Felsikítottam, majd nevetve csapkodtam hasam előtt kulcsolódó kezeit – erről ismertem fel a leghamarabb, mert nem ismertem még egy olyan férfit, akinek olyan GYÖNYÖRŰ keze lenne, mint neki. Aztán Baekhyun kuncogással ajándékozta meg a fülkagylóimat, amitől kellemes borzongás járt át, megfordultam a karjában és miközben lehordtam mindenféle hülyegyereknek, őszintén örülve ölelgettem őt agyon. Imádtam vele ölelkezni, mert ő gátlástalanul viszonozta, ugyanolyan hévvel, mint amilyennel én, és senki sem fedett meg bennünket – csak a nagyszülők átható tekintete, de magasról tettem rájuk. Élvezni fogom ezt az estét!

Lassan mindenki elkapott egy-egy ölelésre, még Chanyeol is, de ő azért belenyökögte a fülembe, hogy nincs kibékülve velem, csak a képek miatt ölel meg, hogy ne eshessen csorba a nevén. A szememet forgatta és azt mondtam ugyanezért fogadom az ölelését. Ha ő bánt, hát én is, ki ő nekem, hogy hagyjam magam… ugyan már. Aztán néztem, hogyan változik meg az arca, a tartása, a beszédstílusa, amikor Baekhyun szóba elegyedett vele. Leplezetlen rajongással csüngött minden szaván, vigyorgott, mint a vadalma és hevesen bólogatott. Felnevetett és meglökte őt a vállával, majd átkarolta és csináltak egy gyors képet magukról kötelező béke jelet mutatva a szemüknél… eszméletlen. Elmerengtem kettejükön és belém hasított a felismerés: Chanyeol totál oda van érte. Szerelmes Baekhyunba. Száz százalék. Jól ismertem ezt a pillantást, mert Amerikában az egyik csoporttársam meleg volt (az is ő még most is) és, mivel beszélő viszonyban voltunk, sőt, sokszor láttam együtt a barátjával, volt, hogy együtt ebédeltünk és ehhez hasonlók. Sokkal tisztább szerelemmel viseltettek egymás iránt, mint a hetero párok, mert őket nem fogadták el, és nehezen találtak egymásra. A kapcsolatuk mély és őszinte alapokon állt és ezért mindig irigyeltem őket, viszont sosem ítéltem el őket, azért, mert mások. Ugyanolyan értékű emberek, mint én, és nem féltem ezt kimutatni nekik. Így amikor megláttam Chanyeol nyílt rajongását, amiről szerintem Baeknek fogalma sem volt, hirtelen megenyhültem iránta és elnéző mosollyal csóváltam meg a fejem. Elgondolkodtam azon, hány ember tudhatja a csapatból, hogy mi a helyzet kettejükkel és őszintén kíváncsi lettem volna, mit mond Baekhyun a colosról. Talán egyszer majd kifaggatom.

Az elmélkedésemből az rántott vissza, hogy Myung Dae megérintette a könyökömet. Mosolyogva fordultam felé, és elfogadtam a felém nyújtott pezsgőt. Visszafogottan viselkedett, szerényen érintett és szólt hozzám, tudtam, hogy bűntudata van, amiért leteremtett, de én már túltettem magam rajta. Éppen meg akartam efelől nyugtatni, amikor a háta mögé pillantottam és hirtelen félbe hagytam a mondatomat. Sehun távol állt tőlem Min Ki és apa gyűrűjében, és látszólag velük beszélgetett, de a tekintete engem vizslatott. Amikor észrevettem őt, szinte megperzselődtem. Annyira… szenvedélyesen nézett rám, hogy hirtelen lélegezni is elfelejtettem. Megtámaszkodtam az asztallapban, és figyeltem, ahogy lassan apám felé fordul egy bocsánatkérő mosollyal arcán biccent, és elindul felém. A terem túlsó végén volt, és izgatottan vártam, hogy hozzám érjen. Meg akartam ölelni. A szemei miatt. Égető vágyat éreztem, hogy a közelében lehessek, és már épp indultam volna felé, amikor periférikus látásommal érzékeltem valakit, akit eddig nem. Rákaptam a tekintetem és Jongint láttam meg önelégült vigyorral a szája szegletében, hüvelykjével végigsimított alsó ajkán, másik keze öltönynadrágja zsebében volt, maga volt a megtestesült … nem mondom ki. Páni félelem vett uralma alá, nem tudtam mihez kezdjek. Sehunra néztem, kissé kétségbeesetten, észrevette Kait és megállt. A terem közepén járt, és hagyta, hogy ez a barna kibaszottul szexi srác elébe kerüljön és előttem megállva két puszit leheljen az arcomra. Ledermedtem, és megint a vőlegényem tekintetét kerestem, de már nem találtam. Jongin hátát nézte mereven, megfeszülő állkapoccsal, nyeltem egy nagyot, a számhoz emeltem a poharam és férfiasan leküldtem az egészet. Ekkor érintett meg Jongin, szikrázni kezdett körülöttünk a levegő, és teljesen elvesztem. Belém nyilallt a bűntudat és tudtam, hogy beszélnem kell vele erről. Tényleg, nem tehettem meg Sehunnal. Sem vele. Bármennyire is szenvedek, nem tehetem ki ekkora mocsoknak őket. Lehet, hogy Sehun egy két lábon járó seggfej, és lehet, hogy van egy barátnője, de én nem vagyok ő. És sosem fogom elfelejteni a tekintetét. Azt, amikor azt mondta remélte, hogy kitartok mellette.
- Beszélhetnénk? – fordultam kifejezéstelen arccal Jongin felé. Villantott egy magabiztos mosolyt, és bólintott.
- Hogyne. Szeretném átadni az ajándékodat – a könyökömnél fogva vezetni kezdett a nyitott teraszajtó felé. Hátrapillantottam az exo tagokra, hogy mennyire tűntünk fel nekik, látszólag semennyire sem, elmélyülten társalogtak klikkekbe verődve. Kiértünk, egymással szembe fordultunk és nem tudtam mit mondjak: ő pedig a zsebébe nyúlt és előszedett egy kis dobozkát. Hosszúkás volt, kék bársony, máris kitaláltam, hogy karkötő, vagy nyaklánc kapott helyet benne. Bevallom, megtörtem kissé és meghatódtam. Amikor felnéztem az arcába, levetette a magabiztos maszkját, és újra előttem állt az a törékeny és érzelmes srác, aki megdobogtatta a szívemet, a puszta jelenlétével – most sem került ez el. Erre rádöbbenve, keservesen sóhajtottam fel, és elhátráltam a korlátig. Nekitámaszkodtam és kinyújtottam a kezem.
- Tedd fel. Átlátok rajtad, tudom, hogy karlánc van benne! – feleltem és elfordítottam az arcom. Halkan felnevetett és hallottam, hogy felpattintotta a dobozt. A következő percben közellépett hozzám és a nyakam felé nyúlt.
- Téves. Nyaklánc – suttogta, én pedig mosolyogva eresztettem le a karomat. Nem jött a hátam mögé, túlságosan közellépett, a szemembe nézett és becsatolta a nyakláncot. Úgy tett, mintha még azzal szenvedne, kissé begörnyedt és egy óvatlan pillanatban az ajkaimra tapadt. Ártatlan csók volt, de én hátrahőköltem. Hitetlenkedve ráztam a fejem, ő pedig nevetett.
- Ne csináld, Ha Neul, csak egy puszi volt.
- Amit akár a szüleim is láthattak – mondtam karba font kézzel, ő pedig vállat vont.
- Szeretem az izgalmakat.
- Hát élvezd ki, mert nem sokáig lesz benne részed – vetettem oda dühösen. Kissé nyersen fogalmaztam és bevallom kegyetlen volt, de feldühített. Ránéztem és tudtam, hogy egy lefagyott Kaival fogok szemezni. Elernyedtek a megfeszült izmaim és közel lépve hozzá, megérintettem a felkarját. – Ne haragudj, nem akartam ilyen nyersen fogalmazni.
- Mi fordult meg benned egy nap alatt? Miért játszod el ezt velem, minden alkalommal, amikor találkozunk? – elkeseredett dühvel a szemeiben nézett rám, én pedig nem tudtam felelni.
- Nézd… sajnálom.
- Ne! Nem sajnálod. Szó szerint élvezd, hogy az idegeimen táncolsz, de most már ebből elég. Unom, hogy az odaadó srác nem elég neked. Veszélyes játékot űzöl és partneredre akadtál ebben, Ha Neul!
- Ez mégis mit jelentsen? Csak nem fenyegetsz Kai? – összeszűkített szemekkel néztem rá, és hirtelen nem tűnt olyan vonzónak, mint percekkel korábban. A keze ökölbe szorult és kifújt egy adag levegőt.
- Az istenit, nem. Nem fenyegetlek. Csak másik oldalról közelítem meg a kapcsolatunkat.
- Hát ne tedd. Nem megy ez nekem. Nem akarok két felé szakadni.
- Nem is kell.
- Őrülten kedvellek, de Sehunt is. Ma, amikor megpillantottam, azt akartam, hogy rajta kívül ne legyen itt senki. Önző vagyok és utálatos, de ez van. Kai, fogd fel, hogy nem lehetünk együtt.
- Ne feszítsd túl a húrt, Ha Neul! – minden alkalommal, amikor a teljes nevemen hívott összerezzentem. Sütött belőle az elfojtott agresszió. – Nagyon vékony hajszál választ el attól, hogy elcibáljalak erről a puccos partiról bevágjalak egy autóba, hazavigyelek és az ágyamban tudjalak – bár megijedtem a hangjától, nem mondom, hogy nem izgatott fel az ötlete. Felvontam a szemöldököm és szorítottam saját karjaimon egy keveset. Belenéztem a szemeibe és rájöttem, hogy amit agressziónak hittem, csak vágy volt. Csak. Nyeltem egy nagyot és visszatömtem a „Hát tedd azt.” kijelentést az agyam mélyére és felszegtem az állam.
- Tudom, hogy te is erre vágsz – hüvelykujja végigsimított az orcámon, le a számon, majd a nyakamon és megállapodott a vállamon. Nagy tenyerével átfogott és nagyujjával kulcscsontom érintette. Kiszáradt a szám és nyögtem egyet. Tényleg megkívántam. Eszméletlenül szexi volt, ahogy új megvilágításba kerültek a szavai. Sóhajtottam egy mélyet, és amikor megadtam volna a beleegyező válaszomat egy torokköszörülésre lettem figyelmes. Lehunytam a szemeim és megpróbáltam lehiggadni, no meg magyarázatot összehazudni, de nem tudtam, hiszen félreérthetetlenül közel álltunk egymásról, Kairól sütött a szenvedély, ami pedig engem illet… sóvárgó énem felszínre törése nem segített egy cseppet sem.
- Örülök, hogy itt talállak Hana – a vőlegényem hangja heves szívdobogásra késztetett, felkaptam a fejem és ránéztem. Pókerarcáról semmit sem tudtam leolvasni, gúnyos mosoly bujkált meg az ajkában, zsebre vágott kezeivel, az ajtófélfának támaszkodott és úgy nézett bennünket. Az első gondolatom az volt, hogy: be cool. És ő teljesítette. Aztán megszólalt. És összetört.
- Elbájoló egy jelenet volt. Gratulálok, majdnem sikerült megdugnod őt a teraszon – félrebiccentett fejjel nézett bennünket, én pedig kissé meghajlottam, mintha fizikailag is érezném a fájdalmat, amit a szavai okoztak. Eltoltam Jongint magamtól, felhúztam a ruhám alját és el akartam sétálni, megalázottan és összetörten, de Sehun megakadályozott.
- Ugye nem képzeled, hogy most itt hagyhatsz bennünket? – kérdezte sértő éllel a hangjában. Acsarkodva nézte egymást a két srác, egyikről a másikra pillantottam, az arcom megvonaglott: ezt mind én csináltam.
- Mekkora egy ribanc vagyok – súgtam magam elé angolul, Sehun szemöldöke a magasba szaladt, aztán elmosolyodott.
- Köszönöm, hogy nem nekem kellett kimondanom – határozottan a sírás szélén álltam.
- Sehun nem kell túlzó bunkósággal beszélned vele. Te is nagyon jól tudod, hogy semmi jogod kérdőre vonni, amikor esténként tudjuk kivel dugsz, hogy a szavaiddal élhessek – gyorsan fordultam meg, és lesújtva néztem Jonginra. Tudja, ki van együtt Sehunnal. Hozzá siettem.
- Ki az? Ki az a lány? – rám nézett, megenyhült az arckifejezése, majd amikor felpillantott Sehunra újra közönyös és hideg volt. – Szeretném elmondani bébi, de azt hiszem ez nem az én tisztem – visszanéztem Sehunra és egyre csalódottabb lettem.

- Lassan kezdtem bedőlni neked, és még el is néztem, hogy összejöttél vele… de ez a ma esti pillantás volt az utolsó csepp a pohárban. Gyere velem – kinyújtotta a kezét én pedig hezitálni kezdtem. Menjek, vagy maradjak? – Ha Neul! – fenyegetve éreztem magam. – Jobb, ha nem dühítesz fel. Gyere, mielőtt feltűnik a szülőknek – mondta, én pedig megfeszültem. Bocsánatkérően néztem Kaira, aki csak megrázta a fejét és biccentett, hogy menjek. Sehun türelme elfogyott, megragadta a kezemet és bevonszolt a nappaliba.

Amikor újra embertömegek vettek bennünket körül, Sehun hirtelen fesztelenné vált, ujjait átkulcsolta az enyémekkel, csípőjét az enyémnek szorította, majd oldalra nézett és futó csókot nyomott a halántékomra. A szívem eszeveszett ütemben dobogott, a fülemben lüktetett a vérem, kezem a gallérjára simítottam és remegő hangon kérdeztem meg.
- Mi volt ez az élőbb?
- Védelem.
- Elég sajátos módon tetted meg.
- Ha nem lépek fel erélyesen, őt választod – csalódottan eresztettem le a vállaimat. Könny borította el a szemeimet, amikor újra felnéztem rá, megenyhült, és óvatosan letörölte kibuggyanó könnyeimet. – Tudom, hogy nehéz helyzetbe hoztalak, de meg akartalak kímélni a későbbi bűntudattól. Itt van mindenki, Hana. Nem teheted ezt, most. Csak, ne most. Ne sírj. Hagyd abba, mert megsajnállak.
- Bocsánat – feleltem halkan és rekedten. Nem jutottak el hozzánk a beszélgetések és zene zajai, mert abban a pár percben csak ő volt és én. – Örültem volna, ha te érsz oda hozzám hamarabb. Nem tudom őt kizárni Sehun. Minden akaratomban az állt, hogy elküldöm és véget vetek ennek, de… - lehunytam a szemem és újabb könnyek csorogtak le az arcomon. – Nem megy – leheltem végül.
Nem válaszolt semmit, magához szorított és újra megcsókolta a halántékom. Hosszabb ideig időzött ajka a bőrömön, aminek kifejezetten örültem. Aztán pár perc múlva felszegtem az állam, szipogtam párat és magabiztos csillogással a szemeimben mentem oda a vendégeimhez, bemutatva minden családtagnak Sehunt. Amikor könnyes szemeimre vetődött a tekintetük, volt, aki tapintatosan kerülte a témát, de nem mindig volt ilyen szerencsém. Például Myung Dae és Minhee haragosan meredtek Sehunra, hogy mi az ördögöt művelt velem. Ő vállat rántott és kivonta magát a válaszadás alól.
- Volt egy incidensünk a teraszon… hármunknak – nyögtem ki, mire Minhee füttyentett, Myung Dae pedig elsötétülő tekintettel meredt rám.
 - Nyugi haver megvédtem – vetette oda Sehun, és továbbálltunk. Ha valaki még rákérdezett a szörnyű arcomra, Sehun elviccelte azzal, hogy mindig meghatódom, ha szerelmet vall.

Az este további részén Sehun egy pillanatra sem engedett el és jó volt, hogy támaszkodhattam valakire. Nagyrészt az exoval és a két legjobb barátommal időztünk, és beszélgettünk, Jongin csendes volt és folyamatosan engem bámult. Néha nevetett, ha kérdezték válaszolt, és szerintem rajtam kívül senki nem vette észre milyen szenvedély csillog a szemeiben. Az este gyorsan telt, és jól éreztem magam, vagyis megpróbáltam. Különösebb incidensek nélkül zajlott az este. Minheevel elmentünk a mosdóba este tíz körül. Ő hamarabb végzett és visszament a terembe, én pedig a ruhámba rejtett szilikont igazgattam, amikor nyílt az ajtó és Sehun lépett be rajta. Elvigyorodott, én pedig megforgattam a szemem és hátat fordítottam neki.
- Hagyd csak, jó az, ahogy eddig volt – legyintett, és nézett a tükörből. Dühösen néztem rá, a helyére tettem a cicimet, majd a hajamat simítottam hátra.
- Téged senki nem tanított meg arra, hogy nem illik ide bejönni?
- Ez egy családi ház fürdőszobája, nem egy hotel női mosdója – a francba igaza van.
- Akkor sem illik kopogás nélkül bejönni.
- Bocsáss meg – mosolyodott el.
- Miért vagy itt? – kérdeztem lassan felé fordulva.
- Mert beszélnem kell veled. Ez nem várathat tovább.
- Rendben, hallgatlak – nekitámaszkodtam az egyik mosdótálnak és figyeltem rá.
- Nem csinálhatjuk ezt tovább – rázta meg a fejét én pedig felvontam a szemöldököm. – Mindketten kedveljük egymást, igaz? – kérdezte, én pedig óvatosan bólintottam. – Vonzódunk is egymáshoz – nem kérdés volt, de ismét bólintottam. – Akkor hagyjunk fel a másodlagos kapcsolatokkal – megállt az ütő bennem. Meglepődtem, és ez látszott is rajtam. – Fáradt vagyok, Hana – mondta és leengedte a vállait. – Idegesít, hogy vissza kell fognom magam veled, mert ott van nekem… és amikor vele vagyok, bűntudatom van, hogy bántalak mindkettőtöket. Mérhetetlen módon bosszant, hogy kedveled Jongint, és bár megértem miért, véget kell vetnünk ezeknek.
- Miért most? – kibukott belőlem a kérdés, ő pedig zavartan elnézett rólam.
- Amikor ma megláttalak ugyanaz a gondolat fogalmazódott meg bennem, mint benned és Kaiban. Nem létezett senki csak te, és sürgető vágyat éreztem és érzek, hogy az ágyamba vigyelek – meglazította a nyakkendőjét, én pedig nyeltem egy nagyot. Nem hiszem el, hogy ma mindenki képes valahogyan meglepni és felizgatni. – Tudsz róla, hogy káprázatosan festesz? – lehunytam a szemeimet és próbáltam lehiggadni. Közelebb jött, hallottam a lépteit, a szemem továbbra sem nyitottam ki.
- Nem adhatod Jonginnak, Hana – suttogta egészen közelről. – Ígérd meg. Ígérd meg, hogy az enyém leszel – borzongató hangja volt az utolsó, ami teljesen eltökéltté tett és úgy bólogattam, mint egy félőrült. – Mondd ki – a hangja vágytól volt rekedt, felnyíltak a szemeim és láttam, mennyire közel vagyunk egymáshoz. Remegő kezekkel nyúltam felé és megszorítottam a zakója gallérját. Kifújtam a levegőt és ránéztem.
- Megígérem. De te is. Hagyd el azt a lányt – motyogtam, halkan.
- Megígérem – bólintott és elmosolyodott. – Hogy érzed magad? – ujjaival bőrömön időzött, a légzésem kissé szaggatottá vált.
- Még kérdezed? – nyekeregtem vissza, majd megköszörültem a torkom. Kuncogott, közelebb préselődött hozzám és megérintette a nyakláncomat.
- Szép lánc – nem feleltem rá semmit, és mire feleszméltem egy gyűrű foglalt helyet az ujjamon. – Viseld ezt eljegyzési helyett. Ezt tényleg én adom – ma nem volt rajtam az eljegyzési gyűrűm, talán csak megfeledkeztem róla, de most örültem ennek. Megnéztem a gyűrűt és mosolyognom kellett. Ezüst színű volt, közepén egy nagyobb gyémánttal, melyet sok apró kristály ölelt fel. Gyönyörű volt. – Isten éltessen sokáig, Ha Neul – mondta, éreztem a hangján, hogy mosolyog. Felnéztem rá, megfogtam a kezét és bólintottam.
- Köszönöm, Sehun. Gyönyörű.
Zavarban kellett volna éreznem magam? Lehet, de nem így volt. Néztem a gyönyörű szemeit, ő pedig rezdületlenül tartotta velem a szemkontaktust. Aztán megcsóválta a fejét, vigyorgott és az állam alá nyúlt.
- Egy nő sem őrjített még így meg – mondta és keményen szájon csókolt. Száját az enyémre szorította, megkapaszkodtam benne, mert a testével tolt és döntött, féltem, hogy elvesztem az egyensúlyom és a földön kötünk ki, ezért erősen markoltam a zakóját, aztán a nyakába fontam a karjaimat. Kinyitottam a számat, ő pedig benyomult a nyelvével. Ujjbegyeimmel táncoltam a tarkóján, aztán éreztem, hogy libabőrt hagyok magam után. Elmosolyodtam, és ő is. Megszakította a csókot, mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt. A homlokát az enyémnek döntötte, nem nyitottam ki a szemeimet. Megnyugodtam. Biztosra vettem, hogy betartjuk egymásnak az ígéreteinket. Sehun keze elkalandozott a testemen, bejárta a gerincem vonalát és a csípőmön állapodott meg hátul, a ruha kivágásába csúsztatta a tenyerét és úgy szorította csupasz bőrömet. Szinte már fájt, de éppen ez a nyers erő korbácsolta fel a vágyamat. Beharaptam az alsó ajkam, mutató ujjammal magam felé billentettem az állát és csókba vontam őt. Nem olyan keményen, mint ő, de szenvedélyesen csókoltam. Újra megdöntött, felnyögött, és alsótestét az enyémhez dörzsölte. Titkolhatatlan vágya ott meredezett a lába között, engem pedig elöntött a büszkeség, hogy ki tudtam ezt váltani belőle. A zakója alá nyúltam és úgy karoltam át a derekát. Jobb kezét kihúzta a ruhám kivágásából és sürgetve kapta el a combomnál az anyagot és rántotta fel. Rögtön benyúlt alá, végigsimított a combomon, átkarolta és felültetett az egyik szekrényre, ami alacsony volt, a fürdőszobai törölközőket tárolta. Segítettem felhúzni a ruhámat a térdemig, így szabadon tudtam átkulcsolni őt a lábaimmal. Felmordult, amikor ajkába haraptam, én pedig halkan kuncogtam a reakcióján.
- Esküszöm, bárhol szívesebben lennék most, mint itt – darálta el gyorsan, amikor elszakadt a számtól. Megnyalta az ajkait, és a fülcimpám vette a fogai közé. Beleharaptam az ajkamba, ujjaim utat találtak tökéletesre belőtt hajába, és szorosan tartottam őt a csípőjénél. Érzékien csókolgatta és nyalogatta a fülem körüli érzékeny bőrt, majd lejjebb csúszott a nyakamra és torkomra. Újra átkaroltam a nyakát és magamhoz húztam, olyan közel, amennyire csak lehetett. Visszatért az ajkaimra, és visszább vett a tempóból. Gyengéden csókolta párnáimat és simogatta a combomat. Ott tartottam, hogy eldobom az agyam és minden következetesség nélkül szerettem volna szétnyitni a lábam, és kész voltam, hogy elveszítsem a szüzességem a saját fürdőszobánkban, ötven ember között, akik a születésnapomat jöttek megünnepelni. Még ez a gondolat sem tántorított el, csak a kopogás az ajtón, ami közvetlenül mellettünk volt. Sehun csalódottan nyögött fel, nekem pedig kipattantak a szemeim.
- Jól vagy, drágám? Minhee azt mondta egy ideje már bent vagy – anyám aggódó hangja ébresztett fel az őrületből. Lelökdöstem magamról Sehunt, aki kuncogva lépett hátrébb, és megigazította az öltönyét, helyre tette a szerszámát, bár még így is lehetett látni, hogy eléggé… nos igen. Egy ideig meredten néztem őt, és amikor ezt észrevette csábosan felvonta a szemöldökét én pedig elpirultam. A számat törölgettem és a ruhámat cibáltam, amikor kinyílt az ajtó. Sosem fogom megtanulni, hogy zárjam kulcsra a rohadt ajtókat.
- Szia anya – vágtam egyenesbe magam, ő pedig megütközve nézett rám, aki meg volt ijedve, és Sehunra aki halkan kuncogott magában. Ezért még megölöm. Ő lezseren támaszkodott az előbbi mosdótálnak, és keresztbe tette a lábát, hogy több hely legyen a nadrágban az ő… tudjátok milyének.
- Jól vagytok? Kissé ziláltnak tűntök – kérdezte összevont szemöldökkel. Ziláltnak? Na ne mond… csak majdnem szexeltünk egyet itt gyorsan… - Mi van az ujjadon? – kapta el a kezemet, és nézte meg a gyűrűt.
- Sehun ajándéka. Jegygyűrű.
- Meseszép – mosolygott anyu őszintén Sehunra. Ő vállat vont, és odajött hozzám. Megfogta a kezem.
- Csak beszélgettünk, anyuka. Már megyünk is – mondta és puszit nyomott a hajamba. Anyám vonási ellágyultak, ahogy elmosolyodott. Előre ment, mi pedig követtük. Amikor visszamentünk a többiekhez, jócskán vigyorogtak és észrevették a változást kettőnk között.
- Hogy-hogy együtt jöttök? Hol voltatok és mit csináltatok fél órán át?
- Hana, én a fürdőben hagytalak – mutatott rám Minhee. Elkaptam róluk a tekintetem, és Sehunra hagytam a választ.
- Semmi közötök hozzá – ennél rosszabbat nem is mondhatott volna. Mindenki nevetni és tapsolni kezdett, én pedig elvörösödtem. Jongin megütközött arcára tévedt a pillantásom, és elöntött a szégyen. Biccentettem felé, hogy valamiképpen bocsánatot kérjek, rendezte vonásait és mosolyogva megrázta a fejét.
- Sehun, te állat! – lökte meg őt Baekhyun elmélyített hangon, aztán felnevetett.
- Nem történt semmi – idegesen a fülem mögé tűrtem a hajam.
- Aha, persze… Még – vetette oda Minhee. Gyilkos pillantást lövelltem felé, ő pedig tovább vigyorgott.
- Na jól van, gyerekek, tényleg nincs közünk hozzá – teremtett csendet Suho. – Úgyis mind tudjuk, mit csináltak ketten a fürdőben fél órán át. Duzzadt vörös ajkak, zilált haj, vörös tekintet… Övön alulra nem is merek nézni! – te szemét állat, megöllek téged is! Sehun nevetni kezdett és újra az ágyékához nyúlt, mire még hangosabb hahotázásba kezdtek, aztán nem bírtam tovább és belőlem is kirobbant a nevetés.