25. rész

Leesett állal meredtem magam elé, Jongin újra tudomást sem véve rólam táncolt a tükör előtt, hangosan dübörgött a zene, engem pedig annyira felzaklatott, hogy moccanni sem bírtam. Amikor a tükörben találkozott a tekintetünk, és ő önelégülten elmosolyodott, hangosan felnyögtem, megráztam a fejem és feltápászkodtam. Úgy döntöttem ideje visszamenni védelmező Kyungsoo oppához.

Sietősen távoztam a teremből, de nem tettem meg nagy utat, szó szerint beleütköztem Sehunba. Felnéztem rá, ő a karjaimat fogta, hogy hátra ne zuhanjak, döbbent arca helyrerázott, és lassan elmosolyodtam, bevetve minden színészi tehetségemet.
- Hová ilyen sietősen?
- Reménykedtem, hogy elkaplak még a mosdóban – kacsintottam rá kacéran, ő meg szélesen elmosolyodott. Nem válaszolt semmit, végigvitte rajtam a tekintetét, körbe nézett, a folyosón nem volt egy árva lélek sem, ezért határozottan nekitolt a falnak és ráhajolt az ajkaimra. Dübörgött a szívem, vízhangoztak bennem Jongin szavai, ugyanakkor megrészegített Sehun közelsége és illata, így rövid időn belül felengedtem és úgy simultam a karjaiba, mintha mindig is oda tartoztam volna. Vártam a csókjára, de nem szelte át kettőnk között a távolságot, amit furcsálltam, így rosszallóan nyüszögő hangot hallattam, ő pedig elmosolyodott. Orrával hozzáért az enyémhez, megsimogatta, majd homlokát a homlokomhoz támasztotta és lehunyt szemekkel mosolygott. A romantikus légkör, amit varázsolt mellbe vágott, és majdhogynem elérzékenyültem a gyengéd érintésektől.
- Most nem foglak megcsókolni – súgta, de erre már rájöttem a gesztusaiból. Bólintottam, ő is biccentett, és homlokát elemelte tőlem, fejét vállamra hajtotta, derekamat karolta lazán karjaival, én pedig hátára simítottam kezeimet és hátradöntöttem a fejem a falnak.
- Néha lehetetlenül romantikus vagy – mondtam, majd belecsókoltam a hajába.
- Tényleg? – hangja halk volt és megcsikizte az oldalamat, mire összerándultam, de uralkodtam magamon.
- Ühüm. És szeretem ezt benned – éreztem, hogy megmerevedik, nekem pedig lassan eltűnt a mosolyom. Nem. Nem azt mondtam, hogy őt szeretem, hanem valamit benne. De a tény, hogy kimondtam a „szeret” szót félelmetes. Nem is gondolkodtam, csak ösztönszerűen jött. Egy pár pillanat múlva Sehun felemelkedett és szembe nézett velem. Magabiztos maradtam, nem fogok elkezdeni magyarázkodni, mert igazat mondtam.
- Azt hiszem, mégis megcsókollak – rekedt hangja újra mosolyra fakasztott, bólintással egyeztem bele, ő pedig megrázta a fejét, kicsit azt üzenve, hihetetlen vagyok, aztán az ajkai puhán értek az enyémhez. Kóstolgatva, finoman becézve érintett, amitől végigfutott rajtam a borzongás, hátáról felcsúsztattam karjaimat a nyakába és közelebb vontam őt magamhoz. Ő is szorosan átölelt, és elmélyítette a csókot, de továbbra is finom és lassú maradt, nem rontotta el a pillanatunkat azzal, hogy bevadult volna, vagy követelőzőbb lett volna.
Percekkel később váltam el tőle, szó szerint kimerültem a csókban, de amint belenéztem csillogó barna szemeibe, melyek csak úgy mosolyogtak, új erőre kaptam és most én tapadtam ajkaira. Zokszó nélkül viszonozta, belevigyorgott, amitől nekem is vigyorognom kellett, így megálltunk és irtó közelről szemléltük a másikat. Megsimogattam a tarkóját, finom puszit nyomott a számra, de nem húzódott távolabb. Mondani szerettem volna valamit, bármit, akármit, de nem akaródzott megtörni a pillanatot. Most úgy éreztem szerelmes vagyok.
Aztán Sehun elmosolyodott, adott még egy puszit, és újra a vállamra hajtotta a fejét. Bennem pedig újra megfogalmazódott a gondolat: Mi van, ha tényleg szerelmes vagyok belé?

Szórakozottan simogattam a haját, játszadoztam a tincseivel, a folyosón ültünk, ő továbbra is a vállamra hajtotta a fejét, én pedig csak néztem magam elé, és nem beszélgettünk. Így volt minden tökéletes.

Arra eszméltem, hogy kivágódott nem messze tőlünk egy ajtó, majd megjelent egy kicsit frusztrált Jongin és kettőnkre meredt. Megálltak az ujjaim Sehun hajában.
- Hoppá, hát erről megfeledkeztem – vigyorgott Sehun, de én nem társultam. Jongin közeledő alakját néztem és újra felcsengtek bennem szavai. Nyomatékosan rám meredt, majd egy dühös pillantás elegendő volt Sehunnak, felém fordult, vállat rántott, megcsókolta az ajkaimat, majd feltápászkodott.
- Fél órája, hogy kijöttél a teremből, Sehun! – fedte meg, mire a szőke vőlegényem behúzta a nyakát és elnevette magát.
- Bocsánat, na. Elvette az eszem és időérzékem – a pillantásából tudtam, hogy direkt hoz szóba, emlékeztetőül: én az övé vagyok. Ettől pedig megnyugodtam. Én is felálltam, de nem követtem a két fiút, nem akartam nézni, ahogy szempárbajoznak, meg merednek rám, így az énekes pacsirták terme felé sétálgattam.

Amikor kinyitottam az ajtót megcsapott a nevetés hulláma, annyira más volt a hangulat, hogy engem is rögtön mosolygásra fakasztott. Közelebb érve azt láttam, hogy Baekhyun a földön fetreng és nevet, az arcába húzott sapkával, miközben Suho próbálja nyugtatgatni. Kyungsoo értetlenül mered rá, Chanyeol pedig lágy mosollyal az arcán nézi a szeretett férfit. Megköszörültem a torkom, mire mind rám néztek, Yeol csak megforgatta a szemét, Suho pedig jött üdvözölni.
- Meguntad az uradat? – kiabálta Baek a földről, felkacagtam, és megráztam a fejem.
- Kicsit bajba kevertem, ez minden – rántottam vállat.  – Hagyom, had dolgozzanak nélkülem. És itt mi a nevetés tárgya? – érdeklődtem és befészkeltem magam Kyungsoo mellé, ő pedig készségesen karolta át a vállamat.
- Azt hiszem én, de még mindig nem értem miért – vont vállat és sóhajtott fel, hátra fordítottam a fejem, hogy küldjek felé egy „légy türelemmel” tekintetet, de mosolygott, így nem volt semmi baj.
- Annyira nem volt vicces – mondta Suho oppa is. – Baek megkergült – ő is vállat vont.
- Hé, ne már. És még olyan hírek keltek napvilágra, hogy Kyung egyre jobb a táncban – hahotázott továbbra is Baek.
- Most miért? Akkora seggfej vagy – duzzogott Kyungsoo.
- Miért, mi volt? Egy szót sem értek – pislogtam Baekre ő pedig vigyorogva mesélni kezdett, hogy régebbi dalokat énekeltek, amikor kitalálták, hogy táncoljanak is hozzá valami egyedi módon, és elmondása szerint Kyungsoo úgy nézett ki a berogyasztott térdével, mint egy becsinált vénember. Kyungsoo most már tényleg dühös volt, és rákiabált az idősebbikre.
- Szeretnék énekelni veletek – vetettem fel az ötletet, kissé bizonytalanul. Csend fogadta az ötletet, így rögtön meghátráltam. – Oké, felejtsétek el, hülyeség az egész!
- Nem, nem, nem, benne vagyunk, igaz srácok? – kelt fel Baekhyun gyorsan és elém csúszkált törökülésben a padlón. A térdemre helyezte kezeit és mosolyogva nézett fel rám.
- Nem énekelek túl jól, de színésznő lennék, vagy mi a szösz és tanítottak bennünket énekelni, nem buktam meg belőle – vontam vállat. – Szeretném, ha javítanánk az énektudásomon, elméletileg nem vagyok reménytelen eset, de örülnék, ha ti is megmondanátok. Mivel anyuék pénzelték a sulimat, nem vagyok teljesen biztos abban, hogy ezzel kapcsolatban is őszinték voltak velem a tanáraim.
- Oké, persze, segítünk – bólintott Suho, én pedig rámosolyogtam.
- Mit énekeljünk? – kérdezte mellettem Kyungsoo. Nem kerülte el a figyelmem, hogy Chanyeol még mindig nem szól hozzám, ha nem muszáj, ami szomorú, de egyszer talán, majd felenged.
- Valamit tőletek. Lassút. A tüdőkapacitással gondjaim vannak.

A következő fél órát a saját balladáik eléneklésével töltöttük, adtak szöveget, de általában ment anélkül is, jól éreztem magam, sokat hülyéskedtek és nem akadtak ki a hibákon, amiket ejtettem, vagy nem röhögtek ki, hogy béna lennék. Nem sűrűn kellett énekelnem egy-egy darabban, de ha mégis, mindig bizonytalanul álltam hozzá, most viszont a srácok ajánlottak egy-két praktikát, amivel könnyedén fejleszthetném az énektudásomat. Csak, hogy felesleges, mert már nem nagyon lesz alkalmam színészkedni.

Nem sokkal később a két fiú csatlakozott hozzánk, leültek és tovább beszélgettünk. Nem tudom minden próbájuk így szokott-e zajlani, vagy csak én hiúsítottam meg az egészet, de élveztem a srácok társaságát.
Jongin ígéretéhez híven mindent megpróbált annak érdekében, hogy figyeljek rá. Kezdjük azzal, hogy mellém ült. Arrébb lökdöste Baekhyunt és mellém ült. Kósza érintések itt-ott, zavarbaejtő pillantások hébe-hóba, kínos megszólalások és stb. Sehunt elnézve nagyon is irritálta az egész, és látszott rajta, hogy visszafogta magát. Túl sokat voltam zavarban, és nem segített, hogy távol voltam Sehuntól, így kimerészkedtem a mosdóba, ahová Baek kísért el. Természetesen ez egy tökéletes pillanat volt arra, hogy előhozakodjak a témával. Csendben sétált mellettem, ami arra engedett következtetni, hogy a jókedve csak a többiek kedvéért van.
- Jól vagy? – kérdeztem tőle. Rám nézett és lassan elmosolyodott.
- Persze.
- Beszéltél vele?
- Nem. Nem igazán akarok vele most kettesben lenni – zavartan megrázta a fejét.
- Egy szobában éltek Baek, ne butáskodj…
- Te nem tudod milyen nehéz most nekem – sóhajtott fel. – Nem is kérem, hogy érts meg, de én tudom, hogy most arra van szükségem, hogy ne legyek vele kontaktban. Csak így tudom rendezni magamban a dolgokat.
- Érzel iránta valamit? – félve tettem fel a kérdést, mert nem akartam, hogy mérges legyen.
- Nem tudom Hana, oké? Úgy érzem hibát követtem el az éjjel, ugyanakkor nem tudok elsiklani a tény felett, hogy élveztem… és ez kurvára kiborító, érted? – zaklatottan beletúrt a hajába könyörögve nézett rám. Megsajnáltam, így csak bólintottam és a karjára simítottam a kezem.
- Hogy akarsz távol lenni tőle?
- Magam sem tudom…
- Mennyi időre van szükséged?
- Nem tudom. Talán egy éjszakára… kettőre… nem tudom – újra megrázta a fejét.
- Akarsz hozzám jönni? Rengeteg üres szobánk van – szelíden mosolyogtam rá, ő pedig döbbenten fordult felém és mindketten megálltunk.
- Nem tudom belemenne-e a menedzser… De szívesen élnék a lehetőséggel.
- Ne szólj neki – rántottam vállat. – Légy kicsit bajos idol oké? Mint a sorozatokban. Nem árt, ha adsz neki egy kis melót.
- Meg fogom szívni.
- Szerinted hagynám?
- Köszönöm – megölelt én pedig mosolyogva öleltem vissza.
- De az új házban is maradhatsz, csak fel kell töltetnem a konyhát.
- Remek lenne!
- Akkor vedd úgy, hogy ezt megbeszéltük. Chanyeollal mi lesz? Félre fogja érteni. Beszélned kellene vele, hogy miért mész el.
- Nem tudom megtenni.
- Rendben, akkor majd én – vontam vállat. – De lehet, hogy Sehunra bízom. Én nem vagyok nagy kedvence.
- Jó, jó, köszönöm, menj pisilni - hessegetett be a mosdóba.
- Nem kell pisilnem.
- Akkor minek jöttünk ide? – értetlen arckifejezése láttán elmosolyodtam.
- Mert zavarban voltam – a szemeibe néztem, ő pedig ráncolni kezdte a homlokát. – Nem furcsa mostanában Jongin viselkedése? – kérdeztem rá.
- Hmm, az utóbbi időben kicsit csendes. És olyan titokzatos… - vártam, hogy leessen neki a tantusz, pár perc múlva kikerekedett szemekkel nézett rám. – Csak nem?
- Azt hiszem igen. Mi… szóval ez kissé bonyolult. Sehun nagyon elutasító volt velem, bár ezt észrevehetted, én pedig nagyon kevés idő alatt megkedveltem Jongint. Ő pedig… nos többet szeretett volna a barátságnál, én pedig hezitálva olykor-olykor beadtam a derekam neki. De nem rég rendeződtek a dolgaink Sehunnal, és azt hiszem Jongin ezt nem akarja elfogadni.
- Most nem tudom elítéljelek-e vagy sajnáljalak – ez kissé fájt, de számítottam rá.
- Sehunnak barátnője volt és azt mondta nem szakít vele miattam. Így közelebb kerültem Jonginhoz, mert könnyebb volt így elfogadnom a tényt, hogy a vőlegényemnek nem kellek.
- Határozottan sajnállak – bólintott felém. – Nem gondoltam, hogy ilyen bonyolult kapcsolatotok volt van vagy micsoda.
- Hidd el, én sem hittem, hogy ez lesz, mikor hazajöttem – nekidőltem a mosdótálnak és kereszteztem a karom a melleim előtt. Minden fontos beszélgetésem a női mosdóban zajlik. Ez vajon mit jelenthet?
- Szóval szereted Jongint? – megráztam a fejem a kérdésre. – És ő szeret téged?
- Nem tudom. Ahogy viselkedik… nem igazán tudom eldönteni. Úgy hiszem, kedvel.
- És Sehunt szereted? – a kérdésre nem válaszoltam. Elmosolyodtam és magam elé idéztem Sehunt, figyeltem a saját reakcióimra.
- Nos… tulajdonképpen, nem tudom. De valami elkezdődött. És hálás vagyok az érzésért.
- És szerinted Sehun szeret téged?
- Rosszabb vagy minden pszichológusnál, kedvesem. De sajnos nem tudom a választ. Remélem, hogy igen, vagy legalább kezd.
- Húha, hát ez egy jó kis érzelmi labirintus.
- Nekem ne mondd… na, menjünk, mielőtt azt gondolnák lehúztuk magunkat a wc-én.
- Hé, nekem pisilnem kell! – gyorsan kiszaladt a mosdóból és átment a férfibe, elvégezte a dolgát és visszaindultunk a többiekhez.

Határozottan feszültebb volt a légkör, mint mielőtt elmentünk. Értetlenül pislogtam Sehunra, de ő azzal volt elfoglalva, hogy felnyársalja a tekintetével Jongint, aki maga elé meredt és mosolygott. Nem tudom mi történt, de talán jobb is így. Leültem a padlóra Sehun mellé, amint észrevett, birtoklón megszorította a derekam és közelebb rántott magához. Hagytam neki, ha ez az, ami megnyugtatja, akkor legyen. Junmyeon viszont nyugodt volt. Ahogyan Kyungsoo is. Chanyeol el volt a saját világában, a senki és semmi nem érdekel világában, gondolom még mindig lefoglalja Baekhyun meg a viselkedése. Szóval csakis a vőlegényem és Jongin között történhetett valami.
- Mi a baj? Késsel lehet vágni a feszültséget – a nyakához hajoltam és úgy kérdeztem, nem akartam, hogy a többiek is hallják a szavainkat. Közben figyelemmel kísértem, hogy Baek a lehető legtávolabb ült le Chanyeoltól, aki ezt szintén észrevéve hatalmasat sóhajtott. Kezdtem sajnálni őt.
- Semmi, nincs baj, ne törődj velem – felém fordult és arcon csókolt, de nem tévesztett meg.
- Mondott valamit, igaz? – felvontam a szemöldököm és a szemeibe néztem. Sehun felsóhajtott és elkapta a tekintetét. Felborzolta a haját, majd válaszolt.
- Jogot formált rád. Kijelentette, hogy nem érdekli, hogy elveszlek feleségül… meg hasonlók – megköszörülte a torkát és újra Jongin felé pillantott. A fiú felénk nézett, dobott nekem egy mosolyt, majd kacsintott is. Döbbenten nyögtem fel, Sehun pedig éreztem, hogy megfeszül mellettem.
- Ne figyelj rá, hallod? Nincs szükségem rá – ráztam a fejem. – Boldog vagyok, oké? Ne számítson neked más – kézfejemmel végigsimítottam az arcélén, hogy magamra vonhassam a figyelmét. Amint ezt megkaptam, bíztatón elmosolyodtam, ő pedig felsóhajtott és a nyakamba temette arcát.
- Azt hiszem kissé birtokló típus vagyok – mondta, mire kuncogva vállat vontam.
- El tudom viselni.
- Lépjünk le?
- Nem akarsz a srácokkal lenni? – kérdeztem és felemeltem a fejét, mert csikizte a nyakamat.
- Vannak veled jobb terveim is – vigyorgott sejtelmesen.
- Remélem egyikünk sem meztelen a tervedben, mert azt meghiúsítom.
- Ó, olyan ünneprontó vagy… - lebiggyesztette az ajkát, mire felnevettem és megcsókoltam. Rövid volt és visszafogott, aztán olyan szemekkel nézett rám, amit nem tudtam nem megmosolyogni. Felálltam és a kezem nyújtottam felé, készségesen elfogadta a segítő jobbomat, majd amikor feltápászkodott ujjainkat összekulcsolta és felém dobott egy félmosolyt.
- Hát, srácok bontom az egységet. Azt hiszem mára befejeztük.
- A maknaenk mostanában nem úgy viselkedik, ahogy egy maknae, nem? – kérdezte Chanyeol. Meglepett, hogy megszólalt, amikor rápillantottam egészen normális képet vágott. Magamban felsóhajtottam, majd magamra erőltettem egy mosolyt.
- A barátnő meg a hírverés kicsit megváltoztatta – Jongin a sarokból szólt be kellemes hanglejtéssel és mosollyal az arcán. Sehun szorosabban tartotta a kezemet, de a mosolyom továbbra is fenn tartottam.
- Nem várhatjátok el tőlem, hogy húsz évesen úgy viselkedjek, mint egy tizenkét éves. Tisztelem mindannyiótokat, ettől függetlenül nem fogok megalázkodni egyikőtöknek sem – nem volt ellenséges a hangja, de tudtam, hogy minden szavát Kainak célozta, aki hevesen bólogatott is.
- Szép gondolat, egyetértek. Légy férfi, senki sem akadályoz meg benne – vont vállat, én pedig összeszűkített szemekkel néztem őt.
- Na, jó, le lehet akadni Sehunáról – sóhajtott fel Baekhyun. – Fogadjátok el, hogy ő nőtt fel közöttünk a leggyorsabban, bekötik a fejét és büszke rá – hálásan mosolyogtam rá, ő pedig vállat vont, hogy mindez semmiség.
- Baekhyunnak igaza van. Én is büszke vagyok a mi kis Sehunánkra – Suho oppa pedig jött és szoros ölelésben részesítette a férfim.
- Hyuung! – nevetett Sehun, én pedig vigyorogva bökdöstem Baeket, aki vette a lapot és ő is megölelte a két srácot. Aztán persze Chanyeol is rohant, majd Kyungsoo is, én és Kai csak csendesen néztük a nevetgélő öleléskupacot. Aztán persze a pillantásunk összekapcsolódott, én rögtön feszült lettem, ő pedig mereven bámult és semmit sem tudtam leolvasni az arcáról. 

Tudom, hogy nem vagyok valami aktív, de egyre inkább úgy érzem, hogy nem megy ez nekem, Sehun varázsa viszont máig is tart, és túlságosan szeretem a történetet és a írás folyamatát ahhoz, hogy abbahagyjam, így, aki megijedt volna, hogy nem lesz befejezés ne aggódjon, mert végigviszem a történetet. 

A képeken pedig Oh Sehun látható, alias Mr. Csodálatos. Alig várom a 902014-beli MV-jét. :3