2015. május 25., hétfő

27. rész



Olyan szépet álmodtam. Nem akarok még felkelni. Pontosan ezt gondoltam abban a pillanatban, amikor éber lettem. Lassan kinyitottam a szemeim, még álombeli mosolyom függött az arcomon, amikor egy kócos hajú Sehunba botlott álmos tekintetem. Aztán rádöbbentem, hogy talán nem is álom volt, sokkal inkább emlékképek és felébredve folytatódik ez a bizonyos "álom".
A mosolyom kiszélesedett, boldogan ittam magamba az alvó Sehun lényét. Derékig volt betakarózva, az egyik karja lazán az én derekamra volt vetve, légzése nyugodt és egyenletes volt, kezemet a mellkasára simítottam, de azon kívül, hogy megmoccant, nem történt semmi. Közelebb araszoltam az arcommal az övéhez, mutatóujjammal simítottam végig orrán, majd az arcán. Hunyorított, majd kinyitotta a szemeit, amit azonnal vissza is csukott.
- Jó reggelt – suttogtam, mire újra megpróbálkozott azzal, hogy felébredjen. Válaszul halkan felnyögött és megdörzsölte a szemeit.
- Jó reggelt – súgta vissza, majd elmosolyodott. – Még meztelen vagy? – arcán mosolya kaján vigyorrá szélesedett, én pedig felnevettem.
- Mit gondolsz? Éjszaka, miközben aludtam felkaptam egy pizsit?
- Szóval igen? – továbbra is vigyorgott, keze a derekamról lecsúszott a testem intimebb környékére. Elkaptam a csuklóját és útját álltam.
- Ácsi, ácsi! Mire készülsz te kéjenc?
- Behajtom a jussom.
- Mit jelentsen ez a kijelentés? – olyan nemes egyszerűséggel mondta, mintha ez volna a világ legtermészetesebb mondata.
- Elég sokáig kellett türtőztetnem magam melletted…
- Kezdjük ott, hogy pár hete ismersz. Aztán folytassuk azzal, hogy körülbelül négy napja kedvelsz. Szerintem elég könnyen beadtam a derekam. Tegyük hozzá, hogy eddig is volt ágymelegítőd – elég rendesen forgattam a szemem.
- Te most forgattad a szemed? Kigúnyoltál? – hápogott, mint egy hal, mire szépen kinevettem, csókot hintettem az arcára és felültem, persze a takarót magammal húzva.
- Nem tudom mennyi az idő, de készülődnünk kell.
- Nünk?
- Ma van az esküvő próbája. Elfelejtetted? Ugyanis holnap feleségül veszel. Vagy ez is a homályba veszett?
- Mit mondhatnék, eléggé megrészegíted az embert – vont vállat ártatlanul.
- Hajjaj, kellett nekem olyan ellenállhatatlannak lennem – drámaian csóváltam a fejem, aztán Sehun két karja ölelt körbe hátulról.
- Akkor nincs idő egy kis huncutságra?
- De mohó lettél hirtelen – hátrafordítottam a fejem, hogy lássam őt, de a világ legártatlanabb nézését vetette be ellenem, amin csak nevetni tudtam. – Pihenni is hagynod kell engem – orrommal megérintettem az orrát, karjai szorítottak a fogásomon.
- Ráérsz pihenni később is – hangja rekedtesbe fordult.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet az éberen mászkáló anyám előtt szeretkezni Sehun – folytattam az ellenállást, egy pillanat erejéig tartotta a szemkontaktust, aztán sóhajtott egy mélyet és szorítása gyengült. – Jófiú – suttogtam és megpusziltam a száját. Bólintott egyet és megint sóhajtott.
- Kárpótolnod kell, remélem, tudod…
- Jaj, ezek a nyitott mondatok! Este a tiéd leszek, ígérem.
- Nagyon helyes – futócsókot váltottunk, aztán egyszerre keltünk ki az ágyból. Sehun szemérmetlenül járkált meztelenül a szobában, amitől kissé zavarban voltam, de próbáltam nem feltűnően bámulni őt. Így inkább a szekrényem felé somfordáltam és miután felvettem egy bugyit ledobtam a takarót a földre. A melltartóm helyére kerülése után néztem csak szét újra, Sehunon már volt egy bokszer de egyébként tétlenül sétálgatott. Felvettem egy halványkék ruhát, és gondoltam segítek rajta.
- Mi a baj?
- Nem találom a cuccokat, amiket magammal hoztam.
- Ott van a kanapén te hülye – biccentettem a szatyor felé.
- Na jó, téged néztelek – vallotta be, én pedig vigyorogva ráztam a fejem.
- Nem hiszlek el. Na, menjünk, tegyük rendbe magunkat – elsétáltam mellette, de ő azért még rácsapott a fenekemre. Halkan felsikítottam, leginkább a meglepettségtől, ő pedig harsányan kacagott rajtam.

A fesztelen és boldogság buborékoktól túlterjengő reggelünk után – ami magába foglalt egy mosolygós reggelit a családdal, akik persze sejthették, hogy feltétlen jókedvünk forrása nem egy éjszakai beszélgetés eredménye lehet, de nem tették szóvá, amit hálásan köszönök – külön útnak indultunk, hogy nem sokkal később a templomban találkozzunk. Páran megjelentek a bandából, a barátaim és anyuék, Sehun szülei és persze a nagyszülők vettek részt a próbán. Sehun csillogó szemei és az én levakarhatatlan mosolyom volt a bizonyítéka annak, hogy tényleg egybe kelünk és még akarjuk is. Jó, talán ha lenne szabad akaratunk, az időponton csúsztatnánk kicsit, de rendben vagyunk. A nagyszülők örvendeztek, és azt bizonygatták, hogy ők már születésünk előtt megjósolták ezt, és hogy az öregek megérzései mindig száz százalékban megbízhatók, így már az unokáikról kezdtek el fantáziálgatni. Erre természetesen kaptam Sehuntól pár mocskos kifejezést a fülembe, amin elpirultam, és ez kedves barátnőm figyelmét persze nem kerülhette el, de mielőtt kifaggathatott volna, megérkezett a pap, aki levezényelte a szertartást.

Zakatolt a szívem, remegett a kezem, úgy izgultam, mintha ez már a nagy pillanat lenne, pedig tisztában voltam vele, hogy ez még csak a próba. Komolyság lett úrrá a templomban, ha körbenéztem csak mosolygó arcokat láttam, de egyikük sem baromkodott úgy, ahogy percekkel ezelőtt. Vettem egy mély levegőt és visszafordultam a jövendőbelim felé. Apró mosoly függött arcán, szemei bátorítottak, biccentettem, aztán a pap darálni kezdte a szövegét. Nem viccelek. Tényleg sietett. Az ő szövege után elérkeztünk ahhoz a részhez, ahol ismételnünk kell szent szavait. Sehun fogta a kezem és hüvelykujjával simogatta a kézfejemet. Ez az apró mozdulat elég volt ahhoz, hogy bizonyosságot és bátorságot kapjak, a remegésem alábbhagyott, néztem őt és hallgattam az édesen pösze hangját, ahogy fogadalmat tesz. Mindenféle hezitáló erő nélkül ismételtem el én is az atya szavait, bár a nagy kérdést kihagytuk és a csókot is. Illetve nem voltunk még férj és feleség, mert azt a nagy publikum előtt fogjuk megfogadni, de a szívemben boldogság és a lelkemben nyugalom hatalmasodott el. Kézen fogva és nevetve léptünk ki az épületből, a srácok elrángatták Sehunt, mondván, hogy túl sok időt volt már velem és próbálniuk kell, engem pedig Minhee húzott magával, hogy kézbe vegyen. Anyuék még az utolsó simításokat egyeztették az esküvőszervezővel, leellenőrizték a ruhákat, helyszínt, ételt és stb., tehát minden stresszes dolgot kézben tartottak, nekem csak pihennem kellett és holnap szépnek lennem. A manikűr után Minhee megebédeltetett, mert ilyen jó fej, és természetesen időt akart nyerni kettőnknek, ahhoz, hogy kifaggathasson.
- Ne is merészeld tagadni, a vigyorod elárul – kezdésként megtette a vádaskodás.
- Nem tudom, mire gondolsz – rántottam vállat, és persze nem néztem a szemeibe.
- Hana… most komolyan, nem tudsz átverni…
- Csak kérdezz rá kerek perec, na – forgattam a szemeim és közben a húsom böködtem a villámmal.
- Szex-szagot érzek a levegőben, vagy nem? – nehéz volt nem nevetnem hangosan, így csak vigyorogtam és a szemem forgattam a kérdés hallatán.
- Közönségesebben nem tudtad volna megkérdezni?
- Na, döngettettek az éjjel, vagy sem? – kuncogott már ő is, aztán hirtelen abbahagyta és komolyabb hangnemre váltott. – Leszakította a virágodat? Elvette az ártatlanságod? Női éked megfosztásra került? – a színészi képességeim bevetve, beharaptam alsó ajkam és szemérmesen lesütöttem a szemeimet.
- Tudod, az éjjel… jézusom egyszerűen csodálatos volt – sóhajtottam végül, és amikor ránéztem kedves barátnőmre, olyan kaján vigyorral viszonzott, hogy rémisztő volt huzamosabb ideig nézni őt. – Ó, ezt ne, beteg vagy Minhee!
- Most miért? Minden mocskos részletet tudni akarok!
- Nem fogom kielemezni a szexuális életem…
- Ó, jézusom, azt mondtad szexuális élet, most már neked is van, ez annyira király! – kislányos izgatottsága megnevettetett, így nem tudtam rá haragudni.
- Van bizony.
- Nem fájt?
- Cseszettül.
- Megbántad?
- Isten ments!
- Elmentél?
- Mint a huzat!
- És ő?
- Óóó, határozottan!
- Ez az csajszi! – feltartotta a kezét, összecsaptuk a tenyerünket, aztán én önelégülten néztem magam elé, ő pedig elégedetten hümmögött. – Hiába, akinek van egy jó mestere…
- Csak nem magadra céloztál?
- Hát, ki másra?
- Azért ne szállj el magadtól – mosolyogtam elnézően, aztán enni kezdtünk végre. Viszont csak pár percig bírt csendben maradni.
- Este megünnepelünk, remélem tudsz róla. Leánybúcsú meg ilyesmi.
- Ó, ne már… kiket szerveztél be?
- Csak pár embert… Te, én, a szomszédom, meg Amerikából pár barátod.
- Most komolyan azért iderepülnek?
- A lagzin is itt lesznek.
- Hihetetlen vagy.
- Mondj valami újat – vont vállat, aztán az ételébe feledkezett.

A kellemes ebéd után, kiléptünk az étteremből, és ott várt rám Sehun az autójának dőlve, napszemüvegestől, keresztbe font lábakkal, mint egy istenverte filmsztár, akitől megremeg a gyomrom és kiugrik a szívem.
- Ki ez a jó pasi? – suttogta nekem Minhee, mire halkan felnevettem.
- Azért engem is meglep, milyen helyes néha…
- Jó szexet nektek! Este tali!
- Minhee! – förmedtem rá, de a nevetésem nem tudtam visszatartani.
- De, most komolyan. 8-9 körül fel akarlak venni és leitatlak, mint a kutya.
- Jól hangzik! – kacsintottam rá, nyomtam egy csókot az arcára, majd elindultam Sehun felé. Amint észrevette, hogy közeledem, ellökte magát az autótól, levette a napszemüvegét és mosolyogva sétált felém. Amikor találkoztunk, röviden és szolidan megcsókolt, átkarolta a derekam és a kocsi felé vezetett. Mindenféle szó nélkül ajtót nyitott, besegített, rám zárta az ajtót, majd ő is elfoglalta a helyét a volán mögött.
- Nagyon udvarias lettél hirtelen.
- Ne szokd meg – felelte, én pedig szó szerint kacagtam.
- Mindjárt gondoltam. Kamerákat láttál a közelben?
- Nem is egyet. De egyébként is élvezheted a kedvességem.
- Ó, milyen nagylelkű vagy – affektáltam és végigsimítottam az arcán. – Nem is tudom mivel érdemeltem ki.
- Hát… - a mondatot nyitva hagyta, és végigmustrált, hogy érzékeltesse, mivel is érdemeltem ki a kedvességét.
- Te kis mocsok – csaptam rá a karjára, mire vigyorogni kezdett. – Hova megyünk?
- Haza.
- Hozzám, vagy hozzád? – kérdeztem és közben bekötöttem a biztonsági övet.
- Hozzánk – nézett újra rám, a szívem dobbant egy nagyot és éreztem, hogy a vér az arcomba tolul.
- Akkor hozzánk – suttogtam, és próbáltam elhessegetni a meghatottság érzését. Meg is volt erre a megfelelő téma. – Ja, igen. Minhee szerint azért jöttél elém, hogy szexeljünk – félvállról vetettem oda a mondatot, mert egy: nem is gondoltam komolyan, mert kettő: nemtörődömnek akartam tűnni. Nem akartam, hogy azt higgye totál rápörögtem a témára, és ha tehetném, éjjel-nappal csinálnám. Pedig de. Viszont Sehun szótlansága gyanús volt.
- Most ne már! Komolyan szexelni viszel?
- Most miért, este egyikünk sem fog ráérni – mentegetőzött.
- Jézusom, de férfi vagy! – háborogtam félig komolyan, és karba tettem a kezem. – El sem hiszlek.
- Ne légy már ilyen. Kaptam belőled egy kis kóstolót, az tudod mennyire elég? Annyira, hogy eddig bírjam. Amint leállítom a motort, neked fogok esni és még a lelket is kicsókolom belőled. Meg mást is fogok még csinálni, de nem akarom, hogy beindulj, mert még messze vagyunk.
- És a kocsiban fogjuk csinálni? – incselkedő hangra váltottam, mert nem mondhatom, hogy nem volt rám hatással az, amit mondott.
- Ha továbbra is így nézel rám, isten bizony félrehúzódok, Hana – mellesleg főúton voltunk, ahol hemzsegtek az autók.
- Rajtam ne múljon – emeltem fel a kezeim, de merem állítani, hogy a huncut csillogás a szememből nem tűnt el.
- Tegnap még szűz voltál, most meg kocsiban akarsz dugni… nagy lépésekben haladsz, mondhatom – csóválta a fejét és még sóhajtott is egyet. Oldalról rápillantottam és úgy gondoltam ezért a kijelentéséért hergelem egy kicsit. A kezem a combjára csúsztattam, én magam is közelebb hajoltam hozzá, és megcsókoltam a nyakát. Ujjaim feljebb araszoltak a combján, mire megugrott egy picit.
- Most meg balesetet okozol, remek, az oltárig el se jutunk, mert megölsz mindkettőnket – feszült hangja rejtette a humort, de a vágyat nem tudta.
- Nem halunk meg, mert biztos kézzel fogod a kormányt – susogtam a fülébe, majd fogaimmal megkarcoltam a cimpáját.
- Nem sokáig, komolyan ne csináld ezt!
- Micsodát? – mutatóujjam fel-le járt a belsőcombján, idegesen rángatta a lábát, hogy eltűntethesse a kezemet az útból.
- Fel akarsz izgatni, hogy aztán feszülő nadrággal üljek még itt huszonöt percig. Komolyan mondom, az őrületbe kergetsz. Ha hazaérünk, megbüntetlek – felelte komolyan, én pedig megcsókoltam az állkapcsát.
- És hogyan?
- Van pár módszerem, hidd el! Vissza a helyedre! Nyomás – jobb kezével elhessegetett magától, nevetve ültem vissza eredeti helyemre, ő pedig felsóhajtott és megigazította a nadrágját.
- Szorult helyzet? – ingereltem továbbra is, mire elnevette magát.
- Hana, tényleg nem vagy semmi – jobb keze könnyedén siklott fedetlen combomra, és tudtam, hogy bajban vagyok, mert a ruhám rövid, harisnyát nem húztam, a bugyim pedig nem jelent számára akadályt. – A büntetésed már most megkezdem – mormogta, aztán ujjai bugyim elejéhez siklottak és gyakorlott mozdulatokkal kezdett ingerelni. A lábaim automatikusan nyíltak jobban szét, a felsőtestemet megemeltem, és vettem egy mély levegőt. Minden érintés újnak számított, mindenre hiperérzékeny voltam, és irtó hamar benedvesedtem. Nem fűzött hozzám megjegyzéseket, csak izgatott, néha benyúlt a bugyim alá is, de többnyire kívül maradt. Amikor már kezdtem volna teljesen átszellemülni és lehunyni a szemeimet, megszakította a mozdulatsort, elemelte a kezét tőlem, hagyott pihegni és nyugtalanul fészkelődni, miközben lenyaldosta ujjairól a nedveimet.
- Én nem voltam ilyen kegyetlen…
- Én viszont így játszom szívem – boldogan mosolygott aztán gyorsan megcsókolt, majd visszafordította figyelmét az útra és az autókra. Kicsit duzzogtam, meg kell hagyni, de azzal, hogy nem szóltam hozzá próbáltam túltenni magam rajta és lenyugodni, illetve nem akartam további kis kalandokba bonyolódni, amíg haza nem érünk. Így is elmúlt délután négy és nem sok időnk volt együtt. Bár arra ott lesz az egész életünk ugyebár.

Nem sokkal később megérkeztünk, és amikor kiszálltam, Sehun pillanatokon belül ott termett és meglepetésszerűen támadt le. Átkarolta a derekam, magához rántott és megcsókolt. Nem finomkodott, az alsó ajkam vette ostrom alá, nyelve szinte a torkomig hatolt, olyan heves volt, hogy a hátam meghajlott és a kocsi támasztott meg. Nem győztem őt viszonozni, bár iszonyú szexi és izgató volt az, ahogyan csókolt. Beszívta az alsó ajkam, aztán amikor elengedte gyengéden megharapta és meghúzta, amivel az őrületbe kergetett. Amikor a nyakamra siklott le, elindultunk a bejárati ajtó felé, aminek kódját sikeresen beírtam elsőre, így pár percen belül, már az előszoba falának szorítva találtam magam. Sehun nem sokáig tétlenkedett, rövid idő múlva a kanapén feküdtem, ő pedig felém tornyosult és szüntelenül csókolt. Keze a testemen kalandozott, próbálta felfelé simogatni a ruhámat, de az, hogy hanyatt feküdtem nem könnyített a helyzetén.
- Mi lenne, ha szintet lépnénk? – kérdezte egyszer csak.
- Húú, vedd le a felsőd – mondtam szemöldök vonogatva ő pedig vigyorogva bújt ki a felsőjéből és dobta mellénk. A heves csókcsata közepette eszembe jutott, hogy Baekhyunnak lakhelyet biztosítottunk egy pár napra, és hát feltűnt a hiánya. Így, amikor Sehun szabadon engedte az ajkaimat, és áttért a nyakamra, lassan körbekémleltem és hangot is adtam a furcsa érzéseimnek.
- Te figyelj már… Baekhyun hol van? – kuncogva emelte fel a fejét és nézett a szemeimbe.
- Finoman szólva, hazahajtottam. Úgy érzem, hogy felesleges harmadik lett volna itt.
- Igen, persze és beszéltél vele?
- Mármint miről?
- Arról, hogy felvállalja-e végre az érzéseit Chanyeol iránt? – a kérdésem kicsit zavarba hozta, mert elengedett és felült. A tekintete is zavarttá vált és krákogott egyet. – Most mi van, ne mondd nekem, hogy homofób vagy – forgattam a szemem. Semmi bajom a melegekkel, ugyanolyan jogokkal élnek, mint az átlagemberek.
- Nem, nem vagyok. Nem erről van szó. Egyébként nem lelkiztünk. Pasik vagyunk, mi nem szoktunk Hana.
- Faragatlanság. Tudod nagyon jól, hogy miért volt szüksége egyedüllétre, igazán megkérdezhetted volna, hogy érzi magát – újabb szemforgatás, felálltam és a konyhába mentem, hogy igyak valamit. A hűtőben nem volt semmi, csak víz és sör (hogy került az oda nahát?), így ittam egy kevés vizet. Sehun utánam jött és átkarolta a derekamat, a fejét pedig a vállamra hajtotta.
- Ne mondd, hogy ezért megharagudtál rám…
- Jaj, nem, dehogyis, csak szomjas voltam. Kérsz valamit? – éreztem, hogy megrázza a fejét így csak folytattam. – Egyébként jobban ismeritek egymást, mint én titeket, ezért úgy intézitek a dolgaitokat, ahogyan jónak érzitek, ezért nem szólok bele. De legközelebb kérdezd meg, hogy van.
- Akarod, hogy felhívjam? – sóhajtása egyértelmű fejhajtás volt az akaratom előtt, ami meg kell hagyni, tetszett, de nem akartam, hogy tudja ezt. Lehet, hogy nincs is tudatában annak, hogy máris úgy viselkedik, ahogy a legtöbb férfi egy nővel: alkalmazkodik.  
Így a kérdésén csak nevettem, megfordultam az ölelésében és arcon csókoltam.
- Néha nagyon édes tudsz lenni – csóváltam a fejem, aztán újra megcsókolt, és igazából ott folytattuk, ahol abbahagytuk.

Aztán a következő egy órában már nem nagyon beszélgettünk, maximum nevettünk, mert folyton kizökkentett a vicces beszólásaival, de nagy átlagban csak a sóhajaink és nyögéseink törték meg a csendet. Kezdtem nagyon megszokni és megkedvelni azt az érzést, amikor Sehunra gondolok. Már eldőlt, hogy többet érzek iránta, mint puszta megszokás, barátság meg pláne. Nem merem kijelenteni, hogy szeretem őt, mert korainak érzem, de ha őszinték akarunk lenni, nálunk minden korai. Pár nap valós együttlét után lefeküdtem vele, amit elképzelni sem tudtam volna két hónappal ezelőtt, az érzéseim olyan hirtelen fordultak meg iránta, hogy nem is emlékszem arra a pontra, amikor gyűlölködésből szeretet és törődés lett. Elkezdtem bízni benne. Összekötöm vele az életem. És izgatott vagyok miatta. Nincs bennem félelem, csak öröm és nyugalom. Pár nap alatt… megforgatta a világom, és nem bánom. Nem hittem, hogy ilyen történhet az emberrel, azt gondoltam ez mind csak a vásznon és a könyvekben fordul elő, de most részese lettem valami ilyesminek, és szeretek sodródni az árral.

Mindemellett a szex vele valami fantasztikus. 
                                                    
__________________________________________________________________________________
Hát.. Hát... tudom, egészen hihetetlen, hogy én itt felbukkanok, nem is tudom pontosan mennyi idő után, és ha őszinte akarok lenni, akkor nagyon restellem a dolgot, és rég nem arról volt szó, hogy komment hiány és stb. 

Nálam is zajlik az élet, a blog, a kpop, és körülbelül minden az életemben háttérbe szorult, és rájöttem, hogy nem tudom egyszerre csinálni a dolgokat. Aztán el is felejtettem lassan, és a kedvem is elment az egésztől. Nem tudom hányan tudjátok rólam, de én Borsod megyében élek, itt Miskolcon jártam egyetemre, igen, múlt időben, nem, nem azért, mert elvégeztem. Én, nagy bátran iskolát váltottam, felköltöztem Budapestre és azóta az ELTE bölcsészkari, médiaszakos hallgatója vagyok. Ez február óta van így. Az életem kiegyensúlyozottabb, kevesebb bennem a feszültség és stressz, mondhatni megtaláltam a helyem és boldogabb is vagyok. Itt jön képbe az írás, hogy hiányzik. Így felnéztem az oldalra, láttam, mennyien kommenteltetek a kis kitörésem alatt és erőt vettem magamon. Igaz, hogy hetekkel ezelőtt kezdtem el írni, és nem lett egy nagy durranás, viszont elkezdtem. Nem tudom mikor lesz következő de biztosan nem kell rá ennyit várni. Júniusban EGY RAKÁS, HALOM, RENGETEG, CSOMÓ, NAGY MENNYISÉGŰ hét darab vizsgám lesz, szóval elég húzós lesz a következő hónapom már elsején vizsgázom is XD szóval nem sok nyugtom lesz. De Júliusban beindulok. Ez a rész szolgáljon ígéretül. 

 A KÉPEK MEG CSAK OH GOD MÉG MINDIG HELYES ÉS IMÁDOM ÉS CSODÁLATOS!!!!

Köszönöm, ha végigolvastad a mentegetőzésem. :'D
Csókolok mindenkit, xxxx

37 megjegyzés:

  1. Igen, igen, igen! *-* megérte ennyi ideig várni! :) nagyon örülök neki, hogy folytatod! :) imádom ezt a részt, ahogy a többit is!:3
    sok sikert a vizsgáidhoz és írj minél hamarabb, minél többet ^^ (sose voltam a szavak embere, szóval ne haragudj, hogy csak ennyit tudtam írni.-. A lényeg, hogy a blogod fantasztikus! Az egyik kedvencem ❤)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia L.Joe! (Mellesleg ő a kedvencem, abból a csapatból xd)

      Nem haragszom, dehogyis, épp ellenkezőleg, ennyi nekem bőven elég, hogy lássam, itt vagy, nem felejtettél el és vártál rám. Nagyon szépen köszönöm, igyekszem összeszedni magam. :)

      Köszönöm még egyszer :)

      Törlés
  2. Örülök hogy jól vagy, és hogy írtál. Kitartás a vizsgákhoz.❤ Várom a folytatást.^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy elolvastad és írtál és kitartok. Vagyis, próbálok. :$
      Köszönöm tényleg. :*

      Törlés
  3. Kedves Adrienn!

    Nem hittem a szememnek mikor megláttam, az oldal tetején a "27.rész" feliratot a "Just a little freak-out" helyén. Azóta is meg van nyitva a blogod a telefonomon, és mit is mondhatnék, megérte várni :D Már hihetetlenül hiányzott. Nagyon örülök, hogy folytatod! *-* Kíváncsian várom a kövi részt!

    A vizsgáidhoz pedig sok sikert! ^^

    _brigi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia _brigi! :)

      Tudom, tudom, hihetetlen vagyok :"D Meggyűlt a bajom a folytatással, de végül megszületett, és reménykedtem abban, hogy tetszeni fog nektek. Köszönöm szépen, hogy írtál és vártál reám. *-*

      Köszikösziköszi ^^

      Törlés
  4. Amikor megnyitottam a bloggert, az olvasnivalók listáján rögtön megpillantottam az új részt, és... egyszerűen nem hittem a szememnek. Szívinfarktus közeli állapot. Iszonyatosan megörültem, elmondani sem tudom, mennyire, és jaj, te lány, hiányoztál. Olyan megnyugtató és ugyanakkor izgalmas volt téged újra olvasni! Alig várom már a folytatást.
    Egyébként sok sikert a vizsgáidhoz, szurkolok! :)♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? Ugye? UGYE?? Én ilyen érzésekkel ültem le írni. Nagyon nem tudtam hova tenni a gondolataimat, aztán kb. a harmadik oldalon kezdtem el belelendülni.
      Irtó jól esik a szívemnek-lelkemnek, hogy nem felejtettetek el, egyes emberektől ez megsokszorozódva értendő (te vagy az egyik :3) és, az, hogy hiányoltál szinte meghat. :)

      Nagyon köszönöm, mellesleg olvastam minden részed, és mindegyik csodálatos, de a kommentírás sem ment az utóbbi időben, bocsánat, a legközelebbinél már hallatom a hangom egy kicsit. :)
      Köszönöm ♥

      Törlés
  5. Végre! Új rész! Szinte el se hiszem! *o* Nagyon-nagyon szépen köszönöm, hogy folytatod! :) Tudd meg, hogy imádom, nem is... I-M-Á-D-O-M!!!! a blogodat! \(*o*)/ <3 Az új rész pedig... Hát lassan lefolyok itt a székről! :D Sehun annyira, de annyira ki fog egyszer nyírni, hogy az már száz! xD Folytasd minél előbb! A vizsgákhoz pedig egy hatalmas kalappal! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa! :)

      Végre szakítottam újra időt, hogy válaszolgassak, így hajnali egy tájékán, szóval ezer bocsánat a kései válaszért. :)

      Köszönöm, hogy imádod, hogy vártál, hogy emlékszel, hogy hűséges voltál és vagy, borzasztó mélyen érint, mennyien velem vagytok, és kezdem azt hinni, hogy nagy butaság volt azt gondolnom, nincs már senki, akit érdekelne ez a történet. :$
      Ezer köszönet, hálás vagyok nagyonnagyonnagyon!!!! <3

      Törlés
  6. Na, itt vagyok, már vagy három órája megnyitottam a blogot, de eddig bajlódtam a kommentírással. Egyébként nem tudom, hogy minek írsz mindig mentséget, mindig mentegetőzöl, pedig igazán nem kelleneXD Oké, ez most rohadt hosszú kihagyás volt, és megértem, hogy elnézést szerettél volna kérni az olvasóidtól, de minek a mentegetőzés.

    Egyébként én nagyon örültem, hogy velem megosztottad ezt a kis háttérinformációt, hogy újra lesz rész. Bevallom, irigy vagyok rád, hogy ilyen olvasóid vannak, akik ennyire hűségesek, hogy ennyi idő után sem hagytak téged cserben. Ezért te se hagyd őket cserben most már soha. Meg engem se. MERT EZ OLYAN HOSSZÚ KIHAGYÁS VOLT, hogy komolyan elfelejtettem részeket, de nem elevenítettem fel olvasással, mert utána egyből beugrott.

    A másik meg: hát én újra szerelmes lettem Oh Csodálatos Sehunba. Olyan felemelő vele ilyet olvasni, mármint ha a karaktert nézem. Olyan jól áll neki, mert amúgy minden jól áll neki, de az ilyen jellem különösen. Nagyon szeretem ezt a nyomit, igen. DE JONGIN HOL VAN. Csinálj valamit, nem lehet egy részt írni Kim Szexi Jongin nélkül, nekem szükségem van rá, ő életem palija:D Egyébként hogy valaki jól leszóljon téged, ezért én majd most jól megmondom a tutit. Látszik azért, hogy kijöttél a gyakorlatból. Legalábbis ami ezt a történetet illeti. Sokkal rövidebb, mint a többi fejezet, több benne a párbeszéd is, pedig rád inkább a leíró részek voltak jellemzőek, meg számomra a párbeszédben is akadtak furcsaságok, amiket szerintem egy ember nem mondana. Ezektől függetlenül örülök, hogy visszatértél, mert tényleg hiányzott a történet, meg minden. MEG AMÚGY ÍRHATNÁL MAJD EGY BAEKYEOL EXTRA FEJEZETET.

    Ez kellett már nekem, úgyhogy hozd a folytatást, teeeee ;;

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szevasz testvér!

      Na, szóval, a mentegetőzés azért van, mert komolyan jobban esik a lelkemnek, ha tudják az emberek mit miért teszek és miért történik úgy, ahogyan. Sosem volt kenyerem, az, hogy csak feldobjam a részt, aztán jól van. Na, jól van, hazudok, mert ezt a blogot önkényesen úgy kezdtem el, hogy semmi magyarázatot nem fűztem a részekhez, mert azt megtettem a facebook csoportban, de az internetes blogolás valójában "naplóírás" és mindig késztetést éreztem, hogy megosszam az életem darabkáit a részek előtt, vagy után. Pláne ha nem írok kilenc hónapig. :/ :$

      Aztán: ki mással oszthatnám meg, most őszintén? Nekem nincsenek írós friendjeim, mint neked, mert ha nekem valaki kedves a szívemnek innen az Orsi, de vele csak kommentviszonylatban vagyok, nem tudom miért egyébként. Adél ás a többiek lemorzsolódtok, amit szintén nem értek. Aztán, te az életem része vagy, ha akarod, ha nem, ha akarom, ha nem. :)
      Szóval, engem lepett meg a leginkább, hogy mennyien reagáltak a facebook posztodra, és magára az itteni bejegyzésemre. o.o Nagyon nagyon nagyon megható élmény volt. :)

      Igazából már kissé elveszettnek érzem azt a Sehun karaktert, akiről mindenki beszél és kezd nyomás nehezedni rám, hogy mindent úgy alakítsak, ahogyan emlékeztek rá, de ezzel persze nincs is baj, meg nem meglepő egy több, mint fél éves kihagyás után - szégyellem, igen - de rájöttem időközben, hogy Sehun nekem örökre ilyen marad, és ha évek telnének el, akkor is meg tudnám ilyennek formálni, so don't panic! Jongin kimaradt a részből, és amikor írtam még csak ESZEMBEN SEM VOLT! Erre varrjál gombot... hiiihhetetlen!
      Furcsa lesz ezt mondanom, de a harmadik vagy második oldalnál már belelendültem és olyan volt, mintha nem hagytam volna soha abba. Csak néhol el kellett gondolkodnom, hogy ne írjak le olyan dolgokat, ami a történet vezetését illetően butaság lenne. Egyértelmű, hogy nem emlékeztem arra, milyen napokat írunk, mennyi van hátra az esküvőig, de visszaolvasni nem volt erőm, mert ha azt elkezdem, akkor az írást hagyom abba, így inkább kockáztattam néhány dologban. Párbeszéd igazából szándékosan került a történetbe: mert csak úgy jött, meg muszáj volt beszélniük egymással, meg mindenki mással.
      A végét, nagyon hirtelen zártam le, mert... én minden részt úgy zárok, hogy van egy megérzésem, hogy ezt, itt, most, békén hagyom. Amikor leírtam a záró mondatot, valamiért ütősnek éreztem, meg poénosnak, aztán valahogy minden további gondolat kirepült a fejemből és csak gyorsan meg akartam osztani. A hosszával nem törődtem, mert örültem, hogy visszatérhetek, így amikor feltettem, tudatosult bennem, hogy ez CSAK hat oldal, HAT, 6!! Hozzám képest tényleg baromi kevés, de valahol el kell kezdeni megint. ^^,

      A BAEKYEOL JELENET MEGLESZ ÉS MAYBE 10.-E KÖRÜL, CSAK MERT, ÉS MÉG MAYBE A KÖVETKEZŐ RÉSZ IS AZ LESZ. :D

      Csókszi ˇˇ

      Törlés
  7. Uristen...vegre♡♡ mar ugy vartam hogy legyen folytatas nagyon jo lett :))
    Es sok sikert a vizsgakhoz! :*

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Először is Üdv az ELTÉn, azt hiszem nem jártál rosszul vele, mondhatni minőségi váltás volt, remélem nagyon jól érzed majd itt magad (persze csak ha vége a vizsgáknak, addig szívás) :D
    Őszintén szólva nem szeretnélek komment nélkül hagyni, ugyanis (nem kis késéssel) most elolvastam visszamenőlegesen a bejegyzéseket - mert hogy valamiért kb. egy fél éve nem nagyon olvasok. Semmit. Kivéve persze Vivien művésznőt - mindketten tudjuk, hogy miért. :) Aztán amikor láttam a frissítést, elgondolkodtam, hogy furcsa, régen láttam már új részt itt. Aztán amikor felléptem, eszembe jutott, hogy ezt a ficit mennyire szerettem olvasni :)
    Bár Sehunt nem kedvelem (bocsánat érte, nem tudom miért), de mint karakter, el kell ismernem, hogy nagyon jó :) félreértés ne essék, még mindig Jongin párti vagyok :D de jók a párbeszédek Sehun és Hana között, szeretem ahogy évődnek egymással, élvezetes a feszültség közöttük. Ugyanilyen izgalmasak a mellékszálak is, kíváncsi vagyok mi lesz a Baekyeol párossal és persze JONGIN.... megintcsak :D
    Szóval örülök, hogy visszatértél, remélem, hogy most már minden rendben és tudod majd folytatni :) Kevés az igazán jó író, kérlek ne lépj ki soraikból, mert nem lesz mit olvasnom :)
    Köszi, hogy ÚJRA olvastam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na jó, ezt nem hagyhatom szó nélkül, mert borzasztóan jólesik, hogy ezt írod. Annyira köszönöm♥ Én sem olvasok már, csak egy-két embert, de te mindig közöttük leszel, mert egyszerűen csodállak és felnézek rád.

      Törlés
    2. Bár már Vivi válaszolt, az nem olyan, mintha én tettem volna meg, szóval itt vagyok. :))

      Először is: köszönöm szépen. :) A Miskolci egyetem is nagyon jó, minden kar és szak, kivéve a szabad bölcsészet, ami boldogság helyett csak keserűséget adott és életértelmevesztést, így inkább a váltás mellett döntöttem és tényleg élvezem és megtaláltam a helyem, csak iszonyú nehéz ismerősöket szerezni, mert ez nekem sosem ment, mindig hozzám jöttek oda, nem fordítva és így még kissé elveszett vagyok. Mindenkinek megvan már a maga köre és betörni egybe szinte lehetetlen. Egy lánnyal közösen váltottunk, aki a barátnőm szóval így jól vagyunk ketten, de piszkosul nehéz, hogy senkit sem ismerünk. :'D Na, mindegy, majd változik ez idővel, gondolom, remélem ^^

      Mondanom sem kell, megtisztelő, ha rájön az ember, érdemes tartják a történetét olvasni. Abszolút megértelek, én már nem vesződöm azzal, hogy blogokat és feltörekvő írókat keressek, nem olvasok senkit, csak két embert, Vivient és Orsit, de egyébként időm sincsen rá. Ha Vivi ajánl valamit és valakit, annak nekiesem, de általában komment hagyásra sincs időm, kicsit megbolydult az életem. Szóval, az, hogy engem olvasol, nagyon jól esik a lelkemnek és köszönöm szépen. :)

      Annak ellenére, hogy kihagytam kilenc kemény hónapot, nagyon sokat gondoltam a történetre és annak folytatására, számtalanszor nyitottam meg a Wordot és azzal a lendülettel zártam is be, mert képtelen voltam leírni a gondolataimat, de az említett mellékszálakra sokat gondoltam. A Jonginossal vagyok gondban, mert két félét képzeltem el, és még mindig nem jutottam dűlőre egész pontosan, mi is fog történni vele, meg általa. De rajta vagyok az ügyön. :)

      Köszönöm, hogy nem hagytál itt komment nélkül, jól esett olvasnom a szavaidat, köszönöm még egyszer. :):)

      UI.: Aztán ha végre lélegzethez jutok elolvasom az írásaidat, ígérem. :)

      Törlés
  9. Fantasztikus rész lett *.* Tegnap találtam rá erre a ficire és már kiolvastam. Imádom :D siess a kövivel

    VálaszTörlés
  10. Szia :)
    Annyira, de annyira boldog vagyok és örülök, hogy megörvendeztettél minket a folytatással :) Éreztem, hogy ezt a történetet nem fogod félbehagyni, mert vétek lenne. Úgy szeretem, ahogy írsz és bár véleményem szerint rövidebb lett a megszokott maratoni hosszúságú fejezetektől, nem panaszkodok. Sehun és Hana a legkedvesebb fanfictionös párosom, annyira összepasszolnak és édesek :) Nem egyszer azon kaptam magam,hogy kerestem Sehun melett a menyasszonyát és miközben őt néztem azon gondolkodtam, mi lehet Hanával. Többször abban a hitben voltam, ők tényleg együtt vannak :D Most meg minden boldog és én nem akarom, hogy ezt tönkre tegye Jongin vagy Luhan, pedig valamelyikük vagy mindkettőjük bele fog rondítani a dolgokba. "Vicces",hogy pont Sehunnak mondta Hana a homofób dolgot, akarom is meg nem is a dolog kiderülését, de félek mi lesz Hana reakciója. Mellesleg örültem, hogy Jongin nem szerepelt, szeretem őt viszont itt rühellem :D Szeretem és olvasni fogom még remélhetőleg sokáig a történetet, annak ellenére is, hogy nem vagyok már akkora EXO fan. A fiúkat még mindig szeretem, de nekem a két tag elvesztése után már nem a régi a csapat és sajnos az új album is csalódás volt számomra. Egyedül a Call me baby és a Play boy tetszett.
    Sok sikert a vizsgáidhoz, és izgatottan várom a folytatást. Sok puszi <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)

      Egyszerűen boldog a lelkem, hogy ennyien így gondoltok rám, és egyre jobban bánom a hosszú kihagyásomat és szeretném megígérni, hogy többet nem lesz ilyen. :)

      Mióta olvastam a kommented, néha nekem is eszembe jut, hol van Sehun mellől Hana, aztán rádöbbenek, hogy csak a kommentedre asszociálok és jót mosolygok az egészen. Azt hiszem ennél nagyobb dicséret nem is igazán kell, mert egyszerűen magába foglal mindent. Én is tudtam, hogy nem fogom befejezni, túl sokat "vesződtem" az írásával, és túl sok élvezetet nyújtott ahhoz, hogy csak úgy hagyjam a levegőbe lógni. Nem tehettem meg a történettel, veletek és magammal.

      A homofób említésére naggggyon szánt szándékú volt, és Hana az előzőekben is ejtett már el ilyen kis morzsákat, ami által Sehun feszenghet, mert egyszerűen ezek annyira kézenfekvő eszközök, amikhez nem lehet nem hozzányúlni.
      Nagyon örülök annak, hogy a rajongásod csökkenése ellenére - én a zenééikért egyre inkább oda vagyok amúúúgy - az én sztorim szeretve maradt és olvasni fogod. :)
      Az EXO az nekem valahogy bevésődött, belém ivódtak, nem rajongok értük vészesen, nem mentek le róluk képeket, nem nézem a klipjeiket egész nap, nem nézem a showműsoraikat, csak hébe-hóba, viszont minden zenéjüket szeretek, kivéve, amiket nem. Az album maga olyan, hogy szerintem többszöri hallgatásra szorul, bár nekem elsőre a Hurt volt a kedvencem, és az is maradt.
      Amikor a két tag elment, engem nem rázott meg. A kínai vonal nekem sehogy sem pászolt sosem, nem is szerettem, amikor mandarin nyelven szólaltak meg, meg énekeltek, Luhan egy idő után átfordult utált tagba, ugye a HunHan megszűnt és én hiszem, hogy Sehun és Luhan között valami mély vita folyt amiért eltávolodtak egymástól. Kris mindig semleges volt számomra. Szóval nem hatottak meg.... Tao nem szerepel a Love me right c. klipben nem igazán értem mit jelenthet ez, de olvastam valahol a pletykákat, hogy ő a következő távozó tag. Egyedül Yixing tart még ki. Nem tudom mi van az Sm-mel, biztosan másként bánnak a kínai tagokkal, mint a koreaiakkal. :/
      Na, elkanyarodtam, bocsi. :D

      Szóval KÖSZÖNÖM és HÁLÁS vagyok, csókollak. <3

      Törlés
  11. OMG! Én ezt most el se hiszem!!! ♥ Nem gondoltam volna, bár titkon reménykedtem...Most megyek is olvasni.
    És örülök, hogy most már jól vagy, sok sikert a vizsgákhoz! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem hiszem el, hogy mindenki itt van és olvas engem továbbra is.
      Könnyekig hatódom. :')
      Köszönöm <3

      Törlés
  12. Szia Adrienn

    Szoval, meglattam ezt a fejezetet kint a csoportban, es a cime egybol megtetszett ezert napokkal ezelott el kezdtem olvasni legelolor csak annyi zavaro tenyezo volt, hogy csak most ertem ide. Nagyon nagyon pozitiv velemennyel vagyok ezzel a tortenettel kapcsolatban, sot mondhatni rajongok ezert. Jo, ez mar tulzas, de nagyon jo iro vagy. Elolvastam azokat a bejegyzeseket amikor kicsit kiakadtal es ezert gondoltam nem hagylak cserben, es irok velemenyt.

    Szoval, a tortenet maga, az egesz felallas, az, hogy Sehun a foszereplo, az osszes tobbi tag jellemvonasai, a tortenesek mind nagyon elvezhetoek, es nagyon ertelmesen es erthetoen le is irod oket. Egyszer nem volt meg az, hogy azon gondolkoztam volna, hogy "ezt most miert mondta, hogy jon ez ide, mirol beszel" stb. Az egyetlen egy bajom az a koreai/kinai nevek ragozasa de nem csak itt lattam ezt eloszor, hanem ez gyakori hiba arra utal, hogy nem ejtjuk ki helyesen az idolok nevet. A masik az volt, hogy a "vege" fele (ugy ertem ez elotti fejezetekben) a tortenet nagyon gyorsan halad, szoval nem tul realis, de ettol meg nem zavar bele abba, hogy jol elkepzeljek mindent.
    Aminek orulok, hogy megvalogatsz minden szot, es mindent ugy hasznalsz ahogy kell, nem hasznalod rossz helyen a rossz szavakat (lattam mar ilyet, szornyu ugy olvasni).
    Egyszoval, imadom ahogy irsz, elvezetes minden, jol fogalmazol es azert kulon tisztellek, hogy kepes voltal nem keves karakterszamu fejezeteket hozni, szoval volt, hogy egy fejezetet sok idobe tellett elolvasnom de ettol lesz jo minden. Amikot meglattam, hogy mikor tetted ki az elso fejezetet megdobbentem.
    A karakterekkel kapcsolatban, Sehun kisse ugy tunik csak "lukra jatszik" de nehany gesztusan latszik, hogy kezdi szivbol megszeretni Ha Neult. Kait imadomimadomimadom, nagyon kivancsi leszek ra hogy fogja megkaparintani Hanat, ha egyaltalan sikerulni fog neki. Nem is tudom mit remeljek. Nekem az, hogy Hana mindig vagy Baekhyunhoz vagy Kyunsoohoz vagy Suhohoz fut kicsit zavar, mert baratok rendben, de nekem az hogyha a menyasszonyom a barataimat tapizna kicsit zavarna. (Amikor azt a reszt olvastam, ahol leirtad, hogy Sehun Luhannal van, annyira ledobbentem, hogy emlekszem le kellett tennem a telefonom es kimennem a terembol es lenyugodni. A baratnom akivel parhuzamosan olvastam ezt a ficit egymas mellett, azt hitte megbolondultam, de aztan felsikitott, hogy "jezusom, ezek buzik").
    Luhan idegesito, de gondolom direkt csinaltad igy, hogy ne banjuk ha szakitanak, de az eskuvon majd kivancsi leszek ra nagyon.

    Ah mindig elhuzom a befejezest, mar annyit irtam, hogy szornyu, soha nem irtam meg szerintem ilyen hosszu megjegyzest.
    Egyszoval koszonom neked ezt a tortenetet es a tovabbiakban is szamithatsz ram. ^^ <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Kinga! :)

      Először is: Úristen ne szabadkozz a hosszú kommentért, oda meg vissza vagyok. *-* Én is mindig bő lére eresztem, nem tudom, mennyire tűnt fel :'D Szóval, csak nyugodtan.

      Aztán: A cím fogott meg? Biztos? Ez? I Don't want to be with you? - ez egy kibaszott mondat és a címekből elégséges vagyok csak szerintem. :D Mindegy, örülök, ha van olyan ember, akinek fel tudom kelteni vele az érdeklődését és elnyeri a tetszését. :) Én kritikus vagyok, de az első megérzések híve, és ez bizony egy első sugallat volt, sőt a második, ha úgy tetszik alcíme ez: I Didn't choose you - eszméletlenül kreatív vagyok, ezt már levettem a címsávból, mert uhh. gyötrelem. :D Szóval sokan így ismerték meg és nem változtattam címet, bár tény, hogy nem tudnék jobbat kitalálni. ^^

      Imádom, ha valaki rajong az írásomért, szóval nyugodtan túlozz csak. :D Legyezgeted az önbizalmam, amire most ez bőven rá is fér, hidd el. :)

      Nagyon köszönöm, amiért olyan részletesen fejtetted ki a véleményed, igazán jó ilyet olvasnom, a koreai idolok nevét én szerintem hallomás útján és kicsit sajátos módon ejtem, meg ahogy a szememnek jól esik, úgy írom le ragozás szempontjából. Például, tudom, hogy Kai valójában Káj és nem Kaival, hanem Kaijal, de egyszerűen meghalok, ha így kell leírnom. :D Szóval ez inkább miattan, meg a megszokásaim miatt van, aztán ami berögzül, azt nehéz megváltoztatni, de örülök, hogy annyira nem akasztott ki, hogy abbahagyd az olvasást. (én már tettem így a fentebb hozott példa miatt, A lány helyesen írta a szemem meg a gyomrom nem vette be, így bezártam az oldalt xd)
      A nem kevés karakterszám az életem, ha egy esszére vagy beadandóra meg van adva, hogy MAXIMUM 20 000 karakter én biztosan 22-23 000-ret írok. :D Nem tudom befogni a "szám", és csak írok, írok, aztán van egy pont, amikor érzem, hogy meg kell állnom, és akkor nem is tudom már az adott részt folytatni. Egyszerűen lezárom.

      Sehun lyukra játszásán nem gondolkodtam el, de valóban úgy tűnhet... bár igazából, amikor lefeküdtek egymással először próbáltam érzelmes lenni, bár nem mondom, hogy tökéletesen oldottam meg a feladatot - sőt.
      Hana tapizása most így konkrétan nem ugrik be, ha ölelésre célzol, hát nem is tudom... őket hármójukat nagyon szeretem a bandából, aztán ezt kivetítem Hanára akaratlanul is, és biztos azért sok a fizikai kontakt köztük, mert erre vágyom titkon. :D
      A nagy csavaromat, hogy Sehun és Luhan együtt vannak, nagyon izgatottan tervezgettem, mert alapvetően hetero ficit írok, és féltem az emberek reakciójátok. A k-popperek nagy része yaoi fan, de van aki nem és örül némi heteronak, így elsülhetett volna többféleképpen a dolog, de hálistennek pozitív lecsapódása volt, még a nem yaoi kedvelők is érdeklődve fogadták az új fejleményeket. :D (és szóval a barátnőd is olvassa omg nagyon örülök neki *-*)

      Luhan direkt lett idegesítő karakter, engem is idegesít, kell egy ilyen srác minden történetben. ;)

      Még egyszer hálásan köszönöm, hogy írtál, nagyon jól esett, tartsd meg ezt a jó szokásodat, puszillak. :) <3

      Törlés
    2. Jaa, igen erre akartam még reflektálni: igen, sűrűsödött a történet cselekménye és lényegesen fel is gyorsult, itt rontottam el, itt vesztettem el a hitem és a magamba vetett bizalmat, lényegében ezért hagytam fel eleinte az írással. Aztán kivetítettem az olvasókra, ezeket összeadtam jött még a suliváltás, magánélet, időhiány és összejött a kilenc hónap.
      Kilenc hónap... és MEGSZÜLETETT ez a rész. Nehéz volt. De napvilágra kelt.
      (hahaha baromi vicces vagyok :D)
      Szóval igen, ha valaki egyben olvassa el a részeket nagyon feltűnővé válik, hogy mennyire gyorsan változnak gondolatok, érzelmek és tettek. Ez a nagy hibám, köszi a leleplezést, Kinga! (csak viccelek xd)
      Igen, azt hiszem mindenre reagáltam. ^

      Törlés
  13. Szia :)
    Nagyon tetszik, és most olvastam el nemtudom hányadszorra xD Olyan jól írod le a cselekményeket. Igaz, hogy most egy kicsit elsietted... DE nem annyira észrevehető.

    Sehun... Először kicsit ellenszeves volt nekem de aztán a részek előrehaladtával megkedveltem. Rengeteg ficit olvastam Sehunnal, ahol egy mocsok rohadéknak állítják be. Kicsit féltem, hogy ebben a ficiben is olyan lesz... De be kell valanom kellemesen csalódtam.
    Kai kis nyomulós féreg! Ő az egyetlen tag az EXO-ból aki nem fogott meg annyira, de ettől függetlenűl bírom.

    Azthiszem most ennyi jutott az eszembe :) Ismétlem NAGYON tetszik és remélem hamarosan folytatod :3

    VálaszTörlés
  14. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  15. Szia! Most olvastam vègig a ficit, ès egyszerüen imádtam. Tetszik, ahogy Sehunban megváltoztak az èrzèsek, ès màr nem bunkózik, viszont kíváncsi vagyok, hogy akkor is mèg ilyen kedves lesz, ha Luhan visszatèr? Mert gondolom visszatèr ès lesznek bonyodalmak xD Ugye fogod mèg folytatni? *-*
    ~Mei

    VálaszTörlés
  16. mikorra várható a folytatás?

    VálaszTörlés
  17. Nem lessz folytatas? ���� ez a kedvenc ficim. Kérlek ne hagyd abba az írást.

    VálaszTörlés
  18. Imádom az írásod ^.^ kérlek folytasd amint tudod, ez a kedvenc ficim. Imádom Sehunt és nagyon jó maga a történet is. Nem értem miért csak most bukkantam rá erre a blogra de amiket olvastam azok közül ez a legjobb!! Ha lehetne egy kérésem akkor az az lenne hogy több rész legyen Sehun szemszögéből. És te jó ég mi lesz a Beakyeol párossal? Nagyon várom a folytatást remélem hamar lesz ;)

    VálaszTörlés
  19. Jaj nagyon szégyellem magam. :$ Nem hittem volna, hogy akadnak olyanok, akik még olvassák, annak ellenére, hogy lassan nyolc hónapja egy betűt nem írtam ehhez a sztorihoz. Nem ígérhetek nektek semmit, de lassan kezdenem kell magammal valamit. Ne haragudjatok. :(
    Nem mondok pozitívat, se negatívat, maradok semleges, úgyis fogjátok látni, vissza tudok-e térni, vagy sem.

    Köszönöm a szép szavakat, nagyon jól estek, imádlak benneteket. <3

    VálaszTörlés
  20. Imádom ezt a ficit! A legjobb amit eddig olvastam. Nagyon sokszor megnézem hogy van-e új rész és mindig csalódottan látom hogy nincs. Nagyon jól írsz. Tehetséges vagy. Remélem egyszer majd talán folytatod :) Nagyon kíváncsi lennék a folytatásra. Kedven fanfictionom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, hogy nem tudlak neveden szólítani, de köszönöm szépen! :)
      Igazából egy kicsit nehezebb időszakon megyek keresztül, és most szeretnék az írásba temetkezve menekülni, de tudom, hogy azzal nem segítenék magamon, mert kötelességeim vannak, amiket meg kellene csinálnom, csak lusta és erőtlen vagyok hozzájuk.

      Ezek azok a szavak, amik képesek erőt önteni az emberbe, még mindig meglepődöm, hogy vannak visszatérő embereim, akik várnak tőlem folytatást. Csak megköszönni tudom. <3

      Törlés
  21. Látom már nem lessz folytatás... De megértelek hogy nincs időd es kedved már írni. De annyit elárulsz hogy happy end-et terveztél a végére? :)

    VálaszTörlés
  22. Szia😄
    Nem sikerült eleget tennem annak, amit az első kommentemben ígértem, már jó rég... ugyanis elfelejtettem kommentelni, de a napokban eszembe jutott, hogy úgy olvasnék valami jó blogot. És bevillant a fejemben a te blogod. Most is ugyanúgy faltam a részeket, mint anno és sajnálattal konstatáltam, hogy nincs új rész fent:( De nem akarlak nyaggatni, hisz' neked is vannak egyéb dolgaid a blogoláson kívül valószínüleg, de el sem tudod képzelni mennyire feldobna, ha egyszer mégis folytatnád.
    Ez a rész is, csak úgy, mint a többi, fantasztikus volt. Haneul es Sehun ultra édesek együtt, második olvasásra is. Nem tudom milyen terveid vannak ezzel a ficivel kapcsolatban, de ha további részek megírása mellett döntenél, keress meg, hogy az elsők között olvashassam :D
    Már alig várom, hogy Jongin (másik) szerelmem ismét felbukkanjon a blogodban, valahogy képtelen vagyok őt nem szeretni.
    Üdvözlettel,
    Zsófi

    VálaszTörlés